Ma este vizsgáljuk meg, hogy milyen tekintéllyel rendelkezik a vasárnapi törvény. A szenátusi bizottság meghallgatása során a következő beszélgetésre került sor: Jones úr válaszolt Wood úr kérdésére, miszerint a lelkiismereti meggyőződés nem követeli meg, hogy a hét első napján dolgozzunk. Cooley bíró véleménye margóján szeretnék beszélni.

Wood úr - A Bibliára gondolok.

A.T. Jones úr - Nos, Cooley bíró véleménye a törvény általi kényszerítésről szól. Cooley bíró azt mondja: „De egy zsidó, aki köteles megtartani a hét első napját, amikor lelkiismerete megköveteli a hetedik nap megünneplését, jogosan mondhatja, hogy a törvény elfogult a vallásával szemben, és azáltal, hogy ez arra kényszeríti, hogy minden héten tartson meg egy második szombatot – egy helytelent -, ezáltal közvetett módon megbünteti azért, amiben hisz.”

Elnök úr - Azt mondta, hogy „jogosan”. Ez a „jogosan” szó azt jelezheti, hogy valahol ellentétes nézetek vannak.

A.T. Jones úr - Az érvelésre nem lehet válaszolni. A Pennsylvania-i Legfelsőbb Bíróság néhány olyan dolgot említett, amely alapján ezt alá lehet támasztani. Cooley bírótól idézem tovább:

„A törvényeket, melyek tiltják a vasárnapi szokásos munkát, ugyanazon alapon fogják védeni, mint amelyek az istenkáromlást büntetik, vagy az egészségügyi szabályok alapján, melyek tapasztalatokkal bebizonyították, hogy a hét napból egy pihenőnap szükséges a test és az elme elveszett energiáinak helyreállításához.” Ez a petíciójának alapja. A Bíróság így válaszolt: „A Pennsylvania-i Legfelsőbb Bíróság az ilyen jogszabályokra a második okot részesítette előnyben az elsővel szemben, de számunkra úgy tűnik, hogy ha csak az egyén hasznát kell figyelembe venni, akkor a törvény nem tud választ adni annak, aki azzal támadja a törvényt, hogy ő már megtartotta a hetedik napot.” (Stephen J. Field évekkel ezelőtt azt állította, hogy a tudósok és az állam emberei bebizonyították, hogy az ember testének szüksége van egy pihenőnapra, de nem próbálta megmutatni, hogy miért van szüksége az embernek két ilyen napra. Ez az egész ügy egy csalás. Az „egy hétből egy nap” elmélettel jön, amit mutattam, a XVI. században Nicholas Bowne talált ki.)

Blair úr – Ő azt is állította, hogy a közjó érdekében a vasárnapi törvények alkotmányosak.

A.T. Jones úr - Igen; viszont tekintély nélküli. Akkor elolvasom a következő mondatot: „De egy másik szempontból egyértelmű, hogy a hatóságok tolerálhatják ezeket a törvényeket, minden kellemetlenséggel együtt, amelyet azoknak a vallási eszméknek okoznak, amelyek nem ismerik el a hét első napjának szentségét.”

(Cooley bíró így reagál egy olyan érvre, amelyre nem lehet választ adni, és ilyen módon válaszoltak Zosoman idején is, aki arra a kérdésre, hogy milyen tekintélyre alapozza bizonyos ediktumait, így válaszolt: „Ez tetszett az apostoli püspökségnek”, vagy akárcsak az Angol Parlamentben: „Adót vetettek ki, szüleink pedig nem voltak hajlandók engedelmeskedni; mi pedig most visszautasítjuk.”)

A.T. Jones úr - Milyen tekintéllyel rendelkeznek a vasárnapi törvények?

Elnök úr - Ön megvitatta már ezt, de úgy tűnik, ön egyetlen érv alapján mondja rossznak ezt a törvényt, hogy a hatóság támogatja a vasárnapi törvényt, és hogy ez a hatóság szerepe ebben az ügyben. De jó tekintély létezhet a vasárnapi törvények vonatkozásában.

