Leckék a hitről – 9. rész

A.T. Jones

„Aki azonban nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, annak a hitét számítják be igazságul.” (Róm 4:5) Az egyetlen módja annak, hogy valaki igazzá váljon ezen a világon a következő: először is, el kell ismernie, hogy bűnös; majd elhinni, hogy Isten megigazítja, igaznak tekinti a bűnöst, és hogy igaz, sőt Isten igazságával rendelkezik.

Aki a világban van, az bűnös. Bűnös (ungodly angolul) azt jelenti: Istentől eltérő („unlike God”). Mert meg van írva: „mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül”. Ezért bárki, aki elismeri, hogy minden tekintetben mindig távol állt Isten hasonlóságától, ezzel bevallja, hogy bűnös (Istentől eltérő). Mert „Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Róm 3:9-18). De mivel a földön nincs senki, aki ne lenne bűnös, és mivel Isten megigazítja a bűnöst, azt jelenti, hogy a megigazulás - az igazság, az üdvösség - teljes, fizetés nélküli, és biztosítva van a földön minden ember számára.

Amit mindenkinek meg kell tennie annak érdekében, hogy az ajándék biztosítva legyen számára: hogy elfogadja - higgye, hogy Isten az, aki személyesen és egyénileg igazítja meg a bűnöst. Így, egyesek számára furcsán hangozhat, hogy az egyetlen képesítés és az egyetlen felkészülés a megigazulásra, hogy az ember beismeri, hogy bűnös. Majd ezzel a felkészüléssel és képesítéssel mindaz, ami szükséges, hogy teljes mértékben, fizetés nélkül és biztosan megkapja a megigazulást az, hogy higgye, hogy Isten megigazítja őt, a bűnöst.

Sokaknak könnyű elhinni, hogy bűnösök, sőt tudatában is vannak ennek; de számukra túl sok elhinni, hogy Isten megigazítja őket. Az egyetlen ok, amiért nem hiszik el, hogy Isten megigazítja őket az az, hogy bűnösök, annyira bűnösök. Ha legalább találnának valami jót önmagukban, vagy ha meg tudnának jobbulni és jobb dolgokat tenni, akkor talán egy kis bátorságuk lenne remélni, hogy Isten megigazítja őket. Igen, cselekedetek által megigazítanák magukat, majd állítanák, hogy hisznek a hit általi megigazulásban! De ez azt jelentené, hogy a megigazulásnak nincs értéke, mert ha az ember megtalálja önmagában a jót, akkor az azt fejezi ki, hogy már rendelkezik vele, és nem kell máshonnan kapnia. Ha megjobbíthatja önmagát, és önmaga által jobbat tehet, az azt jelenti, hogy nincs szüksége máshonnan származó megigazulásra. Ezért kifejezésbeli ellentmondás mondani, hogy olyan bűnös vagy, hogy nem látod, hogyan igazíthat meg téged Isten. Mert, ha nem vagyok bűnös, akkor nem kell engem igazzá tenni; azt jelenti, hogy igaz vagyok. Nincs középút a bűnösség és a szentség között.

De amikor valaki annyira bűnösnek tartja magát, hogy nem lát reményt a megigazulásra, pont akkor belép a hit; valójában csak ezután jöhet a hit. Mivel a hit csak Isten Igéjétől függ. Amíg még mindig létezik a saját erőnktől való függés, amíg még van némi remény vagy bizalom önmagunkban, addig nem létezhet semmi hit. Nincs hely a hitnek, mert a hit csak az Igétől való függés. De amikor minden remény és minden tőlünk függő vagy velünk kapcsolatos függőség eltűnt, és amikor elismerjük, hogy eltűnt; amikor minden, ami látható, a megigazulás reményével szemben áll, akkor ez az a pillanat, amikor csak Isten ígéretéhez ragaszkodva, csak az Igéhez ragaszkodva, minden remény ellen reménykedve, belép a hit: bármennyire is bűnös legyen az.

Mert örökre meg van írva: „Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul. ” (Róm 4:5). „Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek.” (Róm 3:22) „Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt.” (Róm 3:25)

Ez a hit gyakorlását jelenti. Gyakorlod a hitet? Mert megérteni, hogy hogyan gyakoroljuk a hitet: ez az Evangélium tudománya!

Review and Herald, 1899. február 7.