„Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek Hozzá gyűlnek össze.” (1Móz 49:10)

Ez néhány szó abból, amit Jákob mondott, mielőtt „hitben” meghalt volna. Maga köré hívta gyermekeit, és prófétai látásban elmondta, hogy mi „következik az utolsó időben” (1. vers KJV). A Siló szó jelentése béke vagy nyugalom, és mivel a személyes névmás arra utal, hogy egy emberre és nem egy városra vonatkozik, ezért tudjuk, hogy a hivatkozás Krisztusra utal, a „békesség fejedelmére” (Ézs 9:6), mert „Ő a mi békességünk” (Ef 2:14). „Az uralom az ő vállán lészen” és „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége” (Ézs 9:6,7). Egy másik fordítás így adja vissza: „Amíg Silóhoz jön, ahhoz, Akire hallgatnak a népek”, vagy „Ameddig eljön az, ami az Övé”, vagy „Ameddig eljön Az akié”.

Sok száz évvel azután, hogy ezek a szavak elhangzottak, egy másik ember, akinek jelleme különleges volt, ihletés alatt hasonló szavakat mondott. Jézus már a földön volt akkor, és kegyelemmel teljes szavakkal és csodákkal magához vonzotta az embereket, ami sok fejtörést okozott a vezető papoknak és farizeusoknak, akik azon tanácskoztak, mit tegyenek Vele. Akkor Kajafás, a főpap felállt és azt mondta:

„Ti semmit sem tudtok. Meg sem gondoljátok, hogy jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11:49-52).

A főpap csak arra gondolt, hogy Jézus feláldozásával megmentik a népet a római pusztulástól; de Isten felhasználta őt, és próféciát mondatott vele, hogy Jézus halála valóban meg fogja menteni a népet a pusztulástól. Viszont az üdvösség nemcsak a zsidó nemzetnek szól, hanem Isten összes elszéledt gyermekének, bárhol is vannak. Ezt a dolgot úgy teszi meg, hogy megmenti népét bűneitől; mert Benne „van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata” (Ef 1:7).

Ebből láthatjuk, hogy a legrégebbi időktől fogva Isten népének egyetlen reménye csak Krisztus halálában és feltámadásában volt. Jákob és családja Egyiptomban tartózkodott, amikor a fent idézett szavak elhangzottak; de Jákob tudta, hogy Isten népének összegyűjtésére - Egyiptomból és fogságának minden földjéről - csak Krisztus keresztje által kerülhet sor, amely az örök üdvösséget hozza el.

Krisztus keresztje magában foglalja a második eljövetelt, mert ahányszor valódi hittel Krisztus testét esszük és az Ő vérét isszuk, „az Úrnak halálát hirdetjük, amíg eljövend” (1Kor 11:26). Ezért Jákob várakozással tekintett előre Urunk, Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelére, hogy egybegyűjtse Izraelt. Pál apostol szintén buzdít minket, „a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a hozzá való gyülekezésünkre nézve” (2Thess 2:1).

„Hogyan lehet Izrael egybegyűjtésének ígéretét úgy értelmezni, hogy a második eljövetelekor Krisztus egybegyűjti az összes hívőt?” A kérdés jobban hangzana így: „Hogyan jelentene mást, mint ez?” Az Ábrahámnak tett ígéret megegyezett az Izsáknak és Jákobnak tett ígérettel. Ábrahámnak adott ígéret kijelentette, hogy Benne áldatik meg a föld minden családja (1Móz 12:3), és hogy ez az áldás Krisztus halála és feltámadása által érkezik. (Apcsel 3:25,26). „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén értünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.” (Gal 3:13,14). Ábrahám a körülmetélés jelét kapta „pecsétjéül, hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létükre hisznek, hogy azoknak is beszámíttassék az igazság” (Róm 4:11).

Ezért a világ minden embere Ábrahám gyermeke lehet, mindenki Izrael házának juha lehet. „Az egész világ a gonoszságban vesztegel” (1Jn 5:19) - mindenki elveszett, és Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket.

