Isten kinyilatkoztatása
Ézsaiás 64:1-12 (Lowth fordítás):
„1Bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál! Színed előtt a hegyek megrendülnének! 2Ahogy meggyújtja a tűz a rőzsét és a vizet felforralja a tűz, ismertesd meg nevedet ellenségeiddel, hogy színed előtt megremegjenek a nemzetek, 3amikor félelmetes dolgokat cselekszel, melyeket nem vártunk! Ha leszállnál, színed előtt a hegyek megrendülnének! 4Ősidők óta senki sem hallotta, fülével fel nem fogta, szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki a benne bízókért cselekszik. 5Elébe sietsz az örvendezőnek, s annak, aki igazságot cselekszik, és azoknak, akik útjaidon megemlékeznek rólad. Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk! 6Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket. 7Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket. 8De mégis, Jehova, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian. 9Ne haragudj, Jehova, oly nagyon, és ne emlékezz örökké bűneinkre! Íme, nézd, a te néped vagyunk mindnyájan! 10Szent városaid pusztasággá lettek, a Sion pusztasággá lett, Jeruzsálem elhagyatottá. 11A ház, mely szentélyünk és ékességünk volt, ahol atyáink dicsértek téged, tűz martaléka lett, és romba dőlt minden, ami drága volt nekünk. 12Vajon ezek ellenére visszafogod magad, Jehova? Hallgatsz, és még jobban megalázol minket?”
A mai tanulmányunk kulcsa a 4. versben található, amelyet gyakran az 1Kor 2:9 versére hivatkozva idéznek, és szinte mindig rosszul értelmezik. A szöveg megszokott értelmezése megfoszt minden jelen idejű gyakorlati alkalmazástól, következésképpen az olvasó nem talál benne semmilyen aktuális segítséget és vigasztalást. Csupán egy jövőbeli időre tekint, amikor Isten olyan dolgokat fog kinyilatkoztatni az új Jeruzsálemben, amiket emberi szív meg sem gondolt. Való igaz, hogy Isten csodálatos dolgokat készített az Ő népe számára, amelyek Krisztus eljövetelekor fognak feltárulni, és amelyek határtalanul felülmúlják mindazt, amit az emberi elme eddig gondolt, vagy amit emberi száj eddig kimondott. De a szöveg itt nem erre utal.
Olvassuk el az 1Kor 2:9-10 verseket, ahogyan az egyik csodálatos fordításban találjuk. Miután az apostol azt mondja: „Isten titkos bölcsességét szóljuk”, és hozzáteszi, hogy ezt a világ fejedelmei közül senki sem ismerte meg, más szavakkal ismétli meg a gondolatokat: „Hanem amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” Kit tesznek tehát ismertté Isten küldöttei? Istent, amint az Krisztusban, Isten bölcsességében van kinyilatkoztatva. A Lélek megvizsgálja Isten mélységeit, hogy kinyilatkoztassa nekünk Őt a maga tökéletességében.
De mit mondhatunk azokról a dolgokról, amelyeket Isten készített azoknak, akik Őt szeretik? Mik azok? Ezek „Isten dolgai”, „Isten mélységei”. „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely ő benne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke”. A Lélek pedig megvizsgálja Isten mély dolgait, hogy kinyilatkoztassa azokat nekünk. Ezeket a dolgokat, azaz Isten dolgait, az Ő saját jellemét készítette azok számára, akik szeretik Őt. A világ megalapítása óta egyetlen ember sem látott más Istent, Jahven kívül, aki „munkálkodik azokért, akik Őt várják”. Ő saját magát adja nekünk, és Őbenne áll minden. De Ő már jelen időben van. Ő öröktől fogva mindörökké ugyanaz. Jézus Krisztus „tegnap és ma és örökké ugyanaz”. Az Ő neve: ÉN VAGYOK, aki önmagát adta értünk. Ezért mindaz, amit Isten készített számunkra Őbenne „feljebb, mint kérjük vagy elgondoljuk”, az már a miénk. A nemzetek istenei semmik. Nem mások, mint az emberi szívek képzelete, és mivel nem léteznek, természetes, hogy emberi cselekedeteket és áldozatokat követelnek. Így minden bálványimádás abból áll, amit az emberek meg tudnak tenni. Isten azonban minden, és ezért természetes, hogy Ő ad, ahelyett, hogy kapna. Neki senki sem adhat semmit, de Ő mindent ad, és amit ad, azt most adja. Miért ne adná most? Most van rá a legnagyobb szükség, és Isten jelleméből fakad, hogy éppen akkor adja az ajándékot, amikor a legnagyobb szükség van rá.
Isten ezen kinyilatkoztatása minden alkotásában benne van. Róm 1:20: „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik.” Nincs mentsége annak, aki nem ismeri Istent, „mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennük; mert az Isten megjelentette nekik”. (19. vers) Az igaz Világosság - a testté lett Ige, az élet Igéje - „megvilágosít minden embert”, aki a világra jön. Ha valaki nem ismeri az Urat, az azért van, mert szeme vak a világosság iránt, így nem látja az Ő világosságát, és füle süket azokra a hangokra, amelyek az Ő jelenlétét jelzik.
