16. prédikáció

Bibliatanulmányozásunk utolsó estéje a mai, ezért helyénvaló, hogy áttekintsük a tanulmányozott főbb igazságokat. Ezt az áttekintést megtaláljuk a Jel 14:6-12 verseiben.

„És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.

És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;

És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”

Megszoktuk - és joggal -, hogy erről a három üzenetről hármas angyali üzenetként beszélünk. A „követni” szó azt jelenti, hogy „együtt menni vele”. Ezért a szöveg így hangzik: „A harmadik angyal velük ment.” Ugyanaz a szó szerepel az 1Kor 10:4 versben is: „És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” Az első angyal hangos szóval kiáltott, a második csatlakozott, majd a harmadik is csatlakozott hozzájuk; és mindhárman együtt hirdették az üzenetet. Ennek megfelelően csak egyetlen üzenetről van szó és ez mindhármat magában foglalja.

Az üzenet egy olyan népet készít fel, amelyet a 12. vers ír le: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” Három dolog közös e népben: a hosszútűrése, a parancsolatok megtartása és a Jézus hite. Bár ezek mind egy üzenetben egyesülnek, úgy gondolom, a bemutatásuk szempontjából fordított sorrendben is elemezhetjük őket, nevezetesen: hit, engedelmesség és türelem. Mert a hit az az alap, amelyre minden épül, és amelyből minden kihajt. A hit az engedelmességet munkálja, és a kegyelem, amely megkoronázza, nem más, mint türelem, ahogy Jakab apostol mondta: „Az állhatatosság tökéletes cselekedetet jelent, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jak 1:4) Amikor a türelem tökéletessé válik a szentekben, akkor ők maguk is tökéletessé válnak. Ez a hármas üzenet tehát olyan népet mutat be, amely tökéletes Isten előtt. Ők pont olyanok, amilyennek a Megváltó szerint lenniük kell: „Legyetek azért tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5:48)

Talán vannak a hallgatóságban, akik nem vették észre, hogy az elmúlt tíz estén a Rómabeliekhez írott levélről tanult leckék voltaképpen a harmadik angyal üzenete. Ma este szeretném megmutatni, hogy a harmadik angyal üzenete Pál apostol prédikációjában teljes mértékben össze van foglalva, ahogyan az 1Kor 2:2 verse írja le: „Mert elhatároztam, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.” Ez volt minden, amit Pál apostol hirdetett, és amit hirdetett, az hatalmas volt. Azt mondta: „Én is, amikor hozzátok mentem, testvéreim, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek Isten bizonyságtételét.” „Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző beszéde volt, hanem lélek és erő felmutatása.” (1Kor 2:1,4)

Amit Pál prédikált, azt az 1Kor 1:17-18 versekben írja le: „Mert Krisztus nem azért küldött engem, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem szólásban való bölcsességgel, hogy Krisztus keresztje ne legyen hiábavaló. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Isten ereje.” Krisztus elküldte őt, hogy hirdesse az evangéliumot, és ő ezt meg is tette, nem emberi bölcsesség szavaival, hogy az igehirdetését ne lehessen megsemmisíteni. Azt mondta: „hogy Krisztus keresztje ne legyen hiábavaló.” Tehát, amikor Pál apostol a korinthusiak között prédikált, nem hirdetett mást, csak Krisztust és Őt megfeszítve, és ez az evangélium volt. Ez az evangélium – Krisztus keresztje – Isten ereje minden hívő üdvösségére.

Most felmerül a kérdés: Pál apostol igehirdetése a harmadik angyal üzenetéről azonos a ránk bízott üzenettel? Más volt az ő igehirdetése, mint a miénk? Ha más, akkor azt hirdetjük, amit hirdetnünk kell? Más szóval, a mi prédikációnknak többet kellene magában foglalnia, mint Pál apostolé? Ha igen - bármi legyen is az - jobb, ha minél előbb megszabadulunk tőle. Lássuk, miért:

„De még ha mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit hirdettünk, átkozott legyen. Ahogy előbb mondtuk, most ismét mondom: Ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azonkívül, amit elfogadtatok, átkozott legyen.” (Gal 1:8-9)

E szavak nem hiábavalóak, mert voltak emberek, akik más evangéliumokat vagy az evangéliummal kapcsolatban más dolgokat hirdettek. Sőt, mi több, voltak angyalok, akik más evangéliumot vagy más dolgokat hirdettek az evangéliummal kapcsolatban. Látni fogjuk ezeket a bukott angyalokat hozzánk jönni, és hirdetni, amit evangéliumnak neveznek, amelyet erő és vakító fény kísér majd. De tudnunk kell hamisnak ítélni azt, amit ők mondanak, mert átkozottak, akik ezeket hirdetik nekünk, hiszen bizonyos mértékben különbözni fog attól, amit Pál apostol hirdetett.