A.T. Jones úr - Ez abban mutatkozik meg, hogy nincs hozzá jó tekintély, ha igazságtalanul megbüntet valakit hitetlensége miatt.

Elnök úr – Ő nem azt mondta, hogy rossz.

A.T. Jones úr - Létezhet válasz egy olyan érvre, amelyre nincs válasz? Szeretném, ha ma este megvizsgálnánk, hogy milyen tekintéllyel rendelkezik a vasárnapi törvény. Dr. Craft, Dr. Herrick és a többiek a negyedik parancsolatot tekintik alapnak. Akkor milyen tekintélye létezik a vasárnapi törvényeknek a negyedik parancsolatban? Ez most jogszabály és törvény kérdése, tehát vizsgáljuk meg a törvény oldaláról. Ha elfogadnák a törvényjavaslatot, és törvényerőre emelkedne, akkor a bíróságoknak bizonyos nagyon jól megalapozott szabályok alapján kellene értelmezniük a törvényt, amely azt mondja: „A bíróságnak a törvényt kell alkalmaznia, ahogy az meg van írva.” Tegyük fel, hogy a törvény tudomást szerzett a negyedik parancsolatról. Ha ezt megteszik, akkor azt úgy kell értelmezniük, ahogyan meg van írva, és ott azt írja, hogy a hetedik nap a szombat. Már ez az első szabály alkalmazása is képes hatályon kívül helyezni a vasárnapi törvényt. De azt mondhatják: „Ott nincs megírva, melyik hetedik nap.” Világos, hogy a Teremtő hat munkanapja utáni hetedik napról van szó, és konzekvens módon a hét ciklusában a hetedik napnak kell lennie, ahogy az Újtestamentum mutatja be a szombatot, mint amely megelőzi a hét első napját. Márk 16:1,2; Lukács 24:1.

A második bírósági szabály: „Valamennyi törvény esetében a törvényhozó szándéka, hogy a törvényt előírják.” Mi volt a szándéka Annak, aki a törvényt adta? Nem a hetedik nap megtartása? Nem bizonyította a pusztai vándorlás során a manna hatnapos hullásával, és azzal, hogy a hatodik napon kétszer annyi esett, negyven évig pedig egy szem sem hullott a hetedik napon? Nem mutatta meg, hogy melyik napot akarja, hogy megtartsák? Nos, akkor a bírósági szabály szerint a bíróságok soha nem írhatják elő a vasárnapi törvényeket a negyedik parancsolat alapján.

Egy másik bírósági szabály: „Ha egy írott törvény szavai világosak, akkor nincs helye az értelmezésnek; követni kell azt, amint van.” Nincs helye az értelmezésnek, ott ahol a törvény szavai világosak, hogy az emberek megértsék őket. Hány értelmetlen szó van a negyedik parancsolatban? Egy sem. A szavak nem csak világosak, hanem az angol nyelv legtisztább szavai. Akkor a bíróságoknak a törvény ellen kell dönteniük, ha továbbra is törvényhozó bíróságok akarnak maradni. De akkor a teológusok előállnak a teológiai meghatározásaikkal, és elvárják, hogy a bíróságok kövessék ezeket, így a bíróságokat teológiai bíróságokká változtatják. De amikor azt próbálják bizonyítani, hogy a kifejezés nincs meghatározva, akkor olyan tekintélyt mondanak magukénak, amellyel senki ember nem rendelkezik, mert ha nincs meghatározva, akkor az Úr tette azzá, és akkor a földön egyetlen hatalom sem tudja meghatározni. A teológusok először határozatlannak mondják, majd vasárnapi törvény bevezetésével határozottnak nyilvánítják.

