A dicsőséges örökség

Ézsaiás 65:1-25 (Lowth fordítás):

„¹Hagytam, hogy felkeressenek, akik nem kérdeztek engem; engedtem, hogy megtaláljanak, akik nem kerestek engem. »Íme, itt vagyok! Íme, itt vagyok!« – mondtam a nemzetnek, mely nem szólította nevemet. ²Egész nap kitártam kezemet a lázadó nép felé, amely nem jó úton jár, hanem a saját gondolatai után; ³a nép felé, mely haragra ingerel engem, színem előtt, állandóan; véresáldozatot mutatnak be a kertekben, és tömjénáldozatot a téglákon; ⁴a sírokban tartózkodnak, és a rejtekhelyeken éjszakáznak; megeszik a sertéshúst, és tisztátalan hús leve van edényeikben. ⁵Azt mondják: »Húzódj vissza, ne közelíts hozzám, mert szentté teszlek!« Ezek füst az orromban, egész nap égő tűz. ⁶Íme, meg van írva színem előtt; nem hallgatok, csak ha visszafizettem; és vissza fogok fizetni az ölükbe, ⁷bűneitekért és atyáitok bűneiért egyaránt, – mondja Jehova –, akik tömjéneztek a hegyeken, és a halmokon gyaláztak engem; kimérem korábbi tetteik fizetségét az ölükbe. ⁸Így szól Jehova: »Mint amikor egy jó szőlőszemet találnak a szőlőfürtön, és azt mondják: Ne pusztítsd el, mert áldás van benne, úgy teszek én szolgáimért: nem pusztítok el mindenkit. ⁹Ivadékot hozok elő Jákobból és Júdából, aki örökli hegyeimet; választottaim fogják örökölni, és szolgáim laknak majd ott. ¹⁰Sáron nyájak legelője lesz, és Ákor völgye csordák pihenőhelye, népem számára, mely engem keres. ¹¹Titeket azonban, akik elhagytátok Jehovát, és elfeledkeztetek szent hegyemről; akik asztalt terítettetek a szerencseistennek, és fűszeres bort töltöttetek a sorsistennek: ¹²titeket a kard élére szántalak, és mindnyájan letérdeltek majd a leöléshez, mert kiáltottam, de nem válaszoltatok, szóltam, de nem hallottátok meg; azt tettétek, ami rossz a szememben, és ami nem tetszik nekem, azt választottátok.« ¹³Ezért így szól Jehova: »Íme, szolgáim enni fognak, ti pedig majd éheztek; íme, szolgáim inni fognak, ti pedig majd szomjaztok; íme, szolgáim örvendezni fognak, ti pedig majd szégyenkeztek; ¹⁴íme, szolgáim ujjongani fognak szívük boldogságában, ti pedig majd kiáltoztok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgattok! ¹⁵Neveteket átoknak hagyjátok választottaimra: Öljön meg téged Jehova! Szolgáinak pedig más nevet ad. ¹⁶Aki áldást kér magára a földön, a hűség Istenének nevében kér majd áldást; és aki esküszik a földön, a hűség Istenére fog esküdni. Hisz feledésbe megy a hajdani nyomorúság, és rejtve lesz szemem elől. ¹⁷Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek. ¹⁸De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek; mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem, népét pedig örömmé. ¹⁹Ujjongok majd Jeruzsálemben, és örvendezem népemben; nem hallatszik többé benne sírás hangja és kiáltás hangja. ²⁰Nem lesz ott többé néhány napig élő csecsemő, sem öreg, aki nem tölti be napjait; mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg, és aki nem éri meg századik évét, átkozottnak számít. ²¹Házakat építenek, és bennük laknak, szőlőt ültetnek, és eszik gyümölcsét. ²²Nem azért építenek, hogy más lakjék ott, nem azért ültetnek, hogy más egyék; mert népem életkora olyan lesz, mint a fák életkora, és kimerítik kezük munkáját. ²³Nem fáradnak hiába, és nem a hirtelen pusztulásra szülnek; mert Jehovától megáldott ivadékok ők, és sarjaik velük együtt. ²⁴Ez történik majd: mielőtt még kiáltanának, én válaszolok, ők még beszélnek, és én már meghallgatom. ²⁵Farkas és bárány együtt legelnek majd, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen« – mondja Jehova.”