Ezt félretéve térjünk vissza a Jel 14:6 verséhez, ahol ezt olvassuk: „És egy másik angyalt láttam az ég közepén repülni, akinél az örökkévaló evangélium volt, és azt hirdette a föld lakosainak [...] és hangosan ezt mondta: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és a vizek forrásait.” Ez egy olyan munka, amely felkészíti az embereket az utolsó ítéletre, következésképpen olyan munka, amely mindent megtesz az emberek tökéletesedéséért, amint azt a 12. versben láttuk. De ez az üzenet nem több és nem is kevesebb, mint az örökkévaló evangélium. A második angyal az elsővel együtt tart, a harmadik pedig mindkettőjüket elkíséri, és mindhárman egy üzenetet hirdetnek.

Felmerül a kérdés: ha a harmadik angyal eljön, és egyesíti kiáltását az első és a második angyallal, akkor vajon nincs több mondanivalónk a világnak, mint azoknak, akik az első üzenet alatt dolgoztak? Nos, nekünk bizonyára nincs több hirdetnivalónk, mint az örökkévaló evangélium. A második angyal hirdeti, hogy Babilon elesett, mert elszakadt az evangéliumtól. Vegyük észre, hogy a második angyal nem egy új igazságot mond, csak egy tényt közöl, hogy valami történt. A harmadik angyal csupán a büntetést jelenti be, amely azokat az embereket sújtja, akik az első angyal által bejelentett igazságtól eltérően élnek. De az első angyal továbbra is hangosan kiált, és a három angyal együtt halad, és kiáltanak - az első angyal az örökkévaló evangéliumot hirdeti, amely felkészíti az embereket, hogy feddhetetlenül álljanak Isten előtt – a harmadik angyal pedig a büntetést közli, amely akkor éri őket, ha nem fogadják el az örökkévaló evangéliumot, és ebből egyértelműen következik, hogy a hármas angyali üzenet az örökkévaló evangélium.

Figyeljük meg, az első angyal az örökkévaló evangéliumot hirdeti, a második angyal az evangéliumnak nem engedelmeskedők bukását, a harmadik pedig az elbukottakra váró büntetést, akik nem engedelmeskednek. Így a harmadik angyal üzenete teljesen benne van az első angyal üzenetében - az örökkévaló evangéliumban. Igen, az örökkévaló evangélium magában hordozza a teljes igazságot. Az evangélium Isten ereje. Ne feledjük, hogy ez az örökkévaló evangélium mind egy aspektusban foglaltatik, a keresztre feszített és feltámadott Jézus Krisztusban. Nekünk semmi más hirdetnivalónk nincs az emberek számára, akár prédikátorok vagyunk, akár bibliamunkások, könyvevangélisták, vagy egyszerű emberek, akik otthonuk szerény szférájában engedik, hogy a világosság fénye ragyogjon. Jézus Krisztus és Ő, mint megfeszített mindaz, amit bármelyikünknek el kell vinnie a világba.

Valaki azt mondja: „Ez azt jelenti, hogy szélsőséges álláspontot képviselünk; feladunk minden tant, amit eddig hirdettünk – a halottak állapotát, a szombatot, a törvényt és a bűnösök büntetését? Kidobunk mindent?” Nem, semmiképpen sem! Hirdessétek ezeket alkalmas és alkalmatlan időben, de mindezekben semmi mást, csak Krisztust és Őt, mint megfeszítettet. Mert ha ezeket hirdetitek anélkül, hogy hirdetnétek a megfeszített Krisztust, akkor nélkülözni fogja az Ő erejét. Mert Pál apostol azt mondta, hogy Krisztus küldte őt az evangélium hirdetésére, de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen. A kereszt prédikálása, és csakis a kereszté, nem más, mint Isten hatalma. Ismétlem, az evangélium Isten hatalma, és a kereszt az evangélium középpontja. „Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal 6:14) Pálnak nem volt mivel dicsekednie, csak az ő Urának, Jézus Krisztusnak keresztjével.

Most az általunk hirdetett tanok néhány aspektusát vesszük sorra, hogy megnézzük, hogyan tudjuk ezeket és ugyanakkor a megfeszített Krisztust hirdetni.

Először is, ami a Biblia doktrínáját illeti, az egész Biblia tanítás. „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tanításról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok?” (Jn 7:17, KJV) A „doktrína” szó „tanítást” jelent. Néha félünk a doktrínától. Tanító és gyakorlati prédikációkról beszélünk. De a doktrína tanítást jelent, és ha valaki megcselekszi Isten akaratát, akkor megismeri a tanítást. De a tanításnak gyakorlatiasnak kell lennie, különben haszontalan. Akkor, testvérek, a Biblia minden tanítása gyakorlatias.

