Olvassuk el röviden a történetet a Bibliából! „Lőn pedig éjfélkor, hogy megöle az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomnak földén, a fáraónak elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székében ül vala, a tömlöcbeli fogolynak elsőszülöttéig és a baromnak is minden első fajzását. És fölkele a fáraó azon az éjszakán és mind az ő szolgái és egész Egyiptom, és lőn nagy jajgatás Egyiptomban; mert egy ház sem vala, melyben halott ne lett volna. És hívatá Mózest és Áront éjszaka és monda: Keljetek fel, menjetek ki az én népem közül, mind ti, mind Izrael fiai és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, amint mondátok. Juhaitokat is, barmaitokat is vegyétek, amint mondátok és menjetek el és áldjatok engem is. És az egyiptombeliek erősen rajta valának, hogy a népet mentül hamarább kiküldhessék az országból; mert azt mondják vala: mindnyájan meghalunk. És a nép az ő tésztáját, minekelőtte megkelt volna, sütőteknőivel együtt ruhájába kötve, vállára veté. Az Izrael fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedének és kérének[1] az egyiptombeliektől ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat. Az Úr pedig kedvessé tette vala a népet az egyiptombeliek előtt, hogy kérésökre hajlának és kifoszták az egyiptombelieket. És elindulának Izrael fiai Rameszeszből Szukhóthba, mintegy hatszáz ezeren gyalog, csupán férfiak a gyermekeken kívül. Sok elegy nép is méne fel velük; juh is, szarvasmarha is, felette sok barom.” (2Móz 12:29-38)

„És lőn, amikor elbocsátá a fáraó a népet, nem vivé őket Isten a filiszteusok földje felé, noha közel vala az; mert monda az Isten: Netalán mást gondol a nép, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Kerülő úton vezeté azért Isten a népet, a veres tenger pusztájának útján; és fölfegyverkezve jövének ki Izrael fiai Egyiptom földéről.” (2Móz 13:17,18)

„És elindulának Szukhótból és táborba szállának Ethámban, a puszta szélén. Az Úr pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.” (2Móz 13:20-22)

 „És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Szólj az Izrael fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi-Hahiróth előtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Cefón előtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett. Majd azt gondolja a fáraó az Izrael fiai felől: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta őket a puszta. Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a fáraó által és minden ő serege által és megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének. És hírül vivék az egyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a fáraónak és az ő szolgáinak szíve a nép iránt és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a mi szolgálatunkból. Befogata tehát szekerébe és maga mellé vevé az ő népét. És vőn hatszáz válogatott szekeret és Egyiptom minden egyéb szekerét és hárman-hárman valának mindeniken. És megkeményíté az Úr a fáraónak, az egyiptomi királynak szívét, hogy űzőbe vegye az Izrael fiait; Izrael fiai pedig mennek vala nagy hatalommal. És az egyiptombeliek utánuk nyomulának és elérék őket a tenger mellett, ahol táboroznak vala.” (2Móz 14:1-9)

„Amint közeledék a fáraó, Izrael fiai felemelék szemeiket, és íme az egyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izrael fiai. És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-e Egyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Egyiptomból? Nem ez volt-e a szó, amit szóltunk vala hozzád Egyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az egyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az egyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. Az Úr hadakozik ti értetek; ti pedig veszteg legyetek.”    (2Móz 14:10-14)

Mindnyájan jól ismerjük, hogy hogyan szabadultak meg. Isten parancsára a tenger kettévált, és a közepén nyitott úton, mint valami szárazföldön, átkeltek Izrael gyermekei. Amikor az egyiptomiak megpróbálták ugyanezt, a tenger visszazúdult és elnyelte őket. „Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek.” (Zsid 11:29) Nézzünk meg néhány tanulságot, amit el kell sajátítanunk ebből a történetből!

1.) Isten vezette a népet. „És lőn, amikor elbocsátá a fáraó a népet, nem vivé őket Isten a filiszteusok földje felé.” Mózes nem tudta, mit kell tennie vagy melyik úton induljon, csak annyit tudott, amit az Úr kijelentett neki. És Isten közölhette Mózessel, mert „Mózes hűséges volt Isten egész házában” (Zsid 3:2).

