A kegyelem, amely még inkább bővelkedik

A negyedik fejezetben Ábrahám története a hit általi megigazulás példáját mutatta be. A neki tulajdonított hit - a Krisztus halálába és feltámadásába vetett hit - ugyanazt az igazságot hozza el számunkra, és ugyanannak az ígéretnek az örököseivé tesz minket vele együtt. De a negyedik fejezet tulajdonképpen egy zárójel, amely egy példát mutat be, így az ötödik ott kezdődik, ahol a harmadik fejezet véget ér:

„¹Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,  ²Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. ³Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz, ⁴A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, ⁵A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nekünk. ⁶Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. ⁷Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. ⁸Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. ⁹Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. ¹⁰Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele. ¹¹Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük.” (Róm 5:1-11)

A hit valódi megigazulást munkál

Az ötödik fejezet első verse az „ezért” szóval kezdődik. A szó azt jelzi, hogy ami ezután következik, az előzőek természetes következménye. Mi lett korábban bemutatva? Az, hogy Ábrahám mit nyert hit által. Hit által nyert megigazulást, de ezt az ígéretben való hit valósította meg, hogy fia lesz. Ez a fiú a hit gyermeke volt. De ugyanaz a hit, amely lehetővé tette Izsák születését, Ábrahámnak is igazságot hozott. És ugyanez lesz nekünk is tulajdonítva, ha ugyanilyen hitünk van. Következésképpen az ige azt tanítja, hogy a hit általi megigazulás ugyanolyan valóságos, mint a fiú, aki Ábrahámnak hit által született. A hit általi megigazulás nem egy mítosz.

Mi a békesség?

A legtöbb ember azt gondolja, hogy ez egyfajta extázis. Azt hiszik, hogy az Istennel való békesség egy leírhatatlan mennyei érzést jelent; ezért mindig ezt az eksztatikus érzést keresik bizonyítékként arra, hogy Isten elfogadta őket.

De az Istennel való békesség ugyanazt jelenti, mint az emberekkel való békesség: egyszerűen a háború hiányát jelenti. Bűnösökként Isten ellenségei vagyunk. Ő nem az ellenségünk, de mi harcolunk Ellene. Hogyan lehet akkor békességünk Vele? Egyszerűen úgy, hogy abbahagyjuk a harcot, és letesszük a fegyvert. Akkor lehet békességünk, amikor hajlandóak vagyunk abbahagyni a harcot.

„Békesség Istennel”

Figyeljük meg, hogy amikor békességünk van Istennel, akkor nemcsak békességben vagyunk Vele, hanem az Ő békéje is a miénk. Ezt a békességet hagyta itt a földön az embereknek; mert az Úr azt mondta: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek” (Jn 14:27). Ő adta nekünk. Tehát már a miénk. Mindig is a miénk volt. A probléma csak az volt, hogy nem hittünk benne. Amint elhisszük Krisztus szavait, akkor valóban miénk lesz az a békesség, amelyet Ő adott nekünk. Ez pedig Istennel való békesség, mert Krisztusban találunk békességet, és Krisztus az Atya kebelében lakik. (Jn 1:18).

Békesség és igazság

„A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van.” (Zsolt 119:165) „Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai.” (Ézsa 48:18) Az igazság békességet jelent, mert az Istennel való háborús állapotunk a kedvelt bűneink miatt volt, amelyeket szerettünk. Isten élete az igazság, és Ő a békesség Istene. Mivel az ellenségeskedés a testi elme és az általa előidézett gonosz cselekedetek, a békességnek az ellenkezőjét kell jelentenie, vagyis az igazságosságot. Így az, hogy „megigazulva hit által, békességünk van Istennel” egyszerűen egy nyilvánvaló igazság kijelentése. A hit által elnyert megigazulás békességet hordoz magában. A kettő nem választható szét.

Békesség és érzés

Felmerül a kérdés: „Lehet-e valakinek békessége Istennel, és nem érez békességet?” Mit mond a Szentírás? „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel” Mi hozza el a békességet? A hit. De a hit nem egy érzés. Ha valamilyen érzésnek kellene kísérnie a békességet, akkor, ha nem lenne ilyen érzésünk, akkor tudnánk, hogy nem vagyunk megigazulva; és akkor a megigazulás az érzéstől függene és nem a hittől. A következő versek azt mutatják, hogy nehézségekben is lehet békességünk ugyanúgy, mint amikor minden jól megy.

Öröm a nehézségekben

Ez nem azt jelenti, hogy keresnünk kell a mártíromságot, ahogyan egyesek tették az első századokban. Azt viszont jelenti, hogy a háborúságok közepette is töretlen a békességünk és az örömünk. Így kell lennie a hitből fakadó békességnek is. Az érzéstől függő békesség azonnal eltűnik, amint bajok kezdenek érni bennünket. De a hitből fakadó békét semmi sem befolyásolhatja.  „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16:33, KG rev.)

A szenvedés türelmet munkál

Mi a türelem? A szenvedésben való kitartás. A „türelem" szó gyökere a szenvedést jelenti. Ezt abból is láthatjuk, hogy a beteg embert „páciens”-nek (angolul: patient) (türelmesnek) nevezik. Azaz ő a szenvedő. Az emberek gyakran azzal mentegetik ingerlékenységüket, hogy nekik annyi mindent kell elviselniük. Azt képzelik, hogy türelmesek lennének, ha nem kellene annyit szenvedniük. Nem, nem lennének türelmesek. Nem lehet türelem ott, ahol nincs szenvedés. A szenvedések nem lerombolják a türelmet, hanem fejlesztik. Amikor úgy tűnik, hogy a szenvedés tönkreteszi az ember türelmét, akkor ez csak azt mutatja, hogy az illetőnek egyáltalán nem volt türelme.

