Kik az igazi izraeliták?

Pál szeretete testvérei iránt – Róma 9:1-18

„¹Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által, ²Hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma;  ³Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakasztva a Krisztustól az én atyámfiaiért, akik rokonaim test szerint; ⁴Akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek; ⁵Akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen. ⁶Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók; ⁷Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik neked a te magod.  ⁸Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul. ⁹Mert ígéretnek beszéde ez: Ez idő tájban eljövök, és Sárának fia lesz. ¹⁰Nemcsak pedig, hanem Rebeka is, ki egytől fogant méhében, Izsáktól a mi atyánktól: ¹¹Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól, ¹²Megmondatott neki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek. ¹³Miképpen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem. ¹⁴Mit mondunk tehát: Vajon nem igazságtalanság-e ez az Istentől? Távol legyen! ¹⁵Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. ¹⁶Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. ¹⁷Mert azt mondja az írás a fáraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön. ¹⁸Annak okáért, akin akar könyörül, akit pedig akar, megkeményít.”

Hosszú a Szentírásnak e része, amelyet most tanulmányozunk, de ha alaposan tanulmányozzuk azzal a céllal, hogy megértsük, miről szól, nem lesz annyira nehéz, mint azt általában gondolják.

Mind zsidóknak, mind görögöknek

Bár Pál „a pogányok apostola” volt, nem feledkezett meg az atyafiakról, „akik rokonaim test szerint”. (Róm 9:3) Bárhová is ment, mindenütt a zsidókat kereste fel először, hogy nekik prédikáljon. Az efézusi presbitereknek azt mondta: „Semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem nektek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.” (ApCsel 20:20-21) Pál apostol minden osztály iránti aggodalma, még azok iránti is, akik idegenek voltak számára, mindennél jobban mutatja Jézus Krisztushoz való hasonlóságát.

Izrael kiváltsága

„Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen való az én szívem fájdalma, akik izraeliták, akiké a fiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek.” (Róm 9:1-4) Itt van egy csodálatos felsorolása azoknak a dolgoknak, amelyek Izraelhez tartoznak: a fiúság, a dicsőség, a szövetség, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Valóban szörnyű dolog hitetlennek bizonyulni ennyi felbecsülhetetlen kiváltság között!

„Az üdvösség a zsidók közül támadt”

Ezeket a szavakat mondta Jézus a szamaritánus asszonynak a kútnál. (Jn 4:22) Közülük való volt „test szerint Krisztus is” (Róm 9:5). A Bibliát zsidók írták, és egy fiatal zsidó nő volt Urunk édesanyja. Krisztus emberként zsidó volt, Júda törzséből származott. Amikor azt olvassuk, hogy „megtartatunk az Ő élete által”, akkor tudjuk, hogy ez az Ő zsidó életét jelenti. Nincs olyan isteni ajándék és áldás az ember számára, amely ne lett volna „először zsidó”, és amelynek ismeretéért ne lennénk adósok a zsidóknak.

Semmi a pogányoktól

Az apostol azt mondta a test szerinti pogányokról, hogy „Izráel közösségéből kirekesztve, és az ígéret szövetségétől idegenek, s reménységetek sem volt, mert Isten nélkül valók voltatok ezen a világon.” (Ef 2:11-12) A szövetségek, az ígéretek, maga Krisztus, mind a zsidókhoz tartoztak, és nem a pogányokhoz. Következésképpen aki üdvözül, annak zsidóként kell üdvözülnie. „Simeon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének. (ApCsel 15:14)

Krisztustól elszakítva

Nincs semmi különbség, ha a három szó valamelyikét használjuk: „átkozott”, „anatéma” vagy „elkülönült”. Mindegyiknek ugyanaz a jelentése, és a legsajnálatosabb állapotot fejezik ki. Krisztus nélkül lenni annyi, mint Isten nélkül lenni ezen a világon. (Ef 2:12).

