1f. levél, 1890. - A felelős pozícióban lévő testvérekhez

Salamanca, New York, 1890. november

Testvéreim, akik felelősségteljes pozícióban vagytok, veszélyben vagytok! Felemelem szavamat, hogy figyelmeztesselek benneteket. Legyetek éberek! Ha nem virrasztotok, és nem őrzitek meg ruháitokat a világ szennyétől, Sátán lesz a vezéretek. Nincs idő arra, hogy elrejtsétek, kik vagytok; ne legyetek árulók, amikor a küzdelem ennyire kiélezett! Nem most kell letennünk vagy elrejtenünk fegyvereinket, és előnyt adni Sátánnak a harcban. Sion falain az őröknek teljesen ébernek kell lenniük. Ne szóljatok álmosító szavakat azokhoz, akik veletek együtt őrködnek: „Eljön a reggel s az éjszaka is” (Ézs 21:12). Ha nem kaptok választ, tudjátok meg, hogy az őrző, akit megszólítottatok, nem hűséges. Nincs időnk arra, hogy meggyengítsük erőfeszítéseinket, hogy közömbössé és erőtlenekké váljunk; nincs idő arra, hogy elrejtsük magunkat a véka alá, hogy hízelgő szavakat szóljunk, és hamisan prófétáljunk. Nem, nem, Sion falain nincs többé hely álmos őrszemeknek! Minden energiát teljes mértékben és maradéktalanul Isten szolgálatába kell állítani. Maradjatok hűségesek, és tegyetek bizonyságot Isten és az igazság mellett! Ne engedjétek, hogy a világ valamiféle sugallata eltérítsen benneteket az útról! Nincs helye a megalkuvásnak! Egy komoly ügy áll előttünk, amely Isten maradéka számára a föld történelmének végéig döntő fontosságú lesz, mert örök érdekek függnek tőle._[720] Szüntelenül Jézus Krisztusra kell tekintenünk, üdvösségünk Fejedelmére. Jézus minden tettével itt a földön egyedül az Atyja dicsőségét tartotta szem előtt. Azt mondta: „úgy cselekszem, amint az én Atyám parancsolta nekem” (Jn 14:31), „ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól” (Jn 10:18). Minden tettével Atyja akaratát teljesítette, és földi élete az isteni tökéletesség megnyilvánulása volt. Az isteni és emberi természet Krisztusban való egyesítése Isten azon szándékát tárja fel előttünk, hogy az embert a lehető legszorosabb kapcsolatba hozza Önmagával. Nélküle nem lehetünk boldogok.

Az első hitehagyás hitetlenséggel és az igazság tagadásával kezdődött. Tekintetünket rendíthetetlenül Jézusra kell szegeznünk. Amikor eljönnek azok a napok – és biztosan eljönnek –, amikor Isten törvényét lábbal tiporják, akkor az igazak és hűségesek buzgósága megnövekszik, és még buzgóbb, határozottabb lesz, bizonyságtételük pedig erőteljesebb és rendíthetetlenebb. De nem szabad semmit sem dacos lelkületből tennünk – és nem is fogunk, ha szívünket teljesen átadtuk Istennek (Róm 13:1–7; Tit 3:1).

Itt az ideje, hogy Isten népe felvállalja a rátartozó kötelességeket. Legyetek hűségesek a kis dolgokban, mert ezek hűséges elvégzésétől függnek a nagy eredmények! Ne hanyagoljátok el azokat a feladatokat, amelyeket meg kell tennetek, csak azért, mert túl kicsinek és jelentéktelennek tűnnek! Töltsetek be minden űrt, javítsátok ki a repedéseket, amint megjelennek! Ne hagyjátok, hogy viszály és széthúzás legyen a gyülekezetben! Mindenki segítse azt, aki segítségre szorul! Oka van a gyülekezeteinkben tapasztalható nagy gyengeségnek, és ezt az okot nehéz eltávolítani. Ez az ok az énünk. Az embereknek nincs sok akaraterejük, de minden akaratukat, amivel rendelkeznek, Istennek kell szentelniük._[721]

