Maradjatok a mérföldköveknél!
„A Galata levél törvénye volt az egyetlen kifogásuk”
Az 1890-es lelkészértekezlet második részében végzett háromhetes fárasztó munka után Ellen White visszatért Kaliforniába. Néhány kivételtől eltekintve minden nap beszélt, „néha naponta kétszer is”. Munkája korántsem volt hiábavaló, mert az összejövetelek légkörében változás állt be. E változás java része a Battle Creek-i vezetők két különleges gyűlésének az eredménye volt. Végül A.T. Jones és E.J. Waggoner lehetőséget kaptak, hogy elmondják a helyzetet a maguk szempontjából, és válaszoljanak az összes hamis vádra, amelyet már a minneapolisi konferenciát megelőzően terjesztettek velük kapcsolatban. Ez „mély benyomást tett” sokakra, akik ellenük harcoltak, és számos beismerő vallomás született. Többen újra megértették a bizonyságtételek érvényességét, és támogatóiként foglaltak állást.[1]
Dan Jones úgy vélte, hogy „kár lett volna elhagyni Battle Creeket e két különleges gyűlés és a kapott világos magyarázatok nélkül”. Most „megváltozott embernek” érezte magát. Amikor néhányan azt kérdezték, miért nem tartották meg korábban ezeket az összejöveteleket, Ellen White „elmagyarázta, hogy a benyomások és érzések olyan jellegűek voltak, hogy nem tudtuk elérni az embereket, mert volt fülük, de nem hallottak; és a megkeményedett szíveket nem lehetett befolyásolni.”[2] Ennek ellenére Ellen White kijelenthette: „hála Istennek, hogy eljött a győzelem”.[3] „A lázadás gerince megtört azok számára, akik máshonnan jöttek.”[4] Isten nem hagyta el népét.
Nem Ellen White volt az egyetlen, aki hálás volt: „Olsen testvér annyira boldog és annyira felszabadult, hogy örömében nem tud hová lenni. Waggoner testvér nagyon elégedett.”[5] Ez nagyon bíztató volt, figyelembe véve, hogy csak néhány nappal ezelőtt O.A. Olsen panaszkodott a lelkészi szolgálat gyenge teljesítményére: [392] „Szomorú vagyok a lelkészeink munkája miatt. Általánosságban az embereinkre nézve elmondható, hogy nincsenek jól felkészülve az előttünk álló vészhelyzetre.” Olsen felismerte, hogy ha Isten nem közelít „nagyobb erővel”, és ha nem nyújt „különleges áldásokat és kegyelmet, akkor nem fogunk felemelkftni a ránk váró lehetőségekhez”.[6] Olsen láthatta, hogy „miközben Isten gondviselésének keze olyan utat nyit meg, mint még soha azelőtt, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az ellenség a bosszúállás lelkületével munkálkodik”.[7]
Olsen igazolni tudta a lelkészértekezleten elért fejlődést, és ezt írta a Review-ban megjelent cikkében: „White testvérnő szolgálatának fontos szerepe volt a bibliaiskolában. […] Ezek különleges érdeklődésű alkalmak voltak, és sokáig megmaradnak a jelenlevők emlékezetében. White testvérnő nagyon felszabadultan beszélt, és több alkalommal az Úr ereje nagymértékben megnyilvánult általa. […] Nagyon hálásak vagyunk Isten áldásáért és a sikerért, amely a mostani erőfeszítést kísérte.”[8] Dan Jones a Review ugyanezen számában megjelent hasonló cikkében alátámasztotta Olsen észrevételét:
„White testvérnő sok összejövetelen vett részt, és nagy szabadsággal és erővel mutatta be bizonyságtételét. Az iskola néhány résztvevőjének visszafogottsága a magyarázatok hatására megszűnt, és egy szeretetteljes lelkület váltotta fel. […] Mindannyian nagy áldásban részesültek, és sokan, akik a korábbi szolgálatukban hidegek és formálisak voltak, olyan tapasztalatokat szereztek Isten dolgaiban, amely új bátorságot és reményt adott a jövőre nézve. Az iskola utolsó napján, a reggeli összejövetelen szinte mindenki felszólalt, és egyhangú bizonyságtételként hangzott el, hogy az iskola és az egymással való közösség által nagy áldásban részesültek, és hogy nagyobb bátorsággal és a siker reményével térhetnek a munkaterületükre dolgozni, mint korábban bármikor.”[9]
A továbbképzés befejezése előtt Ellen White meg volt győződve arról, „hogy Sátán látta, itt sok forog kockán, és nem akarta elveszíteni befolyását a lelkipásztori szolgálatban lévő testvéreink felett. Ha azonban teljes győzelemre kerül sor, akkor sok lelkész a legértékesebb tapasztalattal hagyja majd el ezt az összejövetelt.”[10] Minden gyakorlati szempontból úgy tűnt, hogy a végső győzelem valóban eljött. Azonban az 1889-es ébredésekhez és az abban az évben tartott Generál Konferenciához hasonlóan az 1890-es lelkészértekezletről is nyilvánvalóvá vált, hogy messze van a győzelemtől. Alig néhány héttel később Ellen White nagy anyagi nehézségekkel küzdött, csüggedés és betegség gyötörte, és a bizonyságtételek hitelességét a vezető testvérek közül sokan ismét megkérdőjelezték. [393] Ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett ehhez az állapothoz, még egyszer őszintén meg kell vizsgálnunk Dan Jones álláspontját, amelyet az 1890-es lelkészértekezlet alatt és után képviselt a Galata levél törvényéről és a szövetségekről.[11]
A nem megfelelő időben való távolmaradás
Amikor Dan Jones a lelkészértekezleten tartott szövetségekről szóló előadások közben odament Ellen White-hoz, és megkérdezte a véleményét, ő egyenesen így válaszolt: „Nem fogom elmondani a véleményemet; a meggyőződésemet. Kutasd a Bibliát!”[12] Néhány nappal később Ellen White mégis írásban és nyilvánosan is ismertette véleményét. Sajnos Dan Jones nem tudott jelen lenni. Március 2-án, vasárnap Dan Jones Battle Creekből Tennessee-be utazott, hogy segítsen R.M. King megvédésében az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó vasárnapi törvényszegési perben, és csak március 10-én, hétfőn, azaz körülbelül nyolc nappal később tudott visszatérni Battle Creekbe.[13]
Következésképpen Dan Jones egy egész héten át lemaradt a reggeli összejövetelekről, ahol Ellen White közvetlenül beszélt a testvérekhez a történtekről. Dan Jones nem volt jelen szombat reggel, amikor Ellen White világosan kijelentette: „Tehát Isten előtt mondom nektek, hogy a szövetségek témája, ahogyan [Waggoner] bemutatta, az igazságot képezi. Ez a világosság. Isten tiszta mondatokban nyilatkoztatta ki nekem. És kérdezem azoktól, akik ellenállnak a világosságnak: Istennek vagy az ördögnek dolgoznak?”[14] Valószínű, hogy Dan Jones nem kapott másolatot arról a levélről, amelyet Ellen White írt Uriah Smithnek ugyanazon a szombat reggelen, és amelyben a lehető legnyomatékosabban kijelentette: „Az előző este Isten megmutatta nekem, hogy a szövetségekről szóló bizonyítékok egyértelműek és meggyőzőek. Te, Dan Jones testvér, Porter testvér és mások hiába pazaroljátok kutatási képességeteket arra, hogy Waggoner testvér által a szövetségekkel kapcsolatban előadottaktól eltérő álláspontot mutassatok be. […] A szövetségek témája világos, és minden őszinte és előítélettől mentes ember elfogadja.”[15] Dan Jones másnap is hiányzott a vasárnap reggeli összejövetelről, ahol Ellen White megkérdezte a jelenlévőket: „Isten hívta ezeket az embereket [Jones és Waggoner], hogy hirdessék az igazságot? Én azt mondom, igen, Isten küldött embereket, hogy elhozzák nekünk az igazságot, amellyel nem rendelkeznénk, ha Isten nem küldött volna valakit, hogy elhozza nekünk.”[16] [394]
Nyilvánvaló, hogy Dan Jonesra meglehetősen nagy meglepetés várt, amikor visszatért Battle Creekbe. Hétfő reggel, azon a napon, amikor Dan Jones visszatért, Ellen White ezt írta William C. White-nak: „Nagy örömmel értesültem arról, hogy Prescott professzor az óráin ugyanazt tanítja a diákoknak, amit korábban Waggoner testvér tanított. Ő a szövetségeket mutatja be. […] Úgy látom, hogy sokan megkönnyebbültek a múlt szombat óta, miután kijelentettem, hogy a szövetségek témája, ahogyan Waggoner testvér tanítja, az igazságot jelenti.”[17] Dan Jonesnak nem kellett sokáig várnia arra a hírre, hogy Ellen White „teljes mértékben támogatta Dr. Waggoner álláspontját a szövetségekről”, ami minden mást hozott lelkére, csak megkönnyebbülést nem.[18]
Dan Jones kedd reggel több mint egy hét hiányzás után először vett részt a reggeli összejövetelen. „A terem megtelt”, az előadók Ellen White, O.A. Olsen, E.J. Waggoner és W.W. Prescott voltak. Sok vallomás hangzott el, köztük R.C. Porter vallomása is. Bár Porter „nem értett világosan mindent a szövetségekkel kapcsolatban”, de „megvallotta a hibát, amit vele [Ellen White-tal] és Waggoner testvérrel szemben elkövetett”. E vallomások eredményeként „az egész terem sírt és dicsérte Istent, mert hatalma megnyilatkozott”. Nem csoda, hogy Ellen White kijelenthette: „A lázadás gerince megtört azok számára, akik máshonnan jöttek.” Ez a tény mély benyomást tett Dan Jonesra, mert „végig lehajtott fejjel hallgatott, és egyszer sem emelte fel, amíg az összejövetel véget nem ért”.[19]
Március 12-én, szerdán Ellen White összehívta a megtartandó két különleges találkozó közül az elsőt Battle Creek fővezetőivel, beleértve Dan Jonest is. Ellen White és E.J. Waggoner most először tudott válaszolni a számos hamis vádra, ami még a minneapolisi konferencia előtt elterjedt velük kapcsolatban. Mi volt az alapja ezeknek a vádaknak? „Végül arra vezették vissza, hogy Butler testvér kapott egy levelet Kaliforniából, amelyben közölték velük, hogy terveket készítettek a Galata levél törvényének előmozdítására. Ezt megcáfolták és elmagyarázták, hogy nem készültek semmiféle tervek.” Ilyen összeesküvésre nem került sor. Bár sok jót eredményezett ez az ötórás összejövetel, mégsem történt „a lelkek általános megtörése a Szentlélek befolyása és az Isten hatalma alatt”, ahogy Ellen White remélte.[20] [395]
Amikor Ellen White üzenetet küldött Dan Jonesnak, hogy hívja meg Waggonert szombatra prédikálni, ő „kissé vonakodott, de végül meghívta, és Waggoner az egyik legértékesebb prédikációját mondta el”. A délutáni összejövetelt a kiadó kápolnájában tartották, ahol „Isten Lelke közel jött hozzánk. Krisztus zörgetett az ajtón, de nem volt hely számára, nem nyitottatok ajtót, és az Ő dicsőségének fénye, amely oly közel volt, visszavonult”. Vallomások hangzottak el, de nem „olyan tisztán és lényegre törően”, ahogy Ellen White várta volna. Ezen az alkalmon Dan Jones a szörnyű kísértéseiről beszélt, hogy „feladja a bizonyságtételekbe vetett bizalmát”. Ellen White azon tűnődött, hogy „milyen nehéz volt ezeknek az embereknek meghalni az énnek.”[21]
Végül március 16-án vasárnap reggel Ellen White „kimerülten és szinte csüggedten” vett részt az összejövetelen, ahol „néhány nagyon pontos megjegyzést tett”. Elmondta, hogy „mivel semmisítették meg azt, amit az Úr tenni akart, és elmondta az okot is. A Galata levél törvénye volt az egyetlen kifogásuk.” Anélkül, hogy időt vesztegetett volna, Ellen White arról az alapvető problémáról beszélt, amely megakadályozta őket abban, hogy elfogadják az új világosságot:
„Kérdezem: Miért van az, hogy a Galata levél törvényéről szóló értelmezésetek fontosabb számotokra, és miért ragaszkodtok buzgón a saját nézeteitekhez, minthogy elismerjétek Isten Lelkének munkáját? Amikor a Galata levél törvényét értelmeztétek, a személyes mérlegeteken mérlegeltetek minden mennyből küldött értékes bizonyságtételt. Semmi sem juthatott el hozzátok Isten igazságát és hatalmát illetően, hacsak nem viselte a ti pecséteteket, azokat a drága eszméket, amelyeket a Galata levél törvényével kapcsolatban bálványoztatok.
