Én veled vagyok

Ézsaiás 43:1-7

„¹És most, oh Jákób, így szól Jehova, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! ²Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. ³Mert én vagyok Jehova, a te Istened, Izraelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. ⁴Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért: ⁵Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugatról egybegyűjtelek. ⁶Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végéről, ⁷Mindent, aki csak az én nevemről neveztetik, akit dicsőségemre teremtettem, akit alkottam és készítettem!”

Itt nem kellene figyelmet fordítani a fejezet felosztására, de a gyakorlati hasznosság miatt fejezet szerint osztottam fel a tanulmányunkat. A téma azonban folyamatos, ezért az itt idézett szakasz teljes súlyát nem érthetjük meg a 42. fejezet utolsó részének elolvasása nélkül. „Ki adta oda Jákóbot és Izráelt prédául a fosztogatóknak? Hát nem az Úr, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. Ezért árasztotta rájuk heves haragját és a háború tombolását. Körülöttük lángolt, de nem értettek belőle, megégtek tőle, de nem tértek észre! És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd és a te alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” És ezután következik az a bizonyosság, hogy Isten velük van még tűzben és vízben is, ezért nem égnek és nem fulladnak meg. Az, aki Izráelt a rabságba vitte, egyben a Megváltójuk is.

Időszerű segítség

A Revised fordítás elköveti azt a hibát, hogy a második verset úgy fordítja, hogy „veletek leszek”. A hagyományos fordításunk azonban itt pontosabb, mert a „leszek” szó dőlt betűvel van szedve, ami azt jelzi, hogy a héberben nem szerepel. Nincs kifejezett ige, ahogyan az gyakran előfordul a héberben, egy olyan nyelvben, amely nagyon tömör. Nos, nyilvánvaló, hogy amikor a kopulatív ige kimarad, akkor a legegyszerűbb formája, amit használunk, a jelen idő, nem pedig a jövő idő. Lowth helyesen fordította: „veled vagyok”. Ez pontosan kifejezi Isten jellemét, akinek a neve VAGYOK. Nem kétséges, hogy Isten velünk lesz, amikor Ő mindig jelen van. Számára a jelen tartalmazza a múltat és a jövőt is. Ő mindig a VAGYOK. Ezért minden eljövendő időben Ő lesz népe reménysége. Ha azonban azt olvassuk: „veletek leszek”, akkor elfelejthetjük a jelent. Nekünk csak a jelennel kell foglalkoznunk. Ha Isten velünk van, mint „erősség a szorongatás idején”, akkor ennél többet nem is kérhetünk. Istennél mindig most van.

Az elégedetlenség titka

„Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Úgy, hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nekem?” (Zsid 13:5-6) Őt birtokolva mindenünk megvan. Ez annyira igaz, hogy senki sem tagadhatja. És mégis ritkán cselekszünk úgy, mintha hinnénk Neki. Ez mutatja, hogy milyen ritka az igazi kereszténység, mert a kereszténység alapvető igazsága az Úr állandó jelenléte, és az, hogy Ő minden. Aki nem hiszi, hogy Isten mindig jelen van, mindig szerető, és mindig hatalmas szeretetteljes terveinek véghezvitelében, akkor az nem hisz Istenben. Aki pedig ezt elhiszi, annak elégedettnek kell lennie, mert tudja, ha vele van Isten, akkor mindene megvan. (Róm 8:32). Ezért a nyugtalanság és az aggodalmaskodás a pogányság jele. „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak nektek.” (Mt 6:31-33)

Mi a pogányság?