Mikor munkálja a türelmet?

A vers azt mondja, hogy a szenvedés türelmet munkál. Azonban sokan vannak, akik egyre ingerlékenyebbek lesznek, ahogy egyre több baj éri őket. Nekik nem hoz türelmet. Miért nem? Egyszerűen azért, mert nincsenek az apostol által leírt állapotban. Csak a hit által megigazultak számára munkálnak türelmet a megpróbáltatások. Az Istenbe vetett hiten kívül semmi más nem teheti az embert tökéletesen türelmessé minden helyzetben.

Mindig működni fog?

Igen, változatlanul. „Nos, – mondhatná valaki – biztos vagyok benne, hogy mindenki türelmetlen lenne, ha annyi baja lenne, mint nekem.” Kérdés: Vajon Krisztus türelmetlen lenne-e, ha minden gondodat el kellene viselnie? Neki nem kellett elviselnie ugyanannyit és még többet is? El kell ismerned, hogy Neki igen, többet kellett elviselnie. Mutatott Ő türelmetlenséget? „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg” (Ézsa 53:7). Tehát, ha Ő a te helyedben volna, türelmes lenne. Akkor miért nem hagyod, hogy Ő legyen a helyedben? A hit beviszi Krisztust a szívünkbe, így Ő azonosul velünk, és ezért viseli terheinket. „Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.” (Zsolt 55:23)

„Minden kitartásra”

A Krisztusba vetett hit által elnyert türelemnek nincs határa. Ez az ihletett ima: „Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremve, és növekedve az Isten megismerésében; minden erővel megerősíttetve az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel.” (Kol 1:10-11) Vagyis annyira megerősödhetünk azon dicsőséges hatalom által, amellyel Krisztus elviselte a szenvedést, hogy teljes türelemmel rendelkezhetünk akkor is, ha sokáig szenvedünk, és mindebben örvendezhetünk.

A türelem pedig tapasztalatot munkál

Miben munkál tapasztalatot? Isten békességében munkál tapasztalatot a mi Urunk Jézus Krisztus által. Sokan összetévesztik a keresztény tapasztalatot a hit megvallásával. Azt mondják, hogy sok évnyi „keresztény tapasztalattal” rendelkeznek, holott könnyen lehet, hogy valójában soha nem tapasztalták meg a krisztusi élet áldását. Hitvallást tettek, de az igazi tapasztalat Krisztus élete erejének megnyilvánulását jelenti. Amikor valakinek ilyen tapasztalata van, nem nehéz beszélnie tapasztalatáról, amikor alkalom nyílik rá.

„Nem szégyenít meg”

A reménység nem szégyenít meg. Miért? Mert Isten szeretete kiárad a szívünkbe. „És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.” (1Jn 2:28) „Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban.” (1Jn 4:17) Nem létezhet nehezebb nap az ítélet napjánál. Ezért bizonyára azok, akik akkor nem szégyenülnek meg és nem félnek, azoknak most is bizodalmuk van. Akinek pedig bizodalma van Istennel, annak semmiképp nem kell félnie az emberektől.

„Isten szeretete”

A reménység nem csal meg, mert Isten szeretete a Szentlélek által kiárad a szívünkbe. Figyeljük meg, hogy nem az Isten iránti szeretetről olvasunk, hanem Isten szeretetéről. Mi az Isten szeretete? „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait.” (1Jn 5:3) A Szentlélek tehát az Isten törvénye iránti engedelmességet ülteti a szívünkbe; és ez bátorságot ad nekünk az ítélet napján és minden más körülmény között. A bűn az, ami félelemre készteti az embereket. Amikor a bűn megszűnik, akkor a félelem eltűnik. „Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is; az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak.” (Péld 28:1)

„Krisztus [...] meghalt a gonoszokért”

„Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket.” (1Tim 1:15) „Ez bűnösöket fogad magához.” (Lk 15:2) Furcsa, hogy az emberek engedik, hogy bűnösségük tudata távol tartsa őket az Úrtól, holott Krisztus valójában azért jött, hogy befogadja és megmentse őket. Ő képes megmenteni mindazokat, akik rajta keresztül Istenhez jönnek, (Zsid 7:25) és azt mondja, hogy akik Hozzá jönnek, semmiképpen ki nem veti őket. (Jn 6:37).

„Mikor erőtlenek voltunk”

Amikor erőtlenek voltunk, Krisztus meghalt az istentelenekért. Igaz, mert azért halt meg, hogy a Szentlélek által erőt adjon nekünk. Ha megvárta volna, amíg erőre kapunk, mielőtt Önmagát adja értünk, akkor elvesztünk volna. Mikor voltunk erőtlenek? Éppen most vagyunk erőtlenek és éppen most nyilatkozik meg Jézus Krisztus megfeszítve közöttünk. (Gal 3:1) „Ezt mondják felőlem: csak az Úrban van minden igazság és erő.” (Ézsa 45:24, KG rev.)

Igaz vagy jó

„Bizonyára igazért is alig hal meg valaki, ám a jóért talán csak meg merne halni valaki.” A mi fordításunkból nem derül ki, hogy mi a különbség az itt használt két szó között. Az igaz ember a korrekt ember, az, aki gondosan odafigyel, hogy mindenkinek megadja, amivel tartozik. A jó ember az irgalmas ember, az, aki sokat segített nekünk, és aki többet tesz értünk, mint amennyit mi kérhetnénk tőle. De akármilyen korrekt is lenne az ember, tisztességessége és jelleme aligha győzne meg bárkit is arról, hogy meghaljon érte. Mégis lehetséges, hogy egy nagyon jóságos emberért egyesek meg is halnának.