Krisztus az igazi pásztor. A hangjának meghallása a végső próba lesz, amely eldönti, kik az igazi juhai. Jézus azt mondta: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem” (Jn 10:27). Azok, akik nem akarják meghallani az Ő hangját, önkéntesen állnak a kecskék között. Jézus azt mondta tanítványainak: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor” (Jn 10:16). Ebből láthatjuk, hogy Izrael házának elveszett juhai szét vannak szórva az egész világon, és csak Jézus hangja találja meg őket. Jézus alpásztorokat küld, de ezeknek az Ő hangján kell beszélniük, mert különben a juhok szétszóródnak, ahelyett, hogy egybegyűjtetnének. Jézus a kananeus asszony kérésének teljesítése előtt a következőket mondta: „Nem küldettem, csak az Izrael házának elveszett juhaihoz” (Mt 15:24). Jézus hangja vonzotta a kananeus asszonyt, és ez a tény bizonyítja, hogy a szegény pogány asszony, aki hitt Jézusban, Izrael házának egyik elveszett juha volt. Ez azt jelenti, hogy Izrael az evangélium hirdetése által lesz összegyűjtve. Jézus második eljövetelekor elhangzó hívás: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta” (Mt 25:34), ugyanaz a hang lesz, amely most azt mondja: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11:28). Csak azok, akik most meghallják ezeket a szavakat, fognak válaszolni az utolsó nap hívására.

Az evangélium szava - az üdvösség igéje - meg fogja újítani a földet, és benépesíti igaz emberekkel, akik megújultak ugyanazon szó által. Így szól az Úr: „Nem sokára megszabadul a számkivetett fogoly, és nem hal meg a veremben, kenyere sem fogy el: Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, aki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem? És adtam beszédemet a te szádba, és kezem árnyékával fedezlek be, hogy újonnan plántáljam az egeket, és megalapítsam a földet, és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te!” (Ézsa 51:14-16 KJV).

A Szentírásból már bemutatott igék mellett - amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Izrael népének száma csak azon pogányok által jut teljességre, akik elfogadják az evangéliumot - még két bibliaverset fogok megemlíteni. Olvasás közben ne felejtsük el, hogy Ábrahám az egész Izrael atyja, a pogányok közül vétetett ki, és a körülmetélés előtt kapta meg az ígéreteket és a Lélek áldását. Ezáltal Isten megmutatta, hogy nem személyválogató, hanem mindazok, akik hisznek, Izraelhez tartoznak.

Az első bibliaszakaszt az Apcsel 15. fejezetében találjuk meg. Az apostolok és a presbiterek nem azért gyűltek össze, hogy megvizsgálják valamelyik hitalapelvet, sem azért, hogy valami újat találjanak ki, hanem azért, hogy tehermentesítsék a pogányok közül újonnan megtértek elméjét, akiket a hamis tanítók megzavartak. Péter apostol elmondta, hogy a pogányok miként hallották az általa hirdetett evangéliumot, amelyet el is fogadtak, ezért Istentől Szentlelket kaptak, és „semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét” (7-11 versek).

Azután Jakab apostol szólt a gyülekezetnek, és azt mondta: „Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének, és ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva: Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi. Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit.” (Apcsel 15:14-18).

Jakab idézte Ámos 9:11,12 verseit, és az utána következő versek így hangzanak: „Íme, napok jőnek, ezt mondja az Úr, és ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. És a hegyek musttal csepegnek, a halmok pedig mind megáradnak. És hazahozom a fogságból az én népemet, az Izraelt, és fölépítik az elpusztult városokat, és lakoznak bennük. Szőlőket plántálnak és isszák azok borát, és kerteket csinálnak és eszik azoknak gyümölcsét. És elplántálom őket az ő földjükbe; és nem szaggattatnak ki többé az ő földjükből, amelyet adtam nekik, azt mondja az Úr, a te Istened!” (Hasonlítsátok össze az utolsó mondatot a Dávidnak tett ígérettel, a 2Sám 7:10,11-el!)