Ha a bíróságok a törvény szokásos szabályai ellen lépnek fel, akkor egy másik szabályt sértenek meg, amely kimondja: „Egyetlen erőltetett vagy természetellenes értelmezést sem szabad kényszeríteni egy nyelvezetre vagy szabályra.” Ha a „hetedik nap” kifejezés abból a határozatlan parancsolatból a hét bármely más napját jelenti, nem pedig a hetedik napot, vagy ha a törvény a hét első napjának megünneplését a feltámadás emlékére hivatott támogatni, akkor az nem csak egy erőltetett értelmezés, hanem nagyon természetellenes. De ez egy másik bírósági szabály közvetlen megsértését is feltételezi: „Egy alkotmány vagy egy törvény nem hozható úgy, hogy egyet jelentsen egy adott időben, és mást egy másik időben, amikor a körülmények megváltoztak, hogy más szabályt alkossanak belőle, ha az eset megköveteli.” Az alkotmány (vagy a törvény) jelentése az elfogadásakor rögzül, és nem különbözik más időben, amikor a bíróságnak lehetősége van azt felülírni.

Ismét idézek a szenátus meghallgatásából, Dr. Herrick Johnson érveléséből:

Dr. Johnson úr: Önkényes kinevezni egy napot a hétből. A természetben semmi sincs, ami az idő felosztására mutatna. Huszonnégy órás nap van. Van a hónap és van az év, ezek mind természetes felosztások; de a természetben semmi sem utal a heti felosztásra; egy nap megtartására a hétből. Ezért mi isteni eredetének bizonyítékaként tekintünk rá.

Elnök úr – Hogyan alapozza magát a szombatot az isteni rendeletre, ha nincs olyan természetes törvény, amely jelezné a megtartandó napot?

Dr. Johnson úr – A Jelenésekben található, és tökéletes összhangban találom a természet törvényeivel.

Elnök úr – A hétből egy pihenőnapot a Jelenésekre, vagyis a Bibliára alapozza?

Dr. Johnson úr – Igen, uram.

Elnök úr – De sok ember kételkedik abban, hogy a Jelenéseken alapszik, igaz?

Dr. Johnson úr – Nem hiszem, hogy bárki, aki elfogadja a Bibliát, kételkedik abban, hogy van egy nap a hétből, amelyet pihenőnapként kell megünnepelni.

Elnök úr – Meg tudná mondani, mi a tekintélye?

Dr. Johnson úr – Erre a törvényre utalások vannak az egész Bibliában.

Elnök úr – Akkor most megváltoztatják a szombatnapot, amelyre az Úr utal?

Dr. Johnson úr – Amit mi őrzünk, azt maga az Úr változtatta meg.

Elnök úr – Mikor tette ezt, és milyen nyelven?

Dr. Johnson úr – A hét első napján volt egy istentiszteleti összejövetel, azon a napon, amikor az Úr feltámadt, és hét nappal később, ugyanarra a célra volt egy másik összejövetel, és akkor úgy van rá utalva, mint az Úr napja.

Elnök úr – A változtatás után?

Dr. Johnson úr – Igen, uram, a változtatás után.

Elnök úr – Akkor két vagy három napon alapul, amiket a feltámadás után az imádat napjaként ünnepeltek?

Dr. Johnson úr – Igen, uram.

Tehát, ez képezi az egész tekintélyt, amellyel alátámasszák a vasárnap megünneplését, és mégis a negyedik parancsolatra hivatkoznak, mint alapra. Mi ez, ha nem egy teljes törvényellenes akció? A parancsolat jóval a feltámadás előtt lett megalapítva és elfogadva. A hetedik nap a Szerzőjének célját és szándékát képezte jóval azelőtt, hogy ilyen szükséglet létezett volna, ezért most sem jelenthet mást. Egy másik törvényi szabály ez: „Egy bíróság vagy törvényhozó testület, amelynek meg kellene engednie a közvélemény változásának befolyásolását egy írott alkotmány módosításához, amit alapítói nem garantálnak, jogosan lennének elítélve a hivatalos eskü semmibevételével.”

