A múlt héten a babiloni fogságról szóló tanulmány végén láttuk, hogyha Izrael megtanulta volna az Istenbe vetett bizalom leckéjét, nem folytatta volna életét a büszkeség és az önbizalom rabszolgaságában. A hetven év arra a pontra hozta volna őket, amikor a sokáig késleltetett ígéret gyorsan teljesedhetett volna, mert mint láttuk, a babiloni fogság kezdetéig az egyetlen meghatározott prófétai idő a hetven év volt. De Isten előre látta, hogy még mielőtt ez az időszak véget ért volna, nem tanulják meg a leckét, ezért az időszak vége felé látomást adott Dániel prófétának, amelyben egy hosszabb időszakot mutatott. Röviden a prófécia a következő:

Dániel nyolcadik fejezetének látomása

Dániel látomásában egy különleges kost látott, amelynek az egyik szarva magasabb volt, mint a másik, és a magasabb szarv később nőtt ki. Dániel látta „a kost szarvaival öklelkezni napnyugat, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg előtte, és senki sem szabadíthata meg kezéből, és tetszése szerint cselekedék, és naggyá lőn”. (Dán 8:3,4).

Azután látott egy kecskebakot dühösen jönni nyugatról, amelynek nagy szarva volt a szemei között. „És méne a kétszarvú koshoz, amelyet láték állani a folyam előtt; és feléje futa erejének indulatában. És látám a koshoz érni; és neki dühödött és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erő a kosban megállani előtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, aki őt megmentse annak kezéből. A kecskebak pedig igen naggyá lőn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes szarv növe az égnek négy szele felé. És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. És a seregnek fejedelméig növekedék…” (Dán 8:5-11).

Miután néhány részletet mond még a kis szarvról, a próféta a következőképpen foglalja össze a látomását:

„És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart a mindennapi áldozatról és a pusztító vétekről szóló látomás, hogy a szentélyt és a sereget megtapossa? És monda nekem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután a szentély meg lesz tisztítva.” (Dán 8:13,14 KJV).

Az angyal magyarázata

Nem célunk, hogy belemerüljünk a részletekbe, hanem a lehető legrövidebben tekintsük át a látomás vázlatát, hogy felvázoljuk az ígéret történetét. Egy angyal megbízást kapott, hogy elmagyarázza Dánielnek a látomást. Az angyal azt mondta:

„Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Perzsiának királya. A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, amely szemei között vala, az az első király. Hogy pedig az letöretett, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével. És ezek országai után, mikor a törvénytaposók teljességre jutnak, támad egy kemény orcájú, ravaszságokhoz értő király. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és sokat fog pusztítani és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. És a maga esze szerint jár, és foglalkozása szerencsés lesz az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és béke által elveszt sokakat; sőt a fejedelmek Fejedelme ellen is feltámad, de kéz érintése nélkül rontatik meg. És az estéről és reggelről való látomás, amely megmondatott, igazság.” (Dán 8:20-26).

Két nagy királyság van megnevezve, melyek Babilont követték, és annyira kifejezően vannak jelölve, hogy azonnal megnevezhetjük. A hatalom, amely megszerezte a világ feletti uralmat a harmadik forradalom eredményeként, amiről Ezékiel beszélt, Róma volt, amely egyértelműen a fejedelmek Fejedelme elleni cselekedetei által világosan leíratott. Nagy Sándor, görög király halála után királyságát négyfelé osztották Macedónia hódítása által. A négy felosztás közül az egyik Róma volt, amely Kr.e. 68-ban olyan hatalmat szerzett, hogy diktálhatott az egész világnak. Ezért olvassuk, hogy közülük az egyik felemelkedik.

Egy hosszú prófétai időszak

De ebben a látomásban volt egy olyan időszak, amit az angyal nem magyarázott meg a látomás többi részével együtt. A 2300 napról van szó, vagy szó szerint 2300 este és reggel. Hogy ezek nem szó szerinti napok, az alábbiakból lehet tudni: szimbólumok által van kifejezve ez a prófécia, melyben rövid életű állatokkal szimbolizál olyan királyságokat, amelyek néhány századig léteztek.

Tökéletesen megegyezik a szimbólumok által kifejezett próféciák módszerével, hogy napokat használ szimbólumokkal kapcsolatban, de nyilvánvaló, hogy azoknak hosszabb időtartamot kell képviselniük, mivel a 2300 nap - kicsivel több, mint hat év - alig fedné az első királyság kezdetét. Így felhatalmazva vagyunk azt következtetni, hogy minden nap egy évet jelent, mint Ezékiel 4:6-ban, ahol Isten a napok segítségével éveket szimbolizál.

