9. prédikáció

„Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele. Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük.” (Róm 5:10-11)

A 11. vers bemutatja a gyümölcsök egyikét, amely abból az ismeretből származik, hogy „megtartatunk az ő élete által”. Amikor az embereknek megalapozott bizonyosságuk van arról, hogy megtartatnak Jézus Krisztus élete által, és amikor olyan mértékben ismerik fel ezt, hogy lényük részévé válik, akkor örvendezni fognak Istenben, Jézus Krisztus, az ő Uruk által. Az ember szívében csak öröm lehet, ha tudja, hogy Krisztus élete által üdvözül. Ez az öröm titka a nehézségekben.

„Annak okáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.” (Róm 5:12)

Ez a vers egy félig kimondott kijelentést tartalmaz. Vegyük észre, hogy a 13. verstől kezdve a 17. vers végéig egy közbeékelés van. Ezután a 18. versben a mondat megismétlődik és kiegészül. A 18. vers első része egyszerűen a 12. vers első részének felel meg. Ugyanaz az igazság más szavakkal kifejezve: „Annak okáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn [...].” Majd a vers vége kiegészíti a mondatot: „[...] azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.”

 Röviden elemzem a közbeiktatott verseket. Gazdag igazságokat tartalmaznak, de a témára szánt idő annyira szűkös, hogy észrevételeinket a fejezet főbb pontjaira kell korlátoznunk.

A 14. vers a „halál uralmára” utal. Mi a halál uralma? Mi volt a halálnak ez az uralma, amely minden emberre elhatott? Az apostol kijelenti, hogy „a halál uralkodott Ádámtól Mózesig”. Ez nem azt jelenti, hogy a halál máskor nem uralkodott és a jelenben nem uralkodik. A vers Ádámra és Mózesre utaló része egy fontos érvelés része, amelynek kiindulópontja a 4. fejezetben található. Ez az Ábrahámról szóló érvelésnek része.

Az érvelés lényege, hogy a törvény beiktatása semmilyen módon nem befolyásolja az Ábrahámnak tett ígéretet. Róm 4:13-14 versekben azt olvassuk, hogy „nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által. Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret.” Ezekben a versekben az apostol gyakorlatias módon mutatja be, hogy a törvény egyáltalán nem játszik szerepet az ember megigazulásában; hogy a megigazulás egyedül hitből és nem cselekedetekből történik. Miért nem szól bele a törvény az ember megigazulásába? „Mert a törvény haragot nemz.” (Róm 4:15)

Ha Isten hagyta volna, hogy Ábrahám a törvény cselekedetei által igazuljon meg, akkor nem kapott volna mást, mint haragot, mert a törvény csak ennyit tud cselekedni. Másrészt azonban, ha nem a törvény által igazult meg, hanem hit által, akkor életet nyert. És az élet kívánatos, nem a harag. Minden ember az életre vágyik, nem a haragra. Aki saját cselekedetei által akar megigazulni, csak haragot fog aratni. Ábrahám csak az ígéret alapján kapja meg az örökséget, és csak a hite által kapja meg az igazságát.

Egyesek úgy vélik, hogy kétféleképpen lehet üdvözülni. Mivel az Úr a Sínai-hegyen adta a törvényt, és addig a halál uralkodott, szerintük ez természetesen azt jelenti, hogy a törvény életet hoz. Igaz, hogy az Úr a Sínai-hegyen adta a törvényt, de a törvény a világon már jóval a Sínai előtt létezett. Ábrahámnak megvolt a törvény, és hit által tudta azt megtartani. Így a Sínai törvény adása nem volt ellentétes Isten Ábrahámnak tett ígéretével. A megváltás tervének nem voltak különböző szakaszai, így a Sínai-hegy, vagy akár a kivonulás a megváltás tervének nem különböző szakaszai voltak. Nem volt több törvény azután, mint előtte. Ábrahám megtartotta a törvényt. Ha nem lett volna törvény, Ábrahám sohasem igazult volna meg; de hite által megtartotta a törvényt. Mózes kora előtt a bűn miatt halál uralkodott, de az igazság tulajdoníttatott az életnek. Ez azt mutatja, hogy a törvény már létezett, bár nem abban az írott, nyílt formában, mint később.