Mit akarnak ezek a teológusok a kongresszustól? Nem egy olyan törvényt akarnak elfogadtatni, amely a parancsolatoknak olyan konstrukciót ad, amilyet Isten soha nem szándékozott? Pontosan ezért kérte Blair szenátor a kongresszustól a hatalmat. Blair szenátor törvényjavaslata úgy hivatkozik a vasárnapra, mint az „Úr napjára”. Ha a törvényjavaslat jogerőre emelkedne, nem kellene a bíróságoknak átkutatniuk a Bibliát, hogy megnézzék, az Úr melyik napot mondja magáénak? Ha igen, mit fedeznének fel? Az első megállapítás ez: „Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.” Következő: „A hetedik nap a szombat.” Nagyon jó, akkor az embernek Fia a hetedik nap ura. Mindenkinek el kell ismernie, hogy ez a következtetés logikus, és nem lehet sikeresen ellentmondani neki. Ezért, bármelyik legyen is az a nap, amelynek Ura Krisztus, az a nap a szombat. János apostol azt mondta: „Lélekben voltam az Úr napján”, és így volt János apostol lélekben a hetedik napon. De ezek az emberek így fognak érvelni: „A bíróságoknak nincs tekintélyük a Biblia értelmezésére, hanem csak annak eldöntésére, hogy mit jelent a törvény.” Mi következik, ha ezt teszik? Először azt állítják, hogy a vasárnap az Úr napja, majd arra kényszerítik az embereket, hogy akaratuktól függetlenül fogadják el azt. A vasárnapi törvénynek nincs tekintélye a negyedik parancsolatban, ezért a tekintély megszerzése érdekében a törvényhozó bíróságokat teológiai bíróságokká kell változtatni, és az egyháznak diktálnia kell a bíróságoknak, így irányítva az államot.

A fiatalabb államok vasárnapi törvénye az idősebb államok törvényein alapul, mind a tizenhárom régi államban van állami vallás és vasárnapi törvény. Ezek az idősebb államok lemásolták ezeket Angliától és a pápaságtól. A brit rendszer nem más, mint a keresztény nevű pápai rendszer, és mögöttük áll az őket éltető pogányság. Az első vasárnap ünneplését, mint láttuk, Konstantin alapította, aki felvette a keresztények Pontifex Maximus címét és a pogány címet is, hogy minden alattvalója kedvében járjon. Egy magas rangú tekintély kijelentette, hogy a Konstantin által használt cím a Dies Solis (A Nap napja) elegendő bizonyítéka annak a pogány gondolatnak, amely eredetéhez kapcsolódik. Ez Konstantin ötlete volt, hogy az új vallás különböző elemeit összehangolja. Ez az egyetlen tekintély, amely a vasárnap megünneplésére létezik.

Tehát a vasárnapi törvények megalkotása helyett nem kellene arra törekednünk, hogy kitöröljük azokat államaink törvénykönyveiből, és az államok alkotmányát az Egyesült Államok alkotmányának szintjére emeljük?

Felvetődött, hogy a következő kongresszusi petíció szerényebb legyen, mint az előző, hogy ne jelenjenek meg újabb vallási törvényalkotási kísérletek benne, de minden jóhiszemű polgár kötelessége, hogy szembeszálljon a vasárnapi törvények megalkotásával, vagy a vasárnap bármilyen formában való megünneplésére irányuló minden próbálkozással. Ezek az emberek precedenst akarnak teremteni. Ha sikerül rávenni a kormányt, hogy ismerje el azt az elvet, miszerint az államnak joga van törvényeket megfogalmazni ebben a témában, követeléseik addig növekednek, amíg végül teljes jogalkotási hatalmat nem szereznek helyzetük elősegítésére. Dr. Craft ezt mondta az új politikáról: „Ez valami sokkal jobbhoz fog vezeti minket.” Ez volt Konstantin érvelése is a negyedik században, és ennek eredményeként megjelent a pápaság, és ha a kongresszus megteszi az első lépést, bármennyire is ártatlannak tűnik, akkor biztosan megszületik a pápaság.

