Bevezető

„Ha pedig megkérdezi tőle valaki: »Micsoda sebek ezek a kezeiden?« azt mondja: »Barátaim házában ütötték ezeket rajtam.« »Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nekem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.«” (Zak 13:6-7)

Ezt a messiási próféciát Zakariás próféta írta üzenetének vége felé, melyet a csüggedt zsidóknak küldött, akik visszatértek a babiloni száműzetésből, hogy újjáépítsék Jeruzsálemet. Öt évszázaddal később a zsidók közül néhányan megértették e szavak beteljesülésének jelentőségét Jézus Krisztus, a megígért Messiás életében és halálában. Azonban Jézus - a keresztre feszítése előtti éjszakán közeledve az Olajfák hegyéhez - maga idézte 11 tanítványának Zakariás 13:7 verséből a pásztor megverését. (Mt 26:13).

Egyes bibliakommentárok helyesen értelmezik a Zakariás 13:6 versét, az Ő megkorbácsolásának és megsebzésének előrejelzéseként, amelyet azoktól szenvedett el, akik barátai kellett volna, hogy legyenek.[1] Sok hetednapi adventista tisztában van ezzel, valamint azzal a ténnyel, hogy Ellen White is idézte a 6. verset, mint az egyik „világos és konkrét próféciát”, amely megjövendöli „még a halálának módját is”.[2] Kevés adventista van tudatában annak, hogy Ellen White a Zakariás 13:6 versét arra a szégyenteljes módra alkalmazta, ahogyan a maradék viszonyult a Szentlélek által képviselt Jézus Krisztushoz az 1888-as minneapolisi Generál Konferencia ülésszakán, valamint az azt követő évek ellentmondásos következményei során. Milyen kevesen tudják, hogy Krisztust 125 évvel ezelőtt „megsebezték” egyházunk atyái közepette. Lehetséges-e, hogy napjainkban továbbra is megsebezzük Őt azzal a naiv, vagy szándékos tudatlanságunkkal, hogy miként bántak vele a múltban? Túl gyakran – miközben arra vágyunk, hogy Jézus második eljövetele véget vessen szenvedésünknek - elfelejtjük, hogyan sebezték meg Őt, és mennyi szenvedést okozott Neki és az egész mennynek ez a hosszú késleltetés. Jó lenne emlékeznünk Ellen White 1902-ben írt szavaira:

„Az evangélium siettetésének vagy késleltetésének eredményére gondolunk – ha egyáltalán gondolunk rá – önmagunkhoz és a világhoz viszonyítva. Kevesen gondolnak arra, hogy milyen kapcsolatban áll ez az Istennel. Kevesen gondolkoznak azon, hogy a bűn milyen szenvedést okozott Teremtőnknek. Az egész menny szenvedett Krisztus haláltusáján, viszont ez a szenvedés nem akkor kezdődött és nem is fejeződött be az Ő emberi természetének megnyilvánulásakor. Az elkopott érzékeink számára a kereszt a szenvedés kinyilatkoztatása, amelyet a bűn a megjelenésétől fogva okozott Isten szívének. [...] A világunk egy hatalmas leprás kolónia, a szenny jelenete, amelyet egyetlen toll sem írhat le. Ilyen mocsok mellett nem is merünk megállni, még gondolatban sem. Ha a maga valóságában látnánk meg, a terhünk szörnyű lenne. Mindamellett Isten a maga teljességében érzi.”[3]

Lehetséges, hogy ezek az isteni szenvedések felerősödtek az 1888-as epizód alatt és ami utána következett, és következményei a mai napig folytatódnak? A Megsebezve az Ő barátai házában című könyv igyekszik szembesíteni bennünket e tény valóságával.

A Megsebezve az Ő barátai házában valójában A késői eső visszatérése című sorozat összefoglalója – az első kötet 2010-ben jelent meg. A késői eső visszatérése egy személyes tanulmány eredménye volt, amelyet 1998-ban kezdtem, Ellen White egyszerű, de egyedülálló nyilatkozatainak összegyűjtésével a késői eső és a hangos kiáltás témájáról, kronológiai sorrendben. Ezeket a nyilatkozatokat Ellen White 1840 és élete vége (1915) között írta. A kutatásom előrehaladtával a tanulmányból kézirat lett, és egyre több háttérinformációt adtam hozzá, hogy segítsen megérteni azoknak a történelmi eseményeknek a kontextusát, amelyekben Ellen White kijelentései elhangzottak. Az 1888-as minneapolisi Generál Konferencián, valamint az azt követő évtized eseményei során elhangzott nyilatkozatok különösen fontosak voltak.

