Megváltani azt jelenti, hogy visszavásárolni. Mit kellett visszavásárolni? Nyilvánvalóan azt, ami elveszett; mert az Úr azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett. Mi veszett el? Elsősorban az ember; „Mert így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg!” (Ézsa 52:3). Mi más veszett még el? Mindenképpen minden, ami az emberé volt. Pontosan mi? Mindaz, ami felett az ember uralkodott.

„És monda Isten: <<Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.>> Teremtette tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket. És megáldotta Isten őket, és monda nekik Isten: <<Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.>>” (1Móz 1:26-28)

A zsoltáros azt mondta az emberről: „Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél; Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár.” (Zsolt 8:6-9)

Ez volt az ember uralkodásának eredeti területe, de nem maradt az övé. A Zsidókhoz írt levelében Pál apostol a zsoltáros szavait idézi a következő kommentárral:

„Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, amelyről szólunk. Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: <<Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin. Mindent lábai alá vetettél.>> Mert azzal, hogy neki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy neki minden alávettetett. Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.” (Zsid 2:5-9)

Ezek a szavak rendkívüli képet tárnak szemeink elé. Isten az ember uralma alá helyezte a földet és mindent, ami rajta van. De ez most nem látható, „most még nem látjuk, hogy minden alávettetett neki”. Miért nem látjuk most, hogy minden az ember uralma alá vettetett? Mert a bűneset után az ember mindent elveszített. Látjuk azonban, hogy Jézus, aki „kisebbé tétetett az angyaloknál”, azaz emberré lett, meghalt minden emberért, hogy mindenki, aki hinni akar, visszakerüljön a végső örökségbe. Amint biztos az, hogy Jézus meghalt és feltámadt, és ahogy biztos, hogy halála és feltámadása által megmenekülnek mindazok, akik hisznek Benne, ugyanúgy biztos, hogy az elveszett örökség visszakerül a megváltottakhoz.

Ezért újra idézem a Zsidókhoz írt levélből az imént olvasott igék első szavait: „Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, amiről szólunk.” Ez azt jelenti, hogy az embernek vetette alá a jövendő világot? Igen, mert Isten a teremtéskor az ember uralma alá helyezte a földet, és Krisztus felvette az elesett ember természetét azzal a céllal, hogy megváltsa mind az embert, mind az elvesztett uralmát. Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa mindazt, ami elveszett, és mivel Benne örökséget kaptunk, nyilvánvaló, hogy Krisztusban uralmunk alá kerül az eljövendő világ, amely nem más, mint az újjáteremtett föld a bűnbeesés előtti állapotában.

Ézsaiás próféciája ugyanerről szól: „Szégyent vallanak és gyalázatot mind, egyetemben gyalázatban járnak a bálványok faragói; És Izrael megszabadul az Úr által örök szabadulással, nem vallotok szégyent és gyalázatot soha örökké. Mert így szól az Úr, aki az egeket teremté; Ő az Isten, aki alkotta a földet és teremtette azt és megerősítette; nem hiába teremtette azt, hanem lakásul alkotta: Én vagyok az Úr és több nincsen! Nem titkon szóltam, a sötétség földének helyén; nem mondtam Jákob magvának: <<Hiába keressetek engem!>> Én, az Úr, igazságot szólok, és megjelentem, amik igazak.” (Ézsa 45:16-19).

Az Úr azért teremtette a földet, hogy lakva legyen, és mivel mindent akarata szerint tesz, az biztos, hogy terve teljesül. Amikor megteremtette a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, majd megalkotta az embert, „Isten látta, hogy minden, amit teremtett, íme igen jó.” (1Móz 1:31).Ez azt jelenti, hogy mivel Isten véghezviszi tervét, akkor nyilvánvaló, hogy a földet majd olyan emberek lakják, akik nagyon jók lesznek, és abban az időben majd tökéletes állapotok lesznek.

