21. prédikáció

Még mindig folytatjuk a tanulmányozást, hogy mit bírunk Krisztusban. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Úr felmagasztalt bennünket, és jobbjára helyezett a mennyei létben. És köszönetet mondunk az Úrnak, hogy odahelyezett az Ő dicsőséges királyságába. Tanulmányozzuk tovább, mit bírunk Őbenne, ott, ahol Ő van, és melyek azok a kiváltságok és kincsek, amelyekkel bírunk Őbenne. A ma esti tanulmányozásunkat kezdjük az Ef 2:11,12,19 verseivel: „Emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, akiket körülmetéletlenségnek nevezett amaz úgynevezett, és a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés, hogy ti abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok. Izrael társaságától idegenek, az ígéret szövetségeitől távol valók, reménységetek nem volt, és Isten nélkül éltetek e világon.”
„Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek, és családtagjai az Istennek.” Ennek örülök. Kaptunk egy másik helyet, kaptunk egy másik állapotot. És mindezek Krisztusban valósulnak meg; ez a változás bennünk történik meg miközben Őbenne vagyunk, ezt a változást Őbenne kaptuk meg, mert Ő a „mi békességünk.”
„Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közeliekké lettetek a Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt egybeszerkesztette (Istent és minket) és ledöntötte a válaszfalat, az Ő testében eltávolította a kettőjük közötti ellenségeskedést [...], hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse Önmagában. [...] Mert Általa van szabad útja mindkettőnknek (mind a távol lévőknek, mind a közel lévőknek) egy Lélekben az Atyához. Ezért (mivel Általa szabad utunk van – ez okból) nem vagytok sem idegenek, sem vendégek a házban, hanem polgártársak a szentekkel együtt.” (Ef 2:13-19, KJV) A német fordítás más perspektívát kínál a 19. vers szavainak (az angol fordításhoz képest – a ford.): „már nem vendégek vagytok és idegenek, hanem polgárok.” Ezeknek a kifejezéseknek az ereje világosabban meglátszik majd, amikor olvassuk a 3Mózes 25:6 versben, hogy „az idegen és az, aki egy ideig köztetek lakik” (KJV); a német Biblia szerint: „a vendég és az idegen, aki köztetek van”. Krisztusban nem vagyunk többé idegenek és vándorok; már vendégek sem vagyunk. Sokkal közelebbiek vagyunk.
„Nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem együtt polgártársak Isten házában.” A vendég nem tartozik a háznéphez, hanem ő egy szívesen fogadott ember, de csak megérkezik, majd távozik, míg az, aki a háznéphez tartozik, megérkezik és ott is marad. A német „házból való nép” kifejezés segít megérteni a valódi kapcsolatot. A „Hausgenossen” szó az „essen” szótőből származik, ami azt jelenti, hogy „enni”. Hausgenossen az az ember, aki otthon eszik és ott él. Ő otthon van; amikor belép a házba, nem vendégként lép be, hanem azért megy be, mert a házhoz tartozik. E szöveg a nagy ellentétre mutat aközött, hogy mik voltunk és mik vagyunk most. Vannak más szövegek is, amelyek még világosabban kidomborítják ezt a kontrasztot. Nyissuk meg a Bibliát a Galata 4. fejezeténél, és olvassuk az első verstől kezdve:
„Mondom pedig: ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek. Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. Azonképpen mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaként. Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta Isten az ő Fiának Lelkét a ti szívetekbe, aki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy szolga többé.” Mi nem szolgaként vagyunk a házban – többé nem vagyunk szolgák. Az Úr szolgái vagyunk, ez igaz, és az Urat kell szolgálnunk, de most az Úrral való kapcsolatunkat tanulmányozzuk és a helyet, amelyet Ő ad nekünk a családban. A tanulmány azt mutatja, hogy az Úr egy közelebbi kapcsolatot kínál Vele, mint szolga a házban. Mi nem szolgaként vagyunk a mennyei család tagjai, hanem mint fiak. „Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor Istennek örököse is Krisztus által.” (Istené Krisztus által, KJV). Itt egy gyermekről van szó, talán a szülők egyetlen fiáról, és mindaz, amivel a szülei rendelkeznek az örökösé lesz az örökség jogán; de az örökös még gyermek, gyámság alatt áll, és az atya kívánsága szerint nevelik és képezik ki, amíg el nem éri azt a kort, amikor az atya egy közelebbi kapcsolatra hívja őt, hogy részt vegyen a családi ügyekben, valamint a tulajdon problémáiban és ügyeiben. Amíg a fiú csak gyermek, semmit sem tud a tulajdon adminisztrációival kapcsolatos problémákról. Neki más tanulnivalója van mielőtt az apja mellé kerülne, de miután megszerezte az apja által kívánt tudást, és eléri a megfelelő kort, akkor az apa maga mellé veszi, és szorosabb kapcsolatban lesz vele. Utána elmondja neki a vállalkozással kapcsolatos dolgokat, és talán az üzlet jó részének az adminisztrációját is rábízza.