Kezdetben a kézirat fő célja az volt, hogy válaszoljon az 1888-as epizóddal kapcsolatos fő kérdésekre, amelyek 1890 óta gyötrik az adventizmust, nevezetesen: Valóban elküldte az Úr a késői eső kezdetét és a hangos kiáltást 1888-ban – és elfogadták azokat? 125 év óta sokan azt hitték, hogy a hangos kiáltás elkezdődött, és egy rövid megpróbáló időszak után végre elfogadták, és azóta is hirdetik. Egyesek azonban kijelentették, hogy mind a késői eső, mind a hangos kiáltás 1888-ban elkezdődött, de testvéreink akkori cselekedetei miatt ezek a mennyből küldött ajándékok nagyrészt vissza lettek tartva népünktől, ami Jézus visszatérésének hosszú késedelmét eredményezte.

Ahogy A késői eső visszatérése című kézirat folyamatosan bővült, egyre több eredeti forrást és első kézből származó bizonyítékot adtam hozzá, hogy megkíséreljem megválaszolni ezeket az alapvető kérdéseket. Ugyanakkor a kézirat számos más ehhez kapcsolódó témával kezdett foglalkozni, mint például: Jones és Waggoner életrajzi vázlatai a minneapolisi összejövetelek előtt és után; milyen szerepet játszott személyiségük az 1888-as ülésszakban és az azt követő vitákban; a Galata levélben szereplő törvény vitájának jobb megértése; miről szólt az 1888 üzenete a maga teljességében; mi volt Jones és Waggoner teológiai hozzájárulása olyan területeken, mint a bűn és az ember természete, Krisztus természete (emberi és isteni természete egyaránt), a hit általi megigazulás, a szövetségek, egy utolsó nemzedék tökéletes volta Krisztus visszajövetele előtt; a vallásszabadság; milyen területen támogatta Ellen White Jonest és Waggonert; milyen mértékben lett elfogadva vagy elutasítva az üzenet; Jones és Waggoner ellen kifejtett antagonizmus mértéke és aspektusa, amelyet olyan kulcsemberek tápláltak, mint például Frank Belden, Captain Eldrige, Dan Jones, John Harvey Kellogg, Harmon Lindsay, A.R. Henry, Uriah Smith és mások; az ellenkezők Minneapolis után tett vallomásának valódisága és eredménye; 1889 és 1893 között az adventisták körében lezajlott ébredés és reform nagysága; Jones és Waggoner hitehagyásának oka és valósága; mindezek hatása az adventista gondolkodásra 1890-től napjainkig és sok más kapcsolódó rokon téma.

Mivel annyi kapcsolódó témát és rokon témát próbált lefedni A késői eső visszatérése az eredeti kiadásakor - 2010-ben ez volt az első kötet, amely az eredeti kéziratból származott -, csak az 1844 és 1891 közötti időszakot fedte le. Azonnal tervek készültek, hogy a következő évben egy második kötetben kiadjuk a történet megmaradt részét. 2012-re azonban világossá vált, hogy jóval több anyagot kell feldolgozni, mint ami a második kötetbe önmagában belefér, és részletesebb kutatásra van szükség ahhoz, hogy ilyen széles körű témákat és témaköröket lehessen lefedni. Emiatt a sorozat folytatása el lett halasztva.

2013 elején, miközben a szerző A késői eső visszatérése című könyv második kötetének kéziratán dolgozott, felkérték, hogy írjon egy cikket az Adventist Review egyik különszámába, amelyet a minneapolisi konferencia ülésszakának 125. évfordulójára szántak, és amelynek 2013 októberében kellett megjelennie. Az eredetileg kijelölt téma az 1888-as üzenet körüli eseményeket fedte le, amelyek 1888 és 1896 között zajlottak. Az adott korszak összefoglaló eseményeinek keresése során - az elmúlt húsz év alatt felhalmozott hatalmas anyagból - egy kis kézirat alakult ki, amely által A késői eső visszatérése című kézirat alaptémája újra felszínre került, nevezetesen: Valóban elküldte az Úr a késői eső kezdetét és a hangos kiáltást 1888-ban, és elfogadták? Ezekre az alapkérdésekre jó néhány válasz megtalálható az 1888 és 1896 közötti időszakot felölelő anyagban. Ebből az újonnan összeállított kéziratból nagyon sok erőfeszítéssel egy kétezer szóból álló cikk készült a Review számára, Ken McFarland kiváló és szakszerű szerkesztői segítségével. Tervek születtek, hogy a kéziratot kis füzet formájában is kiadják azon olvasók számára, akik elolvasták a cikket, és akik további dokumentációt szeretnének.

