38. levél, 1896. – S.N. Haskellnek címzett levél

Cooranbong, 1896. május 30.

Kedves Testvérem!

Ma reggel lámpafénynél írok neked néhány sort. Mire ez a levél megérkezik hozzád, már találkozni fogsz Prescott professzorral. Szívesen itt tartottuk volna őt ebben az országban, de nem mertük megtenni, mert ez önzés lett volna részünkről. Reméljük, hogy sok jót fog tenni a dél-afrikai testvéreink között, és hogy szívélyesen, testvéri szeretettel fogadják majd őt. Az igazság éppúgy a szívében van, mint az ajkán. Isten vele van, és munkálkodni fog általa, ha testvéreink úgy fogadják őt, mint aki Istentől hoz számukra üzenetet. Bárcsak ne lenne rájuk is igaz az, ami Názáret népére, hogy hitetlenségük miatt Jézus nem tehetett közöttük sok hatalmas dolgot. Semmi erény nincs abban, ha visszautasítjuk az Istentől küldött világosságot. Szükségünk van a mennyből jövő világosság minden egyes sugarára. Meg kell becsülnünk Isten szeretetét, amely elküldi a világosságot, és örömmel kell elfogadnunk azt.

Sokaknak meg kell tanulniuk, hogy egy dolog értelmileg egyetérteni az igazsággal, és egészen más befogadni azt, mint Isten kenyerét, amelyből, ha valaki eszik, örökké él. Napról napra kell táplálkoznunk az élet kenyerével, hogy lelki erőt nyerjünk, éppen úgy, ahogyan a mulandó táplálékból részesülünk, hogy testi erőt kapjunk. Mi az élet kenyere? Jézus azt mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban.”_[1536] Nem hagy teret a félreértéseknek. Azt mondta: „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok nektek, lélek és élet.” Krisztus szavait nem szabad félszívű, gyenge, ingadozó hittel fogadni. Az ige világosságot és bizonyosságot ad mindazoknak, akik arra nevelik lelküket, hogy higgyenek. A szívnek szüksége van a mennyei Vendég jelenlétére – Krisztusra, aki a lélekben lakozik. Nekünk hit által Őbenne kell maradnunk, és Krisztusnak is bennünk kell maradnia.

A Szentlélek ígérete volt a leggazdagabb ígéret, amelyet Krisztus a tanítványainak adhatott, amikor itt hagyta őket a földön. A legerősebb vigasztalást kereste, amelyet hátrahagyhatott számukra, hogy távozása után is javukat szolgálja. A számukra oly fontos témák közül a Szentlélek kérdését választotta. Mit jelentett ki a Lélekről? „Mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek.” Sok igazságot temettek el a félreértelmezések, az emberek előírásainak, és a véges emberek szavainak szemete alatt, amelyeket az élő Isten igéjénél is fontosabbnak tartottak.

Napjainkban az egyház nagyrészt megelégedett a kinyilatkoztatás felszíni igazságaival. Ezekről olyan világosan és könnyen érthetően prédikáltak, hogy sokan úgy gondolták, ezek mindent magukban foglalnak, ami lényeges. Miután elfogadták őket, megelégedtek ennyivel. A Szentlélek azonban, amikor az értelemre hat, nem engedi, hogy az tétlenségben nyugodjon. Mély vágyat ébreszt a tévelygéstől és hamis tanításoktól mentes igazság iránt._[1537] A szorgalmas kutató mennyei igazságokkal lesz megjutalmazva. Az az elme, amely valóban vágyik az igazság megismerésére, nem elégedhet meg a tétlenséggel.

