Ézsaiás evangéliuma

Már az előzőekben láttuk, hogy az Ézsaiás próféta által közölt evangélium az ígéret idejében élő népnek szólt, egy olyan időben, amikor az evangélium munkája beteljesedhetett volna, és a dicsőség Királya eljöhetett volna, ha a nép elfogadja az üzenetet. Tehát határozottan ez a jelen időre szóló üzenet, amikor „Közel van az Úrnak nagy napja, közel van és igen siet”. Az is világos, hogy Ézsaiás első fejezetében az evangélium munkájának teljes perspektívája megjelenik, amely az ítéleten és az igazságon keresztül a teljes helyreállításig jut azok tapasztalatában, akik elfogadják, vagy azok pusztulásáig, akik elutasítják, és így „elhagyják az Urat”. Ily módon a közvetlenül az Úr eljövetele előtti elvégzendő munka ebben a fejezetben lesz bemutatva, és a záró munkát végző emberek az itt megfogalmazott elveket fogják végrehajtani. Tanulmányozzunk tehát néhányat ezen elvek közül!

Egy kérdés az élelemmel kapcsolatban

Az Úr elhívja az eget és a földet, hogy tanúi legyenek, miközben Ő bemutatja a gyermekeivel kapcsolatos ügyét. Az Úr azt mondja, hogy táplálta az Ő népét, de népe ellene fordult. Még a teherhordó állatok is felismerik a gazdájukat, és várják, hogy szolgálhassák azokat, akik etetik őket, de az Ő gyermekei nem teszik ezt. Nem véletlen, hogy itt az étel kérdése kerül megemlítésre. Először is, pontosan azáltal lépett be a bűn a világba, hogy kezdetben az ember engedett Sátán kísértésének ebben a kérdésben. Ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban zúgolódtak Izrael fiai a pusztában. „És megkísérték Istent az ő szívükben, ennivalót kérvén az ő kívánságuk szerint. És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-e Isten asztalt teríteni a pusztában?” (Zsolt 78:18-19) Sátán ugyanezzel a kérdéssel próbálta Jézust is legyőzni a pusztában (Mt 4:3-4). Következésképpen teljesen biztosak lehetünk abban, hogy az evangélium hirdetésének befejezése előtt Isten népe próbára lesz téve, hogy bebizonyítsa, hogy hit által teljes mértékben magukévá tették-e Jézus által e kérdésben aratott győzelmét, vagy nem. Tanulmányozzuk újra az egészséges életmód kérdését, és azt együnk, amit táplálékként adott az Úr az Ő népének, folyamatosan elismerve, hogy amivel táplál, az igen jó. Lássuk be, nem véletlen, hogy a föld utolsó napjaiban ez a téma ennyire előtérbe kerül! Figyeljük meg, hogy az utolsó üzenet befejezése össze van kapcsolva ezzel a kérdéssel! Hasonlítsuk össze a Jel 14:6-7 verseit az Apcsel 14:15 és 17:24-25 verseivel, és figyeljük meg, mit foglal magában az Isten Teremtőként való elismerése! (Lásd még 1Kor 10:1-11). Ezek a dolgok „megírattak pedig a mi tanulságunkra”, mert ugyanazt a próbát fogják átélni azok, „akikhez az időknek vége elérkezett.”