Isten Lelkének e bizonyságtételei, Isten Lelkének gyümölcsei súlytalanok számotokra, hacsak nem viselik a Galata levél törvényéről alkotott elképzeléseitek pecsétjét. Félek tőletek, és félek a Szentírás minden egyes részével kapcsolatos értelmezéseitektől, amelyeket egy annyira keresztényietlen lelkületben mutattatok be, mint amilyent nyilvánítottatok, és amely oly sok terhet rakott rám. […] Legyetek óvatosak, nehogy bűnt kövessetek el a Szentlélek ellen! [...] Azt mondom, hogy ha a Galata levél törvényéről alkotott nézeteiteknek hasonló eredményei vannak, amit Minneapolisban és azóta is láttam, akkor az én imádságom az, hogy a lehető legtávolabb kerüljetek a Szentírás megértéseitektől és értelmezéseitektől. […] Ennél meggyőzőbben nem is cáfolhatnátok elméleteiteket, mint ahogy teszitek.
Tehát, testvéreim, nincs mit mondanom, nincs terhem a Galata levél törvényével kapcsolatban. Ez a téma számomra jelentéktelennek tűnik ahhoz a lelkületetekhez képest, amelyet idehoztatok. Ez pontosan ugyanaz a lelkület, amely a zsidók részéről Jézus Krisztus szolgálatával és küldetésével kapcsolatban megnyilvánult.”[22] [396]
A vezető testvérek azért utasították el az egyre növekvő világosságot, mert megértették, hogy az ellentétes a Galata levél törvényéről szóló „dédelgetett elméleteikkel”. Régi felfogásukat félre kellett volna tenniük, hogy elfogadják azt az üzenetet, amelyet az Úr az Ő nagy kegyelmében küldött Jones és Waggoner által. Az a lelkület, amelyet oly sokan tanúsítottak, az egyik legnagyobb bizonyítéka volt annak, hogy a szentírás-értelmezésük valóban téves volt. Ellen White tovább feszegette a kérdést. Ahelyett, hogy a Galata levél törvényéről alkotott elméletük mérföldkő lett volna, inkább Baál-imádattá kezdett válni:
„Krisztus evangéliumának, az Ő leckéinek és tanításainak csak kevés helye van azok tapasztalatában és szavaiban, akik állítják, hogy hisznek az igazságban. Minden dédelgetett elmélet, minden emberi eszme nagy fontosságúvá válhat, és olyan bálványként imádhatják, amely előtt mindenkinek meg kell hajolnia. Valójában ezt tették a Galata levél törvényének elképzelésével is. Bármi, ami ilyen dédelgetett dologgá válik, hogy Krisztus helyét bitorolja; minden olyan felmagasztalt eszme, amely gátolja a bizonyítékok eljutását az elmébe, az bálvánnyá válik, amelyért mindent feláldoznak. A Galata levél törvénye nem életbevágóan fontos téma, és soha nem is volt az. Azok, akik a régi mérföldkövek egyikének nevezik, egyszerűen nem tudják, miről beszélnek. Soha nem volt régi mérföldkő, és soha nem is lesz az. […]
Az Isten nekem adott igéje alapján mondom, hogy azoknak, akik szilárdan álltak a Galata levél törvényével kapcsolatos véleményük és álláspontjuk védelmében, égő szövétnekkel kell megvizsgálniuk a szívüket, hogy felismerjék, miféle lelkület vezérelte őket erre. Pál apostol szavaival kérdezem: »kicsoda igézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?« (Gal 3:1). Micsoda sátáni csökönyösség és makacsság mutatkozott meg! Én nem aggódtam a Galata levél törvénye miatt, de attól tartottam, hogy vezető testvéreink ellenállnak a világosságnak és Isten Lelke nyilvánvaló bizonyságtételeinek, és mindent elutasítanak, hogy saját feltételezett elképzeléseiket és dédelgetett elméleteiket bálványozhassák. A testvéreim magatartása és a kinyilvánított lelkülete arra kényszerít, hogy azt mondjam: Isten őrizzen meg engem a Galata levél törvényével kapcsolatos meglátásaitoktól.”[23]
Nekünk ma ugyanolyan fontos megértenünk, mit akart Ellen White elmagyarázni a testvéreknek, mint amennyire akkor fontos volt nekik. Ellen White több mint tucatszor úgy hivatkozott a Galata levél törvényének általánosan elfogadott felfogására, mint „a ti eszmétek”, „a ti megértésetek”, „a ti értelmezésetek”, „a ti elméletetek” és „a ti véleményetek”, amelyhez úgy ragaszkodtak, mintha ez a hit mérföldköve lenne, amelyet soha nem lehet másképp értelmezni. Készek voltak feláldozni Krisztus Lelkének kiáradását is annak érdekében, hogy ragaszkodhassanak [397] „dédelgetett elméleteikhez”. „A keresztényietlen lelkületük” és a „sátáni konokságuk” arra késztette Ellen White-ot, hogy a lehető legtávolabb kerüljön a „megértésüktől és értelmezésüktől”. Ez volt a kontextus, amelyben Ellen White kijelentette, hogy „nem aggasztotta”, és „nem terhelte a Galata levél törvénye”, ahogy ők értelmezték. Ez nem „létfontosságú kérdés”, hanem „kisebb jelentőségű” volt ahhoz a lelkülethez képest, amelyet ők kinyilvánítottak. Ellen White nem akarta elutasítani a szövetségek témájának tiszta világosságát a Galata levél törvényéről alkotott elgondolásaik miatt.[24]
Ellen White semmiképpen sem azt sugallta, hogy a tanítások lényegtelenek lennének, hanem csak az volt a célja, hogy a testvérek kedvesen bánjanak egymással, amikor véleményük különbözik. Másrészt egyértelművé tette, hogy Waggonernek a szövetségekkel kapcsolatos nézetei igazak, és ő sok testvértől eltérően nem akarta ezeket elutasítani, még akkor sem, ha ez azt jelentette, hogy fel kell adnia a Galata levél törvényének általánosan elfogadott értelmezését. Ellen White nyilvánvalóvá tette ezt a Smithnek alig egy héttel korábban írt levelében: „A szövetségek témája világos, és ezt minden őszinte és előítélettől mentes embernek el kellene fogadnia, de engem arra a helyre vezettek, ahol az Úr mélyreható bepillantást engedett erről a helyzetről. Azért fordítottál hátat a közvetlen világosságnak, mert attól féltél, hogy a Galata levél törvényéről szóló tanítást el kell fogadnod. Ami a Galata levél törvényét illeti, nekem nincs semmilyen terhem, és soha nem is volt.”[25]
Az a tény, hogy Ellen White-ot nem terhelte a Galata levél törvényének kérdése, nem jelenti azt, hogy ő elutasította volna egy világosabb kinyilatkoztatás lehetőségét. Minneapolisban kijelentette: „Ha teljes mértékben értem Waggoner nézetét a Galata levél törvényéről, az nem harmonizál azzal az értelmezésemmel, amit a múltban vallottam.” Azonban Ellen White „hajlandó volt arra, hogy kisgyermekként elfogadja a tanítást”, mert az igazság „semmit sem veszít a kutatás által”.[26] A testvéreknek azt mondta, hogy Jones és Waggoner nézete „különbözhet az övékétől”.[27] A konferencia vége felé pedig „először” kezdett elgondolkodni azon, hogy „lehetséges, hogy végső soron eddig nem helyes nézetet vallottunk a Galata levél törvényével kapcsolatban, mert az igazságot nem szükséges ilyen lelkülettel megtámogatni”.[28] Biztos volt benne, hogy „ha nálunk volt az igazság ebben a témában, akkor testvéreink nem szentelődtek meg általa”.[29]
Amint azt fentebb bemutattuk, az 1890-es lelkészértekezlettől kezdve Ellen White már nem azonosult az általánosan elfogadott nézettel, hanem számos alkalommal így beszélt róla, hogy „a ti felfogásotok”. [398] Alig egy évvel később kijelenthette, hogy „a Galata levél törvényéről szóló vitában téves álláspontra helyezkedtek - egy olyan kérdésben, amelyet sokan nem értettek teljesen - ezért az egyház szomorú veszteséget szenvedett”.[30] Néhány évvel később Ellen White kihangsúlyozta ezt a nézetet, és határozottan támogatta Jones és Waggoner álláspontját: „»A törvény Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett«. […] Ebben a bibliaversben [Gal 3:24] a Szentlélek az apostolon keresztül főleg az erkölcsi törvényről beszél. […] Minneapolisban Jones és Waggoner által küldött igen értékes üzenet elutasításának az volt az oka, hogy nem voltak hajlandóak feladni az előre kialakított véleményüket, és elfogadni ezt az igazságot. Ennek az ellenállásnak a gerjesztésével Sátánnak sikerült nagymértékben megfosztania népünket a Szentlélek különleges erejétől, amelyben az Úr kimondhatatlanul szeretett volna részesíteni bennünket. […] Elutasították azt a világosságot, melynek dicsősége az egész földet be kell, hogy ragyogja.”[31] Mindezeket a dolgokat szem előtt kell tartanunk, amikor áttekintjük az 1890-es lelkészértekezlet utóéletét, különben hamis premisszákból indulhatunk ki a szövetségek ott bemutatott nagy igazságaival kapcsolatban.