Ha nem ismerjük a Biblia tanítását, akkor nem tudjuk, hogyan kell gyakorolni, amit tanít. Ha valami nem gyakorlati, akkor azt nem lehet gyakorolni. De nem fogjuk mondani, hogy a Biblia tanítása nem gyakorlatias, olyasmi, amit nem lehet gyakorolni. Így talán félretehetjük a tanítói igehirdetés és a gyakorlati igehirdetés közötti különbséget. Isten szolgájának nem szabad mást prédikálnia, mint gyakorlati prédikációkat; de mivel minden bibliai tanítása vagy doktrínája gyakorlati, nyilvánvaló, hogy a valóban gyakorlati prédikációkban nem szabad mást prédikálnunk, mint a tanítást, és ennek a tanításnak Krisztus tanításának kell lennie.

Nos, a doktrína specifikus ágaival kapcsolatban először a törvényt fogjuk megvizsgálni. Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy Krisztus a törvényben van, és a törvény Krisztusban, és hogy nem lehet az egyiket a másiktól elválasztani annak bizonyítására, hogy a kettő együtt jár, és hogy a törvény prédikálásának Krisztus nélkül nincs hatalma vagy hatása az emberek szívére. A Rómaiakhoz írt levél tanulmányozása ezt világosan tudatosítja velünk. Hit által nem érvénytelenítjük a törvényt, mert csak a Jézusba vetett hit által rögzítjük a törvényt a szívünkbe.

A törvény elítéli a bűnöst, és ezért a törvény cselekedetei által senki sem igazul meg Isten előtt. De egynek engedelmessége által sokan igazak lesznek, és ez az engedelmesség a miénk lehet Isten szavába vetett hit által, és Krisztust magunkévá téve. Krisztust a magunkévá tenni azt jelenti, hogy behozzuk Őt az életünkbe, és hogy Ő az életünkben van azt jelenti, hogy örök életünk van. Krisztus az igazság és a törvény Benne van a maga tökéletességében. Ha nap mint nap Krisztust tartjuk a szívünkben, akkor a törvény a szívünkben van a maga tökéletességében, amíg nem tétovázunk.

Ha Krisztus a miénk, akkor Ő a mi üdvösségünk, de életünk minden pillanatában Őt kell birtokolnunk. A hit egyetlen cselekedete nem lesz elég örökre. „Az igaz ember hitből él.” De egyszerre csak egy pillanatot élhetünk, és mivel a hit a mi üdvösségünk, nyilvánvalóan pillanatról pillanatra üdvözülünk. A törvénynek Krisztuson kívül nincs ereje, és Krisztus nélkül hirdetni a törvényt azt jelenti, átkot hirdetni az embereknek, nem pedig a reményt. Krisztus azonban embereket küldött követként, hogy szabadságot hirdessenek a rabságban lévőknek, és elmondják nekik, hogy a reménység foglyai. Vajon hirdetjük Krisztus igehirdetését, teljesítjük az Ő megbízatását, ha Krisztus nélkül hirdetjük a törvényt, amely csak elítél? Nem. Nekünk a „reményt” kell hirdetnünk. Míg a törvény a Sínai-hegy minden rémületével a bűnösre mutat, addig a bűnösnek nemcsak a törvény felé kell irányítania elméjét, hanem annak Adományozójára is, akiben egyszerre van kegyelem és igazságosság. Az igazság és a kegyelem az Ő kezében van. Amikor az igazság elítéli az embereket, a kegyelem, amelyet ugyanaz a kéz tart fenn, megtéríti a bűnből.

Amikor az emberek Krisztust birtokolják, akkor az Ő igazságosságát birtokolják, amelyet a törvény megkövetel. De Krisztus igazsága mindent magában hordoz, mert Ő azt mondta: „Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak nektek.” (Mt 6:33) Ez az egyetlen szükséges dolog, és ha ez megvan, akkor megvan az egész evangélium, mert ez Krisztus és az Ő igazsága, és Ő a mi igazságunk, a mi üdvösségünk, életünk itt és a jövőben egyaránt.

A szombat

A szombat az a különleges igazság, amelyet ezekben az utolsó napokban magasra kell emelni. A szombatot nem tudjuk túlságosan hinni vagy hirdetni. Ez az a pont, ahol a legnagyobb szakadás történt Isten törvényében. Gondolkodtatok már azon, hogy miért összpontosította Sátán minden erejét a negyedik parancsolatra? Az egész ügy gyökere a Zsid 1:10 versben található. A Fiúhoz szólva az Atya Isten ezt mondja: „Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek.”

 Amikor ezt olvassuk: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.” (Zsolt 19:1), akkor tudjuk, hogy egyszerűen a Krisztusban lévő hatalmat nyilvánítják ki. János apostol azt mondta: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1:1-3) Minden, ami létrejött, Krisztus által lett.

