Ábrahám meghozta áldozatát, hite meg lett próbálva, és tökéletesnek találtatott. „És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek. Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom[1] a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.” (1Móz 22:15-18)

A Zsidókhoz írt levélből megtudjuk Isten esküjének jelentőségét, aki önmagára esküdött. Az olvasó látni fogja, hogy a következő bibliaversek közvetlenül az előbbi idézetre utalnak.

„Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged. És ekképpen, békességes tűrő lévén, megnyerte az ígéretet. Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; Miért is az Isten, kiválóbban meg akarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe. Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minékünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul bement értünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.” (Zsid 6:13-20)

Az eskü nem Ábrahámnak szólt. Istenbe vetett hite teljes volt anélkül, hogy az eskü megerősítette volna az ígéretet. Hite tökéletesnek bizonyult az eskü megtétele előtt. Sőt, ha neki szólt volna, nem kellett volna leírni, mivel jóval a jelentés megírása előtt meghalt. De az ígéret örököseinek Isten már régóta meg akarta mutatni döntésének változhatatlanságát, és ezért esküvel erősítette meg.

 Csak Krisztusban

Kik az ígéret örökösei? A következő mondat felel a kérdésre. Az eskü célja az volt, hogy „erős vigasztalásunk legyen minékünk”. Az eskü nekünk szól. Ez azt jelenti, hogy az Ábrahámmal kötött szövetség minket érint. Azok, akik Krisztuséi, azok Ábrahám magva, ígéret szerint örökösök; és ez az eskü a mi vigasztalásunkért tétetett meg, akik menedéket keresünk Krisztusban.

Mennyire egyértelműen mutatja ez az utolsó idézet, hogy az Ábrahámmal kötött szövetség - az összes ígéretével együtt - a tiszta evangélium. Az eskü megerősíti az ígéretet, de az eskü vigasztalást nyújt nekünk, amikor Krisztushoz menekülünk szabadulásért; következésképpen az ígéret arra utal, ami Krisztusban megszerezhető. Ezt mutatja meg az a szöveg is, melyet már olyan sokszor ismételtem: „Ha Krisztusban vagytok, akkor Ábrahám magva vagytok, az ígéret örökösei.” Az ígéret nem szólt egyébről, mint Krisztusról és az áldásokról, amelyek keresztje által származnak. Ez az oka annak, hogy Pál apostol, aki nem akart tudni másról, csak „Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről” el tudta mondani, hogy „a mi atyáinknak tett ígéret reménységéért állok itt ítélet alatt” (Apcsel 26:6). Az „atyáinknak tett ígéret reménysége” „az előttünk levő reménység” Krisztusban, amely „kiválóbban mutatkozik meg” az Ábrahámnak tett eskü által.

Isten esküje megerősítette a szövetséget. Az eskü, amely által Isten megerősítette az ígéretet, erőteljes bátorságot ad nekünk, amikor menedéket keresünk a szentélyben, ahol Krisztus a Melkhisédek rendje szerinti pap közbenjár értünk. Következésképpen ez az eskü tette Krisztust pappá mindörökre, Melkhisédek rendje szerint. Ez egyértelműen kiderül abból a kijelentésből, hogy Krisztus pap lett, mert „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg: <<te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint>>” (Zsid 7:21), és Ő tökéletesen megmentheti mindazokat, akik Krisztus által mennek Istenhez.

Sőt az eskü, mely által Krisztus Melkhisédek rendje szerinti pap lett, az az eskü, amely által Ő egy „jobb szövetség” garanciája lett (22. vers), azaz az újszövetségnek. De az eskü, amely által Jézus pap lett Melkhisédek rendje szerint ugyanaz, amely által megerősíttetett az Ábrahámmal kötött szövetség. Következésképpen az Ábrahámmal kötött szövetség célja megegyezik az újszövetséggel. Senki sem kerül be az újszövetségbe, ha nem Ábrahám gyermeke, a vele kötött szövetség által.

Mennyi bátorítást veszítenek azok, akiknek nem sikerül meglátni az evangéliumot, és csak az evangéliumot, Isten Ábrahámnak tett ígéretében! Az „erős vigasztalásunk”, amelyet Isten esküje ad nekünk, Krisztus munkájában található, aki „könyörülő és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért” (Zsid 2:17). Papként bemutatja saját vérét, amely által van a megváltásunk, a bűnök bocsánata. Papként nemcsak könyörülő, hanem, „kegyelmet ad, hogy segítséget kapjunk a szükség idején”. Ezek „személyválogatás nélkül” biztosítva vannak Isten esküje által.