Pál apostol a test szerinti testvérei miatt hajlandó lett volna ebbe az állapotba helyezkedni, ha ez valamilyen módon segíthetett volna rajtuk. Mire mutat ez? Egyszerűen arra, hogy a test szerinti Izrael pontosan ebben az állapotban volt és van - elszakítva Krisztustól, „reménység és Isten nélkül valók e világon.”

Mivel azonban Isten minden ígérete Krisztusban van (2Kor 1:20), azoknak, akik elszakadtak Krisztustól, nincs részük az ígéretekben; és így ismét azt látjuk, hogy a test szerinti Izraelnek, mint nemzetnek nincs és soha nem is volt semmilyen előnye Isten előtt más nemzetekkel szemben; hogy Isten soha nem tett olyan különleges ígéretet a test szerinti Izraelnek, ami ne lenne érvényes bármely más népre.

Pál apostol az általa kifejezett vágyakozással megmutatta, hogy mennyire teljesen átadta magát az Úrnak, és mennyire részesült az Ő Lelkében. Krisztus odaadta Önmagát az emberekért, készen állva arra, hogy Istentől elszakadva felkarolja és megmentse az elveszetteket. Nincs más név az ég alatt, amely által az ember üdvözülhetne, ezért Pál apostol Istentől való elszakadása nem mentette volna meg testvéreit, és ezt ő nagyon jól tudta.

Ezzel azonban csak azt mutatta meg, hogy mennyire kétségbeejtő volt a zsidók helyzete, és milyen nagy a gondoskodása irántuk. Bár semmilyen emberi áldozat sem segíthet, az emberek kiváltsága az, hogy Krisztus szenvedéseiben másokért osztozhatnak. Pál apostol ezt mondta magáról: „Most örülök az értetek viselt szenvedéseimnek, és betöltöm, ami hiányzik a Krisztus szenvedéseiből az én testemben az ő testéért, amely az egyház.” (Kol 1:24)

A körülmetélésből körülmetéletlenség

Előtte olvassuk el a következő szavakat: „Ha a törvényt megszeged, körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett.” (Róm 2:25) Ez az üzenet a zsidóknak szólt, akik ugyanebben az összefüggésben a törvény megszegésével lettek vádolva. (Róm 2:17-24) Ennek a fejezetnek a 31. versében azt is olvassuk, hogy Izráel nem érte el az igazság törvényét. Ennek az az oka, hogy nem fogadták el Krisztust, pedig csak Általa lehetett elnyerni a törvény igazságát.

Így ismét láthatjuk, hogy Izrael, Pál apostol „testi rokonai” egyáltalán nem izraeliták voltak, hanem pogányok, akik elszakadva Krisztustól, „reménység és Isten nélkül valók” voltak ezen a világon.

Az ígéretben nincs kudarc

Ez a helyzet szomorú. Minden ígéret Izráelé és Isten nem tartogat semmit más nemzet számára, mégis éppen az a nép, amelyik Izráelnek nevezi magát, elszakadt Krisztustól. Ennek ellenére Isten szava nem lett hiábavalóvá, „mert nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók.” Egyesek hitetlensége nem teszi hiábavalóvá az Istennek hűségét. (Róm 3:3) Ha Jákób minden testi leszármazottja elveszne, az semmiképpen sem csökkentené Isten Izraelnek tett ígéretét, mivel az igaz izraeliták csak azok, akik hisznek az ígéretekben.

Ábrahám magva

„Izsákban neveztetik neked a te magod.” Izsák volt az ígéret gyermeke. Következésképpen azok, akik hisznek Isten ígéreteiben, azok Ábrahám magva. Keresztelő János így szólt a származásukkal elégedett zsidókhoz: „És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.” (Mt 3:9) Isten ezt olyan könnyen megtehette volna, mint amilyen könnyen teremtette az embert kezdetben a föld porából.

Test és ígéret

„Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.” (Róm 9:8) Ez a szöveg elegendő ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen a zsidóknak a régi Jeruzsálembe való visszatérésével kapcsolatos találgatásoknak, hogy Isten ígérete beteljesedjen. Ezen túlmenően azt az abszurd elképzelést is le kell rombolnia, hogy egy nemzet, mint Anglia vagy Amerika alkotja Izraelt, és örököse az Isten által tett ígéreteknek.