Később ugyanez az angyal visszatér Dániel imája eredményeként, hogy elmagyarázza a látomás többi részét, azaz a napokra vonatkozó részt. (Lásd Dán 9:20-23) Az angyal ott folytatta, ahol abbahagyta, mintha egyetlen pillanat se lépett volna közbe, és azt mondta: „Hetven hét szabatott a te népedre” (24. vers).

Hetven hét, vagyis 490 év szabatott a 2300 évből a zsidó nép számára. Ez az időszak a Jeruzsálem újjáépítéséről szóló rendelt kiadásakor kezdődött. Ez a rendelet a maga teljességében Ezsdrás 7:11-26 versekben található, és Artaxerses király uralkodásának hetedik évében adták ki, vagyis Kr.e. 457-ben. Kr.e. 457-től kezdve a 490 év Kr.u. 34-ben ér véget.

De a prófétai időszak utolsó hete ketté van osztva. 69 hét, azaz 483 év, Kr.u. 27-hez érünk, ami jelzi az időpontot, amikor keresztségekor a Messiás felkenetett Szentlélekkel. Az utolsó hét felénél, azaz három és fél évvel Jézus keresztsége után a Messiás „levágatott, de nem önmagáért” (KJV). Az egész hét alatt, azaz a hét év alatt a szövetség megerősíttetett.

A 2300 éves próféciával - gyorsan ki lehet számolni - 1844-hez érünk, amely már rég elmúlt. A Biblia leghosszabb prófétai időszaka már lejárt, tehát most az „ígéret beteljesedésének ideje” nagyon közel kell, hogy legyen. Senki sem tudja megmondani, mikor jön vissza az Úr, hogy helyreállítson mindent, mert „senki sem ismeri azt a napot és azt az órát”.

Isten országa elvétetett a zsidóktól

Egy kicsit vizsgáljuk tovább a 490 évet, mely a zsidóknak adatott. Egy olyan időszak volt ez, amikor Isten személyválogató akart lenni, vagyis nem érdekelte más emberek üdvössége? Lehetetlen, mert Isten nem személyválogató. Ez egyszerűen Isten hosszútűrése volt, amely abban mutatkozott meg, hogy még sok évet várt az Ő népére, Izráelre, hogy esélyt adjon nekik elfogadni magasztos elhívásukat, hogy Isten papjai legyenek, és ismertessék a világgal az Ő ígéretét. De ők nem akarták. Éppen ellenkezőleg, ők maguk annyira elfelejtették, hogy amikor a Messiás eljött, elutasították Őt.

Így ahelyett, hogy ők legyenek azok, akik körül Izrael Királysága – a világ ötödik és egyben utolsó királysága - összpontosul, megszűntek a megkülönböztetett helyet elfoglalni az ígéretben. Nemzetükből egyének üdvözülhetnek, ha elfogadják az evangéliumot, ugyanúgy, mint bármely más ember; de ez minden.

Az elpusztított templom az elszakított függönnyel azt mutatta, hogy Isten dicsősége nem lakott már a szentélyben, mindez szimbolizálta a nép állapotát a szövetséggel szemben. Mint egyéneket, be lehetett oltani őket a jó olajfába, akárcsak a pogányokat, akik ezáltal Izraelhez tartozókká váltak; de a vezető pozíciójuk, mint a világ vallásos tanítói, örökre elveszett, mivel nem értékelték. Nem ismerték fel meglátogatásuk idejét.

Utolsó kihívás Babilonból

Most már mi maradt mindebből? Csak annyi, hogy Isten népe hallja meg és engedelmeskedjen a felszólításnak, hogy hagyják el Babilont, nehogy kapjanak csapásaiból. Bár az Eufrátesz partján fekvő várost szétrombolták sok száz évvel Krisztus előtt, mégis körülbelül száz évvel Krisztus után a Szentlélektől indítva János apostol szinte azonos szavakkal megismételte ugyanazt a fenyegetést, amit Ézsaiás mondott Babilon ellen:

„Amennyire dicsőítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyásszal fizessetek neki; mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok. Ennek okáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség.” (Ézsa 47:7-10) Hasonlítsátok össze Jel 18:7-10 szakasszal!

Babilon egy pogány város volt, amely Isten fölé emelte magát. Mint látható volt Belsazár lakomáján (Dán 5), Babilon egy vallásnak a jelképe volt, ami szembeszállt Istennel. Ugyanez a lelkület létezik ma is, nem csak egy bizonyos társadalomban, hanem bárhol, ahol az emberek hamarább választják útjukat a vallásban, minthogy engedelmeskedjenek minden, Isten szájából származó Szónak. Isten hosszútűrésében és gyengéd irgalmában várja az időt, amikor népe kijön Babilonból, megalázza magát, hogy Vele járhasson, és hirdeti az Ő országának evangéliumát, minden hatalmával, azaz az eljövendő világ hatalmával „az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég”.