A Sziklára kell esniük, és összetöretniük. Az ént meg kell feszíteni mindazoknak, akik be akarnak menni Isten városának kapuin. Az a heves lelkület, amely felgerjed a gyülekezetben némelyek szívében, amikor valami nem tetszik nekik, nem Krisztus, hanem a Sátán lelkülete. Vajon nincs itt az ideje, hogy visszatérjünk az első szeretethez, és békességben legyünk egymással? Nemcsak azt kell megmutatnunk, hogy olvassuk a Bibliát, hanem azt is, hogy hiszünk a Bibliában. Ha Krisztussal egységben vagyunk, egymással is egységben leszünk (lásd Jn 13:34; Róm 15:1–5).

Számbeli növekedésünk és a létesítményeink bővülése munkát igényel; teljes odaadásunkat és mély odaszánásunkat követeli. Istennek nincs szüksége megosztott szívű férfiakra és nőkre az Ő művében, akik sem hidegek, sem forrók. Krisztus mondja: „Kivetlek a számból.” Isten olyan embereket hív, akik teljes szívvel szolgálják Őt.

Vannak, akik büszkék arra, hogy nagy óvatossággal fogadják az „új világosságot”, ahogy ők nevezik; az ellenség megvakította őket, és képtelenek felismerni Isten cselekedeteit és útjait. Világosság, értékes világosság árad a mennyből, de ők szembefordulnak vele. Mi következik utána? Elfogadják azokat az üzeneteket, amelyeket nem Isten küldött, így még veszedelmesebbé válnak Isten ügye számára, mivel hamis mércéket állítanak fel. Férfiak, akik nagyon hasznosak volnának, ha hajlandók lennének Krisztustól tanulni és a világosságtól a nagyobb világosság felé haladni, komoly akadályokká válnak bizonyos ügyekben, mindent megkérdőjeleznek és sok értékes időt elfecsérelnek anélkül, hogy bármit is hozzátennének az egyház lelki felemelkedéséhez. Kételyt és félelmet keltenek. Rossz irányba terelik az elméket, és megbízhatatlan javaslatok elfogadására késztetik őket. Nem előrelátók és képtelenek felismerni annak a végét, amit tesznek. Erkölcsi erejüket apróságokra pazarolják; a porszemet akkorának látják, mint a világot, és a világot olyan kicsinek, mint egy porszemet._[722]

Sokan jobban bíztak és dicsekedtek az emberek bölcsességével, mint Krisztussal és a jelenvaló értékes, megszentelő igazságával. Szükségük van a mennyei felkenetésre, hogy megérthessék, mi a világosság és az igazság. Hálát adnak Istennek, hogy nem korlátozza őket szűklátókörűség, de nem látják az igazság elveinek mélységét és messzeható voltát, és Isten Lelke nem világosítja meg őket, hogy felfogják a menny nagylelkűségét. Csodálják az ember találmányait és felfedezéseit, de a saját maguk csiholta szikrák fényében járnak, miközben egyre távolabb kerülnek a keresztény élet igaz elveitől, amelyek azért adattak, hogy az embereket bölccsé tegyék az üdvösségre. Igyekeznek az evangéliumot terjeszteni, de elválasztják azt a lényegétől, az élettől. Azt mondják: „Engedjétek, hogy a világosság világítson!”, mégis elfedik, hogy ne világítson tiszta sugarakkal éppen azokra a témákra, amelyeket meg kellene érteniük. Egyesek buzgóságukat olyan tervek szövögetésére pazarolják, amelyek nem valósíthatók meg anélkül, hogy az egyház ne kerülne veszélybe.

