Az engedelmesség diadala

Ézsaiás 50:1-11

„¹Így szól az Úr: Hol van anyátok elválólevele, amellyel őt elbocsátottam? vagy hol van egy kölcsönadóim közül, akinek titeket eladtalak? Íme, a ti vétkeitekért adattatok el, és bűneitekért bocsáttatott el anyátok! ²Miért jöttem, holott nem volt ott senki? hívtam és nem felelt senki sem! vagy olyan rövid már a kezem, hogy meg nem válthat? vagy nincs bennem megszabadításra való erő? Íme, én dorgálásommal kiszáraztom a tengert, a folyókat pusztává teszem, megbűzhödnek halaik, hogy nincsen víz, és szomjúságtól meghalnak. ³Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat. ⁴Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nekem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok. ⁵Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. ⁶Hátamat odaadám a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés előtt. ⁷És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok. ⁸Közel van, aki engem megigazít, ki perel én velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem? közelegjen hozzám! ⁹Íme, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem? Íme, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly emészti meg őket! ¹⁰Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség neki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! ¹¹Íme, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni!”

Olvassátok el Gal 4:25-26 verseit, hogy megértsétek „a mi anyánkra” vonatkozó utalásokat. Jeruzsálem, amely most a régi Jeruzsálem, megfelel a régi szövetségnek, és „fiaival együtt szolgaságban él”. „A magasságbeli Jeruzsálem pedig szabad: ez a mi anyánk.” Ez megfelel az új szövetségnek. Emlékezzünk, mit olvastunk Jeruzsálemről az előző tanulmányban! Bár Jeruzsálem elhagyatott, amikor az Úr megépíti Siont, megláttatja magát az ő dicsőségében (Zsolt 102:17), és az Új Jeruzsálem az Úrral együtt eljön, hogy átvegye a jelenlegi város helyét, tehát a már oly régóta létező Jeruzsálem folytatásának tekinthető. Ez az újjáépített régi város. Az Úr tehát nem vetette el Jeruzsálemet, bár a földön Jeruzsálemként ismert város el fog pusztulni „e jelenvaló gonosz világgal” együtt. Isten nem válik meg tőle. Ezzel kapcsolatban olvassuk el Ézsaiás 54. fejezetét, különösen a 4-7. verseket, és sokkal könnyebben megértjük majd a fejezet első versét.

Isten nem szegényedhet el

A régi korok népei között gyakran előfordult, hogy egy apa eladta gyermekeit rabszolgának, hogy kifizesse tartozását a hitelezőnek. Ezt a zsidók körében is gyakorolták, amint azt a 2Móz 21:7 és a Neh 5:1-5 versekből megtudjuk, de Isten soha nem szegényedett el annyira, hogy ehhez folyamodjon. Soha egyetlen hitelező sem volt olyan előnyben az Úrral szemben, hogy gyermekeinek eladására kényszerítse Őt. Egyetlen gyermekét sem adta el, még akkor sem, amikor fogságba vitte őket. Ők adták el saját magukat. „Semmiért adtátok el magatokat, és nem pénzen váltalak meg!” (Ézsa 52:3, KJV). Az Úr annyira távol áll attól a kényszerhelyzettől, miszerint hitelezői kifizetéséhez eladja népét, hogy képes visszavásárolni őket, miután ingyen eladták saját magukat.

Az üdvözítő hatalom

Ki merne kételkedni Isten üdvözítő hatalmában? Ki állíthatja, hogy Istennek nincs szabadító hatalma? Elég elolvasnunk Izrael Egyiptom földjéről való szabadulásának beszámolóját, hogy lássuk, milyen könnyű dolog az Úr számára, hogy megmentse népét. Hasonlítsuk össze Ézsa 50:2 versét a 2Móz 14:21 és 7:14-21 versekkel! Ugyanaz a hatalom szabadít meg minket a bűneinktől, amelyekért rabságba adatunk. Ne féljetek attól, hogy össze fogjátok keverni a szó szerintit a lelki dolgokkal! Isten minden cselekedete egyszerre szó szerinti és lelki is. Ha Isten csak közölné velünk, amit tenni képes, akkor nem lenne semmi kézzelfogható, amibe kapaszkodhatnánk, nem lenne alapja hitünknek, mert bármennyire is szeretnénk hinni, elménk nem tudná felfogni annak értelmét és valóságát, amit az Úr mondott. Ezért szemlélhető példákat ad nekünk az Ő üdvözítő hatalmáról, amelyek a természetben folyó munkájára és a múltban végzett különleges cselekedeteire is vonatkoznak. Mindezt azért teszi, hogy tudassa velünk, hogy hatalma, amelyet ígérete szerint az érdekünkben gyakorol, olyan valóságos, hogy saját testünkben is megtapasztalhatjuk. Felismerhetjük, hogy Ő megment minket.