A mennyek országa hasonló a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet „megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét, amije van, megveszi azt a szántóföldet”. Azért veszi meg, hogy megművelje, minden részét felszántsa, és birtokba vegye kincseit. A Szentlélek munkája, hogy irányítsa és megjutalmazza ezt a kutatást. Miközben a földet ássa, értékes ércteléreket talál, amelyeknek igyekszik felbecsülni az értékét, és egyre mélyebbre vájja az aknát, mert még értékesebb kincsekre bukkan. Így sok gazdag érctelér tárul fel. A föld aranymezői sincsenek úgy átszőve drága érc erekkel, mint a kinyilatkoztatás mezeje azokkal a telérekkel, amelyek Krisztus kikutathatatlan gazdagságát tárják fel.

Az Úr azt akarja, hogy minden hívő gyermeke gazdag legyen hitben; és ez a Szentlélek szívben végzett munkájának gyümölcse. A Szentlélek a szívből kiindulva kifelé munkálkodik, és olyan jellemet fejleszt ki, amelyet Isten helyeselni fog. Micsoda hatalmas mezőt kapcsolt Krisztus a hithez, amely tele van az igazság kincseivel, hogy tanítványai magukévá tehessék azokat! Nagyobb hitre van szükségünk, ha mélyebben akarjuk megismerni az Igét. Az isteni megvilágosodás befogadásának legnagyobb akadálya az, hogy nem támaszkodunk a Szentlélek hatékony munkájára. Isten ingyen adja nekünk a Lelket, ha értékeljük és elfogadjuk Őt. És ki Ő? Ő Jézus Krisztus képviselője. Ő legyen állandó Segítőnk!_[1538] A Lélek által teljesíti Krisztus ezt az ígéretét: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” „Bizony, bizony mondom nektek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak.” (Megszólalt a reggeli áhítatra hívó csengő, ezért itt abba kell hagynom.)

Visszatértem az imaóránkról. A közbenjárás Lelke szállt rám, és a legbuzgóbb imádságban könyörögtem a Battle Creekben élő lelkekért. Tudom milyen veszélyben vannak. A Szentlélek különleges módon indított arra, hogy vigyem Isten elé könyörgéseimet értük.

Isten nem szerzője semmi bűnös dolognak. Senkinek sem kell félnie attól, hogy másoktól különböző legyen, ha a bűn elkerülése tesz bennünket különbözővé másoktól. Akkor ez a különbözőség nem más, mint a tisztaság és a tisztátalanság, az igazság és az igazságtalanság közötti különbség. Mivel a többség a törvényszegés útját választja, akkor válasszuk mi is ugyanazt az utat? Az ige világosan kijelenti: „Ne indulj a sokaság után a gonoszra.” Álláspontunkat világosan ki kell fejeznünk: „Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk”.

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. … És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” Bárcsak mindenki, akinek neve be van írva a gyülekezeti könyvekbe, szívből ki tudná mondani ezeket a szavakat!_[1539] Az egyház tagjainak tapasztalatból kell tudniuk, mit kész tenni értük a Szentlélek. A Szentlélek megáldja azt, aki befogadja Őt, és áldássá teszi mások számára. Szomorú dolog, hogy nem minden testvérünk imádkozik a Lélek életadó leheletéért; közel állunk a lelki halálhoz, ha Ő nem lehel ránk.

