Tudjuk, hogy Izrael gyermekei egy több száz éves időszakban bármikor örülhettek volna az Ábrahámnak tett ígéret teljességének - az örök pihenésnek a megújult földön Krisztussal és a megdicsőült szentekkel együtt, akik győzedelmeskedtek az utolsó ellenség felett. Amikor Mózes megszületett, az ígéret teljesedésének ideje közeledett, és Józsué nem halt meg, csak „sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott vala az Úr Izraelnek” (Józs 23:1). Az időt, amikor Isten Dávidon keresztül beszélt egy „másik napról”, napjainkban úgy említik, mint ami „annyi idő után” következett be. Isten vágyakozott, hogy népe fogadja el mindazt, amit adott nekik. Hogy mennyire igaz ez, Isten szavaiból derül ki, amit Jeremiás prófétán keresztül küldött.

Ha hallgattak volna Istenre

Bár Júda bűne vastollal és gyémántheggyel volt feljegyezve, ennyire megkeményedett a nép a bálványimádásban, mégis az irgalmas Isten a következőt ígérte nekik:

„Ezt mondá nekem az Úr: <<Menj és állj meg a nép fiainak kapujában, amelyen bemennek és amelyen kijönnek Júdának királyai, és Jeruzsálemnek is minden kapujában! És ezt mondd nekik: Halljátok meg az Úrnak szavát Júdának királyai és egész Júda és Jeruzsálemnek minden lakosa, akik bejártok e kapukon! Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok a ti lelketekre, és ne hordjatok terhet szombat-napon, se Jeruzsálem kapuin be ne vigyetek! Házaitokból se vigyetek ki terhet szombat-napon, és semmi munkát ne végezzetek, hanem szenteljétek meg a szombat-napot, úgy amint atyáitoknak megparancsoltam! De ők nem hallgattak, és fülüket sem hajtották rá, hanem megkeményítették nyakukat, hogy ne halljanak, és az oktatást be ne vehessék. Pedig ha szívesen hallgattok reám, ezt mondja az Úr, és nem visztek be terhet e város kapuin szombat-napon, és megszentelitek a szombat-napot, úgy hogy semmi dolgot nem végeztek azon.

Akkor e város kapuin királyok és fejedelmek fognak bevonulni, akik a Dávid székén ülnek, szekereken és lovakon járnak, mind maguk, mind fejedelmeik, Júdának férfiai és Jeruzsálemnek lakosai, és e városban lakni fognak mindörökké. És bejőnek Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földéről, a lapályról, a hegyről és dél felől, hozván égőáldozatot, véres áldozatot, ételáldozatot és tömjént, és hozván hála[áldozat]ot az Úrnak házába>>” (Jer 17:19-26).

Nem a mi feladatunk spekulálni, hogyan teljesedhetett volna ez az ígéret; elég annyit tudni, hogy Isten megígérte, és Ő képes minden ígéretét teljesíteni. A régi várost felépíteni és újjá tenni minden bizonnyal olyan egyszerű lett volna, mint elváltoztatni „a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez,” (Fil 3:21), vagy olyan egyszerű, hogy egy teljesen új város lépjen a régi helyére.

A helyreállítási ígéret elutasítása

Ne felejtsük el, hogy Isten ezt az ígéretet Jeremiás prófétán keresztül küldte, éppen a Júda királyságának utolsó napjaiban, mert Jeremiás nem prófétált csak „Jósiásnak, az Ammon fiának, Júda királyának napjaiban” (Jer 1:2), uralkodásának tizenharmadik évében, csupán 21 évvel a babiloni fogság kezdete előtt. Mielőtt Jeremiás prófétálni kezdett, szinte minden próféta befejezte munkáját, és meghalt. Ézsaiás, Hóseás, Ámos, Mikeás és mások - a fő próféták - mind a nép kezébe kerültek, mielőtt Jeremiás megszületett volna. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert különösen fontos. Ezekben a próféciákban sok ígéret van Jeruzsálem helyreállításáról, és mindegyik teljesedhetett volna, ha a nép figyelt volna rájuk. De mint Isten minden ígérete, úgy ezek is mind Krisztusban voltak. Mind az örökkévalóságra mutattak, nem csak egy időre. De mivel azokban a napokban a nép nem fogadta el őket, ugyanolyan frissek maradtak számunkra. Ezek csak az Úr eljövetele által teljesedhettek volna, Akit most várunk. Azok a próféciák az erre az időre szóló evangéliumot tartalmazzák, ugyanolyan biztosan, mint Máté, János vagy Pál levelei is.

