A szónok 2Móz 20:8 versét olvasta fel bevezető szövegként: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.” Ez - mondta ő - gyakorlatilag a negyedik parancsolat, amely kijelenti, hogy miféle nap ez, és mit kell tennünk vele. A parancsolat folytatása megadja az okot, amiért tiszteletben kell tartanunk ezt a napot - pihennünk kell, mert Isten is megpihent, és szentnek kell tartanunk, mert Isten szentelte meg. Újra meg van írva: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” nem pedig „és szenteld meg”, ahogyan gyakran idézik. Ha nem emlékezünk, hogy megszenteljük, akkor nem szentelhetjük meg, amikor eljön hozzánk. Ezért a „hogy” szócska került oda, és a szó meghatározása lényegében egy tárgy felé történő elmozdulás.

Mikor kezdünk tehát megemlékezni a szombatról? Mikor kezdte Ádám a megemlékezést a szombatról? Miért éppen akkor, amikor az első szombat letelt? Mert Ádám nem tartotta meg az elsőt, mivel Istennek pihennie kellett, mielőtt egy szombat teljesen megszületett volna, így amikor az első szombaton a nap lenyugodott, Ádám elkezdett „megemlékezni” a következő szombat megtartására, és nekünk hasonlóképpen kell tennünk.

Ezért kell megtartanunk a szombatról szóló parancsolatot egész héten, péntekig, majd meg kell tartanunk a szombatot is. Így szombaton megtartjuk a parancsolatot és a szombatot is. Ha ezt elmulasztjuk, akkor gyakran kellemetlen helyzetekkel nézhetünk szembe: javakat hozhatnak aznap, vagy üzleti problémák adódhatnak, vagy figyelmen kívül hagyott dolgok nyomást gyakorolhatnak ránk szombaton.

Ha gondolkodunk a parancsolat megtartásán, akkor megtarthatjuk a szombatot, amikor eljön, különben nem. A szent szombat megtartása azonnal kezdődik, mihelyt eljött a szombat. Nem nyújthatjuk a munkánkat a szombat kezdetéig, vagy nem maradhatunk el úgy a munkával, hogy a pénteki napra halmozzuk fel az egészet, belenyúlva a szombatba, hogy elvégezzük azt, és majd csak utána tartsuk meg a szombatot. Ilyenkor már megszentségtelenítettük a szent időt, és nem tudunk megfelelni Isten követelményeinek.

Most nézzünk meg egy másik részletet! A parancsolatot nem az emberek fizikai szükségletei miatt adta Isten, miképpen sokan állítják. Az ember fizikai szükséglete egyáltalán nem játszik szerepet ebben a parancsolatban. Csak az ember lelki természetét veszi figyelembe. Az embernek pihennie kell, egyszerűen azért, mert Isten így teremtette. Nem azért, mert fizikai természetének szüksége van rá. Tehát, ha egy ember olyan sokat dolgozik, hogy testének felfrissítéséhez szombaton pihennie kell, akkor nem hogy megszenteli, hanem megsérti a szombatot. Ha úgy érkezünk a szombatra, hogy örömmel tudunk beszélni ezen a napon, akkor áldva leszünk, és képesek leszünk megszentelni ezt a napot. Az érvelés, miszerint az embernek szüksége van a hétből egy pihenőnapra, egy csalás, és csaláson alapul. Maga a parancsolat vagy annak követelményei nem utalnak az ember fizikai szükségleteire.

Tegyük fel, hogy megfelelő módon érkezünk a szombatba. Hogyan lehet megtartani, amikor eljön? A 3Móz 23:3 versben Isten megparancsolta, hogy szent gyülekezési napot tartsanak, vagyis az emberek összejönnek azon a napon. Így az egyik feladat az, hogy olyan összejövetel legyen, amit Isten dicséretére és imádatára tartanak. Most be fogom bizonyítani, hogy a lelki szükségleteink vannak figyelembe véve, és nem a fizikai szükségleteink. Isten nem azért pihent, mert elfáradt, tehát nem a fizikai szükségleteit vette figyelembe, amikor pihent; és a mi esetünkben sem azt veszi figyelembe, mivel mi azért pihenünk, mert Ő is megtette.  Ézsaiás próféta leírta a könyvében a 40:28 versben.