Lelki torna
Ha elolvassuk Dan Jones lelkészértekezlet alatti és utáni levelezését, láthatjuk, milyen személyes belső küzdelmen ment keresztül munkatársaival együtt. Nyilvánvaló, hogy ők nem értettek egyet Jones és Waggoner Galata levél törvényéről és a szövetségekről szóló nézetével, amelyek oly szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Azt állították, hogy hisznek a hit általi megigazulásban, de úgy érezték, hogy Jones és Waggoner álláspontja aláássa a szombatot, a törvényt és a harmadik angyal üzenetét. Amikor Ellen White határozottan támogatta Jonest, Waggonert és nézeteiket, a bizonyságtételeket megkérdőjelezték. Azt mondták, hogy „Ellen White talán megváltozott”. A bizonyságtételek feladásának kísértése azonban csak sötétséget és csüggedést hozott, mivel azok a harmadik angyal üzenetével álltak kapcsolatban, és a bizonyságtételek feladása „mindennek feladását” jelentette.[32] Könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben valamit fel kellett adni.
Március 14-én az első „különleges találkozó” után Dan Jones írt arról, hogyan látta eddig a helyzetet. D.T. Shiremannak - egy önfenntartó evangélista Kansasból - írt a Battle Creekben szerzett tapasztalatáról. [399] Levelében Dan Jones beszámolt néhány belső vívódásáról, amin keresztülment: „Késztetve lettem belátni, hogy milyen veszélyes a látszatra hagyatkozni, és úgy alakítani a dolgokat, ahogy én gondolom. [...] Amikor Isten világossága bevilágítja a szíveket, és valódi fényükben mutatja meg az indítékokat és célokat, amelyek minket késztetnek, a látvány egyáltalán nem bátorító.”[33] Ugyanazon a napon Dan Jones írt R.A. Underwoodnak, és több személyes gondolatát is megosztotta az összejövetelről:
„Az elmondottakból úgy tűnik, hogy [William C.] White, Waggoner és Jones testvérek nem rendelkeztek előre megfontolt tervvel, amikor a Csendes-óceán partjáról Minneapolisba jöttek, hogy bemutassák nézeteiket, és azóta sem próbáltak meg ilyen tervet megvalósítani. White testvérnő erőteljesebben állt ki Dr. Waggoner mellett, de nem szólalt fel határozottan a két szövetségről szóló magyarázata mellett. Ellen White azt mondja, Isten megmutatta neki, hogy Waggonernek van világossága a szövetségek témájában, de az Úr nem mutatta meg, miről szól ez a világosság. Legalábbis én így értem a jelen pillanatban.”[34]
Dan Jones küzdött azzal, hogy elfogadja, amit az Úr kinyilatkoztatott Ellen White-nak Waggoner szövetségekkel kapcsolatos nézeteinek alátámasztására. Hogyan értelmezze azt, amit a „két különleges összejövetel” egyikén hallott, valamint az Ellen White kijelentéseiről szóló beszámolót, amelyeket távollétében mondott a második különleges gyűlésen anélkül, hogy elismerte volna, hogy Waggoner nézete igaz. Érthető, hogy másnap reggel megosztotta belső konfliktusát, amelyet a bizonyságtételekkel kapcsolatos kételyei okoztak. Azon gondolkodott, hogyan támogathatta őszintén Ellen White Waggoner nézeteit. Nyilvánvaló, hogy a „hitetlenség hatása”, amelyet Ellen White szerint „minden összejövetelen” érzett, jelen volt Dan Jones tapasztalatában, és eltávolította Isten erejét, amely azon a ponton volt, hogy kiárad rá.[35]
Vasárnap reggel, amikor Ellen White leleplezte a megnyilvánuló elutasítás alapvető okát - „értelmezésük a Galata levél törvényéről” -, akkor Dan Jones megfogalmazott magában egy olyan bizonyítékot, amely lehetővé tette számára, hogy „elismerjen néhány dolgot”, és ugyanakkor állást foglaljon a „bizonyságtételekkel kapcsolatban”. Sajnos, nem a Jones és Waggoner által bemutatott igazságok elfogadása volt az, ami miatt Dan Jones „elismert néhány dolgot, hanem egyfajta mentális torna, amely lehetővé tette számára, hogy elfogadja Ellen White-ot [400] prófétának és ugyanakkor elutasítsa a menny jóváhagyását. Nagy lehetett belső vívódása, mert Ellen White azt állította, hogy miközben beszélt, „úgy nézett ki, mintha beteg lenne”.[36] Aznap délután Dan Jones elmondta R.M. Kilgore-nak, hogy mi történt:
„A szövetségek témájának megvizsgálása nem fejeződött be nagyobb megelégedéssel, mint ahogyan elkezdődött. […] Ez ideig azt hittük, hogy [Ellen White] teljes mértékben támogatta Dr. Waggoner álláspontját a szövetségek témájában, legalábbis ezt mondták nekem, amikor visszatértem Tennessee-ből. […] A későbbi események azonban azt mutatják, hogy ez nem így van. Most kiderül, hogy nem is a tanításbeli kérdések voltak az igazi vitás pontok. Ellen White csak a megnyilvánuló lelkületet kifogásolta. Ez Waggoner testvérre nem vonatkozott. White testvérnő és Dr. Waggoner is kijelentette, hogy nem a tanbeli kérdések voltak a konfliktus pontjai. Ez eloszlatja azt, amit eddig egész idő alatt gondoltam. Én mostanig úgy értettem, hogy az egyház nem helyesli az új tanok bevezetését, és ez volt a valódi vita tétje. Ha ebben a kérdésben tévedtem, szívesen veszem, ha kijavítanak. Mindvégig azt hittem, hogy White testvérnő nem azt akarta mondani, hogy Dr. Waggoner nézete igaz a szövetségekkel kapcsolatosan a tanítás tekintetében, mert az annyira nyilvánvalóan téves volt, hogy egyáltalán nem tudtam megbékélni azzal a gondolattal, hogy ezt ő fenntartás nélkül jóváhagyja. […] Ami engem illet, a magam részéről kész vagyok nem foglalkozni a témával, ha mások is így tesznek, a gondolataimat és munkámat pedig az igazság előmozdítására szentelni. [...] Valószínűleg mindkét fél jobban fogja tisztelni egymást, mint eddig, és a jövőben többet tanácskozunk, ha új tanítást akarunk bevezetni.”[37]
Dan Jones minden kezdeti meggyőződését, miszerint Ellen White-ot valóban az Úr vezette, hogy támogassa Jones és Waggoner nézeteit a szövetségekről, mostanra félre tette egy kellemesebb vélemény kedvéért. A következő napokban Dan Jones megosztotta új megértését sok más vezetővel is, akik nem tudtak részt venni a gyűléseken. Minél többször osztotta meg nézeteit, azok annál inkább megerősödtek, és annál jobban meggyökeresedett benne az a gondolat, hogy a konfliktusban nem a tanok, hanem kizárólag egyesek hozzáállása játszott szerepet. Érdekes azonban megfigyelni, hogy Dan Jones hozzáállása nem változott meg; továbbra sem adott szabad utat A.T. Jonesnak és E.J. Waggonernek, hogy az övétől eltérő felfogást képviseljenek. Kevés idő elteltével azonban mindjárt ugyanazt a régi hozzáállást kezdte képviselni, és igyekezett igazolni meggyőződését Jones és Waggoner nézetével szemben. Március 17-én, hétfőn Dan Jones még legalább két levelet küldött: [401]
„Meglehetősen viharos időt éltünk meg ezen a télen, - különösen miután távoztál - amikor a két szövetség témáját behozták a lelkészértekezleten. […] Az eredmény nem az volt, hogy a testvéreket közelebb hozta egymáshoz, hogy Isten művének építésén munkálkodjanak, hanem inkább a pártoskodás lelkületét teremtette meg. […] White testvérnő [...] azt mondta, nem amiatt aggódik, hogy mi hiszünk; és nem kell mindannyiunknak ugyanazt a nézetet képviselnünk a szövetségekről, a Galata levél törvényéről vagy más tanításról, hanem mindannyiunknak Krisztus lelkületét kellene képviselnünk, és egyesülnünk kellene a harmadik angyal üzenetének építésében és előrehaladásában. Nekem úgy tűnik, hogy az ő álláspontja nyilvánvalóan helyes, és ez az elv más témákra is vonatkozni fog ugyanazzal a tekintéllyel, mint amellyel a szövetségek vagy a Galata levél törvényének témájára vonatkozik. [...] A lehető legbiztosabb voltam abban, hogy Dr. Waggonernek és másoknak hátsó szándékaik vannak a nyilvánvaló terveken és célokon túl, amelyeket megvalósítanak, de úgy tűnik, hogy mindkét tekintetben tévedtem. Furcsának tűnik számomra, hogy ez hogyan lehetett így. Minden egyes helyzet újabb bizonyítéknak tűnt, hogy ezek a dolgok igazak, de mindezek ellenére kiderült, hogy nem igazak. Ez a tény azt a gondolatot juttatta eszembe, hogy nem hagyatkozhatunk közvetett bizonyítékokra.”[38]