Ebben az időben az egyház figyelmét nem szabad elterelni a létfontosságú témáról olyan dolgokra, amelyek nem adnak egészséget, bátorságot, hitet és erőt. Meg kell érteniük, és tetteikkel is bizonyítaniuk kell, hogy az evangélium élő és munkálkodó erő. De az a világosság, amely azért adatik, hogy egyre fényesebben ragyogjon a nagy napig, most tompán pislákol. Az egyház már nem sugároz világos fénysugarakat arra az erkölcsi sötétségre, amely halotti lepelként borítja a világot. Sokak világossága már kialudt, és nem is fog világítani többé. Erkölcsi értelemben olyanok, mint a hegyi gleccserek._[723]

Az őrizőknek Sion falain ébernek kell lenniük, nem szabad sem nappal, sem éjjel aludniuk. De ha elutasították a Krisztus ajkáról származó üzenetet, akkor bizonytalan hangon szólaltatják meg a trombitát. Testvérek, Isten hív benneteket – munkásokat és laikusokat egyaránt –, hogy hallgassátok szavát, amely igéje által szól hozzátok! Fogadjátok be az ő igazságát a szívetekbe, hogy megszentelő, éltető ereje által lelki emberekké formáljon benneteket! Ezután engedjétek, hogy az erre az időre szóló különleges üzenete őrről őrre haladjon Sion falain.

Ez az igazságtól és igazságosságtól való általános elhajlás ideje, és most nekünk újjá kell építenünk a régi romokat, buzgó, céltudatos munkával kell új alapot vetnünk sok nemzedék számára. „És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt művelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” (Ézsa 58:12-14; lásd Ézsa 51:7-16; 62:1-4).

Amikor szilárdan tartjátok az igazság zászlaját, hirdetve Isten törvényét, minden lélek emlékezzen arra, hogy Isten parancsolataihoz kapcsolódik Jézus hite. A harmadik angyal úgy van ábrázolva, mint aki az ég közepén repül, és azoknak a munkáját jelképezi, akik az első, a második és a harmadik angyal üzenetét hirdetik; ezek az üzenetek összekapcsolódnak. E nagyszerű üzenetek az örökkévaló igazság bizonyítékai, amelyek oly sokat jelentenek számunkra, és amelyek oly heves ellenállást váltottak ki a vallásos világban, nem vesztek el._[724] Sátán folyamatosan azon munkálkodik, hogy ördögi árnyát ezekre az üzenetekre vesse, hogy Isten maradék népe ne ismerhesse fel világosan jelentőségüket, idejüket és helyüket – de ezek az üzenetek élők, és az idők végéig fognak hatást gyakorolni vallási tapasztalatunkra.

Ezeknek az üzeneteknek a hatása elmélyült és kiszélesedett, ezrek szívébe hozta működésbe az élet forrásait. Oktatási intézményeket, könyvkiadókat és egészségügyi intézményeket hozott létre. Mindezek Isten eszközei, amelyeket Ő rendelt arra, hogy együttműködjenek abban a nagy munkában, amelyet az első, a második és a harmadik angyal képvisel, akik az ég közepén repülve figyelmeztetik a föld lakóit Krisztus második, dicsőséges és hatalommal teljes eljövetelére. A Jelenések könyvében ezt olvassuk: „És ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma volt; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon” (Jel 18:1-2). Ugyanezt az üzenetet hirdette a második angyal is: Babilon elbukott, „mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14:8). Mi ez a bor? Hamis tanítások. Babilon egy hamis szombatot helyezett a világ elé a negyedik parancsolat szombatja helyett, és megismételte azt a hazugságot, amit Sátán először Évának mondott az Édenben – a lélek halhatatlanságának téves tanítását. Mindezek mellett még sok más, ehhez hasonló hazugság is elterjedt, olyan tanításokat tanított, amelyek emberek parancsolatai.

