7. prédikáció

7. prédikáció

7. prédikáció

Az ötödik fejezet részben tartalmazza azoknak az áldásoknak a felsorolását, amelyek a negyedik fejezetben leírt hit gyümölcsei. Ezek bemutatják a keresztény élet fejlődését azokban az emberekben, akikben Ábrahám hite él. Két szó alkotja a fejezet fő gondolatát – „sőt, még inkább”. Ha bennetek van az a dicsőség, türelem vagy keresztény tapasztalat, amelyről ebben a fejezetben vagy bármelyik másik fejezetben szó van, akkor tudjátok, hogy Istennél megvannak ezek, és vágyik sokkal többet adni, mert Ő „mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk.”

„Mivel hit által igazulunk meg” azt jelenti, hogy hit által a törvényhez igazodva lévén „békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által”. (Róm 5:1) Az egyetlen módja, hogy az ember megfeleljen a törvénynek és szabadon éljen a kárhoztatástól az, hogy higgyen Isten ígéreteiben. Krisztusban nincs vétek, ezért Őbenne nincs más, csak igazság. Krisztusba vetett hit által a keresztény bírja Krisztus igazságát.

De nem azt mondta Jakab apostol, hogy cselekedeteknek is kell lenniük, különben hiábavaló a hit? Igaz, hogy a hitet a cselekedetek teszik tökéletessé. (Jak 2:22) De az emberek hit által és csakis hit által igazulnak meg. Épp az Ábrahám hit általi megigazulásáról szóló szöveg jelenti ki, hogy a cselekedetek csak a már benne létező hit gyümölcsei voltak, és hogy e cselekedetek által teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő neki igazságul.” (Róm 4:3) A cselekedetek a hit gyümölcsei. „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” (Fil 2:13) Mi Krisztus kezébe helyezzük magunkat. Ő eljön, és bennünk lakozik. Mi olyanok vagyunk, mint az agyag a fazekas kezében, de Krisztus az, aki megcselekszi bennünk az összes jó cselekedetet, ezért Őt illeti minden dicsőség.

„Békességünk van Istennel [...]” (Róm 5:1). Mi a békesség? A békesség nem érzés, hanem valóság. Sokan úgy gondolják, hogy „valamilyen érzést” kell megtapasztalniuk, amit „Isten békéjeként” azonosítanak. De ők még soha nem érezték Isten békéjét, ezért nem tudhatják, hogy milyen érzést kellene érezniük. Sátán adhat egy bizonyos boldogságérzetet, és ha a keresztény csak ezt az érzést követi, be lesz csapva. Az Úr nem az érzésekkel, hanem a cselekedetekkel foglalkozik. A békességnek a háború, a küzdelem és a rivalizálás az ellentéte. Vagy békességben vagyunk Istennel, vagy háborúban. Ha háborúban állunk Istennel, azért van, mert lázadásban vagyunk.

Hogyan harcolnak az emberek Istennel? Bűnös gyakorlatokat követve. Aki tudatosan enged akár egyetlen bűnös gyakorlatnak, Isten ellen harcol. Isten a béke Istene. Krisztus az Ő békéjét a követőire hagyta. „Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben.” (Kol 3:15) Isten és szeretett Fia között „békesség tanácsa” van. (Zak 6:13) Az ember békéje érdekében tanácskoznak. Csak egyetlen feltétel által lehet az emberé ez a békesség – a feltétel nélküli, Istennek való teljes átadás által. Akkor békesség van a szívben, függetlenül a megélt érzésektől.

„A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk.” (Zsolt 119:165) „Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai.” (Ézsa 48:18) Milyen gazdag vigasztalás van ezekben a szavakban! „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid 13:8) Így az Ő békéje olyan, mint a folyó szüntelen folyása és az óceán hullámainak szüntelen hullámzása. Ezért nem számít, hogy milyen érzésünk van, mert ha minden bűnt megvallottunk, Isten hű és igaz, hogy megbocsátja azokat, mi pedig békességben vagyunk Vele. A békesség állapota a hit által megigazult állapot.

„Általa szabad utunk van hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével.” (Róm 5:2) Az igazság napról napra munkálható az emberekben ugyanazzal az erővel, amely által Izsák gyakorlatilag halott szülőkből született. Mihelyt az emberek megszerzik ezt a tapasztalatot, azonnal arra lesznek indíttatva, hogy az Úr eljövetelének reményében örvendezzenek.

Milyen gyakran tekintünk félelemmel az Úr eljövetelére? Ha nem örülünk az Úrnak a mostani életben, akkor nincs reményünk arra, hogy az eljövendő életben örüljünk neki. Miért kellene a keresztényeknek örülniük „az Isten dicsőségének reménységében”? Mert békességben vannak Vele. A hetednapi adventisták buzdítva vannak arra, hogy amikor „ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” (Lk 21:28) Mi dicsérjük Őt, mert hamarosan eljön, és ez az egyik legdicsőségesebb és legbátorítóbb biztosítékunk.