A legnagyobb szeretet

Ez az ember legmagasabb rendű felfogása a szeretetről. Az ember az életét adhatja barátaiért, de „az Isten pedig a mi hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk” – tehát az Ő ellenségei - „Krisztus érettünk meghalt.” (Róm 5:8, KG rev.)

 „Megbékéltünk az Ő halála által”

Isten nem az ellenségünk, de mi az Ő ellenségei vagyunk vagy voltunk. Ezért nem Neki kell megbékélnie velünk, hanem nekünk kell megbékélnünk Vele. Ő maga pedig szívének jóságában kibékít minket. Mi „közelvalókká lettünk a Krisztus vére által” (Ef 2:13). Hogyan? Mert a bűn volt az, ami elválasztott minket Tőle, és tett minket ellenségekké; és „Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1:7) A bűntől megtisztulva természetszerűen megbékülve vagyunk Istennel.

Az élet ajándéka

A „testnek élete a vérben van”. „Mert minden testnek élete az ő vére” (3Móz 17:11,14). Azzal, hogy Krisztus kiontotta értünk a vérét, az életét adta értünk.  De mivel ez a vér ránk van alkalmazva, hogy megtisztítson minket minden bűntől, ezáltal Ő életét adja nekünk. Ha tehát Krisztus halálában Vele együtt keresztre feszíttetünk, akkor az Ő életét kapjuk bűnös életünk helyett, amelyet Ő magára vesz. A bűneinket eltávolítja az Ő vérébe vetett hit által, nem önkényes döntésként, hanem azért, mert hit által életet cserélünk Vele, és a cserébe kapott élet bűntelen. A mi bűnös életünket elnyeli az Ő végtelen élete, mert az Ő élete olyan bőséges, hogy képes meghalni a mi bűneink miatt, és mégis feltámadni, hogy életet adjon nekünk.

„Megtartatunk az Ő élete által”

Krisztus nem hiába élte át a halál kínjait, és nem azért adta nekünk az életét, hogy azután visszavegye. Amikor nekünk adja az életét, azt akarja, hogy örökre megtartsuk azt. Hogyan kapjuk meg? Hit által. Hogyan tartjuk meg? Ugyanazon hit által. „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok is Őbenne” (Kol 2:6). Az Ő életének nincs vége, de mi elveszíthetjük hitetlenségünk miatt.

Emlékezzünk arra, hogy ez az élet nem önmagunkban van, hanem „ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Istennek Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5:11,12) Az örök életet azáltal tartjuk meg, hogy megtartjuk Krisztust. De nyilvánvaló, hogy ha Krisztus halála által megbékéltünk Istennel, ha az Ő élete bűneink eltörlésére adatott nekünk, akkor annál inkább üdvözülünk ezen élet által, mert Ő feltámadt a halálból.

Az emberek olykor azt mondják, hogy elhiszik, hogy Isten megbocsátja bűneiket, de azt nehezen hiszik el, hogy Ő meg is tudja őrizni őket minden bűntől. Nos, ha van különbség a kettő között, akkor az utóbbi a legkönnyebb; mert a bűnök bocsánatához Krisztus halálára van szükség, míg a bűnből való megváltáshoz csak az Ő folyamatos életére.

Mely élet által tartatunk meg?

Krisztus élete által, és Neki csak egy élete van. Ő „tegnap, és ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13:8) Az Ő jelenvaló élete által üdvözülünk, vagyis az Ő naponta bennünk megnyilvánuló élete által. De az élet, amelyet Ő most él, ugyanaz az élet, mint amelyet tizennyolc évszázaddal ezelőtt Júdeában élt. Ugyanazt az életet vette vissza, amit letett. Gondoljuk végig, milyen volt Krisztus élete - ahogyan azt az Újszövetség leírja, - és akkor tudni fogjuk, milyennek kellene lennie napjainkban az életünknek. Ha megengedjük Neki, hogy bennünk lakozzon, akkor pontosan úgy fog élni, ahogyan akkor élt. Ha van valami az életünkben, ami abban az időben nem volt az Ő életében, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Ő most nem éli bennünk az életét.

Istenben való öröm

Ugyanazon élet által, amelyen keresztül megbékélést és üdvösséget kapunk, „örvendünk is Istenben”. (Róm 5:11, KJV) Krisztus élete örömteli élet. Amikor Dávid vétkezett, így imádkozott: „Add vissza nekem szabadításod örömét, és az engedelmesség lelkével támogass engem.” (Zsolt 51:14) Az ég ragyogása, a virágok végtelen változatosságának szépsége, amellyel Isten a földet felöltözteti, és a madarak örömteli éneke, mind azt mutatják, hogy Isten szereti az örömöt és a szépet. A ragyogás és az ének csupán az élet természetes kifejeződése, „örvendeznek te benned, akik szeretik a te nevedet” (Zsolt 5:12).

Ebben a részben, amit most tanulmányoztunk, Isten csodálatos szeretetéről tanultunk, amely olyan nagy, hogy Önmagát adta ellenségeiért, hogy ők megbékélhessenek Vele. És miként Krisztus halálában megkapjuk Isten életét és így eggyé válunk Vele, ugyanígy azon élet bennünk maradása által megszabadít minket minden bűntől. Minden további összefoglaló nélkül tovább léphetünk a következő versekre.

