Tegnap reggel a polgári kormányról és a vallásról beszéltünk. A „civil” kifejezést úgy határoztuk meg, hogy az ember kapcsolata egy várossal vagy egy állammal, és a vallást pedig, mint Isten elismerése az ember által. A Megváltó, elismerve ezt a különbséget azt mondta: „Adjátok meg a császárnak (a civil kormánynak), ami a császáré, és Istennek, ami az Istené”.

Az erkölccsel az Istennek tartozunk, ami gyakorlatilag az isteni törvénynek való megfelelés, amit az emberek a Tízparancsolatnak, a legfőbb szabálynak ismernek el. Tehát az erkölccsel az Istennek tartozunk, aki a törvény Szerzője. Ezért a polgári kormánynak semmi köze sem lehet az erkölcshöz. Mindenkinek egyértelműen meg kell értenie ezeket a különbségeket. Téves benyomást keltenek a bíróságok, például ahogyan ezt a kifejezést használják. Az erkölcs megsértéséről beszélnek, és a jó modorra hivatkoznak, de ennek romlott értelme van, amellyel csak az erkölcstelenséget takarják be. Jó lenne, ha a bíróságok elfogadnának egy másik kifejezést erre a gondolatra. Akkor mindig támogassátok a helyes meghatározást, az isteni törvénynek megfelelően. Ezen kívül minden erkölcstelenség.

Ha a bíróságok csak udvariasságról szóló törvényeket adnának ki, amely által megtiltanák az udvariatlanságot, az erkölcsöt pedig Istenre hagynák, akire tartozik, az embereknek világosabb elképzelésük lenne az Isten és a kormány iránti kötelezettségeikről. A kifejezés helytelen használatából létező összes zűrzavar a pápaságtól származik, az egyház és az állam keverékéből (amiről egyik este beszélni fogok), melynek révén létrejött egy teokrácia, Isten erkölcsi kormánya a földön, gonoszságaival és a tévedéseivel együtt. Minden tévedés ebből származik, és szinte lehetetlen a bíróságokat ennek belátására késztetni, mert lépéseket tesznek, hogy e fölé emelkedjenek, összezavarva minden megkülönböztethető vonalat, összekeverve az emberi dolgokat az Isten dolgaival, hogy szinte lehetetlen azokat kibogozni.

Az isteni törvénynek való megfelelés nemcsak abból áll, hogy valamit cselekszünk, hanem abból az elméből is „amellyel Isten törvényét szolgáljuk”. A reformátorok azt javasolják, hogy a Tízparancsolatot tegyék ennek az országnak a törvényévé. De hát akkor minden embert arra kell kényszerítenie, hogy alávesse gondolatait ennek a törvénynek. Hogyan ellenőrizhetik a gondolatokat? Csak vallomás alapján? Hogyan kényszeríthetik ki a vallomást? Csak inkvizícióval. De ha az isteni törvényt az ország polgári törvényévé teszik, és csak addig terjednek, ameddig egy polgári törvény terjedhet, ez azt jelenti, hogy nem tudják ellenőrizni csak a cselekedeteket, és akkor a parancsolatok csak a cselekedeteket ellenőrizhetik, ezért a törvény csak külsőleg lesz megtartva. Vajon nem ez az állapot uralkodott Jézus Krisztus idejében? Olvassuk el Máté 15:1-9 verseit; a képmutató nép kívülről erkölcsös volt, de belülről romlott - meszelt sírok. Ha ezek a reformátorok az evangéliumot használnák az emberek belső megtérítésére, akkor a törvény külső megtartása összhangban lenne Isten parancsolataival. Az embereket soha nem lehet erkölcsössé tenni a törvény által, de a bigottak soha nem tanulnak a tapasztalatból. Ambiciózus emberek mindig megpróbálnak másokat arra kényszeríteni, hogy megfeleljenek a tisztességről szóló gondolataiknak. Igaz, hogy minden ember erkölcstelen; az erkölcstelenség bűn, és a bűn a törvény megsértése. „Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül.” „A törvény cselekedetei által senki sem lehet igaz Isten előtt.” Tehát a törvény által senkit sem lehet erkölcsössé tenni.

Az erkölcstelen ember nem tarthatja meg az erkölcsi törvényeket; ehhez erkölcsös ember kell. Isten erkölcse törvény nélkül jelenik meg, és Jézus Krisztus által nyilvánul meg, az egyetlen, aki által az emberek erkölcsösek lehetnek. Különben nem lenne szükség Megváltóra. Mit lehet tenni az emberek érdekében a törvény által, ami az erkölcsöt illeti? Továbbá, ha az emberek az erkölcsi törvény mellett (a legjobb törvény, amit az Isten adhatott) erkölcstelenné váltak, ésszerű azt hinni, hogy az emberek hozhatnak egy olyan véges törvényt, amely képes erkölcsössé tenni őket? Ezért a szóban semmi erkölcsösség nincs, csak Jézus Krisztusba vetett hit által; ezért nem választhatjuk el az erkölcsöt Krisztus vallásától. Mivel a vallás csak Istenhez tartozik, a kormányoknak semmi közük a valláshoz vagy az erkölcshöz, ezért semmi köze sem lehet az emberi erkölcshöz.

Az erkölcs biztosításához isteni hatalomra van szükség. A Szentlélek munkája, hogy az ember szívébe írja az isteni törvényt, és lefektesse az erkölcs elveit és alapját. Az egyház az eszköz, amely által Isten bemutatja az embereknek az erkölcsöt, de nem az egyház feladata követelni azt, vagy büntetni az erkölcstelenséget. Az egyház kötelessége, hogy meggyőzze az embereket, jöjjenek Krisztushoz, hogy a Lélek által erőt kapjanak Isten törvényének megtartásához.

Amikor valaki megsérti az erkölcsöt, az egyház feladata nem a büntetés, hanem hogy „megtérítse az ilyet”, vissza Krisztushoz. Itt bukott meg a pápai egyház, amikor megpróbálta megbüntetni az erkölcstelenséget, ahelyett, hogy a bűnöst visszatérítette volna Krisztushoz. Itt tért le az egyház a helyes útról, és vált pápasággá. Ha megengedik, hogy az egyház megtegye ezt a lépést, akkor a következő lépések logikusan következnek egymás után. Így hát, amikor az emberek megpróbálják megtenni az első lépést, a pápaságban tetőző összes következménynek logikusan be kell következnie.