A Zsolt 111:2-4 versekben ezt olvassuk: „Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig. Emlékezetet szerzett az ő csodálatos dolgainak; kegyelmes és irgalmas az Úr.” A héber fordítás szerint a 4. vers első része így hangzik: „Emlékezetessé tette csodálatos művét”. Mi az Ő munkája? Az egek az Ő műve, és Ő rakta le a föld alapjait. Szeretném, ha megjegyeznétek, hogy ezt a három szót: igazságosság, kegyelem és könyörület, a zsoltáros a világ teremtésével kapcsolatos gondolatokkal együtt csoportosítja. Mindjárt meglátjuk, hogy miért.

Mi Isten emlékműve? „És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” (1Móz 2:1-3) Mi tehát a megemlékezés? A hetedik nap, a szombat. Ez a hetet megkoronázó nap, a befejezett teremtés emléknapja, egy olyan teremtésé, amelyben Isten szavának ereje nyilvánult meg, mert Ő szólt és meglett, Ő parancsolt és előállott. Ha Isten szavát és Isten szavának hatalmát az elmétekben tartjátok, meg fogjátok érteni, miért csoportosítja Dávid a kegyelmet, az irgalmat és az igazságosságot Isten keze munkájával együtt.

Isten szava az, amely megteremtette az eget és a földet.  A szombat emléknap, amelyet azért kapunk, hogy megemlékezzünk és elmélkedjünk Isten szavának erejéről. Az Ez 20:20 versben Isten azt mondta, hogy a szombat „jegy én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek”. Figyeljük meg, hogy ez egy jel lesz, hogy megtudjuk, hogy a menny Istene a mi Istenünk.

Olvassuk el Jer 10:10-12 verseket: „De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király [...] Mondjátok meg hát nekik: Az istenek, akik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól! Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével.” Lapozzuk a Bibliát Zsolt 96:5 vershez: „Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.”

Minden, ami az ember elméjét arra a felismerésre vagy emlékezésre készteti, hogy az Isten, akit szolgálunk, a teremtő, azt is bizonyítja, hogy minden más isten, hamis isten. Mivel a teremtés hatalma megkülönböztető tulajdonság, ez olyan előjog, amely kizárólag az ég Istenét illeti meg. Ő tud teremteni, és minden más, ami azt állítja magáról, hogy méltó az imádatra, hamisnak bizonyul, mert nem tud teremteni.

Miért akarja Isten, hogy Istenként emlékezzünk meg róla? Milyen konkrét dologra akarja Isten, hogy gondoljunk, amikor Istenként gondolunk rá? A kulcsot ezekre a kérdésekre a Zsid 11:6 versben találjuk: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Hinnünk kell, hogy Isten létezik, és a létezés gondolatától nem választható el a jutalom és a segítség gondolata attól az Istentől, akiről hisszük, hogy létezik. Ha nem látjuk Istent jutalmazónak, a szükség idején segítőnek, akkor nem ismerjük Őt Istennek. Ha nem tudjuk, hogy Ő pontosan az, aminek mondja magát, akkor nem ismerjük Őt.

Mivel a szombat Isten csodálatos teremtő művének emléke és azért adatott, hogy megtudjuk, Ő Isten, akkor a szombat azért adatott, hogy Istent, mint jutalmazót ismerjük meg, mert Ő nem más, mint azoknak a jutalmazója, akik szorgalmasan keresik Őt. Ezt bizonyítja Ez 20:12 verse is: „És adám nekik szombatjaimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.” A szombat adásával az volt a cél, hogy az ember megtudja, hogy az Isten, aki adta, az az Isten, aki megszenteli őt. A megszentelődés gondolatát szeretnénk kiemelni ebben az összefüggésben.

Ellenvetésként felhozható, hogy a szombat az ember bukása előtt adatott, így annak idején az ember szent volt, és ezért nem volt szükség Krisztusra, hogy megmentse őt a bűntől. Isten helyezte Ádámot az Édenkertbe. Makulátlan tisztaságban élt, de ezt a tisztaságot csak az Istenbe vetett hit által tudta megtartani. Isten ereje volt az, ami megtartotta őt. Ádám nem magától élt. De végül függetlenítette magát - és elbukott. Isten hatalmába és szavába vetett hit tartotta őt vissza az elbukástól. Utána, Isten hatalmára volt szükség, hogy megmentse az elkövetett bűneiből, és megőrizze más bűnök elkövetésétől.

Ugyanezt a hibát követjük el a kegyelem lezárása utáni idővel kapcsolatban is. Azt hisszük, hogy mivel akkor nem lesz Közbenjáró, a saját erőnkből fogunk megállni. Eljön az idő, amikor nem lesz Közbenjáró, de akik abban az időben megállnak, azok nem a saját erejükben fognak megállni, hanem Krisztus erejében, aki megőriz minket abban az időben. Mivel bűntelenek leszünk, nem lesz szükségünk közbenjáróra, de a Megváltóra minden pillanatban szükségünk lesz. Krisztus az egyetlen, aki „meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.” (1Kor 1:8)

Ha Ádám soha nem bukott volna el, a szombat Isten hatalmának emlékünnepe lett volna, hogy megóvja őt az eleséstől abból a helyzetből és helyről, ahová Isten teremtette őt. A szombat most is pontosan erre való - hogy megmutassa nekünk, hogy Isten a mi Megszentelőnk, és hogy Ő helyezi ránk és belénk az Ő igazságosságát ugyanazon szó által, amellyel az eget és a földet teremtette. A szombat tehát arra való, hogy elmélkedjünk Isten hatalmáról, és emlékeztessen bennünket arra, hogy ugyanaz a hatalom, amely a földet teremtette, az a hatalom, amely megóv minket a bűntől, amíg az üdvösség készen áll arra, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.