Az ellentétek sorozata – Róma 5:12-19

„¹²Annak okáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek; ¹³Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény. ¹⁴Úgyde a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, aki ama következendőnek kiábrázolása vala. ¹⁵De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra. ¹⁶És az ajándék sem úgy van, mint egy vétkező által; mert az ítélet egyből lett kárhozottá, az ajándék pedig sok bűnből van igazulásra.  ¹⁷Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek. ¹⁸Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása. ¹⁹Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.”

Valószínűleg nincs nehezebben érthető szakasz a Rómabeliekhez írott levélben, mint a 12-19 versek. Ennek az az oka, hogy a főmondat közepén olyan hosszú zárójel van és ugyanaz a kifejezésforma sokszor ismétlődik. Valójában egyáltalán nincs nehézség. Ebben a tanulmányban nem kíséreljük meg, hogy minden részletre kitérjünk, hanem az egészet átható fő gondolatmenetet követjük, hogy az olvasó hasznosabban olvashassa és tanulmányozhassa magának.

Első alapelvek

A 12. verstől látjuk, hogy az apostol egészen a kezdetekhez megy vissza: „egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.” Az evangéliumot nem lehet bemutatni ezen igazságok nélkül.

A bűn által a halál

A halál a bűn által jött a világba, mert a bűn maga a halál. A bűn, ha egyszer elkövetik, halált hoz. (Lásd Jak 1:15). „Mert testnek gondolata halál” (Róm 8:6). „A halál fullánkja pedig a bűn” (1Kor 15:56). A halál nem létezne, ha nem lenne bűn. A bűn a kebelében hordozza a halált. Tehát nem Isten önkényes döntése volt, hogy a halál elhatott minden emberre a bűn miatt. Nem is történhetett volna másként.

Igazság és élet

A „lelki gondolkodás” „életet és békességet” jelent. (Róm 8:6) „Senki sem jó, csak egy az Isten.” (Mt 19:17) Ő a megtestesült jóság. Következésképpen az igazság az élet. Ez nemcsak egy felfogás arról, hogy mi a jó, hanem maga a jó. Az igazság aktív. Ahogy a bűn és a halál elválaszthatatlanok egymástól, ugyanúgy az igazság és az élet is. „Lám elődbe adtam ma neked az életet és a jót: a halált és a gonoszt.” (5Móz 30:15)

A halál minden emberre elhatott

Figyeljük meg itt az igazságosságot! A halál minden emberre elhatott, „mert mindnyájan vétkeztek”. „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni. A fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét, az igazon legyen az ő igazsága, és a gonoszon az ő gonoszsága.” (Ez 18:20) És ez csak annak a következménye, hogy a bűn magában hordozza a halált, és a halál nem jöhet másként, mint a bűn által.

A következtetés

Figyeljük meg, hogy a tizenkettedik vers kezd egy mondatot, amely még nem fejeződik be. A 13-17 versek egy zárójelet képeznek; el kell jutnunk a tizennyolcadik vershez, hogy megtaláljuk a következtetést. De mivel az elme a hosszú zárójel miatt általában kihagyná a mondat első részét az apostol megismétli a fő gondolatot, hogy a következtetés hatása felismerhető legyen. Így a 18. vers első része folytatja a 12. verset. „Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.”  

A halál uralma

A „halál uralkodott Ádámtól Mózesig.” Ez nem azt jelenti, hogy a halál ne uralkodott volna ugyanúgy utána is. De a lényeg az, hogy Mózes a törvény adását jelképezi, „mert a törvény Mózes által adatott.” (Jn 1:17) Mivel azonban a halál a bűn által uralkodik, és a bűn figyelmen kívül hagyható ott, ahol nincs törvény, a „halál uralkodott Ádámtól Mózesig” kijelentésből nyilvánvaló, hogy a törvény ugyanúgy létezett a Sínai-hegy előtt is. „A halál fullánkja pedig a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.” (1Kor 15:56) Ahol nincs törvény, ott nem lehet a bűnt beszámítani, de ahol bűn van, ott a halál uralkodik.

Ádám az Eljövendő előképe

„A halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem az Ádám hasonlatossága szerint vétkeztek, aki az Eljövendőnek előképe volt.” Ádám milyen értelemben az Eljövendőnek előképe, azaz Krisztusnak? Amint azt a következő versek mutatják – Ádám olyan értelemben volt Krisztusnak az előképe, hogy cselekedete rajta kívül sokakra elhatott. Nyilvánvaló, hogy Ádám nem adhatott utódainak egy nemesebb természetet, mint amilyennel ő rendelkezett, így Ádám bűne elkerülhetetlenné tette, hogy minden utóda bűnös természettel szülessen. Mindazáltal a halálos ítélet nem emiatt hatott el rájuk, hanem azért, mert vétkeztek.

Ellentétes előkép

 Ádám Krisztus előképe, de csak ellentét által. „De a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset.” Egy ember hibája miatt sokan meghaltak; de az Egynek igazsága által sokan életet nyernek. „És az ajándék nem olyan, mint az egy ember bűnének az eredménye, ahol az ítélet egy eset alapján kárhoztat, hanem a kegyelmi ajándék sok bűnből vezet megigazulásra. Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál egy ember által, mennyivel inkább fognak uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és az igazság ajándékának bőségében részesültek!” (Róm 5:16-17, KG rev.) Az egyik végétől a másikig a kontraszt van bemutatva. Mindaz, ami Ádám bukása által történt, Krisztusban törlődik, vagy pontosabban mindaz, ami Ádámban elveszett, Krisztusban helyreállt.

