A föld érdeke a megváltásban

Ézsaiás 49:13-23

„¹³Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvigasztalja népét az Úr, és könyörül szegényein! ¹⁴És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr! ¹⁵Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. ¹⁶Íme, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen. ¹⁷Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled. ¹⁸Emeld fel körös-körül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy felrakod mindnyájukat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony. ¹⁹Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid. ²⁰Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nekem, menj el, hogy itt lakhassam! ²¹És te így szólsz szívedben: Ki szülte nekem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte fel? Íme, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak? ²²Így szól az Úr Isten: Íme, felemelem kezemet a népekhez, és előttük zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak. ²³És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit, akik várnak, meg nem szégyenülnek.”

Isten az eget és a földet hívja tanúnak

Nem ez az első alkalom, hogy az Úr tanúnak szólítja az eget és a földet olyan dologban, mely az emberekkel kapcsolatos. Ézsaiás első fejezetében ezt olvassuk: „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártoltak tőlem”. Jeremiás második fejezetében még nyomatékosabb a felszólítás: „Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr. Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak maguknak; és repedezett kutakat ástak, amelyek nem tartják a vizet.” (Jer 2:12-13). Az 5Móz 32:1-3 verseiben az ég és a föld arra kap felhívást, hogy hallgassa meg, az Úr milyen jó tanítást ad lázadó gyermekeinek. A most tanulmányozott szövegben azonban az egek éneklésre, a föld örvendezésre, a hegyek pedig énekszóra fakadnak, mert az Úr megváltotta népét.

A föld léte az evangéliumtól függ

Könnyű belátni, hogy az ég és a föld mélyen aggódik az ember üdvösségéért, hiszen arra hivatottak, hogy tanúi legyenek a bűnbeesés minden egyes lépésének és tanúk legyenek a megváltás folyamatának előrehaladásában. Sőt, borzadva remegnek az ember indokolatlan lázadásának láttán, és örömükben énekelnek, amikor az ember megváltva tér vissza a mennyei honba. Ezekből a dolgokból megérthetjük, hogy a menny és a föld állandósága az Isten embereket megmentő munkájának sikerétől függ. „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.” (Róm 8:19-21). Amikor Isten ítéletet tart, az ég és a föld megremeg, az ég pedig eltűnik, mint amikor a papírtekercset összegöngyölítik (Jel 6:14), a föld pedig meginog, miként a részeg, és düledezik, mint a kaliba, és elesik, mert ránehezedik gonoszsága. (Ézsa 24:20). De, amikor Isten népe békességben megérkezik földjére, a hegyek öröménekkel köszöntik őket, és az erdő minden fája tapsol örömében. (Ézsa 55:12).

Az embernek adott föld

Miért történik mindez? A válasz egy nagy igazságot tár elénk, amely tele van bátorítással minden lélek számára. Kezdetben az Úr megalkotta a földet, és az egek az ő kezének művei voltak. (Zsid 1:10). Majd megteremtette az embert, dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg, és úrrá tette az Ő kezei munkája felett. (Zsid 2:6-8). „Teremtette tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. És megáldotta Isten őket, és mondta nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Móz 1:27-28). Most már nem minden dolog áll az ő irányítása alatt. Mégis, mivel kezdetben, mint uralkodó uralkodott az Isten által teremtett összes dolog felett, és ezáltal szoros kapcsolatban állt a bolygóval, ebből az következik, hogy a földnek nem lehet más ura, mint az ember. Mert „valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni”. (Préd 3:14) Isten soha nem vonja vissza ajándékát. Soha nem teszi semmissé azt, amit egyszer már kijelentett. Soha nem kényszerül arra, hogy visszalépjen a már elfoglalt helyéről. Ha ilyesmire szükség lenne, az azt mutatná, hogy nem Ő a felséges és mindenható Isten. Az embert tehát egyszer és mindenkorra uralkodóvá tette e föld felett.

