13. prédikáció

Tanulmányunk tárgya ezúttal különösen a Zsidókhoz írt levél második fejezetének 11. versébe foglalt gondolat: „Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak”. Akiket Krisztus megszentel, azok e világból való emberek, bűnös emberek. Krisztus az, aki megszentel. Krisztus és a megszenteltek egyek.
Emlékeztek, hogy a fejezetnek ez a része az emberről szól. Az első fejezetben, amint láttuk, Krisztus és az angyalok közötti kontraszt van bemutatva, Krisztus feljebb való az angyaloknál, mert Ő Isten. A második fejezetben az angyalok és Krisztus közötti kontrasztról olvasunk, Krisztus kisebb lévén az angyaloknál. Isten nem angyaloknak rendelte alá az eljövendő világot, amelyről olvastunk. Ő az embernek vetette alá, és ez az ember Krisztus. Ezért Krisztus emberré lett; Ő vette át az ember helyét. Úgy született, ahogy az ember születik. Emberi mivoltában Krisztus ugyanabból az emberből származik, akiből mindannyian származunk, ezért ebben a versben az „egytől valók” kifejezés megegyezik a „mindenki egytől származik” kifejezéssel. Egyetlen ember minden emberi lény forrása és feje. És Krisztus családfája - mint olyané, aki közülünk való - egészen Ádámig terjed. (Luk 3:38)
Igaz, hogy minden ember és minden dolog Istentől ered, de ennek a fejezetnek a témája az ember és Krisztus, mint ember. Mi test szerint az első ember fiai vagyunk, ugyanúgy, mint Krisztus. Most Krisztus emberi természetéről tanulmányozunk. A Zsidókhoz írt levél első fejezete Krisztus isteni természetével foglalkozik. A második fejezet Krisztus emberi természetével foglalkozik. Ennek a két fejezetnek a témája egyértelműen összefügg a Fil 2:5-8 szakasszal: „Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”
Ebben a részben Krisztus mindkét formájában be van mutatva. Bár Istennek formájában volt, felvette az ember hasonlatosságát (formáját, KJV). A Zsidókhoz írt levél első két fejezetében nem a formája, hanem a természete van bemutatva. Ismétlem. A Filippi levél második fejezetében Krisztus mindkét formájában van bemutatva – Isten és ember formájában. A Zsidókhoz írt levél első fejezetében Krisztust két természetben látjuk: Isten természetében és az ember természetében. Az lehetséges, hogy valaminek emberi formája legyen, de ne rendelkezzen emberi természettel. Egy kődarabnak lehet emberi formája, de emberi természete nem. Jézus Krisztus emberként találtatott, ez igaz, de Ő magára vette az ember természetét.
Olvassuk itt a Zsid 2:14 versét: „Mivel tehát a gyermekek (Ádám gyermekei, az emberiség) testből és vérből valók, ő is ugyanúgy részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt.” (KJV) Az „ugyanúgy” itt azt jelenti, hogy „az ő módjuk szerint”, „ugyanolyan módon”. Ezért Krisztus is ugyanolyan módon kapta a testet és a vért, ahogy mi is. De mi hogyan kapjuk a húsunkat és a vérünket? Születéskor, és egyértelmű, hogy Ádámtól kaptuk. Krisztus születésekor öltötte magára a húst és a vért, és nyilvánvaló, hogy ezeket Ő is Ádámtól örökölte, mert meg van írva, hogy „Az ő Fia felől, aki Dávid magvából lett test szerint.” (Róm 1:3) Bár Dávid Úrnak nevezi Krisztust, Ő egyben Dávid fia is (Mt 22:42-45). Családfája Dávidig ér, de nem áll meg ott. Ábrahámig nyúlik vissza, mert Ő Ábrahám magva. Krisztus Magára vette Ábrahám magvát, ahogyan az meg van írva a Zsid 2:16 versében. Családfája nem áll meg Ábrahámnál, hanem visszamegy Ádámig. (Luk 3:38) Ezért Az, aki megszentel az emberek között, és azok, akik meg vannak szentelve az emberek közül, egytől valók. Mindannyian egy embertől származnak testileg, mind egytől. Tehát, ami az emberi mivoltát illeti, Krisztus természete minden bizonnyal a mi természetünk.
