Istentől elfogadva

Sokan haboznak belépni az Isten szolgálatába, mert attól tartanak, hogy nem fogadja el őket. Mások, akik évek óta nyíltan követik Krisztust, még mindig kételkednek, hogy Isten elfogadja-e őket. Ezekért írok, és nem akarok spekulációk által hazudni nekik, hanem Isten Igéjének egyszerű bizonyosságát szeretném nyújtani nekik.

„Elfogad engem az Úr?” Egy másik kérdéssel fogok válaszolni. Megkapja az ember azt az árut, amit megvásárolt? Ha üzletben vásároltok, nem kapjátok meg azonnal az árut, miután fizettetek? Természetesen, hogy igen, ez nem kérdés. Az, hogy kifizetted az árut, nemcsak arra jogosít, hogy akarjad megkapni azt, hanem arra is, hogy alig várjad, hogy birtokba vehesd. Ha az érte fizetett ár nagy volt, annyira, hogy majdnem életedbe került, hogy összegyűjtsd a pénzt, akkor nem lehet kérdés, hogy nem kapod-e meg az árut, mihelyt kifizetted. Nyugtalan leszel, nehogy ne tudd kifizetni azt.

Most alkalmazzuk ezt az egyszerű illusztrációt a mindennapi életre, arra az esetre, amikor a bűnös Krisztushoz jön. Először is, Ő áron vett meg minket. „Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi” (1Kor 6:19-20).

Az Ő vére volt az ár: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” (ApCsel 20:28) „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetektől; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1Pét 1:18-19) „Önmagát adta értünk” (Tit 2:14), „Önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.” (Gal 1:4).

Ő nem csak a bűnösök egyik rétegét vásárolta meg, hanem az egész világot. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta.” (Ján 3:16) „És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért.” (Ján 6:51) „Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.” „Az Isten pedig a hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt.” (Róm 5:6,8)

A kifizetett ár végtelen nagy volt, ezért tudom, hogy Krisztus vágyakozik megkapni azt, amit megvásárolt. Ő teljes szívéből akarja megkapni, amit megvásárolt, és ami nélkül nem elégedett. (Lásd: Fil 2:6-8; Zsid 12:2; Ésa 53:11)

„De én nem vagyok méltó.” Ez azt jelenti, hogy te nem értél annyit, mint amennyit Krisztus fizetett érted, ezért attól félsz, hogy Krisztus elutasít. Akkor lenne értelme a félelmednek, ha a tranzakció nem történt volna meg, és az árát még nem fizette volna ki. Ha nem fogadna el azon az alapon, hogy te nem érsz annyit, mint amennyit fizetett érted, akkor nemcsak téged veszítene el, hanem az ár is hiábavaló volna, amit kifizetett érted. Ha az árut, amit ti vesztek meg, nem ér annyit, mint amennyit fizettetek érte, ti magatok sem követnétek el azt az ostobaságot, hogy kidobjátok. Inkább vissza szeretnétek vinni azt, hogy visszakapjátok a pénzt.

De esetünkben nem vetődik fel az érték kérdése. Amikor Krisztus a földön volt, hogy „megtekintse az árut”, nem volt szüksége arra, hogy valaki bizonyságot tegyen egyetlen emberről sem, mert Ő maga tudta, mi van az emberben. (Ján 2:25). Tudatában volt, milyen az áru, és pontosan ismerte az értékét. Ő egyáltalán nem csalódik, amikor Hozzá mész, és felfedezi, hogy értéktelen vagy. Nem is kell gondolkodnod ezen, mert Ő ismerve az esetedet, elégedett volt a tranzakcióval, ezért nem kellene siránkoznod.

