Válasz egy gyógyulást kérő imára

Ézsaiás 38:1-8, 21-22 (Lowth fordítás):

„¹Azokban a napokban Ezékiás halálosan megbetegedett. Akkor bement hozzá Ézsaiás próféta, Ámos fia, és azt mondta neki: Így szól Jehova: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! ²Erre Ezékiás a fal felé fordította arcát, és imádkozott Jehovához. ³Ezt mondta: Ó, Jehova, emlékezzél meg, kérlek, arról, hogy hűséggel és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami jó a te szemedben! És sírt Ezékiás, hangos sírással. ⁴[Ekkor szólt Jehova szava Ézsaiáshoz] ⁵[Menj, és mondd meg Ezékiásnak: Így szól az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; meggyógyítalak és felmész a Jehova házába; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel.] ⁶Asszíria királyának kezétől megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost. ²²Erre így szólt Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni Jehova házába? ⁷Ez lesz számodra a jel Jehovától, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet mondott: ⁸Íme, visszahúzom az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt Akház napóráján, és visszatérítem a napot tíz fokkal. Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt az árnyék. ²¹Akkor meghagyta Ézsaiás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, és kenjék rá a kelevényre, akkor életben marad.”

E bibliaszakasz tanulmányozása során utalni fogok 2Kir 20:1-11 verseiben található beszámolóra. Vegyük észre, hogy az itt kinyomtatott Lowth fordítás zárójelben levő negyedik és ötödik verse azonos a 2Kir könyvében található jelentés megfelelő verseivel. Továbbá annak érdekében, hogy az eseményről szóló beszámoló egy leckében teljes legyen, a 21. és 22. verset a beszámoló valódi menetébe illesztjük be, ahelyett, hogy - mint a mi szokásos változatunkban - Ezékiás hálaénekének végén hagynánk. Az olvasó szorgalmasan hasonlítsa össze ezt a fordítást a saját Bibliájában találhatóval! Nem változtatásról van szó, hanem az elbeszélés különböző részeinek összeillesztéséről.

„Abban az időben” Melyik időben? A válaszért olvassuk el a 36. és 37. fejezetet! Maga a tanulmány is jelzi a 6. versben, hogy arról az időszakról van szó, amikor Asszíria királya Jeruzsálemet ostromolta. Olvassátok el a 2Kir 18. és 19. valamint a 2Krón 32. fejezetében található beszámolót is!

Az első dolog, ami megragadja figyelmünket ebben a tanulmányban, az Isten jósága, amely abban nyilvánult meg, hogy időben figyelmeztette Ezékiást közelgő halálára. Nem ismerjük az okot, amiért Ezékiásnak éppen akkor kellett meghalnia, és nem is a mi dolgunk, hogy találgassunk. Nem származna előny, ha tudnánk. Egy dologban azonban biztosak lehetünk, mégpedig abban, hogy nem azért, mert Ezékiás rossz ember volt. Az uralkodásáról szóló beszámoló szerint Ezékiás „kedves dolgot cselekedett az Úr szemében, úgy, ahogy Dávid, az ő atyja is cselekedett” (2Krón 29:2). „Azt tette, ami jó, igaz és helyes volt Istene, az Úr előtt. Minden munkában, amelyet Isten házának szolgálatában, a törvényben és parancsolat szerint elkezdett, Istenét keresve, teljes szívvel járt el, és ezért eredményes volt.” (2Krón 31:20-21) Ennél jobb bizonyságtételt még egyetlen királyról sem írtak.

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit az emberek feltesznek, amikor egy kedves, nagylelkű és jó ember meghal az, hogy: „Vajon mit tett, hogy elragadtatott tőlünk? Mert, ha ezt vagy azt tette volna, akkor megérteném, talán akkor soha nem éreznénk hiányát. De a társadalom ilyen hasznos tagjának egyikét elveszíteni - ez érthetetlen.” Vagy a szülő azt kérdezi, amikor elveszti az odaadó és jámbor gyermekét: „Mit tett, hogy elvétetett tőlünk?” Mintha Isten semmi másra nem gondolna, mint hogy kitalálja, hogyan büntesse meg az embereket, és hogyan tegye nyomorulttá őket! Mintha Isten irgalmasságának nagyobb jele lenne az, ha hagyná meghalni az összes felkészületlent, és csak azokat hagyná meg, akik fel vannak készülve akár az életre, akár a halálra! Isten kijelenti: „nem gyönyörködöm a meghaló halálában” (Ez 18:32). „Az igaz elvész, és senki sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz.” (Ézsa 57:1) A jó ember halála, bármennyire is pótolhatatlan lenne is az illető, gyakran a legnagyobb kegyelem, amely mind őt, mind a hátramaradottakat érheti. Valóban, biztosak lehetünk abban, hogy bármi történjék is, Isten irgalma örökké tart. „Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint alázza meg és szomorítja az embernek fiát.” (JSir 3:32-33)