„Nos, ezen a télen volt itt némi felfordulás a szövetségek témájának bevezetése miatt a lelkészek bibliaiskolájában. Én tiltakoztam. Ez némi felzúdulást keltett. […] Hajlandó vagyok bevallani, hogy e munkával szembeni ellenállásomban nem mindig voltam annyira mentes a személyes érzésektől, mint amennyire kellett volna. [...] Egy ideig úgy tűnt, hogy White testvérnő előáll, és teljes mértékben megvédi Dr. Waggoner álláspontját a szövetségekkel kapcsolatban, én pedig nagyon zavarba jöttem, nem tudtam, hogyan értsem a témát, mert számomra világosnak tűnt, hogy az ő álláspontja nem egészen helyes. Később azonban kijelentették, hogy egyáltalán nem a tanbeli témák voltak a kérdés fontos pontjai. White testvérnő és Dr. Waggoner azt mondta, hogy őket nem az érdekli, mit gondolunk a Galata levél törvényéről vagy a szövetségekről; azt akarták látni, hogy mindannyian el tudjuk fogadni a hit általi megigazulás tanát, hogy mi magunk is hasznát vesszük és bemutatjuk másoknak is. Ezzel teljes egyetértésben vagyok. Hiszek a hit általi megigazulás tanában, és azzal is hajlandó vagyok egyetérteni, hogy a múltban nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet fontossága megkövetel. […] Egy másik dolog, ami ezeken az összejöveteleken kiderült, hogy a Kaliforniából érkezett testvérek nem készítettek semmilyen tervet, hogy a minneapolisi konferencián ismertessék nézeteiket. […] Azt megértettem, hogy nagy jelentőséget tulajdonítottak a tanítás azon pontjainak, amelyek a Galata levél törvényének témáját és a két szövetséget érintették. Azt is hittem, hogy ezek a testvérek tervet készítettek, hogy a nézeteiket megismertessék a néppel, és hogy ezt a tervet lépésről lépésre hajtják végre az értekezleteken, [402] munkásgyűléseken és bibliaiskolákon keresztül. Ha tehát ez nem igaz, akkor még egyszer mondom, hogy tévedés hatása alatt dolgoztam, és be kell ismernem, hogy e tekintetben hibáztam.”[39]
Dan Jones minden egyes új levéllel egyre nagyobb meggyőződéssel fejezte ki megváltozott véleményét. Most már arra a következtetésre jutott, hogy Jones és Waggoner „sajátos nézetei” nem fontosak, hanem a testvéreknek csak a hit általi megigazulást kell elfogadniuk, - amellyel amúgy mindannyian egyetértettek - és hogy egységben munkálkodjanak. Dan Jones megtalálta a módját annak, hogy megőrizze saját régi nézeteit, személyes tapasztalatait és a bizonyságtételbe vetett hitét, miközben elutasítja az általa annyira megvetett növekvő világosságot. Úgy írt, mint akinek tekintélye van, mégis félremagyarázta az összejöveteleken elhangzottakat, sőt hazudott, azt állítva, hogy Waggoner „feladta álláspontját, hogy a régi szövetség ígéretei csak a nép részéről hangzottak el”.[40] Dan Jones hajlandó volt elismerni, hogy nem volt tisztességes, de úgy látszott, hogy őszinteségével indokolja magatartását. Bár új embernek érezte magát, a felszabadulás érzését keltő magyarázatok miatt mégis úgy tűnt, hogy megkérdőjelezi azok hitelességét.
Másnap reggel Dan Jones írt William C. White-nak, és még békülékenyebb hozzáállást tanúsított. A legnagyobb felelősséget William C. White-ra hárította, mert azt gondolta, hogy „arra használja édesanyját, hogy befolyást és hatalmat biztosítson saját munkájához”. Elismerte, hogy „nem szabadult meg minden rossz érzéstől” azokkal szemben, akik „népszerűsítették a Galata levél törvényét és a szövetségek témáját stb.”, és most „bocsánatot kért” White-tól. A Waggoner tollából származó szombatiskolai tanulmányokkal kapcsolatos kérdések „bizonyos mértékig” tisztázódtak, bár elismerte, hogy a helyzet „még mindig nem olyan tiszta, mint ahogy ő szeretné megérteni”. Majd Dan Jones megosztotta, hogyan értette a kapott magyarázatokat:
„Korábban azt gondoltam, hogy […] a kérdés néhány tanbeli pontról szól, és arról, hogy egyesek célja az volt, […] hogy ezeket a tanokat bevezessék, és az egyház hitbeli pontjaivá tegyék. Én azt hittem, hogy a hit általi megigazulás tana - amellyel elméletben egyetértettem, és amellyel minden vezető testvérünk egyetértett - csak egy eszköz volt, hogy úgymond, bevezethessék az összes többi nézetet, amelyek nagyobb bírálat tárgyát képezték [a Galata levél törvénye és a szövetségek]. A hit általi megigazulás témájában senki sem találhatott kifogást. A két témát azonban összekapcsolták, ahelyett, hogy elutasították volna a kifogásolhatót, és ezáltal a nép arra lett késztetve, hogy elfogadja azt is, amivel nem tud teljes mértékben egyetérteni.[41] [403] Édesanyád és Dr. Waggoner egyaránt azt mondja, hogy a tanítás pontjai egyáltalán nem képezik a probléma részét, hanem az a lelkület képezi, amelyet a népünk tanúsít, amikor ellenáll ezeknek a témáknak, amelyek ellen tiltakoznak. Teljesen elismerem, hogy a hozzáállásunk lelkülete nem volt krisztusi. […] Édesanyád és Dr. Waggoner szándéka nem az volt, hogy ezeket a témákat bevezessék, és mindenkire ráerőltessék, hanem az, hogy a hit általi megigazulás tanát és Krisztus lelkületét mutassák be, és hogy az embereket Istenhez térítsék. Én teljes szívemből támogatom ezt.”[42]
Emlékeznünk kell arra, amit Ellen White mondott J.S. Washburnnak 1889 tavaszán, hogy a valódi konfliktus Minneapolisban „a hit általi megigazulásról” szólt, nem pedig a Galata levél törvényéről.[43] Jones és Waggoner nem azért jöttek, hogy valamilyen elvont tanítást erőltessenek a népre, hanem azért, hogy a hit általi megigazulás üzenetét közvetítsék. Egyszerűen úgy történt, hogy ez az igen értékes üzenet azért különbözött a vezető testvérek felfogásától, mert ez volt Jones és Waggoner nézetének vezérfonala a Galata levél törvényéről és a szövetségekről. Így a Galata levél törvénye és a szövetségek botránykővé váltak, ami miatt a testvérek elutasították a hiteles üzenetet, amely a „harmadik angyal üzenete volt a maga valóságában”. Az 1889-es Generál Konferencián Ellen White kijelentette, hogy „Baál” lesz sokak vallása, azoké, akik „semmibe vették, ellene beszéltek és kigúnyolták” a hit általi megigazulás „egyetlen igaz vallását”.[44] Igaz, hogy Jones és Waggoner nem egy előre kidolgozott tervvel érkezett, hogy népszerűsítsék nézeteiket, és az is igaz, hogy a hit általi megigazulás szívügyük volt. Dan Jones azonban kiforgatta ezt a magyarázatot, és úgy vélte, hogy elutasíthatja az Isten által küldött üzenetüket, amennyiben megfelelő lelkülettel rendelkezik. Végül is már „elméletileg” vallotta a hit általi megigazulást.
A március 19-én tartott második „különleges összejövetel” után - az utolsó összejövetel, amelyen Ellen White részt vett, mielőtt nyugatra ment - Dan Jones megváltozott embernek érezte magát. Ezen az alkalmon A.T. Jones reagálni tudott a hamis pletykákra, amelyeket a tanításáról terjesztettek. Magyarázata után sok vallomás következett, és úgy tűnt, egy új légkör alakul ki. Sajnos az összejövetelt követő napokban Dan Jones egyre kevésbé volt pontos az egész helyzet megítélésében, és még inkább meg volt győződve arról, hogy megfigyelései helyesek. Minden egyes levéllel egyre nagyobb bizonyossággal fejezte ki meggyőződését, hogy bár lehet, hogy téves volt lelkülete, sőt „nevetségessé tette magát”, nem tévedett, amikor megakadályozta Waggoner előadásait.[45] Valójában úgy gondolta, hogy Waggoner volt az, akit hibáztatni kell: [404]
„Nem tettünk engedményeket a hittételekben, sem a Szentírás értelmezése kapcsán, hanem csak a megnyilvánuló lelkület és a munka irányításának módja tekintetében. […] Még mindig nem úgy értem, hogy hibáztam, amikor megkértem Dr. Waggonert, hogy halassza el a szövetségek témájának bemutatását az iskolában, amíg Olsen testvér és Prescott professzor vissza nem térnek. Abból, amit Olsen testvér mondott nekem, úgy hiszem, ők egyáltalán nem gondolják, hogy én hibáztam ebben a kérdésben. Amikor azonban Dr. [Waggoner] elutasította kérésemet, a körülmények bonyolultabbá váltak, ami utat nyitott a gyanakvásnak munkájával kapcsolatban, és ezek bizony meg is jelentek.”[46]
Idővel Dan Jones a másokkal való kommunikációjában egyre kevésbé nyilatkozott kedvezően Jonesról és Waggonerről, valamint nézeteikről. Amikor visszatért nyolcnapos tennesseei útjáról, attól tartott, hogy Ellen White „teljes mértékben támogatta Dr. Waggoner nézetét”. Néhány nappal később azt mondta, hogy Ellen White csak arra mutatott rá, hogy Waggonernek „volt világossága, […] de azt nem mondta, hogy ez a világosság mire vonatkozik”. Ezután azt írta, hogy nem gyakoroltak nyomást, és hogy „mindannyian pontosan ugyanazt a nézetet vallják a szövetségekkel kapcsolatban”. Majd kijelentette, hogy „a tanbeli kérdések nem voltak lényeges pontok”, és később azt mondta, hogy „semmilyen engedményt” nem tettek Waggoner nézetei javára.[47] Végül Dan Jones arra a következtetésre jutott, hogy Ellen White „nem támogatta Dr. Waggoner álláspontját”, és arra sem számít, hogy a jövőben támogatni fogja.