Amikor Jézus megkezdte nyilvános szolgálatát, megtisztította a templomot a szentségtörő dolgoktól, amelyek beszennyezték azt. Munkája egyik utolsó cselekedete az volt, hogy ismét megtisztította a templomot._[725] Ugyanígy a világnak szóló figyelmeztetésben két különálló hívás szól az egyházakhoz: a második angyal üzenete és a mennyei hang: „Fussatok ki belőle én népem, [...] Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.” (Jel 18:4-5).

Ahogyan Isten kihozta Izráel fiait Egyiptomból, hogy megtarthassák az Ő szombatját, ugyanúgy kihívja népét Babilonból, hogy ne imádják a fenevadat és annak képét. A törvényszegés embere, aki megváltoztatta az időket és a törvényt, Isten fölé emelte magát azzal, hogy a világnak egy hamis szombatot mutatott be. A keresztény világ elfogadta a pápaság szülöttét, dajkálta és táplálta, így dacolva Istennel azáltal, hogy eltörölte az Isten által meghatározott megemlékezés jelét, és felemelt egy hamis szombatot.

Miután az igazság bizonyságul hirdettetett minden nemzetnek, egy olyan korban, amikor a gonoszság minden elképzelhető hatalma munkába áll, amikor az elmék összezavarodnak a sokféle hang hallatán, amelyek ezeket kiáltják: „Íme, itt a Krisztus!”, „Íme, amott van!”, „Ez az igazság!”, „Nekem üzenetem van Istentől!”, „Isten küldött engem nagy világossággal!”, amikor elhagyják az alapköveket, és megkísérlik lerombolni hitünk oszlopait – akkor még elszántabb erőfeszítéseket tesznek majd a hamis szombat felmagasztalására és Isten gyalázására az általa megszentelt és megáldott nap eltávolításával. A hamis szombatot hamarosan elnyomó törvénnyel fogják rákényszeríteni az emberekre. Sátán és angyalai éberek és rendkívül aktívak, emberi közvetítőkön keresztül dolgoznak erőteljesen és kitartással, hogy eltöröljék Isten ismeretének minden nyomát a földről. Miközben Sátán hamis csodáival munkálkodik, elérkezik a Jelenések által megjövendölt idő, amikor az a hatalmas angyal, aki dicsőségével megvilágítja a földet, bejelenti Babilon bukását, és hívja Isten népét, hogy jöjjön ki belőle._[726]

Az Úr megmutatta nekem, hogy azok, akiket az ellenség valamilyen mértékben megvakított, és akik nem szabadultak ki teljesen Sátán csapdájából, veszélyben vannak, mert nem ismerhetik fel a mennyből származó világosságot, és készek lesznek elfogadni a hamisságot. Ez kihatással lesz a gondolkodásukra, döntéseikre, javaslataikra és tanácsaikra. Az Istentől kapott bizonyítékok számukra nem bizonyítékok, mert a világosság helyett a sötétséget választották, és ezzel megvakították a szemüket. Így valami olyasmit fognak létrehozni, amit ők világosságnak neveznek, de az Úr ezt mondja róla, hogy a saját maguk csiholta szikrák fénye az, amelyben járnak. Az Úr kijelenti: „Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség neki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! Íme, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni!” (Ézsa 50:10-11) Jézus mondta: „Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek.” „Aki megvet engem, és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki őt kárhoztatja: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja őt ama utolsó napon.”

Az Úr által küldött szavakat sokan figyelmen kívül fogják hagyni, és az ember által mondott szavakat világosságként és igazságként fogják fogadni. Az emberi bölcsesség eltávolít az önmegtagadástól és az odaszentelődéstől, és olyan eszméket alkot, amelyek Isten üzeneteinek hatástalanítására irányulnak. Nem jelent biztonságot, ha olyan emberekre támaszkodunk, akik nincsenek szoros kapcsolatban Istennel._[727] Ezek az emberek elfogadják az emberi véleményeket, de nem ismerik fel az igaz Pásztor hangját. Befolyásuk sokakat tévútra vezet, noha egyre több meggyőző bizonyíték áll előttük, amelyek e korra szóló igazságról tanúskodnak, amellyel Isten népének rendelkeznie kell. Az igazság úgy van elrendezve, hogy az embereket Krisztushoz vezesse, életre keltse bennük az energiákat, alárendelje és meglágyítsa szívüket, és buzgósággal, odaszentelődéssel és Isten iránti szeretettel töltse meg őket. A szombatra vonatkozó igazságot semmiképpen sem szabad elfedni. Engednünk kell, hogy az igazság világosan megmutatkozzék a hazugsággal szemben.

