A büszkeség összeomlása
Ézsaiás 47:1-15
„1Szállj le és ülj a porba, Babilon szűz leánya, ülj a földre királyi szék nélkül, te a káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged gyöngének és elkényeztetettnek! 2Vedd a malmot és őrölj lisztet, fedd fel fátyolodat, emeld fel a hosszú ruhát, fedd fel combodat és menj át a folyókon. 3Fedeztessék fel meztelenséged és láttassék meg szemérmed; bosszút állok és embert nem kímélek! 4Így szól a mi Megváltónk, seregeknek Ura az Ő neve, Izrael Szentje! 5Ülj némán és menj a sötétre, te a káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged országok úrnőjének! 6Felgerjedtem népem ellen; megfertőztettem örökségemet és kezedbe adtam azt: te nem cselekedtél velük irgalmasságot, az öregre nehéz igát vetettél! 7És ezt mondád: Örökre úrnő leszek! úgy, hogy ezekre nem is gondoltál, és nem emlékeztél meg annak végéről. 8És most halld meg ezt, bujálkodó, aki bátorságban ülsz, aki ezt mondja szívében: Én vagyok és nincs senki több, nem ülök özvegységben, és a gyermektelenséget nem ismerem! 9És mind e kettő eljő reád nagy hamar egy napon: gyermektelenség és özvegység, teljességükben jőnek el reád, noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod. 10Gonoszságodban bíztál, és ezt mondád: Nem lát senki engem! Bölcsességed és tudományod csalt meg téged, és ezt mondád szívedben: Én vagyok és nincs senki több. 11Azért jő tereád a gonosz, amelynek keletkezését nem tudod, és romlás sújt le rád, amelyet meg nem engesztelhetsz, és hirtelen jő pusztulás reád, nem is tudod! 12No állj elő hát igéző szózatiddal és varázslásodnak sokaságával, amelyekkel ifjúságodtól fogva vesződtél, talán segíthetsz valamit, talán visszariaszthatod a veszedelmet. 13Tanácsaid sokaságában megfáradtál; no álljanak elő és tartsanak meg az égnek vizsgálói, akik a csillagokat nézik, akik megjelentik az újholdak napján, hogy mi jövend reád. 14Íme, olyanok lettek, mint a polyva, tűz emészti meg őket, nem mentik meg életüket a lángból, még szén sem marad belőlük melegülésre, sem körül ülhető parázs! 15Így járnak azok, akikkel vesződtél; és akik kereskedő társaid voltak ifjúságodtól fogva, futnak, ki-ki a maga útján; senki nem segít neked!”
Kikhez szólnak ezek az igék?
Mindez miért érdekelne minket? Miért érdekeljen bennünket, hogy ezeket a dolgokat jövendölték az ókori Babilonról, amelyek több mint huszonöt évszázaddal ezelőtt beteljesedtek? Vajon ez is csak az ember kíváncsiságát elégíti ki, mint oly sok más ókori beszámoló? Ha ez viszont túlmutat a kíváncsiság kérdésén, akkor a fenti beszámoló többet jelent-e nekünk egy történelmi érdekességnél, amely bizonyítja Isten szavának hitelességét? Miért lettek mindezek lejegyezve számunkra a Bibliában, és miért olvassuk őket?
„Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” (Róm 15:4) A próféták „nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek nektek azok, akik prédikálták nektek az evangéliumot az égből küldött Szent Lélek által” (1Pét 1:11-12). Így e fejezetben leírt dolgok inkább szolgálják a jelen korban a mi érdekeinket, mint bármely más nép érdekeit, amely valaha is élt ezen a földön. Mi sokkal közelebb vagyunk ezeknek a dolgoknak a beteljesedéséhez, mint Ézsaiás és a babiloni fogságba elhurcolt zsidók voltak.