A pogányság több, mint ami a felszínen látszik. Nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen gyakran úgy viselkedünk, mint a pogányok. Gondoljunk a pogány és az igaz Istent imádó közötti látszólagos különbségre: a pogány csak olyan istenben hisz, akit lát, míg a keresztény abban az Istenben bízik, „akié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat” (1Tim 6:16). Röviden: a pogány nem tud bízni egy olyan istenben, akit nem lát, míg a keresztény ugyanúgy bízik Istenében, amikor nem látja, mint akkor, ha megjelenne. Senki sem panaszkodna, ha azonnal láthatná mindazt, amire vágyik. Amiért nem látjuk, hogyan alakul a jövőnk, zúgolódni és aggodalmaskodni kezdünk. Igen, zúgolódás van az elcsüggedt ember szavaiban: „Isten elhagyott engem”. Mivel nem láthatja Istent, azt gondolja, hogy Ő nem létezik. Kételkedünk Istenben, mert nem látjuk Őt. Nem tudjuk elviselni, hogy Ő láthatatlanságban, egy függöny mögött munkálkodik. Ilyenkor úgy viselkedünk, mint a pogányok. Az emberek azt gondolhatják, hogy nem olyan nagy dolog hinni Istenben, de valójában az Istenben való hit mindent jelent. Az Istenbe vetett igazi hit az aggodalmaskodás hiányát jelenti, mert Isten gondoskodik rólunk, ezért azt mondja: „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert neki gondja van reátok.” (1Pt 5:7)

Isten közeledése

„Én veled vagyok.” Ezért nem szabad félnünk. Jézus azt mondta: „íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”, és azelőtt azt mondta: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön”. (Mt 28:18,20) Nem hagyhat el minket, mert Ő betölti az eget és a földet. (Jer 23:24). Minden napsugárban, minden vízcseppben, minden lélegzetvételben jelen van az Úr, hogy megnyugvást adjon nekünk. (2Móz 33:14). Milyen közel van Ő, amikor az arcunkon érezhetjük a leheletét, közvetlenül az orrlyukunkban. „Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mi hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk?” (5Móz 4:7)

Krisztus üdvözítő jelenléte

„Ne féljetek!” Miért ne? „Mert én veletek vagyok.” Az Úr beszámolóként hagyott néhány példát jelenlétének üdvözítő erejéről, hogy megtanuljunk nem félni. Az ötezer ember öt kenyérrel való jóllakatásának csodája után, amikor az emberek erőszakkal akarták Jézust királlyá tenni, arra kényszerítette „az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot”.  Eljött az éjszaka, és a csónak „a tenger közepén volt, a haboktól háborgattatva; mivelhogy a szél szembe fújt”. Ekkor hirtelen egy árnyékot láttak, amely csendesen járt a háborgó vízen, és félelmükben felkiáltottak, de Jézus azt mondta nekik: „Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!” Ez ugyanaz a bátorítás: „ne félj, mert én veled vagyok”. Azt hitték, hogy egyedül vannak a vízen, de az ő szeme végig kísérte őket. Az Ő neve VAGYOK, és akkor is velük volt, amikor nem láthatták, mint ahogy akkor is, amikor megmutatta magát nekik.

A hit szerzője és bevégzője

Amikor a tanítványok felismerték az Urat, félelmük elmúlt. És utána? „A hajó azonnal ama földnél volt, amelyre mentek.” Ő a kezdet és a vég. Az Ő jelenléte minden dolog beteljesedése. Az éppen megkezdett feladat egy beteljesedett dolog, ha az Őbenne kezdődött. Nem féltek többé, miután Jézus beszállt a hajóba, bár mielőtt meglátták volna Őt, ugyanúgy nem volt okuk a félelemre. Mi félnénk-e valamilyen körülmény között, ha Jézust közvetlenül mellettünk látnánk? Azt mondjátok: „nem, egyáltalán nem”. De mégis félünk, pedig Ő jelen van. „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.” (Zsolt 16:8) Vajon azért félünk, mert nem bízunk Jézus üdvözítő erejében? Vagy azért, mert nem hisszük, hogy Ő jelen van? Akár így, akár úgy, ezek a pogányság maradványai, amelyből még nem szabadultunk meg.