Drága dolog az igazak halála

Senki ne gondolja azt, hogy az Úrnak könnyű, ha valaki meghal, akár jó, akár rossz. A halál nem szerepel Isten tervében az emberekkel kapcsolatban. Ő az élő Isten és az élet Istene. Ő mindennek az atyja, és Tőle származik minden szülői szeretet. Nincs olyan atyai szeretet a földön, amely ne tükrözné legalább egy kicsit Isten minden ember iránti szeretetét. Gondoljon tehát minden szerető apa a saját szenvedésére, amelyet egy szeretett fia halála okozott, és egy rendkívül halvány fogalma lesz arról a gyászról, amely Isten szívét mozgatja, amikor az egyik gyermeke meghal. Nézzétek, ahogy Jézus könnyeket hullat Lázár sírjánál, noha tudta, hogy néhány percen belül visszahívja barátját az életbe. Olvassátok el a 116. Zsoltárt! Különösen a tizenötödik verset figyeljétek meg: „Az Úr szemében drága dolog az igazak halála”. A „drága” szó ugyanabból a szóból származik, amelyet gyakran „költséges” szóval fordítanak, és mindig is ezt a jelentést hordozza, amit bárki ismer, aki elgondolkodik az eredeti értelmén. Ezért úgy kell olvasnunk a verset, ahogy több fordításban is szerepel: „Költséges az Úr szemében az ő szentjeinek halála”. Ha hagyja, hogy egy szentje meghaljon, az az Úrnak többe kerül, mint amit az emberi elme fel tud mérni. A halál drága dolog az Úr számára. Sok szívfájdalmába kerül. Személyes veszteséget jelent Neki. Megérzi, mert minden teremtmény egy darab Őbelőle. „Az Ő teremtményei vagyunk”, és „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17:28). De még ennél is nagyobb veszteség az Úr számára a nagy mű szempontjából, amelyet el kell végeznie a földön. Gyakran hallunk embereket, hogy azt mondják, Isten nélkülünk is véghez tudná vinni terveit, mintha Ő énközpontú lenne, és annyira távol állna az emberi érzésektől, hogy semmi sem tudná Őt megindítani. Az igazság azonban az, hogy Őt minden megindítja, ami az Ő teremtményeivel kapcsolatos. Isten adta az embernek a földet, és soha nem vonta vissza ajándékát. Az ember által az Isten uralni akarta ezt a világot, és bár mi a magunk önzésében nem értjük, tény, hogy Isten nem boldog az ember nélkül. Ezt abban mutatta meg, hogy életét adta értünk. Nem tudna élni az ember nélkül. Azt akarja, hogy az ember az Ő állandó társa legyen. Erre a célra teremtette az embert. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy Isten nem vidám szívvel mondta Ezékiásnak: „meghalsz, nem maradsz életben!”

A halál - egy ellenség

Ezékiás nem akart meghalni. Ez a gondolat volt számára a legfájdalmasabb. „És sírt Ezékiás nagy sírással.” Talán azért, mert úgy érezte, hogy rossz ember, és ezért félt találkozni az Istenével? Nem, hiszen olyan kevés bűntudata volt, hogy bizonyságot tudott tenni az Úrnak arról, hogy milyen tisztességesen járt Őelőtte. Ha meghalni azt jelenti - ahogy a teológusok mondják - az Úrral lenni, akkor miért volt Ezékiás olyan szomorú a halál gondolatára? Ó, ő jobban tudta. Nincs olyan ember, aki ne vágyna jobban az életre, mint a halálra. Az emberek könnyei, amelyeket a halottakért hullatnak, még akkor is, amikor megpróbálják elhitetni magukkal, hogy a halál egy barát, azt mutatják, lehetetlen, hogy bárki elhiggye ezt a hazugságot. Minden temetési menet és minden könnycsepp arról tanúskodik, hogy a halál ellenség, nem pedig barát. A halál az ördögről, az emberiség ellenségéről tesz bizonyságot. Az igazaknak reményük van a halálban, egyszerűen azért, mert Krisztus által biztosak lehetnek abban, hogy a halál megsemmisül, és megszabadulnak annak fogságából. A halál mindig és mindenütt könnyekre ad okot, nem pedig örömre.