„Sokkal inkább”

Ezt a kifejezést nevezhetnénk a fejezet uralkodó gondolatának. Nemcsak, hogy minden, ami Ádámban elveszett, helyreáll Krisztusban, hanem „sokkal több”. „Mert, ha mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által, minekutána megbékéltünk Vele.” (Róm 5:10)

Semmi esélyünk kifogást találni abban a tényben, hogy Ádám által elkerülhetetlenül bűnös természet örökösei vagyunk. Nem panaszkodhatunk, hogy igazságtalanságban részesültünk. Igaz, hogy nem vagyunk elítélhetőek, amiért bűnös természetünk van, és ezt a tényt az Úr elismeri. Ezért Isten úgy dönt, hogy amint Ádámban a bűnös természet részeseivé lettünk, úgy Krisztusban isteni természet részeseivé legyünk.

De „sokkal inkább” (sokkal több)

 „Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál egy ember által, mennyivel inkább fognak uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és az igazság ajándékának bőségében részesültek!” Vagyis az élet, amelynek részeseivé lettünk Krisztusban, sokkal erősebb az igazság tekintetében, mint az az élet, amelyet Ádámtól kaptunk a gonoszság tekintetében. Isten sosem végez félmunkát. Ő „a kegyelem bőségét” adja.

A kárhozat

„A halál minden emberre elhatott”, vagy ahogy tovább olvassuk, „minden emberre elhatott a kárhozat.” „A bűn zsoldja a halál.” (Róm 6:23) Mindenki vétkezett, ezért mindenki a kárhozat ítélete alatt van. Soha nem volt olyan ember ezen a földön, akin ne uralkodott volna a halál, és nem is lesz a világ végéig. Sem Énok, sem Illés, sem azok, akik az Úr eljövetelekor a mennybe kerülnek, nem kivételek.

Nincsenek kivételek, mert a Szentírás azt állítja, hogy „a halál minden emberre elhatott.” Mert a halál uralma egyszerűen a bűn uralma. „Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű.” Énok csak hit által igazult meg; természete ugyanolyan bűnös volt, mint bármely más emberé. A halál tehát ugyanúgy uralkodott felettük, mint másokon. Mert emlékeznünk kell arra, hogy a sírba szállás – amit temetéskor oly gyakran látunk - nem a bűn büntetése. Ez csak annak a bizonyítéka, hogy halandók vagyunk. A jók és a rosszak egyaránt meghalnak. Ez nem a kárhoztatás, mert emberek az Úrban örvendezve halnak meg, sőt győzelmi énekeket énekelve.

„Az életnek megigazulása”

„Egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” Ebben a tekintetben nincs kivétel. Ahogy a kárhozat mindenkire elhatott, úgy az igazság is mindenkire elhat. Krisztus minden emberért megízlelte a halált. Önmagát adta mindenkiért. Sőt, Önmagát adta oda minden embernek. Az ingyen kegyelmi ajándék mindenkire elhatott. Az a tény, hogy ingyen van, bizonyítja, hogy nincs kivétel. Ha csak azokra vonatkozna, akiknek van egy bizonyos képesítésük, akkor már nem lenne ingyen.

Következésképpen az a tény, hogy az igazság és az élet ajándéka Krisztusban a földön minden emberre elhatott, egy nyilvánvaló igazságot jelent, amelyet a Biblia alátámaszt. A legcsekélyebb oka sincs annak, hogy miért ne üdvözülhetne és miért ne lehetne örök élete minden embernek, aki valaha élt a földön, kivéve, ha ők nem akarják. Mégis oly sokan utasítják el ezt a nagylelkűen felajánlott ajándékot.

„Egynek engedelmessége által”

Egynek engedelmessége által sokan igazzá lesznek. Az emberek nem saját engedelmességük, hanem Krisztus engedelmessége által üdvözülnek. Itt a szkeptikusok nem szalasztják el a gáncsoskodás lehetőségét, mondván, hogy nem igazságos, ha az egyik ember engedelmességét a másik embernek tulajdonítják. De az, aki elutasítja az Úr tanácsát, semmit sem tud az igazságról, és nem alkalmas arra, hogy nyilatkozzon ebben a kérdésben.

A Biblia nem tanítja azt, hogy Isten csak azért nevez minket igaznak, mert a Názáreti Jézus tizennyolc évszázaddal ezelőtt igaz volt. A Biblia kijelenti, hogy az Ő engedelmessége által válunk igazzá. Figyeljük meg, hogy egy jelenvaló, valós megigazulásról van szó. Akik tiltakoznak az ellen, hogy Krisztus igazsága a hívőknek van tulajdonítva, azok nem gondolnak arra, hogy Jézus él. Ő ma is él, ahogyan akkor is élt, amikor Júdeában volt. „Ő mindenkor él” és „tegnap, és ma és mindörökké ugyanaz.” Az Ő élete ma is tökéletes összhangban van a törvénnyel, ahogy akkor is volt. És Ő él azoknak a szívében, akik hisznek benne.

 Következésképpen Krisztus engedelmessége a hívőkben napjainkban is igazzá teszi őket. Önmagukban semmit sem tehetnek, ezért Isten az Ő szeretetében megteszi bennük. Íme az egész történet: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem.” (Gal 2:20)

Miért nem mindenki?