Imádkoznunk kell a Lélek kiáradásáért, mint orvosságért a bűnbeteg lélek számára. A gyülekezetnek megtérésre van szüksége; miért ne borulnánk hát le a kegyelem trónja előtt a gyülekezet képviselőiként, és megtört szívvel, töredelmes lélekkel miért ne könyörögnénk buzgón azért, hogy a Szentlélek kitöltessék ránk a magasságból? Imádkozzunk azért, hogy amikor kegyelmesen megadatik, hideg szívünk megelevenedjék és legyen lelki ítélőképességünk felismerni, hogy Istentől származik, és örömmel fogadjuk Őt. Némelyek úgy bántak a Szentlélekkel, mint egy hívatlan vendéggel, nem voltak hajlandók elfogadni gazdag ajándékát, nem akarták elismerni, elfordultak tőle, és fanatizmusnak bélyegezték. Amikor a Szentlélek az emberi eszközön keresztül munkálkodik, nem kérdezi meg tőlünk, milyen módon tegye azt. Gyakran meglepő módon cselekszik. Krisztus nem úgy jött el, ahogyan a zsidók várták. Nem úgy jött, hogy nemzetként dicsőséget hozzon nekik. Előfutára azért jött, hogy elkészítse előtte az utat, és arra hívta az embereket, hogy bánják meg bűneiket, változzanak meg és keresztelkedjenek meg. Krisztus üzenete ez volt: „Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” A zsidók nem voltak hajlandók befogadni Krisztust, mert nem várakozásaiknak megfelelően jött el._[1540] A véges emberek elgondolásait tévedhetetlennek tartották, mert régről ismételték. Ugyanez a veszély fenyegeti a mai gyülekezeteket is, az az elképzelés, hogy a véges emberek elgondolásainak kell pontosan megszabniuk, milyen módon érkezhet a Szentlélek. Bár ezt nyíltan nem merik elismerni, némelyek már megtették. Mivel azonban a Lélek nem azért jön, hogy embereket dicsőítsen vagy a téves elméleteiket megerősítse, hanem hogy meggyőzze a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről, sokan elfordulnak tőle. Nem hajlandók levetni saját igazságuk ruháit. Nem akarják saját igazságukat - amely valójában igazságtalanság - Krisztus igazságára cserélni, amely tiszta, hamisítatlan igazság.  A Szentlélek senkinek sem hízeleg, és nem is munkálkodik senki tervei szerint. A véges, bűnös emberek nem kaptak megbízást arra, hogy a Szentlélek munkáját irányítsák. Amikor a Lélek feddés végett érkezik bármely emberi eszköz által, akit Isten kiválaszt, az ember feladata, hogy meghallja hangját és engedelmeskedjék az üzenetnek.

Közvetlenül menybemenetele előtt Krisztus a következő ígéretet tette tanítványainak: „Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Miközben e szavak még az ajkán voltak, felemelkedett; angyalok felhője fogadta, és elkísérte Isten városába._[1541] A tanítványok visszatértek Jeruzsálembe, most már megbizonyosodva arról, hogy Jézus az Isten Fia. Hitüket többé semmi sem homályosította el, és várakoztak, imádság által készülve és szívüket megalázva Isten előtt, míg el nem nyerték a Szentlélek keresztségét.

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk.” Ott voltak gúnyolódók is, akik nem ismerték fel a Szentlélek munkáját, és azt mondták: „Édes bortól részegedtek meg!” Péter azonban előállt a tizeneggyel, és így szólt hozzájuk: „Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez nektek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédeimet! Mert nem részegek ezek, amint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; Hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától.” Olvassátok el a történetet! Az Úr a maga módján munkálkodott; de ha közöttünk, akikhez az idők vége elérkezett, történt volna ilyen megnyilatkozás, vajon nem gúnyolnák-e ki némelyek ugyanúgy, mint akkor? Akik nem kerültek a Szentlélek befolyása alá, nem ismerték fel azt. E csoport szemében a tanítványok részeg embereknek tűntek._[1542]

A Szentlélek kitöltetése után a tanítványok isteni erővel felruházva, tanúként indultak el, hogy elbeszéljék a jászoltól a keresztig kibontakozó csodálatos történetet. Egyszerű emberek voltak, de tovább vitték az igazságot. Uruk halála után tehetetlen, csalódott és elcsüggedt csoportot alkottak — olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok —, most azonban az igazság tanúiként indultak el, és Isten Igéjén és Lelkén kívül semmilyen fegyverük nem volt, mégis diadalmaskodtak minden akadály felett. Megváltójukat elutasították, elítélték, és a gyalázat keresztjére szegezték. A zsidó papok és vezetők gúnyosan kijelentették: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk neki.” Ez a kereszt azonban, a gyalázat és a kínzás eszköze, reménységet és üdvösséget hozott a világnak. A hívők ismét összegyűltek; reménytelenségük és tehetetlenségük tudata eltűnt. Jellemük átalakult, és a keresztény szeretet kötelékei egyesítették őket. Bár nem volt vagyonuk, és a világ csupán tudatlan halászoknak tekintette őket, a Szentlélek Krisztus tanúivá tette őket. Bár nélkülözték a földi megbecsülést és elismerést, a hit hősei voltak.  Ajkukról isteni ékesszólással és erővel hangzottak el azok a szavak, amelyek megrázták a világot.

