Az Úr karja
Ézsaiás 52:13-15 (KJV)
„13Íme, a szolgám eredményes lesz munkájában, magasra emelkedik, és nagyon dicsőséges lesz. 14Ahogy sokan iszonyodtak tőle, mert olyan eltorzult, nem emberi volt az ábrázata, és alakja sem volt olyan, mint az emberek fiaié. 15Így hint meg sok nemzetet. A királyok is befogják szájukat színe előtt, mert meglátják, amit addig nem mondtak el nekik, és megértik, amit addig nem hallottak.”
Ézsaiás 53:1-3
„1Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? 2Felnőtt, mint egy vesszőszál Őelőtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt neki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem volt ábrázata kívánatos! 3Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele.”
Ezeket a verseket a Revised fordításból idéztem, és az Ézsa 52:15 versének széljegyzetéből származó alternatív fordítást olvastam fel. Rögtön a vers elején fordítsuk figyelmünket a két fordítás közötti különbségre, hogy a jelentésváltozás rögzüljön az elménkben.
Lehetetlen megmondani, hogy hány ember cserélte fel a vízben való teljes alámerítéssel történő keresztség bibliai szertartását a vízzel való hintés szertartásával a 15. vers hibás fordítása miatt: „Így hint meg sok nemzetet.” Nos, az igaz, hogy a héber szó, amelyből a „hinteni” szót fordították, a „spriccel” jelentést hordozza magában, és ez olyan kifejezésekben is megtalálható, mint „földből kifakad” vagy „örömében ugrál”. A Biblia a „meghinteni” szót folyadékokkal kapcsolatban használja olyan kifejezésekben, mint például „vérrel vagy vízzel meghinteni egy dolgot vagy személyt”. De figyeljük meg, hogy ez a szigorúan megkülönböztetett szó nem alkalmazható nem folyékony dolgokra, amelyek nem képesek a folyókban szétterjedni. A Bibliában gyakran szerepel ez a szó, ahol helyesen „hinteni” szóként fordítják, egy dolgot meghinteni folyadékkal. Ezt a szót lehetetlen lenne emberekre alkalmazni, hiszen embereket nem lehet valamire ráhinteni. Angol nyelven van az igazított kifejezésünk: „embert lespriccelni”, „ruhát spriccelni”, bár ez nem egészen helyes alkalmazás. A mosónő nem spricceli a ruhákat, hanem vizet locsol a ruhákra. A héber nyelvben ez a különbség nyilvánvaló. (Lásd Ez 36:25) A versben nem azt olvassuk, hogy az Úr meghinti népét, hanem azt, hogy: „Akkor tiszta vizet öntözök rátok, és tiszták lesztek.” A tanulmányunkban szereplő szakaszban a „hinteni” szó természetellenes és eltorzítja a bibliavers értelmét. A „meglepni” vagy „lenyűgözni” szó használata szó szerinti és átfogó. Ezzel a szóval vagy ezzel az egyenértékű szavakkal találkozunk sok más bibliafordításban, kivéve az angol fordítást.
Isten Szolgájának bölcsessége
Az Ézsaiás 42.,43. és 49. fejezetei Isten Szolgáját mutatják be, most pedig az 53. fejezet újra elénk hozza Őt. Itt azt olvassuk Róla, hogy bölcsen vagy megfontoltan cselekszik. „Magasságos, felséges és dicső lesz nagyon.” Krisztus egész élete bizonyítja, hogy ez igaz Őrá nézve. Olyan bölcsen szólt, hogy az írástudók, farizeusok és törvénytudók legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudták zavarba hozni Őt. Pontosan tudta, mikor kell válaszolnia egy kérdésre, és mikor kell hallgatnia vagy tartózkodnia a válaszadástól. A kényes kérdésekre adott válaszai mindig összezavarták a kérdezőt, ugyanakkor megvilágosította és bátorította a hallgatóságot. (Lásd Mk 12:34-37) A felmagasztalásáról pedig azt olvassuk, hogy Isten „ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben, felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven” (Ef 1:20-21).