Ami a halál uralmát illeti, meggyőződésem, hogy sokat veszítünk az 5. fejezetben található jó és bátorító gondolatokból, ha félreértelmezzük ezeket a szavakat: - „a halál uralkodott” és „a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek”. Miért hatott el a halál minden emberre? Mert mindenki vétkezett! Egy ember által jött be a bűn a világba. Sokan megállnak ennél a pontnál filozofálni, megkérdezni, hogyan történhetett ez, és megpróbálják megérteni a maguk számára ennek a ténynek az igazságos voltát. Azt kérdezik: „Miért vagyunk itt ebben a bűnös állapotban, anélkül, hogy bármi választásunk vagy beleszólásunk lett volna ebbe a dologba. Tudjuk, hogy kezdetben volt egy ember, és elbukott. Mi az ő gyermekei vagyunk, és lehetetlen, hogy magasabb állapotban szülessünk, mint ő volt.”

Vannak, akik kizárják magukat az örök életből, mert nem tudják elképzelni, és nem látják benne az igazságot. Az ember szűkös elméje erre nem képes, ezért jobb, ha békén hagyja, és a felkínált üdvösség keresésének szenteli magát. Ez az a fontos pont, amit mindenkinek meg kell fontolnia. Tudjuk, hogy bűnös állapotban vagyunk, és ez az állapot egy elveszett állapot.

Látva tehát, hogy elveszett állapotban vagyunk, nem az lenne a legjobb számunkra, ha energiáinkat arra fordítanánk, hogy megpróbáljuk elérni azt az állapotot, amelyben megváltva lehetünk?

Mit gondolnátok egy óceánban fuldokló emberről, aki azt mondja, amikor valaki kötelet dob neki: „Tudom, hogy fuldoklom, és az egyetlen reményem, hogy elkapjam a kötelet, de nem fogom elkapni anélkül, hogy előbb megtudnám, hogy tényleg az én hibámból estem-e bele a vízbe. Ha az én hibám volt, akkor elkapom, mert csak én vagyok a hibás, hogy ebben az állapotban vagyok. Viszont, ha valaki belökött a vízbe, és nem tehettem semmit, hogy elkerüljem, akkor nem tudok mit kezdeni azzal a kötéllel.” Az ilyen emberről azt mondanánk, hogy nincs realitásérzéke. Akkor felismerve, hogy bűnösök vagyunk és elveszett állapotban, fogadjuk el a számunkra felkínált üdvösséget.

„A halál uralkodott”, és „minden emberre elhatott”. A 12. és a 18. vers elmondja, hogy mi a halál. Miért hatott el minden emberre? Mert „mindenki vétkezett”. „Egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat.” Miért? A kárhozatra. Ismerjük a halált. Minden nap látjuk, hogy embereket fektetnek a sírjukba. De vajon ez az a halál, amire utalnak e versek? A jó emberek meghalnak; két kivételtől eltekintve minden jó ember meghalt, aki valaha élt a földön. Vajon a kárhozat alatt haltak meg? Nem, biztosan nem. Azért haltak meg, mert bűnösök voltak? Nem, mert ha bűnösök voltak, akkor nem voltak jó emberek. Senki sem volt ezen a világon, akire ne hatott volna a halál, mert soha nem volt ezen a világon olyan ember, aki ne lett volna bűnös, és ha jó emberré vált volna, aki úgy járt volna Istennel, mint Énok, akkor ő hitből igazzá vált volna.