A legszebb dolog az összes közül az, hogy éppen azért vásárolt meg, mert nincs értéked. Gyakorlott Szeme nagy lehetőségeket látott benned, és nem az értéked miatt vásárolt meg, amit képviseltél vagy képviselsz most, hanem azért, amit kihozhat belőled. Ő azt mondja:

„Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem.” (Ésa 43:25). Nekünk nincs semmiféle igazságunk, ezért Ő megvásárolt, hogy Isten igazsága legyünk Krisztusban. Pál apostol ezt írta: „Mert őbenne lakozik az Istenségnek egész teljessége testileg, és ti őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.” (Kol 2:9-10). Lássuk meg az egész folyamatot:

„Egykor mi mindnyájan ezek között forgolódtunk, követve testünk kívánságait, cselekedve a test és a gondolatok akaratát, és természet szerint (mindnyájan) haragnak fiai valánk, mint egyebek is. De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal (kegyelemből tartattatok meg!), és együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban. Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Eféz 2:3-10).

Mi az Ő „kegyelme dicsőségének magasztalása” kellene legyünk, viszont ez nem volna lehetséges, ha természetünknél fogva annyit érnénk, mint amennyit fizettek értünk. Ebben az esetben a tranzakcióban nem lenne semmiféle dicsőség, és Krisztus kegyelmének gazdagsága nem tudna megmutatkozni bennünk. De ha értéktelen mivoltunkban vásárol meg, és végül folt nélkül állít az Atya trónja elé, ez örök dicsőséget szerez neki. Akkor többé senki sem lesz értéktelen. Az örökkévalóságban a megszentelt seregek énekben egyesülnek dicsőítve Krisztust: „Méltó vagy..., mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká, és uralkodunk a földön... Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.” (Jel 5:9-10,12).

De bizonnyal el kellene tüntetnünk magunkból minden kételkedést azzal kapcsolatban, hogy Isten elfogad bennünket. Ám nem ez történik. A hitetlenség rossz szíve kételkedésnek ad helyet. „Mindezt elhiszem, de..” Ezen a ponton állj meg! Ha valóban hiszel, ne mondjad, hogy „de”! Amikor az emberek hozzá teszik a „de” szót hitük megvallásához, tulajdonképpen azt mondják: „Hiszek, de nem hiszek”. De te így folytatod: „Talán igazad van, de hallgass meg. Azt akartam mondani, hogy hiszem, amit olvastál a Bibliából, de szintén a Biblia jelenti ki, ha Isten gyermekei vagyunk, akkor rendelkeznünk kell a Lélek bizonyságával, és ennek a bizonyságnak saját magunkban kell lennie; én pedig nem érzek semmilyen bizonyságot, ezért nem hiszem, hogy Krisztusé vagyok.” Értem a problémádat, de lássuk, van-e megoldás rá.

Ami a kérdésed illeti, hogy te Krisztusé vagy-e, ezt te magad is eldöntheted. Láttad, milyen árat fizetett érted? Az a kérdés vetődik fel, hogy átadtad magadat Neki? Ha igen, akkor biztos lehetsz abban, hogy elfogadott. Ha nem vagy az Övé, ez csak azért van, mert nem adtad át magadat Neki, aki fizetett érted. Ezáltal becsapod Őt. Krisztus kijelenti: „Egész napon kiterjesztettem kezeimet az engedetlenkedő és ellentmondó néphez.” (Róm 10:21). Kér téged, hogy add át Neki, amit megvásárolt és kifizetett, bár te elutasítod, és vádolod Őt, hogy nem akar elfogadni téged. De ha szívből akartad, hogy gyermeke legyél, biztos lehetsz abban, hogy elfogadott.

Ha elhitted Szavait, de kételkedtél, hogy elfogadott - mivel nem érzed szívedben a bizonyosságot - azt jelenti, hogy még mindig nem hiszel. Ha hinnél, rendelkezned kell ezzel a bizonyossággal. Hallgasd meg a Szavát: „Aki hisz a Fiúban, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról.” (1Ján 5:10). Hinni a Fiúban csak azt jelenti, hinni az Ő szavában, és a Róla szóló bizonyságtételben.

„Aki hisz a Fiúban, bizonyságtétele van önmagában.” Nem lehet bizonyságtételed, míg nem hiszel, és amikor hiszel, megkapod. Hogy van ez? Az Isten szavába vetett hitből van a bizonyosság. Isten kijelenti: „A hit pedig a remélt dolgok felőli bizonyosság és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1).