Ez a fejezet természetes módon két részre oszlik: az első tizenhat vers bemutatja, hogy kik alkotják az igazi Izraelt, és hogy nem egy bizonyos nemzet alkotja Isten népét, hanem azok, akik „minden nemzetből, ágazatból, nyelvből és népből” összegyűjtettek. A második részt pedig a 17-25. versek alkotják, és az új földről szólnak, amelyen „az igaz nép, a hűség megőrzője” lakozik majd az örökkévalóságban.

Az első két vers megértéséhez elég elolvasnunk a Róm 10:19-21 verseket. Ezekből megtudjuk, hogy az evangélium hangja eljutott a föld végső határáig, és hogy a következő szavak a pogányokra utalnak: „Engedtem, hogy megkeressenek azok, akik nem is kérdeztek; hagytam, hogy megtaláljanak azok, akik nem is kerestek.” Azt is megtudjuk, hogy a „lázadó nép”, amely után Isten egész napon át kitárta kezét, a test szerinti Izrael. Ezek az ihletett versek segítenek megérteni a fejezetet, hiszen a 3-7. versek a zsidó népet írják le, amely azzal büszkélkedett, hogy függetlenül az általuk elkövetett utálatosságoktól, továbbra is Isten népe marad. Az a tény, hogy elődjeik az Egyiptomból való szabadulás által különleges áldásokban részesültek, és az, hogy megkapták Isten törvényét, büszkévé tette őket, még akkor is, ha nem tartották be a törvényt (Róm 2:17-23). Túl szentnek hitték magukat ahhoz, hogy körülmetéletlen pogányokkal társuljanak. Isten azonban megmutatta, hogy a körülmetélt pogány semmivel sem jobb, mint a körülmetéletlen, hanem a hit és az engedelmesség az, ami különbséget tesz az igazi izraeliták és a pogányok között.

A keresztény pillanatról pillanatra él. Ha ma győzelmet aratunk, az nem bizonyíték arra, hogy holnap is győzni fogunk. Ez Isten hatalmának és jóságának bizonyítéka, aki mindig azért él, hogy áldásokat osszon. De csak folyamatos önátadás és megszentelődés által részesülhetünk a jövőbeni kegyelmének gyümölcseiben. Minden egyes lélegzetvételünk annak bizonyítéka, hogy Isten velünk van, de a tegnapi lélegzetvételünk ma már nem segíthet. Újabb lélegzetre van szükségünk. Még kevesebb hasznot húzhatunk más lélegzetvételéből. Ha tehát valaki egy olyan néphez való tartozásra alapozza bizalmát, amely valamikor a múltban Isten jelenlétének és hatalmának bizonyítékával rendelkezett, az olyan, mintha a jövő kenyerének reményét a tavaly elköltött pénzre alapozná. Nagyszerű dolog, hogy ránk bízták a frigyládát, amelyben Isten parancsolatai vannak, de annak birtoklása nem óv meg attól, hogy a bűn rabjai legyünk. Sokkal jobb, ha saját szívünk az igazság Szentlelkének temploma.

Bárki, aki ismeri a Bibliát, tudja, hogy az tiltja a disznóhúst. De a Bibliában semmi sem bizonyítja világosabban, hogyan tekint Isten a tisztátalan állatokra és azokra, akik szoros kapcsolatban állnak velük, mint a 4. és 5. versben található szakasz. Ott a disznóhús fogyasztását az Úr a legundorítóbb bálványimádás mellé sorolja. A disznó az egyik legtisztátalanabb és legundorítóbb állat, utálatos a szokásaiban, és utálatos volta átterjed mindazokra, akiknek dolguk van vele. Ennek ellenére nincs még egy olyan állat a világon, amely ennyire kedvelt lenne az ember táplálkozásában. Itt érhetjük tetten, hogy mennyire elferdítették Isten rendjét. Sátán mindent megtett, hogy visszájára fordítsa Isten minden tervét, és az emberiség nagy részénél ez sikerült is. Hisz a magukat kereszténynek nevezett emberek ezrei hajlamosak arra, hogy vallási gyakorlatukat a lehető legmesszebbre vigye Sátán attól, amit Isten elrendelt.