Ha azt mondjuk, hogy a halál, amely minden emberre elhat – a jóra, a rosszra, öregre és fiatalra egyaránt – annak a kárhozatnak a végrehajtása, amely „minden emberre elhat”, akkor azt az álláspontot képviseljük, hogy senki számára sincs remény, aki meghalt. A halál után nincs próba, ezért az az ember, aki bűnben hal meg, soha nem tekinthető igaznak. Ha azt mondjuk, hogy a jó ember nem bűnben hal meg, hanem csak a korábban elkövetett bűnök miatt, akkor Isten igazságosságát megkérdőjelezzük, és az Ő tulajdonított igazságosságát tagadjuk. Amikor Isten igazságát tulajdonítja annak, aki hisz, akkor az az ember úgy áll tisztán, mintha sohasem vétkezett volna, nem büntethető bűnösként anélkül, hogy megtagadná hitét. Jézus ezt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” (Jn 5:24)

Amikor Isten az Éden kertjébe helyezte Ádámot, azt mondta neki: „amely napon eszel arról, bizony meghalsz.” (1Móz 2:17) Ez nem azt jelenti, hogy „ha meghalsz, élni fogsz”, ahogyan a széljegyzet mondja. Ez a kifejezés sem héberül, sem angolul nem létezik. Pontosan azt jelenti, amit mond, hogy azon a napon, amikor Ádám evett a jó és rossz tudásának fájáról, azon a napon meghalt. Azon a napon, amikor Ádám evett a gyümölcsből, elbukott, a halál elhatott rá, és halott ember lett. Az ítéletet akkor nem hajtották végre, ezért tudjuk, hogy Ádám jó ember volt, és az ítéletet sohasem hajtották végre rajta. Krisztus meghalt érte. De miután evett a fa gyümölcséből, ugyanolyan állapotban volt, mint a fáraó, miután minden egyiptomi elsőszülött megöletett, amikor éjszaka felkelt és azt mondta: „Mindannyian meghalunk.” (2Móz 12:33).

Amikor a gyilkosra kimondják az ítéletet, akkor az minden értelemben halott ember. Ám Ádám esetében ennél többről van szó. Halott volt, és Isten Fiának kellett őt életre keltenie. Csak idő kérdése volt, míg a halál érvénysül, de Krisztus közbelépett, hogy próbaidőt adjon az embernek és felemelje őt. Mindaz, amit Krisztus adni tud az embernek összefoglalható ebben az egy szóban – élet. Minden benne foglaltatik. Ez mutatja, hogy Nélküle az embereknek nincs életük. Krisztus azt mondta a hitetlen zsidóknak: „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” (Jn 5:40) Valószínűleg azt válaszolták: „Nem kell hozzád mennünk, mert már van életünk.”

Az Ezékiel 13:22 versében ezt olvassuk: „Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam.” A gonoszok számára nincs élet. Nincs életük. Ők halottak. Keresztelő János azt mondta: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, de aki szembeszáll a Fiúval, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3:36) Krisztus azért jött, hogy életet adjon a halottaknak. Csak azoknak ad életet, akik tudatosan megragadják azt az életet, akik az Ő életét viszik be az életükbe, hogy az vegye át elveszett életük helyét. Akiben van a Fiú, annak élete van, és akiben nincs a Fiú, annak nincs élete. Ő halott.

Tehát Ádám meghalt, és emiatt minden ember, aki a világra született, bűnös, és a halál kárhozata elhatott rá. A kárhozat minden emberre elhatott, és nincs olyan ember ezen a világon, aki ne lett volna halálra ítélve. Az egyetlen út - melyen keresztül megszabadulhatunk a kárhozattól és a haláltól - Krisztuson keresztül vezet, aki meghalt értünk, és aki saját testében hordozta bűneinket a kereszten. A törvény büntetését viselte, és a törvény kárhozatát értünk szenvedte el, nem pedig saját magáért, mert Ő bűntelen volt.