A szertartásosság csapdája

A 10-15 versekből megtudjuk, hogy éppen az ígéret idején Isten állítólagos népe függött az istentisztelet külső formájától, és ezzel járult az Isten elé, miközben élete tele volt gonoszsággal. Ez csak egy újabb szakasza annak a régi törekvésnek, hogy Isten helyébe tegyék énjüket. Az Úr azzal a céllal dorgálta meg ezt a vallásos színlelést, hogy megmentse népét az olyan szokásoktól való függéstől, amelyek kudarcot vallanak a megpróbáltatás idején. Olvassuk el a Jer 17:5-8 verseit! Nincs semmi önkényes ezekben a kijelentésekben. Csak az ember választásának következményeit mutatják be. Minden áldozat, a szolgálat minden formája, amelyből hiányzik Krisztus igazsága, haszontalan felajánlás és üres forma. Nem elfogadhatóbb Káin áldozatánál. Ezek az elvek hangsúlyt kapnak az evangélium hirdetésének befejező szolgálatában. Babilon leomlása és a törvényszegés titkos bűne a nagy küzdelem végső csatájában csúcsosodik ki, amikor az, ami egyháznak mondja magát, egyesül a világgal Isten és az Ő igazsága ellen. „Leomlott, leomlott Babilon”. A fenevad és a képmása imádása elleni figyelmeztetés (Jel 14:9-10) éppúgy része a záró üzenetnek, mint az Isten imádására való buzdítás. Ismét az ígéret idejét éljük, és így ismét azt látjuk, hogy a formák és szertartások úgynevezett vallása helyettesíti a bűntől megtisztító élet valóságát. De ez nem egy bizonyos egyház kérdése, hanem az egyéni tapasztalat kérdése, és az egyetlen védelem ellene Isten életének elfogadása egyénileg Krisztus Jézusban: „Fogadjátok be a Szentlelket!”

A keresztény gondoskodó munka

Az evangélium lelkülete a szegények és a nyomorultak megsegítése. Ez mutatkozik meg Krisztus értünk elvégzett egész szolgálatában. Azok, akik „nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok és mezítelenek”, éppen azok, akiknek Ő segíteni jött. Eljött az árva földi családjához, hogy „örök atyjuk”, a második Ádám legyen. „Önmagát adta értünk”. Sátán és e világ lelkülete önző, csak önmagára gondol. Az utolsó napokban ez a lelkület leginkább azokban mutatkozik meg, akik visszautasították az evangélium áldásait. Ez fogja előkészíteni az utat és megteremteni az igényt, hogy segítsünk azoknak, akik emiatt szenvednek. Ezért az evangélium üzenetének hirdetése végén, közvetlen mielőtt Isten népe meghallja az Úr szavát: „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot”, ők hívni fogják „a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat”, hogy osztozzanak velük múló dolgokban és a lelki dolgokban. És így a felszólítást, hogy „siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet”, azok fogják véghezvinni, akik az irgalmasság utolsó üzenetét hirdetik, így ez a munka az irgalom üzenetének fog bizonyulni. Figyeljük meg, hogy a Jak 1:27 versben leírt vallás meghatározása azt mutatja, hogy a vallás nem egy elvont minőség, hanem egy olyan elv, amely az életben nyilvánul meg, és meghatározza az elnyomottakhoz való hozzáállásunkat. A szegények, - akik valóban Isten gyermekei - is végezhetnek keresztény segítő munkát, ezt mutatja az a tény, hogy Jézus segített másokon annak ellenére, hogy nem volt hová lehajtania a fejét.

És a kevésből való adakozás olyan gyakori volt, hogy a tanítványok úgy gondolták, valószínűleg ez volt az oka annak, hogy Júdás elhagyta őket az árulás éjszakáján. (Jn 13:27-29). Péternek nem volt pénze, mégis felbecsülhetetlen értékű ajándékot adott a bénának. (Apcsel 3.) Isten alkalmassá teszi híveit arra, hogy az Ő életének szolgái legyenek (1Kor 3:4-6).

Az evangélium összefoglalása

Ézsaiás első fejezetének tanulmányozása során három leckére kellett osztanunk azt, ami valójában egy lecke, ezért előnyös lenne az egész fejezetet együttesen megvizsgálni. Mivel a teljes szöveget Lowth fordításában már kinyomtattuk, most időhiány miatt kihagyjuk, és az olvasót e folyóirat három előző számához irányítom, vagy a saját Bibliájához, vagy inkább az előző tanulmányban e fejezetről szerzett ismereteihez.