A Kol 1:11-19 versben ezt olvassuk: „Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel; Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába; Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn. És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első; Mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség.”

Az apostol úgy mutatja be Krisztust, mint aki által megváltásunk van. Hogy miért? Mert Ő általa lett minden teremtve. Ez a gondolat megoldja a szombattal kapcsolatban gyakran felhozott ellenvetést, miszerint a megváltás nagyobb, mint a teremtés. Mivel a megváltás teremtés, ezért nem lehet más. Ugyanaz a hatalom és ugyanaz a dolog. Isten szava által lettek az egek, és az Úr szava által lett kinyilvánítva bennünk az igazság. A világegyetem létrehívása teremtés volt, és az igazság kimondása az ember szívében - amely bűnös szív volt - szintén teremtés. Krisztus, mint teremtő áll előttünk, hogy megismerjük az Ő megváltó erejét. Krisztus az Ő hatalmának szaván keresztül kerül elénk.

A szombat az a nap, amely arra hív minket, hogy megemlékezzünk Isten csodálatos tetteiről. Ezen a napon különösen az Ő keze munkájáról kell elmélkednünk, jobban, mint bármely más napon. És ahogyan az Ő kezeinek munkájáról elmélkedünk, és a világegyetemben megnyilvánuló csodálatos hatalmáról, ugyanúgy elmélkedünk a bűnből megmentő hatalmáról, mert ez ugyanaz a hatalom mindenütt. Ezért kell a gyermekeket már egészen kicsi koruktól kezdve arra tanítani, hogy a teremtést Isten hatalmának tekintsék. Ha ez megtörténik, akkor az elvek befalazódnak az elméjükben, és a hitetlenség semmiféle kifinomultsága nem lesz képes megváltoztatni.

A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében Pál apostol kiemeli az igazságot munkáló hit erejét. De észrevehetjük, a nyitó gondolat így hangzik: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett.” Ezután a fiatalok elméjét a világegyetem teremtésében használt Isten erejére vezetve hit által megértik, és elméjük felfogja, hogy Ő, aki megteremtette mindazt, amit látnak, olyan Isten, aki megjutalmazza az Őt szorgalmasan keresőket.

Mennyire világos az ok, amiért Sátán minden erejét a negyedik parancsolat ellen összpontosította: mert ez a parancsolat az összes többi parancsolatnál jobban szemlélteti a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát. Sátán az antikrisztus, és ő nem tesz semmit ezen a világon, ami nem Krisztus ellen irányul. Ezért takarta el a negyedik parancsolatot, hogy elfordítsa az emberek gondolkodását Istentől, Krisztustól, mint teremtőtől, mert amilyen mértékben az emberek szem elől tévesztik a Krisztusban lévő teremtő hatalmat, olyan mértékben veszítik szem elől az Ő megváltó hatalmát is. Hirdessük tehát egyre inkább a szombatot, de mindenképpen hirdessük Krisztust, és Őt, a megfeszítettet, mint a bűntől való Megmentőt.

„Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űződ kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt művelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” (Ézsa 58:13-14) Tehát a szombat tökéletes megtartása, - ahogyan Isten akarja - azt jelenti, hogy gyönyörködünk az Úrban. De nem valósul meg anélkül, hogy Krisztust ne ismernénk és ne tennénk Őt a mi örömünkké.

A szentek öröksége

Most a szentek örökségét fogjuk megvizsgálni, és megnézzük, hogyan hirdethetjük ebben is Krisztust és Őt, mint megfeszítettet. Ez az örökség neki és az ő magvának lett megígérve, hogy ők lesznek a világ örökösei. Ez a mag Krisztus és mindazok, akik Krisztusban vannak. Ennek az örökségnek a biztosítéka, záloga az Isten Lelke. „Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, Aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1:13-14)

Isten Lelke az örökségünk záloga. Pál apostol így imádkozott: „És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint.” (Ef 1:18-20)

Az egész evangélium a szentek örökségéről szól. Ezt az örökséget nem a törvény, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által nyerjük el. Ha Krisztuséi vagyunk, akkor az ígéret örökösei is vagyunk. Mi marad a szentek örökségének prédikálásából, ha nem hirdetjük vele együtt Krisztust, mint azt, aki által az örökséget elnyertük? Ő az, „akiben vettük is az örökséget”. (Ef 1:11) Az Ábrahámnak tett ígéret, hogy benne megáldatik a föld minden nemzete. Pál apostol azt mondta, hogy az Ábrahámnak tett ígéretben Isten hirdette az evangéliumot. (Lásd Gal 3:8)