A 2Móz 31:16,17 versei elmondják, miért kell pihennünk. Az a gondolat, hogy Isten „megnyugodott”, „felfrissült”, a héberben úgy hangzik, hogy „örült az alkotásának”, és minden bizonnyal ez az egyetlen nézőpont a pihenésre vonatkozóan, ami Istent illeti. Mivel Isten lélek, csak lelki pihenésről lehet szó, és mi azért pihenünk, mert Ő is így tett, ezért a pihenésünk lelki jellegű kell, hogy legyen, és a „felfrissülés” lelkének kell lennie. Ezután az előadó az 1Móz könyvének első két fejezetéből olvasott, hogy megmutassa, hogy Isten mindent jónak látott, amit teremtett, ezért „felfrissült”.

„Most olvassuk el a Zsolt 114:4 versét! Miért adatott a szombat? Ez egy jel, mely által mindig emlékeznünk kell a Teremtőre. Miért őrizzük meg? Zsoltár 92:1,4 verseit olvassuk el, különösen az utolsót! Isten örült a munkájának, és Dávid azt mondta, hogy ugyanezen okból kell örülnünk nekünk is. Ez felemel minket Istenhez, és segít jobban megismerni Őt, a jóságát és erejét. Én teljesen meg vagyok elégedve azzal, hogy Isten megáldotta a hetedik napot, és áldás kíséri, ami egyetlen más naphoz sem társul. Amikor megértjük kötelességünket, érezni fogjuk a szent jellegét, sokkal jobban, mint most.

Hallgathatunk prédikációkat a hét folyamán is, de amikor szombaton hallgatjuk őket, sokkal szakrálisabbaknak és szenteltebbeknek fognak tűnni. Tehát, ha szombaton a szívünket Istenhez emeljük, akkor közelebb érezzük magunkat Hozzá, és ha elmélkedünk az Ő munkáiban, hogy örvendezzünk azokban, akkor áldottak leszünk. Hiszem, hogy a parancsolat része az, hogy gyermekeinket szombaton a természetbe vigyük, és megmutassuk nekik a teremtés szépségeit, elméjüket Istenhez vezetve. Ha így cselekszünk, megtartjuk a szombatot, ahogy Isten tette, örülve benne, és gyermekeink szívesen fogják várni a szombatot ahelyett, hogy tehernek képzelnék azt.”

Ezután az előadó egy kis történetet mondott el Kepler csillagászról, aki mikor felfedezte a bolygók mozgását, és pályáit, felkiáltott: „A Te gondolataidat gondolom utánad, Ó Istenem!”. „Ezt írta Dávid a Zsoltárokban; testvérek, próbáljuk meg Isten gondolatait gondolni Utána, fedezzünk fel mindennap új szépségeket és fenséges dolgokat Isten teremtésében, és így elménk emelkedjen Hozzá, hogy Isten iránti szeretet és hála töltsön be minket, hogy képessé tegyen bennünket felfogni az irántunk való jóságát, és örülni tudjunk az Ő különleges napján, melyen közeledhetünk Hozzá, és felfrissülhetünk.”

Majd számos illusztrációval bemutatta Isten erejének nagyságát. Leírta az Öböl-áramlatot; a hideg és forró éghajlaton fejlődő különféle farostokat; és bemutatta, hogy a hóvirág a gravitációs törvény által kényszerül elválni fejétől, hogy termést hozzon, és ehhez Istennek meg kellett mérnie a földet, hogy beállítsa a gravitációt, mert ha nem, az első hóvirág az utolsó lett volna. Bemutatta ezeket, hogy megértesse a hallgatósággal, hogy Isten szeretné, ha az ember tanulmányozná ezeket a dolgokat, és megértené, hogy ismerje meg jobban Őt, és örvendezzen az Ő teremtő erejében.

Ezek mind elmélkedésünkre és örömünkre szolgálnak a szombat napján. És ez nem minden! Örök üdvösségünket is tanulmányoznunk kell, és örvendeznünk benne. Ef 3:8,11 versek különösen a 11. vers azt mutatja, hogy Jézus Krisztus evangéliumában az Úr megpróbál az emberrel megértetni valamennyit örök céljaiból. Olvassátok el Ef 2:4-6 verseket! Ezekből megtudhatjuk, hogy ez lesz tanulmányunk tárgya az örök életben is. Ez az élet csak a tanulmányozásunk kezdete Istenről, teremtéséről, és az Ő céljairól. Ez tudomány és ének lesz az örökkévalóságra. Isten azért adta a szombatot, hogy Gondolatait gondoljuk örvendezve alkotó Erejében és közeledve Hozzá, hogy megismerjük az Úrban lévő örömöt, és örvendezhessünk Benne, mert megismertük, amint van.