Az Apostolok cselekedetei harmadik, negyedik és ötödik fejezete beszámol bizonyságtételükről. Akik elutasították és keresztre feszítették a Megváltót, arra számítottak, hogy tanítványait csüggedten, leverten és Uruk megtagadására készen fogják látni. Megdöbbenve hallották azonban a Szentlélek hatalma alatt elhangzó világos és bátor bizonyságtételüket._[1543] A tanítványok szavai és tettei Mesterük szavait és tetteit tükrözték; és mindazok, akik hallották őket, ezt mondták: Jézustól tanultak, úgy beszélnek, ahogyan ő beszélt. „És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.”

A főpapok és a vezetők úgy gondolták, hogy az ő hatáskörük eldönteni, mit tegyenek és mit mondjanak az apostolok. Amikor mindenütt Jézust prédikálták, azok a férfiak, akiken a Szentlélek munkálkodott, sok olyan dolgot tettek, amelyet a zsidó vezetők nem helyeseltek. Felmerült annak veszélye, hogy a rabbik eszméi és tanításai vita tárgyává válnak. Az apostolok mindenütt rendkívüli izgalmat keltettek. Az emberek a betegeiket és a tisztátalan lelkektől gyötörteket az utcákra vitték, tömegek gyűltek köréjük, a meggyógyultak pedig Isten dicséretét kiáltották, és Jézus nevét magasztalták — éppen annak a Jézusnak a nevét, akit a zsidók elítéltek, megvetettek, leköptek, tövissel megkoronáztak, megostoroztattak és keresztre feszíttettek. Ezt a Jézust a papok és vezetők fölé magasztalták. Az apostolok még azt is hirdették, hogy feltámadt a halottak közül. A zsidó vezetők elhatározták, hogy ezt a munkát meg kell állítani, mert Jézus vére az ő bűnösségüket bizonyította. Látták, hogy a hitre megtért emberek száma egyre növekszik. „Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.”

„De felkelvén a főpap és mind akik vele valának, azaz a szadduceusok felekezete, betelének irigységgel.” A szadduceusok azt állították, hogy nincs feltámadás a halálból._[1544] Az apostolok állítása, miszerint látták Jézust a feltámadása után, és hogy felment a mennybe, alapjaiban döntötte meg a szadduceusok tanítását. Ezt nem lehetett megengedni. A papok és a vezetők felháborodással teltek el, elfogták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. A tanítványokat azonban sem megfélemlíteni, sem megtörni nem lehetett. Eszükbe jutottak Jézus utolsó beszédében mondott szavai: „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok. Ezeket beszéltem nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért beszéltem nektek, hogy amikor eljő az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam nektek.” _[1545]   

„Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöc ajtaját, és kihozván őket, monda: Menjetek el, és felállván hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédeit!” Itt azt látjuk, hogy nem kell mindig engedelmeskedni a tekintéllyel rendelkező embereknek, még akkor sem, ha a bibliai tanok tanítóinak vallják magukat. Napjainkban is vannak tanítók, akik felháborodnak és sértve érzik magukat, ha valaki olyan nézeteket hangoztat, amelyek bizonyos vallási kérdésekben eltérnek az ő nézeteiktől. Hiszen ők már régóta igazságként hirdetik az elképzeléseiket. Így érveltek a papok és a rabbik is az apostolok idejében: „Mit akarnak ezek a műveletlen emberek, akik közül egyesek egyszerű halászok, amikor olyan eszméket hirdetnek, amelyek ellentétesek azokkal a tanításokkal, amelyeket a művelt vezetők és papok tanítanak a népnek? Nincs joguk beavatkozni hitünk tanításaiba!” Azt látjuk azonban, hogy a menny Istene olykor embereket bíz meg olyan dolgok tanításával, amelyeket a bevett tanításokkal ellentétesnek tartanak. Mivel azok, akik egykor az igazság letéteményesei voltak, hűtlenné váltak szent megbízatásukhoz, az Úr másokat választott, akik befogadták az Igazság Napjának ragyogó sugarait, és olyan igazságokat képviseltek, amelyek nem voltak összhangban a vallási vezetők elképzeléseivel. Ekkor ezek a vezetők elméjük vakságában, szabad folyást engednek az általuk jogosnak vélt felháborodásnak azok ellen, akik félreteszik a dédelgetett meséiket. Úgy viselkednek, mint akik elvesztették józan eszüket. Nem veszik számításba annak lehetőségét, hogy talán ők maguk nem értették helyesen az Igét. Nem hajlandók felnyitni szemüket, hogy felismerjék: félremagyarázták és helytelenül alkalmazták a Szentírást, hamis elméleteket építettek fel, és ezeket a hit alapvető tanításainak nevezték._[1546]

A Szentlélek azonban időről időre az általa választott eszközökön keresztül fogja kinyilatkoztatni az igazságot; és egyetlen embernek, még lelkésznek vagy vezetőnek sincs joga ezt mondani: „Nem hozhatod nyilvánosságra nézeteidet, mert én nem hiszek bennük.” Ez a szörnyű „én” megkísérelheti lerombolni a Szentlélek tanítását. Az emberek egy ideig megpróbálhatják elfojtani vagy elnyomni azt, de ettől a tévedés nem válik igazsággá, sem az igazság tévedéssé. Az emberek találékony elméje különféle témában spekulatív véleményeket alkot, és amikor a Szentlélek világosságot áraszt az emberi elmékbe, nem veszi figyelembe az ember igemagyarázatának minden egyes pontját. Isten mindig arra indította szolgáit, hogy az igazságot anélkül szólják, hogy figyelembe vennék, mit tartottak az addig igazságnak.

Még a hetednapi adventistákat is az a veszély fenyegeti, hogy behunyják szemüket az igazság előtt, amint az Jézusban van, mert az ellentmond valaminek, amit igazságnak tartanak, de amiről a Szentlélek kijelenti, hogy nem igazság. Legyen mindenki nagyon alázatos, és a legkomolyabban törekedjék arra, hogy félretegye az ént, és Jézust magasztalja fel. A legtöbb vallási vitában a probléma alapja az, hogy az én küzd az elsőségért. Mivel kapcsolatban? Olyan kérdésekkel kapcsolatban, amelyek egyáltalán nem létfontosságúak, de mégis annak tekintik őket, mert az emberek jelentőséget tulajdonítottak nekik. Lásd Mt 12:31-37; Mk 14:56; Lk 5:21; Mt 9:3.

De kövessük tovább azoknak az embereknek a történetét, akiket a zsidók papjai és vezetői oly veszélyesnek tartottak, mert szinte minden teológiai kérdésben új és szokatlan tanítást hoztak be. A Szentlélek parancsának: „Menjetek el, és felállván hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédeit!” – az apostolok engedelmeskedtek._[1547] „Azok pedig ezt hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A főpap pedig elmenvén és a vele levők, egybehívák a gyűlést, és Izrael fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöcbe, hogy azokat előhozzák. Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák őket a tömlöcben; visszatérvén tehát, megjelenték, Mondván: A tömlöcöt ugyan nagy erősen bezárva találtuk, és az őröket kívül az ajtó előtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ott benn senkit sem találánk. Amint pedig hallották e szavakat a pap és a templom felügyelője és a főpapok, zavarban voltak azok miatt, mi lehet ez? Eljövén pedig valaki, hírül adá nekik, mondván: Íme, ama férfiak, kiket a tömlöcbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet. Akkor elmenvén a felügyelő a poroszlókkal, előhozta őket erőszak nélkül; féltek ugyanis a néptől, hogy megkövezi őket.” Ha a papok és vezetők aszerint mertek volna cselekedni, amit az apostolok iránt éreztek, más feljegyzés maradt volna fenn; mert Isten angyala őrködött azon az alkalmon, hogy felmagasztalja az Ő nevét, ha szolgáit bármilyen erőszak érte volna.