De ez nem az egész történet. Jézus, aki „kisebbé tétetett az angyaloknál”, Ő az, aki „dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált” (Zsid 2:9). Az „ember Krisztus Jézus” az, aki bölcsen cselekszik, és felmagasztaltatik. Mindent testben cselekedett, hogy megmutassa a test feletti hatalmát. Ha mi is átadjuk magunkat teljesen Istennek, mint ahogyan Ő tette, akkor ugyanolyan bizonyosan az Úr szolgái vagyunk, mint ahogyan Ő volt, és mindaz, amit Róla, mint az Úr szolgájáról olvasunk, ránk is vonatkozik Őbenne. Milyen megnyugtató az a gondolat, hogy az Úr szolgája bölcsen cselekszik, mert ha valóban az Ő szolgái vagyunk, akkor mi is bölcsen fogunk cselekedni. Krisztus „Istentől bölcsességül, igazságul és szentségül lett nekünk”.
Ez azt jelenti, hogy valóban szolgálnunk kell. Nem lehetünk tétlen, lusta szolgák. Élettel teli kell lennünk, hogy megismerjük Isten akaratát, és annyira feltöltődve Szentlélekkel, hogy a Lélek értelme, ami Isten értelme, a mi értelmünk is legyen. Krisztusban van elrejtve a bölcsességnek és az ismeretnek minden kincse. Mivel pedig hit által Isten egész teljességével vagyunk betelve szívünkben való lakozása által, ez azt jelenti, hogy Isten bölcsességének egész teljessége megnyilvánulhat bennünk. „Nektek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.” (1Jn 2:20) Ez csak a legnagyobb alázattal valósulhat meg, mert „a felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes”. Ezután következik a felmagasztalás. Mert „aki magát megalázza, felmagasztaltatik”. Mint Isten szolgái mennyire leszünk felmagasztalva? Egészen Isten jobbjáig, ahová ültetett a mennyekben. (Ef 2:4-6). „Hatalmasokat döntött le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.” „Felemeli a porból a szegényt, és a sárból kihozza a szűkölködőt, hogy ültesse hatalmasok mellé, és a dicsőségnek székét adja nekik.” (1Sám 2:8) „Avagy nem az Isten választotta-e ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik?”
Krisztus alázatosságától rettegő királyok
Olvassátok el Jézus tárgyalásáról szóló beszámolót, ahol kigúnyolták Őt! „Heródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítva és kicsúfolva őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldte Pilátushoz.” (Lk 23:11) „Pilátus eleget akart tenni a sokaságnak, és elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és kezükbe adta, hogy megfeszítsék. A katonák pedig elvitték őt a palota belsejébe, ahol a helytartóság van, és összehívták az egész csapatot. Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: Üdvöz légy, zsidók királya! Nádszállal verték a fejét, megköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették, majd kivitték, hogy megfeszítsék.” (Mk 15:15-20) Ez ritka szórakozás volt azoknak a durva katonáknak. Számukra Jézus csak egy félőrült trónkövetelő volt, akinek szenvednie kellett a képzelgéséért. Így gondolkodtak: „Ma keresztre feszítjük, és holnapra mindent elfelejtünk.” Annyira félvállról vették az egészet, hogy a kereszt lábánál nyugodtan sorsot vetettek a köntösére. Jézus arca és külsője eltorzult, de e szenvedések erejével sok nemzetet ejt ámulatba. Akkor a csőcselék kigúnyolhatta és semmibe vehette Őt. Azonban hamarosan királyok görnyednek majd félelmükben az Ő lábai előtt, és kétségbeesetten kiáltanak a hegyeknek és a kőszikláknak: „Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a trónon ül!” „És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.” (Ézsa 2:19) És mindaz a hatalom nem lesz más, mint annak a hatalomnak a megnyilvánulása, amellyel Ő „megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett”.
Isten kigúnyolt karja
Az emberek nem tudták, és ha valaki megmondta volna nekik, akkor sem hitték volna el, hogy az a szegény, csendes, megvetett fogoly nem más, mint „az Úr karja”. A Jézust üldöző zsidók gyakran énekeltek zsinagógáikban: „A te karod hatalommal teljes, a te kezed erős, a te jobbod méltóságos.” (Zsolt 89:14) És a következőt is: „Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nekünk a dolgot, amelyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél. Nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted. Mert nem az ő fegyverükkel szereztek földet, és nem az ő karjuk segített nekik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orcád világossága, mert kedvelted őket.” (Zsolt 44:2-4) De soha nem gondolták, hogy az előttük álló alázatos, megvetett és elutasított Ember volt az Úr karja, aki által mindez megvalósult. Minden szombaton olvasták a próféták írásait, de Jézus vérének kiontásáért kiáltó, és minden felelősséget magukra vállaló emberek közül senki sem gondolta, hogy a prófécia szemük előtt teljesedik be: „Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” Mégsem látták. A megfeszített Jézus Krisztus az Úr karja, amely elhozza az üdvösséget. Krisztust várják a szigetek, és az Ő karjába vetik reménységüket (Ézsa 51:5), mert „karjára gyűjti a bárányokat”, ugyanazzal a karral, amely „uralkodik Érte”. De bár ezeket a dolgokat évszázadok óta hirdetik, még most is felvetődik a kérdés: „Ki hitt a mi tanításunknak?”