 „Erős vigasztalásunk”

Gondoljunk a szegény, bátortalan, reszkető, és kétségbeesett lélekre, akit az elkövetett bűnök érzése dönt le, és aki a teljes gyengeségére és méltatlanságára tekint. Attól fél, hogy Isten nem fogadja el őt. Úgy véli, túl jelentéktelen, hogy Isten észrevegye, és senkit sem érdekel, ha elveszne, még az Istent sem. Az ilyen léleknek az Úr azt mondja: „Hallgassatok reám, kik az igazság után jártok, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, amelyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, amelyből kiásattatok! Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, aki titeket szült, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt. Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vigasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!” (Ézsa 51:1-3)

Nézd Ábrahámot, akit pogányként neveltek fel, és lásd, mit tett Isten érte, mit ígért neki, amit esküvel meg is erősített a kedvedért. Gondolod, hogy az Úr közömbös lenne, ha elvesznél, amiért annyira jelentéktelen és lényegtelen vagy? De hogy méltó lennél vagy méltatlan, Ő ezzel nem foglalkozik. Az Úr azt mondja: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ézsa 43:25). Önmagamért? Igen, minden bizonnyal, a végtelen szeretetéért, amellyel szeretett, kötelezte Magát, hogy megteszi ezt. Saját Magára esküdött meg, hogy megment mindenkit, aki Jézus Krisztus által jön Hozzá, ezért „ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13).

Gondolkodjatok! Isten saját Magára esküdött meg! Vagyis saját Magával és saját létezésével garantálta a megmentésünket Jézus Krisztusban. Saját Maga lett a Zálog. Ő életét adná cserébe a mienkért, ha elvesznénk, amikor bízunk Benne. Becsülete a tét. A probléma nem az, hogy jelentéktelen vagy és értéktelen, vagy sem. Ő Maga azt mondta: „üres csekélységnél is kevesebbek vagyunk” (Ézsa 40:17). Azt mondja, hogy ingyen adtuk el magunkat pénz nélkül (Ézsa 52:3), ami mutatja az igazi értékünket; de Krisztus pénz nélkül visszavált az Ő vére által. Krisztus vére az Ő élete. A nekünk felajánlott élete által részesülhetünk az Ő érdemeiben. Az egyetlen kérdés: Isten megengedi Magának, hogy semmibe vegye vagy elfelejtse esküjét? Erre a kérdése a válasz: „két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon”.

Gondoljatok bele, mivel járna az ígéret és az eskü semmibevétele? Isten, aki megtette az ígéretet, ugyanaz a Szó, amely megteremtette az eget és a földet, és aki megtartja azokat. „Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen. Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izrael: <<Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!>>” (Ézsa 40:26,27). Ugyanazon fejezet előző része beszél Isten szaváról, amely mindent létrehozott, és amely mindörökké megmarad. Péter apostol ezeket a szavakat idézi: „Ez pedig az a beszéd, amely néktek hirdettetett az evangélium által.” (1Pét 1:25).

Isten beszéde az, amely Jézus Krisztusban fenntartja az univerzumot, és a számtalan csillagokat helyükön tartja. „minden dolog Ő általa tartatik meg” (Kol 1:17). Ha Ő kudarcot vallana, akkor az univerzum összeomlana. De Isten nem több az Ő Szavánál, mert az esküje megerősíti Szavát. Saját létezésével garantálta, hogy teljesíti Szavát. Ha nem tartaná meg Szavát a világ legalázatosabb lelke iránt is, Ő Maga szégyenben maradna, hazug lenne, és elveszítené trónját. Az univerzum káoszba lépne és szétesne.

Így hát, az egész világegyetem kockázatban van, hogy biztosítsa minden lélek megmentését, aki Krisztusban keresi azt. Az univerzumban megnyilvánuló hatalom az a hatalom, amely garantáltan segíti a gyengéket. Addig, amíg az anyag létezik, az Isten szava garantálva van. „Uram! Igéd örökké megmarad, szilárdan áll a mennyben.” (Zsolt 119:89) Szomorú veszteség, ha kudarcot vallanál az üdvösségben; de sokkal nagyobb veszteség lenne az Istennek, ha kudarcot vallanál az Ő hibája miatt.

The Present Truth, 1896. július 9.

[1] „Megáldván megáldalak” és „bőségesen megsokasítom” a szó szerinti fordítás egy nagyon közismert zsidó dialektusból. A zsidó nyelvben a hangsúlyozás ismétlés által történik meg. Angol nyelven ez a szöveg így hangzana: „Bizony megáldalak, és bizony megsokasítom a te magodat”. Hasonló példákat találunk az 1Móz 2:16,17 széljegyzetben: „megevén megeheted” és „meghalván meghalsz”, azaz „szabadon megeheted” és „biztosan meg fogsz halni.” 2Móz 3:7-ben találjuk a „Bizony láttam”, ugyanaz a dialektus jelenik meg: „látván láttam.” Apcsel 7:34-ben ugyanezt találjuk: „látván láttam.”