„Előhozván pedig őket, állaták a tanács elé; és megkérdé őket a főpap, Mondván: Nem megparancsoltuk-e nektek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És íme betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét.” _[1548] Lásd Mt 23:34-35. „Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. És mi vagyunk neki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, akik neki engednek. Azok pedig ezeket hallván, fogukat csikorgaták, és arról tanácskozának, hogy megölik őket. Felkelvén azonban a tanácsban egy farizeus, névszerint Gamáliel, az egész nép előtt tisztelt törvénytudó, parancsolá, hogy egy kis időre vezessék ki az apostolokat. És monda azoknak: … álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nekik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz; Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harcolóknak is találtassatok! Engedének azért neki.”

Sátán tulajdonságai azonban oly mértékben uralták elméjüket, hogy bár rendkívüli csodák történtek a betegek meggyógyítása és Isten szolgáinak a börtönből való kiszabadítása által, a papok és vezetők annyira telve voltak előítélettel és gyűlölettel, hogy alig tudtak uralkodni magukon. „És miután előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket. Ők annak okáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek. És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.”

Láthatjuk, milyen bizonyítékokat kaptak a papok és a vezetők, és milyen makacsul ellenálltak Isten Lelkének._[1549] Akik azt állítják, hogy másoknál nagyobb bölcsességgel és kegyességgel rendelkeznek, a legrettenetesebb és önmagukra nézve a végzetes hibát követhetik el, ha megengedik, hogy elméjüket más hatalom formálja, és a Szentlélekkel szembeni ellenállás útján járnak. Az Úr Jézus, akit a Szentlélek képviselt, jelen volt abban a gyülekezetben, de ők nem ismerték fel. Egy pillanatra érezték a Lélek meggyőző erejét, hogy Jézus Isten Fia, de elfojtották lelkiismeretük szavát, még inkább megvakultak és keményebbé váltak, mint azelőtt. Isten irgalmában még azután is további bizonyítékokat küldött nekik az apostolok által véghezvitt cselekedetekben, hogy keresztre feszítették a Megváltót. Újabb felhívást intézett hozzájuk a megtérésre, még abban a súlyos vádban is, amelyet az apostolok emeltek ellenük, hogy megölték az élet Fejedelmét.

Nem csupán az a bűn vágta el őket az üdvösségtől, hogy halálra adták Isten Fiát, hanem az is, hogy kitartóan elutasították a világosságot és a Szentlélek meggyőző munkáját. Az engedetlenség fiaiban munkálkodó lélek bennük is munkálkodott, és arra késztetve őket, hogy kegyetlenül bánjanak azokkal a férfiakkal, akik által Isten bizonyságot küldött nekik. Minden egyes ellenállás által a lázadás halálos ellenségeskedése újra és újra felszínre tört, és egyre erősödött Isten szolgáival és az általuk hirdetett üzenettel szemben.

Az ellenállás minden egyes cselekedete egyre megnehezíti az engedelmességet. Mivel ők voltak a nép vezetői, a papok és a vezetők úgy érezték, hogy kötelességük megvédeni azt az utat, amelyre léptek. Be kellett bizonyítaniuk, hogy nekik van igazuk. Miután szembefordultak Krisztussal, az ellenállás minden újabb cselekedete további indokot szolgáltatott arra, hogy ugyanazon az úton haladjanak tovább._[1550] Múltbeli ellenállásuk eseményei olyanok voltak számukra, mint féltékenyen őrzendő drága kincsek. A gyűlölet és a rosszindulat, amely ezeket a cselekedeteket ihlette, most az apostolok ellen összpontosult.

