Téves ígéretek

 Eltérő nézetek a két szövetségről

Az előző év eseményeitől mélyen meghatódva Ellen White több cikket írt, amelyeket 1890 elején a Review-ban publikáltak. Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az egyház az engesztelés napján él. Az evangélium és a törvény összekapcsolódását ismerte fel Jones és Waggoner üzenetében. Úgy látta, hogy a hit általi megigazulás nagy igazságait mutatják be a szentély megtisztításáról szóló igazsággal összekapcsolva. Isten nemcsak arra törekedett, hogy megbocsássa népe bűneit, hanem arra is, hogy megtisztítsa őket ezektől a bűnöktől, eltörölje azokat, és felkészítse népét, hogy megálljanak az Ő eljövetelének napján. Ez a felkészülés szívből végzett munkát igényel és egyéni együttműködést a mennyei Főpappal, amely akkor valósulhatna meg, ha a rájuk ragyogó világosságot teljes mértékben elfogadják és alkalmazzák tapasztalatukban. Ha azonban a világosságot elutasítják, akkor Isten visszavonja a késői esőt:

„Az engesztelés napján élünk, és összhangban kell dolgoznunk azzal a szolgálattal, amelyet Krisztus végez, hogy megtisztítsa a szentélyt a nép bűneitől. Ne álljon ellen Urunk papi szolgálatának senki, aki azt akarja, hogy menyegzői ruhában találtasson. A követői olyanok lesznek, mint Ő volt ezen a világon. Most kell bemutatnunk az embereknek azt a munkát, amelyet hitszemeinkkel látunk, amelyet a mennyei szentélyben lévő Főpapunk végez. Azok, akik nem osztoznak Jézussal a mennyei udvarokban végzett munkájában, [...] szövetkeznek Isten és az ember ellenségével abban a törekvésében, hogy eltereljék az emberek figyelmét az igazságról és az erre az időre szóló munkáról.”[1]

„Krisztus a mennyei szentélyben van, és ott végzi engesztelő szolgálatát a népért. Ott van, hogy Atyjának bemutassa átszegzett kezeit és oldalát. A földi egyházáért könyörög. Megtisztítja a szentélyt a nép bűneitől. Mi a feladatunk? A feladatunk az, hogy összhangban legyünk Krisztus szolgálatával. Hit által kell együttműködnünk és egyesülnünk Vele.”[2] _[318]

„Az a nép, amely azt állítja magáról, hogy nagyobb világossággal rendelkezik, mint minden más nép ezen a földön, nem kutatja és nem érti Krisztus közbenjárói szolgálatát és a megváltás nagy és szent titkait. Ha Jézus személyesen a földön volna, ugyanazokkal a szavakkal fordulna sok emberhez, - akik azt állítják, hogy hisznek a jelenvaló igazságban - mint amilyenekkel a farizeusokhoz fordult: »Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát.« A zsidó írástudók közül a legtanultabbak nem látták Krisztus és a törvény közötti kapcsolatot, nem értették a felkínált üdvösséget. […] Amíg megelégszünk a saját szűkös ismereteinkkel, nem vagyunk alkalmasak arra, hogy nagyobb megértést kapjunk az igazságról. Nem érthetjük meg az engeszteléssel kapcsolatos tényeket, sem Isten törvényének magas és szent jellegét. Isten által az igazság kincseivel felruházott egyháznak szüksége van a megtérésre. Ha áldást nyerünk, akkor másokat is részesíthetünk áldásban, de ha nem fogadjuk be a Szentlelket a szívünkbe, nem áraszthatunk világosságot másokra.”[3]

„Krisztus megtisztítja a mennyei templomot népe bűneitől, nekünk pedig vele összhangban kell dolgoznunk a földön, megtisztítva a lélek templomát az erkölcsi tisztátalanságtól.”[4]

„Az emberek nem léptek be a szent helyre, ahová Jézus bement engesztelést végezni gyermekeiért. Ahhoz, hogy megértsük az erre az időre szóló igazságokat, szükségünk van a Szentlélekre, de a gyülekezetekben lelki szárazság van. […]

Minden gyülekezetben ünnepélyes imaórákat kellene tartani, és kitartóan kutatni az Igét az igazság megismerése érdekében. Ragadjátok meg Isten ígéreteit, és élő hittel kérjétek Istentől az Ő Lelkének kiáradását! Amikor a Szentlélek kiárad ránk, akkor Isten Igéjéből csupa velővel és zsírral teli tanításokat fogunk meríteni. […] Az embereknek a kötelesség útján a világosságtól a nagyobb világosság felé kell haladniuk, mert a felhasználatlan világosság sötétséggé válik, és eszközzé a harag gyűjtésére »a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára«. […]

Amikor a gyülekezetek élők és tevékenyek lesznek, akkor őszinte imájukra válaszul megkapják a Szentlelket. […] A Bibliát úgy fogják tekinteni, mint egy égi okiratot. […] Akkor megnyílnak a menny ablakai a késői eső kiáradására. Krisztus követői szeretetben egyesülnek majd. […]

Isten nagy és ünnepélyes igazságok világosságát adta népének. Kinyilatkoztatta nekik az üdvösség titkait, és ha ezeket az igazságokat nem alkalmazzák, akkor Isten visszavonja kegyét tőlük.”[5]

Ellen White érezte az idő sürgetését. Sajnos, miközben az egész menny szorgalmasan igyekezett felkészíteni az egyházat arra, hogy a hangos kiáltást hirdesse a világnak, a mű központjában lévő testvérek vitába keveredtek egy általuk veszélyesnek tartott _[319] tanítás miatt. A szentély megtisztításának mélyebb megértése eredményeként Jones és Waggoner a két szövetséget a megszokott felfogástól eltérő fényben látta.[6] Ez sok testvérben nagy aggodalmat keltett.

Az 1889 novemberében indult lelkészértekezlet, ahol A.T. Jones az első két hónapban vallást és történelmet tanított, éppen akkor ért véget. Amikor Waggoner megkezdte a következő három hónapos szemesztert, ahol héber nyelvet, egyháztörténetet és bibliaismeretet tanított, ismét vita tört ki.[7] Waggoner témája Ézsaiás könyve volt, de úgy döntött, hogy a két szövetség témájával folytatja. Lehetséges, hogy a tervváltásra azért volt szükség, mert kérdések merültek fel a szövetségekről szóló negyedéves szombatiskolai tanulmánnyal kapcsolatban, amelynek ő volt a szerzője. Mindenesetre Waggoner tervei gyorsan megváltoztak.