Krisztus az, „aki bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul” (1Kor 1:30). Ő az, aki ezekben a versekben beszél. Ő az „örök Atya”, az Új Jeruzsálem pedig „a menyasszony, a Bárány felesége” (Jel 21:9-10). Így láthatjuk, hogy Ézsaiás próféciája tökéletes összhangban van a Jelenések könyvével. A 6. versben található a félreérthetetlen bizonyíték arra, hogy Krisztus az, aki ebben a fejezetben megszólal: „Hátamat odatartottam a verőknek, és szakállamat a szaggatóknak, arcomat nem fedeztem el a gyalázás és köpdösés elől.” Amikor szavait olvassuk, emlékeznünk kell arra, hogy mint helyettesítőnk, Ő értünk szenvedett. Az Ő bátorsága és győzelme a miénk.

Krisztus bölcsessége

A tanult ember az, akit tanítottak, és aki még mindig tanítvány. Ezért nincs különbség, hogy a 4. verset a Revised vagy a hagyományos fordításban olvassuk: a „bölcsek nyelve” „azok nyelve, akik tanítva lettek”. „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam” (Jn 8:38). „A beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.” (Jn 14:24). Így van ez velünk is, mert azt olvassuk, hogy „Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” (Jn 6:45). Ha tanulni jövünk az Úrhoz, akkor Krisztushoz hasonlóan a bölcs nyelvet ad nekünk. De a tanulás nem jár erőfeszítés nélkül. Istentől tanulni nem pusztán lusta egyetértést jelent bizonyos tanokkal, vagy érzelgős önátadást és azt a képzelgést, hogy ha azt mondjuk, hogy Isten a tanítónk, akkor elkerülhetetlenül tanít is minket. Sok embernek voltak jó tanítói, de nem használt nekik, mert túl lusták voltak a tanuláshoz.

Gyakran az emberek úgy gondolják, hogy a vallás a valódi tudás helyettesítője. Azt gondolják, hogy ha Isten a tanítójuk, akkor soha többé nem kell semmit sem tanulniuk. Éppen ezért kellene többet tanulniuk! Itt van egy ember, aki szomjazza a tudást, de lehetőségei korlátozottak. Végre lehetősége nyílik arra, hogy egy neves tanár mellett tanuljon. Tudja, hogy ez egy ritka lehetőség, és igyekszik majd minél többet tanulni. Nem szabad kihagynia egy ilyen lehetőséget! Így kell tennie azoknak is, akiknek lehetőségük van arra, hogy Istentől tanuljanak. Egyetlen pillanatot sem szabad elhanyagolni. Isten Bibliában kinyomtatott és a teremtésben elterjedt igéjét buzgón és türelemmel, kívülről kellene megtanulni. A „tanulás királyi útját” a legbölcsebb ember a Péld 2:1-6 versekben írta le. A világon senkinek sem szabad megelégednie a jelenlegi eredményeivel. Nem meríthetjük ki a „bölcsességnek és ismeretnek” kincseit, amelyek Krisztusban vannak elrejtve. Ássatok mélyen értük, megéri!

Mire fog minket Isten tanítása képessé tenni? Hogy szóljunk egy szót a megfáradtaknak a megfelelő időben. Nem üres szavakat, hanem olyan szavakat, amelyek „erősítik a megfáradtat”. Akitől tanulnunk kell, az „szelíd és alázatos szívű”. „A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes.” (Jak 3:17)

Néhány vigasztaló szó

Hallgass meg néhány „szót”, amellyel Jézus a megfáradtakat támogatta, amikor itt volt a földön. „Bízzál fiam! Megbocsáttattak neked a te bűneid.” (Mt 9:2) „A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!” „Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” „Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével.” Sok hasonló szóval támogatta Jézus a megfáradtakat. Tudunk-e mi is ugyanilyen szavakkal vigasztalni szenvedőket? Valóban tudunk, mert mi Krisztus követei vagyunk, és mintha Isten kérne mi általunk, mint ahogyan Krisztus által is. A bűn minden nyomorúság oka, és Isten „megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket”. Isten elküldte Fiát a világba, „hogy üdvözüljön általa a világ”, és azt mondja: „Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” Ezért nekünk képesnek kell lennünk arra, hogy saját tapasztalatunkból olyan szavakat mondjunk, amelyek megszabadítják a bűn rabságában lévőket. De előbb nyelvet kell kapnunk az Úrtól, és engednünk kell, hogy Ő irányítsa azt.

Az Úr engedelmes szolgája

A siker titka az engedelmesség. „Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam”. Ez Krisztus szavaira emlékeztet bennünket a Zsolt 40:7 versből: „füleimet fölnyitottad”. Arra is emlékeztet bennünket, ami a törvényben meg van írva. Ha a szolga szerette urát és ragaszkodott hozzá, amikor eljött a szabadulás éve, azt mondhatta: „Szeretem az én uramat, (...) nem akarok felszabadulni.” Erre az esetre Isten így rendelkezett: „Akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és az ő ura fúrja által az ő fülét árral; és szolgálja őt mindörökké.” (2Móz 21:6) Ez a cselekedet azt jelentette, hogy a füle mostantól a gazdájáé volt, mindig nyitva állt, hogy meghallja parancsait. Mi az Úr szolgái vagyunk. Ha átadjuk magunkat Istennek, akkor az Ő szolgái leszünk (Róm 6:16), hogy teljesítjük az Ő akaratát itt a földön ugyanúgy, mint az angyalok a mennyben „teljesítik az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára” (Zsolt 103:20). A fülünknek egyedül Isten szolgálatában kell állnia, és amit hallunk, azt el kell fogadnunk, mint „okos istentiszteletet”. Ha ily módon engedelmeskedünk az Úrnak, akkor lehet támaszunk és erőnk ahhoz, hogy másokat is támogassunk, ahogyan Krisztus tette. „Akinek van füle a hallásra, hallja.”