Most a kongresszus elé terjesztett petíciókról szeretnék beszélni, amelyek állítólag 14 millió nevet tartalmaznak, de amelyek bizonyítják az egész összeesküvés gonoszságát és becstelenségét, és amelyek lehetővé teszik Önnek annak eldöntését, hogy az ilyen szentségtelen módszereknek lehetnek-e rossz következményei. Amikor Blair szenátor benyújtotta a petíciót a kongresszusnak, azt mondta, hogy az 14 millió nevet tartalmaz, és azt is mondta, hogy csak 407 jóhiszemű aláírást tartalmaz. Én személyesen írtam a szenátornak, és megkérdeztem tőle, hogy ez az állítás helytálló-e, ő pedig azt válaszolta, hogy igen. Majd hozzátette: „Hozzáférhet az aktákhoz - vagy bármely barátja, ha ön nem ér rá -, és elolvashatja a jelentéseket és az aláírásokat.” Az egész petíción a neveket egytől egyig ugyanaz a kéz írta alá, egyik kéz egy bizonyos számút, majd egy másik kéz a többieket stb. Hogyan történhetett ilyesmi?

Az összes nevet „jóváhagyással” adták meg, ő írta az összes nevet, és csatolt egy önaláírt igazolást arról, hogy a többiek elfogadták a petíciót. Ezek a személyes aláírások a jóhiszeműség nevét jelentik. Egy prédikátor elolvashatja a petíciót a gyülekezetben, és megkérhet mindenkit, hogy fogadja el. Ha mondjuk háromszáz jelenlévő közül ötvenen adták beleegyezésüket, akkor a prédikátor visszatér a dolgozószobájába, és a központ parancsai szerint megírja a gyülekezet minden résztvevőjének nevét, még azokét is, akik nem voltak jelen, mert, ahogy valaki elmagyarázta: „a hallgatás hozzájárulást ad, és nekünk mindenképpen teljesítenünk kell a parancsokat”. És most újra mindenhova mennek az Országos Reformszövetség titkárának parancsára, aki körlevelet küldött, amelyben ezúttal kérte, hogy szerezzék meg minden tag személyes aláírását, és így „lemásolták” a neveket. Amikor ez megvalósul, és felveszik ezeket az új listákat a régiekhez, akkor 14 millió helyett 28 milliójuk lesz.

Ami a petíciók „jóváhagyását” illeti, Bateham asszony, a W.C.T.U. ügyvédje azt mondta: „Az aláírások a legértékesebbek, de a jóváhagyásokat gyorsabban lehet számolni.” Indianapolisban Dr. Craft 240 élmunkás aláírását szerezte meg a petícióhoz, és mivel más régiókból delegálták őket az egyezményhez, az Egyesült Államok élmunkásainak teljes listáját követelte - 240 000 nevet -természetesen „jóváhagyással”.

Gibbons bíboros levelet írt, mondván, hogy „a legboldogabb vagyok, ha hozzáadom a nevemet”, és aláírásának felhatalmazása által az Egyesült Államok 7 200 000 katolikusát felvették a petícióba, természetesen „jóváhagyással”. A baltimore-i D.E. Lindsey úr írt a bíborosnak, és megkérdezte tőle, szándékozik-e aláírásával bevonni az összes többi katolikust is. Felolvasom önöknek azt a választ, amit titkára útján adott:

„Válaszolok az 1889. február 25-én kelt levelére. Gibbons bíboros eminenciája azt kívánja, hogy írjak Önnek minden jóváhagyásáról, amelyet Ő Eminenciája adott az Ön által említett „vasárnapi törvényhez”, hogy nem volt tekintélye, és nem állt szándékában érsekeket, püspököket, vagy az Egyesült Államok katolikus laikusait kényszeríteni. Eminenciája megbízott, hogy írjam meg önnek, hogy indíttatást érzett levelet írni a törvényjavaslat elfogadásának támogatására, különös tekintettel a pihenésre és a kikapcsolódásra, amely a dolgozó polgároknak kedvez, valamint az előnyökre, amelyre a vasárnap megünneplése szolgálna. Helytelen azt feltételezni, hogy eminenciája a törvénytervezetet aláíró Blair szenátornak azt mondta volna, hogy a 7 200 000 katolikus beleegyezett a projektbe. A legnagyobb tisztelettel maradok, hűséges J. P. Donahue kancellár.”

Ha azt a tényt is figyelembe vesszük, hogy e katolikusok nagy része a már megszámlált élmunkások tagja, akkor a „megkettőzés” visszatér. Tehát a metodista, presbiteriánus, baptista és német egyházak Generál Konferenciái is „egyetértettek”, és Dr. Craft megszámolta e felekezetek összes tagját, annak ellenére, hogy a helyi lelkészek már figyelembe vették őket gyülekezeteikben. Ezenkívül a presbiteriánus, baptista és metodista egyházak tagjainak nagy százaléka a W.C.T.U. szervezet tagja is, amelynek tagjait már megszámolták, így megháromszorozták a nevüket, és az új petíciókban négyszer számolták őket. A katolikusok aláírásait illetően nem igaz, hogy a petíciókat elfogadják közöttük. A katolikus méltóságok és laikusok országszerte tiltakoznak az ilyen jogszabályok ellen. Egy úr Minneapolisból összegyűjtötte több mint 1200 püspök, pap, apáca stb. aláírását, és szinte minden katolikus, akinek a tiltakozást bemutatta, aláírta. Ezenfelül ezen emberek által a kongresszusnak benyújtott petícióban azt állítják, hogy az összes aláírás olyan embereké, akik „21 évnél idősebbek”, miközben - mint fent látható - minden katolikust életkortól függetlenül beleszámoltak, és a vasárnapi iskolákban az összes gyermek nevét is beleszámolták, még a legkisebbekét is.

Szeretném megmutatni, hogyan sikerült Dr. Craft-nak megszereznie Indianapolis élmunkásainak aláírásait. Megkérdezték tőle, hogy nem lenne jó, ha a kormány ellenőrizné az összes vasútvonalat, és megállítaná a vonatok közlekedését vasárnapokon? Azt válaszolta: „De, azt hiszem”, és így folytatta: „Ha a vasutasok megtagadják, amit most kérünk, akkor az emberek az egész munka irányítását fogják követelni.” Ezután felolvasta a következő petíciót, ugyanazt a petíciót, amely jelenleg Minnesotában és más államokban kering: „A vasárnapi törvényről szóló xy állam felnőtt polgárainak petíciója. Az állami szenátushoz: Aláírtuk Önnek a petíciót annak a törvényjavaslatnak előterjesztéséről, amely megtiltja, hogy bárki alkalmazzon valakit, vagy alkalmazva legyen heti hat napnál tovább, kivéve a belső szolgáltatásokat és a betegek gondozását, hogy azokat, akiknek törvényei vagy szokásai megengedik, hogy vasárnap dolgozzanak, joguk legyen a hét egy másik napján való pihenéshez, és hat munkanapos fizetéshez.”