Dan Jones ugyanabban az irányban haladt Waggoner nézeteinek jellemzésében. Hamarosan „személyes nézeteiknek” említette azt, amit először egyszerűen „saját véleményüknek” írt le. Utána „kirívó tévedésnek” minősítette, és kijelentette, hogy bár a szombatiskolai tanulmányok kinyomtatásáért nem lehet Waggonert hibáztatni, a tanulmányokat ellenőrző bizottságnak „el kellett volna utasítani azokat”.
1890. március 21-én - két nappal a második rendkívüli gyűlés után, amelyen Ellen White és más vezetők is részt vettek - Dan Jones írt R.M. Kilgore-nak és R.A. Underwoodnak, durván kiforgatva Ellen White szavait:
„White testvérnő azt mondja, hogy nem támogatta Dr. Waggoner álláspontját a Galata levél törvényével kapcsolatban, és a jövőben sem fogja támogatni; az elméjét egyáltalán nem foglalkoztatja ez a kérdés. Azt mondták, hogy nem aggódtak a tanbeli pontok miatt; mindenki higgye azt, amiről meg van győződve; de többet szeretnének látni Krisztus lelkületéből. […] Ezzel mindannyian egyet tudunk érteni, és egyet is értettünk.”[48] [405]
„Nem kérik egyikünktől sem, hogy egyetértsünk a szövetségekkel vagy a Galata levél törvényével kapcsolatos tanítással; épp ellenkezőleg, ők azt mondják, hogy a tanbeli kérdések nem a probléma része. Ők nem azzal foglalkoztak, hogy mit hiszünk; hanem úgy vélik, hogy a megnyilvánuló lelkület rossz, és azt akarják kijavítani. […] White testvérnő kijelentette, hogy nem támogatta Dr. Waggoner Galata levél törvényével vagy a szövetségek témájával kapcsolatos nézetét, és nem is számít arra, hogy ezt megteszi; az elméjét nem foglalkoztatja ez a kérdés. [...] Dr. Waggoner elmagyarázta, hogyan készítette a szombatiskolai tanulmányokat, […] és hogyan küldte el azokat a bizottságnak a kiadás előtti ellenőrzésre. Tekintettel arra, hogy ez igaz, nem hiszem, hogy őt kellene hibáztatni azért, amit a leckék tartalmaznak. [...] Természetesen ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy amit a tanulmányokban előadott, az helyes volt; azt írta le, amit hisz és úgy értelmezi a Szentírást, ahogy megértette. […] Hibáira a tanulmányt ellenőrző bizottságnak rá kellett volna mutatnia, és el kellett volna utasítania vagy el kellett volna vetnie a tanulmányokat. De mivel a bizottság átnézte a tanulmányokat és közzétette, úgy tűnik számomra, hogy a szombatiskolai bizottság nagyobb felelősséggel tartozik a leckék teológiájáért, mint maga a leckék írója.”[49]
Kevesebb mint egy héttel később Dan Jones világossá tette, hogy nem változtatta meg a tanbeli témákról alkotott felfogását, de a két „különleges összejövetelen” megosztott magyarázatokba vetett bizalma egyre inkább fogyatkozni kezdett. Hajlandó volt elismerni, hogy tévedett Jones és Waggoner indítékainak megítélésében, de úgy vélte, hogy nem kellett volna úgy viselkftniük, hogy ezzel kritikát váltsanak ki:
„Talán tévedtünk néhány kérdésben. […] Most nem tudom, mi mást tehetnénk, mint elfogadjuk az elhangzott magyarázatokat, és ezek alapján cselekszünk. […] Bár a Galata törvényével és a szövetségek témájával kapcsolatban ugyanazt az álláspontot képviselem, amelyet mindig is képviseltem, örülök, hogy megkönnyebbültem néhány testvérünk indítékait és terveit illetően. […] Reméljük, hogy a jövőben testvéreink nem fognak úgy cselekftni, hogy igazságtalan ítélet alapján ítélik meg terveiket és céljaikat.”[50]
Alig néhány nap múlva Dan Jones ismét megkérdőjelezte a bizonyságtételek megbízhatóságát. Az R.C. Porternek címzett levelében együttérzését fejezte ki Uriah Smith iránt, aki nem tudta „megérteni, hogy White testvérnő miért szólalt fel egyik alkalommal határozottan egy bizonyos dolog ellen - mint ahogyan néhány évvel korábban J.H. Waggonerrel a Galata levél törvényével kapcsolatban tette – majd másik alkalommal, amikor a téma kissé eltérő módon jelent meg újra, ő teljesen megváltozott, és helyeselte gyakorlatilag ugyanazt a dolgot.” Dan Jones azt vallotta, hogy „igyekezett a lehető legkevesebbet gondolni erre”.[51] [406]
Nyilvánvaló, hogy Uriah Smith sem változtatta meg nézeteit, és úgy tűnik, hogy a levelet, amelyet alig néhány héttel korábban írt Ellen White-nak, először Dan Jonesnak küldte értékelésre. Smith továbbra is megkeményítette mások „kezét és elméjét”, és Ellen White figyelmeztette őt ezzel kapcsolatban.[52] A Review-ban a következő héten megjelent cikkben Smith maga is elárulta, hogy nem változtatta meg nézeteit, még a lelkészértekezleten tett egyértelmű kijelentések fényében sem.[53]
Ami Dan Jonest illeti, folytatta lejtmenetét, és nemcsak Jones és Waggoner vallomásának őszinteségében kételkedett, hanem remélte, hogy jó leckét vontak le a saját tervéből. Csak néhány nappal azelőtt örült, hogy „mindenki hiheti azt, amit helyesnek tart”. Most nem volt hajlandó ugyanilyen udvariasságot tanúsítani:
„Tudom, hogy a másfél éve kísérő közvetett bizonyítékok fényében most már kissé nehéz azt a következtetést levonni, hogy a Minneapolisban történtek lelkülete az ártatlan bárányhoz hasonló. Ha Dr. Waggoner azt mondja, hogy nem volt semmilyen terve, amikor odamentek, és Jones testvér ugyanezt állítja, Ellen White pedig támogatja őket, mi mást tehetnénk, mint hogy tényként fogadjuk el? [...] Talán úgy gondolod, hogy itt egy kis erőfeszítést tettem, és lenyeltem az egészet, elnézve mindent. Ez azonban koránt sincs így. Úgy tartom, hogy minden általunk támogatott ponton győztünk, és azt hiszem, a másik fél eléggé boldog volt, hogy ilyen könnyen megúszta; megússzák, ha megtanulják az általunk tervezett leckéket, amelyekre szükségük van. Most bízom abban, hogy Dr. Waggoner nagyon óvatos lesz; ha személyes nézeteit a nép elé tárja, akkor előtte a vezető testvérek alaposan megvizsgálják azokat; és úgy gondolom, hogy a vezető testvéreink sokkal óvatosabbak lesznek, mint korábban, amikor ilyen sajátos nézeteket vizsgálnak.”[54]
Az eredmény a sötétség
„Ha hátat fordítotok egy fénysugárnak, mert attól féltek, hogy az olyan álláspontok elfogadására kényszerít, amelyeket nem akartok elfogadni, akkor az a fény sötétséggé válik számotokra. [...] Tudom, miről beszélek.”[55] Ezt írta Ellen White Uriah Smithnek az „igaz világosság” elutasításáról a szövetségek témájában, amelyet Smith nem akart elfogadni. Ugyanebben az évben Ellen White gyakran figyelmeztetett erre a sötétségre, és sokszor panaszolta, hogy ez jelen van az egyházban.[56] [407]
Ellen White előrejelzése helyes volt, amit semmi sem bizonyít jobban, mint Dan Jonesnak az 1890-es lelkészértekezlet utáni tapasztalata. Szinte minden pontot félreértett, amit Ellen White a lelkészértekezlet utolsó hetében mondott. Ellen White egyértelműen támogatta Waggoner nézetét a szövetségekről, és figyelmeztette a testvéreket, hogy a Galata levél törvényéről alkotott saját felfogásuk sokakat megakadályoz a világosság befogadásában. Ő maga nem aggódott a téma miatt, mert számára nem jelentett problémát elfogadni a növekvő világosságot. Dan Jones ezt annak bizonyítékaként értelmezte, hogy Ellen White nem támogatta Jonest és Waggonert, és hogy mindenki azt hisz, amit megértett. Szerinte Ellen White azt mondta, hogy a testvérek által kinyilvánított lelkület nagyobb probléma, mint a dédelgetett eszméik. Ennek alapján Dan Jones azt sugallta, hogy nem a tanítás a fontos, hanem csak a megnyilvánuló lelkület. Végül azonban csak saját felfogásának adott teret.