Isten előre ismerése

Bár a gyermekek még meg sem születtek, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, az íratott meg róluk, hogy: „a nagyobbik szolgál a kisebbnek”. Isten a kezdetektől fogva ismeri a véget, és meg tudja mondani, hogy ki mit fog tenni. A kiválasztás összhangban volt azzal, amit Istenről olvasunk, „aki megmentett minket és elhívott szent hívással; nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, amelyet örök időknek előtte adott nekünk Krisztus Jézusban.” (2Tim 1:9)

„Ézsaut ellenben gyűlöltem”

E szavak csak sok évvel Jákób és Ézsau halála után íródtak. „Avagy nem atyjafia vala-e Ézsau Jákóbnak? azt mondja az Úr: Jákóbot pedig szerettem; Ézsaut ellenben gyűlöltem, és az ő hegyeit pusztává tettem, örökségét pedig pusztai sakálokévá.” (Mal 1:2-3) A leszármazottairól azt olvassuk, hogy olyan nép, „amelyre örökké haragszik az Úr.” (4. vers) Miért?

„Így szól az Úr: Három bűne miatt Edomnak, sőt négy miatt, nem fordítom el, mert fegyverrel űzte saját atyjafiát, és elfojtá szívében az irgalmasságot, és haragja szüntelen tépett, és dühösködését mindvégig fenntartotta.” (Ám 1:11) Jákób viszont, bár természeténél fogva nem volt jobb Ézsaunál, hitt Isten ígéreteiben, amelyek által az isteni természet részese, így Isten örököse és Jézus Krisztus örököstársa lett.

Istenben nincs igazságtalanság

Tartsuk észben a 14-17 verseket, mint bizonyítékot, hogy Isten kiválasztottságában nincs semmi önkényes. Minden kegyelemből történik. „Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek.” (Róm 9:15) Tehát minden azon múlik, hogy „Isten kegyelmes”. A föld tele van Isten kegyelmével (Zsolt 119:64), és „az Ő kegyelme örökké tart”.

 Isten célja a fáraóval

A fáraó esetét az apostol annak szemléltetéseként említi, hogy „nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” „Mert azt mondja az írás a fáraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.” (Róm 9:16-17)

Nincs jelentősége, hogy ez a fáraó trónra kerülésére, vagy annak megtartására vonatkozik. Egy dolog biztos: ezek a bibliaversek nem arra tanítanak bennünket - ahogyan általában hiszik -, hogy Isten azért ültette a trónra a fáraót, hogy kitöltse rajta a bosszúját. Megdöbbentő, ha egy magát kereszténynek valló azzal gyalázza meg Istent, hogy ilyen vádat hoz fel Ellene.

Isten célja a fáraó felemelésével vagy támogatásával az volt, hogy kinyilatkoztassa neki, és megmutassa benne Hatalmát, és az Ő neve az egész földön hirdetve legyen. E terv a fáraó elpusztításával teljesedett be, mert makacs ellenállása miatt elpusztult. De ugyanúgy beteljesedett volna - és ez sokkal jobb lett volna a fáraó számára - ha engedelmeskedik Isten szavának. A fáraó látta Isten hatalmát, de nem akart hinni. Ha hitt volna, megmenekült volna, mert Isten hatalma üdvösséget jelent mindenkinek, aki hisz.

A fáraónak hajthatatlan akarata volt. Fő jellemvonása az állhatatosság, a makacssággá fajuló elszántság volt. De ki tudja megbecsülni, hogy a fáraó milyen jóra való erő lehetett volna, ha az akaratát alávetette volna az Úrnak? Az Úrnak való engedelmesség az emberek megítélése szerint nagy áldozat lett volna, de nem nagyobb, mint amit Mózes hozott. Mózes lemondott ugyanarról a trónról, hogy Isten népével lehessen.