A szöveg kijelenti, hogy „egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek”. Valaki azt kérdezheti: „Miért nem válik mindenki igazzá Egynek engedelmessége által?” Az ok az, hogy nem akarnak igazzá válni. Ha az embereket csak azért tekintik igaznak, mert Valaki tizennyolc évszázaddal ezelőtt igaz volt, akkor mindenkinek ugyanazon engedelmesség által kellene igaznak lennie. Ha így lenne, egyáltalán nem lenne igazságos, ha egyvalakit igaznak tartanának, és nem mindenkit. De láttuk, hogy ez nem így van.

Az emberek nemcsak igaznak nyilváníttatnak, hanem valóban igazakká tétetnek Krisztus engedelmessége által, Aki most is ugyanolyan igaz, mint mindenkor, és Aki ma is azokban él, akik engedelmeskednek Neki. Az Ő képességét, hogy minden emberben élni tud, bizonyítja az a tény, hogy tizennyolc évszázaddal ezelőtt Magára vette az emberi természetet. Amit Ő a názáreti ács személyében tett, azt Isten minden hívőben meg akarja tenni, aki hisz. Az ingyen ajándék mindenkié, de nem mindenki fogadja el, és ezért nem mindenki válik általa igazzá. Mindazonáltal „sokan” az Ő engedelmessége által válnak igazakká.

E fejezet utolsó két hátralévő versét tanulmányozva a jelen célunkhoz elegendő, ha emlékszünk arra, hogy a fejezet fő gondolata az élet és az igazság. A bűn a halál, az igazság pedig az élet. A halál minden emberre elhatott, mert mindenki vétkezett, és Krisztus életében minden emberre elhatott a megigazulás ajándéka. De a bűn nem számíttatik be ott, ahol nincs törvény. De a bűn Ádámnak és minden utána élő embernek beszámíttatott egészen a Mózes idejében levő törvényadásig.

Kegyelem és igazság – Róma 5:20-21

„²⁰A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: ²¹Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.”

„A törvény bejött”

Ez a kijelentés azt mutatja, hogy létezett bűn a törvény „bejövetele” előtti időben is. A 13-14 versek alapján nem nehéz belátni, hogy ez a törvény Sínai-hegyi adásának ideje. Nyilvánvaló, hogy „a törvényadásig” kifejezés a Mózes ideje és a törvény bejövetelének ideje ugyanarra az eseményre vonatkozik.

A bűn megnövekedik

A törvény azért adatott, hogy a már meglévő bűn megnövekedjen. „De a bűn nem számíttatik be, ha nincsen törvény.” (Róm 5:13) Következésképpen biztosak vagyunk abban, hogy a törvény már a világban volt a törvény „bejövetelének” ideje előtt, vagyis a Sínai kihirdetése előtt is. Ezt a 13-14 versekből tudtuk meg.  Valójában nem volt lehetséges, hogy a törvény megsokasítsa a már létező bűnt. Csak felszínre hozhatta, vagyis még világosabban megmutathatta annak valódi természetét.

Ahogy a Róm 7:13 versben olvassuk, ez azért történt, „hogy a bűnnek a bűn mivolta nyilvánvaló legyen”. Egy csöppnyivel sem volt több az Isten törvényéből a világon, miután a Sínai-hegyen elhangzott, mint előtte; és egyetlen olyan cselekedet sem vált bűnösebbé a törvény adása által, amely korábban bűnös volt. De a törvény kimondásának körülményei arra szolgáltak, hogy hangsúlyozzák a bűn súlyosságát, és a jelenlévőket minden eddiginél jobban meggyőzzék saját bűnösségükről.

A túláradó kegyelem

Nagyon jó lenne, ha minden ember ismerné ezt az igazságot. Kevesebb csüggesztő szót hallanánk arról, hogy mennyire bűnösök vagyunk. Tele van a szív bűnnel? Tudd meg, hogy ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem sokkal inkább bővelkedik. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Krisztus, aki

telve van kegyelemmel, ott áll a szív ajtajában - amely a bűn megtestesítője - és bebocsáttatásért kopogtat. (Lásd Jel 3:15-20). „Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” (1Tim 1:15) Amikor Wesley énekelte:

„Bőséges kegyelem található Nálad,

Kegyelem, mely elfedi bűneimet.”

akkor ő a Róma 5:20 versére támaszkodott!

Kegyelem a Sínainál

Mivel a törvény azért jött be, hogy a bűn megsokasodjon, nyilvánvaló, hogy a törvény megadásának idején a tévedések megszámlálhatatlanok lehettek. Soha korábban nem volt ennyire kidomborítva a bűn súlyossága. „De, ahol megnövekedik a bűn, a kegyelem sokkal inkább bővelkedik.” A Szentírás tehát a lehető legvilágosabban mutatja be azt a tényt, hogy a kegyelem a Sínai-hegyi törvényadáskor bőséges volt.

Ezért helytelen azt feltételezni, hogy Isten azt akarta, hogy az igazságot az ember saját engedelmességének cselekedeteivel nyerje el. Éppen ellenkezőleg, a törvény azért adatott, hogy hangsúlyozza Isten határtalan kegyelmét, a bűnbocsánat és az emberben való igazság munkálkodása által.

A törvény és Isten trónja

Azt olvassuk, hogy „igazság és jogosság az Ő székének erőssége.” (Zsolt 97:2) Az igazságosság az Ő trónjában található. Ez a trón alapja. Isten törvénye az igazság, méghozzá az Ő igazsága. Ezt olvassuk az Ézsa 51:7 versében, ahol Isten az Ő igazságáról beszél: „Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem!” Ez azt jelenti, hogy csak azok ismerik az Ő igazságát, akiknek szívében Isten törvénye van.  Ezért az Ő törvénye az Ő igazsága. És az a kijelentés, hogy az igazság az Ő trónjának alapja, azt mutatja, hogy Isten törvénye az Ő trónjában van. Ő az igazság trónján ül.

