Az evangélium vigasztalása 

Ézsa 40:1-2

„¹Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – így szól Istenetek. ²Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy vége van nyomorúságának, bűne megbocsáttatott. Hiszen kétszeresen sújtotta őt az ÚR keze minden bűnéért.”

1Jn 2:1-2, széljegyzet

„¹Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. És ha vétkezik valaki, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus, ²mert ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világéért is.”

Jn 14:16-18

„¹⁶És én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké: ¹⁷az igazság Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri őt, de ti ismeritek, mert nálatok lakik, és bennetek lesz. ¹⁸Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

Jn 14:26

„A Vigasztaló pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az majd mindenre megtanít titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam nektek.”

Jn 16:7-8

„⁷De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt hozzátok. ⁸És amikor ő eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.”

2Kor 1:3-5

„³Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, ⁴aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. ⁵Mert amint bőséggel kijutott nekünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.”

A küzdelemnek vége

Jn 16:33

„Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot.”

Ef 6:11-13

„¹¹Öltsétek magatokra az Isten teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben! ¹²Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak. ¹³Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ellenállhassatok azon a gonosz napon, és mindent legyőzve megállhassatok.”

Zsid 2:14

„Mivel a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt.”

Kol 2:15, széljegyzet

„Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, diadalmaskodva rajtuk a kereszten.”

1Pét 4:1

„Mivel pedig Krisztus testben szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is ugyanazzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik vétkezni.”

Jn 14:27

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne féljen!”

1Jn 5:4

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.”

Kétszer a bűn miatt

Zsid 1:1-3

„Isten … ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk … aki miután bűneinktől minket megtisztított, a Felség jobbjára ült a magasságban.”

Róm 5:20

„A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék. De, ahol megnövekedett a bűn, ott bővebben áradt a kegyelem.”

Jn 1:16

„Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.”

Ézsa 55:7, széljegyzet

„Hagyja el a gonosz az útját, és a bűnös ember a gondolatait! Térjen az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és ő könyörül rajta, mert ő bőkezű a megbocsátásban.”

Szívhez szóló beszéd

Emlékezzünk vissza a második vers széljegyzetében található fordításra, ahogyan azt a múlt heti tanulmányunkban lefordítottuk, ami szó szerint így hangzik: „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez!” Amikor Isten vigasztaló szavakat szól, akkor népének szívéhez beszél. Az embereknek rengeteg szó áll a rendelkezésére, amelyeket elmondhatnak a szenvedőknek, de amelyek valójában nem vigasztalnak, noha mind igazak, sőt az alkalomhoz illőek is lehetnek. Csak azok tudnak a szívhez szólni, akik a szenvedő ugyanolyan tapasztalatán mentek keresztül, ezért kevés szóval is vigasztalni tudnak.

Isten népe

Kétségtelen lesz, aki azt fogja mondani: „De én nem tartozom Isten népéhez, ezért vigasztaló szavai nem nekem szólnak”. Ne engedd, hogy az ördög ilyen megtévesztéssel megfosszon téged a vigasztalástól! Lehet, hogy nem ismerted el az Urat, de Ő soha nem vetett el téged. Ő a magáénak vall. A tékozló fiú mégiscsak fiú, függetlenül attól, hogy milyen messzire bolyongott. Ézsaiás egész könyve azt mutatja, hogy Isten nem csak a jó embereket tekinti sajátjának. Olvassuk el az első fejezetet, és máris kiderül, hogy az itt felajánlott vigasztalás azoknak szól, akik „bűnökkel megterheltek”.