Amikor Sátán arra késztette az embereket, hogy Isten helyett démonokat imádjanak miközben azt állították, hogy az Urat szolgálják, arra vezette őket, hogy disznókat áldozzanak az oltáraikon, szemben a tiszta és ártatlan állatokkal, amelyeket Isten imádatakor áldoztak fel. A disznóhúst azok fogyasztják, akik az életüket Sátán szolgálatára szentelik. De a tény, hogy férfiak és nők, akik azt állítják, hogy a menny Istenét imádják, és hogy Jézus Krisztus tiszta élete arra vezeti őket, hogy tisztátalan állatot egyenek, a törvényszegés titkos bűnének részét képezi. Mindenkit megdöbbentett Antiokhosz Epiphanész istentelensége, aki meggyalázta Isten jeruzsálemi templomát azzal, hogy disznókat áldozott az oltáron. Az a templom csak egy szimbólum volt, de gondoljunk csak bele, mennyivel nagyobb szentségtörés, ha sertéshúst eszünk, és megfertőzzük testünket, amely Jahve igazi temploma.

A 11. versben szereplő pogány istenekkel kapcsolatban egyik ókori író a következő bölcs megjegyzést tette, amely megkímélhet bennünket sok felesleges spekulációtól: „Hogy miért kell aggódnunk emiatt? A kontextusból világos, hogy ezek mind hamis istenek, akár csillagokról, akár más természeti tárgyakról, akár csak fikcióról legyen szó. A Szentírás nem részletezi, mik voltak a bálványimádás tárgyai, hanem csak kijelenti, hogy még a róluk való említést is teljesen el kellene hagyni. És hála Istennek, annyira mellőzi azok említését, hogy alig tudjuk, milyenek voltak.”

Nem tudom, hogy a 8. versben Lowth „egy jó szőlőtőke” helyett miért fordította „egy jó szőlőszem”-nek a szavakat, hiszen a héber szöveg megegyezik a mi hagyományos fordításunkkal. Ez a különbség azonban nem befolyásolja lényegesen a tanulmányunkat. Lowth szerint Isten nem embertömegként, hanem egyénenként fogadja magához az embereket. Ahogyan a szőlőfürt rossz szőlőszemei közül kiszedjük a jó szőlőszemet, ugyanúgy válogatja ki Isten az Ő népét a világból, vagy akár az Ő nevét viselő egyházakból és társaságokból, amíg Izrael minden nemzethez és osztályhoz tartozó, álnokság nélküli emberekből össze nem áll. Ez egyértelműen a 8. vers tanulsága. De a hagyományos bibliafordításunk szerint van egy másodlagos tanulság is. Az új élet a fürtben található, nem pedig az erjesztő edényben, és áldás van benne. Amikor a föld gyümölcseit abban a természetes állapotban esszük, melyben Isten maga készítette el számunkra, vagy amennyire csak lehet, ahhoz az állapothoz minél közelebb, és ebben az ajándékban elismerjük Istent, akkor az Ő életének áldásában részesülünk. Isten élete a legszentebb és legértékesebb, és nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy megrontsuk vagy visszaéljünk vele. Az Isten trónjától származó élet folyója tökéletesen tiszta, de emberi visszaélések által meg lehet szennyezni. Ezért arra kell törekednünk, hogy a forráshoz menjünk, és közvetlenül Istentől vegyük a romlatlan életet.

A fejezet első részének nagy tanulsága Isten csodálatos szeretete, irgalma és kegyelme. Ő azokat is szereti, akik nem szeretik őt. Megszólítja azokat, akik nem is kérdeznek róla és megkeresi azokat, akik nem is gondolnak rá. Sőt, nem sértődik meg könnyen, ha elhanyagolják és szándékosan elutasítják. Nemcsak hogy megkeresi azokat, akik nem ismerik Őt, hanem türelmes azok szeszélyeivel szemben is, akik megismerték jóságát, de nem értékelik. Azt mondta Izraelnek: „Egész nap kitártam kezemet a lázadó nép felé, amely nem jó úton jár, hanem a saját gondolatai után.” Csodálatos szeretet! Ó, bárcsak mindig a miénk lenne! A miénk lehet, mert ha befogadjuk az ingyen nekünk ajándékozott Szentlelket, akkor szívünkbe árasztja azt a „hosszútűrő és kegyes”, szeretetet, amely „nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt.” Ez természetes módon nem a miénk, de a kegyelem nekünk adhatja azt az isteni természetet, amelynek ez a tulajdonsága.