Ellen White kijelentette, hogy nem létezett semmilyen terv a Galata levél törvénye és a szövetségek érvényesítésére, hanem az igazi üzenet a hit általi megigazulás volt. Dan Jones kiforgatta ennek a mondatnak az értelmét, hogy azt jelentse, a puszta egyetértés a hit általi megigazulással elegendő, - amelyet ő szerinte már elfogadott - és ehhez nem szükséges Jones és Waggoner üzenetének elfogadása. Dan Jones tulajdonképpen az ökumenikus mozgalomhoz hasonló eszméket hirdetett. Egységet és közös megértésben való közösséget sugall - félre téve a különbségeket -, és mégis üldözhetők azok, akik nem osztják ezeket az eszméket.
Ellen White egy jobb utat tartott igaznak: „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással”, de ha „az általatok meggyújtott szikrák fényében jártok, […] akkor fájdalomban fogtok feküdni”.[57]
Amikor az Úr „sürgette” Ellen White-ot, hogy azon a döntő szombat reggelen álljon a testvérek elé, és „foglaljon állást” a szövetségek témájában, ő „teljesen szabadnak érezte magát, és a világosságot világosságnak, a sötétséget pedig sötétségnek nevezte”. Azon az alkalmon, mint oly sokszor tette, figyelmeztette a testvéreket, hogy ha hátat fordítanak akárcsak „egyetlen fénysugárnak, [...] akkor a világosság sötétséggé válik”. Ez a prófécia valóra vált.[58] [408]
Vajon az 1890-es lelkészértekezlet meghozta a régóta remélt győzelmet? A szomorú tény az, hogy a helyzet egyre rosszabb lett. Nemcsak az történt, hogy sokan elutasították a mennyből küldött világosságot, hanem sokaknak azt mondták, hogy maga Ellen White sem támogatta ezt a világosságot. Sajnálatos tény, hogy több mint 120 év elteltével az 1890-es lelkészértekezletet még mindig a helyes irányba mutató nagy fordulópontnak tekintik.[59] Ami azonban talán még ennél is szomorúbb, hogy a Dan Jones által meggyújtott szikrák még ma is fényesen és szabadon parázslanak.[60]
Lábjegyzet
[1] Ellen G. White levele William C. White-hoz, 84. levél, 1890. márc. 19; 1888 Materials 643. o. A szövetségek témájának egyéb részletes leírását lásd a 14. fejezet 1. lábjegyzetében.
[2] Uo., 642-643., o. William C. White-nak címzett egyik levelében O.A. Olsen azt mondta: „Dan T. Jones testvér úgy érzi, hogy megváltozott, és én örülök, hogy így van. Azonban meglehetősen lassan ismeri be hibáit.” (William C. White levele O.A. Olsennek, 1890. márc. 20., a kiemelések tőlem, H.N.A. Generál Konferencia levéltára.) A későbbi bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy az az állítás, hogy Dan Jones egy megváltozott ember, inkább a saját, mintsem Ellen White elgondolása volt. „Dan Jones testvér azt állítja, hogy kár lett volna, ha e két rendkívüli összejövetelen [márc. 12. és 19.] való részvétel nélkül, és világos magyarázatok nélkül hagyta volna el Battle Creeket. Ő egy megváltozott ember.” (1888., 643. o.; a kiemelések tőlem)
[3] Ellen G. White levele W.A. Colcordnak, 60. levél, 1890. márc. 10.; 1888 Materials, 620., o.
[4] Ellen G. White levele W.C. White-nak, 30. levél, 1890. márc. 10.; 1888 Materials, 625. o.
[5] Uo, 626., o.
[6] O.A. Olsen levele G.C. Tenney-nek, 1890. márc. 20., H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[7] O.A. Olsen levele C.H. Jonesnak, 1890. [márc.], H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[8] O.A. Olsen, „The Ministers’ School”, Review and Herald, 1890. ápr. 4., 201. o.
[9] Dan T. Jones, „The Work in Battle Creek”, Review and Herald, 1890. ápr. 4., 204–205. o.
[10] Ellen G. White levele William C. White-hoz, 83. levél, 1890. márc. 13.; 1888 Materials, 635. o., kiemelések tőlem.
[11] Ahhoz, hogy közelebbről láthassuk Dan Jones belső küzdelmét, melyen Jones és Waggoner, a Galata levél törvénye, a szövetségek témája, valamint ezeknek az egyházra gyakorolt végső hatása miatt ment át, az előző fejezetekben található anyag egy részét még egyszer át fogjuk venni.
[12] Ellen G. White, Manuscript 4., „Sermon”, 1890. márc. 8.; 1888 Materials, 596.o., a kiemelések tőlem.
[13] Dan T. Jones. levele E.W. Farnsworthnek, 1890. márc. 21., H.N.A. Generál Konferencia levéltára; és Ellen G. White levele William C. White-hoz, 30. levél, 1890. márc. 10., 1888 Materials, 623. o. R.M. King egyike volt a vasárnapi törvények megszegése miatt letartóztatott hetftnapi adventistáknak. A Tennessee állam legfelsőbb bírósága által 1890. márc. 6-án indított ügyének összefoglalóját lásd: William A. Blakely, American State Papers Bearing on Sunday Legislation (1911), 676-694., o.
[14] Ellen G. White, Manuscript 4., „Sermon”, 1890. márc. 8.; 1888 Materials, 596. o.
[15] Ellen G. White levele Uriah Smithnek, 59. levél, 1890. márc. 8.; 1888 Materials, 604. o.
[16] Ellen G. White, Manuscript 2., „Sermon”, 1890. márc. 9.; 1888 Materials, 608. o.
[17] Ellen G. White levele W.C. White-nak, 30. levél, 1890. márc. 10.; 1888 Materials, 623. o.
[18] Dan Jones levele R.M. Kilgore-nak, 1890. márc. 16.; a H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[19] Ellen G. White levele William C. White-nak, 30. levél, 1890. márc. 10.; 1888 Materials, 625-626. o.
[20] Ellen G. White levele William C. White-hoz, 83. levél, 1890. márc. 13.; 1888 Materials, 627-629. o.
[21] Uo., 629. o.; és Ellen G. White levele Uriah Smithnek, 73. levél, 1890. nov. 25.; 1888 Materials, 734. o.
[22] Ellen G. White levele William C. White-hoz, 83. levél, 1890. márc. 13-16., 1888 Materials, 631-632. o.
[23] Ellen G. White, Manuscript 55., 1890. [márc. 16.], 1888 Materials, 841. o.
[24] Példák: 1888 Materials, 631.,842.,632.,700.,702.,841.,273.,631.,841.,632.,220. o.
[25] Ellen G. White levele Uriah Smithnek, 59. levél, 1890. márc. 8.; 1888 Materials, 604. o.
[26] Ellen G. White, Manuscript 15., „To Brethren Assembled at General Conference”, 1888. nov.; 1888 Materials, 163. o., a kiemelések tőlem.
[27] Ellen G. White levele G.I. Butlernek, 21. levél, 1888. okt. 14.; 1888 Materials, 88. o., kiemelések tőlem.
[28] Ellen G. White, Manuscript 24., „Looking Back at Minneapolis”, 1888. dec.; 1888 Materials, 221. o., a kiemelések tőlem.
[29] Ellen G. White levele W.M. Healey-nek, 7. levél, 1888. dec. 9.; 1888 Materials, 189. o., kiemelések tőlem.
[30] Ellen G. White, Manuscript 21., „Diary Entry” 1891. febr. 27.; 1888 Materials, 894. o., kiemelések tőlem.
[31] Ellen G. White levele Uriah Smithnek, 96. levél, 1896. jún. 6.; 1888 Materials, 1575. o., kiemelések tőlem.
[32] Ellen G. White levele W.C. White-nak, 83. levél, 1890. márc. 13.; 1888 Materials, 629. o.
[33] Dan T. Jones levele D.T. Shiremannak, 1890. márc. 14., a H.N.A. Generál Konferencia levéltára. A „két különleges találkozóról” további részletek a 13. fejezetben találhatók.
[34] Dan T. Jones levele R.A. Underwoodnak, 1890. márc. 14., a H.N.A. Generál Konferencia levéltára, (hozzáadott kiemelések). Dan Jones azt hitte, Ellen White-nak meg lett mutatva, hogy Waggonernek világossága van, de furcsa módon Ellen nem tudta, mi ez a világosság. Ezt ismétlik ma azok, akik megpróbálják megmagyarázni Ellen White támogatását, és mégis elutasítják a Jones és Waggoner által bemutatott tanításokat, amelyek nincsenek összhangban az újító evangelikál álláspontjukkal. Lásd a 4. fejezet 3. lábjegyzetét.
[35] Ellen G. White, Manuscript 2., „Sermon”, 1890. márc. 9.; és Manuscript 2., „Sermon”, 1890. márc. 16.; 1888 Materials, 611,641., o.
[36] Ellen G. White levele W.C. White-nak, 83. levél, 1890. márc. 13.; 1888 Materials, 633. o.
[37] Dan T. Jones levele R.M. Kilgore-nak, 1890. márc. 16.; H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[38] Dan T. Jones levele J.D. Peggnek, 1890. márc. 17.; H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[39] Dan T. Jones levele J.H. Morrisonhoz, 1890. márc. 16, H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[40] Uo. Az a nézet, hogy a régi szövetség ígéretei kizárólag az emberek kijelentésein alapulnak, volt az egyik fő oka azoknak a konfliktusoknak, amelyeket Dan Jones és mások Waggoner nézetével szemben támasztottak. (Dan T. Jones levele E.W. Farnsworthnak, 1890. febr. 9.,18.) Ez volt az az álláspont, amelyről Ellen White azt mondta, hogy Dan Jones és mások fölöslegesen vesztegetik kutatási képességüket, ha cáfolni akarják azt. (1888 Materials, 604., o.) Ugyanezt a nézetet képviselte Ellen White a Pátriárkák és próféták című új könyvében. (372. o., lásd még a 14. fejezet 36. lábjegyzetét) O.A. Olsen másnap az R.A. Underwoodnak címzett egyik levelében cáfolta Dan Jones értékelését. Elismerte, hogy „nyilvánvaló, néhány dolgot félreértettem”, és hogy „a szövetségek témája többről szól, mint amire mi gondoltunk. […] White testvérnő nagyon pontosan fogalmazott”. (O.A. Olsen levele R.A. Underwoodnak, 1890. márc. 18.) Van más bizonyíték is, amely azt mutatja, hogy Waggoner nem változtatta meg nézetét. Alig néhány héttel a lelkészértekezlet után a Review and Herald kiadó visszavonta 1000 példányos megrendelést a Pacific Press-től, mert azokban Waggoner nézete szerepelt, miszerint „a régi szövetség ígérete teljes egészében a nép részéről hangzott el”. (Dan T. Jones levele R.C. Porternek, 1890. jún. 2.) Waggoner a következő években összes nagy művében ugyanezt a nézetet képviselte. (The Present Truth, 1896. dec. 10., 788., o.; The Everlasting Covenant [1900], 327. o.; The Glad Tidings, [1900], 71., 100. o.) Jó lenne, ha az olvasó pontosan összehasonlítaná Ellen White március 16-ai prédikációját azzal az értelmezéssel, amelyet Dan Jones tulajdonított neki a következő napokban. Jones nemcsak félremagyarázta ezt a prédikációt, hanem olyan szavakat kezdett Ellen White szájába adni, amelyeket soha nem mondott.