2.) Amikor a nép zúgolódott, nem Mózes ellen, hanem Isten ellen zúgolódtak. Amikor azt mondták Mózesnek: „miért hoztál ki minket Egyiptomból?”, akkor valójában tagadták Isten gondviselését ezen a téren, bár jól tudták, hogy Isten küldte Mózest hozzájuk.

3.) Amikor megjelent az első veszély, a nép hite elpárolgott. Elfelejtették, hogy Isten mit tett már értük, és milyen hatalommal szabadította ki őket. Az egyiptomiakra kitöltött utolsó csapásnak elégnek kellett volna lennie arra, hogy megtanítsa őket Istenben bízni, hogy Ő teljes mértékben képes megmenteni őket az életben maradt egyiptomiaktól.

4.) Isten nem tervezte, hogy népe harcoljon. A pusztán át vezette őket, hogy ne lássanak háborút. Tudta azonban, hogyha a pusztán mennek keresztül, az egyiptomiak követni fogják őket. Izrael gyermekeinek soha nem volt nagyobb szükségük a harcra mint akkor, amikor az egyiptomiak utolérték őket a Vörös-tengernél; mégis az Ige így szólt: „Az Úr harcol érted, te nyugodt maradj!” Mondhatnánk, hogy az Úr azért nem akarta, hogy háborút lássanak, mert nem álltak készen a harcra. Ez teljesen igaz; de ne felejtsük el, hogy más esetekben, amikor sok képzett harcosuk volt, Isten megszabadította őket anélkül, hogy megfeszítették volna az íjat. Amikor megvizsgáljuk az Egyiptomból való szabadulásuk körülményeit, - hogy minden Isten közvetlen hatalma által teljesedett, emberi erő nélkül, az ő részük csak az volt, hogy hallgassanak az Ő szavára - akkor biztosak lehetünk abban, hogy Isten akarata az volt, hogy a zsidók még önvédelemből se harcoljanak.

5.) Ugyanakkor azt is meg kell tanulnunk, hogy a legrövidebb és látszólag a legegyszerűbb út nem mindig a legjobb. A filiszteusok felé vezető út volt a legrövidebb, de az izraeliták számára mégsem ez volt a legjobb út. Az a tény, hogy nehéz területekre kerülünk, melyekből nem látunk kiutat, nem bizonyítja azt, hogy Isten nem vezet minket. Isten ugyanolyan biztonságban vezette Izrael népét a szűk pusztában a tenger és a hegyek közé, mint amilyen biztonságban vezette ki őket Egyiptomból. Isten tudta, hogy nem segíthetnek magukon egy ilyen csapdában, és szándékosan vezette őket oda, hogy láthassák, mint soha azelőtt, hogy maga Isten felel a biztonságukért, és Ő teljes mértékben képes véghezvinni a vállalt feladatot. Nehézségük célja az volt, hogy felejthetetlen leckét adjon az Istenbe vetett bizalomról.

6.) Végül meg kell tanulnunk, hogy ne ítéljük meg őket hitetlenségük miatt. „Annak okáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat műveled te, aki ítélsz.” (Róm 2:1). Amikor elítéljük őket, mert nem bíztak az Úrban azt bizonyítjuk, hogy tudjuk, nincs mentségünk zúgolódásunkért és félelmünkért. Mint a zsidóknak, ugyanúgy nekünk is megvan minden bizonyítékunk Isten hatalmáról, sőt még több. Ha tisztán látjuk, milyen őrültség volt félniük és mennyire helytelen volt a zúgolódásuk, akkor vigyáznunk kell, nehogy őrültebbek legyünk és rosszabbak, mint ők.

Másodszor

Van még egy lecke, amit meg kell tanulnunk ezzel kapcsolatban, ami annyira fontos, hogy külön figyelmet igényel, mivel magába foglalja az összes többit. Tanuljuk meg Ézsaiás 11. fejezetéből! Ez a fejezet röviden leírja az egész evangélium történetét Krisztus születésétől kezdve a szentek végső szabadulásáig és a gonoszok elpusztításáig.