A két szövetség

Bár sokat írtak a minneapolisi konferencián lezajlott Galata levél törvényéről szóló vitáról, a szövetségről szóló vitának valószínűleg még nagyobb jelentősége volt. Mindkét érintett fél számára a Galata levél törvénye és a két szövetség szorosan összefüggött egymással, és ennek következtében az egyikről alkotott nézet elfogadása szükségessé tette a másikról alkotott megfelelő nézet elfogadását is.

Waggoner kilenc részes cikksorozatot írt a szövetségekről, amely a Signs of the Times című folyóiratban jelent meg 1886 nyarán. Butler válaszul megjelentette „A törvény a Galata levélben” című könyvét, ami még nagyobb vitákat váltott ki az 1886-os Generál Konferencián. Waggoner válaszát - „Az evangélium a Galata levélben” - a minneapolisi konferencián osztották szét. A fő kérdés ekkor a Galata levél 3. fejezetében lévő törvény beazonosítása volt, de a fő érvekből kiderült, hogy mindkét fél foglalkozott a szövetségek témájával is.

A minneapolisi előadások során Waggoner egy ideig a szövetségek bemutatásával foglalkozott. 1888. október 19-én, pénteken összevetette az Apostolok cselekedetei, a Római levél és a Galata levél 2. és 3. fejezetének egyes szövegeit. A Daily Bulletin szerint „a célja annak bizonyítása volt, _[320] hogy a vita valódi tétje a Krisztusba vetett hit általi megigazulás, amely igazságul tulajdoníttatik nekünk is ugyanúgy, mint Ábrahámnak tulajdoníttatott. Az Ábrahámmal kötött szövetség és az ígéretek ugyanúgy érvényesek ránk is.”[8] William C. White jegyzete szerint Waggoner összehasonlította „az Ábrahámmal kötött szövetséget a második [új] szövetséggel. Ezek egy és ugyanazok.”[9] A következő vasárnap reggel Waggoner nyolcadik előadása „A két szövetség és a törvényhez való viszonyuk” címet viselte.[10] Könnyen lehet, hogy Waggoner a Galata levél 4. fejezetét J.H. Morrison válasza alapján választotta, és a Sárára és Hágárra vonatkozó allegóriájáról beszélt, azzal érvelve, hogy a Hágár által szimbolizált régi szövetség a cselekedetek általi üdvösség feltétele, amely nem korlátozódott az ószövetségi korszakra. Ugyanezen okból a Sára által szimbolizált új szövetség a Krisztusba vetett hit általi üdvösséget testesíti, amely az ószövetségi időkben is elérhető volt ugyanúgy, mint ma. Waggoner mindig világossá tette, hogy az üdvösségnek soha nem volt két korszaka (cselekedetek általi üdvösség az ószövetségben és hit általi üdvösség az újszövetségben), hanem az üdvösség mindig a Krisztusba vetett hit által történt. Nem az idő volt a kérdés, hanem a szív állapota.

J.H. Morrison Waggoner előadásaira azzal válaszolt, hogy „mi mindig is hittünk a »hit általi megigazulásban«, és a szabad asszony gyermekei voltunk”. Ez egyértelműen utalás volt a Galata levélben levő szövetség allegóriájára.[11]

Bár nem áll rendelkezésünkre Waggoner minneapolisi előadásainak átirata, tudjuk, hogy mi volt az álláspontja a szövetségekkel kapcsolatban. Az örömhír című könyve prédikációinak azon jegyzetein alapult, amelyeket felesége az 1888-as konferencián készített.[12] Emellett 1889 elején a Bibliai olvasmányok folyóiratban és a negyedéves felnőtt szombatiskolai tanulmányban - amelyet ő szerkesztett - is közzétette nézeteit, valamint az 1890-es lelkészértekezleten kimerítően beszélt a szövetségekről. Dan Jones szerint ezek „hasonlóak voltak a Minneapolisban elhangzott előadásaihoz”.[13]

Ellen White megjegyezte, hogy 1889 tavaszán részt vett azon az összejövetelen, „amelyen A.T. Jones testvér a két szövetségről tartott előadást”. Világos, hogy a testvérek közül néhányan nem értettek egyet Jones nézetével, mert Ellen White hozzátette: „Nem voltam elégedett azzal a lelkülettel, amely Underwood testvérben nyilvánult meg. Úgy tűnt, hogy a kérdéseit nem azért teszi fel, hogy világosságot nyerjen, hanem hogy zavart és megtévesztéseket keltsen olyan kérdések feltevésével, amelyekben ő maga sem hisz.”[14] _[321]

Semmi kétségünk sem lehet G.I. Butler, Uriah Smith, R.C. Porter és Dan Jones szövetségekkel kapcsolatos álláspontját illetően. Egyikük sem értett egyet Jones és Waggoner tanításával bizonyos kérdésekben, és ezt nyilvánosan is hangoztatták.[15] 1887-ben Smith két cikksorozatot írt a szövetségekről; az egyiket a Review-ban, a másikat a Bible Echo-ban.[16] Smith ugyanebben az időszakban adta ki „A két szövetség” című könyvét.[17] Porter és Smith előadásokat tartott az 1890-es lelkészértekezleten. Ezeket lejegyezték, és napjainkig fennmaradtak. Dan Jonesnak is sok mondanivalója volt a szövetségekről az 1890-es év elején folytatott levelezésében.[18]

Mégis mi volt az oka a sok vitának? Milyen véleménykülönbségek voltak a témában? Mint már említettük, Jones és Waggoner úgy értelmezte, hogy a Galata levél törvénye összefügg a szövetségekkel, amelyek viszont a hit általi megigazulás tanának szerves részét képezik. Azok, akik Jones és Waggoner ellenfelei voltak, nem láttak nagy kapcsolatot a szövetségek és a hit általi megigazulás között. Mindannyian azt állították, hogy hisznek a hit általi megigazulásban, de szerintük Jones és Waggoner túlzásokba esnek, és „egy sokat dicsért tanítást” használnak fel arra, hogy a Galata levél törvényéről és a szövetségek témájáról szóló nézeteiket népszerűsítsék.[19]