Vigasztalás mindenkinek

„Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak” (Mt 5:4). Nincs kivétel. Krisztus nem határoz meg egy bizonyos osztályt, mondván, hogy azok, akik bizonyos módon vagy bizonyos dolgok miatt sírnak, megvigasztaltatnak. Az Ő vigasztalása mindenkinek szól, aki sír. Krisztus fel lett kenve Szentlélekkel, és elküldve, hogy „vigasztaljon minden gyászolót.” (Ézsa 61:1-2) Kétségtelen, hogy a hegyi beszéd szavait általában azokra alkalmazzák, akik a szeretteiktől való elszakadás miatt sírnak. Nos, ezek a szavak ott is érvényesek, de mélyebbre nyúlnak. A halál és a szomorúság nem más, mint a bűn következménye. A bűn szenvedést és sírást hozott a földre. Ezért küld az Úr vigasztalást mindazoknak, akik a bűn miatt sírnak, vagyis mindazoknak, akiket a bűn sírásra késztetett. Az Ő vigasztalása határtalan, akárcsak az Ő élete és szeretete.

Ki a Vigasztaló?

Isten a „minden vigasztalás Istene” és „az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” (Jn 1:18) Krisztus tehát a vigasztaló, aki az Atyánál van. Figyeljük meg a szoros kapcsolatot a kijelentés között, hogy Ő a Vigasztaló, azzal, hogy „ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért” és az egész világ bűneiért! A vigasztalás, amit Ő ad, a bocsánat és a bűn rabságából való szabadulás vigasztalása. Azzal vigasztal minket, hogy Önmagát adja.

A Szentlélek Krisztus képviselője. Ő maga Krisztus, aki minden ember testében jelen van, nem csak a názáreti Jézus személyében. Krisztus nevében jön, nemcsak az Ő nevét képviseli, hanem kinyilatkoztatja az élő Krisztust. Az ő vigasztalása Krisztus vigasztalása. A „Szentlélek vigasztalása” a hívők megsokasodását eredményezi (ApCsel 9:31), mert a Szentlélek megtanít mindenre, ami Krisztushoz tartozik.

A dorgálás vigasztalása

A vigasztalás nem mindig édes szavakból áll. A sebésznek néha kést kell használnia, és egy ideig a meglévő fájdalomhoz még több fájdalmat kell hozzáadnia, mielőtt teljes enyhülést tudna nyújtani a szenvedőnek. Így amikor a Szentlélek eljön hozzánk, elsősorban megdorgál minket a bűneinkért. Kárhoztatással érkezik hozzánk. Ily módon gyakran fájdalmat okoz ott, ahol korábban csak bénultság és érzéketlenség volt. Panaszkodnunk kellene emiatt?

Mondjuk azt, hogy nem akarunk ilyen vigasztalást? Egyáltalán nem. Nem jó dolog-e felébreszteni azt az embert, aki hamar elzsibbadna a hidegtől? Amikor az ember majdnem halálra fagy, a hideggel szemben érzéketlen állapotba kerül. Úgy érzi, mintha édes álomba zuhanna. De ez a halál álma. Amikor a hegyimentő rátalál, és kezdi visszahozni az életbe, kínzó fájdalmak gyötrik. Lehet, hogy ostobán azt mondja, hogy sokkal jobb lett volna, ha abban a fájdalommentes állapotban hagyják, de amikor magához tér és megérti, hogy mit tettek vele, hálás lesz annak, aki ilyen nagy szenvedés árán visszahozta az életbe.

Soha ne felejtsük el, hogy a Szentlélek mindig a vigasztaló! Amikor meggyőz a bűnről, Ő ugyanakkor vigasztal. Ha az élet útja a kereszthez vezet, akkor ott ugyanannyi vigasztalás van, mint az általa elnyert életben. Soha ne gondoljuk, hogy Isten haragszik ránk, amiért tudatja velünk, hogy mennyit vétkeztünk. Nem azért teszi ezt, hogy szemrehányást tegyen nekünk, hanem hogy vigasztaljon.