Mi a jelenben élünk, nem a jövőben. Olvassátok el 1Pét 1:5-9 verseit! Az üdvösség ma ugyanúgy a miénk, mint amikor Isten országában leszünk. Rajtunk kívül nincs senki más, aki miatt elveszíthetnénk. Péter apostol azt írta: „Elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét.” A jelen üdvösségünk a jövőbeli üdvösségünk egyetlen reménysége. „Akiket Isten hatalma őriz” – ezt a kifejezést használta Péter apostol, és pontosan ugyanarra az állapotra utal, mint a „hit által megigazulva” – a Rómabeliekhez írott levél 5. fejezetében.

Ugyanaz az erő, amely az embereket az eljövendő életben halhatatlanná teszi, megigazítja őket - a törvénnyel összhangba hozza őket - napról napra harmóniába kerülve azzal. Fil 3:21 versében Pál apostol ezt írta: „Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.”

Az Ef 3:16 versében Pál apostol egyik ihletett imájában azért fohászkodott, hogy az Úr Lelke által megerősödjenek a belső emberben, „az Ő dicsőségének gazdagsága szerint”. Isten kegyelme ugyanaz, mint Isten dicsősége. Isten trónja a dicsőség trónusa, és a kegyelmet, amelyben állunk, Isten dicsősége tartja fenn.

„Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz.” (Róm 5:3) Egyesek azt mondják, hogy a háborúság a türelmetlenséget munkálja az emberben. Ez nem igaz. Ha az ember nincs megigazítva hit által, a háborúság felfedi a benne lévő türelmetlenséget. Akkor hogyan van az, hogy a háborúság békességes tűrést nemz? Hagyjuk, hogy a következő szövegek válaszoljanak: „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert neki gondja van reátok.” (1Pét 5:7) „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.” (Zsolt 55:23) „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28)

Ő elveszi a terheket. Mi a teher? Mindaz, ami aggaszt és nyomaszt bennünket. Teljesen mindegy, hogy kis dologról van szó – egy kis megpróbáltatásról – vagy nagyról. Vessétek őket az Úrra. Örülünk a háborúságokban, mert Krisztus velünk van, és minden terhet Reá vethetünk. Ő képes elviselni őket. Ő már mindenkiért hordozta azokat, így mi nem tudjuk az Ő terhét tovább növelni.

Hogyan szabadulunk meg a terhektől? Úgy, hogy átadjuk Krisztusnak, majd azt mondjuk: „Ezek az Övéi”. És mind az Övé, akár érezzük, akár nem. Akkor megtapasztaljuk a „megnyugosztlak titeket” szavak igazságát. Ez a megnyugvás, bár a fizikai fájdalom még mindig gyötri a testet. Mert Krisztus elviseli ezt a nyomorúságot, ti pedig minden fájdalom fölé emelkedtek.

Hogyan mehettek a mártírok a kínokra és a máglyára öröménekekkel az ajkukon? Ez csupán egy hencegés volt? Nem. Krisztus viselte a terheiket, és Őbenne békességük volt. Teljes szívükből dicséneket énekeltek Neki. Így boldogok és vidámak voltak, és alig törődtek a fájdalommal, ahogy a lángok körbevették őket. Nekünk „át kell mennünk a nagy nyomorúság idején”. Talán a korbács lesz a csupasz bőrön vagy az ujjtörő lesz az. Az emberi természet visszariad az ilyen kínzásoktól. Krisztusban el tudjuk viselni ezeket. Szerezzetek most tapasztalatot Őbenne, és Ő nem fog megfeledkezni rólatok a megpróbáltatások idején. Ő azt a nehéz terhet éppúgy el tudja viselni, mint a kis terhet.

Krisztus akkor is a miénk lesz, ahogy most is a miénk, és az élet, amit élünk, Őbenne lesz. Ezen a világon senki sem lesz képes megállni abban az időben anélkül, hogy előbb meg ne tanulta volna a hit leckéjét. Most van az az idő, amikor a hit leckéjét könnyű körülmények között meg lehet tanulni. Bármilyen nagy is lesz annak az időnek a nyomorúsága, mi örömmel fogunk átmenni rajta. Azt az örömöt pedig most kell megtanulnunk.

„A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.” (Jak 1:4) A türelem megmutatja, hogy tökéletes emberek vagyunk.

A türelem tapasztalatot munkál. A keresztényi tapasztalatra hivatkozik ez a vers. A „tapasztalat” azt mutatja, hogy azok az emberek, akiknek van ilyen tapasztalatuk, próbára lettek téve és kipróbáltattak. Megragadták Istent, és próbára tették Őt.

A tapasztalat vagy az a tény, hogy naponta próbára tesszük Istent, fejleszti a reményt – az Istenbe vetett reményt. Ha minden nap próbára tesszük Őt, akkor naponta van reményünk. Vagyis van okunk várni azokat a dolgokat, amiket szeretnénk. Nekünk a jelenben van üdvösségünk, ezért örvendünk az örök üdvösség reményének. Ez valóban a remény és az öröm fejezete.

General Conference Daily Bulletin, 1891. március 15.