Bizonyítékok a sátortól

Istennek a Mózes által épített sátorban kellett laknia. „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy közöttük lakozzam.” (2Móz 25:8) Abban a szentélyben, a legszentebb helyen volt a szövetség ládája. Ezt a frigyládát a 2Móz 25:10-22 versek írják le. A frigyláda fedelét a kegyelem trónjának nevezték. A frigyláda fedélen két arany kerub volt. A ládában, a kegyelem trónja alatt voltak a törvény táblái. (Lásd 2Móz 25:16-21; 5Móz 10:1-5) A kerubok között, a kegyelem trónja és a törvény táblái felett az Úr dicsősége jelent meg, és onnan szólt Isten a néphez (2Móz 25:22). A 2Kir 19:15 versében és a Zsolt 80:2 versében Isten a kerubok között ülve látható.

Azt találjuk tehát, hogy a szövetség ládája a kegyelem trónjával együtt Isten trónjának ábrázolása volt. Ahogyan a tízparancsolat a földi sátorban a szövetségládában volt, ugyanúgy a tízparancsolat jelenti Isten mennyei trónjának igazi alapját. Azt is megemlíthetjük, hogy mivel a földi szentély a mennyben lévő igazi szentély mása volt, ez arra tanít minket, hogy a mennyben levő törvény, amely az Isten trónjában van, azonos a Sínai-hegyen kimondott és a frigyládában elhelyezett kőtáblákra vésett törvénnyel.

Isten trónja és a Sínai-hegy

Megértettük, hogy Isten törvénye az Ő trónjának igazi alapja. Ez várható volt, hiszen minden kormányzat alapja a törvény, a trón pedig egyszerűen a törvényt képviseli.

Isten törvényének trónja a Sínai-hegy volt, amikor a törvényt kihirdette. A hegy a törvény fenségét képviselte, mert senki sem érinthette meg anélkül, hogy meg ne halt volna. Az Úr ott volt az összes angyalával együtt. (Lásd 5Móz 33:2; ApCsel 7:53) Ezért a Sínai-hegy a törvényadás idején Isten trónját volt hivatott jelképezni.  Valóban, abban az időben a hegy volt Isten trónja, a hely, ahonnan a törvény származott, ahonnan „villámlások és mennydörgések és szózatok” jöttek (Jel 4:5), és amely körül „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer” angyal állt. Itt ismét azt látjuk, hogy az az igazság, amely Isten trónjának alapját képezi, a tízparancsolatban leírt igazság, ahogyan a Sínai-hegyről szólt, ahogyan a 2Móz 20:3-17 versekben le van írva.

A kegyelem trónja

De bár Isten trónja az Ő törvényének alapja, – annak a törvénynek, amely a bűnösök számára halált jelent – ez a kegyelem trónusa. Arra bátorít bennünket, hogy „járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való

segítségül.” (Zsid 4:16) Figyeljük meg, hogy azért kell bizodalommal közelednünk a kegyelem királyi székéhez, hogy kegyelmet találjunk. Figyeljük meg azt is, hogy a törvénytáblákat tartalmazó láda tetejét kegyelem trónjának nevezték. Ez volt az a hely, ahol Isten megjelent, hogy népéhez szóljon, így a földi sátor ládája nemcsak a trónt képviselte, ahol Isten törvényét őrizték, hanem a kegyelem trónját is.

A törvény és a Közbenjáró

A Szentírásban azt olvassuk, hogy a törvény egy „közbenjáró keze által rendeltetett.” (Gal 3:19, rev.) Ki volt a Közbenjáró, akinek a keze által rendeltetett a törvény? „Mert egy az Isten, egy a Közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki adta Önmagát váltságul mindenekért” (1Tim 2:5-6) A Sínai-hegynél tehát a törvény Krisztus által adatott, aki mindig is Isten kinyilatkoztatása volt az emberek számára. Ő a Közbenjáró, vagyis az, akin keresztül Isten dolgai az emberekhez jutnak. Isten igazsága Jézus Krisztus által jut el az emberekhez. Az a kijelentés, hogy a törvény egy közbenjáró keze által adatott, arra emlékeztet ennünket, hogy ahol a bűn megsokasodik, a kegyelem még inkább bővelkedik.

Az a tény, hogy a Sínai-hegynél a törvény egy közbenjáró kezében volt, a következőket bizonyítja: (1) Isten nem akarta, hogy bárki is azt higgye, hogy a törvény igazságát saját erejéből nyerheti el, hanem csak Krisztus által; (2) Krisztus evangéliuma a Sínai-hegyen ugyanúgy kinyilatkoztattatott, mint a Golgotán; (3) Isten igazsága, amely Krisztus evangéliumában nyilatkozik meg, ugyanaz az igazság, amelyet a Sínai-hegyen adott törvény leír, egyetlen betű megváltoztatása nélkül. Ez az az igazság, amelyet Krisztusban kell elnyernünk.

Az élet forrása

A Zsolt 36:8-10 versekben ezt olvassuk: „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek. Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből, mert nálad van az életnek forrása”. Tekintettel arra, hogy Istennél van az élet forrása, az Ő gyönyörűségei folyóvizéből itatja a Benne bízókat.

