Bizalom és védelem
Ézsaiás 26:1-14 (Lowth fordítás):
„1Azon a napon majd ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős városunk van nekünk, oltalmul szolgál, kőfal és bástya. 2Nyissátok ki a kapukat, hadd vonuljon be az igaz nemzet, mely megtartja a hűséget! 3Szándéka szilárd: megőrzöd a békét, a békét, mert benned bízik. 4Bízzatok Jehovában örökkön-örökké, mert Jehova örök Kőszikla! 5Mert ledönti a hegyen lakókat, a kérkedő várost megalázza, földig alázza, porba sújtja. 6Láb tapossa szegények lába, szűkölködők léptei. 7Az igaznak ösvénye egyenes, Uram, az igaznak útját te egyengeted. 8Ítéleteid ösvényén is terád vártunk, Jehova, nevedre és emlékezetedre vágyódott a lelkünk. 9Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres. Mert, ha ítéleteid megvalósulnak a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói. 10Ha kegyelmet kap is az istentelen, nem tanul igazságot; az igazság földjén gonoszul cselekszik, és nem látja Jehova fenségét. 11Jehova, felemelkedett a kezed, de nem látják; lássák meg szégyenkezve, féltő szereteted néped iránt! Bizony, az ellenségeidnek készített tűz megemészti őket. 12Jehova, te adsz nekünk békességet, mert minden tettünket te vitted végbe nekünk. 13Urunk, Istenünk, mások uralkodtak rajtunk, nem te, de mostantól kezdve egyedül téged, a te nevedet magasztaljuk. 14Halottak, nem élnek többé; halott zsarnokok ők, nem támadnak: ezért látogattad meg és pusztítottad el őket, és eltörölted minden emléküket.”
Figyeljük meg az írásjelek különbségét Lowth fordításának első versszakában és a szokásos fordításban. Nincs értelmezésbeli különbség, de Lowth fordítása jobban kiemeli azt. A Júda földjén nemcsak hogy az éneket énekelték, hanem a város is ott van. Természetesen ez a szokásos fordítás is utal rá. A város tehát az újjáteremtett Jeruzsálem - az Új Jeruzsálem, amely Istentől száll alá a mennyből (Jel 3:12; 21:2). Ez egy teljesen újonnan épített város, és pontosan azon a helyen fog állni, ahol a jelenlegi város áll, csak sokkal nagyobb lesz (lásd Jn 14:1-2, Zak 14:1-9). Az Ézsa 26:15 Lowth-féle fordítása is erre utal: „Megsokasítottad a nemzetet, megdicsőítetted magad; kiterjesztetted az ország minden határát.”
Ez az a város, amelyet a pátriárkák kerestek (Zsid 11:10, 14-16). Isten a város építője és alkotója, és alapjait a Jel 21:18-21 írja le. Kánaán földjének, Ábrahámnak és utódainak az örökségként megígért föld elfoglalása által - Isten ígérete szó szerint beteljesedett. A Jeruzsálem építéséről szóló próféciákat az emberek által végzett bármilyen munkára alkalmazni a Szentírás durva elferdítése és az evangélium ígéreteinek leértékelése. Csak Isten maga képes beteljesíteni saját ígéreteit, és csak Ő képes olyan várost építeni, amely alkalmas az Ő megváltottjainak örökségére.
Ez egy „erős város” lesz, védelme az üdvösség. Olyan erős lesz, hogy képes ellenállni a Sátán és egész serege ostromának, beleértve a Sátán zászlaja alatt kiképzett gonoszok seregeit is (lásd Jel 20:7-9). Valaki mondhatja: „Természetesen a világegyetemben senki sem tudja bevenni Isten városát, az Új Jeruzsálemet! Egészen abszurd lenne, ha bárki megpróbálná”. Nagyon igaz! Az a város azonban nem lesz nagyobb biztonságban, mint Isten népe most, mert csak ugyanaz az erő fogja megőrizni, amely ma is megőrzi azokat, akik az Úrban bíznak. A legszerényebb és legjelentéktelenebb ember a földön, aki az Úrban bízik, ugyanolyan biztonságban van, mint a megváltottak seregei az Új Jeruzsálemben. A gonoszok száma messze meghaladja az igazakét, és a megváltottak városa ellen vonuló hatalmas sereg rémületet keltene a szívükben, ha nem tanultak volna meg egyénileg Krisztus üdvözítő erejében bízni. Az evangélium Isten ereje minden hívő üdvösségére, és ez az erő lesz a megváltottak bizalma a szent városban, amikor azt a Sátán seregei ostromolják.