Az egyetértési pontok

Először is fontos meghatározni, hogy melyek voltak a közös egyetértési pontok. Mindkét fél úgy vélte, hogy az embernek meg kell tartania Isten minden parancsolatát, beleértve a hetedik nap szombatját is, és hogy mindkét szövetség feltételei ezt megkövetelik. A kérdés inkább arról szólt, hogy az embernek hogyan kell megtartania a parancsolatokat. Mindkét fél egyetértett abban, hogy Isten olyan szövetséget kötött Ábrahámmal, amely az idők végezetéig meghatározta az üdvösség feltételeit. Mindkét fél megértette, hogy a szövetségek Izraellel köttettek, nem pedig a pogányokkal. Egyik fél sem állította, hogy Isten hibát követett volna el valamelyik szövetség megkötésekor. Mindkét fél meg volt győződve, hogy Isten olyan népet akar, amely helyesen képviseli Őt _[322] ezen a földön, és ez lesz minden nemzet evangelizálásának alapja. Waggoner ezt kérdezte: „De lesz-e valaha is olyan nép a földön, amely eléri a jellemnek ezt a tökéletességét? Igen, lesz. [...] Amikor az Úr eljön, lesz egy embercsoport, amely »tökéletes lesz Őbenne«. [...] A harmadik angyal üzenete végzi el ezt az emberek szívében, és felkészít egy ilyen embercsoportot.”[20]

Bár mindkét fél nyilatkozatai alapján elmondható, hogy ezekben a kérdésekben kölcsönös egyetértés volt, Jones és Waggoner ellenfelei gyakran megkérdőjelezték, hogy valóban hittek-e abban, amit prédikáltak, és hogy tanításuk nem ássa-e alá valójában azokat az álláspontokat, amelyeket állításuk szerint képviselnek. A testvérek közül sokan úgy vélték, hogy Jones és Waggoner olyan tanokat terjeszt, amelyek ugyanarra a következtetésre vezettek, mint amelyekre a diszpenzacionalisták jutottak: a tízparancsolat érvényét vesztette, és ennek következtében a vasárnap lett az új istentiszteleti nap. Másrészt Jones és Waggoner azt vélte, hogy a testvérek saját tanításukat nem a helyes bibliamagyarázatra építették, hanem olyan érvelésre, amelyet kizárólag a diszpenzacionalisták álláspontjának ellensúlyozására állítottak össze. Ha elolvassuk Uriah Smith „A két szövetség” című írásának bevezető megjegyzéseit, világossá válik, hogy valóban ez volt a helyzet:

„A szövetségek témája különösen érdekes témává formálódik napjaink hetftnapi adventistái számára, mert kedvelt támadási ponttá vált azok számára, akik kezdetektől fogva ellenzik a tízparancsolat múlhatatlan voltát, és a szombat megtartásának kötelességét. Hiábavaló igyekezetükben kimerítették a szombattal szembeni elméleti ellenkezés minden forrását, ezért most kijelentik, hogy a szövetségek tanításában meggyőző bizonyítékot találnak azzal kapcsolatban, hogy a tízparancsolatot valami jobb váltotta fel. […] Röviden kijelentik: a tízparancsolat képezte az első vagy régi szövetséget, de ez a szövetség nem volt kifogástalan, ezért érvényét veszítette.”[21]

A diszpenzacionalisták gyakran idézték Gal 3:19 versét annak bizonyítására, hogy a tízparancsolat a Sínai-hegyen adatott, és csak Krisztus (a Mag) eljöveteléig volt kötelező: „Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, amíg eljön a Mag, akinek tétetett az ígéret.” Majd a Gal 3:24 versét idézik döntő bizonyítékként, hogy Krisztus halála után a parancsolatok már nem voltak kötelező érvényűek: „Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.” Azt állították, hogy a keresztények most már hit által igazulnak meg és nem a törvény által. _[323]

A régi nézet

Az ilyen tanításokra válaszul az adventisták Uriah Smith, G.I. Butler és mások vezetésével a szövetségek olyan nézetét képviselték, amelyről úgy vélték, hogy választ ad a keresztény világ minden ellenvetésére.[22] Smith azt állította, hogy valójában csak egy szövetség volt, amit Isten Ábrahámmal kötött, és amely két szakaszban valósul meg: az első szakasz a régi, a másik szakasz az új szövetségben. „Az Ábrahámnak tett ígéret beteljesedéséhez két szakaszra, két diszpenzációra volt szükség, és mindkettő ugyanazt az eszmét közvetítette.”[23] Az első szakasz vagy diszpenzáció a régi szövetség időszaka volt, amikor Isten a Sínai-hegyen szövetséget kötött Izráellel. Ott a nép megígérte, hogy megtartja a tízparancsolatot és minden mást, amit az Úr megkövetelt: „Saját szavaik által, biankóban aláírták mindazt, amit az Úr adni kívánt nekik, és majd az Úr utólag beleírhatott, amit csak akart, és az részévé vált a szövetségnek.” Ennek eredményeképpen Isten bevezette a szertartási törvényt és a szentélyszolgálatot, „hogy a bűn megsokasodjék”. Ez volt az egyetlen törvény, amelyre a Galata levél hivatkozik, a Krisztushoz vezérlő mester, a régi szövetség lényege és magja.[24]

Uriah Smith a Webster szótárból idézve határozta meg a „szövetség” szót, amely kimondja, hogy a szövetség „két vagy több személy vagy fél között írásban létrejövő és lepecsételt kölcsönös megállapodás egy dolog megtételére, vagy az attól való tartózkodásra; szerződés; rendelkezés”. Így a Sínai-hegyen kötött ószövetség egy „kölcsönös és hivatalos szövetség volt Isten és Izrael között, kölcsönös ígéretek alapján. […] A nép ígéretet tett, hogy megtartja Isten erkölcsi és ceremoniális törvényét, Isten pedig azt mondta, ha megtartják törvényét, akkor királyi papsággá teszi őket. […] Ez volt a szövetség vagy kölcsönös megállapodás közöttük.” A Webster szótárban a „szövetség” szó másodlagos meghatározása a következő: „két fél közötti megállapodás feltételeit tartalmazó irat”. Ez arra szolgált magyarázatként, hogy miért nevezik a tízparancsolatot szövetségnek; „ez egyszerűen csak az alapja volt ennek a megállapodásnak”, de nem maga a szövetség.[25] _[324]