Dávid sátora vagy háza csak a pogányoknak hirdetett evangélium által épül fel, ezt hirdeti a régi idők prófétája. Amiért ez nem lett hirdetve, de nem is kezdték el hirdetni Jézus eljövetele előtt, nem az Isten miatt volt, sem a prófétái miatt, hanem a nép hibájából, aki nem akart engedelmeskedni. Isten sokféleképpen mutatta meg, mennyire szerette volna Izraelbe összegyűjteni a pogányokat. Adná az Úr, hogy napjainkban egyetlen keresztény se ismételné meg Isten akkori névleges népének önző hitetlenségét, és azt gondolja Izraelről, hogy más módon gyűjtetnek össze, mint a Krisztus evangéliumába vetett hit által, amely „minden emberé”.

Róm 11. fejezetében találjuk a másik bibliaszakaszt, melyet röviden megemlítek ezzel kapcsolatosan.  Itt az Isten népe olajfának van nevezve. Ez összhangban van Ézsa 11:1, és 53:2 verssel, ahol Krisztus Csemetének (gyökérnek - KJV) van nevezve. Az ágak egy része „hitetlenség miatt” kivágatott. (Róm 11:17-20). A gyökér teszi szentté az ágakat (16. vers), ezért amikor a vad olajfa ágait beoltják a szent gyökérbe, azok részeseivé válnak „az olajfa gyökerének és zsírjának”. De csak hit által maradnak a gyökérben, és gondatlanságuk miatt bármikor levághatóak (16-22 versek). A hitetlenség miatt levágott ágakat újra be lehet oltani, „ha meg nem maradnak a hitetlenségben” (23. vers). Ily módon látjuk, hogy úgy a zsidók, mint a test szerinti pogányok azonos helyzetben vannak Isten előtt. Aki zsidónak született, de hitetlen, el van választva a Gyökértől, Jézus Krisztustól, míg az, aki pogánynak született, de hisz, össze van kötve a gyökérrel. A hitben maradás elmulasztása miatt azonban a pogányból megtért ember kivágattatik, míg a hitetlenség miatt levágott zsidó ugyanazokkal a kiváltságokkal rendelkezik, mint a pogányok, feltéve, hogy engedelmeskedik a hitnek.

„Mert nem akarom, testvéreim, hogy magatokat bölcsnek tartva ne tudjátok meg ezt a titkot, hogy részleges vakság ereszkedett Izráelre, amely addig tart amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak.” (Róm 11:25 KJV). Napjainkban a részleges vakság Izrael sorsa, mert Izrael ma csak részben létezik. Izrael csak akkor lesz teljes, ha a pogányok belépnek soraiba, vagyis mindazok soraiba, akik hisznek. Amikor a pogányok teljes száma bejut, akkor eljön az, ami tökéletes, még a tökéletes nap is.

„És így az egész Izrael megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: És ez nekik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.” (Róm 11:26,27; vesd össze Apcsel 3:24-26)

Figyeljétek meg a 25. és a 26. versek közötti kapcsolatot! „Egy részleges vakság ereszkedett Izráelre, amely addig tart amíg a pogányok teljes száma be nem jut. És így az egész Izráel üdvözül.” (KJV) Így fejezi ki másképpen azt, hogy az egész Izrael nem üdvözülhet anélkül, hogy a pogányok ne lépnének be; és ez ugyanaz, mint azt mondani, hogy az eljövendő izraelitákat most pogányoknak tekintik, de a megfelelő időben belépnek Izraelbe; „és lesz egy Pásztor és egy nyáj”.

„Mert az előbb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak; Amint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is. Mert nincs különbség, Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” (Róm 3:9,10,22,23). Viszont mindazoknak, akik ezekhez hasonlítanak, van remény; „Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett” - hitetlenkedésbe zárt minden embert - „hogy mindeneken könyörüljön” (Róm 11:32).

The Present Truth, 1897. május 20.