A fáraónak csodálatos és megtisztelő pozíciót ajánlott fel az Úr, de a fáraó nem ismerte meg a meglátogatásának napját. Ez alázatot kívánt volna, de ő elutasította. Ennek eredményeként mindent elvesztett; míg Mózes, aki úgy döntött, hogy Isten népével együtt szenved és viseli Krisztus gyalázatát, olyan nevet és helyet kapott, amely örökké megmarad. Isten visszautasított irgalmassága átokká változik. „Bizony igazak az Úrnak utai, és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtuk.” (Hós 14:10)

Ezáltal megtudtuk azt, hogy bár Isten kiválasztott egyeseket, - akik külön meg vannak említve és akik később Isten gyermekeiként nagy hírnévre tettek szert – az Úr választása nem volt önkényes. Jákóbot már születése előtt kiválasztotta, de nem jobban, mint minden más kiválasztottat. Isten minden lelki áldással megáldott minket Krisztusban, „aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint,  

Kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben.” (Ef 1:4-6) „Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9:16) Bizonyítékként az apostol a fáraó esetét említi, aki ugyanúgy kiválasztott volt Krisztusban, mint Jákob és mint mi. Isten kegyelmének dicsőségére választatott ki, hogy megmutassa az Úr hatalmát; de makacsul megtagadta az engedelmességet. De Istent még az emberek haragja is dicsőíti, ha azok nem hajlandók önként dicsérni Őt, így Isten neve és hatalma a fáraó makacssága által vált ismertté.

Jobb lett volna, ha a büszke király engedelmeskedik Isten tervének, ahelyett, hogy ez a terv ellene dolgozott volna. De a lecke, amit meg kell tanulnunk az az, hogy minden ember, minden nemzetben az ég alatt kiválasztott, és ez a választás a fiakká fogadásban áll. E kiválasztottság tekintetében a zsidóknak nincs előnyük a többiekkel szemben, hanem olyanok, mint ők, amint az a fejezet utolsó részéből kiderül:

„Elfogadva a Szerelmesben” (Ef 4:6) - Róma 9:19-33

„¹⁹Mondod azért nekem: Miért fedd hát engem? Hiszen az ő akaratának kicsoda áll ellene?  ²⁰Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-e a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? ²¹Avagy nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?  ²²Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, ²³És, hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, mit szólhatsz ellene? ²⁴Akikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is,  ²⁵Amint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek. ²⁶És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nekik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni. ²⁷Ésaiás pedig ezt kiáltja Izrael felől: Ha Izrael fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg. ²⁸Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön. ²⁹És amint Ésaiás előre megmondotta: Ha a Seregeknek Ura nem hagyott volna nekünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Szodoma, és Gomorához volnánk hasonlók. ³⁰Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, akik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitből való igazságot; ³¹Izrael ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére. ³²Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe, ³³Amint meg van írva: Íme beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és aki hisz benne, nem szégyenül meg.”

Válaszolva Isten ellen

Ez nagyon gyakori dolog és amiatt, hogy ilyen gyakori, a legtöbb ember szem elől veszítette gonosz voltát. A felháborodott ember el kezdi kérdezgetni: „Miért tesz Isten ezt vagy azt?”, vagy azt mondja: „Nem látom az igazságosságot ilyen esetben”, mintha őt különösen és személyesen sértették volna meg, és ez lehetetlenné teszi számára, hogy megértse még azt is, amit egy halandó tudhat Istenről. Nagyon ostoba és gonosz dolog Istent hibáztatni azért, hogy a bölcsességben nem vagyunk egyenlőek Vele. Az egyetlen módja annak, hogy megismerjük azt a keveset, amit Istenről meg lehet érteni, ha egyszer s mindenkorra meggyőződünk arról, hogy Ő igazságos és irgalmas, és minden, amit tesz, az Ő teremtményeinek javát szolgálja. A végtelen Isten jelenlétében kötelessége a teremtménynek tiszteletet tanúsítani, nem pedig ellenvetéseket hangoztatni. „Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.” (Zsolt 46:11)

A Fazekas és az Ő edényei

Aki illetékesnek tartja magát az Úr bírálatára, komoly okot képzel magának e fejezet 21-24 verseiben. „Bizonyára - mondja -, ez a szöveg azt mutatja, hogy Isten egyeseket arra teremtett, hogy üdvözüljenek, másokat pedig arra, hogy elpusztuljanak.”