Hirdethetjük-e Krisztust a feltámadásban? A feltámadás kéz a kézben jár az örökség ígéretével. Amikor Isten ígéretet tett Ábrahámnak, ő egyáltalán nem kételkedett benne, hanem teljesen meg volt győződve, hogy amit Isten megígért, azt meg is tudja valósítani. Hitt abban, hogy Isten feltámasztja a halottakat, és ez a hit akkor mutatkozott meg tökéletesen, amikor Izsákot felajánlotta az oltáron. Az ígéretbe vetett hite a Krisztusba vetett hiten alapult, mint Aki a feltámadás és az élet. Krisztusban van a törvény és a szombat. Benne van az örökség. A keresztre feszített és feltámadt Krisztus az az út, amely által elnyerhetjük ezt a megdicsőült otthont.

A lélek halhatatlansága

Lehet-e Krisztust prédikálni, amikor a lélek halhatatlanságáról beszélünk? Igen, mert ez nem jelent mást, mint életet Krisztus által. Krisztus által van életünk, és nincs más út, amely által megszerezhetnénk. A Bibliából meggyőzően bizonyíthatjuk, hogy a sírban nincs tudat, és hogy az ember halandó, és mégsem érinthetjük a lélek halhatatlanságának kérdésében az igazi elvet.

gyesek azt mondják, hogy amikor az emberek megértik a holtak állapotát, akkor biztonságban vannak a spiritizmustól. Valóban így van ez? Nem, mert ezt sokan felismerték, és mégis belementek a spiritizmusba. Hogy miért? Mert nem volt Krisztus a tanításukban. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Aki hisz a Fiúban, annak élete van, és aki nem hisz Benne, annak nincs élete. Krisztus életet hozott az embernek, és mi is megkaphatjuk ezt az életet, ha hiszünk az Ő szavának. Krisztus nélkül nincs élet, és rajta kívül nem lehet életünk.

Így olvassuk Ez 13:22 versét: „Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam.” Az ok, amiért az emberek megragadtatnak gonoszságaikban, és amiért a kárhozatba mennek, mert életet ígértek nekik ott, ahol nincs élet, miközben gonoszságukban maradnak. Sötétség borítja majd a földet, és homály az emberek gyermekeit, olyan lesz, mint az özönvíz előtt, amikor az emberek szívének minden gondolata állandóan csak gonosz lesz. Ez azért van, mert elhitték, hogy Krisztus nélkül is lesz életük.

Krisztust az élet egyetlen eszközeként kell bemutatni, és hogy ez az élet hit által, az igazság egyetlen eszköze által jön, hogy az emberek felismerhessék, „Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” (Róm 5:18) Az az élet Krisztus élete. Akik megigazulnak, azok üdvözülnek, akik pedig nem igazulnak meg, azok elvesznek, és az egyetlen módja, hogy megigazuljunk, Krisztus élete.

Ezért mi azt hirdetjük, - hogy Krisztus által igazulunk meg – az élet Őbenne és a halál Őrajta kívül. Ez azt jelenti, hogy akiben nincs meg a Fiú, annak nincs élete, és nem is fog életet látni. Következésképpen neki csak az örök halál marad, a bűnös büntetése. Ezért lehetetlen számunkra, hogy a lélek halhatatlanságának kérdését másképpen mutassuk be, mint Krisztuson keresztül. Ha mégis megtesszük, akkor a bizonyságunk erő nélküli lesz, mert csak a keresztről szóló beszéd Isten ereje.

A spiritizmus

Nézzük most a spiritizmust! Hihetjük a halál utáni állapotot, hogy a halálunk után nem jutunk a mennybe, de ha nem ismerjük ennek erejét, nem vagyunk biztonságban a spiritizmussal szemben. Ha nem ismerjük Krisztus életének hatalmát, semmi sem menthet meg e szörnyű téveszme kísértéseitől. De ha ismerjük az ember gyengeségét, hogy nincs életünk önmagunkban, hanem az élet Krisztusban van, és a hit teszi lehetővé, hogy az az élet a miénk legyen, akkor védelmet kapunk.

Tudtok olyan emberről, aki hitt abban, amit a Szentírás mond - „a halottak semmit sem tudnak” (Préd 9:5) -, de mégis a spiritizmus felé fordult? Gondolom ismertek; én is ismertem ilyen embert. De ha azok, akik ismerik és hisznek a Szentírásban, és mégis a spiritizmus felé fordulnak, a hitük, hogy a halottak semmit sem tudnak, nem fogja megóvni őket a spiritizmustól. Ismertem embereket, akik hittek ebben és hirdették, mégis a spiritizmus felé fordultak. Hallottam őket, amikor az igazságot prédikálták, majd ugyanazokat hallottam a legistenkáromlóbb spiritizmust hirdetni. Ha igaz, hogy a halál utáni állapotról szóló hit távol tartja az embert a spiritizmus kísértéseitől, akkor ezek miért fordultak mégis a spiritizmus felé? Mert nem ismerték a Krisztusban való élet titkát.