Az igaz nemzet az a nemzet, amely őrzi az igazságot. Jézus azt mondta: „Akinél az én parancsolataim vannak, és megtartja azokat, az szeret engem” (Jn 14:21). Isten rábízta az Ő igazságát az emberekre, még a gonosz emberekre is, hogy lássa, mit tesznek vele. Ha elhallgatják, akkor Isten haragja jogosan nyilatkozik ki ellenük a mennyből. (Róm 1:18) De ha megőrzik azt, hagyva, hogy munkálkodjon bennük, akkor megóvja őket minden gonosztól. Isten igazsága az ő népének pajzsa. (Zsolt 91:4)
Isten a békesség Istene (Zsid 13:20; 1Thess 5:23). Ezért mindazok, akik bíznak Benne, szükségszerűen tökéletes békességben maradnak. A béke és a védelem nem a bizalom jutalmaként adatik, hanem ezek a bizalom elkerülhetetlen következményei. Mert az Úrban nincs olyan védelem, amely valaha is csalódást okozna. „Az Úr örök kőszálunk” vagy „a korszakok sziklája.”
Semmi sem rontja meg jobban az embereket ezen a világon, mint a büszkeség. És a büszkeség az, amit az Úr megígért, hogy lerombol. A büszkeség utálatos az Úr előtt. Ennek az igazságnak ahelyett, hogy megrémítene bennünket, örömre kellene okot adnia, mert ez a legnagyobb ellenségünktől való megszabadulást jelenti. Figyeljük meg, hogy Ézsaiás könyvének azon fejezeteiben, amelyeket már tanulmányoztunk, mennyi szó esik a büszkék és a kevélyek ledöntéséről! „Mert ő letaszította a magasban lakókat, megalázta a kevély várost, földre tiporta, és porba döntötte.” De mielőtt ez az idő eljönne, megszabadítja népét a büszkeségtől, majd az azt követő pusztulástól. Olvasd el az ígéretet a Zsolt 31:20-22 versekben: „Mily bőséges a te jóságod, amelyet a téged félőknek tartogatsz, és részelteted benne a hozzád menekülőket az emberek fiai előtt. Elrejted őket jelenléted rejtekében az emberek büszkesége elől; sátradban őrzöd őket a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, hogy csodálatosan megmutatta nekem kegyelmét az ostromlott városban.” Figyeljük meg, Isten ígérete úgy szól, hogy megőrzi „az emberek büszkeségétől” azokat, akik bíznak benne! Akkor természetesen megőriz minket a saját büszkeségünktől, az egyetlen büszkeségtől, amelytől veszélyben vagyunk.
Milyen áldott bizonyosságot találunk a 7. versben! Az idézett szöveg sokkal közelebb áll az eredeti fordításhoz, mint a szokásos fordításunkhoz, mégis nagyon értékes utalás az utóbbira. Figyeljük meg a következő kifejezést: „egyenesen készíted az igaznak útját”. A „készíted” szó fordítása azt jelenti, hogy „elmélkedni”, „elgondolkodni”. Hasonlítsuk össze a Zsolt 1:6 versével! Az Úr különös figyelem tárgyává teszi népe útját. Egyenessé és simává teszi azt, és ezért igazak. Nem tesz különbséget személyek között, ezért mindenkire egyformán vigyáz. A gonoszok azonban nem járnak a számukra készített úton. Ahhoz, hogy valaki igaz legyen, csak annyit kell tennie, hogy az Úr útján járjon (Zsolt 119:1-2).