Az elvesztett föld

De íme, milyen szomorú helyzet állt elő. Az ember, a föld uralkodója saját maga felett veszítette el uralmát. A saját teste és lelke felett sem tudott többé uralkodni, nemhogy az ég és a föld felett. Ami az embert illeti, ezek uralkodó nélkül maradtak. Ezért látunk földrengéseket itt lent és rendellenességeket az égben. És ahogy közeledünk a véghez, és az ember gonoszsága növekszik, annál nagyobbak és gyakoribbak lesznek ezek a zűrzavarok. A teremtés fájdalmasan nyög az ember bűne miatt. Ha a „Krisztusban való váltság” kudarcot vallana, és az ember nem üdvözülne, akkor Isten hiába, káoszra, vagy semmire teremtette volna a földet. (Lásd Ézsa 45:17-19). Vannak, akik azt mondják, hogy amint Ádám vétkezett, Isten egy csapásra elpusztíthatta volna, és újra benépesíthette volna a földet egy másik emberfajjal. Akik ezt mondják, nem értik Isten munkálkodását és ajándékait. Nem pusztíthatná el az embert anélkül, hogy a földet is el ne pusztítaná. Az ember és a föld összetartoznak. Az egyiket a másikért teremtette. Noé napjaiban, amikor a föld romlott lett, mert minden test megrontotta útjait, Isten azt mondta: „Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és íme elvesztem őket a földdel egybe.” (1Móz 6:12-13). Amikor az ember elpusztul, a földnek is el kell pusztulnia vele együtt. Isten Igéje kezdetben megteremtette az eget és a földet, és a földet az ember uralma alá helyezte. Özönvízkor ugyanaz az Ige pusztította el mindkettőt, „a mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.” (2Pét 3:7) „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” Ezért sír az ég és a föld, amikor az ember elbukik, és ezért örül, amikor Isten megváltja. Az ő megmaradásuk az ember üdvösségéhez kapcsolódik.

Az ember megváltásáért kockára tett világegyetem

De itt nincs vége a történetnek. „Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. […] Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden versengésnek vége megerősítésül az eskü. Miért is az Isten, kiválóbban meg akarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minekünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet.” (Zsid 6:13-18) Isten az, akinek hatalmas ereje fenntartja az eget és a földet. Az Ő megtartó hatalmát mutatja be népének, hogy ne csüggedjen el, hanem mindig erős legyen. (Lásd Ézsa 40:26-31). Az Ige, amely kezdetben megteremtette az eget és a földet, és amely most is fenntartja azokat, ugyanaz az Ige, amely üdvösséget hoz az embernek. Isten azáltal, hogy megesküdött magára, az eget és a földet tette kockára az ember üdvösségéért. Ha „az igazságnak beszéde, üdvösségetek evangéliuma” kudarcot vallana, akkor az ég és a föld elveszne. Nemcsak az ember szuverenitásától lennének megfosztva, hanem mivel Isten megszegné saját szavát, többé nem lennének az Ő uralma alatt, és hirtelen eltűnnének. De nem semmisülnek meg, mert Isten szava nem vallhat kudarcot. „Lehetetlen, hogy az Isten hazudjon”. Ez a mi „erős vigasztalásunk”. A föld leggyengébb és legelesettebb lelkének is szól ez a vigasztalás, ha Krisztushoz folyamodik menedékért. Ha Isten megtagadná tőle a megbocsátást és a diadalmaskodó kegyelmet, akkor a menny és a föld azonnal megszűnne létezni. Ha az ember hitben kér, és nem hallja azonnal a föld és az ég összeomlását és pusztulását, akkor tudhatja, hogy imája meghallgatásra talált, és bűnei megbocsátást nyertek. Akkor hangja csatlakozhat a mennyei sereg hangjához és ujjonghat örömében, hogy Isten „meglátogatta és megváltotta az ő népét”.

Isten nem feledkezhet meg népéről

Ki ne hallotta volna már a szinte azonos szavakkal megfogalmazott panaszkodást: „Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!” Ez lehetetlen. „Íme, az én markaimba metszettelek fel téged.” Az Úr tenyerén ott vannak a szegek nyomai, amelyek a keresztre szegezték Őt. De a mi bűneink voltak azok, amelyek ott tartották Őt. A mi bűneinket hordozta a fán. Ezért Vele együtt keresztre vagyunk feszítve, és a szegek által hagyott nyomokban Ő minket lát. Az Úr nemcsak arra a néhány emberre tart igényt, akik „az egyházhoz tartoznak”, hanem minden földi bűnös az Ő tenyerébe van metszve, és Ő szívében hordozza mindnyájukat. Sion falai szüntelen előtte vannak. Melyek az Ő falai? „Erős városunk van nekünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt!” (Ézsa 26:1) Az üdvösség, a bűnösök megváltása folyamatosan az Úr előtt van, mert „az Ő sebeivel gyógyulunk meg”. Ő megemlékezett az emberiségről és külön minden egyes emberről, és Ő nem fog senkit elfelejteni.

