A csodálatos üzenet hirdetői

Ézsaiás 52:1-12

„¹Serkenj fel, serkenj fel, öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba, Jeruzsálem, szent város, mert nem lép te beléd többé körülmetéletlen, tisztátalan! ²Rázd ki magad a porból, kelj fel, ülj fel Jeruzsálem, oldd ki magadat nyakad bilincseiből, Sion fogoly leánya! ³Mert így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg! ⁴Mert így szól az Úr Isten: Egyiptomba ment alá népem először, hogy ott bujdossék, és azután Asszíria nyomorgatta őt ok nélkül. ⁵És most mit tegyek itt? szól az Úr, hiszen népem elvitetett ok nélkül, és a rajta uralkodók ujjonganak, szól az Úr, és nevem szüntelen mindennap gúnyolják. ⁶Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, aki mondom: Íme, itt vagyok! ⁷Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! ⁸Halld őrállóidat! felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr! ⁹Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalta az Úr népét, megváltotta Jeruzsálemet. ¹⁰Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását! ¹¹Távozzatok, távozzatok, jertek ki onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülük, tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok. ¹²Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr, és követni fog Izrael Istene!”

Babilonból való kihívás

Az alapszövegünk utolsó bekezdése kulcsként szolgál az egész fejezethez. Ez a Babilon elhagyásáról szóló felhívás ugyanaz a felhívás, amelyet a 48. fejezet 20. versében találunk. Isten kihívja népét Babilonból, hogy ne részesüljenek csapásaiban. (Jel 18:4). Így, az Úr felszólítja népét, hogy jöjjenek ki Babilonból és tisztuljanak meg. Ez az Úr utolsó hívása, mielőtt ítéletével meglátogatná a földet. Ez a fejezet az Úr népét felkészítő munka befejezését írja le. A Biblia úgy mutatja be, mint olyan népet, amely készen áll és várja az Ő eljövetelét. Ezt a tényt már a fejezet első verse nyilvánvalóvá teszi. Egy város felépítéséhez emberek kellenek. Tehát a Sionról szóló teljes leírás azokra vonatkozik, akik felkészültek arra, hogy ott lakjanak. A szent várost szent népnek kell laknia. Az előző fejezet a fogságban lévő, szabadságra vágyó népet mutatja be, itt pedig a teljes szabadulásról olvasunk.

Ékes ruhák

Az Úr arra szólítja Siont, hogy ékes ruhát öltsön magára. Maga az új Jeruzsálem városa „a Bárány menyasszonya, az ő felesége” (Jel 19:7; 21:9-10). „A magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja.” De ahogyan egy anya csak a gyermekeiért él, úgy az új Jeruzsálem is csak a lakóiért - a gyermekeiért - létezik. Ők a város díszei (Jel 21:2; Ézs 49:17-18). Így, Sion ékes ruhái Sion lakóinak ékes ruhái. Melyek ezek? „Adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.” (Jel 19:8) A felszólítás, hogy „öltözzél fel ékességed ruháiba” (Ézsa 52:1), azt jelzi, hogy minden elő van készítve. Nem nekünk kell elkészítenünk a ruhákat, azokat a Teremtő szőtte a mennyei szövőszéken és várja, hogy „aki akarja”, felvegye őket. „Mily bőséges a te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt.” (Zsolt 31:20)

Ezzel kapcsolatban olvassuk el a Zak 3:1-5 verseket! Józsué, a pap az Úr angyala előtt állt, szennyes ruhában, Sátán pedig a jobb oldalán, hogy vádolja őt. Az Úr megdorgálta Sátánt. A szavak nagyon markánsak, ha összehasonlítjuk Ézsaiás szavaival. „Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet.” Utána azt mondta az Úr: „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat!” Józsuénak pedig így szólt: „Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!” Tehát nem lehet kétségünk, hogy ez a ruha Isten üdvösségét jelenti, amelyet e jelenvaló gonosz világ szennye nem érinthet meg.

„Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.” (Ézsa 61:10.) „Mert kedveli az Úr az ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg.” (Zsolt 149:4) Ha magunkra öltjük ezt az üdvösséget, akkor megőriz a romlottságtól, „amely a kívánságban van e világon”.