Uriah Smith úgy értette, hogy „Istennek három dolgot kellett megvalósítania, amikor megkötötte ezt a szövetséget”. Először is „be kellett teljesítenie azt a részt, amely abban az időben az Ábrahámnak tett ígéretben foglaltatott”. Vagyis az Ábrahámnak tett ígéret az volt, hogy az ő „szó szerinti magva”, az Izrael fiai elfoglalják Kánaánt. Másodszor, Istennek kellett, hogy legyen „egy szent népe, mely által ismertté teszi Nevét”. Harmadszor, a népet el kellett különíteni „a körülöttük élő nemzetektől” egy olyan „szertartási és istentiszteleti rendszer által, amely egy helyre gyűjti össze őket”. Így „amikor a Magnak, azaz Krisztusnak jönnie kellett, akkor minden kétséget kizáróan az ő leszármazását tudni lehetett, hogy a zsidók közül származik, vissza lehetett követni egészen Ábrahámig”. Smith azt állította, hogy az Ábrahámnak tett ígéretek, amelyek az első szakaszhoz tartoztak - ahogy Smith nevezte – „biztosítva lettek a [régi] szövetség által”, amikor „Isten ígérete szerint Izrael birtokba vette a földet”.[26]

Uriah Smith azzal érvelt, hogy a régi szövetség problémája nem Istennél vagy feltétlenül az embereknél volt, hanem az ígéretekben rejlett, mert „azok voltak a legjobb ígéretek, amelyeket Isten abban az időben megtehetett”. A probléma az volt, hogy a régi szövetség „nem volt alkalmas arra, hogy a teljes ígéretet a végső beteljesedésig vigye”, mert „nem a megfelelő áldozatai voltak, hanem csak az állatok vérével rendelkezett”. Amikor tehát Krisztus a földre jött, a szertartási törvények régi szövetsége megszűnt, és helyette az új szövetség jött létre Krisztus - az eljövendő Mag - áldozata által. Az új szövetség kiküszöbölhette a régi szövetség hiányosságát olyan áldozatot biztosítva, amely képes volt megtisztítani a bűntől. Smith úgy magyarázta Pál apostol allegóriáját a Galata 4. fejezetéből, hogy a régi szövetség csak akkor „vezetett szolgaságba”, amikor a zsidók továbbra is a körülmetélést akarták gyakorolni és a szertartási törvényt akarták megtartani. Mivel „nem hittek Krisztusban, […] a zsidóknak, a szó szerinti magnak Ismáel felel meg; Krisztusnak, az igazi magnak pedig Izsák felel meg”.[27]

Valójában Smith legtöbb magyarázatának egyetlen célja volt, hogy meggyőzze a keresztény világot arról, hogy a régi szövetség a ceremoniális törvény volt - az egyedüli törvény, amelyre a Galata levél mutat -, és hogy a tízparancsolat még mindig kötelező érvényű, beleértve a szombatot is. _[325]

Jones és Waggoner nézete

Ezzel szemben Jones és Waggoner két szövetségről alkotott nézete nem a keresztény világ hamis vádjainak elutasítására épült - hogy a tízparancsolat érvényét veszítette -, hanem az egész Bibliát átható örökkévaló evangélium megértésén alapult. A két szövetséget nem úgy értelmezték, mint ami két diszpenzációból vagy két korszakból – a régi szövetségből és az új szövetségből - áll, hanem inkább a szív kétféle állapotát jelenti függetlenül attól, hogy az ember milyen korszakban élt. A mai ember éppúgy lehet a régi szövetség alatt, mint azok, akik ott voltak a sínai-hegyi törvényadás idején. Waggoner úgy vélte, hogy a második vagy új szövetség „már a Sínai-hegynél kötött szövetség előtt létezett”, valójában „a második szövetség minden tekintetben már jóval az első [vagy régi] szövetség előtt, Ádám óta létezett”. A megváltás terve akkor már működésben volt.”[28]

A szövetség és az Ábrahámnak tett ígéret egy és ugyanaz volt. Isten megígérte Ábrahámnak és rajta keresztül minden népnek (a föld minden családjának [KJV]), hogy az egész földet megújulva adja, miután megszabadította az átoktól. Ez az ígéret magában foglalta az örök életet és az igazzá tételét mindazoknak, akik hisznek, mert a föld örökléséhez szükséges, hogy az ember igaz legyen. Ezt az örök szövetséget „Isten megerősítette Krisztusban, Gal 3:17-ben [...] az ígéreten felül esküvel. E »két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon« tette Krisztus áldozatát Ábrahám és Mózes idejében ugyanolyan hatékonnyá, mint most”. Isten önmagát és saját létét tette meg üdvösségünk garanciájává Jézus Krisztusban; az Ő életét a mi életünkért.[29]

Smith és Butlerrel ellentétben, akik a „szövetség” szót csak a Webster szótárt alkalmazva határozták meg, Waggoner úgy vélte, hogy „a Webster szótárban található meghatározások egyike sem elég átfogó ahhoz, hogy a szó Bibliában található összes jelentését magába foglalja. [...] Ez csak még egy példa az isteni és az emberi dolgok tökéletes összehasonlításának lehetetlenségére.” „A lényeg az, hogy pontosan megértsük a szó jelentését minden egyes helyen, ahol előfordul, és maga a Szentírás segít bennünket, hogy ezt könnyen megtegyük.” Jones és Waggoner tehát megengedte, hogy a Biblia maga határozza meg saját fogalmait. _[326] Például „az 1Móz 9:6-16 versekben a »szövetség« szó Isten [a földön élő összes állatnak adott] ígéretére utal, amelyet egyetlen kifejezett vagy közvetett feltételhez sem kötött."[30]

Ugyanígy az Ábrahámmal kötött „örök szövetség” sem szerződés volt abban az értelemben, hogy két fél kölcsönös megállapodást köt - hanem Isten ígérete volt Ábrahámnak és Ábrahám hit általi válasza. Ő hitt Istennek, és ez igazságul tulajdoníttatott neki. Ábrahám többet ajánlott fel, mint egy értelmi szinten való beleegyezés. Értékelte és becsülte Isten ígéreteit, és e tekintetben tartotta meg az Istennel kötött szövetséget, így lett az atyja mindazoknak, akik hisznek (Róm 4:11). Az „új szövetség” vagy „második szövetség” valójában ugyanaz a szövetség volt, amelyet Isten már Ábrahámmal kötött. Csak azért nevezték így, mert ez volt a második szövetség, amelyet Izráellel, mint nemzettel kötött, és a régi szövetséghez képest új volt számukra. „Nincs olyan áldás, amelyet a második szövetség alapján el lehet nyerni, amely ne lett volna megígérve Ábrahámnak is. Mi pedig, akikkel a második szövetség köttetett, csak Ábrahám gyermekeiként osztozhatunk a megígért örökségben (Gal 3:29); akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai.”[31]