„Nem”, mint válasz az imára 

Az Úr meghallgatta Ezékiás imáját és megengedte, hogy tovább éljen. Igen, „meghallgatta az imáját”. Milyen természetes, hogy ezt mondjuk, amikor imádkozunk valamiért, és választ kapunk az imára. De tegyük fel, hogy nem kapunk választ az imára, akkor mi történik? Akkor fájdalmasan megrázzuk a fejünket, és azt mondjuk: „Az Úr nem talál minket alkalmasnak arra, hogy meghallgasson.” Mintha létezne is bármi, amit az Úr nem hallgat meg. Önzésükben az emberek általában úgy gondolják, hogy a világegyetem a saját hasznukra működik, nem törődve senki mással, és mindenki azt gondolja, hogy a saját vágyait minden részletében és egyszerre meg kell hallgatni, függetlenül attól, hogy hány más embert zavar az a dolog. Így, ha az Úr nem mond igent minden kérésükre, megbántva és megsértve érzik magukat, és mindjárt készek azt mondani: „Imádkoztam az Úrhoz, és Ő nem válaszolt nekem”. Nem hallották még, hogy a „nem” ugyanolyan válasz, mint az „igen”? És nincs-e Istennek is joga néha „nemet” mondani, mint minden földi szülőnek, aki tud olyan dolgot, amit a gyermeke nem tud? Sok gyermek, miután felnő, megérti, hogy a „nem” válasz egy régóta vágyott kérésre, amely kiskorában halálos csapásnak tűnt, a legnagyobb áldás, amiben részesülhetett. Mindig így van, amikor Isten ezt mondja, mert Ő mindent ad, ami jó, és nem ad semmit, ami nem jó.

Ezékiás semmit sem nyert

Ezékiás azonban imájára az „igen” választ kapta. Mégsem fogjuk azt mondani, hogy „kedvező választ” kapott. Azt kapta, amit kért, még akkor is, ha ez egyenesen ellentétes volt azzal, amit Isten szerint kapnia kellett volna. De vajon valóban megkapta, amit kért? „Bizonyára megkapta” - mondhatjátok. Lássuk csak! Mit kért? Azt kérte, hogy Isten vonja vissza a róla szóló döntését, és ne kelljen meghalnia. „És élt”, mondhatjátok. Mennyit élt még? Tizenöt évet. Az nem túl hosszú idő. És amikor letelt a tizenöt esztendő, mi következett? Nos, akkor meghalt. Igen, ezt mondta róla Isten. Pontosan úgy kellett meghalnia, ahogyan tizenöt évvel korábban meghalt volna. A halál ugyanaz volt. De mennyivel volt jobb Ezékiásnak akkor meghalnia, mint tizenöt évvel korábban? Mit nyert azzal, hogy megpróbálta megdönteni Isten szavát? Ó, Isten mindent az Ő akarata szerint cselekszik. Az Ő szava előbb-utóbb beteljesedik, és az emberiségnek jó, hogy ez így van.

Ezékiás gyógyulása - nyilvános katasztrófa

Bármit is nyert Ezékiás személyesen, érzelmei szintjén, imájának eredménye által, az biztos, hogy a nép veszített. Ezékiás imája meghallgatása utáni életéről a Biblia nem számol be. Csak egyszer olvasunk még róla, és akkor is olyan körülmények között, amelyek nem sok dicsőséget hoztak neki. Azt azonban tudjuk, hogy Manassé abban a tizenöt évben született, mert csak tizenkét éves volt, amikor apja halála után ő lett a király. Olvassunk róla egy kicsit: „Tizenkét esztendős volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. És gonoszul cselekedett az Úr szemében azoknak a népeknek az utálatosságai szerint, akiket az Úr kiűzött Izráel fiai elől. Mert újból fölépítette a magaslatokat, amelyeket apja, Ezékiás azelőtt lerontott, és oltárokat emelt Baálnak […] A fiait is elégette áldozatul a BenHinnóm-völgyben. Az idő forgását figyelte, jövendőmondást, varázslást és szemfényvesztést űzött, halottlátókat és jövendőmondókat tartott, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szeme előtt, hogy őt haragra indítsa. […] De Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint azok a népek, akiket az Úr kigyomlált Izráel fiai elől.” (2Krón 33:1-9) „És Manassé nagyon sok ártatlan vért is kiontott, úgyannyira, hogy Jeruzsálem mindenfelől megtelt vele. Ezenkívül van az a vétke, amellyel vétekbe ejtette Júdát, és az Úr szemében gonoszul cselekedett.” (2Kir 21:16) Bizonyára Izrael népének nem volt oka arra, hogy nagyon örüljön Ezékiás imája eredményének.