A foglyok kiszabadítása

Krisztus részese lett testünknek és vérünknek, „hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt”.  Krisztus „meglátogatta és megváltotta az ő népét”. A minden rabságtól való szabadság már az övék. Jusson eszünkbe, hogy amikor Jézus meglátta a zsinagógában azt az asszonyt, akit Sátán tizennyolc éve betegséggel megkötözött, és semmiképpen sem tudott kiegyenesedni, így szólt hozzá: „Asszony, feloldattál a te betegségedből!” (Lk 13:12) Az asszony abban a pillanatban szabadult meg, amikor Jézus egyszerűen kijelentette, hogy szabadon kiegyenesedhet, ha akar, és az asszony így tett. Hasonlóképpen, Jézus azért jött, hogy a foglyoknak szabadságot hirdessen. Nincs olyan kötelék a földön, amely ne oldódna el azonnal, ha az illető csak tudná és hinné, hogy Isten szabadságot adott neki. A fogolynak, Sion leányának azt mondja: „oldd ki magadat nyakad bilincseiből”. A kötelékek megsemmisülnek. Csak le kell dobnia őket. Ez az az üzenet, amelyet az evangélium minden szolgálójának és minden Krisztussal eggyé vált személynek feladata, hogy hirdesse a bűnös világnak, hogy csak annyit kell tennie, hogy Jézus nevében követeli szabadságát, és megkapja azt! Krisztus megsemmisítette a kötelékeket, már csak az van hátra, hogy a kötelékek levetésével mutassák meg, hogy szabadulni akarnak. Bizonyára Isten mindent megtett, amit meg lehetett tenni. Hirdessék hangos szóval a szélrózsa minden irányába, hogy a bűn nem kötözhet meg egy lelket sem, csak akkor, ha az ember beleegyezik. Ha azonban akarja, élhet a Krisztus által biztosított szabadsággal. Ha az embert valamilyen rossz szokás köteléke tart rabságban, ez csak azért lehetséges, mert szeret rabságban lenni, vagy még nem hallotta a szabadulás jó hírét. Akkor terjesszétek a szabadulás jó hírét mindenütt, hogy mindazok, akik szeretik a szabadságot, megszabaduljanak.

Sátán nagy ígéreteket tesz, de soha nem tartja be őket. Nincs mit adnia, ezért ígéretei üresek. Aki átadja magát neki, az a semmiért adja magát rabszolgának. Elhitette Évával, hogy ha nem hallgat Isten szavára, akkor olyan lesz, mint Isten, de valójában olyan lett, mint az ördög. Az élet helyett halált kapott. „Nem pénzen váltattok meg!” „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” (1Pt 1:18-19) Nem a pénz a legszükségesebb dolog a világon. Pénzen hétköznapi dolgokat vásárolhatunk, akár értékteleneket, vagy amelyek a használatuk során elromlanak. A legértékesebb dolgokat azonban nem lehet pénzzel megvásárolni. Vannak olyan dolgok, amelyek annyira értékesek, hogy semmivel sem lehet őket kifizetni, hanem csak ajándékba lehet kapni őket. Ezek időtállóak, amelyek a használat által egyre értékesebbé válnak.

Egyiptom és Babilon

„Mert így szól az Úr Isten: Egyiptomba ment alá népem először, hogy ott bujdossék, és azután Asszíria nyomorgatta őt ok nélkül.” Idézzük fel a körülményeket, amelyek között Izrael Egyiptomba ment! Izrael a fáraó meghívására ment Egyiptomba, mert Izrael Egyiptom egész népével együtt a legnagyobb adósságban volt József felé. Józsefnek köszönhették az életüket. József halála után Izrael népe nagyon megsokasodott és „más király támadt, ki nem ismerte Józsefet”. Újabb dinasztia támadt, asszír származású királyok vonala, akik nem törődtek az ország hagyományaival, és amit József tett az országukért, az már semmit sem jelentett számukra. Így Egyiptomban az asszírok elnyomták Isten népét. Babilon Asszíria utóda, és Egyiptom meg Babilon a büszkeség és az Istennel szembeni gőg megtestesítője volt. Isten népe mindkét nemzettől súlyos elnyomást szenvedett, és mindkét országban fogság volt a részük. Ezért Isten Egyiptomból és Babilonból szabadítja ki népét, vagyis Isten Egyiptomból és Babilonból hívja ki gyermekeit. (Hós 11:1).