De mit mondhatunk az első szövetségről? Miért kötött Isten Izraellel olyan szövetséget, amely különbözik az Ábrahámmal kötött szövetségtől? Waggoner elmagyarázta, hogy a 2Móz 6:2-8 versei szerint Isten az Ábrahámmal kötött szövetség beteljesedéseként akarta kiszabadítani Izrael népét az egyiptomi rabságból. Amikor Isten a Sínai-hegy lábához vezette népét, akkor emlékeztette őket arra, hogy mit tett az egyiptomiakkal, valamint hogyan hordozta népét sasszárnyakon. Isten azt akarta, hogy a zsidó néppel ugyanazt a hitbeli szövetséget kösse meg, amelyet Ábrahámmal kötött, de a nép nem bízott Benne sem a Vörös-tengernél, sem akkor, amikor a mannát kapta, sem a Meribáh vizénél (106. Zsoltár). Ezért a Sínai-hegynél az Úr ismét próbára tette őket az Ábrahámmal régen kötött szövetségre hivatkozva, és arra buzdította a népet, hogy tartsák meg azt, biztosítva őket az eredményekről. „Az Ábrahámmal kötött szövetség a hit szövetsége volt, és egyszerűen a hit megtartása által őrizhették meg azt. Isten nem azt kérte tőlük, hogy lépjenek Vele egy másik szövetségre, hanem csak azt, hogy fogadják el a békesség szövetségét. A nép helyes válasza - írta Waggoner – az kellett volna, hogy legyen: »Ámen, így legyen Uram, legyen meg a te akaratod!«” Ehelyett a nép _[327] ő maga egy ígérettel válaszolt: „Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük.” (2Móz 19:8)[32] Nem csoda, hogy Isten sóvárgó szívvel így válaszolt: „Vajha így maradna az ő szívük, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nekik és az ő gyermekeiknek mindörökké!” (5Móz 5:29)

Waggoner többször is világossá tette, hogy „az első szövetségben a nép megígérte, hogy megtartja Isten összes parancsolatát, hogy méltók legyenek arra, hogy helyet kapjanak az Ő országában. Ezzel azt ígérték, hogy megigazítják magukat, mert Isten nem azt ígérte, hogy ebben segíteni fog nekik.”[33] „Az első szövetség egyszerűen ennyi volt: egy ígéret az emberek részéről, hogy megtartják az Ő szent törvényét, és egy kijelentés Isten részéről, hogy az engedelmességnek mi lesz az eredménye.” Ismétlem: „a régi szövetség ígéretei valójában teljes egészében a néptől származtak. […] Az első szövetség egy ígéret volt a nép részéről, akik azt mondták, hogy szentté teszik magukat. Erre azonban képtelenek voltak.”[34] A nép magára vállalta azt a felelősséget, hogy véghezviszi Isten műveit, bizonyítva, hogy nem értékelik az Ő nagyságát és szentségét. Az emberek csak akkor próbálják megteremteni saját igazságukat, és csak akkor nem hajlandók alávetni magukat Isten igazságának, amikor nem ismerik Isten igazságát. Ígéreteik értéktelenek voltak, mert nem rendelkeztek azzal az erővel, amellyel be tudták volna teljesíteni azokat, ennek ellenére Izráel kétszer is megismételte az ígéretet. (2Móz 24:3,7).

Izrael hitetlensége miatt az Úr egy alternatív tervet alkalmazott, és leereszkedett a nép szintjére. Tűz, villámlás és földrengés közepette szállt le a Sínai-hegyre, és az emberek remegve hallgatták a tízparancsolat kihirdetését. Ábrahám esetében azonban nem kellett ezt megtennie, mert az ő szívébe írta a tízparancsolatot. Bár az erkölcsi törvény „már a teremtés óta ismert volt”, Waggoner megértette, hogy a „bűnök okáért adatott” törvény a „Krisztushoz vezető mesterünkké lett”, amint azt a Gal 3:19 és 24 versekben olvassuk.[35]

Waggoner felismerte, hogy „Isten törvénye – amelyet az Ő szövetségének is nevez a Biblia - volt az alapja az Ő és Izrael között létrejött [régi] szövetségnek.” Waggoner azonban világossá tette, hogy a tízparancsolat már létezett, mielőtt a Sínai-hegyen elhangzott volna, és ennek következtében „teljesen különbözött a hórebi egyezségtől”. _[328] Bár a két szövetség esetében a kívánt eredmény ugyanaz volt - Isten parancsolatainak megtartása -; ez nem valósulhatott meg, mert a szövetség a nép ígéretein alapult. Következésképpen a tízparancsolat célja az volt, hogy „az emberek értelmét az ábrahámi szövetségre irányítsa, amelyet Isten Krisztusban erősített meg”. Mindig is ez volt a törvény célja, „Isten terve a bűnösök megmentésére most és Mózes idejében is a következő: A törvény azért adatott az embernek, hogy meggyőzze a bűnről, és ezáltal késztesse a bűnöst, hogy keresse a szabadulást [...], amelyet Isten már régen felkínált neki, de a bűnös nem figyelt az ajánlatra, [...] és nem igyekezett Krisztusba vetett hit által igaz életet élni.”[36]

Smith és Butlerrel ellentétben, akik szerint a ceremoniális törvény volt a régi szövetség, Waggoner úgy vélte, hogy „az »istentisztelet szertartásai« nem része az első szövetségnek. Ha annak része lett volna, akkor a szövetségkötéskor ezt meg kellett volna említeni, de nem lettek megemlítve. Egyszerűen azok az eszközök voltak, hogy a nép elismerje a halálos ítélet jogosságát, amiért megszegték a törvényt, melynek megtartására ígéretet tettek, valamint kifejezzék az új szövetség Közbenjárójába vetett hitüket.”[37]

Waggoner úgy vélte, hogy Butler álláspontja azt sugallja, hogy „Krisztus első eljövetele előtt az emberek a szertartási törvényen keresztül közeledtek Istenhez, utána pedig a Messiáson keresztül”. Waggoner válaszolt Butler azon gondolatára, miszerint „az úgynevezett zsidó diszpenzáció alatt a bűnök bocsánata csak jelképes volt […] Krisztusig, az igazi áldozat megfeszítéséig nem volt valódi megbocsátás”. Ugyanakkor Butler is olyan előírásokat fogalmazott meg Krisztusra vonatkozóan, amelyek kizárólag a ceremoniális törvény hatálya alá tartozó zsidókra vonatkoztak.[38]