Krisztus nem lázadt fel. Ő, mint „az ember Krisztus Jézus”, odaadta magát áldozatul, hogy örökre az Úr szolgája legyen, és nem lázadt fel, nem hátrált meg akkor sem, amikor a munka azzal járt, hogy verést, sőt még rosszabb bánásmódot, valamint a legaljasabb sértéseket szenvedte el. Ez benne volt a megváltási tervben, és Krisztus nem hátrált meg. Pál apostollal is így volt ez. Isten azt mondta, „én megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni”, és Pál engedelmeskedett, és örökre az Úr szolgája lett, tudván, hogy ez mivel jár. Így amikor minden városban „fogság és nyomorúság” várt rá, nyugodtan azt mondta: „De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nekem.” (ApCsel 20:23-24)

Az engedelmesség által megszerzett hatalom

A gazda felelős a szolgájáért, és ezt tudva az Isten Szolgája azt mondta: „Az Úr Isten megsegít engem, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok”. Így mondja Pál is: „De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok” (ApCsel 26:22).

„De mit használ nekem mindez? - kérdezheti valaki. - Én nem vagyok sem Jézus, sem Pál apostol, és nem gondolom, hogy olyan munkát kell végeznem, mint nekik, és hogy az Úr kiválaszt engem, mint őket”. Ó, ha így gondolkozol, elveszíted az evangélium történetének velejét. Nem látod, hogy Jézus és Pál apostol ereje éppen a gyengeségük volt? Jézus azt mondta: „Én semmit sem cselekedhetem magamtól!” (Jn 5:30) „Semmit sem cselekszem magamtól” (Jn 8:28), „az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat” (Jn 14:10). Pál apostol csak akkor volt erős, amikor gyenge volt. Isten azt mondta Pál apostolnak: „Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Ő pedig így kiáltott fel: „Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.” (2Kor 12:9-10) A „Krisztus ereje”, amely benne lakozott gyengeségében, ugyanaz az erő volt, amely Krisztusban lakozott az Ő gyengeségében. Nos, itt van a vigasztalás számodra, bárki is vagy. Gyenge vagy, a gyengék közül a leggyengébb? Nagyon jó, akkor kiváló alkalmat adsz az Úrnak, hogy megmutassa erejének tökéletességét. Krisztus ereje abban állt, hogy alávetette magát az Atyának. Bizonyára te sem vagy túl gyenge ahhoz, hogy Isten kezében pihenj, hogy Ő azt tegye veled, amit akar. Ha Krisztus lakik a szívedben, úgy amint Ő van, akkor „beteljesedhetsz az Istennek egész teljességéig”. Krisztus minden tapasztalata a miénk lehet. Azt mondta, hogy Isten megsegíti őt, és ezért nem szégyenül meg. És nem tanultuk-e nem is olyan régen, hogy „Izrael megszabadul az Úr által örök szabadulással, nem vallotok szégyent és gyalázatot soha örökké”? Akkor mi is tegyük arcunkat olyanná, mint a kovakő!

Közel a szabadításunk

Isten nincs „távol egyikünktől sem”. „Isten az, aki megigazít”, ezért mondhatjuk Krisztussal együtt: „Közel van, aki engem megigazít.” És akkor olyan bátrak lehetünk, mint Ő volt, amikor azt mondta: „ki perel én velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem? közelegjen hozzám! Íme, az Úr Isten megsegít engem.” „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?” (Zsolt 27:1) „Ha tábor fog körül, nem fél szívem”, mert „az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.” „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4:7)

Az igazi világosság

„De az út olyan sötét!” - mondhatja valaki. Ó! „Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség neki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!” (Lásd az Ézsa 50:10, Revised). Így mondhatjuk a régi idők alázatos emberével együtt: „Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!” „Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát.” (Mik 7:8-9) Aki az Úrban bízik, nem fog megszégyenülni.

Vigyázz azonban, hogy ne a magad világosságában járj! A saját magad által csiholt szikrák fénye nem helyettesíti az „Isten dicsősége ismeretének” világosságát. „És ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdettünk nektek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.” „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” Az eszményeink és véleményeink, amelyek saját magunktól származnak, mind sötétség, még ha egy pillanatra úgy is tűnne, hogy felvillan bennük a fény. Isten Igéje világosság, és mivel a szívünkben van, sikeresen ellenállhatunk „ez élet sötétségének világbírói ellen” (Ef 6:11-17). Az igazi világosság most ragyog. „Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.” (Kol 1:13)

The Present Truth, 1900. február 22.

A