„Annak okáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, [...] azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” (Róm 5:12,18) Mi az ingyen ajándék? Ez a kegyelem által, fizetség nélkül adott ajándék, amely sokaké. Ádám cselekedete bűnbe sodorta az embert; Krisztus műve pedig kihozza az embert a bűnből. Egy ember vétke sokakat sok vétekbe taszított, de egy ember engedelmessége sok ember vétkét összegyűjti, és kihozza őket e vétkek kárhozata alól.

Akkor az ingyen ajándék Krisztus igazsága. Hogyan kaphatjuk meg Krisztus igazságát? Nem választhatjuk el Krisztus igazságát magától Krisztustól. Ezért ahhoz, hogy az emberek Krisztus igazságát elnyerjék, Krisztus életével kell rendelkezniük. Így az ingyenes ajándék minden olyan emberre elhat, aki Krisztus élete által megigazul. A megigazulás életet jelent. Ez Krisztus élete. „Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.” (Róm 5:19) Ezek egyszerű és pozitív kijelentések. Az ember nem nyerhet semmi jót azzal, ha kételkedik bennük. Csak szegénységet fog aratni a lelkének. Fogadjuk el ezeket és higgyük el!

„Azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” (Róm 5:18) Minden ember meg lesz igazítva? Minden ember megigazulhatna, ha akarna, de Krisztus azt mondta: „És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” (Jn 5:40) Minden ember halott vétkeiben és bűneiben. Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek. Minden ember számára elérhető, és akik nem fogadják el, azok nem akarják elfogadni.

„Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.” Ez megoldja az egész kérdést, hogy te és én tehetünk-e olyan cselekedeteket, amelyek igazzá tesznek minket. Ez egy ember engedelmessége által lehetséges. Ki az az ember? Tudtok-e olyan igazságos cselekedetet tenni, amely jót hoz nektek? Nem. Megcselekedheted azt az igazságot, amely jót eredményez nekem? Nem. Tegyük fel, hogy egy ember tudna olyan igaz tetteket cselekedni, amelyek igazzá teszik őt. Ki lenne az? Én nem tehetem meg érted, és te sem teheted meg értem. Akkor ki az az ember? A názáreti Jézus Krisztus!

Ez megoldja a problémát – ha a hit általi megigazulás törvény által van. Krisztus engedelmessége által sokan igazakká tétetnek, azaz engedelmessé a törvény iránt. Az igazság a törvény iránti engedelmesség. Olvastatok vagy hallottatok valaha élt olyan emberről, aki tökéletesen megtartotta a törvényt? Vagy hallottátok valaha valakiről, akinek magas mércéje volt, hogy nem talált volna magasabb elérni való mércét? Még a világi embereknek is gyakran van saját ideáljuk, de minél közelebb jutnak ehhez az ideálhoz, annál nagyobb hiányt látnak saját magukban. Bárki, aki őszintén törekszik egy magas színvonalra, amikor eléri azt, meg fog látni valamit azon túl is.

Egy makulátlan élet van. Egy ember van – az ember Jézus Krisztus –, aki sikeresen ellenállt a bűn minden hatalmának, amikor itt volt a földön. Ő volt a testté lett Ige. Isten Krisztusban megbékítette a világot Önmagával. Ő odaállhatott a világ elé, és kérhette volna bárkitől, hogy próbálja meg bebizonyítani, hogy Ő bűnös. Szájában nem találtatott álnokság. Ő szent volt „ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és aki az egeknél magasságosabb lőn” (Zsid 7:26), és az Ő engedelmessége által sokan igazzá lesznek.