A tűzben

Volt három zsidó fogoly Babilonban, akik bebizonyították az Úr jelenlétének erejét. Szigorú rendeletet hoztak, amely megparancsolta, hogy mindenki hajoljon meg a király által felállított aranyszobor előtt. A rendelet figyelmen kívül hagyásának büntetése a kemencében való elégetés volt. Ők azonban határozottan megtagadták, hogy meghajoljanak a szobor előtt. Ez volt a próbája annak, hogy ki az Isten. Vajon a király és a bálványai? Vagy Izrael Istene? Mit bizonyítottak volna a tettükkel, ha meghajoltak volna a bálványszobor előtt? Azt, hogy Isten nem szabadíthatja meg őket a királytól és a bálványaitól. A hitvallásuk azonban több volt, mint elmélet. Tudták, hogy kiben hisznek, és hogy Istenük képes megszabadítani őket. Bedobták a tüzes kemencébe, ahol a tűz olyan erős volt, hogy megölte a hóhérokat, akik a kemencébe dobták őket. De mi történt a három ifjúval? Isten azt ígérte: „ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged”. És így is történt. Csak a köteleik égtek meg, és szabadon jártak-keltek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk lett volna, mert Isten velük volt. Ekkor a király megparancsolta, hogy hozzák ki őket, és „a fejedelmek, helytartók és kormányzók és a király tanácsosai nézik ezeket a férfiakat, hogy a tűznek semmi hatalma nem lett az ő testükön, és hogy egy hajszáluk sem égett meg, és az ő alsó ruháik meg nem változtak, és a tűz szaga sem járta át őket” (Dán 3:27).

Jelen, bár láthatatlanul

Figyeltétek, hogy a Biblia nem számol be a negyedik férfiról, miután a három fiatalembert kivették a kemencéből? Néhány pillanatig tisztán látható volt, ahogy jár-kelt velük együtt a lángok között, utána az ajtók kinyíltak, a férfiakat kihívták, de a társuk eltűnt. Vajon elhagyta őket? Egyáltalán nem! Ugyanolyan közel volt hozzájuk, amikor nem láthatták Őt, mint amikor megjelent. Valójában nincs bizonyítékunk arra, hogy a három fiatalember látta Őt a tűzben. Megjelenése inkább a király és bálványimádó udvara miatt történt, mint a három ember miatt. Tudták, hogy jelen van, anélkül, hogy látták volna Őt. Az Ő jelenlétének tudata miatt voltak hajthatatlanok a fenyegető büntetés előtt. Isten nem változik. Jézus Krisztus tegnap és mindörökké ugyanaz, ezért Ő ugyanolyan közel van, amikor nem látjuk, mint akkor, ha látnánk. Azok, akik hisznek és bíznak az Ő jelenlétében, amikor nem láthatják Őt, végül abban a kiváltságban részesülnek, hogy láthatják az Ő arcát, és örökké szemlélhetik Őt.

Az Örök tűzzel élni

Eljön az idő, amikor „az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak” (2Pt 3:12). „A föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” És „ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg” (Ézsa 24:6). Kik lesznek azok a kevesek, akik megmaradnak? Csak azok, akik képesek az emésztő tűzben és az örök lángok között lakni. (Ézsa 33:14-15). Azok, akik a Magasságost teszik lakhelyükké, és bíznak az Ő jelenlétében, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy elhagyta őket, képesek lesznek a földet emésztő tűz közepette élni, mert Istennél laknak, és „a mi Istenünk emésztő tűz”. (Zsid 12:29) Ez az Ézsaiás könyvében szereplő ígéret sokak számára nagyon is valóságos lesz jóval az idők vége előtt. De senki sem fog tudni bízni az ígéretben a nagy próba idején, csak azok, akik Isten jelenlétének tudatában éltek, és ennek bizonyítékát a bűntől való teljes szabadulásban látták.

Isten velünk van

Mi a mindennapos gyakorlati eredménye annak, hogy Isten velünk van? Természetesen mindenekelőtt az, hogy van életünk, lélegzünk és mozgunk, hiszen „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”. Ezen a világon mindenki megkapja ezeket a dolgokat az Úrtól, de azok, akik elismerik az Ő jelenlétét, és örömüket lelik benne, olyan javakban részesülnek, amelyekben mások nem. Krisztusról azt olvassuk, hogy Isten Szentlélekkel és hatalommal kente fel őt, és hogy „széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt ő vele”. (ApCsel 10:38) Tehát az a jótétemény, amit azok kapnak, akik szeretik és elismerik Isten jelenlétét bennük, az az erő, hogy jót tegyenek másokkal. Ne feledjük, hogy Jézus neve „Immanuel, ami azt jelenti: Velünk az Isten”. (Mt 1:28) Ő mindig velünk van, hogy mi is, ugyanúgy, mint Ő, jót cselekedjünk.