Nézzük most a másik aspektust, és szemléljük annak egyediségét, hogy láthassuk ennek a kifejezésnek az erejét, amely kijelenti, hogy Ő és mi mindannyian egytől vagyunk. A másik aspektus - mint ahogy a Zsidókhoz írt levél első fejezetében jelenik meg – az, hogy Krisztus Isten természetével bír. Amint ez a név teljesen Őt illeti, csak mert létezik, olyan bizonyosan, mint ahogy létezik, és mivel természeténél fogva illeti meg Őt, ezért bizonyos, hogy Krisztus természete az Isten természete.
János evangéliumának első fejezetében az első vers ugyanerről ír: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennel volt”. (KJV) A „nel” - a főnév ragja - nem fejezi ki olyan jól az alany kilétét, mint egy másik szó. A német fordítás a szót egyértelműbben határozza meg a görög nyelvben kifejezett szónál. Olvasom: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istenből volt.” Ez igaz. A görög kifejezés megegyezik azzal, ami azt fejezi ki, hogy a jobb kezem a testem része. Ezért olvassuk görög nyelven, hogy kezdetben „Isten volt az Ige.” Ennek az aspektusnak a valósága szemlélteti az Ő természetének valóságát a másik aspektusban. Mert ami az isteni oldalát illeti, Krisztus Istenből való volt, Isten természetével rendelkezett, és valóságos módon Isten volt, ugyanúgy, mint ami az emberi oldalát illeti, Ő emberből való emberi természete lévén, és valóságos módon ember.
Figyeljétek meg a Jn 1:14 versét: „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk.” Ez ugyanaz a történet, amit a Zsidókhoz írt levél első két fejezetében olvastam. „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.” „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk.” – test hússal és vérrel, mint a miénk. Milyen testről van szó? Milyen az az egyetlen test, amelyet a világ ismer? Olyan, amellyel mindnyájan rendelkezünk. Ez a világ nem ismer más emberi testet és nem is ismert mást, mióta Krisztus eljövetele szükségessé vált. Ezért, mivel ebben a világban csak ez a fajta test létezik, mint amilyennel rendelkezünk, nagyon igaz, hogy amikor „az Ige testté lett”, olyan teste lett, mint a mi testünk. Nem lehetett másképp.
Milyen test a testünk önmagában? Milyen hús? Lapozzuk a Bibliánkat Róm 8. fejezetéhez, és nézzük meg, hogy Krisztus emberi természete megfelel-e a miénknek, és vajon olyan-e, mint a miénk, azaz bűnös test. Róm 8:3 verse: „Mert amit a törvény nem tehetett meg, mivelhogy erőtelen volt a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátva [...]” (KJV), Ő megtette.
Volt valami, amit a törvény nem tehetett meg, és ezt Isten úgy oldotta meg, hogy elküldte egyszülött Fiát. Miért nem tehette meg a törvény, amit tenni akart? Erőtelen volt a test miatt. A probléma a testben volt. Ez volt az oka annak, hogy a törvény céljában, ami az embert illeti, kudarcot vallott. Isten elküldte Krisztust, hogy megtegye azt, amit a törvény nem tudott megtenni. A törvény azonban nem tudta elérni a célját a test miatt, nem pedig azért, mert önmagában hiányos lett volna. Ezért Istennek el kellett küldenie Krisztust a test segítségére, és nem a törvény segítségére. Ha a törvény önmagában túl gyenge lett volna ahhoz, hogy megvalósítsa célját, akkor a probléma megoldásához a törvényt kellett volna megerősíteni. De a probléma a testtel volt, ezért kellett a test segítségére jönni.