[41] Uriah Smith hasonlóan vélekedett: „A valódi vitapont azon a konferencián a Galata levél törvénye volt. Mindannyian egyet tudunk érteni Waggonernek a megigazulásról szóló hat bevezető előadásával; én pedig már az elejétől fogva élveztem volna hallgatni őt, ha nem tudtam volna mindvégig, hogy azzal a szándékkal állította össze, hogy előkészítse az utat a Galata levél törvényével kapcsolatos álláspontjának, amelyet én tévesnek tartok. Természetesen nem gondolom, hogy a kettő között szükségszerű és logikus kapcsolat van, de tudod, hogy egy igazságot lehet oly módon és olyan nyilvánvaló céllal felhasználni, hogy az elrontja azt az örömöt, amit más körülmények között a hallgatása közben éreznék.” (Uriah Smith Ellen G. White-nak, 1890. febr. 17.; Manuscripts and Memories, 154. o.) Később A.T. Jones írt a veszélyes hozzáállásáról. „Azon […] a konferencián az határozta meg a dolgok irányát, amit az egyik Battle Creek-i vezető mondott egy embercsoportnak a Waggoner testvér tanulmányairól. Azt mondta: »Most mindenre áment mondhatnánk, ha ez lenne minden. A látottakon túl azonban van még valami. És ezek a dolgok odavezetnek minket. Ha ezekre áment mondunk, akkor azokra is áment kell mondanunk, ami utána jön, és akkor csapdába esünk.« Következésképpen ők nem akartak áment mondani arra, amire tudták, hogy igaz, mert féltek attól, hogy ami később jön, arra semmiképpen sem mondanának áment. De ezek a dolgok soha nem jöttek el, mert nem is léteztek. Így önként megtagadták, amit a szívükben igaznak ismertek el, és harcolva az ellen, ami csak a képzeletükben létezett, megkeményítették magukat azzal szemben, amiről tudták, hogy áment kellett volna rá mondaniuk.” (A.T. Jones levele C.E. Holmesnak, 1921. máj. 12.; Manuscripts and Memories, 329. o.)
[42] Dan T. Jones William C. White-nak, 1890. márc. 18., H.N.A. Generál Konferencia levéltára. Hat hónappal később Dan Jones „lelki gyengeségben” volt, és felkészülve annak következtetésére, hogy a hit általi megigazulás tana nem is lett olyan mértékben elfogadva, mint amennyire ő gondolta. „Mindannyian hiszünk benne, és kijelentettük, hogy teljes mértékben támogatjuk, de, ahogy te is mondod, nem éreztünk együtt azokkal, akik ezt a témát hirdették, és szinte megsemmisítő volt számunkra látni az éhes embereket, elfogadni a nekik bemutatott témát. Bátorkodom bevallani, hogy magatartásom nem volt helyes ebben a témában.” (Dan T. Jones levele E.W. Farnsworthnek, 1890. szept. 19., H.N.A. Generál Konferencia levéltára.)
[43] „Interjú J.S. Washburnnal, Hagerstown, Md., 1950. jún. 4.”, 2. o.
[44] Ellen G. White levele a Generál Konferenciához, 1889. okt; 24. levél; 1888 Materials 444. o.
[45] Ellen G. White levele W.C. White-nak, 84. levél, 1890. márc. 19.; 1888 Materials, 643. o.
[46] Dan T. Jones levele E.W. Farnsworthnak, 1890. márc. 21., H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[47] Dan Jones kijelentéseinek összegzéséről készült hivatkozások ebben a fejezetben vannak felsorolva.
[48] Dan T. Jones levele R.M. Kilgore-nak, 1890. márc. 21., H.N.A. Generál Konferencia levéltára, hozzáadott kiemelések.
[49] Dan T. Jones levele R.A. Underwoodnak, 1890. márc. 21., Hetftnapi Adventisták Generál Konferenciájának levéltára, hozzáadott kiemelések.
[50] Dan T. Jones levele G.I. Butlernek, 1890. márc. 27., H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[51] Dan T. Jones levele R.C. Porternek, 1890. ápr. 1., H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[52] Uriah Smith levele Ellen White-nak, 1890. febr. 17.; Manuscripts and Memories, 152-157. o.; és Ellen White levele Uriah Smithnek, 59. levél, 1890. márc. 8.; 1888 Materials, 599. o.
[53] Uriah Smith, „The Ark and the Law”, Review and Herald, 1890. ápr. 8., 216. o. Elég elolvasni Smith egész cikkét, hogy rájöjjünk, a hit általi megigazulás, amelyben ő hitt, nagyon különbözött attól az „igen értékes üzenettől”, amelyet Jones és Waggoner bemutatott. „Isten sohasem fordul az emberhez anélkül, hogy Jézus Krisztus által elnyerhető áldás felajánlásával párhuzamosan ne helyezné az első helyre az Ő törvényét, akaratának átiratát. Ezzel az akarattal való összhangba kerülés minden adandó kegyelem elengedhetetlen feltétele. Mert milyen áldásokat adhatna Isten, vagy milyen ígéretet tehetne olyan embereknek, családoknak vagy népeknek, akik nem rendelik alá a szívüket az Ő akaratának, és nem igyekeznek engedelmeskftni Neki? (Azok az áldások, amelyeket a gonoszok kapnak ebben az életben, nem ellentétesek ezzel a szabállyal, hiszen azokat Isten a
világban létező kevés igaz emberre való tekintettel adja.) Ezért a szövetség megkötésénél ennek a feltételnek kell az első helyen állnia, hiszen így szól: »Most azért, ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet« (2Móz 19:5). Amikor a nép elfogadta ezt a feltételt, Isten folytathatta a szövetség megkötését a megfelelő módon. E szövetség külső jelképének […] összhangban kell lennie annak feltételeivel, […] beleértve a nép ígéretét, miszerint engedelmeskftni fognak Isten törvénye erkölcsi előírásainak, valamint az olyan egyéb polgári és szertartás jellegű előírásoknak, amelyeket Ő jónak látott megparancsolni.” (Uo.) Smith-tel ellentétben Ellen White Isten minden ember iránti szeretetéről beszélt: „Krisztus halálának köszönhetjük földi életünket. A kenyeret, amelyet eszünk, megtört testén, a vizet, amelyet iszunk, kiontott vérén vásárolta meg. Soha senki, akár szent, akár bűnös, nem eszi úgy mindennapi ételét, hogy ne Krisztus testével és vérével táplálkozna. A Golgota keresztje minden falat kenyérre rá van nyomva.” (Jézus élete, 660. o.)
[54] Dan T. Jones levele G.I. Butlernek, 1890. ápr. 14.; H.N.A. Generál Konferencia levéltára.
[55] Ellen G. White levele Uriah Smithnek, 59. levél, 1890. márc. 8.; 1888 Materials, 605. o.
[56] A Minneapolis utáni években Ellen White többször is megismételte ezt a témát: „Azért éreztem így Minneapolisban, mert láttam, hogy mindazok, akik hasonló álláspontot foglaltak el, […] a legsötétebb hitetlenségben fogják végezni.” (1888 Materials, 610. o.) „Akik ellenálltak a több mint egy éve elénk tárt üzenetnek, azokban nem volt meg a szolgálat lelkülete, hanem sötétségbe merültek.” (Uo., 633. o.) „Irwin testvér szerint a lelkiség nagyon alacsony szinten van a konferencián.” (Uo., 678. o.) „A néhány éve megtett erőfeszítések becsukják a szemeket, hogy Izrael ne lássa hibáit, ezért Isten visszatartja Lelkét tőlük, így a sötétség beborítja őket, mint egykor a zsidó népet.” (Uo., 718. o.) „Az Úr megmutatta nekem, hogy azok, akiket az ellenség bármilyen mértékben elvakított, […] veszélybe kerülnek, mert nem lesznek képesek megkülönböztetni a mennyei világosságot, és hajlamosak lesznek egy hamis eszmét elfogadni. […] Az Isten által adott bizonyítékok nem bizonyítékok számukra, mert megvakították saját magukat, a sötétséget választva inkább a világosság helyett. Akkor majd kitalálnak valamit, amit ők világosságnak neveznek, de az Úr ezt „a maguk által gyújtott szikrák fényének” nevezi. (Uo., 727. o.) „Az ellenség ravaszul igyekszik megzavarni népünk bizonyságtételekbe vetett hitét, és amikor ezek a hamis eszmék beszivárognak, úgy tesznek, mintha minden álláspontot a Bibliával igazolni tudnának, de kiforgatják a Szentírást. […] Sátán pontosan így tervezte, és azok, akik előkészítették az utat, hogy a nép ne figyeljen oda az Isten Lelke által adott bizonyságtételek figyelmeztetéseire és dorgálására, látni fogják, hogy mindenféle hamis eszmék áradata fog életre kelni.” (Uo., 739. o.)