Krisztus mondta: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.” (Mt 12:30) Nincsenek félmértékek. Vagy Krisztus, vagy Sátán. Nincsenek félmegoldások. Vagy Krisztus, vagy a Sátán. Vagy Krisztus, vagy az Antikrisztus. Ami nem Krisztusé, mi az? Krisztus ellen. Mit jelent az „Antikrisztus” szó? Krisztus ellen. Akkor aki nem Krisztus mellett van, az az Antikrisztus, vagy az Antikrisztus lelke hat rá. „Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8:9) Ha nincs benne Krisztus Lelke, akkor milyen lélek van benne? Az Antikrisztus lelke. Csak két erő harcol a világban: Krisztus ereje és az Antikrisztus ereje - Krisztus Lelke és az Antikrisztus lelke.

„Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.” (Ef 2:1-2) Ki a levegőbeli hatalmasság fejedelme? Sátán. Akkor Sátán lelke mozgatja az engedetlenség fiait.

Az a tény, hogy valaki felismeri, hogy az ember halandó, nem menti meg őt a spiritizmustól. Fel kell ismernie és tudnia kell, hogy Krisztus a mi életünk, és hogy Nélküle nincs életünk. A felismerés önmagában nem segít; az embernek ezt saját tapasztalatából kell tudnia. Krisztusnak kell benne élnie, és csakis Krisztusnak, és akkor nem fogja őt az Antikrisztus lelke mozgatni, mert a Megváltó azt mondta, hogy e világ fejedelmének nincs Benne semmije.

Mi a spiritizmus titka? Krisztustól való elszakadás. Minden ember, aki nem fogadja be Krisztust, még ha vallja is, hogy hisz a szombatban, az Úr eljövetelében, abban, hogy az ember halandó, de ha nem fogadja be Krisztust a saját szívébe, előbb-utóbb az az ember bele fog esni a Sátán e nagy csalásába.

Isten engedi azok nagy megtévesztését, akik nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy kárhoztassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban. Felismerhetem a jelenvaló igazságnak minden aspektusát, amit a harmadik angyal üzenete tartalmaz, de amíg a szívemben gonoszság van, addig a spiritizmus csírái vannak bennem. Minden gonoszság az Antikrisztus műve. Mivel bűn van bennem, megvan bennem az, ami által a Sátán csalást tud bennem munkálni. Ez „az igazságtalanság megtévesztő ereje” (2Thess 2:10, rev). Ez nem a tudatlanságból származó megtévesztés, hanem a hamisság csalása.

A biztonság egyetlen forrása a Krisztusba vetett hit, mint az az én életem, és a hit általi megigazulásban rejlik. Szükséges, hogy a keresztre feszített Jézus Krisztus legyen a mi igazságunk, az életünknek, az örömünknek, mindannak, amire vágynunk kell; igen, több kell legyen, mint amit kívánhatnánk, vagy akár gondolhatnánk. Ő az Egyetlen, aki megvédhet minket az Antikrisztustól.

 „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismeritek meg az Isten Lelkét: amelyik lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van.” (1Jn 4:1-2)

Mit jelent megvallani, hogy Jézus Krisztus testben jött el? Kiejteni ezeket a szavakat? Nem, hanem hogy elhiggyük mindazért, ami értékes benne. Mit jelent ez? Isten testben jelent meg, Krisztusban volt, megbékéltette a világot önmagával. Isten elküldte egyszülött Fiát, a bűnös test hasonlatoságában, és a bűnért, hogy elítélje a bűnt a testben. „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt.” (Zsid 4:15)

Testvéreim, tudni azt, hogy Krisztus testben jött, azt jelenti, hogy elfogadjuk Krisztust úgy, ahogyan testben jött, mindazért, amit testben tenni jött. Azért jött a mi testünkben, hogy a törvény igazsága beteljesedjék bennünk, hogy miénk legyen az Ő igazsága és örök élete. Minden lélek, aki tagadja Krisztust, mint az élet és az igazság egyetlen eszközét, az Antikrisztus lelke.

Most nézzük meg a viselkedésünket, és nézzük meg, hol tartunk! Vajon munkálkodik-e Krisztus lelke bennünk, amikor azt mondjuk, hogy győzni fogunk, ha Krisztus ad egy kis segítséget? Amikor ezt kimondjuk, azt akarjuk, hogy erőfeszítéseink által nyerjük el a mennyországot, legalábbis bizonyos mértékben. Elutasítjuk Krisztust, és tagadjuk, hogy Ő a mi testünkben jött volna el. Ez a lélek az Antikrisztus lelke, amely bennünk munkálkodik.