Mi az a folyó? „És megmutatta nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jött ki.” (Jel 22:1) Képzeljétek el ezt! Egy folyó, amely Isten trónjából folyik. Ő az élet forrása. A meghívás mindenkihez szól, hogy a szomjazók fizetés nélkül igyanak az élet vizéből. A Jel 22:17; a Jn 4:10-14 és 7:37-39 versek segítenek megérteni ezt. Az élő vízből a Szentlélek befogadásával iszunk.

Inni az igazságban

A Megváltó azt mondta: „Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.” (Mt 5:6) Ha valaki szomjas, hogyan csillapíthatja szomját? Úgy, hogy iszik. Ezért a Megváltó azt akarja, hogy igyunk az igazságosságból, ha szomjazunk utána. Ne feledjük, hogy Isten trónja az igazság trónusa, és ebből fakad az élet folyója, és hogy abból folyik az élet folyója, és így látjuk, milyen szuggesztív az a biztosíték, hogy ihatunk az igazságosságból.

Mivel ez az igazság trónja, a trónból fakadó folyamnak úgymond telve kell lennie a törvény igazságával. Ezért, aki hisz Krisztusban és iszik az Ő Lelkéből, közvetett módon a törvény igazságát issza, ahogyan az a trónban található, vagy ahogyan a Sínai-hegynél elhangzott.

Inni a Sínainál

Aki elolvassa a 2Móz 17:1-6 verseket az 5Móz 4:10-12 versekkel együtt, (amelyből kiderül, hogy a Hóreb és a Sínai azonosak) láthatja, hogy éppen akkor, amikor a törvény a Sínai-hegyen elhangzott, a hegy lábánál folyt egy folyó. A folyó Krisztusból folyt. (1Kor 10:4). Krisztus, az élő szikla azon a sziklán állt a pusztában, amelyből víz folyt, hogy oltsa az emberek szomját, és Ő volt az, akiből ez a víz folyt. Nála van az élet forrása. És így teljes az összehasonlítás Isten trónja és a Sínai-hegy között. A hegy Isten törvényét jelképezte, úgyhogy senki sem közelíthette meg anélkül, hogy meg ne halt volna, mégis ihatott az élő vízből, amely belőle folyt.  És ebből a képből láthatjuk, hogy az az igazság, amelyet inniuk kell azoknak, akik elfogadják Krisztus meghívását, az az igazság, amelyet a tízparancsolat ír le.

Krisztus szíve

Krisztus így beszélt Dávid által a földre jöveteléről: „Akkor azt mondtam: Íme jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40:8-9) Ő azt mondta, hogy megtartotta az Atyja parancsolatait. (Jn 15:10). Annyira jól megtartotta a parancsolatokat, hogy megtartotta a hetedik napi szombatot, amit sokszor „zsidó szombatnak” bélyegeznek.

A Knox-Little kánon ezt mondja: „Tény, hogy Urunk, amíg ezen a földön volt, a szombatot tartotta, és nem a vasárnapot.” (Sacerdotalism, 71. o.) Ez az igazság, de nem azért, mert Knox-Little tiszteletes ezt mondta, hanem mert a Biblia ezt tanítja. Ez annyira világos, hogy nincs helye vitának. Még nem hallottam senkiről, akinek lett volna mersze azt állítani, hogy Jézus a hetedik napon kívül, a negyedik parancsolatban előírt napon kívül más napot is megtartott volna. A szombatnap parancsolat szerinti megtartása része volt annak az igazságnak, amely Krisztus szívében volt. És mivel Krisztus ma és mindörökké ugyanaz, az igazság még mindig az Ő szívében van.

Örök élet Krisztus által

„Azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Krisztus élete nekünk és értünk adatott a kereszten. Azáltal, hogy Vele együtt megfeszíttettünk, Vele együtt élünk. (Gal 2:20; Róm 6:8). „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). Az Ő szívében volt a törvény, így Krisztus szíve valójában Isten trónja volt. Így, mi a „belül megkoronázott Krisztusról” éneklünk.

Amikor Krisztus a kereszten függött, „egy a vitézek közül dárdával döfte meg az Ő oldalát, és azonnal vér és víz jött ki abból.” (Jn 19:34) Ez volt az élet forrása, amely ingyen folyt mindenki számára. Krisztus szívéből fakadt, amelyben Isten törvénye volt. Így felfedezzük, hogy a Sínai, a Golgota és a Sion egy és ugyanaz. A Sínai és a Golgota nem állnak ellentétben egymással, hanem egységben vannak. Mindkettő ugyanazt az evangéliumot és ugyanazt a törvényt mutatja be. Az élet, amely a Golgotáról áramlik hozzánk, a Sínai-hegyen elhangzott törvény igazságát hozza el nekünk.

Kegyelem igazság által

Így látjuk, hogyan uralkodik a kegyelem az igazság által az örök életre. Az örök élet Krisztusban található, mert az Ő élete az örökkévaló Isten élete, aki „öröktől fogva mindörökké” létezik. Isten élete azonban a törvény. Isten kegyelme Krisztus élete által áramlik hozzánk, és elhozza nekünk az Ő igazságát. Így Krisztusban úgy kapjuk a törvényt, ahogyan a Sínainál adatott, vagyis azért, hogy éljünk.

Következésképpen Isten kegyelmének felbecsülhetetlen ajándékát elfogadni annyit jelent, hogy alávetjük magunkat neki, hogy Krisztus bennünk lakhasson, és bennünk élje meg a törvény igazságát, amint az a Sínai-hegynél ki lett jelentve és őrizve az Isten trónjában. Az életnek ez a folyama még mindig Krisztusból fakad, így hát befogadva Őt, bennünk lesz az örök életre buzgó víznek kútfeje.