[57] Ellen G. White levele Uriah Smithnek, 25b. levél, 1892. aug. 30.; 1888 Materials, 1008. o. Ellen White gyakran „szikrák fényének” nevezte az igazi világosság elutasításának eredményét: „A hangos kiáltás idején azok, akiket az ellenség bármilyen mértékben megvakított, […] hajlamosak lesznek hamis eszméket elfogadni. […] Miután elutasították a világosságot, olyan elméleteket fognak kitalálni, amelyeket »világosságnak« neveznek, de amelyeket az Úr a »saját maguk által gyújtott szikrák fényének« nevez.” (1888 Materials, 1079. o.) „Ha elhanyagoljuk az adott világosságban való járást, az sötétséggé válik számunkra, és a sötétség arányos azzal a világossággal és kiváltságokkal, amelyet nem használtunk.” (Uo., 143. o.) „Amikor azt az utasítást kaptam, hogy tekintsem át a zsidó nép történelmét, és láttam, hol botlottak meg, mert nem a világosságban jártak, megértettem, hová jutunk, mint nép, ha megtagadjuk azt a világosságot, amelyet Isten nekünk akar adni.” (Uo., 152. o.) „Az Úr nem nézi el a világosság elutasítását senkinek, aki azt állítja, hogy napjainkban hisz az igazságban, mint ahogy nem nézte el a zsidóknak sem a világosság elutasítását, amely az Úr által rendelt szolgáitól érkezett. Napjainkban a világosságban való járás megtagadása örökre sötétségben hagyja az embereket.” (Uo., 301. o.) „Ó, a világon ott a legnehezebb beszélni, ahol nagy világosság adatott a felelős pozícióban lévő embereknek. Ők világosságot kaptak, de inkább a sötétséget választották, mint a világosságot. […] Az elméjük vaksága arányos a rájuk ragyogó világosság mértékével. Majd kiderül, mi lesz a vége ennek a makacs hitetlenségnek.” (Uo., 710. o.) „Sokan nem jutnak meggyőződére, mert nem hajlandók bevallani hibáikat. A szív büszkesége és makacssága miatt ellenállni és elutasítani a mennyből érkező egyetlen fénysugarat, könnyebbé teszi a világosság újbóli elutasítását. Ily módon az emberek kialakítják a világosság elutasításának szokását.” (Uo., 895. o.)
[58] Ellen G. White levele William C. White-nak, 82. levél, 1890. márc. 9.; 1888 Materials, 617. o. Ellen White megismételte ezeket a gondolatokat: „Szeretném elmondani nekik, hogy ha Isten Lelke nem tölti be őket, akkor nem tehetnek semmi jót a munkájukban. […] Krisztus világosságában kell járniuk, különben Sátán megvakítja őket, és akkor a világosságot sötétségnek és a sötétséget világosságnak fogják nevezni.” (Uo., 504. o.) „Sátán szembeszállott [Jézussal], hiszen a bűnbeeséstől fogva mindent megtett annak érdekében, hogy a világosságot sötétségnek, a sötétséget pedig világosságnak tüntesse fel. Amikor Krisztus igyekezett bemutatni az embereknek az igazságot az üdvösségükkel megfelelő kapcsolatban, Sátán a zsidó vezetők által munkálkodott, és ellenségeskedésre ösztönözte őket a világ Megváltója ellen. Elhatározták, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek annak megakadályozására, hogy Ő az emberekre hatást gyakoroljon.” (Uo., 533. o.) „Akik minden bizonyítékkal rendelkeztek, amelyet Isten jónak látott nekik adni, hogy meggyőződjenek arról, az Ő hatalma és a Lélek volt velem, és mégis hátat fordítottak, hogy a maguk által meggyújtott szikrák világosságában járjanak, egy elképesztő vakságról és Isten dolgai megértésének hiányáról tettek bizonyságot. Mindazok, akik a világossággal és a bizonyságokkal szembeni ellenkezésükben inkább a sötétséget választották, mint a világosságot, valójában kijelentették: »Nem Isten útján, hanem a saját utunkon akarunk járni«.” (Uo., 649. o.) „»White testvérnő bizonyságtételei már nem megbízhatóak.« […] Ezek az emberek elvetették a magokat, és az aratás biztosan bekövetkezik. Tehát egy olyan botránykövet állítottak a gyülekezetek elé, amelyet nem lehet könnyen eltávolítani, és hacsak azok, akik részt vettek ebben a munkában, nem értik meg és nem ismerik fel, hogy hol szomorították meg Isten Lelkét, és nem vallják meg tévedéseiket, a sötétség bizonyára egyre sűrűbb lesz lelkükben. Lelkük megvakul, és a világosságot sötétségnek, a sötétséget pedig világosságnak, az igazságot hazugságnak, a hazugságot pedig igazságnak nevezik, és nem fogják felismerni a világosságot, amikor eljön, hanem harcolni fognak ellene.” (Uo., 704. o.)
[59] Mindannyian azt óhajtanánk, hogy bárcsak az 1891-es év teljes győzelem lett volna, de több mint 120 évvel később elgondolkodhatunk azon, hogy ez az optimizmus vajon nem csak késleltette a laodiceai üzenet elfogadását. A.V. Olson ezt mondta: „A harc hosszú és nehéz volt. A győzelmet nem egy nap vagy egy hónap alatt nyertük el. Nem, még egy év alatt sem! [...] A lelkek ellensége kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy az adventmozgalmat bukásra ítélje, de hála Istennek, kudarcot vallott! Isten Lelkének az emberi szíveken végzett hatalmas munkája által az ellenség legyőzetett!” (Through Crisis to Victory 1888-1901, 113. o.) LeRoy Froom azt mondta: „Következésképpen nem tisztességes és nem is igazságos azt állítani, hogy Ellen White régi kijelentése, miszerint 1888-ban »egyesek« elutasították az üzenetet, egy állandó számra vonatkozott […], miközben az arányok határozottan eltolódtak az elfogadás javára. Minden bizonnyal megtévesztés azt állítani, hogy a vezetők, vagy akár a többség, […] elutasította az üzenetet [...], és hogy a későbbi években változatlanul fenntartották ezt a hozzáállást. Egy ilyen kijelentés ellentmond a vitathatatlan történelmi tényeknek.” (Movement of Destiny, 369-370. o.) George Knight így foglalta össze: „Ezek a [Dan Jones által adott] magyarázatok fordulópontnak bizonyultak a Minneapolis utáni konfliktusban. [...] Ettől kezdve a vita feszültsége jelentősen enyhült, bár a Galata levél törvénye körüli vita és a Jones, Waggoner és Ellen White iránti ellenségeskedés továbbra is fokozódott az egyházi vezetők egy részének fejében”. (Angry Saints, 93. o.)
[60] Úgy tűnik, hogy George Knight számos fő álláspontját Dan Jonestól vette át, és mindenütt megtalálhatók a témával foglalkozó könyveiben. Knight azt állítja: „Ellen White egy későbbi összejövetelen szembeszállt a tanbeli véleménykülönbségekkel. »Azt mondta - Dan Jones állítása szerint - hogy nem kell mindannyiunknak ugyanazt a felfogást vallanunk a szövetségekről, a Galata levél törvényéről, vagy a tanítás bármely pontjáról; hanem mindannyiunknak Krisztus lelkületével kell rendelkeznünk, és egységben kell hirdetnünk a harmadik angyal üzenetét.«” [Dan T. Jones, J.D. Peggnek, 1890. márc. 17.] Az idézet sokkal jelentősebb értelmet nyer, ha tudjuk, hogy alig egy héttel korábban Ellen White nyilvánosan azt mondta a lelkészeknek, köztük Dan Jonesnak is, hogy Isten megmutatta neki, hogy Waggoner oldalán van az igazság a szövetségekkel kapcsolatban. [...] E világos állásfoglalás fényében is Ellen White inkább a lelkületük miatt aggódott, mintsem amiatt, hogy elfogadják-e őt, vagy Waggoner teológiai nézetét. Ez volt az a tény, ami annyira meglepte Dan Jonest, és nyitottá tette a megbékélésre. Másnap Dan Jones […] írt W.C. White-nak. Levele ismét rávilágít a minneapolisi konfliktus természetére. [Dan T. Jones William C. White-nak, 1890. márc. 18.] Knight a továbbiakban azt állítja, hogy Dan Jones szerint „ezek [Ellen White magyarázatai] jelentős fordulópontnak bizonyultak a Minneapolis utáni konfliktusban. […] A heves viták, amelyek 1890 márciusában a döntő változáshoz vezettek, jól illusztrálják Ellen White állítását, miszerint a minneapolisi válság valójában nem teológiai, hanem lelkületi jellegű volt. [...] A kaliforniai összeesküvéssel kapcsolatos véleményváltozás csökkentette a minneapolisi lelkület ellenséges voltát. [...] Ennek egyik eredménye az Ellen White-ba vetett bizalom megújulása lett”. (Angry Saints, 93–94. o.) Ugyanezt a koncepciót mutatja be George Knight A.T. Jonesról szóló életrajzában: „Ellen White szemszögéből nézve az üzenet nem doktrinális jellegű volt. Nem azt látjuk, hogy a Galata levél törvénye, a szövetségek vagy a Szentháromság foglalkoztatta volna. Azt sem látjuk, hogy Krisztus emberi vagy isteni természetéről vagy bűntelen életéről beszélne, mint az üzenet kulcsfontosságú elemeként. Még csak nem is volt a hit általi megigazulás tanának megszállottja. Érdeklődése középpontjában Jézus Krisztus volt.” (From 1888 to Apostasy, 69., 52. o.) Joggal kérdezhetnénk, hogy George Knight miért idézi Dan Jonest tekintélyként, annak ellenére, hogy Ellen White szerint Dan Jones „akkoriban az ördögnek dolgozott”. (1888 Materials, 596. o.) Knight azonban teljesen elutasítja G.B. Starr kijelentését: „White testvérnő azt mondja, hogy a minneapolisi konferencia óta a késői eső idejében vagyunk.” (1893 GCB 377) - mert ennek az információnak a „forrása” „nem Ellen White volt, hanem G.B. Starr”. (A User-Friendly Guide to the 1888 Message, 112. o.)