A legbiztosabb módon szó sincs semmi ilyesmiről! Óriási különbség van aközött, amit a szöveg valójában kijelent, és aközött, amit képzelnek róla. Ahogy a fazekasnak hatalma van az agyag felett, ugyanúgy a Teremtőnek is hatalma van teremtményei felett, ami természetes és vitathatatlan jog. Gondoljuk végig az összehasonlítást: a fazekasnak hatalma van az agyag felett, hogy ugyanabból a gyuradékból az egyik edényt díszesre, a másikat pedig közönségesre készítse. Ez nagyon igaz; de ki hallott már egy olyan fazekasról, aki csak azért vette a fáradtságot, hogy azért készítsen edényeket, hogy összetörje azokat? Különféle edényeket készít különböző használati célokra, de mindegyiket azért, hogy használják, nem pedig azért, hogy összetörje. Hasonlóképpen, Isten soha nem teremtett senkit azzal a szándékkal, hogy elpusztítsa.

Isten hosszútűrése

Hogy Isten senkit sem akar elpusztítani, ezt mutatja az a tény, hogy sokáig habozik, mielőtt engedélyezi azok elpusztítását, akik saját rossz tetteik miatt jogosan megérdemlik azt. „Nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek.” Ők tették alkalmassá saját magukat a pusztulásra azáltal, hogy megkeményítették magukat, és haragot gyűjtöttek saját maguknak a harag napjára. (Róm 2:5) Figyeljük meg, hogy Isten nagyon türelmes volt ezekkel a „harag edényeivel”. De hinnünk kell, hogy Urunk hosszútűrése üdvösségért van. (2Pét 3:15) Ő „hosszan tűr értünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (9. vers) Következésképpen az a tény, hogy Isten hosszútűrő volt a harag edényeivel, még azután is, hogy azok megértek a pusztulásra, azt bizonyítja, hogy teljes szívből az üdvösségüket akarta, és minden lehetőséget megadott nekik.

Ő hívott el minket

Isten hosszútűrésének célja az is, hogy megmutassa dicsőségének gazdagságát „az irgalom edényein, melyeket előre elkészített a dicsőségre.” És kik ők? „Ilyeneknek hívott el minket is.” És kik azok, akiket elhívott? Vajon egy bizonyos nemzethez tartoznak? „Nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is.” (Róm 9:23,24) Az egész fejezet annak igazolása, hogy Isten már születésük előtt kiválasztja az embereket, amint azt Jákob esete is szemlélteti. Ez a vers bemutatja, hogy Jákob kiválasztása nem azt jelenti, hogy Isten különleges kiváltságokat tart fenn a zsidó nemzet számára, hanem azt, hogy áldásait elfogultság nélkül árasztja ki zsidókra és pogányokra egyaránt, ha ők elfogadják azokat.

Isten népe

A Róm 9:25-26 verseiben azt olvassuk: „Amint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nekik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.” Isten meglátogatta a pogányokat, hogy kihívjon egy népet közülük az Ő nevéért. Ezt Péter apostol a következő szavakkal írta le: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét, és higgyenek. És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nekik a Szent Lelket, miként nekünk is; És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét. Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok is.” (ApCsel 15:7-11) És így „nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik Őt segítségül hívják.” (Róm 10:12)

A maradék

„Ésaiás pedig ezt kiáltja Izrael felől: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.” Ezért „most is van maradék a kegyelemből való választás szerint”. (Róm 11:5) Nem számít, hogy test szerint hányan vezethetik vissza vérvonalukat Jákobig, csak azok üdvözülnek, akik önként alávetik magukat Isten kegyelmének. Kétségtelenül nem dicsekedhetünk, csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével.

