A bűnhordozó

Ézsaiás 43:14-28

„¹⁴Így szól az Úr, a megváltótok, Izráel Szentje: Tiértetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájukat, mint menekülőket a káldeusokkal együtt vidám hajóikba. ¹⁵Én vagyok az Úr, a ti Szentetek, Izráel teremtője, királyotok. ¹⁶Így szól az Úr, aki utat készít a tengeren és ösvényt a hatalmas vizeken, ¹⁷aki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ott, nem kelnek föl, kialudtak, elhamvadtak, mint a gyertyabél. ¹⁸Ne emlékezzetek a régiekről, ne gondolkodjatok a korábbi dolgokról! ¹⁹Íme, én újat cselekszem. Most készül, hát nem tudjátok még? Igen, utat készítek a pusztában, és folyóvizeket fakasztok a kietlenben. ²⁰A mező vadjai is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, folyóvizeket a kietlenben, hogy inni adjak választott népemnek. ²¹A népnek, amelyet magamnak alkottam, hogy hirdesse dicséretemet. ²²És mégsem engem hívtál segítségül, Jákób, hanem megfáradtál irányombam, Izráel! ²³Nem adtad nekem égőáldozatul bárányaidat, és véresáldozataiddal nem dicsőítettél engem. Nem nekem szolgáltál ételáldozattal, és nem nekem fáradoztál tömjénezéssel. ²⁴Nem nekem vettél pénzen jó illatú nádat, és nem engem tartottál jól áldozataid kövérjével; csak bűneiddel terheltél, vétkeiddel fárasztottál engem. ²⁵Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg! ²⁶Juttasd eszembe, vitassuk meg egymással, mondd el ügyedet, hogy igazold magad! ²⁷Már első atyád is vétkezett, és tanítóid elpártoltak tőlem. ²⁸Ezért én is tisztátalanná tettem a szentély fejedelmeit, veszedelemre adtam Jákóbot és gyalázatra Izráelt.”

Isten szabadító ereje

Ézsaiás könyvének e szakasza emlékeztet bennünket Isten hatalmára és népével való törődésére. Emlékszünk, hogy a 40. fejezetben Izrael ezt mondta: „Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem!” Ezért Isten felsorolja mindazt, amit értük tett. Ő foglyul ejtette népének összes ellenségét, akik a hadihajóikban bíztak. Kiszabadította népét a rabságból, még a tengeren is utat készített, és ösvényt a hatalmas vizeken, mint akkor tette, amikor kivezette Izraelt Egyiptomból. A szekér és a ló, a hadsereg és az erő semmi az Úrhoz képest. „Lovat lovasával tengerbe vetett.” „A fáraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harcosai belefúltak a veres tengerbe. Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe.” (2Móz 15:1,4-5)

Ez csodálatos szabadulás volt, de az Úr még ennél is csodálatosabb dolgokat fog tenni népéért. „Azért íme, eljönnek majd a napok – így szól az Úr –, amikor nem mondják többé: él az Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, hanem inkább ezt mondják: él az Úr, aki fölhozta és hazavezérelte Izráel házának utódait az északi országból és mindarról a földről, ahová kiűzte őket; és a maguk földjén fognak lakni.” (Jer 23:7-8) Isten olyan hatalmas dolgokat fog még tenni népéért, hogy az Egyiptomból való kivonulás csodálatos eseményei jelentéktelennek tűnnek majd mellettük.