Jeremiás próféta jövendölése szerint ez a „vég” elpusztítja Babilont. Mint ahogy a régi Babilon egy világkirályság volt, valódi királlyal, - aki ahogy láttuk Ézsaiás 14. fejezetében Sátán volt, e világ ura - ugyanúgy Babilon megsemmisítése sem más, mint Isten ítélete az egész földön, amikor eljön, hogy megszabadítsa népét. Olvassátok el azokat a szavakat, amelyeket „prófétált Jeremiás az összes nemzetek felől”, amikor a babiloni fogság végéről prófétált!

Isten pere a nemzetekkel

„Mert ezt mondotta az Úr, Izraelnek Istene nekem: Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, akikhez én küldelek téged. Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, amelyet én közéjük bocsátok. És elvevém a pohárt az Úr kezéből, és megitatám mindama nemzeteket, akikhez külde engem az Úr: Jeruzsálemet és Júda városait, az ő királyait és fejedelmeit, hogy pusztasággá, csodává, szörnyűséggé és átokká tegyem őket, amint e mai napon van: A fáraót, Egyiptom királyát, az ő szolgáit és fejedelmeit és minden ő népét, És minden egyveleg népet, és az Úz földének minden királyát, és a filiszteusok földének minden királyát, és Askalont, Gázát, Akkaront és Azótusnak maradékait, Edomot, Moábot és az Ammon fiait, És Tírusnak minden királyát és Szidonnak minden királyát és a szigeteknek minden királyát, akik túl vannak a tengeren, Dedánt és Témánt és Búzt és mindazokat, akik lenyírott üstökűek, És Arábiának minden királyát és az egyveleg nép minden királyát, akik a pusztában laknak, És Zimrinek minden királyát és Elámnak minden királyát és a médusok minden királyát, És északnak minden királyát, mind a közelvalókat, mind a távolvalókat, egyiket a másikra, és a földnek minden országát, amelyek e föld színén vannak; Sésák királya pedig ezek után iszik. Azért ezt mondd nekik: Ezt mondja a Seregek Ura, Izraelnek Istene: Igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el, és fel ne keljetek a fegyver előtt, amelyet én küldök közétek. És ha majd a te kezedből nem akarják elvenni a pohárt, hogy igyanak belőle: ezt mondd nekik: Így szól a Seregek Ura: Meg kell innotok. Mert íme, a város ellen, amely az én nevemről neveztetik, az ellen veszedelmet indítok, ti pedig egészen megmenekültök-e? Nem menekesztek, mert én fegyvert hozok e földnek minden lakosára, azt mondja a Seregek Ura, Te pedig prófétáld meg nekik mind e szókat, és ezt mondd nekik: Az Úr a magasságból harsog, és az ő szent lakhelyéből dörög, harsanva harsog az ő házára, riogatva kiált, mint a szőlőtaposók, e föld minden lakosa ellen. Elhat e harsogás a földnek végére, mert pere van az Úrnak a pogányokkal, ő minden testnek ítélő bírája, a hitetleneket fegyverre veti, azt mondja az Úr. Így szól a Seregek Ura: Íme, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzetre, és nagy szélvész támad a föld széleitől. És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, és el sem temettetnek, olyanok lesznek a földnek színén, mint a ganéj.” (Jer 25:15-33).

Ez a félelmetes sors, amibe rohan a föld minden nemzete. Arra a nagy csatára készül minden nemzet. Közülük sokan álmodnak egy föderációról, és egy egyetemes uralkodásról. De Isten azt mondta a föld egyetemes uralkodásáról: „Nem lesz többé, míg el nem jő Az, akié jog szerint az uralkodás, és Neki adom azt!” (Ez 21:27). Az utolsó általános forradalom akkor lesz, amikor „eljön a Mag, akinek tétetett az ígéret” (Gal 3:19), aki Magához veszi a királyságot. Még egy kis ideig késleltetve vannak az ítéletek, hogy mindenkinek lehetősége legyen arra, hogy a természet fegyvereit kicserélje a Lélek kardjával, Isten Igéjével, melyek „Isten által erősek, az erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10:4,5 KJV). Ez a „foglyul ejtés” szabadság. Isten szava által szabadulunk meg a babiloni rabságból, a büszkeség és az önbizalom rabságából, Isten jóságának szabadságára.

Ki akar figyelni Isten hívására, hogy jöjjön ki Babilonból, és cserélje le az emberi hagyomány és spekuláció rabságát a szabadsággal, amelyet Isten ad az örök igazsága által?

The Present Truth, 1897. március 11.