Előbb a pogányok

A zsidók azt állították, hogy megtartják a törvényt, de nem tartották meg. A pogányok nem álltak kapcsolatban a törvénnyel, de teljesítették annak követelményeit. Ha azonban az olvasó felidézi a Róm 2:25-29 verseket, látni fogja, hogy az igazi körülmetélés a törvény megtartását jelenti (és mindig is azt jelentette). Mivel tehát a pogányok hitük által megtartották a törvényt, a zsidók pedig hitetlenségük által nem tartották meg, ők valójában helyet cseréltek; a pogányok voltak az igazi „zsidók”, és a test szerinti zsidók voltak olyanok, mint a pogányok.

Eltévesztve a célt

A zsidók egy olyan törvény után jártak, amely igazságot adna, de nem jutottak el ehhez a törvényhez. Hogy miért? Mert „nem hitből keresték, hanem cselekedetek útján akarták elérni.” Milyen erőteljesen mutatja be ez az igeszakasz azt az igazságot, amelyről az egész levél tanúskodik, miszerint a hit nem menti fel a törvényszegőt, hanem csak hit által lehet megtartani a törvényt!

A zsidók nem az igazságosság törvényének megtartásában vétkesek, hanem abban, hogy nem tartják meg azt megfelelően. Nem tettekkel, hanem hit által lehet elérni a törvény által megkövetelt cselekedeteket. Ez azt jelenti, hogy a rossz cselekedetek nem eredményezhetnek jó cselekedeteket; a rosszból nem származhat jó. A jó cselekedetekre nincs engedmény. Ezek alkotják a legszükségesebb dolgot a világon. A jó cselekedetek a törvény hit általi megtartásának az eredménye. Hit nélkül azonban semmiképpen sem lehetnek jó cselekedetek; mert „ami pedig hitből nincs, bűn az.” (Róm 14:23)

A beleütközés köve

Ne felejtsük el összekapcsolni e fejezet utolsó részét az első résszel! Emlékezzünk arra, hogy a fejezet eleje a test szerinti Izraelt Krisztustól elválasztva mutatja be! Hozzájuk tartozik többek között a törvényadás, de kudarcot vallottak a megtartásában. Hogy miért? Mert „beleütköztek a beleütközés

kövébe.” Miféle beleütközés kövébe? Krisztusba. Pontosan ugyanabban az állapotban találták magukat, amiben ma oly sokan vannak – nem akarták elhinni, hogy Isten Izraelnek tett ígéretei teljes egészében és kizárólag Krisztusban vannak. Úgy hitték, ahogyan ma is sok hitvalló keresztény, hogy Isten saját magukért tisztelte meg őket, Krisztusra való tekintet nélkül. Krisztus a beleütközés Köve, amelyben megbotlanak mindazok, akik azt hiszik, hogy az Izraelnek tett ígéretek egy bizonyos földi nemzetnek adattak, minden más nemzet kizárásával.

Egy erős alap

Különös, hogy éppen a beleütközés köve a felemelkedés köve és az erős alap. Éppen az, amibe egyesek belebotlanak, másoknak az eszközt jelenti, amely által felemeltetnek és felépíttetnek. „Bizony igazak az Úrnak utai, és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtuk.” (Hós 14:10) Krisztus a megbotránkozás sziklája azoknak, akik nem hisznek, de azoknak, akik hisznek, erős alap. Ő „Izrael Szentje”, „Izrael királya”, „Izrael Pásztora”, és egyben az Akol és az akol Ajtaja. Nélküle nem létezhetne Izrael.

Azok, akik születésük miatt azt állítják, hogy örökségük van Izraelben, függetlenül Krisztustól, a végén megszégyenülnek, mert aki nem az akol ajtaján megy be, az „tolvaj és rabló”. De, „aki hisz benne, nem szégyenül meg”, mert hite megmutatja, hogy Ábrahám magva, és így az ígéret szerint Isten örököse.