Isten gyermekei kiszabadultak Egyiptomból

Az Úr az Isten, aki kihozta népét Egyiptom földjéről. „Egyiptomból hívtam ki az én fiamat” - mondja az Úr a prófétája által, és ez minden egyes gyermekére igaz. Egyiptomból mindannyiunknak ki kell jönnünk, és Mózes napjaiból az a csodálatos szabadulás Isten szabadító hatalmának és a hit megújulásának bizonyítékaként fog állni, amíg az eljövendő végső szabadulás be nem következik. Akkor „íme, én újat cselekszem” – mondja az Úr – és ez az örökkévalóságon át a megváltottak témája lesz. Az új cselekedet beteljesedésében az Úr utat és folyókat készít a pusztában, hogy vizet adjon választott tanúinak, szolgáinak. Nos, ez közel ezer évvel az Egyiptomból való kivonulás után íródott, amikor Isten száraz helyeken vizet fakasztott, mint egy folyót, hogy Izrael vizet ihasson. És azóta ilyen nem történt, mármint nem ilyen mértékben, ezért nyilvánvaló, hogy ezek a dolgok még nem teljesedtek be. Nem kételkedhetünk abban, hogy szó szerint be fognak teljesedni. Az egyetlen ok, amiért tagadhatnánk, hogy itt olyan kijelentésekről van szó, amelyek a valóságban megtörténnek majd, az az, hogy nem vagyunk hozzászokva ilyen dolgokhoz. Hozzáállásunkkal azonban tagadnánk Istent. Az Ő hatalma és szeretete kétségbe van vonva, azonban Ő olyan dolgokat fog tenni, amelyek nem hagynak teret a kétségnek. A megpróbáltatás idején, amiről korábban olvastunk, amikor a lángok felemésztik a legelőket, Isten vízfolyásokat fog fakasztani a száraz földből, hogy felfrissítse gyermekeit.

A hatalomnak még meg kell nyilvánulnia

A vadállatok is tisztelni fogják Istent. Emlékszünk, hogy Jézus negyven napig volt a kísértés pusztájában, vadállatokkal együtt. (Mk 1:2,13). Körülvették Őt, nagyra kitátották szájukat, oroszlánok fenyegették, és úgy tűnt, hogy a vad ökrök szarvaikkal megtámadják. (Zsolt 22:12-14,22) De egyik sem érintette Őt. Felismerték benne Teremtőjük tekintélyét. Így volt ez Dániel esetében is az oroszlánok vermében. Az, hogy nem bántották Isten prófétáját, noha ki voltak éhezve, amit a vádlók azonnali felfalása is bizonyít, Isten szabadító hatalmáról tettek bizonyságot. Így tisztelték Őt. Isten népe ugyanilyen nyomorúságos helyzetekbe kerül majd a hitéért, és a sivatag vadállatai hódolnak majd Jehova igazságának hatalma előtt. Isten úgy teremtette az embert, hogy uralkodjék az állatok felett, és ez így is volt, amíg hűséges maradt Istenhez. Amikor az emberek Isten tökéletes tanúivá válnak - amikor Isten képmása tökéletesen helyreáll bennük, és Jézus élete megnyilvánul halandó testükben -, Isten bennük lévő hatalmát a vadállatok és a kígyók is el fogják ismerni. Amikor ily módon bebizonyosodik, hogy az ember visszanyerte királyi tekintélyét, csak rövid idő telik majd el, mielőtt korábbi uralma helyreáll.

Isten dicsősége az emberekben és az emberek által nyilatkozik meg

„Ezt a népet én magam formáltam; hogy hirdesse dicsőségemet.” Rólunk beszél az Úr. Péter apostol azt mondta: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2:9) Erre teremtett minket Isten. Azért választott ki minket szolgáinak, hogy bennünk kinyilatkoztathassa magát. Ez a „mi magas elhívásunk Krisztus Jézusban”. Hát nem csodálatos dolog az, ahogy Isten dicsősége a régi idők szentélyéből ragyogott, úgy most az Ő dicsőségét olyan emberek által engedi felragyogni, akik Isten templomává váltak? És Isten dicsősége, amely rajtuk látható, az ő saját dicsőségük lesz, amely belőlük ragyog. „Mert kedveli az Úr az ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg.”