Lapozzuk a Bibliát Jn 15:13-15 verseihez. Ebben a részben Krisztus szólal meg: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak”. „A szolga nem marad mindörökké a házban, a fiú ott marad mindörökké.”
Ez egy komoly oka annak, amiért Jézus többé nem nevez minket szolgáknak. Mi örökre a házban maradunk. A háznéphez tartozunk, ott van a mi otthonunk. „Nem mondalak többé titeket szolgáknak.” Fiaknak hívlak benneteket, mert a fiú mindörökre a házban marad. Valamikor idegenek és vándorok voltunk, de Ő közelebb hozott minket, és már vendégek sem vagyunk, még kevésbé idegenek. Még a szolgánál is közelebbi pozícióba helyezett, aki pedig méltán gondolhatja, hogy egész életében a házban maradhat. Annál is közelebb hozott, mint az a gyermek, aki még nem érte el a férfikort. Mindezeknél feljebb emelt minket, barátok és fiak státuszát adta nekünk, akiket elhívott, hogy tanácskozzunk Vele, aki teljes tulajdon Feje és Birtokosa.
Olvassuk el az egész verset! „Nem mondalak titeket többé szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura. Titeket barátaimnak mondottalak.” Nem nevez többé szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit csinál az ura. Barátoknak hív minket, mert nem akar semmit sem elrejteni előlünk. Jézus azt mondta: „Nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura.” Akarom, hogy közelebb legyetek: barátaimnak mondalak titeket. Miért? „Mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.”
Amint látjátok, be akar vonni minket Házának tanácskozásaiba. Nincsenek titkai, amelyeket rejtegetni akar előlünk. Nem akar elrejteni semmit. Ez nem jelenti azt, hogy egy nap alatt majd mindent elmond nekünk. Nem tudja megtenni, mert nem vagyunk eléggé érettek ahhoz, hogy mindent megértsünk, még akkor sem, ha megpróbálna mindent elmondani. A fontos az, hogy közli velünk: „Mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek.” Hivatalosak vagytok megismerni ezeket a dolgokat, és időt ad, hogy átfogjuk teljes igazságát. Mennyi időt biztosít nekünk? Az örök életet; az örökkévalóságot. Ezért azt mondhatjuk: „Uram, ez a Te időd, beszélj, tudasd velünk akaratodat. Várjuk a tanításodat.”
Olvassuk el újra az Ef 1:3-7 verseket! Itt van egy szó, amely a német fordítással összehasonlítva jobban illusztrálja ezt a tényt: „Áldott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, Krisztusban. (A német fordítás szerint „mennyei tulajdonban”, „mennyei javakban”) Benne Isten kiválasztott minket a világ teremtetése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által. Miután előre elhatározta, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, akaratának jókedve szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, mellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben. Benne van a mi váltságunk, az Ő vére által van a bűnök bocsánata, kegyelmének gazdagsága szerint, melyet nagy bőséggel ránk árasztott, minden bölcsességgel és értelemmel, mert jónak látta megismertetni velünk akaratának titkát, terve szerint, amelyet Önmagában tervezett.”