Mindig a teszt

Figyeljük meg, hogy a szombat megtartása a próba, amellyel megpróbáltatnak mindazok, akik megkapták ezt az igazságot. Ha megtartották volna a szombatot, akkor városukkal együtt örökké megmaradtak volna. Miért? Jusson eszetekbe, mit tanulmányoztunk Isten nyugodalmáról, és megkapjátok a választ. A szombat a teljes és tökéletes teremtés pecsétje.

Ebben a minőségben a szombat felfedi Istent Teremtőként és Megszentelőként (Ez 20:12,20), Aki teremtő hatalma által megszentel. Ezért a szombat nem egy cselekedet, amely által próbáljuk megnyerni Isten kegyelmét, hanem pihenés az örök karokban. A szombat Isten örök hatalmának emlékműve és jele. Megőrzése annak a tökéletességnek a pecsétje, amit csak Isten tud véghezvinni, és amit mindazoknak ad, akik bíznak Benne. Az Istenbe vetett teljes és tökéletes bizalom azt jelenti, hogy Ő képes megmenteni, és meg is ment ugyanazon hatalom által, amellyel kezdetben mindent megteremtett. Tehát látjuk, hogy ugyanaz az ígéret, ami a régi Izráelnek adatott, ránk maradt, ezért szükséges, hogy napjainkban a szombat különleges módon ki legyen emelve, egyre jobban, ahogy Krisztus eljövetelének napja közeledik.

A kihirdetett ítélet

 De létezett egy alternatíva abban az esetben, ha a nép nem akart volna megpihenni az Úrban. A próféta utasítást kapott, hogy a következőket mondja el:

„Ha pedig nem hallgattok reám, hogy megszenteljétek a szombat-napot, és hogy ne hordjatok terhet és ne jöjjetek be Jeruzsálem kapuin szombat-napon: tüzet gerjesztek az ő kapuiban, és megemészti Jeruzsálem palotáit, és nem lesz eloltható.” (Jer 17:27).

És így történt; bár Isten hűséges és hosszútűrő volt, és figyelmeztetéseket küldött a népnek, „ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség. És reájuk hozá a káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, s nem kedveze sem az ifjaknak és szüzeknek, sem a vén és elaggott embereknek, mindnyájukat kezébe adá. És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniába viteté. Az Isten házát meggyújták, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden drágaságait elpusztították. És akik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurcolta Babilóniába, és neki és fiainak szolgáivá lettek mindaddig, míg a perzsiai birodalom fel nem támadott; Hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, míg az ország megtartotta az ő szombatjait, mert az elpusztulás egész ideje alatt megtartották a szombatokat, amíg betelnének a hetven esztendők.” (2Krón 36:16-21).

Babilon királya a Jeruzsálem uralkodója

 Sedékiás volt Jeruzsálem utolsó királya, de nem volt önálló király. A trónra lépése előtt néhány évvel Nabukodonozor megostromolta Jeruzsálemet, és az Úr kezébe adta a várost. (Dán 1:1,2) Bár Joákim király vereséget szenvedett, megengedték neki, hogy uralkodjon Jeruzsálemben, mint adófizető herceg. Joákim nyolc évig uralkodott. Halála után a fia Joákin követte a trónon. Csak három hónapig uralkodott, mielőtt Nabukodonozor újra megszállta és meghódította Jeruzsálemet. Babilonba hurcolta a királyt és családját, a kézműveseket és a kovácsokat; „a föld szegény népén kívül senki sem maradt ott” (2Kir 24:8-16).

Nabukodonozor mégis hagyott egy királyt Jeruzsálemben, Mattaniát, kinek nevét Sedékiásra változtatta meg. (17. vers) A Sedékiás szó jelentése „Jehova igazsága”. Nabukodonozor ezt a nevet adta az új királynak, mert „Isten nevére esküdtette” (2Krón 36:13), hogy nem lázad hatalma ellen. Azt a tényt, hogy Nabukodonozornak jogában állt ezt megtenni, a következő szakaszból láthatjuk:

„A Jojákim uralkodásának kezdetén, aki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, ilyen szavakat szóla az Úr Jeremiáshoz, mondván: Így szól az Úr nekem: Csinálj magadnak köteleket, és jármot és vedd azokat a nyakadba. És küldd azokat Edom királyához és Moáb királyához, az Ammon fiainak királyához, Tírus királyához és Sidon királyához a követek által, akik eljőnek Jeruzsálembe Sedékiáshoz, Júdának királyához, És parancsold meg nekik, hogy mondják meg az ő uraiknak: Ezt mondja a Seregek Ura, Izraelnek Istene, ezt mondjátok a ti uraitoknak: Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, amelyek e föld színén vannak, az én nagy erőmmel és az én kinyújtott karommal, és annak adom azt, aki kedves az én szemeim előtt: És most én odaadom mind e földeket Nabukodonozornak, a babiloni királynak, az én szolgámnak kezébe; sőt a mezei állatokat is neki adom, hogy neki szolgáljanak. És neki és az ő fiának és unokájának szolgál minden nemzet mindaddig, míg el nem jő az ő földének is ideje, és szolgálnak neki sok nemzetek és nagy királyok. Azt a nemzetet és azt az országot pedig, amely nem szolgál neki, Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és aki nem teszi nyakát a babiloni király jármába: fegyverrel és éhséggel és döghalállal verem meg azt a nemzetet, azt mondja az Úr, míglen kiirtom őket az ő kezével. Ti azért ne hallgassatok a ti prófétáitokra, se jövendőmondóitokra, se álommagyarázóitokra, se varázslóitokra, se szemfényvesztőitekre, akik ezt mondják nektek: Ne szolgáljatok a babiloni királynak. Mert ők hazugságot prófétálnak nektek, hogy messze vigyelek titeket a ti földetekből és kiűzzelek titeket, és elvesszetek! Azt a nemzetet pedig, amely nyakára veszi a babiloni király jármát és szolgál neki, az ő földében hagyom, azt mondja az Úr, és műveli azt és lakozik benne.” (Jer 27:1-11).

Tehát Nabukodonozor ugyanolyan joggal uralkodott Jeruzsálemben, mint Izrael bármely más királya. Sőt az ő királysága kiterjedtebb volt, mint amin Izrael bármely királya valaha is uralkodott.

Ráadásul miután az Úr hosszú időn keresztül felkészítette, Nabukodonozor megragadta a lehetőséget, hogy az igaz Istenről szóló igazságot az egész világon elterjessze. (Lásd Dán 4) Ezért amikor Sedékiás fellázadt Nabukodonozor ellen, aljasan az Isten ellen támadt, aki Nabukodonozor hatalmába adta Izraelt, hogy megbüntesse bűneiért. A következő szakaszban annak a plasztikus leírását találjuk, hogyan kelt Nabukodonozor Jeruzsálem ellen, és hogyan vezetett Isten egy pogány királyt, még akkor is, amikor jóslatokat használt:

„És te, embernek fia, csinálj magadnak két utat, amelyen jöjjön a babiloni király kardja; egy földről jöjjön ki mind a kettő; s egy kezet véss föl, a városba vezető út fejénél vésd föl. Utat csinálj, hogy jöjjön a kard az Ammon fiainak Rabbájára, aztán Júdára, a körülkerített Jeruzsálemre. Mert megáll a babiloni király az utak kezdetén, a két út fejénél, hogy jövendőt láttasson; megrázza a nyilakat, megkérdezi a Teráfimot, megnézi a májat. Jobbjába adta a jövendölés Jeruzsálemet, hogy állasson faltörő kosokat, hogy nyissa száját ordításra, hogy üssön zajt trombitával, hogy állasson faltörő kosokat a kapuk ellen, hogy töltsön sáncot, építsen tornyot. De ez nekik hamis jövendölésnek látszik: szent esküik vannak nekik Istentől; ám Ő emlékezetbe hozza vétküket, hogy megfogassanak. Ez okáért ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy büszkélkedtek vétkeitekkel, nyilvánvalókká téve gonoszságaitokat, hogy látszódjanak bűneitek minden cselekedeteitekben; mivelhogy büszkélkedtek velük, kezével megfogattatok.” (Ez 21:19-24).

Izrael függetlenségének vége. Ideiglenes uralkodás

Ezután következtek a Sedékiáshoz intézett fatális szavak:

„És te, elvetemedett gonosztevő, Izráel fejedelme, akinek napja elérkezett, amikor véget vetek a törvénytelenségnek. Így szól az Úr Isten: <<El a süveggel, le a koronával! Ez nem marad így: az alacsony legyen magas, és a magas alacsony! Én veszem le, Én veszem le, Én veszem le: és nem lesz többé, míg el nem jő az, Akié jogosan az uralkodás, és neki adom azt!>>” (Ez 21:25-27 KJV).