Amikor azonban a cikket 2013 augusztusában, egy héttel a határidő előtt elküldték a Review újságnak, nem felelt meg a szerkesztőség által kitűzött céloknak, és végül elutasították. Annak érdekében, hogy ne vesszen kárba az összefoglaló cikk, valamint a brosúra elkészítésére fordított idő és erőfeszítés, tervbe vették (a meglévő anyagot egy kicsit továbbfejlesztve) a most kezünkben tartott könyv elkészítését. A Megsebezve az Ő barátai házában című könyv valójában A késői eső visszatérése című sorozat alaptémájának összefoglaló könyve. A munka folytatódni fog az alapsorozaton, amely mélyebben foglalkozik
a Megsebezve az Ő barátai házában című könyv fő témájával, valamint sok más kapcsolódó témával és témakörrel, amelyek az 1888-as minneapolisi Generál Konferencia ülésszakával és az azt követő eseményekkel kapcsolatosak.

Addig is fordítsuk figyelmünket Jézus Krisztusra és az Ő képviselőjére, a Szentlélekre, és tegyük fel a kérdést, hogyan bántak velük az 1888-as minneapolisi Generál Konferencia alatt, valamint a következő évek ellentmondásos következményei során. Lehetséges, hogy ahogyan a zsidók sokáig vártak Szabadítójukra, azonban eljövetelekor nem ismerték fel Őt, úgy sok hetednapi adventista is sokáig várta a késői esőt és a hangos kiáltást, és nem ismerték fel meglátogatásuk idejét? Ha a válasz pozitív, hogyan kellene reagálnunk lelki atyáink hibáira, valamint Isten hosszútűrésére és kegyelmére mindannyiunk iránt? Továbbá, milyen szerepe van a Hű Tanúbizonyság megtérésre való hívásának - amely a laodiceaiaknak intézett üzenetben található - az ilyen kérdések megválaszolásában? Segítsen az Úr, hogy a Megsebezve az Ő barátai házában című könyvben válaszokat találjunk ezekre a kérdésekre.

Miközben áttekintjük történelmünket, ne feledjük, hogy ennek célja nem az, hogy hibát keressünk másokban – a múltban vagy a jelenben –, vagy a rombolás, hanem inkább, hogy tanuljunk a hibáikból, és ne ismételjük meg azokat, és hogy újból megtanuljuk Isten irgalmának és hosszútűrésének mélységét. Figyelembe kellene vennünk Kenneth H. Wood, a Review volt szerkesztőjének szavait:

„Miközben szemléljük elődeink hibáit, gyötrelem és sajnálkozás tölthet el bennünket. De a múltat nem tudjuk megváltoztatni. Nem írhatjuk újra a történelmet. Viszont tanulhatunk a történelemből, és rendbe tehetjük szívünket és otthonunkat, lehetőséget adva a Szentléleknek, hogy teljes mértékben beteljesítse velünk az Ő akaratát. Ha helyesen viszonyulunk napjainkban a hit általi megigazulás üzenetéhez, csak akkor várhatjuk a késői eső kiáradását és a »mű« befejezését.”[4]

A késői eső visszatérése első kötetéhez hasonlóan a Megsebezve az Ő barátai házában című könyv elbeszélése is a hetednapi adventizmus történetének kulcsfontosságú eseményeire összpontosít 1888-tól napjainkig, és többnyire elsődleges forrásokból merít. Kortárs adventista történészek további megjegyzései és/vagy nézetei szerepelnek néhány lábjegyzetben, melyeket a lábjegyzet száma mellett csillag (*) jelez.

Lábjegyzetek

[1] Francis D. Nichol, ed., SDA Bible Commentary (Washington, D.C., Review and Herald Pub. Assn., 1997), 4. kötet, 1115. o.

[2] Ellen G. White, Az apostolok cselekedetei, 222., 226. o.

[3] Ellen G. White, „The Definitive Aim in Service”, General Conference Bulletin, 1902. júl. 1.; lásd még: Education, 263-264. o.

[4] Kenneth H. Wood, „Editor’s Viewpoint: F.Y.I.–4”, Review and Herald, 1976. nov. 18., 2., o.

B