„És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. Akin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.

És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség.” (Ézsa 11:1-5)

Hasonlítsátok össze az első részt Lukács 4:16-18 versekkel, és az utolsó részt a Jelenések 19:11-21 verseivel és látni fogjátok, milyen nagy időt ölel fel ez a prófécia. Egészen a gonoszok megsemmisítéséig vezet. Magába foglalja a megváltás napját. „És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen. És lesz ama napon: az Úr másodszor nyújtja ki kezét, hogy népe maradékát megvegye, amely megmaradt Asszíriától, Egyiptomtól, Pathrosztól, Szerecsenországtól, Elámtól, Sinártól, Hamáthtól és a tenger szigeteitől. És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izrael elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól.” (Ézsa 11:10-12)

Itt Isten népének szabadításán van a hangsúly. Az Úr másodszor is kinyújtja a kezét a szabadításért és sikeres lesz. Első alkalommal Mózes idejében nyújtotta ki kezét, de a nép hitetlensége miatt nem mehetett be. A második alkalommal népe örök üdvösségét fogja eredményezni. Figyeljük meg, hogy a nép végső összegyűjtése Krisztuson keresztül fog megtörténni, Ő a Zászló minden nép számára; mert Isten megvizsgál minden nemzetet, hogy kihozzon belőlük egy népet saját Magának. Össze kell gyűjtenie „a föld négy sarkából”, mert „elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig” (Mt 24:31).

Az a tény, hogy erre a szabadításra az utolsó napokban kerül sor pont az idő lezárulásakor, nyilvánvaló abból, hogy Isten összegyűjti népének „maradékát”, vagyis utolsó gyermekeit. Most figyeljük meg a következő ígéretet és megemlékezést! „És út lészen népe maradékának, amely megmaradt Asszíriától, amint volt Izraelnek, mikor kijött Egyiptomnak földéből.” (Ézsa 11:16)

Jegyezzétek meg, hogy Izrael Egyiptomból való szabadítása jóval azelőtt kezdődött, mielőtt elhagyták volna az országot. Azon a napon vette kezdetét, amikor Mózes megérkezett Egyiptomba és kezdte felvilágosítani az embereket, hogy Isten szándékozik teljesíteni Ábrahámnak tett ígéretét. Egyiptomban Isten hatalmának teljes megnyilvánulása volt az evangélium hirdetése, ami a szabadulás munkájának része. Ugyanúgy lesz azon a napon, amikor az Úr kinyújtja kezét másodszor is, hogy kiszabadítsa népének maradékát. Az a nap most van, mert „Íme itt a kellemetes idő, íme itt az üdvösség napja” (2Kor 6:2). Az egész Izrael megmenekül, mert „Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat” (Róm 11:26). Isten népének a bűn rabságából való megmentése ugyanolyan cselekedet, mint a végső szabadítás. Amikor az Úr eljön másodszor, Ő „elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil 3:21). Az a hatalom, amely által majd a testünk megváltozik, - a feltámadás hatalma - az a hatalom, amely által bűneink legyőzetnek, és megszabadulunk ellenőrzésük alól.

Ezt ugyanaz a hatalom végzi, amely megnyilvánult Izrael Egyiptomból való szabadulásakor. „Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek.” (Róm 1:16). Aki meg akarja tudni, milyen nagy ez a hatalom, csak nézzen Izrael Egyiptomból való szabadulására és a Vörös-tenger szétválasztására, hogy lásson egy gyakorlati példát. Ez a hatalom fogja kísérni a teljes evangélium hirdetését az Úr eljövetele előtt.

The Present Truth, 1896. szeptember 24.

[1] Sok bántó szót mondtak már Izrael gyermekei ellen, sőt még az Úr ellen is a „kölcsön” kifejezés miatt, amely a (KJV) fordításban van. Ez egy fordítási hiba az eredetiből. Izrael gyermekei sokáig nehéz munkát végeztek a semmiért, és most cserébe kértek valamit, amit meg is kaptak. Amit kaptak, jogosan járt nekik.