Helyes és helytelen imák

Ha megnézzük, mi következett ezután, nyilvánvalónak tűnik, hogy jobb lett volna, ha Ezékiás nyugton marad, és hagyja, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy az Úr mondta. „Hogyan? Nem helyes mindig imádkozni az Úrhoz azért, amit akarunk, különösen az életért és az egészségért?” Igen, ha Isten akarata szerint imádkozunk. Mindig ez a szabály! El kell ismernünk, hogy Isten tudja a legjobban. Ő a kezdetektől látja a véget, és amikor Isten azt mondja egy embernek, hogy meg kell halnia, és egy prófétán keresztül üzenetet küld, akkor a legjobb dolog annak az embernek és bárki másnak is, ha meghal. „Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak.” (Préd 3:1-2), és mivel tudjuk, hogy mennyibe kerül az Úrnak, ha egy gyermeke meghal, biztosak lehetünk benne, hogy az embernek akkor van itt az ideje meghalni, amikor Isten azt mondja.

„Akkor ne merjük kérni Istentől az életet, hogy éljünk?” Vagy igen? Mi nem kaptunk olyan üzenetet az Úrtól, hogy rendezzük el a dolgainkat, mert meg kell halnunk. Éppen ellenkezőleg, az Úr azt mondja nekünk: „Szenved valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van valakinek? Dicséretet énekeljen! Beteg valaki közöttetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. És a hitből fakadó imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnöket követett is el, bocsánatot nyer.” (Jak 5:13-15) Ez ránk vonatkozik, hacsak nem kapunk közvetlen kinyilatkoztatást az Úrtól, hogy kivételek vagyunk. De ne feledjük, hogy a betegeket a hit imája menti meg, és „a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róm 10:17). Akkor nem szabad olyasmit kérnünk, ami ellentétes Isten igéjével, és ismernünk kell Isten igéjét, amely személyesen nekünk szól.

A gyógymódok használata

„Akkor meghagyta Ézsaiás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, és kenjék rá a kelevényre, akkor életben marad.” Egyesek azt fogják mondani: „Nos, Ezékiás mégiscsak meggyógyult természetes úton. Furcsa és szokatlan gyógymód volt, az biztos, de ettől függetlenül gyógymód volt.” Na és? „Ó, amikor az Úr gyógyít, akkor nem használ gyógymódokat.” Ah, hol tanultad ezt? Az Úr nem használ eszközöket, hogy véghezvigye az akaratát? Céljának megvalósítására az Úr ugyanúgy használja a létező dolgokat, mint azokat, amelyek nincsenek. Ne képzeld, hogy egy dolog kevésbé Isten műve, mert valamilyen emberi vagy más eszköz által tette. Tudd meg, hogy ezen a világon még soha egyetlen ember sem gyógyult meg valamilyen betegségből, csak az Úr által, és hogy Ő mindig látható vagy láthatatlan eszközöket használ. Az eszköz nem kevésbé valóságos, ha láthatatlan. Ne gondoljátok, hogy ha látjátok, hogyan történik egy dolog, akkor az nem az Úrtól van, és hogy a csoda csak akkor történik meg, ha nem látjátok a folyamatot, csak az eredményt. Akár látható, akár láthatatlan formában az Úr szava orvosság. (Péld 4:20-22, széljegyzet) Ő elküldi a szavát, hogy meggyógyítsa a szenvedőt. (Zsolt 107:20)