Ha Istent hallanád hangosan mondani, hogy te az Ő fia vagy, akkor ezt elegendő bizonyságnak tartanád. Amikor Isten szól a Biblián keresztül, ugyanolyan, mintha hangosan beszélne; és hited a bizonyossága, hogy hallottad Őt, és hittél.

Ez egy olyan kérdés, amely különös figyelmet igényel. Olvassuk tovább, mit mond a Biblia! Elsősorban megtudjuk, hogy „mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által” (Gal 3:26).xEz egy pozitív visszaigazolása annak, amit előbb mondtam a bizonyságba vetett hitünkkel kapcsolatban. A hitünk Isten gyermekeivé tesz bennünket. De hogyan nyerjük el ezt a hitet? „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róm 10:17) De hogyan nyerhetjük el az Isten szavába vetett hitet? Higgyétek el, hogy Isten nem hazudhat. Nem gondolom, hogy hazugnak neveznéd Istent. De pont ezt teszed, ha nem hiszel az Ő szavában. Mindent, amit megtehetsz a hitért az, hogy higgyél. „Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz őbenne, meg nem szégyenül.” (Róm 10:8-11)

Mindez összhangban van Pál apostol bizonyságával: „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Róm 8:16-17). Ez a Lélek, aki bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, a Vigasztaló, akit Jézus megígért. (Ján 14:16) Tudjuk, hogy a Bizonysága igaz, mert Ő „az igazság Lelke”. De hogyan tesz Ő bizonyságot? Úgy, hogy eszünkbe juttatja azokat az igéket, amelyek leírattak. Ő ihlette ezeket a szavakat (1Kor 2:13; 2Pét 1:21), ezért amikor eszünkbe juttatja, olyan, mintha személyesen mondaná el nekünk. Értelmünk elé állítja a feljegyzéseket, amiből már idéztünk is. Tudjuk, hogy a feljegyzések igazak, mert Isten nem hazudik. Ezáltal megparancsoljuk Sátánnak, hogy tűnjön el Isten elleni hamis bizonyságával, és hiszünk az Írásban. Ha hiszünk a Szentírás feljegyzéseiben, tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, és kiáltjuk: „Abba, azaz Atya”. Utána ez a nagy igazság valósággá válik számunkra. Ő a mi Atyánk, mi vagyunk az Ő gyermekei. Milyen örömet ad ez a gondolat! A bizonyság, amelyet saját magunkban hordunk, nem csupán egy benyomás vagy egy érzés. Isten nem kéri, hogy Bízzunk egy bizonytalan bizonyságban, mint amilyenek a saját érzéseink. A Biblia kijelenti, hogy a meggondolatlan bízik saját szívében. Az a bizonyosság, amiben hinnünk kell, nem más, mint Isten változhatatlan Szava, és ezt a bizonyságot a Lélek által nyerjük el. „Hála legyen Istennek ezért a kimondhatatlan ajándékért!”

Ez a bizonyság nem jogosít fel bennünket arra, hogy csökkenjen a figyelmünk, és önelégültek legyünk, mintha elértük volna a tökéletességet. Emlékeznünk kell arra, hogy Krisztus nem az érdemünk miatt fogad el, hanem az Ő érdeméért; nem azért, mert tökéletesek vagyunk, hanem azért, mert általa tökéletesekké válhatunk. Ő megáld minket, de nem azért, mert annyira jók voltunk, hogy megérdemeljük az áldást, hanem azért, hogy az áldás által elfordulhassunk bűneinktől. (ApCsel 3:26) Mindazok, akik hisznek Krisztusban, erőt, jogot és kiváltságot kapnak ahhoz, hogy Isten fiai legyenek. (Ján 1:12) Az Ő „igen nagy és becses ígéretei” által lehetünk „isteni természet részeseivé” (2Pét 1:4).

Irányítsuk figyelmünket néhány bibliavers gyakorlati alkalmazására!