Sedékiás elvetemedett és gonosz volt, mert minden utálatos bálványimádásához hozzátette a hamis eskü bűnét, megsértve az ünnepélyes szövetséget. Ezért az ő királysága teljesen elvétetett. A süvege Dávid leszármazottaitól átkerült egy káldeus fejére, és akkortól Babilon királyságáról beszélünk. Terjeszkedéséről már olvastunk, továbbá itt vannak Dániel próféta szavai annak az óriási szobornak a magyarázatában, amelyet Nabukodonozor a menny Istenétől jövő álmában látott:

„Te, oh király! királyok királya, kinek az egek Istene birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott; És valahol emberek fiai, mezei állatok és égi madarak lakoznak, a te kezedbe adta azokat, és úrrá tett téged mindezeken: Te vagy az arany-fej.” (Dán 2:37,38).

Itt láthatjuk az uralkodást, amely kezdetben az embernek adatott (lásd 1Móz 1:26), bár a dicsősége és a hatalma nagymértékben csökkent. De látjuk, hogy Isten még mindig szem előtt tartotta az Ábrahámnak tett ígéret szerint, és a helyreállításán munkálkodott.

Babilontól az örök királyság megalapításáig

A Biblia nagyon kevés helyet szentel az emberi nagyság leírására, és a próféta a vége felé siet a leírással. Három változást, vagy forradalmat jövendöl Ezékiel 21:27 versében, miután az egész föld uralma Nabukodonozor kezébe került. Mivel királysága az egész világra kiterjedt, a megjövendölt forradalmaknak egy egyetemes birodalom megdöntéséről és helyreállításáról kellett szólniuk. Dániel próféta így folytatta Nabukodonozor álmának magyarázatát:

„És utánad más birodalom támad, alábbvaló mint te; és egy másik, egy harmadik birodalom, rézből való, amely az egész földön uralkodik.” (Dán 2:39).

Dániel 5. fejezetében azt olvassuk, hogy a Babiloni Birodalom után Médo-Perzsia volt a következő birodalom; és Dániel 8:1-8,20,21 verseiből megtudjuk, hogy Médo-Perzsia után a harmadik királyság a Görög Birodalom volt. Így látjuk a világtörténelem egy több száz évet átfogó vázlatát. Az Ezékiel 21:27 versben az első két változás világos; Babilont Médo-Perzsia követte, majd a Görög Birodalom.

Az utolsó királyság, amely a harmadik nagy forradalmat követően született, nincs közvetlenül megnevezve, de kellőképpen körül van írva. Jézus Krisztus Augustus császár idejében született, aki egy népszámlálási rendeletet adott ki. (Lk 2:1) Ezért bizonyítottan a Római Birodalom a harmadik forradalom terméke. Valójában ő az egyetlen, akit birodalomnak nevezhetünk, mert a történelemben senki más nem vette át a helyét. Tehát Babilon uralta a világot; az ő napjaiban három forradalom lett megjövendölve, amely három egymást követő birodalmat eredményezett maga helyett; Médo-Perzsia és Görögország közvetlenül megnevezve, utána pedig a Róma császárjáról olvassuk, hogy uralta az egész világot. Ez szigorúan egy szentírási bizonyíték. Megerősítő bizonyítékokat, azaz bizonyítékok, amik alátámasztják a Szentírás pontosságát, nagy számmal találhatók a világi történelemben.

De a forradalom, amely eredményeként született a Római Birodalom a világ vezetésével, az utolsó nagy forradalom volt, „míg el nem jő az, Akié jogosan az uralkodás”. Róma bukása óta sokan álmodtak arról, hogy ők uralkodnak majd az egész világ felett, ám álmaik szertefoszlottak.

Igaz, hogy Krisztus a földön járt, de olyan volt, mint egy idegen, mint Ábrahám, nem volt fejét hová lehajtania. Azért jött, hogy hirdesse a foglyok szabadon bocsátását, és bejelentse, hogy mindenki, aki az Ő szavában marad, megismeri az igazságot, és általa szabad lesz. Az idő folyamán minden napon és évről évre elhangzott a szabadság hirdetése, és a fáradt foglyok megszabadultak a sötétség hatalmától.

Nem a mi dolgunk „tudni az időket vagy alkalmakat”, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett, de tudjuk, hogy amikor Krisztus állítólagos egyháza beleegyezik abba, hogy megteljen Szentlélekkel, akkor az egész világ rövid idő alatt meghallja az evangéliumot, erejének teljességében, és akkor eljön a vég, amikor maga a teremtés, amely nyög, megszabadul a romlottság rabságából, hogy meglássa Isten gyermekei szabadságának dicsőségét.

The Present Truth, 1897. február 25.