„Jó az Úr mindenki iránt, és könyörülő szívű minden teremtményéhez.” (Zsolt 145:9) Ugyanazzal a kegyelemmel veszi körül a gonoszokat, amellyel az igazakat is. Az egész földet a kegyelem és irgalom légköre veszi körül, amelyet lakói úgy lélegeznek be, mint a levegőt, így semmi sem hiányzik minden ember üdvösségéhez. Ha tehát valaki elveszik, az csak azért történik, mert elutasította az Úr kegyelmét. Az egyetlen dolog, amit minden elveszett lélek Isten ellen felhozhat, az lesz, hogy Ő irgalmas volt hozzá. „Jó az Úr mindenki iránt, és könyörülő szívű minden teremtményéhez.” Bizonyára Isten igazságos lesz, amikor ítélkezik, hiszen az elveszetteket csak az Ő irgalmassága keményítette meg. Nézzük meg a fáraó esetét, és vegyük észre, hogy Isten irgalma és könyörülete volt az, ami megkeményítette a szívét! Az Úr jóságát gyengeségnek tekintette, és visszaélt vele. (2Móz 8:15, 31-32; 9:34-35)
„Uram, te adsz nekünk békességet, mert minden tettünket te vitted végbe nekünk.” (12. vers) „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt tetszése szerint.” (Fil 2:13) Mindenkiben igyekszik munkálkodni, de sokan nem engedik, hogy az Ő akarata érvényesüljön bennük, és Ő senkit sem kényszerít, hiszen csak szeretet által munkálkodik. Az emberek büszkesége és annak tagadása, hogy nem ők a saját maguk ura, tartja vissza őket attól, hogy átadják magukat Istennek. Aki hajlandó elismerni, hogy ő semmi, és hogy önmagától semmit sem tud tenni, még egyetlen saját mozdulatot sem, hanem minden útjában elismeri Istent, az felfedezi, hogy Isten munkálkodik benne, és tökéletessé teszi az útját. Micsoda áldás Isten munkájából látni, hogy hogy Ő mennyire képes minden cselekedetünket véghezvinni bennünk, és csodálatos dolgokat tenni. A teremtett dolgokban világosan látható Isten örökkévaló hatalma és istensége (Róm 1:20). A legkisebb dolog, amit tesz, nagyszerű és az Ő végtelen hatalmát mutatja meg. Tudatukon kívül engedelmeskednek az Ő kezeiben, és így az Ő akarata munkálkodik bennük. Mivel az engedelmességük önkéntelen, nincs erkölcsösség abban, hogy Isten akaratát teljesítik. De, amikor mi önként átadjuk magunkat ugyanolyan mértékben, mint ahogy az élettelen dolgok önkéntelenül teszik, akkor Isten a mi utunkat az Ő útjává teszi, és azt az előjogot adja meg, hogy az legyünk, amit csak az Ő mindenható volta vihet véghez (lásd Zsolt 90:16-17).
„Urunk, Istenünk, mások uralkodtak rajtunk, nem te.” Ki az, aki ne volna vétkes a bálványimádás bűnében? A „ne legyen más istened rajtam kívül” nem egy önkényes parancs, hanem áldott ígéret mindazoknak, akik az Úrba vetik bizalmukat. Isten csak a szeretet és jóság által uralkodik, más urak azonban uralmat gyakorolnak felettünk, arra kényszerítve minket, hogy szolgáljuk őket. Megszabadulva a romlottság rabságától, azt mondjuk az Úrnak: „[...] de mostantól kezdve egyedül téged, a te nevedet magasztaljuk.”
„Halottak, nem élnek többé; halott zsarnokok, nem támadnak fel többé.” Nincs más Isten Jehován kívül. A pogányok minden istene semmi, „hordják-viszik őket, mert mozdulni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat, de jót tenni se képesek!”. „De az Úr valóságos Isten, élő Isten ő, örökkévaló Király” (Jer 10:5,10). Az ember olyan, mint az, akit szolgál. Ezért, aki néma és halott bálványt szolgál, az maga is élettelen. „Hozzájuk hasonlók lesznek a készítőik és mindazok, akik bennük bíznak!” (Zsolt 115:8) Amikor saját kezünk műveiben bíztunk, élettelenek voltunk - halottak voltunk vétkeinkben és bűneinkben. De miután Krisztusban életre keltünk, Vele együtt uralkodunk, ahelyett, hogy rajtunk uralkodjanak. Nemcsak hogy minden hamis isten el fog pusztulni, hanem még a róluk való említés is eltöröltetik. Az Istenre való emlékezés viszont örökkévaló. „Uram! Örökkévaló a te neved; nemzedékről nemzedékre emlegetnek téged.” (Zsolt 135:13)
The Present Truth, 1899. április 20.
A