Akkor következik a kérdés: hogyan lehetséges ez? Ugyanezt a kérdést tették fel a zsidók Krisztusnak, amikor azt mondta: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” (Jn 6:53) Ők azt kérdezték: „Mimódon adhatja ez nekünk a testét, hogy azt együk?” (Jn 6:52) Napjainkban sokan felteszik ugyanezt a kérdést, amikor azt mondják: „Hogyan lehet enyém az Ő élete vagy igazsága?” Vajon Jézus meg tudná magyarázni számukra, hogyan adhatná nekik a testét? Csak a hozzájuk intézett szavak által – ezek lélek és élet. A megváltási terv nem magyarázható meg az embernek. Egy végtelen Lény alkotta, és nem érthetjük meg. Arról, hogy hogyan történik, nem tudunk semmit. Az örökkévalóságon keresztül sem leszünk képesek megérteni, hogyan valósult meg. Erre csak a végtelen hatalom képes vagy lehet képes. Csak a végtelen bölcsesség képes megérteni.

Ha Krisztus testét esszük és az Ő vérét isszuk, akkor Krisztus életét kapjuk. Ha az Ő élete van bennünk, akkor igaz életünk van. Az Ő engedelmessége munkálkodik bennünk, és ez tesz minket igazzá. Ez nem hagy teret annak az okoskodásnak, miszerint Krisztus engedelmeskedett helyettünk, és ezért azt tehetünk, amit akarunk, és az Ő igazságossága pontosan ugyanígy nekünk tulajdoníttatik. Az Ő engedelmességének napról napra meg kell nyilvánulnia bennünk. Ez nem a mi engedelmességünk, hanem Krisztus bennünk munkálkodó engedelmessége. Az Ő „igen nagy és becses” ígéretei által magunkba fogadjuk az isteni életet. Az élet, amelyet élünk, az Isten Fiának élete. Ő meghalt értünk, és olyan szeretettel szeretett minket, amelyet fel sem tudunk fogni. A mi igazságunk az Ő igazsága. Hálát adunk Istennek ezért a kimondhatatlan ajándékért. Ő megengedi, hogy ennek az engedelmességnek minden előnye a miénk legyen, mert kimutattuk az engedelmesség iránti égő vágyunkat. Ezért adta meg nekünk ezt.

Amikor Istenhez mentek, vegyétek ajkatokra ezeket a bibliaszövegeket: „sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele” (Róm 5:10), „egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek” (Róm 5:19). Vigyük Isten elé imádságban! Ezek igazak, mert maga az Úr mondta ezt. Hogyan lehet ezeket az áldásokat megszerezni? Hit által! Vegyétek őket hit által, és a tiétek, és senki sem veheti el tőletek. Akkor is megkapjátok őket, még ha nem is értitek, hogyan történnek ezek. Amikor a tiétek lesz, életetek lesz. Milyen élet? Isteni élet. Amikor eljön a kísértés és általában elbuktatok, akkor elmondhatjátok Sátánnak, hogy nincs hatalma arra, hogy elbuktasson a kísértésben, mert nem ti vagytok ott, hanem Krisztus, aki bennetek lakik.

Egyetlen ember életében sem volt olyan időszak, amikor ő maga képes lett volna ellenállni a kísértésnek. Mi nem vagyunk képesek erre. Ez azt bizonyítja, hogy a természetes élettől eltérő életet kell élnünk, hogy ellen tudjunk állni a bűnnek. Olyan életnek kell lennie, amelyet a bűn soha nem érintett és nem is érinthet. Ismételjük újra és újra a nagyszerű szavakat: „Az Ő élete bennem van, a bűn nem érinthet meg. Az Ő ereje az én erőm; az Ő engedelmessége az én engedelmességem, és az Ő élete az én életem. Az Ő élete egy bűntelen élet volt, és hit által az enyém. Ez tart meg engem, mert az enyém, és a bűn nem érinthet meg.” Ez az egyetlen módja az ellenállásnak, és ez minden alkalommal sikerülni fog.