A példamutató hírnökök

Már beszéltünk a béke és a szabadság jó híréről, melyet hirdetni fognak a világnak mindazok, akik ismerik az Urat. Az Ézsa 52:7 verse szerint „szépek a hegyeken az örömmondónak lábai”. Hogy milyen szépek, és hogyan adják át ezt az üzenetet, azt néhány bibliaszöveg összehasonlításából tudjuk meg. Kezdjük az Ézsiás próféta versével: „Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!”

„²Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. ³Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. ⁴Nem olyan szó, sem olyan beszéd, amelynek hangja nem hallható: ⁵Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennük sátort.” (Zsolt 19:2-5)

„¹³Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. ¹⁴Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? ¹⁵Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat hirdetnek! ¹⁶De nem mindenek engedelmeskedtek az evangéliumnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? ¹⁷Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. ¹⁸De mondom: Avagy nem hallották-e? Sőt inkább az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédük.” (Róm 10:13-18)

Figyeljük meg, hogy a harmadik felolvasott rész az első kettőből idéz. Az érv az, hogy mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. „De - mondhatja valaki - sokaknak alkalmuk sem volt segítségül hívni az Ő nevét.” Az apostol azzal utasítja vissza ezt az ellenvetést, hogy: (1) Isten gondoskodott a hitről azáltal, hogy hírnököket küldött, és (2) hogy mindenki hallotta a békesség üzenetét és az üdvösség örömhírét, amelyet ezek a hírnökök hirdettek, mert „az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédük”. De az égbolt és a menny seregének szavai eljutottak a föld végéig, minden teremtményhez az ég alatt (Kol 1:23). Ezért a nap, a hold és a csillagok gyönyörű lábai láthatóak a hegyeken, hirdetve a békességről és az üdvösségről szóló jó híreket. Ők a mi példaképeink az igehirdetésben.

Hogyan prédikál az ég?

Hogyan prédikál az ég? Egyszerűen úgy, hogy továbbadja azt a fényt, amelyet Isten ad neki. Ez minden, és ezt várja el a földön élő minden embertől. A világosság életet jelent, és mi csak úgy adhatjuk tovább az Istentől kapott világosságot, ha engedjük, hogy Jézus élete megnyilvánuljon halandó testünkben. „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16) Senki sem továbbíthatja azt, amit ő maga nem ismert meg, és senki sem ismerheti meg az evangéliumot, hacsak Krisztus nem él benne. (Gal 1:16; Kol 1:27). Aki arról beszél, amit nem tükröz a saját élete, az csak üres szavakat közvetít. Olyan, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Krisztus az ige, és az ige az élet. Ezért minden egyes szó, amit kimond, egyszerűen az Ő életének felajánlása. Az ilyen módon bemutatott evangélium megszépíti hirdetőjét. Így „az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké”.

Az Úr munkálkodása

Milyen kifejező szemléltetés a 10. versben! Mindannyian láttunk már földművest vagy kovácsot dolgozni. Amikor látjuk, hogy leveszi kabátját, feltűri az ingujját, tudjuk, hogy komoly munka következik. Nem akarja, hogy bármi is megakadályozza. A „nekivetkőzik” vagy „nekiveselkedik” egy jól ismert kifejezés. A Szentírás tehát közli velünk, hogy „feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt”, és ennek eredményeként látják „a föld minden határai Istenünk szabadítását”. Ki fél, amikor Istent látja így munkálkodni az üdvösségéért?

Az előző fejezetben Isten népét láttuk, amely számkivetett, fogoly, száműzött volt, és várta annak eljövetelét, aki megszabadítja őt. A Szentírás itt megemlíti, hogy nem szökevényként szabadulnak meg a börtönükből: „ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek”. Miért nem? Mert az Úr előttük és mögöttük van. Lowth fordítása szerint, „nagy erővel”. „Előttetek megy az Úr, és követni fog Izrael Istene!” Ezért „a nappal repülő nyíl” nem fog félelmet kelteni. Semmilyen fegyver, amelyet valaha is készítettek vagy használtak a földön, nem képes áthatolni azon a védőfalon, amelyet Isten jelenléte hoz létre az Ő népe számára. „Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? Ha gonoszok jőnek ellenem, hogy testemet egyék: szorongatóim és elleneim - ők botlanak meg és hullanak el. Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis őbenne bízom én. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem. Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, akik körülöttem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak.”

The Present Truth, 1900. március 15.

A