Másrészt Waggoner úgy vélte, hogy „az első szövetség alatt elkövetett minden bűn a második szövetség - amelynek közbenjárója Krisztus - alapján nyert bocsánatot. Bár Krisztus vére az első szövetség megkötése után több évszázaddal később ontatott ki, a bűnök megbocsáttattak, valahányszor megvallották azokat, az ábrahámi szövetség alapján, amelyet Isten megerősített Krisztusban”, aki megöletett a világ megalapítása óta. „Ha az első szövetség tartalmazta volna a bűnbocsánatot és az isteni segítség ígéretét, akkor nem lett volna szükség egy másik szövetségre.”[39] _[329]

Waggoner tiltakozott Butler koncepciójának kizárólagossága ellen is: „Krisztus nem üdvözíti azokat, akik nincsenek abban az állapotban, amelyben Ő volt. Mivel csak a zsidókra vonatkozott a ceremoniális törvény, az elméleted szerint Krisztus csak a zsidók megmentéséért jött. Örülök, hogy a helyes értelmezés nem kívánja meg, hogy az üdvösség tervét ilyen módon korlátozzuk. Krisztus minden emberért meghalt; minden ember Isten törvényének kárhozata alatt volt, és ennek következtében Krisztus is annak kárhozata alá került. Isten kegyelméből megízlelte a halált minden emberért. [Zsid 2:9].”[40]

Waggoner nem osztotta Smith elméletét sem, hogy azért volt tökéletlen a régi szövetség, mert ígéretei a ceremoniális rendszerre hivatkoztak, hanem azért, mert a szövetség ígéreteit az emberek tették. Izrael nem értékelte kellőképpen az Isten Ábrahámmal kötött örök szövetséget, és annak ellenére, hogy Isten mindent megtett az izraelitákért, ők merészen magukra vállalták a felelősséget a saját üdvösségükért. Ezzel olyan szövetségre léptek, amely „szolgaságra szül”, ahogyan a Gal levél 4. fejezetében a Sáráról és Hágárról szóló allegóriában olvassuk: „Szembetűnő ellentét van a régi szövetség, amely a halál szolgálatát foglalja magában, és az új szövetség között, amely az élet Lelkét tartalmazza. […] Nem a Sínai-hegyhez vagyunk irányítva, hogy a törvényben bízzunk az igazságért, mert az csak átkokat tartalmaz számunkra, sem a régi szövetséghez, amely a halál szolgálata, hanem a Sion-hegyéhez, ahol megtalálhatjuk az élet Lelkének törvényét Krisztus Jézusban, az új szövetség közbenjárójában, és békességet és segítséget találhatunk »feljebb, mint kérjük vagy elgondoljuk«.”[41]

És végül Smith és Butlertől eltérően - akik úgy vélték, hogy az Ábrahámnak és „magvának” tett ígéretek, amelyeket az 1Móz 15. és 17. fejezete említ, az ószövetségi diszpenzációban teljesedtek be azzal, hogy Izrael birtokba vette Kánaánt - Waggoner megértette, hogy az Ábrahámnak tett örök ígéret az új földről szól. Az ígéret csak akkor teljesedik be, amikor Krisztus, a Mag, a második eljövetelkor birtokba veszi a megígért örökséget. A Gal 3:19 verse felteszi a kérdést: „Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, amíg eljön a Mag, akinek tétetett az ígéret.” Waggoner nézete az volt, hogy „az említett eljövetelkor a Mag örököli meg az ígéretet. […] Krisztus nem kapta meg, mert _[330] mi Vele együtt örökösök vagyunk, és amikor megkapja, Ábrahám és mindazok, akik hit által az ő gyermekei, szintén megkapják. [...] A 19. versben nem több ígéretről van szó, hanem csak egyről, és Krisztus ezt a megígért örökséget második eljövetelekor kapja meg, nem előbb.”[42]

Ha összehasonlítjuk a szövetségekről szóló két nézetet, nem nehéz megértenünk, milyen könnyen keletkezhetett a feszültség. A lelkészértekezlet lett a következő csatatér, ahol a növekvő világosság találkozott a hagyomány és a hitetlenség sötétségével.

Lábjegyzet

[1] Ellen G. White, „The Need of Complete Consecration”, Review and Herald, 1890. jan. 21., 33. o.

[2] Ellen G. White „The Lord Must be Our Light” Review and Herald, 1890. jan. 28; 49. o.

[3] Ellen G. White, „The Relation of Christ to the Law is not Understood”, Review and Herald, 1890. febr. 4., 65.,66. o.

[4] Ellen G. White, „The Danger of Talking Doubt”, Review and Herald, 1890. febr. 11., 81. o.

[5] Ellen G. White, „Need of Earnestness in the Cause of God”, Review and Herald, 1890. febr. 25., 113.,114. o.

[6] Robert Van Ornam, The Doctrine of the Everlasting Covenant in the Writings of Ellet J. Waggoner, (Graduate Thesis, Loma Linda University, 1985), 12.,38. o.

[7] Arthur L. White, The Lonely Years, 454. o.

[8] „Third Day's Proceedings”, General Conference Daily Bulletin, 1888. okt. 21., Manuscripts and Memories, 361. o.

[9] William C. White, „Notes Made at the Minneapolis Meetings 1888”, 1888. okt. 15., Manuscripts and Memories, 424. o.

[10] „Sabbath Disclosures” St. Paul Pioneer Press, 1888. okt. 22., 6. o., Manuscripts and Memories, 582. o.

[11] R.T. Nash, „An Eye Witness Account”, 2. o., Manuscripts and Memories, 352. o.

[12] Jessie F. Moser-Waggoner levele L.E. Froomhoz, 1930. ápr. 16.; megtalálható LeRoy E. Froom, Movement of Destiny, 189.,200-201.,243.,260. o. Lásd még a 4. fejezet 4. lábjegyzetét.

[13] Dan T. Jones levele S.N. Haskellhez, 1890. márc. [Levélgyűjtemény, 910. o.] Lásd még Tim Crosby, „Ellen G. White and the Law in Galatians: A Study in the Dynamics of Present Truth”, kiadatlan kézirat; Dokument fie, 61a, Ellen G. White Estate, Silver Spring, MD.; Clinton Wahlen, „What Did E.J. Waggoner Say at Minneapolis?” Adventist Heritage, Winter 1988, 22–37. o.

[14] Ellen G. White, Manuscripts 19, „Diary Entries”, 1889. márc. 5., 1888 Materials, 272. o.

[15] Uriah Smith levele Ellen G. White-nak, 1890. febr. 17.; Uriah Smith levele L.F. Trubey-nek, 1902. febr. 11., Manuscripts and Memories, 154., 312. o.