„A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik: Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 5:20-21)

A törvény bejövetelének ideje az az idő volt, amikor a törvény a Sínai-hegyen ki lett hirdetve. Azért jött be, hogy a bűn megnövekedjék. De ahol megnövekedett a bűn, ott a kegyelem még inkább bővelkedett. A bűn azelőtt létezett a világon, hogy a törvény Sínai-hegynél ki lett volna hirdetve. Következésképpen a törvény létezett, mielőtt a Sínai-hegynél ki lett volna mondva. Isten azonban félelmetes módon és a mennydörgés hangján mondta el a hegyen azért, hogy láthatóvá váljon, milyen nagy a bűn. Azért ilyen módon adatott, hogy az emberek úgy lássák a bűnt, ahogyan Isten látta.

Ezek a dolgok a mi tanulságunkra írattak. A mennydörgés hangjával kimondott törvénynek a körülötte lévő ünnepélyes jelenet nagyságával együtt ugyanolyan hatással kell lennie ránk is, mint Izrael fiaira. Látnunk kell a mennydörgés és villámlás felhőit, és ez rémületet kell, hogy keltsen a szívünkben.

Továbbá, aki megérintette a hegyet, annak meg kellett halnia. Mit is jelent ez? Mindezzel szemléltetve volt a törvény rettenetes volta. Ezen a módon be lett mutatva, hogy a nép láthassa a törvény csodálatos fenségét, és azt, hogy általa senkinek sem lehet élete. A törvény olyan nagy volt, hogy senki sem tudta megtartani. Minden, ami a kihirdetésével kapcsolatban volt, összedolgozott, hogy megmutassa az embernek, hogy az egyetlen dolog, amit a törvény által nyerhet, az a halál. Olyan nagy volt, olyan kimondhatatlanul nagy, hogy fel nem érhették a magasságát. Azért azon az úton adatott, hogy megmutassa a népnek, hogy a törvényben csak a halál és a kárhozat van számukra.

Nem azért adatott akkor a törvény, hogy elcsüggessze a nép szívét? Nem. Térjünk vissza Ábrahámhoz, és nézzük meg, mit tanított még a törvény adása! Az igazság öröklésének ígérete volt, amely Ábrahámnak és az ő igaz magvának adatott. Isten a saját létezésével kötelezte magát arra, hogy lesznek igaz emberek - olyan emberek, akiknek az igazsága felérhet a törvényben foglaltakkal. De a törvény olyan félelmetes és fenséges volt, hogy nem lehetett belőle igazságot szerezni. Ez volt az egyetlen mérce. Most pedig tegyük össze a két dolgot: a törvény olyan szent a követelményeiben, hogy senki sem nyerhet belőle igazságot, amint az a törvény adásakor kiderült. De Isten megesküdött, hogy lesznek olyan emberek, akik rendelkezni fognak a törvény által megkövetelt teljes igazsággal. Ezért maga a törvény adása arra szolgált, hogy megmutassa a népnek, hogy igaznak kell lennie, és hogy az igazságot egy másik úton kell elnyerniük.

Így amikor Isten a törvényt adta, mennydörgő hangon adta az evangéliumot. Az igazságosság és a béke együtt lakik teljességben Krisztusban. Így Őbenne élet van. Az elítélés a törvényben van, de a törvény Krisztusban van, és Krisztusban van az élet is. Krisztus által, az Ő élete által van meg a törvény szerinti igazságunk. A hang, amely a Sínai-hegyen a törvényt kimondta, Krisztus hangja volt, Annak a hangja, aki ezt az igazságot adja.

Most figyeljük meg Mózes szavainak erejét az 5Móz 33:2-3 versekben! „Az Úr a Sinai hegyről jött, és Szeirből támadt fel nekik; Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra. Bizony szereti ő a népeket!”

 E törvény megadásában a szeretet egyik legnagyobb megnyilvánulása volt, ami csak létezhet, mert a leghangosabban hirdette az embereknek, hogy Krisztusban van élet. Ő volt az, aki a törvényt adta, aki kihozta őket Egyiptomból. Ő volt az, aki megesküdött Ábrahámnak, hogy ő és az ő magva igazak lesznek, és ez mutatta meg nekik, hogy a törvény által nem nyerhetnek igazságot, hanem Krisztus által nyerhetik el azt. A túláradó kegyelem volt, mert ahol a bűn megsokasodott, a törvény átadása által a kegyelem még inkább bővelkedett. Ez történik minden alkalommal, amikor egy bűnös megtér. Megtérése előtt nem ismeri fel bűneinek vétkességét. Aztán jön a törvény, és megmutatja neki, milyen szörnyűek ezek a bűnök, de vele együtt jön Krisztus szelíd hangja, akiben kegyelem és élet van.