Ézsaiás és a Jelenések könyve
Hasonlítsuk össze ezt a fejezetet a Jelenések 18. fejezetével, és látni fogjuk, hogy mindkét próféta ugyanarról a dologról beszél. Sőt, egyforma kifejezéseket is használnak, így a kritikusok kétségkívül azt mondhatják, hogy János apostol Ézsaiás prófétától másolt. De ha Isten fontos üzenetet akar közölni, akkor azt több hírnökön keresztül is elküldheti, és mindegyikük a másiktól függetlenül hirdetheti azt. A Jel 18:7-8 versei azonosak az Ézsa 47:6-7 versekkel. Ézsaiás utolsó verse magában foglalja a Jel 18:9-18 versek minden mondanivalóját. A Jel 17:5-6 versei ugyanazt közlik, mint az Ézsa 47:6-7 versek. Nos, ahogyan a Jelenések könyvében leírt Babilonról szóló prófécia még nem teljesedett be, ugyanúgy Ézsaiás próféciája is még beteljesedésre vár.
Isten riválisa
Figyeljük meg, hogy mind Ézsaiás, mind a Jelenések könyve úgy ábrázolja Babilont, mint aki szembeszáll Istennel és az Ő népével. Nem ateista hatalomként száll szembe velük, hanem olyan hatalomként, amely azt állítja magáról, hogy Isten felett áll. Isten azonban kijelenti: „Én vagyok az Úr és több nincsen!” (Ézsa 45:6,18,21-22; 46:9). Babilon pedig azt mondja: „én vagyok és nincs senki több” (Ézsa 47:10). Így látjuk, hogy Babilon Isten riválisaként mutogatja magát, azt állítva, hogy amit Isten kijelent magáról, az tulajdonképpen Babilonra igaz.
Ez volt az ókori Babilon helyzete. Dániel könyve negyedik fejezetének beszámolója válaszol arra a kérdésre, hogy ki hatalmasabb, Nabukodonozor, Babilon királya vagy Isten, az egek királya. Annak ellenére, hogy Nabukodonozor megismerte az igaz Istent, és tudta, hogy „az ég uralkodik”, és hogy a menny Istene adta neki a királyságot, a hatalmat, az erőt és a dicsőséget, mégis azt mondta miközben palotájában sétált: „Nem ez-e ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?” (Dán 4:27) Akkor Isten ítélete utolérte és rajta volt mindaddig, míg meg nem tanulta és el nem ismerte, hogy a menny Istene „örökké él, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll. És a föld minden lakosa olyan, mint a semmi; és az ő akarata szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, aki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná neki: Mit cselekedtél? [...] akik kevélységben járnak, megalázhatja” (Dán 4:31-32, 34).
Babilon istenkáromló gőgje
De ez nem oldotta meg Babilon problémáját, mert bár Nabukodonozor kétségtelenül e vallomás hitében szállt a sírba, utódja Belsazár, aki mindezt tudta, nem tanult semmit elődje esetéből, hanem szemtelenségében a pogány mulatság közepette „előhozták az arany edényeket, amelyeket elvittek az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben volt, és ittak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. Bort ittak, és dicsérték az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket” (Dán 5:2-4, lásd még a 17-23. verseket). Dániel emlékeztette Belsazárt Nabukodonozor büszkeségére és alázatosságára, és ezt mondta: „Te pedig, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket dicsérted, akik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden te utad, nem dicsőítetted.”
Ugyanaz a lelkület él napjainkban is
A 2Thess 2:3-8 versekben egy ezzel azonos hatalomról olvashatunk, amely az Úr eljöveteléig fennmarad és munkálkodik. A bűn emberének nevezi a Biblia, a veszedelem fiának, „aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát”. Hasonlítsuk össze azzal, amit Babilonról olvastunk, és látni fogjuk, hogy ezek az esetek azonosak. Babilon Isten vetélytársa volt, mégis Babilon királya végül elismerte Istent. Az utódok azonban nem tanulták meg a leckét, és Babilon épp akkor pusztult el, amikor büszkén magasztalta felsőbbrendűségét az egész föld Istene fölött.