Megfelelő áldozat

Mit gondoljunk Isten panaszáról Izrael ellen, amiért nem mutattak be égőáldozatokat Neki, és nem tisztelték meg áldozataikkal? Vajon ez azt jelenti, hogy hanyagul végezték a napi és éves szolgálatukat? Egyáltalán nem. Emlékezzünk, mit mondott Ézsaiás próféciájának legelején: „Mire való nekem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm.” (Ézsa 1:11) Mit jelent az, amit az Úr mond? Pontosan azt, amit az elején mondott: „Ne hozzatok többé haszontalan ételáldozatot.” Az áldozataik haszontalanok voltak, mert nem szívből hozták. Nem önmagukat áldozták, pedig ez az egyetlen elfogadható áldozat Isten előtt. „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” (Róm 12:1) „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt 51:19) Ha ezek megvannak, akkor Isten „gyönyörködik az igazság áldozataiban”. Isten azt mondja: „Nem nekem szolgáltál ételáldozattal, és nem nekem fáradoztál tömjénezéssel.” Ugyanígy szólt Jeremiás próféta által: „Mert nem szóltam a ti atyáitokkal, és nem rendelkeztem velük, amikor kihoztam őket Egyiptom földéről, az égőáldozat és véres áldozat felől; Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer 7:22-23) Az áldozat önmagában soha nem jelentett semmit, mert Isten hozta meg az egyetlen áldozatot, amelynek értéke van. Az áldozat soha nem volt több, mint a bizalom és a hála kifejezése.

Isten szolgává tétele

„Bűneiddel tettél engem szolgává, bűneiddel fárasztottál engem.” Ez a Bibliában található egyik legmegdöbbentőbb kijelentés. Ahelyett, hogy Isten szolgái lettünk volna, mi tettük Őt a mi szolgánkká! Ez a kifejezés ugyanaz, mint a 2Móz 1:13 versben, ahol azt olvassuk, hogy „az egyiptomiak szigorú szolgaságra kényszerítették Izrael fiait”. Továbbá 2Móz 6:5 versben: „Fohászkodását is meghallottam az Izrael fiainak amiatt, hogy az egyiptombeliek szolgálatra szorítják őket.” Hát nem megdöbbentő? Ahogy az egyiptomiak rabszolgává tették Izrael fiait, kemény és gyötrelemmel járó munkával kizsákmányolva őket, úgy tettünk mi is Istennel. Megterheltük Őt a bűneinkkel, és nap mint nap rávetjük a teher viselését. Most kezdjük megérteni, hogy mit tár elénk Isten végtelen türelme.

Mindannyian ismerjük ezeket a szavakat: „Íme az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29), de kevesen olvassák a széljegyzetben szereplő „hordozza” szót, amelynek a szövegben kellene lennie. Ha mindig úgy gondolnánk Jézusra, mint Isten Bárányára, aki hordozza a világ bűneit, akkor talán még többet jelentene számunkra az Ő szolgálata. „És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.” (1Jn 2:2) Figyeljük meg, azt olvastuk, hogy Ő az engesztelő áldozat, nem azt, hogy Ő engesztel a bűnökért. Ő „maga hordozta testében a mi bűneinket a fára”. (1Pét 2:24, KJV) Mindannyian hallottuk már ezeket a dolgokat, és annyira közhelynek tűnnek, hogy szinte már elvesztették jelentőségüket számunkra. Tanulmányunk a legélénkebb módon tárja elénk Isten velünk és bűneinkkel való kapcsolatát.

Bűneink Isten életét terhelik

Gondoljunk a Zsidókhoz írt levél első fejezetének szavaira, ahol azt olvassuk, hogy Krisztus, az Atya „dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztított, ült a Felségnek jobbjára a magasságban”. Ő tart fenn vagyis hordoz mindent. A világegyetem súlya rajta nyugszik. Nincs olyan dolog, amit ne tartana meg az Ő ereje. „Mert benne teremtetett minden” és „mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”, Ő a világegyetem lelke. Nincs máshol élet, csak az az élet, amely Isten szívéből árad. Ez az az egyszerű igazság, amelyet könnyű kimondani, de amelyen napokig és évekig elmélkedhetünk.