Nem csoda, hogy megszerezte az aláírásokat, mégis sok olyan lovagias ember volt, akit semmilyen módon nem lehetett meggyőzni arról, hogy írjon alá egy petíciót a vasárnapi törvény mellett. A petíció alapja nem más, mint a szocializmus. Ha egy személynek törvényesen többet lehet fizetni egy nappal, mint amennyit dolgozik, akkor is igényt tarthat fizetésre, ha egyáltalán nem dolgozik. Ha hat munkanap után hétnapi munkabér illeti meg, akkor öt munkanapért igényelheti a hatnapos fizetést, négy munkanapért ötnapost, három munkanapért négynapost, két munkanapért a háromnapos fizetést, az egy ledolgozott napért kétnapos fizetést, és az egynapos fizetést a le nem dolgozott napért cserébe. Nem ez a logikus sorrend? Ezek az emberek állíthatják, hogy valójában nem akarják a hétnapos fizetést a hat ledolgozott nap után, de megmutathatom, hogy pontosan ezt csinálják. George Elliott tiszteletes a szenátus bizottsága előtt kifejtett érvében Call szenátor következő kérdéseire válaszolt Elliott úr:

Call szenátor – Azt javasolja, hogy a szenátus tegyen lépéseket, és fizesse ki a vasárnapi munkanapot azoknak a kormányzati alkalmazottaknak, akik fel vannak mentve a vasárnapi munka alól?

Elliott úr – Elvárom, hogy megfelelő ellentételezést adjon nekik.

Call szenátor – Javasolja-e, hogy a törvény határozza meg, hogy hét munkanapos bért kapjanak a hat munkanapos munkáért?

Elliott úr – Igen, mert hisszük, hogy az alkalmazottak hat nap alatt elvégezhetik az összes munkát, és ha az összes munkát elvégzik, akkor fizessék ki őket.

Álljunk meg itt, és tegyük fel komolyan ezt a kérdést a munkavállalónak. Ha ezeknek az embereknek sikerül önöket „megmenteni” az elnyomó „monopóliumoktól”, akkor ki ment meg attól a vallási monopóliumtól, amelybe most akarnak csábítani? És ne feledje, a vallási monopólium a legszörnyűbb és legfélelmetesebb dolog, amit a világ valaha is ismert.

Barátaim, az igehirdetők ilyen akciót terveznek, és szándékosan avatkoznak bele a munkásosztály szocialista tendenciái javára. A katolikus egyház dogmájával van dolgunk, hogy a papoknak joguk legyen előírni az embereknek, hogy hogyan cselekedjenek, hogyan beszéljenek; és behozzák ezt az elvet egyházaikba. Sőt, még azzal is dicsekednek, hogy bizonyos számú szavazatot ellenőriznek, amelyről hajlandók tárgyalni bizonyos politikai szívességekért. Amikor a prédikátorok ilyen cselekedetet terveznek, ők akármik, csak nem az evangélium hirdetői. Az evangéliumot pedig el fogják utasítani aljas törvényalkotási machinációik által.

Ez történt Columbia Dél-Karolinában tavaly februárban, az úgynevezett Ohiói Nemzetközi Szombati Egyezményen, amelyet a vasárnapi törvény támogatására rendeztek, és amelyen állítólag az állam összes felekezete képviseltette magát. Számos kiemelkedő előadó volt jelen, köztük Dr. Wilbur F. Craft és Thomas McDougall, Cincinnatiból, akit külön meghívtak. Szeretném megmutatni nektek, hogy ez az úriember Jézus Krisztus evangéliumát az emberiség újjászületésének útjaként mutatta be, és hogy ez a konvenció (beleértve az alelnököt és másokat a Nemzeti Reformszövetségből) szándékosan elutasította az evangéliumot, és nem volt hajlandó megengedi ennek az úriembernek, hogy tovább beszéljen. Részleteket olvasok a beszédéből, amely teljes egészében megtalálható az American Sentinel, Oakland, Kalifornia, április 3-i számában.