Pontosan ez a helyzet. Isten közel van, minden napsugárban, az emberek mégsem látják Őt. Az Ő fénye nem fény számukra, mert a napsugarak létezését magától értetődőnek tekintik. Isten csodálatos dolgokat tesz egész életünkben. A világ megalapítása óta folyamatosan csodálatos dolgokat tesz, az emberek azonban már nem érzékelik ezeket, sőt a bölcsnek nevezett emberek is gyermeki komolysággal vitatkoznak arról, hogy napjainkban történnek-e csodák vagy sem. A próféta tehát a Szentlélektől indítva azt akarja, hogy Isten hatalma úgy nyilvánuljon meg, hogy az embereket meglepje, és felrázza őket érzéketlen álmukból, hogy ne szűnjenek meg keresni Őt. Az egek hasadjanak és a hegyek olvadjanak meg. Történjenek szörnyű dolgok, „hogy színed előtt megremegjenek a nemzetek”.
Mégis, még azután is, hogy Istennek a lehető legnagyobb kinyilatkoztatása megtörtént, egyetlen emberi nyelv sem tudja kifejezni, egyetlen emberi fül sem tudja meghallani, egyetlen emberi szív sem tudja felfogni vagy megérteni azokat a dolgokat, amelyeket Isten az Ő saját életében véghezvitt azok számára, akik Őt várják. „Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.” (1Kor 12:3) Nem a test vagy a vér, még a názáreti Jézus teste és vére sem, hanem egyedül Isten Lelke képes megismertetni azt az igazságot, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia (Mt 16:16-17): „Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt, ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.” (2Kor 5:16) Az emberek olvashatják Isten szavait úgy, hogy semmit sem találnak bennük. Más emberek ugyanazokat a szavakat olvassák, és a Lélek által mérhetetlenül sokat találnak benne. Sőt, nagyok az Isten gondolatai, „nagyon mélyek”, és az emberek által kimondható vagy leírható szavak nem fejezhetik ki ezek teljességét és mélységét. Isten igéje mégis kinyilatkoztatja Őt a maga teljességében. A lelki ember azonban, aki „mindent megítél”, Isten minden szavában és jelenlétének minden megnyilvánulásában, sokkal többet fog meglátni, mint amit a természetes szem láthat, vagy a természetes fül hallhat. De ne felejtsük el, hogy a mélyebb jelentés a szavakban található, nem pedig azokon kívül. A Lélek nem ellentétes az Igével, mert az Ige eszköz, amelyet a Lélek használ. A Szentlélek a kenet, amely ismeretet ad az embernek (1Jn 2:20), a szemkenőcs, amely látást ad a vakoknak (Jel 3:18). Akiben a Lélek állandó jelenléte lakozik, az látó. Ő láthatja azt, amit mások nem látnak, ezért gyakran ábrándozónak gúnyolják. Ennek azonban nincs jelentősége. A csodálatos dolgokat isten álmokban mutatta meg az embernek. A fontos az, hogy rendelkezzünk az igazság Lelkével az igazság szeretete által, amely Istent minden hatalmával és ajándékával hozza el a szívbe. Ezáltal a szív megtisztul a bűntől, és a birtokosa meglátja és megismeri Istent. Ezért figyelmeznünk kell ezekre a szavakra: „vegyetek Szent Lelket”.
A próféta minden ember nevében így szólt az Úrhoz: „bűneink hatalmában hagytál minket” (Ézsa 64:6). A KJV fordításban így olvassuk: „vétkeink által emésztettél el minket”, aminek jelentése ugyanaz. „A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg.” (Péld 5:22) Aki vétkezik, az nem tesz mást, mint haragot gyűjt „az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára. Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint” (Róm 2:5-6). A végén a megtéretlenek, a makacsok „tűz martalékai” lesznek, „mintha soha nem lettek volna”, mert a saját bűneik emésztik meg őket. A bűn egy üszkösödés, olyan, mint a rozsda, amely olyan határozottan emészti a vasat, mint a tűz a fát. Ugyanígy a bűn is felemészti az emberek életét, olyannyira, hogy csak üresség marad belőlük. A semmiség, amerre tart a gonosz a végén, nem más, mint annak a külső megnyilvánulása, ami mindig is volt a bűnös életében. Krisztus, Isten igazsága, akinek élete megtisztít minket minden bűntől, elhozza szívünkbe „az istenségnek egész teljességét”.
A 9-12. versekben van egy igazság, melyet könnyen figyelmen kívül hagyhatunk. Ott azt olvassuk, hogy „szent városaid pusztasággá lettek, a Sion pusztasággá lett, Jeruzsálem elhagyatottá”. Sok év telt el azonban Ézsaiás halála után, amíg ostromolták és elfoglalták Jeruzsálemet, a templomot lerombolták, a nép elhurcolása által pedig a földet pusztává tették. Mondhatjuk, hogy a próféta jövendölt? Ha igen, akkor ugyanez elmondható a Szentírás más részeiről is, amelyek úgy írják le a dolgokat, mintha azok már beteljesedtek volna. Ráadásul ebben az esetben a prófécia teljesen értelmetlen lett volna azok számára, akiknek először szólt, akiknek először írták. Nem! Ezekben a versekben azt látjuk, hogy mindaz, ami egykor Jeruzsálem városáról és Sionról írva van, elsősorban a népre vonatkozik, hiszen mindig is a nép jelleme határozta meg a város és a föld jellemzőit. Amikor a Szentlélek nem lakhat az emberek szívében, akkor káosz tölti be azokat, ahogyan a föld is káosz volt, mielőtt Isten Lelke lebegett volna fölötte. Ráadásul az emberek Isten templomai, és ezért joggal írja Sionról, hogy pusztaság, amikor az emberek szíve nem más, mint a bűn pusztasága. A föld csak az ember miatt van átok alatt, ezért ugyanaz a hatalom újítja meg, amely megújítja az embereket e hatalom bennük való működése által.
The Present Truth, 1900. június 14.
A