„Megismertette velünk akaratának titkát.” A „titkát” kifejezésre használt német szó a „geheimnis”. Természetesen németül a „geheimnis” ugyanazt jelenti, mint a „titok” angol szó, valami, ami titkos. De ha a szó gyökerét nézzük, akkor látni fogjuk, hogy itt milyen titokról van szó. Valójában a „geheimnis” valami titokzatos, valami elrejtett vagy eldugott. A „titkos módon” németül „heimlich”. Arimatheai József az Úr tanítványa volt, de a zsidóktól való félelem miatt - „heimlich” – titokban, rejtett módon volt tanítvány. Mit jelent ez a „heimlich” szó? A „Heim” az „home”, azaz ház. A „geheimnis” a ház magánügyeire hivatkozik, vagy szó szerint a ház titkaira utal. Minden családban van valami, amit családi titkoknak neveznek. Csak a családnak van joga tudni róluk. Idegen nem avatkozhat azokba. A vendég megérkezhet és elmehet, de soha nincs joga megismerni a családi titkokat. Ezeket nem tudatják vele. Ez a „titok” szó - a családi ügyek szent titka, férj, feleség és gyermekek között - amelyek személyes módon csak a családhoz tartoznak, a ház érdekeihez, a családi titkos tanácskozáshoz - ezt adja vissza a német „titok” vagy „rejtély” szó. Jézus tehát bevitt minket a Házába, és tudatta velünk akaratának „geheimnis”-ét, a mennyei otthon családi titkait. Az Úr olyan bensőséges kapcsolatra vezet bennünket Vele, hogy a család titkos dolgait – még a legtitkosabbakat sem titkolja el előlünk. Azt mondta, hogy Ő az ajtó.
Van még egy vers, amit olvashatunk ezzel kapcsolatban. De ne feledjétek: vannak problémák az isteni családban, vannak családi titkok, és ezek már jóval azelőtt léteztek, hogy a családba beléptünk volna. Mi idegenek voltunk a mennyei család számára. Semmi kapcsolatunk nem volt vele. De az Úr elhívott minket, mi eljöttünk, Ő befogadott a családba, és olyan szoros kapcsolatba vont Vele, hogy feltárhatja előttünk a család titkait. És mint már láttuk az imént, szükséges sokáig ott lennünk; Neki is hosszú időre lesz szüksége, hogy megtegye, mert a mi kapacitásunk túl kicsi ahhoz, hogy megértsük a dolgoknak súlyát.
Sőt, nekünk szükségünk van valakire, aki a kezdetektől fogva ismeri a család problémáinak minden részletét, hogy elmondja azokat nekünk. Van-e valaki a családban, aki a kezdetektől ismeri a családi titkokat, és aki szeretné megmutatni és elmondani azokat, amiket tudnunk kell? Lapozzuk a Bibliát a Péld 8. fejezetéhez, és olvassuk a 22. verstől kezdődően: „Az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett engem (művei kezdetétől fogva birtokolt engem, KJV), az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, akkor születtem, amikor semmi források, vízzel teljesek még nem voltak. Mielőtt a hegyek leülepedtek volna, a halmok előtt születtem. Amikor még nem készítette a földet és mezőket, a világ porának kezdetét. Amikor készítette az eget, ott voltam, amikor felvetette a mélységek színén a kerekséget, amikor megerősítette ott fenn a felhőket, amikor erősekké lettek a mélység forrásai, amikor felvetette a tenger határait, hogy a vizek át ne hágják parancsát, amikor megállapította e föld fundamentumait: mellette voltam, mint kézműves. Gyönyörűsége voltam minden nap, játszva ő előtte (én Belőle voltam, mint aki Vele együtt nőttem fel, KJV) minden időben.