Isten szépsége
Ki gondolta volna, hogy egy kisgyermek, a legszegényebb emberek gyermeke, aki jászolban született, magányban és szegénységben nőtt fel, az Úr karjának megnyilvánulása? Mi lehet gyengébb és bölcsesség nélkülibb egy kisgyermeknél? „Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket.” Gyökér a száraz földből! „Felnőtt, mint egy vesszőszál Őelőtte, és mint gyökér a száraz földből.” Senki sem keres szépséget egy ilyen növényben. Sőt, aligha gondolnánk, hogy életben marad. Úgy tűnik, hogy nincs jó földje és nedvessége ahhoz, hogy életben maradjon, mégis életet ad az egész világnak. A szőlőtő az egyik leginkább kiüresedett növény az év egy bizonyos szakaszában. Egyes országokban a szőlőt nem karózzák, hanem minden évben közel a földhöz metszik meg, így néhány évig a szőlő nem más, mint egy göcsörtös csonk. Az ilyen szőlőültetvény nagyon hasonlít a földben hagyott tuskókra, amelyeket a favágás után a földben hagynak elrohadni. Mégis, éppen abból a földből, és éppen ezekből a szemnek nemkívánatos tuskókból árad a bor gazdag forrása. A száraz, köves talajból növekvő gyökérből termett több száz nagy fürtről a legfinomabb szőlőszemeket szedik majd. Ez a növény szépsége. Nem a kinézete, hanem a rajta termett gyümölcs bizonyítja szépségét. Krisztusnak nem volt olyan szépsége, amit a világ csodált volna. Az Ő szépsége „a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlansága”, a szentség szépsége volt az éke.
Az Úr karja kinek jelentetett meg?
Ha ezt a tanulmányt csak történelmi próféciaként olvassuk, akkor szem elől tévesztjük a lényeget. Ha csak a múltban történt eseményekre gondolunk, hogy Jézust ezerkilencszáz évvel ezelőtt elutasították, hogy nem teljesítette az emberek elvárásait, akkor haszontalanul olvassuk. Ebben az esetben az Úr karja nem nyilatkozott meg nekünk. Nem hittünk tanításának. Mit jelent a tanítása nekünk, nekem és neked? Azt jelenti, hogy bármennyire is száraz és terméketlen az életünk, Isten képes áldásának gazdag folyamait fakasztani. Még ha száraz földön is vagyunk és ott növekedünk fel, Isten csodálatos hatalma megnyilatkozhat bennünk. „A körülményeink lehetnek nagyon kedvezőtlenek. Talán sok nehézséggel küzdünk. Minden ellenünk munkálkodhat, talán kilátástalan a felemelkedésünk.” Ó, igen, sokszor zúgolódtunk már így. Nem hittük a száraz földből kinőtt gyökér jó hírét. Ez a mi egyetlen problémánk, mert ha meglátjuk az Úr karját, akkor a problémák eltűnnek. Istennel együtt minden lehetséges. Jézus a legkedvezőtlenebb körülmények között született és nevelkedett, hogy senkinek se legyen oka elcsüggedni. Senki sem volt nála szegényebb, senki sem volt előnytelenebb helyzetben. Senki sem volt megvetettebb, senkivel sem bántak olyan rosszul, mint Ővele, és senki sem volt kevésbé értékelve, mint Ő. És mindez miért? Azért, hogy megmutassa hatalmát mindazoknak, akik engedik Isten életét áramolni a legszárazabb talajban lévő legélettelenebb gyökérben, akkor nemcsak magának talál táplálékot, hanem képes lesz az egész világnak táplálékot adni. Hiszed ezt? Megjelentette neked az Úrnak karja? Amikor panaszkodni akarsz a helyzeted és a lehetőségeid hiánya miatt, vagy elbátortalanodsz az előtted tárulkozó látványtól, állj meg, és tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket. „Próbáljátok meg magatokat, hogy hitben vagytok-e!” Vizsgáljátok meg, hogy hisztek-e az evangélium alapelveiben!
The Present Truth, 1900. március 22.
A