Az emberek alig gondolnak arra, és gyakran teljesen elvetik, hogy Isten mindenben, még a bűnös emberben is benne van. Hasonlítsuk össze az 5Móz 30:11-14 verseket a Róm 10:6-8 versekkel! Az első szakaszból és szövegkörnyezetéből megtudjuk, hogy Mózes arra buzdította Izrael fiait, hogy engedelmeskedjenek Istennek. Ez azt bizonyítja, hogy nem voltak teljesen engedelmesek, és jól tudjuk, hogy nem voltak azok. Utána azt mondta nekik, hogy ne találják nehéznek az Úrnak való engedelmességet, mert a parancsolat nincs elrejtve előlük, és távol sincs tőlük. Nem kell átkelniük érte a tengeren, és nem kell megkérniük valakit, hogy menjen fel a mennybe, hogy elhozza nekik, hogy meghallják és teljesítsék. Nem, a parancsolat, az Ige nagyon közel van, a szájukban és a szívükben, hogy teljesítsék azt. Ott van, akár teljesítik, akár nem. Azért van a szájukban és a szívükben, hogy ne legyen mentségük az engedetlenségre.

Megmentve az élet által

Most olvassuk el a párhuzamos szöveget a Római levélből! Krisztus az Ige, ezért ebben a bibliaszakaszban az „Ige” helyett a „Krisztus” név szerepel. „A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza;) Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? (azaz, hogy Krisztust a halálból felhozza). De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk. Mert, ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.” Jézust megvallani annyit jelent, mint megvallani az igazságot Őróla, vagyis azt, hogy „bűn testének hasonlatosságában jött el”, méghozzá a mi bűnös testünkben. Miért kellett a földre jönnie? Azért, hogy „a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk” (Róm 8:3-4). Az az elmélet, amely Krisztust teljesen távol tartja a bűnösöktől, amíg azok el nem kezdik szolgálni Őt, tulajdonképpen az ő saját megtérésüket hárítja rájuk. Nem, Krisztus minden emberben ott lakik, és vár, hogy engedélyt kapjon arra, hogy kinyilatkoztassa magát. Ezért „nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják”. (Róm 1:18) Krisztus az igazság (Jn 14:6). Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Mert az Ő örök hatalma és istensége látható mindenben, amit Ő teremtett, beleértve az embert is. Ezért nincs mentségük a bűnre. Krisztus jelen van minden emberben, hogy megtisztítson minden bűntől.

Ezért a bűnösnek nincs oka azt mondani, hogy az Úr nem fogadja el őt. Az Úr birtokol téged, hordozott téged egész életedben. Nincs olyan szívdobbanás, nincs olyan pulzus, nincs olyan idegbizsergés, amely ne Isten életének jelenlétét bizonyítaná. Mert mindezek az élet jelenlétéről árulkodnak, és nincs más élet a világegyetemben, csak Isten élete. Ha lenne más élet, akkor lenne más Isten is. Ez a vita egyetlen kérdése - hogy a teremtmények élhetnek-e a Teremtőtől elválasztva. Akik azon gondolkodnak, hogy megmentik Istent a bűnös emberekben való lakozás szégyenétől, azok nem tisztelik Őt. Ezáltal elismerik az ördög minden állítását. Ha valaki be tudja bizonyítani, hogy képes egy órát élni Isten élete nélkül, akkor örökké élhetne Nélküle. De ilyet senki sem tehet, és ez Isten kegyelmének köszönhető.

Mit visel el Isten az emberért?

„És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk.” Ha ez nem történt volna meg, egyáltalán nem élhetnénk. A testünkben, az életünkben van az isteni Ige - maga Isten. És milyen a mi állapotunk? „Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megutálták az Izrael Szentjét, és elfordultak tőle. Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.” (Ézsa 1:4-6) Ez a testnek azon állapota, amelyben az isteni Ige lakozik. „Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” (Mt 8:17) A bűnt gyűlölő Isten magára vette a bűn egészen undorító voltát, hogy megszabaduljunk tőle. Krisztus örökre azonosult az emberiséggel. Minden bűnt, amelyet a legnagyobb törvényszegő követ el, azzal az élettel követi el, amelyet Isten kölcsönzött neki. Az emberi testben lakozó Isten az emberi szenvedélyek szolgájává lett. Megrontják magukat, mert megrontják az Istentől kapott életet. Ő nem felelős egyetlen bűnért sem, mert „ő benne nincsen bűn”, mégis, mivel azt az Ő életével követték el, felelősséget vállal érte. A bűn teljes súlya az Úrra nehezedik, és hogy ez nem egy kis súly, az az Isten Fia életének összetörésében mutatkozik meg. Micsoda végtelen türelem van abban, hogy Ő ezt továbbra is viseli!