Igaz, hogy ma az emberek Isten iránti ellenségeskedésből azt állítják, hogy a törvény nem tudta elérni célját, ezért Isten elküldte a Fiát, hogy gyengítse a törvényt, hogy a test képes legyen megfelelni a törvény követelményeinek. De ha én gyenge vagyok, te meg erős és segítségre van szükségem, akkor az egyáltalán nem segít, ha te is olyan gyenge leszel, mint én; azzal én ugyanolyan gyenge és tehetetlen maradok, mint korábban voltam. Efféle segítségnek nincs semmi értelme. De ha én gyenge vagyok, te pedig erős, és tudsz nekem adni a te erődből, az segítene. A törvény önmagában erős volt, de a test erőtelensége miatt nem érhette el a célját. Éppen ezért Istennek, hogy pótolja ezt a hiányt, erőt kellett küldenie a legyengült testnek. Krisztust küldte, hogy ezt a szükségletet kielégítse, és ezért kellett Krisztusnak oly módon segítenie, hogy erőt hozzon a testnek, amivel mindnyájan rendelkezünk, hogy a törvény célja beteljesedjék testünkben. Meg van írva, hogy „Isten az ő Fiát elbocsátotta bűn testének hasonlatosságában”, hogy „a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:3-4)
Ne értse félre senki a „hasonlatosságában” kifejezést. Nem a formáról van szó és nem egy fotóról; nem a kép értelmében vett hasonlatosságról, hanem olyan értelemben hasonlatosság, hogy valóságosan azonos. A „hasonlatosság” kifejezés itt nem ugyanazt a gondolatot tükrözi, mint a Filippi 2. fejezetében, ahol a megjelenésről, a formáról vagy a formai hasonlatosságról van szó, hanem itt a természetben való hasonlatosságról beszél, a test hasonlóságáról úgy, ahogy létezik önmagában. Isten ilyen testben küldte el egyszülött Fiát, amely hasonlatos a bűnös testhez. És ahhoz, hogy pont olyan legyen, mint a bűnös test, akkor bűnös testnek kellett lennie; ahhoz, hogy teljes testében olyan legyen, mint ahogy mi vagyunk ezen a világon. Neki ugyanolyan testtel kellett rendelkeznie, mint amilyen ebben a világban létezik, ugyanolyan testtel, mint mi, amely bűnös test. Ezt közli velünk a Biblia a „bűnös test hasonlatosságára”, „a bűnhöz hasonlatos természet” kifejezések által. Ez a tény a Zsid 2:9-10 verseiben is be van mutatva: „Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál [...]” – de nem csak abban az állapotban, amelyben az ember kisebbnek teremtetett az angyaloknál.
Az ember bűntelen volt, amikor Isten egy kevéssel kisebbé teremtette őt az angyaloknál. Az akkori testét nem érintette a bűn. De az ember elbukott arról a helyről és abból az állapotból, és a teste bűnössé vált, a bűntől beszennyezve. Látjuk tehát, hogy Jézus egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, de nem úgy, mint az ember, aki eredetileg egy kevéssel kisebbnek teremtetett az angyaloknál, hanem annyival kisebb, mint amilyen az ember, amióta vétkezett, még inkább kisebb az angyaloknál. Ebben az állapotban látjuk Jézust. Olvassunk erről: „Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál.”
Miért tétetett ilyennek? „A halál elszenvedése miatt.” Jézus egy kevés időre annyival kisebbé tétetett az angyaloknál, mint amennyivel kisebb az ember, amióta vétkezett, és a halálnak alávetettje lett. „Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, mivel az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert ez volt méltó ahhoz [...] aki által lett a mindenség, hogy üdvösségük fejedelmét, aki sok fiat vezet dicsőségre, szenvedések által tegye tökéletessé.” Mivel alávetette magát a szenvedésnek és a halálnak, ez kellő erővel bizonyítja, hogy az angyaloknál alacsonyabb az a pont, amelyre Jézus alászállt és ahol „látjuk Őt”, az a pont, ahová eljutott az ember, amikor vétkezett, és lejjebb került annál az állapotnál, amelybe Isten teremtette – kisebb az angyaloknál.