Ő az, aki ezt mondta nekünk: „Nem mondalak titeket szolgáknak, hanem barátaimnak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ura, de én mindent kijelentettem néktek, amit az Atya tudtomra adott.” És Krisztus olyan, mint aki Vele nőtt fel, és az örökkévalóság napjaiból való. És azt mondta nekünk: „Barátaimnak nevezlek titeket, mert mindent elmondok nektek, amit az Atya mondott nekem”. Nemcsak időt biztosít nekünk, hogy tanítson, hanem Ő az, aki tanítani is tud minket, mert Ő kezdettől fogva volt. Minden titkot ismer, és azt mondta, hogy nem akar eltitkolni előlünk semmit. Ez a hozzáállás megmutatja, mennyire bízik bennünk. A továbbiakban egy idézetet fogok olvasni, amely az utolsó postával érkezett Ausztráliából, és gondolom, hogy felismeritek a hangot: „Az ember nemcsak hogy bocsánatot nyer az engesztelő áldozat által, hanem hit által el van fogadva a Szerelmesben. Visszatérve az Isten iránti hűséghez, akinek törvényét megszegte, az embert nemcsak eltűrik, hanem Isten fiaként, a mennyei család tagjaként tisztelik. Ő az Isten örököse és örökös Jézus Krisztussal együtt.”
„Mégis mennyire természetes azt gondolnunk magunkban, hogy Isten éppen csak elszenved bennünket, amikor hiszünk Jézusban; mennyire természetes azt gondolnunk, hogy ha erre kényszerítjük Őt, tovább fogja szenvedni útjainkat, és valamilyen módon elég jókká tudjuk tenni magunkat ahhoz, hogy elég kedvesek legyünk Előtte, hogy bízzon bennünk. Ismétlem, annyira természetes ilyen megvilágításban látnunk magunkat. És Sátán teljesen kész arra, hogy ezt hallassa velünk, és hogy segítsen ebbe a pozícióba helyeznünk magunkat.”
Az Úr azonban nem akarja, hogy tétovázásokkal és kétségekkel telve legyünk az Előtte való állapotunkkal kapcsolatban. Nem, uraim. Ő azt mondja: „Amikor hittetek Bennem, amikor elfogadtatok Engem, akkor Magamba fogadtalak benneteket, és Én nem csupán eltűrni akarlak titeket megpróbálva mellettetek járni. Mint barátban akarok megbízni és Akaratom tanácsára hívni benneteket, hogy rátok bízzam az örökséggel kapcsolatos dolgoknak egy részét. Nincs semmi, amit elrejtve akarok tartani előttetek.” Ez valóban bizalom!
Sok embert hallottam azt mondani, hogy annyira elégedettek az Úrba vetett bizalmukkal. Nincs semmi kifogásom ellene, de nem hiszem, hogy ez egy nagy teljesítmény, vagy nagyon dicséretre méltó egy olyan Lényben bízni, mint az Úr, tekintettel arra, hogy ki vagyok én és ki Ő. Nem gondolom, hogy nagyobb ajánlásom lenne attól, ha bízom az Úrban. De az, hogy Ő bízik bennem, az valami csodálatos. Ebben van a csoda. Látva, ki Ő és ki voltam én, és mégis elfogadjon engem és világos szavakkal elmondja, mit akar velem kezdeni, milyen közel akar vinni Magához, mennyi bizalmat vetett belém - ez valóban csodálatos. Bárhogyan is nézem ez a tényt, valami csodálatos számomra, ami hálára indít az Úr iránt, mert bízik bennem. Nagy dolog részéről, hogy Neki legalább egy szemernyi bizalma legyen irántam, de az igazság az, hogy a belénk vetett bizalmának nincs határa.
Az olvasott szövegekből egyértelműen kiderült, hogy a bennünk való bizalma nem ismer határokat. Az ember bizalmának van-e határa a barátja iránt, akit a házába fogad, helyet ad a családjában, és feljogosítja őt, hogy megismerje a családjának és az otthonának titkait? Tudjátok jól, hogy ez a bizalom legmagasabb szintje, amit az emberi lények közötti barátság elérhet, hogy a család titkait feltárják a barát előtt. Ha valaki beenged egy másik embert háza dolgaiba és családjának titkaiba, az azt mutatja, hogy az az ember nem szab határt az illetőbe vetett bizalmának. Az Úr pontosan így bánik azokkal, akik hisznek Jézusban.