Sion története

Sion itt úgy jelenik meg, mint aki beszél. Hol van Sion? Sion Jeruzsálemben van, az a hely, ahol Isten szentélye épült. Az a hely most elhagyatott, kietlen, idegeneknek átadva. Jeruzsálem városa és a templom örökké állhatott volna, ha a nép engedelmeskedett volna az Úrnak, mert ez volt Isten ígérete. (Lásd Jer 17:24-25). De a nép nem hallgatott Istenre. Megölték azokat, akik megjövendölték az Igazságos eljövetelét, és amikor eljött, elárulták és megölték Őt is. Ezért Krisztus közvetlenül keresztre feszítése előtt ezt mondta: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Íme, pusztán hagyatik nektek a ti házatok. Mert mondom nektek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Mt 23:37-39) Valóban elhagyatott, de nem örökre. Nem! Valójában nincs elhagyatva, mert ahogy az imént olvastuk, falai folyamatosan Isten előtt állnak. Krisztus a Sion magas dombjain, „az élő Isten városában, a mennyei Jeruzsálemben” van felkenve. Ez a város „az Istentől szállott alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.” (Jel 21:1-2) Az ő dísze a lakói lesznek, az üdvözült nemzetek, mert „a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja”. (Gal 4:26)

Amikor a város helyreáll és gyermekei „újra visszajőnek az ő határaikra”, „az ellenség földéből térnek vissza” (Jer 31:15-17), sokkal több lakosa lesz, mint a régi Jeruzsálemnek volt, annyira, hogy azt mondják majd: „Szoros e hely nekem, csinálj helyet nekem is, hogy itt lakhassam!”. A régi Jeruzsálemben - legnagyobb virágzása idején is - csak néhány százezer ember élt, de az új Jeruzsálemet nagy sokaság lakja majd, „amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből” (Jel 7:9). A város területének megnagyobbításáról, hogy helyet adjon a nagy népességnövekedésnek, a Zak 14:1-5 versekben olvashatunk. Amikor az Úr kivonul, hogy harcoljon a Jeruzsálem ellen hadakozó nemzetek ellen, „azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé”.

Az így kialakult völgy nagyságáról némi képet kaphatunk, amikor azt olvassuk, hogy „a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megmérte a várost a vesszővel tizenkétezer futamnyira.” (Jel 21:16) Tegyük fel, hogy csak ekkora az egész város, vagyis a tizenkétezer futamnyi nem az egyes oldalak hosszát jelenti, hanem a város kerületét, akkor azt találjuk, hogy az alapterülete háromszázhetvenöt négyzetmérföld lenne. Elég nagy város! Nem feltételezhető, hogy valamelyik földi ország összes lakosa elférne az adott ország fővárosában, de az Új Jeruzsálem olyan nagy lesz, hogy minden ember, aki Ádám óta megszületett a földön, mind elférhet benne. Tehát senki sem marad kívül helyhiány miatt. Így az új föld minden lakója elfér majd benne, akik hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljönnek Istent imádni (Ézsa 66:22-23).

A Sion lakói

Kik fogják lakni ezt a várost? A válasz: Izrael. A városnak tizenkét kapuja van, három mindkét oldalon, és ezeken a kapukon „Izrael fiai tizenkét törzsének nevei” vannak írva (Jel 21:12). Mindazoknak, akik belépnek ebbe a városba, e törzsek valamelyikének tagjaként kell majd belépniük. Olvassátok el e tanulmány 21. és 22. versét, majd az ApCsel 15:16-17 verseket: „Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi”. És ez úgy történik, hogy felkutatja a pogányokat, „hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének”. (13., 15. versek): „A megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy. És így az egész Izrael megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat.” (Róm 11:25-26) Izrael most szétszóródott az összes nemzet között. Vagyis a föld minden nemzetében lesznek olyanok, akik hagyják, hogy Isten eltávolítsa a gonoszságot róluk. A bűntelenség teszi őket Izráel gyermekeivé és az Új Jeruzsálem lakóivá. „Sokan jőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában: Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre” (Mt 8:11-12) Kik lesznek azok, akik felemelkednek ahhoz a mércéhez, amelyet Isten állít a nemzetek számára? Mindenki, aki akar, jöhet, és azok közül, akik jönnek, senki sem fog megszégyenülni bizodalma miatt.

The Present Truth, 1900. február 15.

A