A bűn undorító természete

De számára ez undorító. A test teljesen megrontott képében, amely tetőtől talpig „csupa seb és dagadás és kelevény”, bepillantást nyerhetünk, hogy mit hordoz Isten. Csodálkozhatsz-e azon, hogy Ő azt mondja: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” Ó, nem kell noszogatnunk Istent ahhoz, hogy megtisztítson minden hamisságtól! Ő nagyon is vágyik rá, hogy ezt megtegye. Ő az, aki kérlel minket, hogy engedjük meg neki, hogy megtegye ezt értünk.

Igen, és Krisztus maga tisztított meg a bűntől. Magára vette a világ minden bűnét és úgy adta az életét. De mivel Ő nem ismert bűnt, feltámadt a halálból, és így amikor megvalljuk, hogy Krisztus a testünkben jött el, akkor tudhatjuk, hogy feltámadt a halálból, így az élet feltámadásának erejével él bennünk. Ezért, amint megvalljuk bűneinket és teljesen átadjuk magunkat Neki, megszabadulunk a bűn rabságából, mert Isten gyűlöli a bűnt, ezért a bűn egy másodpercig sem maradhat bennünk tovább, miután teljesen átadtuk neki. Ő a tenger mélyére veti azt.

Az Úr vérével kifizette a bűneinket, ezért azok az Ő tulajdonát képezik. Megváltott bennünket, és mi is Hozzá tartozunk. Ezért nincs jogunk azt tenni magunkkal, amit akarunk. Amikor azonban nem vagyunk hajlandók megvallani a bűneinket, és ugyanakkor megvalljuk Krisztust, akkor igényt tartunk az el nem hagyott bűnökre, amelyek Őt illetik. Megtartjuk őket, mert nem vagyunk hajlandók elismerni, hogy azok bűnök, és folyamatosan újabb bűnöket rakunk rá. Ő mégis türelemmel velünk marad, szó szerint hosszan és keményen szenved. A bűneinket Ő hordozza, akár elismerjük, akár nem. Ezért egy fikarcnyit sem adunk hozzá az Ő terhéhez, ha rajta hagyjuk az összeset, és nem próbálunk magunk is hordozni belőle egy keveset. Éppen ellenkezőleg, megkönnyítjük terhét, ha megvalljuk bűneinket, és teljesen rávetjük azokat, mert akkor Ő elveti őket, és akkor csak minket hordoz. Korábban Ő hordozott minket és a bűneinket is. Most a bűntől megszabadulva hordoz bennünket. Miért ne adnánk meg az Úrnak ezt a szívességet?

Kér bennünket, hogy emlékezzünk arra, amit értünk tett. „Törvénykezzünk egymással” - mondja Ő. Szó szerint: „menjünk együtt a bíróságra”. Ha kimondjuk az igazságot, megigazulunk, mert az igazság az, hogy Ő hordozza bűneinket. Az üdvösséghez mindössze annyi kéretik minden embertől, hogy mondja el az egyszerű igazságot arról, amit lát. Ha elismerjük, hogy Isten tart fenn minket, az Ő élete által élünk, ezért minden bűnünk rajta van, és ezzel a megértéssel összhangban élünk, akkor megszabadulunk bűneinktől. Tehát, bár Ádám vétkezett, és ennek következtében mi is bűnben születtünk, mi ugyanúgy megszabadultunk a bűntől, mint Isten egyszülött Fia. Milyen csodálatos Megváltó!

The Present Truth, 1899. november 30.

A