Amikor Isten megteremtette az embert, „dicsőséggel és tisztességgel koronázta őt” és uralkodást adott neki „a kezének munkája felett”. Ez azt jelenti, hogy király volt, és a koronája jelezte, hogy királysága dicsőséges. A bűn miatt elveszítette királyságát és dicsőségét, mivel „mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” (Róm 3:23). Majd Jézus eljött erre a világra az ember helyett, és halála által, melyet minden emberért elszenvedett, megkoronáztatott „dicsőséggel és tisztességgel”. „Az ember Jézus Krisztus” (1Tim 2:5) az, aki visszanyerte az ellenőrzést a birodalom felett, amit Ádám elveszített. Azért tette ezt, hogy sok embernek dicsőséget adjon. Benne örökséget kaptunk, és mivel „most Isten színe előtt ott van értünk” (Zsid 9:24) „az ember Jézus Krisztus” egyértelmű, hogy a jövőbeli világ, azaz az új föld - „az első uralom területe” - marad az ember öröksége.

A következő igék kiemelik ezt a tényt: „Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.” (Zsid 9:28). Amikor megáldoztatott, Jézus magán viselte az átkot, hogy az átkot el lehessen távolítani. „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén értünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ.” (Gal 3:13) Viszont amikor a bűn átka az embert sújtotta, a földet is sújtotta. Az Úr azt mondta Ádámnak: „Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.” (1Móz 3:17) Amikor Krisztus a bűnösök kezébe adatott, „tövisből fonott koronát tettek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya! És mikor megköpdösték őt, vettek egy nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.” (Mt 27:29,30)

Így hát, amikor Krisztus viselte az átkot, amely az embert sújtotta, ugyanakkor viselte a földet sújtó átkot is. Így, amikor eljön, hogy megmentse azokat, akik elfogadták az áldozatát, azért is jön, hogy megújítsa a földet.

A helyreállítás ideje

Ez az oka annak, hogy Péter apostol azt mondta, hogy Isten elküldi „Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.” (Apcsel 3:20,21) Krisztus kijelentette: „Mikor pedig eljön az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: <<Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.>>” (Mt 25:31-34). Ez lesz az evangélium munkájának gyümölcse.

Térjünk vissza Efézus első fejezetéhez! Ott olvastuk, hogy „Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus”. Ha pedig fiak vagyunk, akkor Isten örökösei vagyunk, és Jézus Krisztussal együtt örökösök. Ezért szereztünk örökséget Krisztusban, mert Ő győzött, és ül az Atya jobbján, várva az időt, amikor ellenségei a lábai alá vettetnek, és amikor minden alá lesz vetve Neki. Annak valósága, hogy örökségünk van Benne, ugyanolyan biztos, mint az, hogy Ő győzött. A Benne lévő örökségünk garanciájaként a Szentlelket adta nekünk. A Szentlélek az örökség természetére mutat, és ezért ismerteti az örökség dicsőségének gazdagságát.

A Szentlélek Krisztus képviselője. Ezért az emberekben lakozó Lélek nem más, mint Krisztus az emberekben „a dicsőség ama reménysége”. Az emberekben lakozó Krisztus pedig, az Ő teremtő ereje az emberekben, amely új teremtményekké teszi őket. A Lelket „dicsőségének gazdagsága szerint” adja. (Ef 3:16). Ez az erő mértéke, amely által megerősödhetünk. Tehát, a Lélek által ismertetett örökségnek dicsőséges gazdagsága nem más, mint az a hatalom, amely által Isten újjáteremt mindent Jézus Krisztus által úgy, mint kezdetben. Ezen erő által teremti újjá az embert, hogy alkalmas legyen erre a dicsőséges örökségre. Ezért, amikor a Lélek teljes mértékben adatik, azok, akik megkapták, „megízlelték az Isten jó szavát és az eljövendő világ erőit” (Zsid 6:5).