Meggyőzés, nem elítélés

Ne feledjük, hogy a bűnről való meggyőzés nem jelent elítélést! Ez még a földi bíróságon is igaz. Lehet, hogy valakit elítélnek egy bűncselekményért, de még nem született rá ítélet. Ám ez csak egy gyenge példa, mert már mindannyian ítélet alatt vagyunk. „A törvény alatt születtünk.” Ezért a bűnről szóló meggyőzés - ami tudatunkra hozza, hogy bűnösök vagyunk - nem teszi a dolgokat rosszabbá annál, mint amilyenek voltak. Ez a meggyőzés a bűntől való megszabadulásunk első lépését képezi, mert meg kell ismernünk és el kell ismernünk a bűnt, mielőtt elfogadnánk a gyógyírt, amely segíteni tud.

Meggyőzve az igazság kinyilatkoztatása által

Isten igazságának kinyilatkoztatása által a Szentlélek meggyőz bennünket a bűnről. „A bűn ismerete a törvény által van.” (Róm 3:20) A törvény azonban nem a bűn. Ellenkezőleg, „a törvény szent, igaz és jó.” (Róm 7:7, 12) A Szentlélek senkit sem győzhet meg a bűnös voltáról, ha az ember szemléli a bűnt. Csak Isten igazságának szemlélése által tudatosulhat bennünk, hogy bűnösök vagyunk. Aki nem ismer jobb állapotot, mint amiben van, az soha nem is vágyik jobbra. Az ember elégedetlensége a saját állapotával csak úgy jön létre, hogy ismer valami jobbat. Isten a bűnös állapotunkkal való elégedetlenség érzését úgy hozza létre, hogy kinyilatkoztatja nekünk saját tökéletes igazságát.

Isten nem kárhoztat

Ez a legcsodálatosabb és legáldásosabb dolog, mert az, ami kárhoztat, az üdvözít is. Ezért szükséges, hogy ne legyünk kárhoztatás alatt. Nem is kell sokáig sírnunk bűneink kárhoztatása alatt. Ha megértjük Isten munkamódszerét, akkor a kárhoztatás minden pillanatában a megbocsátás vigasztalását találjuk meg. A bűnök eltörlésére kinyilatkoztatott igazság az, ami megismerteti velünk a bűnt. Ezért, ha nem teszünk mást, csak hiszünk Isten szavának, a bűntől való szenvedésünk olyan lehet, mint a villámcsapás. A bűn feltárásának pillanata lehet a bűn eltávolításának pillanata is. Az kétségtelen, hogy a Lélek velünk marad, mint a bűn folyamatos dorgálója, és mivel ezt Isten igazságának kinyilatkoztatásával teszi, folyamatosan megigazulunk, bár folyamatosan tudatában vagyunk annak, hogy bűnösök vagyunk. „Nincs tehát már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak.” (Róm 8:1) „Ki vádolja Isten választottait? Isten, aki megigazít.” (Róm 8:33-34) Minden elkárhozott lélek önmagát ítéli meg. Még ha a szívünk kárhoztat is minket, bátorságosakká tehetjük Őelőtte a mi szíveinket, mert Isten nagyobb a szívünknél, és mindent tud, és az Ő tudása által megigazít. (1Jn 3:19-21, RV; Ézsa 53:11)

„A háborúság türelmet, a türelem pedig tapasztalatot szerez.” (Róm 5:3-4, KJV) A türelem szenvedést, kitartást jelent. Senkinek sincs türelme, ha nincs mit elszenvednie, mert szenvedés nélkül nincs szükség türelemre. A szó a latinból származik, és azt jelenti, hogy elviselni, szenvedni. Ezért a türelem birtokában lenni szükségszerűen szenvedést jelent. Nem a szenvedés az, ami miatt nincs türelmünk, hanem a hit hiánya. A szenvedés akkor munkálja a türelmet, amikor a Krisztusba vetett hitünk arra késztet, hogy Vele együtt szenvedjünk.