Ahogy közeledünk a véghez, Isten szolgáinak bizonyságtétele egyre határozottabb és erőteljesebb lesz, hagyva, hogy az igazság világossága átragyogjon a hazugság és elnyomás rendszerein, amelyek oly sokáig uralkodtak. Az Úr üzeneteket küldött erre az időre, hogy a kereszténységet örök alapokra helyezze, és mindazoknak, akik hisznek a jelenvaló igazságban, Isten bölcsességében kell megállniuk – nem a sajátjukban, és helyreállítják a régiek által készített alapot. Ezek úgy lesznek bejegyezve a mennyei könyvekbe, mint „a repedések kijavítói, az ösvények helyreállítói, hogy lakhatóvá váljék az ország”. Az igazságot a legádázabb ellenállással szemben is meg kell őriznünk, mert igazság. Isten az emberi elmén keresztül munkálkodik; nem egyedül az ember az, aki dolgozik. A nagy megvilágosító erő Krisztustól származik; példájának nagyszerűsége minden beszédünkben láthatóvá kell, hogy váljék az emberek előtt.

A trón feletti szivárvány, az ígéret íve az egész világnak bizonyságul szolgál arra, hogy Isten nem feledkezik meg népéről küzdelmeik idején. Jézus legyen a központi témánk. Tollal és hanggal mutassuk be nemcsak Isten parancsolatait, hanem Jézus hitét is. Ez olyan valódi szívbéli kegyességet eredményez, amire semmi más nem képes._[728] Miközben bemutatjuk, hogy az emberek egy erkölcsi, isteni kormányzat alá vannak rendelve, az értelem azt mondja nekik, hogy ez az igazság, és hogy Jehovának tartoznak engedelmességgel. Ez az élet a próbaidőnk ideje. Isten fegyelmezése és kormányzása alatt állunk, hogy jellemünk formálódjon, és olyan szokásokat alakítsunk ki, amelyek alkalmassá tesznek az örök életre. Kísértések fognak érni bennünket. A gonoszság bővelkedik; még ott is, ahol a legkevésbé számítanánk rá, a legrettenetesebb sötét fejezetek nyílhatnak meg, hogy lerombolják a lelket, de nekünk nem szabad meginognunk, sem csüggednünk, amíg tudjuk, hogy az ígéret íve ott ragyog Isten trónja felett. Nehéz megpróbáltatások, ellenállás, súlyos veszteségek és nyomorúság várnak ránk, de tudnunk kell, hogy Jézus is átélte mindezt. Ezek a tapasztalatok értékesek számunkra. Előnyeik semmiképpen sem korlátozódnak erre a rövid, földi életre – hatásuk kiterjed az örökkévalóság korszakaira is. Életünk minden változó helyzetében türelemmel, hittel és reménységgel formálunk olyan jellemet, amely méltó az örök életre. Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van.

Életünk minden jelenetét alaposan tanulmányoznunk kell, mert ezek a nevelésünk részét képezik. Szilárd építőanyagot kellene hoznunk jellemünk épületéhez, mert nemcsak e földi életre, hanem az örökkévalóságra is dolgozunk. Ahogy közeledünk e földi történelem lezárásához, vagy egyre gyorsabban haladunk előre a keresztényi növekedésben, vagy ugyanilyen gyorsan hanyatlunk.

„Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között._[729] [...] És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, [...] és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.” A trón fölötti szivárvány örök bizonysága annak, hogy „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Valahányszor Isten törvénye az emberek elé kerül, az igazság tanítójának a szövetség szivárványával övezett trónra kell mutatnia – Krisztus igazságára. A törvény dicsősége Krisztus; Ő azért jött, hogy felmagasztalja a törvényt és dicsőítse azt. Világosan mutassátok be, hogy az irgalom és az igazság Krisztusban egymásra találnak, az igazságosság és a békesség ölelik egymást. Amikor trónja felé fordulva bűnbánó imát, dicséretet és hálaadást emeltek Istenhez, akkor tökéletesítitek a keresztényi jellemeteket, akkor képviselitek Krisztust a világban. Ti Krisztusban maradtok, és Krisztus bennetek. Akkor birtokában lesztek annak a békességnek, amely minden értelmet felülmúl. Szükségünk van arra, hogy folyamatosan Krisztusról és az Ő vonzó szépségéről elmélkedjünk. Gondolatainkat Jézusra kell irányítanunk, és szorosan hozzá fűznünk őket. Minden beszédetekben isteni tulajdonságait hangsúlyozzátok.

Ahogyan a szivárvány a napfény és az esőcseppek találkozásából alakul ki, úgy a trón körüli szivárvány is az igazság és az irgalom egyesült erejét jelképezi. Nemcsak az igazságot kell megőrizni; ha csak az igazság érvényesülne, az elfedné az ígéret szivárványának dicsőségét, és az ember csupán a törvény büntetését látná. De ha nem lenne igazság, ha nem volna ítélet, Isten kormányzata nem volna szilárd. Az ítélet és az irgalom együttesen teszik a megváltást teljessé. E kettő egyesülése vezet el oda, hogy amikor Megváltónkra és Isten törvényére tekintünk, felkiáltsunk: „Naggyá tesz engem a te jóságod!” Tudjuk, hogy az evangélium egy teljes és tökéletes rendszer, amely kinyilatkoztatja, hogy Isten törvénye változhatatlan._[730] Reménységgel és Isten iránti szeretettel tölti meg a szívet. Az irgalom hív, hogy belépjünk Isten városának kapuin, és az igazság lehetővé teszi, hogy minden engedelmes lélek megkapja a királyi családhoz tartozás teljes kiváltságát, a menny Királyának fiaként. Ha jellemünkben hiányosságok lennének, nem mehetnénk át a kapukon, amelyeket az irgalom megnyitott az engedelmes lélek számára, mert az igazság ott áll a bejáratnál, és szentséget, tisztaságot követel mindazoktól, akik látni fogják Istent. Ha az igazság elhallgatna, ha lehetségessé válna, hogy az isteni irgalom mindenkit beengedjen jellemtől függetlenül, akkor a mennyben nagyobb elégedetlenség és lázadás támadna, mint Sátán kiűzetése előtt. A menny békéje, boldogsága és harmóniája megszűnne. A földről a mennybe való átlépés nem változtatja meg az emberek jellemét. Az üdvözültek boldogsága a mennyben abból fakad, hogy olyan jellemet formáltak ki ebben az életben, amely Krisztus képmását hordozza. A menny szentjei előbb szentek voltak a földön.

Az az üdvösség, amelyet Krisztus az emberért ilyen nagy áldozattal megszerzett, az egyetlen, amely értékkel bír, amely megszabadít a bűntől, és megment mindattól, ami nyomorúságot és szenvedést hozott világunkra. A bűnös iránt tanúsított irgalom állandóan Krisztushoz vonzza őt. Ha válaszol erre, ha bűnbánattal és bűnvallással Krisztushoz jön, ha hittel megragadja az evangélium által eléje tárt reménységet, Isten nem veti meg a megtört és alázatos szívet. Ily módon Isten törvénye nem lesz hatálytalanítva, hanem a bűn ereje töretik meg, és Isten az irgalom jogarát nyújtja a bűnbánó bűnös felé._[731]