Tehát, az evangélium ígéretei nem kizárólag a jövőt veszik figyelembe, hanem a jelenről is szólnak, mindenkinek személyesen. Az evangélium Isten ereje minden ember üdvösségére, aki hisz. Ameddig hisszük, hatalommal rendelkezünk, azzal az erővel, amely által az eljövendő világ elkészül számunkra, mint ahogy kezdetben Isten megteremtette. Ezért amikor az örökség ígéretét tanulmányozzuk, egyszerűen az evangélium hatalmát tanulmányozzuk, amely megszabadít ebben a rossz világban.

Kik az örökösök?

„Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok.”  (Gal 3:29

Mit öröklünk, ha Ábrahám magva vagyunk? Nyilvánvalóan azt, amit Isten Ábrahámnak ígért. Milyen ígéretet kapott Ábrahám? Olvassuk el Róm 4:13-at, hogy megkapjuk a választ! „Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak és utódainak, hogy e világ örököse lesz, hanem a hit igazsága által.” Tehát, akik Krisztuséi, azok az eljövendő világ örökösei. Ezt már tanulmányoztuk jó néhány bibliaversben, de most világosan láthatjuk összekötve az Ábrahámnak tett ígérettel.

Láttuk azt is, hogy az örökséget eljövetelekor adja át az Úr, mert amikor dicsőségben eljön, ezt fogja mondani: „Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva.” (Mt 25:34). Ez a világ az ember otthonának lett teremtve, és Isten az embernek ajándékozta. Viszont az ember elveszítette a felette való uralkodást. Igaz, hogy most is a földön élnek, viszont nem örülnek annak az örökségnek, amit Isten az elején adott az embernek. A tökéletes teremtés kezdetben a tökéletes emberek tulajdonában volt. Most, bár a föld megmaradt, „Életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben nincs állandóság.”    (1Krón 29:15). Valójában senki sem birtokol semmit ezen a világon. Az emberek terveznek, erőfeszítéseket tesznek, és küzdelmek árán gazdagságot gyűjtenek, majd „meghalnak, és a gazdagságuk másokra marad” (Zsolt 49:11). Isten mindent akaratának tanácsa szerint cselekszik. Egyik terve sem fog kudarcot vallani. Amint az ember vétkezett, és elveszítette örökségét, elhangzott a Krisztus általi helyreállítás ígérete: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3:15) Ezek a szavak megjósolták Sátánnak és minden munkájának pusztulását.  Az a „nagy üdvösség, amelyet...kezdetben az Úr hirdetett” (Zsid 2:3). Az „előbbi hatalom” (Mik 4:8), éspedig „Az ország és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének; az ő országa örökkévaló ország.” (Dán 7:27). Ez lesz a valódi birtoklás, mert örökkévaló lesz.

Az Ő eljövetelének ígérete

Ez az Úr dicsőséges második eljövetelekor válik valósággá. „Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.” (Apcsel 3:21) Ezért az Úr eljövetele, Aki mindent helyreállít, volt a nagy reménység, amelyre az egyház az ember elesése óta tekintett. A hívő mindig előre nézett erre az eseményre, és bár az idő hosszúnak tűnt, bár az emberek többsége kételkedett az ígéretben, az mégis oly biztos, mint Isten szava. Az ígéretet, a hitetlenek kételkedését, valamint az ígéret teljesedésének bizonyosságát a Szentírás élénken írja le a következőképpen:

„Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amellyel a ti tiszta gondolkozásotokat emlékeztetés által serkentgetem; Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatáról. Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak. És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; Amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett: A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára. Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr értünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2Pét 3:1-13)