Mások vigasztalása

A türelem tapasztalatot munkál. Ha tapasztalatot akarunk szerezni, nem szabad elkerülnünk a szenvedést, és nem szabad megtagadnunk a terhek viselését. Bármilyen nagy is a baj, Istennek van elég vigasztalása ahhoz, hogy elviseljük. Ő vigasztal bennünket minden szenvedésünkben és bajunkban. Ne feledjük, az Ő vigasztalása kimeríthetetlen! „Elég neked az én kegyelmem.” Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban. És miért vigasztal minket? Azért, hogy képesek legyünk arra, hogy mi is megvigasztaljuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet Ő nyújt nekünk. El kell fogadnunk Isten vigasztalását, és tovább kell adnunk azt. Isten így tesz minket részesévé saját művének. A Szentlélek társul szegődik mellénk. Ő tesz minket vigasztalókká.

A vigasztalás elutasítása

Senki sem adhatja meg másnak azt, amivel ő maga nem rendelkezik. Nem tudunk megvigasztalni mást, ha minket nem vigasztalnak. És ha nekünk soha nem volt nehézségünk, akkor nem volt szükségünk semmiféle vigasztalásra. Mindenkinek van elég terhe és nyomorúsága ezen a világon, nem is kell keresnünk őket. Abban hibázunk azonban, hogy gyakran nem vagyunk hajlandóak elviselni azokat, amelyek természetszerűen és jogszerűen hozzánk tartoznak, és így elutasítjuk azt a vigasztalást, amelyet Isten adhatna nekünk. Amikor azonban visszautasítjuk a Szentlélek vigasztalását, akkor azt a lehetőséget is megtagadjuk, hogy másokat vigasztaljunk. Látjuk tehát, hogy ha megtagadjuk a terhek viselését, és nem vagyunk hajlandók szembenézni a nehézséggel, akkor egyszerűen nem vagyunk hajlandóak felkészülni a bajban lévők megsegítésének szolgálatára. Mit gondolnánk egy olyan emberről, aki látja, hogy nagy bajban lévő emberek pusztulnak el a szeme előtt, és rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel megmenthetné őket, de elfordul, mondván: „Ez nem az én dolgom, nem érdekel. A kisujjamat sem mozdítom, hogy segítsek rajtuk.”? Egy ilyen szívtelen embert aligha lehetne meggyőzni bűneiről. Pedig valójában ezt mondjuk, amikor nem vagyunk hajlandók hordozni terheinket. Ezzel azt mondjuk: „Nem akarok a szegények és rászorulók segítője lenni, nem akarom megvigasztalni a sírókat.”

Legyőzhetetlen páncél

Isten azzal a kijelentéssel vigasztal bennünket, hogy a harcunk kimenetele győzelem. Azt a parancsot kaptuk, hogy harcoljuk meg a hitünk nemes harcát, de ezt úgy tegyük, hogy megragadjuk az örök életet. (1Tim 6:12) Csak Isten fegyverzetében kell harcolnunk, aki maga Krisztus, és aki legyőzte a világot. Figyeljük meg a páncél különböző részeit! Igazsággal kell körül öveznünk derekainkat, és Krisztus az igazság. (Jn 14:6) Utána az igazságnak mellvértje következik, és Krisztus az igazsággá lett számunkra. (1Kor 1:30) Lábainkat fel kell saruznunk a békesség evangéliumának készségével, és Krisztus a mi békességünk (Ef 2:14). Az összes közül a legfontosabb a hit pajzsa. Nos, „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által” és Krisztus az ige. Krisztus hite által üdvözülünk. Utána fel kell vennünk az üdvösség sisakját, és Isten Krisztusban lett a mi üdvösségünk. (Ézsa 12:2) Jézus Krisztus a megváltó. „A Lélek kardját is, amely az Isten igéje” és Krisztus az Ige. Látjuk tehát, hogy Isten teljes fegyverzetét felölteni annyit jelent, mint Krisztusba öltözni. Ez a páncél a legádázabb harcban is kipróbáltatott, és legyőzhetetlennek bizonyult.

Nekünk fejedelemségek, hatalmasságok és a gonoszság lelkei ellen kell harcolnunk, de Krisztus lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk. Önmagában győzedelmeskedett felettük. Ő a Győztes. Ő győzelmet aratott. Ezért az ellenség, aki ellen harcolnunk kell, már legyőzetett. Mit jelent ez, ha nem azt, hogy a harc már véget ért? Nekünk csak a már megvívott győzelemben kell osztoznunk.