Tizenhatodik vers: „Mert nyilván nem angyalok természetét vette fel, hanem az Ábrahám magvát öltötte magára.” (KJV) Nem az angyalok természetét öltötte magára, hanem Ábrahám természetét. De Ábrahám és Ábrahám magvának egyetlen természete az emberi természet volt. És újra: „Annak okáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz”. Hány dologban? Mindenben. Tehát az Ő emberi természetében nincs különbség Közte és köztetek. Olvassuk el a verset, és tanulmányozzuk mélyebben! Vegyük észre, hogy csak erre támaszkodhatunk. Kezdjük az elejével! Mindannyian „egytől valók”. Ő ugyanúgy részese lett a vérnek és a húsnak, ahogy mi is részesei vagyunk a vérnek és a húsnak. Krisztus nem az angyalok természetét vette magára, hanem Ábrahám magvának természetét. Ezért, következésképpen ezen okok miatt „kellett”. Mi kellett? „Annak okáért mindenben olyannak kellett lennie a testvéreihez”. Kik a testvérei? Az emberiség. Mindannyian „egytől vannak”, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni. Mivel mindannyian egytől vagyunk, nem szégyell téged és engem testvéreinek nevezni. Ezért „kellett olyannak lennie mindenben, mint a testvérei” (KJV).
Tehát, amikor Krisztus emberi természetében volt a földön, volt valami különbség az Ő emberi természete és a ti természetetek között, amelyben vagytok itt ma este? (Néhányan azt válaszolják: „nem”) Szerettem volna, ha mindenki a teremből hangosan mondja: „nem”. Túl félénkek vagytok. Isten igéje állítja, hogy így van, és nekünk is azt kell mondanunk, hogy így van, mert ebben az egyedi tényben van az üdvösség. Valójában nem elég csak ezt mondani, hanem ebben az egyedi tényben rejlik Isten üdvössége az emberek számára. Nem szabad szégyellnünk ezt kimondani. Ebben van a mi üdvösségünk, és amíg nem találjuk meg itt, nem lehetünk biztosak a megváltásunkban. Ez a valóság. „Annak okáért mindenben olyannak kellett lennie a testvéreihez” Miért? „hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.” Nem veszitek észre, hogy éppen ebben áll a mi üdvösségünk? Pontosan abban a pozícióban, amelyben Krisztus lejött hozzánk? Pontosan ott jött el hozzánk, ahol kísértve vagyunk, és teljesen olyanná lett, mint mi, ott, ahol kísértve vagyunk – és ez az a hely, ahol találkozunk Vele: az élő Megváltóval a kísértés ereje ellen.
Olvassuk Zsid 4:14 versét: „Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, álljunk meg erősen a hitvallásunkban. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, de nem vétkezett.” (KJV) Krisztus nem lett volna megkísérthető mindenben, mint én, ha nem lett volna mindenben olyan, mint én. Ezért kellett mindenben ugyanolyannak lennie, mint én, ha segíteni akart nekem ott, ahol segítségre van szükségem. Tudom, hogy emberi természetemben segítségre van szükségem. És ó, pontosan ott találom Őt! Hála Istennek! Ebben az emberi természetben jött el Krisztus, és itt a segítségem. „Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon”. Ebben a mondatban két tagadás van. Nem olyan főpapunk van, és nem tudna megindulni gyarlóságainkon. Hogyan hangzana ez állító mondatként? Van olyan főpapunk, aki megindul a mi gyarlóságainkon, az én erőtlenségeimen, a tietekén, a mienkén. Érzi az erőtlenségeimet? Igen. Érzi az erőtlenségeidet? Igen. Mik az erőtlenségeim? Hiba, tétovázás, gyengeség – elég kifejező. Sok gyengeségünk van. Mindannyiunknak sok van. Érezzük a gyengeségeinket. De hála Istennek, van Valaki, aki ugyanúgy érzi. És ő nemcsak érzi őket, hanem meg is indul rajtuk. Ez a „megindul” szó többet mond annál, minthogy eljut Hozzá a gyengeségeink érzete, és hogy Ő ugyanúgy érzi azokat, ahogy mi is. Úgy érzi őket, ahogy mi is érezzük, ez igaz, de ezen túlmenően Ő „megindul”, érinti Őt, tele van együttérzéssel. Megindul szeretetében, meghatódik az együttérzésben és a segítségünkre jön. Ennyi mindent foglal magában a „megindulni gyarlóságainkon” kifejezés. Hálát mondok az Úrnak egy ilyen Megváltóért!