A gyermek Sámuelről ezt olvassuk: „Sámuel pedig felnevekedett, és az Úr volt ő vele, és semmit az ő igéiből a földre nem hagyott esni.” (1Sám 3:19). Isten vele való együttlétének eredménye, hogy beszéde olyan volt „mint Isten kijelentései”, így szavai túlságosan értékesek voltak ahhoz, hogy elvesszenek. Ha meghívjuk Istent, hogy bennünk lakozzon, akkor engednünk kell, hogy minden dolgainkról és rólunk is Ő gondoskodjon. De ezt nem szabad szenvedésnek tekintenünk, hiszen az Ő útja tökéletes.

Talán József esete a legtanulságosabb példa, amely szemlélteti Isten közelségét az emberhez. „A pátriárkák pedig irigységből eladták Józsefet Egyiptomba; de Isten vele volt, és megszabadította őt minden nyomorúságából, és adott neki kedvességet és bölcsességet a fáraó előtt.” (ApCsel 7:9-10) Figyeljük meg, hogy Isten vele volt, amikor Egyiptomba vitték, és akkor is, amikor rabszolga volt. Nemcsak a jólétében volt vele Isten, hanem a szenvedésében is. Valóban Isten volt az, aki elküldte Józsefet Egyiptomba. Amikor József megérkezett Egyiptomba, ismét eladták, de az Úr nem hagyta el őt. „Szerencsés ember lett, és az ő egyiptomi urának a házában élt.” (1Móz 39:1-2) Élete azonban nem volt mindenben zökkenőmentes, bár Isten vele volt. Józsefet igazságtalanul megvádolták, és mivel nem adtak esélyt, hogy védelmében szóljon, börtönbe vetették. Az Úr akkor bizonyára megfeledkezett róla. Egyáltalán nem! „De az Úr Józseffel volt, és kiterjesztette rá kegyelmességét, és kedvessé tette őt a börtönparancsnok előtt. És a börtönparancsnok mindazokat a foglyokat, akik a tömlöcben voltak, József kezére bízta, úgyhogy ami ott történt, minden őáltala történt. És semmi gondja nem volt a börtönparancsnoknak azokra, akik a keze alatt voltak, mert az Úr Józseffel volt, és szerencséssé tett mindent, amit cselekedett.” (1Móz 39:21-23) Az Úr nem fél és nem szégyell börtönbe lenni az emberrel, ezért, ha valaki börtönben van, nem bizonyítja azt, hogy az Úr elhagyta őt. Sőt, az Úr gyakran van börtönben. (Lásd Mt 25:36,43).

Hosszú idő és fárasztó várakozás után Józsefet kihozták a börtönből, és rábízták Egyiptom gazdagságát. Gyakorlatilag ő lett Egyiptom királya, az egész ország ura. József nem tudta, miért került börtönbe, egészen addig, amíg a fáraó nem küldött érte, és akkor tudta meg, hogy az az út a hatalomhoz vezet. József azonban nem vesztegette az időt zúgolódásra, bár nem látta a börtönből kivezető utat. Visszatekintve József átélt tapasztalatára, természetesnek találjuk, hogy ő így tett. De nem szabad elfelejtenünk, hogy József számára a börtönben töltött évek alatt a dolgok ugyanolyan sivárnak és reménytelennek tűntek, mint amilyennek számunkra tűntek volna. Ha tisztán látnánk az utunkat, sohasem zúgolódnánk, és nem kételkednénk Isten jelenlétében és jóságában. József nem látott előre, de nem is érdekelte. Isten végig vele volt, és ez mindent jelentett számára, ezért nem akart előre látni. Ha nem felejtjük el, hogy Isten ismeri az utat, amelyen járunk, és az elejétől fogva látja a végét, akkor ez sok időt takarít meg nekünk, és megóv minket a felesleges csüggedéstől. Isten velünk van a sötétségben éppúgy, mint a világosságban, a tűzben, a vízben és a börtönben, valamint a béke és a jólét idején.

The Present Truth, 1899. november 16.

A