A birodalom átadatik másnak
A médo-perzsák azonnal elfoglalták azt a helyet, amelyet Babilon töltött ezen a földön, és bár Círus nyilvánosan elismerte az igaz Istent, a perzsa királyok többsége istenként tiszteltette magát ahelyett, hogy Istennek adta volna a tiszteletet. Belsazárhoz hasonlóan ők is megmérettek és könnyűnek találtattak.
Ugyanez a lelkület uralkodott Görögország felsőbbrendűségében, és amikor Róma elfoglalta helyét a világ uralkodójaként, a bálványimádó gőg lelkülete olyan fokra hágott, amilyenről korábban álmodni sem mertek. Erre a hatalomra jobban, mint a földön ismert bármely más hatalomra vonatkozik ez a kijelentés: „Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja.” És ezzel együtt teljesedtek be ezek a szavak is: „És láttam, hogy az asszony részeg volt a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.” (Jel 17:5-6) Így látjuk, hogy ugyanaz a hatalom, amelyet Ézsaiás próféciája leírt, változatlanul fennáll az Úr Jézus Krisztus eljöveteléig. Az ókori Babilon jellemzésében nincs meg a Jelenések könyvében leírt jelkép, de mindkét esetben egy és ugyanaz a hatalom. Isten népe soha nem jött ki teljesen Babilonból Nabukodonozor kora óta.
Váratlan pusztulás
A szabadulás azonban biztos. Babilon teljesen el fog pusztulni, és Isten hívása így szól: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” (Jel 18:4) Hogy a nagy látszólagos jólét után milyen hamar következik be a teljes pusztulás, azt Belsazár lakomáját szemlélve megérthetjük. Amikor Babilon birodalma elérte dicsőségének csúcspontját, és királyai a legelégedettebbek voltak magukkal, eljött a pusztulás. Ez azonban csak a vég kezdete, ez egy figyelmeztetés volt. Mint ahogyan az ősi Babilon városa elesett büszkeségének és pompájának csúcsán, amikor azt mondta: „Örökre úrnő leszek!”, ugyanolyan biztosan fognak Isten ítéletei az egész földön bekövetkezni, amikor a vallás - bármilyen nevet is visel - eléri azt a pontot, ahol a nemzetek irányítójaként mutogatja magát. Abban az időben, amikor „az egyház” általánosan elismert lesz, és az emberek azt mondják: „békesség és biztonság”, akkor „hirtelen veszedelem” fog rájuk törni. (1Thess 5:3) „Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban ettek és ittak, házasodtak és férjhez mentek, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába ment. És nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz és mindnyájukat elragadta: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is” (Mt 24:38-39)
A büszkeség - az emberi természet vallása
Végzetes hibát követ el az, aki ezeket a próféciákat egy adott szervezetre és egy adott „vallási rendszerre” vonatkoztatja. Bár kétségtelenül a fent említett próféciák az egyházi testületeknél teljesednek be leginkább, az alapelv az emberi természetről szól, amelyet „e világ istene” belenevelt „az engedetlenség fiaiba”, akik Babilon királyának fogadják el őt. (Ézsa 14:4-27) „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben.” Ez okozta Lucifer bukását. (Ez 28:12-18) A bölcsesség nem megvetendő, de az egyetlen bölcsesség, amelynek valódi értéke van, „az a bölcsesség, amely felülről jő” és Isten ismerete, amely az örök élet. Az a bölcsesség, amely büszkeségben magasztalja fel az embert, és amely kéz a kézben jár az ellenségeskedéssel és a hiú dicsőséggel, az „földi, testi és ördögi”. (Jak 3:14-15) „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes” - az igaz élet gyümölcseivel, amelyek Jézus Krisztus által vannak. A teljes önmegtagadás és az Istentől való teljes függés megszabadítja a lelket Babilontól és annak csapásaitól.
The Present Truth, 1900. január 25.
A