Isten Lelke kinyilvánította jelenlétét azoknak, akik az emberek félelmére vagy jóindulatára való tekintet nélkül hirdették a rájuk bízott igazságot. A Szentlélek hatalmának megnyilatkozása által a zsidók felismerték bűnösségüket abban, hogy elutasították az Isten által küldött bizonyítékokat; gonosz ellenállásukat azonban nem voltak hajlandók feladni. Makacsságuk egyre eltökéltebbé vált, és lelkük romlását munkálta. Nem arról volt szó, hogy nem tudtak volna engedni — képesek lettek volna rá, de nem akartak. Nem csupán bűnösök voltak és méltók a haragra, hanem Sátán tulajdonságaival vértezték fel magukat, és tudatosan folytatták az Istennel való szembeszegülést. Mindennap, amikor megtagadták a megtérést, újból felvették lázadásukat. Arra készültek, hogy learassák azt, amit vetettek. Isten haragja nem pusztán elkövetett bűneik miatt nyilvánul meg az emberek ellen, hanem azért is, mert a kapott világosság és ismeret ellenére úgy döntenek, hogy megmaradnak a bűnben, és továbbra is elkövetik dédelgetett vétkeiket. Ha engedelmeskednének, megbocsátást nyernének; de eltökéltek, hogy nem engednek. Makacsságukkal dacolnak Istennel. Ezek a lelkek átadták magukat Sátánnak, és ő a saját akarata szerint uralja őket.

Miként volt ez az özönvíz előtti világ lázadó lakóival? Miután elutasították Noé üzenetét, minden korábbinál féktelenebbül merültek a bűnbe, és romlott cselekedeteik gonoszságát megkétszerezték._[1551] Akik nem hajlandók Krisztus elfogadása által megtisztulni, azok semmi kivetnivalót nem találnak bűneikben; elméjük arra irányul, hogy továbbra is a vétkeikben járjanak, és nem jutnak, sőt soha nem is fognak eljutni az engedelmességre. Az ítélet, amelyet Isten az özönvíz előtti világra bocsátott, azt hirdette, hogy az már gyógyíthatatlanná vált. Sodoma pusztulása bebizonyította, hogy a világ legszebb vidékének lakói megváltoztathatatlanul megmaradtak bűneikben. Az égből hulló tűz és kénkő mindent elpusztított Lót, felesége és két leánya kivételével. Felesége azonban, mivel Isten parancsát semmibe véve hátratekintett, sóoszloppá változott.

Milyen türelmesen hordozta Isten a zsidó nemzetet, miközben zúgolódtak, lázadtak, megszegték a szombatot és a törvény minden más parancsolatát! Újra és újra kijelentette róluk, hogy rosszabbak a pogányoknál. Minden nemzedék felülmúlta bűnösségben az előzőt. Az Úr megengedte, hogy fogságba vigyék őket, de szabadulásuk után megfeledkeztek követelményeiről. Mindazt, amit szent megőrzésre bízott erre a népre, eltorzították vagy lázadó emberek elképzeléseivel helyettesítették. Krisztus ezt mondta nekik: „Nem Mózes adta-e nektek a törvényt? és senki sem teljesíti közületek a törvényt.” És éppen ezek az emberek tették meg magukat azok bíráivá és bírálóivá, akiket a Szentlélek arra indított, hogy hirdessék Isten Igéjét a népnek. Lásd Jn 7:19-23,27,28; Lk 11:37-52.

Olvassátok fel ezeket az igeszakaszokat a népnek! Olvassátok figyelmesen és ünnepélyesen, és a Szentlélek mellettetek lesz, hogy olvasás közben hatást gyakoroljon az elmékre. De úgy olvassátok, hogy az Ige valódi értelme a saját szívetekben is ott legyen._[1552] Ha Isten valaha is szólt általam, ezek az igeszakaszok nagyon sokat jelentenek azok számára, akik hallani fogják őket.