A gyógymódok mindig ott vannak, ahol betegek az emberek, és mindig összhangban vannak a gyógyulásukért való buzgó imádsággal, ahogyan olvassuk Jakab levelének ötödik fejezetében is. De ne feledjük, hogy csakis az Úr gyógymódjai jöhetnek szóba! Olyan gyógymódoknak kell lenniük, amelyek megtestesítik az Isten élő szavát. Nem lehetnek olyan dolgok, amelyek halált tartalmaznak és a halál eszközei. Isten úgy gyógyít, hogy életet ad, nem pedig úgy, hogy halált ad. „Szükséges, hogy az emberek mindig imádkozzanak”, de ez nem jelenti azt, hogy tétlenek legyenek. Imádkoznunk kell a mindennapi kenyerünkért, de az erre vonatkozó parancs ugyanabból a forrásból származik, mint az a parancs, miszerint: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2Thess 3:10) Amikor elvégzünk egy becsületes munkát és ételt kapunk jutalmul, akkor ugyanúgy meg kell köszönnünk Istennek az ajándékot, mintha hollókat küldött volna, hogy tápláljanak minket, míg a patak mellett állnánk. Ez mind az Ő műve. Hasonlóképpen mindig imádkoznunk kell a betegek gyógyulásáért, és ugyanakkor minden olyan eszközt igénybe kell vennünk, amit Isten tudomásunkra hozott és jónak mondott. Ebbe nem tartozik bele a gyógyszerek mérge, mert azok nem életet adnak, hanem a halál eszközei. Ha az Isten által megjelölt eszközök alkalmazása után a beteg meggyógyul, akkor ugyanúgy meg kell köszönnie az Úrnak, mintha egy olyan csoda történt volna, amelyben hallotta volna az Úr hangját hozzá beszélni, és azt mondta volna a betegségnek, hogy távozzon. Az Úr a nagy orvos, és nincs olyan orvos a világon, aki ne tanulhatna Tőle olyan dolgokat, amelyek lenyűgözik őt.

Jel az Úrtól

Az Úr adott Ezékiásnak egy jelet, amelyből tudhatta, hogy meg fog gyógyulni. Ha elolvassuk a 2Kir 20:8-10 verseket, láthatjuk, hogy Ezékiás nagyon válogatós volt a jelet illetően. Minden kétséget ki akart zárni. Ezért azt kérte, hogy „menjen vissza az árnyék tíz fokkal.” Csodálatos! Igen, de nem volt csodálatosabb Ezékiás gyógyulásánál. Minden csodálatos, mert mindenben Isten örök hatalma és istensége nyilvánul meg. Ismertem olyan hitvalló keresztényeket, akiknek volt merszük természetes dolognak magyarázni az árnyék visszafelé járásának csodáját, valamint Józsué idejében a nap megállását. Vannak, akik azt gondolják, hogy kötelességük úgy tenni, mintha annyit tudnának, mint az Úr, de a végén mindenki kénytelen lesz beismerni, hogy az Úr sok dolgot tud, amit mi nem. Nem akarjuk lekicsinyelni az árnyék visszafelé járását vagy azt az időt, amikor a nap megállt, hanem fel akarjuk nagyítani a csodákat, amelyek nap mint nap történnek, és amelyek gyakoriságuk miatt észrevétlenek maradnak. Elképesztő csoda, hogy a nap tartja a megjelölt helyét az égen, és hogy minden égitest olyan pontosan mozog a maga pályáján, hogy a figyelmesen kutató emberek másodperces pontossággal meg tudják mondani, mikor várható, hogy egy égitest egy adott pontba ér. Isten azért helyezte őket az égre, hogy „legyenek jelek és meghatározói az ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.” (1Móz 1:14) Ezek jelek minden ember számára, hogy az Úr hatalma és kegyelme örökkévaló. Isten hűségének jelei, amely magában a mennyben van megalapozva. Amikor látjuk, hogy az árnyék előre halad, ugyanolyan biztosak lehetünk Isten hozzánk intézett szavának beteljesedésében, mint ahogyan Ezékiás is biztos volt benne, amikor látta, hogy az árnyék visszafelé halad. Isten egyetlen szava sem hibázik, és minden napsugár ennek a ténynek a bizonyítéka. Isten nem hagyta magát bizonyságtevők nélkül, és nem szükséges, hogy a mi esetünkben valami különlegeset kérjünk. Csak körbe kell néznünk magunk körül.

The Present Truth, 1899. július 27.

A