Az Úr szolgáinak állapota szembetűnő ellentétben áll a jelen világ fájdalmával és gyötrelmével, valamint azzal a biztos pusztulással, amely azoknak a sorsa lesz, akik ezzel a világgal egyesülnek. Az új ég és az új föld kitöröl az üdvözültek elméjéből minden nélkülözésről vagy szenvedésről szóló gondolatot, amit elszenvedtek ezen a földön. És miközben az elménkbe vésődik az eljövendő világ örömének és békéjének gondolata, ne feledjük, hogy Isten azt a világot már alárendelte az embernek, és hogy már most is megízlelhetjük annak erejét. A Lélek által már most is a miénk, a megpróbáltatások és nyomorúságok idején, e világ szenvedései közepette, a miénk, hogy megtudjuk „milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között” (Ef 1:18). Isten az örökkévalóságot helyezte a szívünkbe, így mostantól kezdve örökké örülhetünk és örvendezhetünk abban, amit Ő teremt. Mert „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van” (2Kor 5:17-18).

Hasonlítsuk össze a 17-19. verseket a Jel 21:1-5 verseivel, és nem lesz kétséges azok alkalmazása. Az Úr itt nem átvitt értelemben beszél valamilyen helyhez kötött munkáról, amely valamelyik nemzetben fog végbemenni, hanem földet érintő valóságos változásra utal, ezért a mi megértésünkhöz legközelebb álló nyelvezetet használja.

Az élet az eljövendő világban nagyon is valóságos lesz. Furcsa módon a „valódi élet” kifejezés a legtöbb ember számára a keserves megpróbáltatások és szenvedés gondolatát közvetíti. Milyen szomorú, hogy sokan csak a képzeletben ismerik az örömöt, és csak álmokban találják meg a boldogságot. De az Isten által teremtett valóság végtelenül túlmutat minden emberi képzeleten. Isten szolgáinak nincs szükségük képzeletre, mert a valóság olyan csodás örömöt, boldogságot és tudást hoz nekik, amelyet emberi szív még csak nem is sejthet. Az új földön nem lesz semmi, ami homályos, ködös vagy sötét, hanem az emberek ugyanúgy társulnak majd, mint ezen a világon, de a bűn nyomai nélkül. A bűn az, ami ilyenné változtatta ezt a földet, és az újjátételéhez szükséges minden változás a bűn eltávolításából áll. „Házakat építenek és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.” Lesz birtoklás a földön, de azt nem lehet majd megvenni vagy eladni, mert minden ingyen, Istentől kapott ajándékként lesz. „Minden, ami az enyém, a tiéd is” lesz a mottója minden lakosnak. Amit a szocialisták hiába álmodtak, és még annál is végtelenül több lesz az evangélium által biztosítva az embereknek.

„És hallottam nagy szózatot, amely ezt mondta az égből: Íme az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:3-4) Innen tudjuk, hogy fejezetünk 20. verse az átmeneti szakaszt jelzi. Ne feledjük, hogy a gonoszok végső pusztulása és a föld megújulása csak Krisztus eljövetele és az első feltámadás utáni ezer év elteltével következik be (lásd Jelenések 20.), miközben a szentek Krisztussal együtt uralkodnak majd a mennyei új Jeruzsálemben. Következésképpen a százéves bűnös, aki átkozottan hal meg, hozzájuk képest csak egy kisfiú lesz. A hetven év teljes életkornak számít ebben az életben. A százévesen elhunyt bűnös azonban a dicsőségben uralkodó szenthez képest olyan, mint aki gyermekkorától kezdve megsemmisültnek tűnik. Mert Krisztus eljövetelétől kezdve a szentek között nem lesz többé rövid életű gyermek, hanem mindenki örök életet fog élni. Az ezernyi év, amely valaki felett eltelik, nem öregíti meg, és nem csökkenti ifjúságának frissességét.

A fa a folyamatos fiatal élet egyik legjobb ábrázolása, és az élet fája mintául áll mindenki előtt. Ilyen lesz Isten egész népének élete is. Örökké fognak élni, amíg az élet fája létezik, amelyhez szabadon hozzáférhetnek. Az ő életük Isten élete lesz. Ne tévesszen meg bennünket Lowth fordításában a „kimerítik kezük munkáját” kifejezés. Nem arról van szó, hogy a kezük munkája annyira elhasználódik, hogy ki kell dobni, mint a ruhákat, amelyeket most viselünk, hanem azt jelenti, hogy élvezni fogják kezük minden munkáját. Mindig élni fognak, hogy élvezzék munkájukat, nem fognak meghalni és másokra örökséget hagyni. „Nem fáradnak hiába, és nem a hirtelen pusztulásra szülnek; mert az Úrtól megáldott ivadékok ők, és sarjaik velük együtt.”

The Present Truth, 1900. június 21.

A