A véges embereknek vigyázniuk kell, nehogy megpróbálják uralmuk alá vonni embertársaikat, és így elfoglalják a Szentlélek számára kijelölt helyet. Senki se gondolja, hogy előjoga a világnak átadni azt, amit ő igazságnak vél, és megakadályozni, hogy bármi olyat elmondjanak, ami ellentétes az ő nézeteivel. Ez nem az ő feladatuk. Sok mindenről világosan ki fog derülni, hogy igazság, amit nem fogadnak el azok, akik saját szentírás értelmezésüket mindig helyesnek tartják. Határozott változtatásra lesz szükség azokon a nézeteken, amelyeket egyesek hibátlannak fogadtak el. Ezek az emberek sokféleképpen bizonyságot tesznek tévedhetőségükről; olyan elvek alapján munkálkodnak, amelyeket Isten Igéje elítél. Ami lényem legmélyéig megrendít, és bizonyossá tesz afelől, hogy cselekedeteik nem Istentől valók, az az, hogy úgy vélik joguk van uralkodni embertársaikon. Az Úr semmivel sem adott nekik több jogot mások irányítására, mint amennyit másoknak adott arra, hogy őket irányítsák. Akik magukhoz ragadják embertársaik felett az uralmat, véges kezükbe vesznek egy olyan munkát, amely egyedül Istenre tartozik.

Istent sérti, hogy az emberek életben tartják azt a lelkületet, amely Minneapolisban féktelenül megnyilvánult. Az egész menny felháborodott azon a lelkületen, amely évek óta megnyilvánul a Battle Creek-i könyvkiadónkban. Olyan igazságtalanságot gyakorolnak, amelyet Isten nem fog eltűrni. Számon fogja kérni őket ezekért a dolgokért. Egy hang hallatszott, amely rámutatott a hibákra, és az Úr nevében könyörgött a határozott változásért. De ki követte a kapott utasításokat?_[1553] Ki alázta meg szívét, hogy eltávolítsa magából a rosszindulat és az elnyomás lelkületének minden maradványát? Nagy teher nehezedett rám, hogy ezeket a dolgokat úgy tárjam a nép elé, ahogyan vannak. Tudom, hogy meg fogják érteni azokat. Tudom, hogy akik ezt az írást olvassák, meggyőződésre jutnak.

Krisztus egyháza, bármily erőtlennek és fogyatékosnak látszik is, az egyetlen dolog a földön, amelyre különleges értelemben árasztja szeretetét és figyelmét. Az egyház kegyelmének színtere, ahol örömét leli abban, hogy irgalmas munkáját elvégzi az emberi szíveken. A Szentlélek az ő képviselője, és olyan csodálatos átalakulásokat visz véghez, hogy az angyalok ámulattal és örömmel szemlélik azokat. A mennyország megtelik örömmel, amikor az emberi család tagjai együttérzőek egymással, és úgy szeretik egymást, ahogyan Krisztus szerette őket. Az egyház Isten erődje, menedékvárosa, amelyet fenntart a lázadó világban. Szent megbízatásának bármilyen elárulása hűtlenség azzal szemben, Aki egyszülött Fiának drága vérén vásárolta meg.

Krisztus azt az egyházat, amely felett Sátán uralkodik, Sátán zsinagógájának nevezi. Tagjai az engedetlenség fiai. Ők azok, akik szeretnek vétkezni, és mindenkor azon munkálkodnak, hogy érvénytelenné tegyék Isten szent, igaz és jó törvényét._[1554] Krisztus olyan egyházat akar, amely azon munkálkodik, hogy elválassza a gonoszt a jótól, és amelynek tagjai nem tűrik meg tudatosan a vétkeket, hanem kiűzik azokat saját szívükből és életükből. Milyen óvatosnak kell lennünk mások munkájának megítélésében, nehogy bűnössé váljunk abban, hogy a Szentlélek megnyilvánulását a gonosz eszközeinek tulajdonítjuk!_[1555]