De ismétlem, nem lett volna mindenben megkísérthető, mint én, hacsak nem lett volna mindenben ugyanolyan, mint én. Nem tudta volna átérezni, amit én érzek, ha nem lett volna ott, ahol én. Más szavakkal, nem lett volna mindenben megkísérthető, mint én, és nem érzett volna úgy, ahogy én érzek, ha nem Ő lett volna én magam. Isten Igéje azt mondja: „mindenben, ahogy mi.”
Haladjunk tovább ezzel a gondolattal! Vannak dolgok, amelyek erősen vonzanak titeket, nagy csábítást jelenthetnek nektek, de számomra csak olyanok, mint egy zefír a nyári napon. Valami más erősen kísérthet engem, sőt akár le is dönthet, miközben titeket ez egyáltalán nem érint. Ami az egyiknek rettenetes csábítást jelent, a másikat egyáltalán nem érintheti. Tehát ahhoz, hogy segítsen nekem, Jézusnak azon a helyen kell lennie, ahol érezheti, amit én érzek, és mindenben megkísértve lehet, a kísértés minden erejével. De mivel az, ami engem kísért, lehet, hogy rátok egyáltalán nem hat, és mert az, ami titeket kísért, engem lehet, hogy nem érint, Krisztusnak ott kellett állnia, ahol én vagyok, és ott, ahol ti vagytok, hogy találkozzon minden kísértésemmel és minden kísértésetekkel. Neki mindenképpen érznie kellett mindent, ami az utatokba kerül, és ami engem nem érint, valamint mindazzal, amivel én találkozom az én utamon, de titeket nem érint. Neki állnia kellett az én helyemen és a ti helyeteken is. Ez így igaz. De léteznek más emberek is. Vannak dolgok, amik olyan kísértést jelenthetnek számukra, hogy ledöntik őket, de nem lesznek hatással rám és rátok sem. Jézusnak tehát magára kellett vennie minden érzésemet és a természetemet, a tiéteket és a többi emberét is, hogy mindenben megkísértve legyen, ahogyan én is megkísértve vagyok mindenben, ahogyan ti is kísértve vagytok mindenben, és ahogy a többi ember kísértve van mindenben. Ha téged, engem és a többieket is Magába fogad, mit gondoltok, mennyit foglal magában? Az egész emberi fajt.
Pontosan ez az igazság. Krisztus az egész emberi faj helyén volt, és az egész emberi faj természetével rendelkezett. Benne találkozik az emberiség minden erőtlensége, így minden ember a földön, aki megkísérthető, Jézus Krisztusban talál erőt a kísértés ellen. Minden lélek számára van győzelem Krisztusban minden kísértéssel szemben és szabadulás a bűn hatalmától. Ez az igazság. Nézzük meg ennek az igazságnak egy másik oldalát! Van a világon valaki – Sátán, e világ istene –, aki érdekelt abban, hogy a lehető legnagyobb mértékben kísértve legyünk, de nem kell túl sok időt vagy erőt használnia ahhoz, hogy megkísértsen és rávegyen, hogy engedjünk a csábításainak.Sátán keményen dolgozott, hogy rávegye Jézust, hogy engedjen a kísértésnek. Minden kísértést megpróbált Jézuson, amivel engem kísérthet, hogy rávegyen a bűnre, és hiába próbálkozott. Teljes kudarcot vallott, amikor megpróbálta rávenni Jézust, hogy beleegyezzen a bűnbe, legalább egyetlen olyan kísértésbe, amellyel valaha is kísérthető lehetnék.