[16] Uriah Smith, „God's Covenants with Men”, Review and Herald, 1887. szept. 13,20,27, okt. 11.,25., nov. 1,20; 584.,600-601.,617-618.,632-633.,664-665.,680. o.; „The Two Covenants”, Bible Echo and Signs of the Times, 1887. nov., dec., 162–163., 178–179. o., 1888. jan., febr., márc.; 2-3.,22.,34–35. o.

[17] Uriah Smith, The Two Covenants (Battle Creek, MI: Review and Herald, nd)

[18] „Remarks of Eld. R.C. Porter at the Ministers' Bible School”, 1890. febr. 24., és „Remarks of Eld. Uriah Smith, Bible School”, 1890. febr. 19., H.N.A. Generál Konferencia archívuma. Dan Jones észrevételeit e fejezetben ismertetjük.

[19] E.J. Waggoner, The Gospel in Galatians, 70. o.; A.T. Jones levele C.E. Holmesnak, 1921. máj. 12., Manuscripts and Memories, 65.,327. o.

[20] E.J. Waggoner „Truth and its Importance” Signs of the Times, 1888. dec. 28., 790. o.

[21] Uriah Smith, The Two Covenants, 3. o.

[22] Waggoner jogosan „hibáztatta a Generál Konferencia vezetőit, hogy hallgatólagosan támogatják D.M. Canright nézetét a szövetségekről”. Canright nemrégiben elhagyta az egyházat, „és már nem hitte, hogy a tízparancsolat kötelező a keresztények számára. Feladta a törvényt, a szombatot, a hármas angyali üzenetet, a szentély tanát; az Egyesült Államokkal kapcsolatos, próféciákban található álláspontunkat, a bizonyságtételeket, az egészségügyi reformot, az alázat aktus rendjét, és már nem hitte, hogy a pápaság változtatta meg a nyugalomnapot.” (Dan T. Jones levele G.I. Butlernek, 1890. febr. 13., Lásd még Arthur L. White, The Lonely Years, 360. o.)

[23] R.C. Porter egyetértett Smith-tel. A szövetségekről szóló prédikációjában legalább tízszer jelentette ki, hogy az ábrahámi szövetség magában foglalta mind a régi, mind az új szövetséget: „Az ábrahámi szövetség az örök szövetség, és a két szövetség csupán eszköz arra, hogy ez a terv különböző korokban beteljesedjen.” Azt is hitte, hogy a régi szövetség beteljesítette az Ábrahámnak tett ígéretet a szó szerinti magva (Izrael) által Kánaán földjén, az új szövetségnek pedig lelki értelemben kell megvalósulnia a mennyei Kánaánban a szó szerinti Mag által, Krisztus által. (R.C. Porter megjegyzései a lelkészek bibliaiskoláján, 1890. febr. 24., H.N.A. Generál Konferencia levéltára.)

[24] Remarks of Eld. Uriah Smith, Bible School”, 1890. febr. 19.; 5.,10. o., H.N.A. Generál Konferencia archívuma.

 [25] Uriah Smith, The Two Covenants, 5–9. o. Smith magyarázatának nem sikerült megcáfolnia azt a kijelentést, miszerint a tízparancsolat a régi szövetség, és a kereszten érvényét veszítette.

[26] „Remarks of Eld. Uriah Smith, Bible School”, 1890. febr. 19.; 15.,16. o., H.N.A. Generál Konferencia levéltára.

[27] Uo., 16.,22. o.

[28] E.J. Waggoner, „The Two Covenants”, Bible Readings for the Home Circle (Battle Creek, ML: Review and Herald Pub. Co., 1889), 316. o. A.T. Jones teljes mértékben egyetértett Waggonerrel a szövetségekkel kapcsolatban, de erről a témáról az 1890-es lelkészértekezlet után írta meg a napjainkban létező cikkeinek többségét. Noha Jonest ebben a fejezetben nem idézzük, utalni fogunk azokra a helyekre, ahol Waggoner nézeteihez hasonló gondolatokat fogalmazott meg. Amikor 1897-1901 között a Review and Herald szerkesztője volt, tizenhat hónapon keresztül - 1899 júliusától 1900 novemberéig - heti cikksorozatot írt a Galata levélről. E sorozat legérdekesebb darabjai a Galata levél 4. fejezetéről szóló cikkei - „A két szövetség” címmel - 1900. május 29. és július 31. között kilenc héten keresztül jelentek meg. A teljes sorozat könyv formájában is elérhető. („Studies in Galatians by A.T. Jones” [Payson, AZ: Leaves-of-Autumn Books, reprint 1999]) A cikkek megtalálhatók az Ellen G. White Writings Comprehensive Research Edition CD (2008) is, amely bármely adventista könyvközpontban vagy a White Estate-en beszerezhető.

[29] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, for Senior Classes January 4 to March 29, 1890, (Oakland, Calif.: Pacific Press Pub. Co., 1889) 26. o.; továbbá, „Lesson 20 – Hebrews 9:8-14 (Sabbath, February 15)”, Review and Herald, 1890. febr. 4.; 78. o.

[30] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, 8-9. o. továbbá, „Lesson 15 – Hebrews 8:2-6 (Sabbath, January 11)”, Review and Herald, 1890. jan. 7., 14. o. A Bibliai olvasmányok 1888-as kiadása Smith és Butler ószövetségről szóló nézetét mutatja be a Webster szótárt használva a fogalom meghatározásához. Amikor szerkesztette a Bibliai olvasmányok 1889. kiadását, Waggoner nem távolította el a Webster definíciót, hanem a jegyzeteiben és a hivatkozásokban magyarázta azt, megmutatva, hogy értelmezését a Bibliára, nem pedig a Webster szótárra alapozza. Amikor átdolgozta az 1889-es szombatiskolai tanulmányokat, Waggoner ismét meghagyta a leckékben a két fő Webster-féle definíciót, de világossá tette, hogy egyik definíció sem elég tág ahhoz, hogy magában foglalja a szó összes jelentését a Bibliában levő előfordulási helyein. Saját cikkeiben Waggoner soha nem használta a Webster szótárt a „szövetség” szó meghatározására. A.T. Jones hasonló gondolatokat fogalmazott meg a szövetségekről: „Through the Bible. The Rainbow and Its Meaning – II” című cikkében. The Medical Missionary, 1908. szept. 16., 745–747. o.

[31] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, 20. o.; továbbá: „Lesson 18 – Hebrews 8:6-13 (Sabbath, February 1)”, Review and Herald, 1890. jan. 21., 45. o.