„Teljes mértékben szimpatizálva minden racionális és jól irányított mozgalommal a polgári szombat jobb megünneplése érdekében, ezért válaszolok a kérésükre, hogy felszólaljak a létező gonoszságokról, amikre panasz érkezik. Hogyan létezhet egy olyan törvény, amely előírja őket? Bármilyen e tárgyban hozott törvény, amely egy bírósági esküdtszéktől függ, a nagyvárosaink jelenlegi közvéleményét figyelembe véve, minden bizonnyal kudarcra van ítélve egy igazságos jogrendszer alatt, amely képviseli az adott közösséget, ahonnan származik. Mit tegyünk akkor? Törekedjünk arra, hogy a legjobbat tegyük. Jézus Krisztus evangéliumán keresztül kell törekednünk a nagyvárosok tömegeinek felkeresésére, és a törvény jobb betartására való emelésére. Az Ő nevében dolgozva, menjetek el otthonaikba, keressétek javukat, oktassátok őket Jézus Krisztus ereje és tanítása által, és megtaláljátok a keresett reformot. Ők várják az Ő szolgálatát, oktatását. De nem a bizottságokban; nem állásfoglalásokban; nem a törvény rendeleteiben, hanem ajánljátok fel időtöket, pénzeteket, imáitokat és szolgálataitokat, hogy az evangéliumot eljuttassátok a megfáradt tömegek otthonaiba, és ezáltal felmagasztaljátok a reformot, azokért, akiket most a szombat ellenségeinek tekintetek. Tanuljuk meg, hogy ez egy rendkívül praktikus kérdés, amely olyan problémákat vet fel mérlegelésünkre, amiket nehéz megoldani, és amiket egyetlen jogszabály sem képes megoldani. A gonosz gyökerei még mélyebbek; szükségünk van Krisztus evangéliumára, mint arra az erőre, amely megadja nekünk, amit akarunk. Hagyjátok el az izgatottságot, és annak szolgálatát, ami nem érhető el, és szenteljétek időtöket, pénzeteket, imáitokat és szolgálataitokat, hogy elvigyétek a szeretet és a szolgálat evangéliumát azoknak, akikért Krisztus meghalt.”

A beszédet követő legközelebbi ülésen javaslat született arról, hogy „a konvenció nem ért egyet McDougall úr beszédével”. A javaslatot egyhangúan és vita nélkül fogadták el. Hasonló találkozót rendeztek Cincinnatiban a következő vasárnapra, hogy McDougall úr felszólalhasson, de amikor a bizottság elolvasta a Columbia Dél-Karolinában tartott beszédét, megkérdezték tőle, hogy ugyanazokat a gondolatokat akarja-e elmondani Cincinnatiban is. Miután igennel válaszolt, megkérték, hogy ne vegyen részt az ülésen. Azzal, hogy elutasították Jézus Krisztus tanítását, következetesek ezek az emberek? Nyilvánvalóan igen, mert ha a törvényük által igazzá tehetik az embereket, miért van szükségük az evangéliumra? Követhetik ezek a politikai prédikátorok a szelíd és alázatos Jézust, aki elutasította a politikát, és azt mondta: „Az én országom nem e világból való”? Krisztus evangéliuma nem harmonizál a politikai machinációkkal; és a politikai prédikátoroknak sem tetszik az ötlet, hogy az evangélium módszereivel dolgozzanak és hirdessék az evangéliumot.

Alkotmányunk és kormányunk alatt ez az ország példa volt az egész világ számára. Példáját minden nemzetnek ajánlották, mint követésre méltót. Nem nagy tanúbizonyság ez az ország és az alkotmányunk mellett? Tehát, amikor ezek az emberek megpróbálják tönkretenni azt a vallási és polgári szabadságot, amit most élvezhetünk, és amely példája által más nemzetek számára újjáélesztő erővel bír, és megpróbálják helyettesíteni a vallási jogszabályok és a vallási intolerancia bevezetésével, visszavetve a nemzetet a sötét időkre, milyen következményei lesznek más országokra nézve? Ők is le fognak süllyedni, a pápaság újra felkapja a fejét és a legfőbb hatalom lesz, és ennek élőképe fog felemelkedni hazánkban a pápai alapokon.