Olvassuk el újra a bibliaverseket kiemelve a következő pontokat! Azok, akik gúnyolódnak az Úr eljövetelének ígéretével, szándékosan figyelmen kívül hagyják a Bibliában rögzített legfontosabb eseményeket, nevezetesen a teremtést és az özönvizet. Azt mondják, hogy „minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva”. Viszont ők nem voltak ott a teremtéskor, de Isten, aki ott volt, kijelenti, hogy a dolgok a teremtés óta sokat változtak.   Az Úr szava kezdetben teremtette az eget és a földet. „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük.” (Zsolt 33:6) „És látta Isten, hogy minden, amit teremtett vala, íme igen jó.” (1Móz 1:31) Alig néhány száz év elteltével „Tekintett azért Isten a földre, és íme meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útját a földön.” (1Móz 6:12). Akkor ugyanazzal a szóval, amellyel teremtette a földet, összegyűjtötte a vizeket, amely hozzájárult a föld pusztulásához. Az özönvíz által a föld „elpusztult”. Jelenlegi állapotában alig hasonlít arra, ami az özönvíz előtt létezett. Ugyanazzal a szóval, amellyel teremtette és elpusztította a földet, ugyanazzal tartja meg azt a hitetlenek pusztulásáig, amikor tűzözön fogja elárasztani vízözön helyett. „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” Ugyanaz a szó fogja végrehajtani mindezt.

A csúcspont

Láthatjuk, hogy mindig az Úr eljövetele volt az a nagy esemény, amelyre csúcsosodott minden dolog a bűneset óta. „Eljövetelének ígérete” megegyezik egy új ég és egy új föld ígéretével. Isten ezt ígérte atyáinknak. A gúnyolódók nem tagadhatják, hogy a Bibliában megtalálható ez az ígéret, ám úgy gondolják, hogy ez nem teljesíthető.

Nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a teremtés óta sok minden megváltozott, és elfelejtették, hogy az Úr szava mindörökké megmarad. „Nem késik az Úr ígérete.” Figyeljük meg, hogy az „ígéret” szó egyes számban van, nem többes számban. Nem ígéretekről, hanem ígéretről van szó. Igaz, hogy Isten nem felejti el egyik ígéretét sem, de ez a bibliavers egy bizonyos ígéretre vonatkozik, pontosabban az Úr eljövetelének ígéretére, és a föld helyreállítására. Valóban lesz „egy új föld”, mert az eredeti helyzetében, a teremtés állapotában lesz helyreállítva.

Noha az emberek számítása szerint sok idő telt el az ígéret óta, „Nem késik el az ígérettel az Úr”. Isten számára ezer év olyan, mint egy nap. Ha így számoljuk, alig egy hét telt el, hogy a bűneset óta az ígéret először elhangzott. Alig néhány nap telt el, amióta „atyáink elaludtak”. Több ezer év eltelte ellenére Isten ígéretéből egyetlen jóta sem változott meg. Ugyanolyan biztos, mint amikor először hangzott. Isten nem felejtette el. Az egyetlen ok, amiért késik, az, hogy „hosszan tűr értünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” Meg kell tanulnunk, hogy „Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsuk;” (2Pét 3:15) és hálával betelve fogadjuk el az ilyen nagy irgalommal felkínált jóságot, ahelyett, hogy az Ő irgalmasságából fakadó késlekedésre, mint jóhiszeműségének hiányára tekintsünk.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten számára ezer év olyan, mint egy nap, és egy nap olyan lehet, mint ezer év. Mit jelent ez? Egyszerűen azt, hogy míg az ember számítása szerint Isten sokáig vár mielőtt véghezviszi terveit, ez mégsem szolgálhat bizonyítékul, hogy egy ígéret teljesedéséhez ugyanannyi idő szükséges, mint amennyi szükséges volt ugyanarra a tervre a múltban. Isten számára egyetlen nap elegendő, hogy elvégezzen egy ezer éves munkát. Ezt meg fogjuk majd látni. „Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel gyorsan végez az Úr a földön.” (Róm 9:28) Egy nap elegendő lesz egy ezer éves munkához. A Pünkösd napja csak egy kis minta volt abból az erőből, amellyel az evangélium hirdettetni fog.

Most, hogy összefoglaltuk, mi valójában Isten országának az evangéliuma, és utaltunk az atyáknak tett ígéretre, mint a hitünk alapjára, elkezdhetjük tanulmányozni ezt az ígéretet Ábrahámmal kezdve, akinek gyermekei kell, hogy legyünk, ha örökösök akarunk lenni Krisztussal együtt.

 The Present Truth, 1896. május 14.