Nyomorúságunk lesz ezen a világon, de ezek közepette is vidámak lehetünk. Amit már megtanultunk, a nyomorúság hasznosságát, annak elégnek kellene lennie ahhoz, hogy vidámak legyünk, de itt van még egy ok a vidámságra: „Én legyőztem a világot.” Fennáll a veszélye annak, hogy elfelejtjük, hogy mindaz, amit Jézus tett és szenvedett, értünk volt. Neki nem Önmagáért kellett eljönnie erre a földre. A mi bűneinket hordozta, a mi harcunkat vívta meg. Ezért a győzelem, amely legyőzte a világot, az a hit, amely megragadja Jézus Krisztust. Ő a mi békességünk, mert Ő a mi győzelmünk. „Ó, Uram, tied a nagyság, a hatalom, a dicsőség, a győzelem és a méltóság.” (1Krón 29:11)

Mivel Krisztus a mi békességünk, Őbenne van békességünk. A békesség azonban megnyert győzelmet jelent. Az a tény, hogy Krisztusban békességünk van, azt mutatja, hogy a harcnak vége. Amikor Krisztus erejében harcolunk, a csatát már megnyertük, mielőtt az elkezdődött volna. Olvassuk el a 2Krón 20. fejezetét! Figyeljük meg, hogy Izráel hogyan aratott győzelmet hit által! Győzelmi ének éneklésével nyerték meg a csatát. Ezért nekünk soha nem szabad vereséget szenvednünk. Ki futna el egy legyőzött ellenfél elől? Sőt, Krisztus lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, mert a „megsemmisítette őket” kijelentésnek ez az értelme. Egyes fordításokban így olvassuk. Bizonyára nincs mentség a vereségre, amikor nekünk legyőzhetetlen páncélunk van, az ellenfélnek pedig nincs. Nem elég vigasztalás ez bárki számára, bármilyen bajban is van?

A bűneink le vannak győzve

Ne felejtsük el, hogy az ördög a saját bűnös hajlamunkon keresztül munkálkodik, ezért a saját bűneinkkel, vagyis a saját természetünkkel kell megküzdenünk, amelyet Jézus már legyőzött. Kételkedtek ebben? Akkor mondjátok meg nekem, kinek a bűneit hordozta Jézus? Kinek a bűnös természetével küzdött meg? A saját természetével? Voltak bűnei, amelyeket le kellett győznie? Nem voltak. „És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn.” (1Jn 3:5) Minden, amit Ő szenvedett, teljes egészében értünk történt. A mi bűneinket hordozta, a mi bűnös természetünket vette magára. Ezért az Ő győzelmét a mi személyes bűneinkért, a mi egyéni támadásainkért nyerte el. Amikor tehát a saját vágyaink megkísértenek és csábítanak bennünket, csak arra kell emlékeznünk, hogy az a bizonyos bűn legyőzetett. Mi a következő lépés? Nos, csak hálát kell adnunk Istennek, „aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15:57) Milyen csodálatosan vigasztal bennünket az Úr!

Kétszeresen

Mit mondhatunk arról, hogy „kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűnéért”? (Ézsa 40:2) Hány embert sodort bajba ez a bibliavers, és szorult helyzetükben orvosokhoz fordultak, akik egy cseppet sem gyógyították meg a sebeiket. Egyes fordítók odáig mentek, hogy a „fenyítés” szót is beillesztették a szövegbe. Ez a szó nincs ott, és senkinek sincs joga beillesztenie, vagy odagondolnia. Szegény lelkek döbbenten gondolnak arra, hogy kétszer akkora büntetést kell elszenvedniük, mint az elkövetett bűneik, és természetesen nem látják a szabadulás reményét. Furcsa egy vigasztalás, nem? Meríthet-e bárki is vigaszt abból a gondolatból, hogy kétszeres büntetést kap a bűneiért? Bizonyára nem! De ez egy vigasztaló üzenet, ezért nem lehet benne ilyen gondolat.