A pápaságban az Antikrisztus egy formáját ismerjük fel. Az élet elnyerésének titka, ahogy a pápaság tanítja, nem Krisztus és az Ő élete, hanem a penitencia, a kolostor és a Szűz Mária. Így az a lélek, amely az embert a kolostorba vezeti önostorozásra és vezeklésre késztetve, annak a gondolatnak a logikus következménye, hogy valamit tennünk kell, hogy megszabaduljunk a bűntől. A lélek az, amely azt tanítja, hogy nem bízhatunk mindent Krisztusra, és nem hagyhatjuk, hogy Ő munkálja ki helyettünk a saját igazságunkat. Tehát mindent, amit nem vetünk alá teljesen Krisztusnak, az az antikrisztusi lelkületet serkenti.

„És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az Antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van.” (1Jn 4:3-4) Csak úgy győzhetjük le az Antikrisztust, ha Krisztus bennünk van. Krisztus minden pillanatban első és utolsó; Krisztus a törvényben és a törvény Krisztusban; Krisztus a szombatban, mint a szombat Ura, mert Ő alkotta azt, és mert a szombat egyszerűen megmutatja Krisztus szavának hatalmát, amely által az egek létrejöttek, és amely által fennmaradnak.

Krisztus szavának hatalma ugyanakkor igazságot is munkál bennünk. Krisztus keresztjének hirdetése életet és örökkévalóságot mutat be az embereknek, Krisztus keresztjének hirdetése a pusztulásra figyelmeztet. Megszabadít minket a világ csapdáitól, és hozzáférést biztosít a kegyelemhez, ahol állunk és örvendezünk Isten dicsőségének reménységében. Krisztus keresztjének prédikálása megismerteti velünk mindazt, amit Krisztus szeretne, hogy tudjunk. Elénk tárja a szentek örökségének dicsőségét, és figyelmeztet bennünket az utolsó napok veszélyeire.

Miközben hűségesek vagyunk a harmadik angyal üzenetéhez és minden olyan tanításhoz, amely megkülönböztet minket a világtól, legyünk eltökéltek, hogy nem ismerünk mást, csak Jézus Krisztust és Őt, mint megfeszítettet. Ez Isten ereje az üdvösségre. Ez az örökkévaló evangélium, amely felkészíti az embereket a most zajló ítéletre. És ó, ha az első angyal azt mondta: „Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája.” (Jel 14:7), mennyivel inkább vinnünk kellene most ezt az üzenetet – az örökkévaló evangéliumot –, amikor ez az ítélet nemcsak hogy a küszöbön van, hanem már majdnem befejeződött.

Hálát adok Istennek, hogy kinyilatkoztatja nekünk Igéjének igazságait, és hogy megmutatta nekünk, hogy a harmadik angyal üzenete a mi Urunk Jézus Krisztusról szóló teljes evangélium. Miért kellene többet tudnunk Isten igéjéről? Mert Isten kinyilatkoztatja nekünk és bennünk Krisztust. Mindazt, amit Krisztus hatalmáról tudunk, az igéből ismerjük, és általa megtisztulunk a bűntől. Hitünk megragadja Krisztust, és Ő valósággá válik szívünkben és életünkben.

Ha erős hitünk van abban, hogy Krisztus bennünk marad, akkor erővel mehetünk ki másokért dolgozni, és csatlakozhatunk a három mennyei angyal hangjához, és akkor az üzenet hangos kiáltással fog terjedni. Az ok, amiért nem volt hirdetve hangos szóval az, hogy nem értettük meg a maga teljességében. A múltban sokunknak nem volt meg az üzenet magja, amely szintén Krisztus.

Amikor Krisztusunk bennünk van, akkor mindenünk megvan, és ismerjük a Benne lévő hatalmat. Akkor engedelmeskedünk Neki, a hatalma bennünk marad, és az általunk hirdetett szó erővel fog terjedni, és a harmadik angyal üzenetének hangos kiáltása itt lesz. Örülök ma este annak a hitnek, hogy a hangos kiáltás most kezdődik.

A nagy beteljesedés hamarosan itt lesz, amikor Krisztus eljön. Akkor meglátjuk Őt, Akit, noha nem láttuk, szerettük; Akit, noha most nem látunk, de hiszünk Benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendezünk. Azon az örömteli napon olyanok leszünk, mint Ő, mert olyannak fogjuk látni őt, mint amilyen.

Adja Isten, hogy az a nap hamarosan eljöjjön. Adja Isten, hogy ebben a teremben mindenki átadhassa szívét Neki, és képes legyen azt mondani: „Itt vagyok, Uram, fogadj el! Én a tiéd vagyok és Te az enyém; Használj engem, Uram, a Te akaratod szerint, hogy általam megismertessed a pogányokkal Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát.”

General Conference Bulletin, 1891. március 25.