Természetesen az egyetlen téma, amit a Szentírásból tanulmányoznunk kell, az a Krisztus, a mi Megváltónk evangéliuma, a bőséges élet evangéliuma (Jn 10:10), amelyet hit által fogadunk el. (Jn 20:30-31). De Isten jelleme elválaszthatatlan az Ő életének hatalmától, és ezért az evangélium az Ő jellemének evangéliuma, melyet ingyen kínál az embernek az Ő Fiában, Jézus Krisztus ajándékában, „az Úr, a mi igazságunk”. Az ilyen evangélium szükségessége pedig abból az igazságból fakad, hogy az ember nem hasonlít Istenhez, bár kezdetben az Ő képének hasonlatosságára teremtetett, de most mindenki szűkölködik Isten dicsősége nélkül (jelleme nélkül) a bűn által (Róm 3:23). Ezért a kép csak akkor teljes, ha látjuk az ember veszteségét és szánalmas állapotát, amelybe az Isten elleni lázadása miatt került, továbbá, ha látjuk az ember teljes képtelenségét, hogy saját cselekedetei által üdvözüljön. Látnunk kell az Isten készségét és hatalmát is, amely még a legistentelenebbek megmentésén is munkálkodik, valamint látnunk kell a felajánlott üdvösség elfogadásának vagy elutasításának következményeit. Így Ézsaiás első fejezete egy teljes képet mutat be az evangéliumról.

Isten első leírása a Tőle elfordult ember állapotáról a 4-6 versekben olvasható. Mennyire szánalomra méltó állapot van itt bemutatva! Nincs egészség, nincs semmi, amiből valaha is jóság fejlődhetne ki. Teljesen reménytelen eset, hacsak nem találtatik egy rajta kívüli helyreállító erő. Ennek a nyomorúságos tapasztalatnak az okát a 2. versben találjuk. Az ok a gyermekek lázadása az Atya ellen, aki táplálta és nevelte őket. Itt látható, hogy az ember, aki Isten képmására teremtetett, hogy uralkodjék „az állatok felett”, a bűn által elvesztette hatalmi helyzetét, és vadabbá vált, mint a mező állatai. Így a gyermekek kevesebb tisztelettel bánnak az Atyjukkal, mint az ökör vagy a szamár a gazdájával. Így lett a fejből farok, és így lett Isten dicsősége porba vetve az egész világegyetem előtt.

Milyen világosan le van írva, hogy az Isten elleni lázadás folyamata a legszörnyűbb nyomorúságot hozta magával az emberre és pusztító átkot a földre. Sebek, zúzódások és csapások borítják az embert tetőtől talpig, miközben földje elpusztul, városai felégnek és idegenek emésztik fel földjét. A belső ellenségek és a külső ellenségek egyaránt teljes győzelmet arattak fölötte. Ha nem lett volna csodálatos irgalma Annak, aki hosszútűrő, de mégis hatalmas, „seregeknek Ura”, akinek van hatalma, hogy megmentsen, akkor a maradék sem menekülhetett volna meg ilyen mély nyomorúságból. Milyen csodálatos Isten üdvözítő irgalma és kegyelme, amely az ember lázadásának következményeiről szóló kijelentéseiben nyilvánul meg! Milyen gyengéd és hatalmas az a szeretet, amely megmenti az elveszetteket, akiknek állapota oly visszataszító! De „Isten a szeretet”, és az ember szükséglete a legnagyobb hívóerő, ezért a nagy Orvos, „aki adta önmagát a mi bűneinkért” ingyen adja a szeretetét, amely gyógyít és megment.

A bűn csalárdsága és az emberi szív romlottsága abban mutatkozik meg, ahogyan az Úr bűntől való megmentésének felajánlását az ember Sátán sugallatára átváltoztatja ürüggyé, hogy a legnagyobb megelégedéssel folytassa a bűnt. A bűn megbánása és az Ő vérének (életének) hatékonyságába vetett hit - amely „megjelent, hogy saját áldozatával legyőzze a bűnt” - amit a „töredelmes és megtört szívvel” hozott áldozatok által mutatnak be, bocsánatot és bűnből való megtisztulást hoz, ami a bűntől való megváltást jelenti. De a sok áldozat, amely csak „haszontalan áldozat”, és a kinyújtott véres kézzel elmondott sok ima nem más, mint a vallás köntösével betakart bűnhöz hozzáadott bűn. Ugyanilyen minden erőfeszítésünk, hogy megmentsük magunkat Krisztus kegyelme nélkül. Ezáltal terhet adunk hozzá ahhoz a teherhez, amelyet már amúgy is az Úr életére raktunk, és ezért „belefárad viselésükbe”. Ez ismét hangsúlyozza, milyen nagy szükségünk van az isteni szabadításra, mert úgy tűnik, éppen az Úr által létrehozott formák egy mélyebb romlás kifejezésének eszközei lettek, amikor megpróbáljuk őket az igazság cselekedeteivé tenni. Sátán, aki önző célok miatt vágyott Isten hatalmára, de az Ő jelleme nélkül, gyakran megpróbálja betölteni lelki szükségletünket élettelen formák szaporításával, amelyek, ha egyszer jelen vannak, megtalálják a maguk kifejeződési formáit. Ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem még inkább bővelkedik, de nem azért, hogy a bűnben maradjunk. Isten megváltása a bűntől van, nem a bűnben. A vér a kezeken azt mutatja, hogy nem farizeusi imákra van szükségünk, hanem a vérnek a szívünket kell bekennie, amely megtisztít minden bűntől.