Még ha a büntetésre utalna is, ne feledjük, hogy a szöveg nem mondja, hogy kétszeres büntetést kapunk. Sok minden elvész a szó túlságosan elhamarkodott olvasatával. „Kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért!” Tegyük fel, hogy büntetésről van szó! Mi életben vagyunk és Isten kegyelmének vagyunk alárendelve, ezért ha már kétszeres büntetést kaptunk bűneinkért, akkor bőséges okunk van az örömre. Bizonyára ez a büntetés elég, és jogosan mehetünk szabadon.

Itt van a titok kulcsa. Isten mindannyiunk vétkét magára vette. „Betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta, és mi azt hittük, hogy Isten ostorozza, veri és kínozza! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulunk meg.” (Ézsa 53:4-6) Krisztus a saját testében szenvedte el mindazt, amit minden meg nem tért bűnösnek el kell szenvednie, ezért nincs szükség arra, hogy a bűnös szenvedjen a bűneiért. Ha elfogadjuk Krisztus áldozatát, vagyis Krisztus személyét a saját életünkben, akkor megszabadulunk a bűn minden következményétől. „Meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által.” Az Úr úgy tekint ránk, mintha már megkaptuk volna a büntetést, és így szabadok vagyunk.

A megbocsátás sokkal inkább bővelkedik

Így Krisztusban számunkra a kegyelem és a békesség bővelkedik. Isten kegyelme az, ami üdvösséget hoz, ezért kétszeres üdvösséget kaptunk az Úr kezéből. A kegyelem minden bűn felett bővelkedik. Isten nem fukarkodik. Ő jó mértékkel mér, megnyomottat és megrázottat ad. Neki bőven van, még tartalékban is, és az Ő teljességéből kapunk mindnyájan. Fogadjuk hát el, és örvendezzünk az Úrban!

Hogy ezt a szót nem kell belegondolni a szövegbe, azt maga a szöveg bizonyítja. „Hamissága megbocsáttatott”. Kiről van szó? A „vétkekkel megterhelt” népről. Micsoda? Isten már megbocsátotta a bűneimet? Bizonyosan, hogy megbocsátott. Ezt jelenti ki a vers. Nem hisztek Neki? Soha nem hallottatok még erről? Nos, akkor most hallgassátok meg az ígéretet, és örüljetek úgy, mint még soha! Hadd emlékeztesselek bennetek valamire, amit biztosan hallottatok már az életetekben! Talán megtörtént már a ti tapasztalatotokban, hogy szándékosan vagy akaratlanul megbántottatok valakit. Utána elmentetek és megvallottátok, bocsánatért könyörögtetek, de mielőtt befejezhettétek volna a bűnbevallást, az érintett megállított és azt mondta: „Ne is mondd tovább! Már régen megbocsátottam neked.” Talán te magad is ilyen nyelvezetet használtál, és szíved teljességéből beszéltél. Ha igen, akkor ismered Isten ingyen megbocsátását, mert csak az Ő szeretete indította a szívedet erre. Nem tudod elfogadni, hogy Isten jobb bármely embernél, még akkor is, ha az az ember szent lenne? Ha egy ember nem engedi, hogy harag legyen a szívében, Isten nem teheti meg ugyanezt? Olyan furcsa dolog-e, hogy Isten, aki szeret, megbocsátja bűneinket, még mielőtt bocsánatot kérnénk, és arra vár, hogy eljöjjünk és elfogadjuk a megbékélést? Ő magára vette minden bűnünket, és azzal, hogy életét adta értünk, elveszi a bűnöket. Krisztus a „bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk, és az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pt 2:24) „Hála legyen Istennek az ő kimondhatatlan ajándékáért.” „Hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket” (2Kor 2:14).

The Present Truth, 1899. augusztus 24.