[32] E.J. Waggoner, „The Promises to Israel: The Covenant of Promise”, Present Truth, 1896. dec. 10., 789. o. A.T. Jones írt erről cikkében, melynek címe „Studies in Galatians. The Two Covenants. Gal. 4:21-24”, Review and Herald, 1900. júl. 10., 441. o.

[33] E.J. Waggoner, „The Two Covenants”, Bible Readings for the Home Circle (1889), 314. o. A.T. Jones hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Studies in Galatians. The Two Covenants. Gal. 4:21-24,28”, Review and Herald, 1900. júl. 24., 472. o.

[34] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, 9., 11. o.; továbbá, „Lesson 15 – Hebrews 8:2-6 (Sabbath, January 11)” és „Lesson 16 - Hebrews 8:8-13 (Sabbath, January 18)”, Review and Herald, 1890. jan. 7., 14. o. A.T. Jones hasonló gondolatokat fogalmazott meg a „Catholicism v. Christianity” című cikkében, The Bible Echo, 1895. jún. 24., 195. o.

[35] E.J. Waggoner, The Gospel in the Book of Galatians, 24–26. o., 43–48. o. A.T. Jones hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Studies in Galatians. Gal. 3:24,25”, Review and Herald, 1900. ápr. 17., 249. o.; és „Studies in Galatians. Gal. 3:24-26”, Review and Herald, 1900. ápr. 24., 265–266. o.

[36] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, 9.,26.,24. o.; továbbá, „Lesson 15 – Hebrews 8:2-6 (Sabbath, January 11)”, Review and Herald, 1890. jan. 7., 14. o.; és „Lesson 20 – Hebrews 9:8-14 (Sabbath, February 15)”, Review and Herald, 1890. febr. 4., 78. o.; és „Lesson 19 – Hebrews 9:1-7 (Sabbath, February 8)” Review and Herald, 1890. jan. 28., 61. o.

[37] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, 23-24. o. továbbá, „Lesson 19 – Hebrews 9:1-7 (Sabbath, February 8)”, Review and Herald, 1890. jan. 28., 61. o.

[38] E.J. Waggoner, The Gospel in the Book of Galatians, 12.,29. o. Lásd még G.I. Butler, The Law in Galatians, 44. o. A.T. Jones hasonló gondolatokat fogalmazott meg az eltérő diszpenzációk gondolatával kapcsolatban a „Jewish and Christian” című cikkében American Sentinel, 1896. jan. 23.; 27. o.

[39] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, 25–26.,12., 63. o.; továbbá, „Lesson 20 – Hebrews 9:8-14 (Sabbath, February 15)”, Review and Herald, 1890. febr. 4., 78. o.; és „Lesson 16 – Hebrews 8:8-13 (Sabbath, January 18)”, Review and Herald, 1890. jan. 7.; 14. o.

[40] E.J. Waggoner, The Gospel in the Book of Galatians, 63. o.

[41] E.J. Waggoner, Sabbath-School Lessons on the Letter to the Hebrews, for Senior Classes Aprilie 5 to June 28, 1890, (Oakland, Calif.: Pacific Press Pub. Co., 1890), 3. o.; továbbá, „Lesson 33 – Hebrews 12:18-39 (Sabbath, June 21)”, Review and Herald, 1890. jún. 10., 366. o. A.T. Jones a Galata 4-ről hasonló gondolatokat fogalmazott meg cikkeiben: „Spiritual Egypt – N.4”, General Conference Daily Bulletin, 1897. márc. 5.; 27–28. o. és „Two Sons”, Review and Herald, 1898. febr. 1.; 76. o.; és „Studies in Galatians. The Two Covenants. Gal. 4:21-31”, Review and Herald, 1900. máj. 29.; 344. o.

[42] E.J. Waggoner, The Gospel in Galatians, 39. o. G.I. Butler hamisan adta elő Waggoner nézetét ezen a ponton, azt sugallva, hogy Waggoner azt állította: a „Mag még nem jött el, és nem is fog eljönni Krisztus második eljövetele előtt. Nem gondolhatja azt az író, hogy van olyan Krisztusban hívő ember, aki elfogadja ezt az álláspontot, amely nem egyezik azzal, ami a szeretett Signs of the Times kiadványunk 1886. július 29-ei számában írva van.” (G.I. Butler, The Law in Galatians, 46. o.) Waggoner így válaszolt: „Ha ezt egyesek megírták, akkor úgy gondolnom, hogy szándékos félremagyarázásról volt szó, mert minden bizonnyal borzasztóan eltorzítja azt a nézetet, amelyet elfogadtam és közzétettem. […] Igaz, hogy azt vallottam, - és még mindig az a meggyőződésem - hogy a Gal 3:19 versben említett Mag eljövetele Krisztus második eljövetelét jelenti, de ez nem jelenti azt, hogy Krisztus már nem jött el, vagy hogy most nem Ő a Mag.” (The Gospel in the Book of Galatians, 37. o.) A.T. Jones ugyanezeket a gondolatokat fejezte ki a Galata 3:19-ben szereplő „Magról” a „Studies in Galatians, Gal 3:19” című cikkében, Review and Herald, 1900. márc. 13., 169. o. Úgy tűnik, hogy Jones és Waggoner nézete a Magról, valamint a Gal 3:19 versben szereplő törvényről alkotott álláspontjuk hiteles választ adhat azoknak az evangelikáloknak, akik azt állítják, hogy a tízparancsolat érvényét veszítette a kereszten. Az evangelikáloknak meg kellene érteniük, hogy a tízparancsolat törvénye továbbra is „vezérlő”, amely Krisztushoz vezeti az embereket, amíg Ő másodszor is el nem jön, hogy átvegye az Ő örökségét. Ellen White közzétett írásaiban nincs konkrét utalás a Gal 3:19 versre, de G.B. Starr beszámol egy tapasztalatról, amelyet Ellen White-tal szerzett, miközben vele együtt dolgozott Ausztráliában: „Elmondtam neki, hogy én úgy értelmezem: a törvény [a Gal 3:19-ben] a Sínai-hegyen azért hangzott el, hogy felfedje a törvényszegéseket, és hogy az a »Mag« Jézusra utal, az örökösre, akinek az új földet ígérte Isten, ahogy a 16-18. versekben van írva, és a 19. versben említett eljövetel az Ő második eljövetele, hogy átvegye örökségét. Úgy tűnt, Ellen White ezzel egyetért.” (G. B. Starr, Fifty years with One of God's Seers, kiadatlan kézirat, 26–27. o.)