Ezzel elérkeztünk a fejezet központi gondolatához, Isten hajlandóságához és képességéhez, hogy teljesen megtisztítson minket a bűn legmélyebb foltjaitól. Ezt azonban az Ő saját jellemének ereje által teszi. Így minden parancsolatában, amelyet a megváltott bűnös örök életnek ismer el, Ő egyszerűen a saját jellemének bizonyosságát adja nekünk az „igen nagy és becses ígéretek” által. Amikor ugyanis azt mondja nekünk: „siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet”, akkor Ő a saját életének ajándékát adja nekünk, és ez az élet akkor jut kifejezésre, amikor Ő ugyanezeket a dolgokat megteszi értünk. Mert vajon nem az Ő öröme, hogy kiszabadítsa az elnyomottakat? Ő „az árvák atyja, özvegyek bírája, Isten az ő szentséges hajlékában.” Ő meg akarja osztani gyermekeivel mindazt, ami Isten, és a legcsodálatosabb dolog az öröklésben az, hogy mi magunk is „Isten örökösei”, az Ő lakhelyének templomai lehetünk. Még ha ez a templom szennyezett is, sőt „rablók barlangjává” vált, mégis a szentély mindenképpen megtisztul. Hallgassátok meg az Úr szavát: „Mert kegyelmes vagyok én, ezt mondja az Úr, nem haragszom mindörökké. Csakhogy ismerd el a te hamisságodat.” „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”

A megtisztulás és a helyreállítás olyan teljes, hogy bár a hűséges város paráznává vált, és fejedelmei lázadókká és tolvajok társaivá váltak, teljesen átadva magukat a tolvaj munkájának (Jn 10:10), mégis újra „igaz városnak, hű városnak neveznek téged”. Így bátorságot kapunk arra, hogy az Úrnál van megbocsátás, hogy Őt féljük és mindannyiunk számára van segítség. Megvált bennünket az Ő saját igazsága által, ami ingyen ajándék, amelyet hit által fogadhatunk el. Nincs olyan förtelmes bűn, amelyből ne lehetne hit által megigazulni, az a hit, amely a szeretet által munkálkodik az egyetlen hit, amely létezik. A megbocsáthatatlan bűn az a bűn, amely visszautasítja a megbocsátást. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” Ez a dicsőséges eredménye annak, hogy elfogadjuk az élet evangéliumát, Isten saját jelleme odaajándékozásának evangéliumát, Krisztusba vetett hit által!

A fejezet az élet evangéliuma elutasításának elkerülhetetlen eredményével zárul. „Megemésztetnek, akik az Urat elhagyták.” „Aki nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” „Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” „Elhullott levelű terpentinfa” és „víz nélkül való kert” az élet vizét elutasító ember szimbólumai. „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa [...] levele zöld marad.” „A gonoszok nem ilyenek”. És így a kiszáradt terpentinfa és a kiszáradt kert készen áll a nagy tűzre, amikor „a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” De „az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.” Így ez a fejezet elvezet bennünket a bűn első okától, annak legundorítóbb megnyilvánulásától az isteni kegyelem felajánlásain át egészen Isten evangéliumának elfogadó vagy elutasító biztos eredményéig. És így az evangélium nekünk is hirdetve van ugyanúgy, mint nekik.

The Present Truth, 1899. január 19.

A