Menyire értékes, hogy Isten a szívünkbe küldi a bűnről szóló meggyőzést, mert tudjuk, hogy ez a Vigasztaló munkájának egyik része, akit Isten azért küld a világba, hogy meggyőzzön a bűn tekintetében. Ez része Isten vigasztalásának, hogy meggyőz a bűnről, mert ugyanaz a kéz, amely meggyőz a bűnről, a megbocsátást is adja. Ahogy a bűn uralkodik a halál által, ugyanúgy a kegyelem is uralkodik az igazság által, örök életet adva Jézus Krisztus Urunk által. Ebben a kegyelemben újra megvannak azok az értékes szavak – „sőt, még inkább”. Amikor a bűn megnövekszik, a kegyelem még inkább bővelkedik.

Az Úr megvizsgálja a szívet, és Ő ismeri bűneinket. Vajon gyászolva sóhajtozzunk és mondjuk, hogy bűneink olyan nagyok, hogy Isten nem tud megbocsátani a hozzánk hasonló bűnösöknek? Vannak, akik azt képzelik, hogy Isten soha nem tudta, hogy van bűnük. Utána azt mondják, nem ők méltók arra, hogy az Úr elvegye a bűneiket. Nem értik, hogyan menthetné meg Isten őket. Mitől érezzük magunkat bűnösnek? Ki mutatja meg méltatlanságunkat? Hogyan tudhatjuk meg, hogy vétkeztünk? Isten az, aki megmutatja nekünk a bűneinket. Ő ismerte azokat minden pillanatban. Nem vesszük figyelembe, hogy Isten előre ismerte minden bűnünket, és hogy Ő az, aki először mutatja meg nekünk azokat, amikor Általa meggyőz a bűnről.

Amikor Isten megalkotta a megváltási tervét, tudta, mit tesz. Ismerte az emberi szívet. Tudta, hogy az emberiség olyan mélységig le fog süllyedni, amilyen mélyre soha senki sem gondolta. Most pedig törvénye által hazairányítja a bűnt a szívünkbe, és akkor az a bűn kellő mértékben bővelkedik. Korábban a bűn egészen kicsi volt a szemünkben, de Ő úgy láttatja velünk, ahogyan Ő látja.

Ne feledjük, hogy a Vigasztaló az, aki meggyőz. Ne feledjük, hogy ahol a szívben vagy elmében megsokasodik a bűn, ott még inkább bővelkedik a kegyelem. A ti állhatatos hitetek az, ami a kegyelmet hatékonnyá teszi a bűn eltávolításában. Krisztus képes a végsőkig megmenteni, aki rajta keresztül Istenhez megy. Semmi oly jót vagy oly nagyszerűt nem kérhetünk tőle, mint amire Ő ne lenne képes.

„Sőt, még több”

Istennek nem kell megmérnie a kegyelmet, és végignéznie a világon, hogy lássa, hányan vannak, akik között szét kell osztani, és aztán úgy osztogatni, hogy jusson mindenkinek belőle. Ő a Szentírás mértékének megfelelően adja nekünk (Lk 6:38). Bármilyen nagyok is a bűnök, amelyeket el kell fedezni, a kegyelem több, mint elegendő ahhoz, hogy ezt megtegye. A halandó ember felöltheti Krisztus igazságát, mint egy ruhát. Akkor fogadjuk el Krisztus életét hit által, és éljünk új életet!

General Conference Daily Bulletin, 1891. március 17.