Sátán próbálta Jézust megkísérteni minden kísértéssel, amellyel valaha is megkísértett titeket, hogy rávegyen a bűnre. És megint kudarcot vallott. Az én és a ti kísértéseitekről van szó. Jézus legyőzött minden kísértést értem és értetek is.Miután megkísértette Jézust mindazokkal a kísértésekkel, amelyekkel kísért titeket és engem, miután sikertelenül próbálkozott, maradtak neki más kísértések, amelyekkel megkísérthette Őt. Még hátra voltak azok a kísértések, amelyekkel a többi embert kísértette, hogy azok elbukjanak. Sátán ezekkel is próbálkozott, és ezúttal is teljes kudarcot vallott.Így Sátán rázúdított Jézusra minden kísértést, amellyel engem kísért, mindazokat a kísértéseket, amelyekkel kísért titeket, és mindazokat a kísértéseket, amelyekkel más embereket kísért. Következésképpen Sátán megpróbált Jézuson minden kísértést, amely felmerülhet bármely korban élő emberben.Sátán minden kísértés szerzője; Jézusra kellett hoznia minden kísértést, amit ki tudott találni. És minden próbálkozása kudarcot vallott. Hála Istennek!
Sőt, nemcsak, hogy az összes kísértéssel kellett megkísértenie Jézust, amelyekkel megkísért engem, hanem sokkal nagyobb erővel kellett megkísértenie Őt, mint engem. Sátánnak soha nem kellett keményen dolgoznia, és nem is kellett sok erőt belevinnie ahhoz, hogy engedjek a kísértéseinek. De azok a kísértések, amelyekkel megkísértett engem, hogy vétkezzek, vagy amelyekkel meg fog kísérteni, hogy vétkezzek, azokkal a kísértésekkel megkísértette Jézust, de sokkal nagyobb kísértő erővel kellett megtennie, mint amilyen engem érhet. Gyakorolnia kellett a kísértés minden hatalmát Krisztus felett, és kudarcot vallott. Hála Istennek! Így Krisztusban szabad vagyok. Sátán kénytelen volt Jézusra gyakorolni mindazokat a kísértéseket, amelyekkel kísért titeket, vagy amivel valaha is kísérteni fog, és minden erejével kísértette, de ismét kudarcot vallott. Hála Istennek! Következésképpen szabadok vagytok Krisztusban. Sátán teljes sátáni erejével kísértette meg Jézust minden kísértéssel, amelyekkel megkísértheti a többi embert, és újból kudarcot vallott. Hála Istennek! Krisztusban a többi ember is szabad.
Sátánnak meg kellett kísérteni Jézust abszolút minden kísértéssel, amivel az embert valaha is megkísértette, és kudarcot vallott. Sátánnak minden tudását és ravaszságát fel kellett használnia, hogy megkísértse Jézust. Sikertelenül. Minden hatalmát gyakorolnia kellett minden kísértésben, de vereséget szenvedett. Egy háromszoros kudarcot láttunk tehát, az ördög minden tekintetben teljes vereséget szenvedett. Krisztus jelenlétében a Sátán teljesen legyőzött, és Krisztusban mi is győzünk Sátán felett. Jézus azt mondta: „jön a világ fejedelme: és énbennem nincsen semmije”. Krisztusban megszabadulunk tőle. Krisztusban azt találjuk, hogy a Sátán egy teljesen legyőzött és kimerült ellenség.
Ez nem azt jelenti, hogy nekünk többé nem kell harcolnunk. De ez azt jelenti - határozottan és örömmel kell mondanunk - hogy Krisztusban a győztes harcot harcoljuk. Ha Krisztuson kívül vagyunk, akkor is harcolunk, de csak vereséget szenvedünk. Benne tökéletes a győzelmünk, és Őbenne tökéletesek vagyunk mindenben. De ne felejtsétek el a kifejezést: Őbenne! Tehát, mivel Sátán kimerítette az összes általa ismert kísértést, valamint a kísértés minden erejét, milyen ő? Milyen ő Krisztus jelenlétében? Erő nélküli. Ha hozzánk akar érni és bántani akar minket, amikor Krisztusban talál ránk, milyen ő? Erő nélküli. Dicsérjétek és magasztaljátok az Urat! Örüljünk ennek az igazságnak, örvendezzünk, mert Őbenne győzünk; Őbenne szabadok vagyunk; Őbenne teljesen tehetetlen ellenünk Sátán. Legyünk ezért hálásak! Őbenne tökéletesek vagyunk!