A másik ember elárulhatja a barátjának szent bizalmát, de ez nem változtat azon a tényen, hogy megbízott benne. Lehet, hogy tévedünk Isten belénk vetett bizalmának értékelésében, és az emberek elárulhatják ezt a szent bizalmat, de az igazság az, hogy Isten nem kérdezi, hogy meg fogjuk-e tenni vagy sem. Ő nem néz ránk gyanakodva, és nem csak tolerál. Ő azt mondja: „jöjjetek énhozzám”. „Ti el vagytok fogadva a Szerelmesben. Én bízom bennetek. Gyertek, legyünk barátok. Lépjetek be a házamba, az én házam népéhez tartoztok ezután. Foglaljatok helyet az asztalnál, és egyetek itt. Mostantól a család tagjai vagytok, egyenlőek azokkal, akik mindig is itt voltak.” Ő nem szolgaként, hanem királyként kezel benneteket, megismertetve veletek mindazt, ami megismerhető.
Testvéreim, ez a bizalom nem ébreszt bennünk hálát és a barátság érzését az Úr iránt? Nem kellene úgy bánnunk Vele, ahogy Ő bánik velünk? Nem kellene megengednünk, hogy ez a bizalom magával ragadjon, és az Iránta való engedelmességre vezessen bennünket, érdemesnek bizonyulva erre? Való igaz, hogy semmi sem vált ki több emberséget az emberből, mint amikor valaki megbízik benne. Ha gyanakvó, az nem segít rajta.
Olvassuk el most Jn 16:12 versét! „Még sok mondanivalóm van hozzátok”. Kihez? Ne gondoljuk, hogy e szavak csak azokhoz a tanítványokhoz szóltak. Jézus nektek és nekem is mondja, itt és most. Isten nem támasztott fel minket a halálból? Nem Ő keltett minket életre Jézus Krisztussal együtt? És nem magasztalt fel minket Vele együtt? Nem ültetett minket magával az Ő jobbjára a mennyben? „Még sok mondanivalóm van hozzátok”. Kinek? Jézusnak. „de most el nem hordozhatjátok.” Igen. De az örökkévalóság lehetőséget ad arra, hogy növekedjünk tudásban és megértésben, hogy elhordozhassuk őket. Az ilyesmi nem kapkodva történik.
„De amikor eljön amaz, az Igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra, mert nem magától fog szólni.” Ez nem azt jelenti, hogy nem fog beszélni Róla; nem ez a gondolat van itt. Igaz, hogy a Lélek nem magáról fog beszélni; de itt az a gondolat van, hogy Ő nem fog úgy beszélni, mintha Ő lenne a szavak forrása. Ő nem helyezi Magát az előtérbe, és semmit nem akar úgy szólni, mint ami Önmagától származik, ahogyan Jézus sem tette, amikor ezen a világon volt, nem Magától beszélt. Jézus azt mondta: „Mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.” (Jn 12:49) És ahogyan Jézus nem Önmagát nyilatkoztatta ki, saját Magától szólva, hanem azt mondta, amit az Atyától hallott, ugyanúgy a Szentlélek sem Magától szól, hanem amit Isten Lelke hall, azt beszéli.
„Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.” Nagyon jól. Tehát mi a mennyei családhoz tartozunk. Jézus az, aki kezdettől fogva a mennyei családhoz tartozott, és akire gondozásunk rá lett bízva. Ő az, aki mindent megismertet velünk. És meg van írva, hogy ők „követik a Bárányt, amerre csak megy”. Tehát Jézusnak mondanivalója van, mutatni akar valamit, ezért a Szentlelket adja személyes Képviselőjeként, aki elhozza nekünk személyes jelenlétét, hogy ezen keresztül kinyilatkoztathassa nekünk ezeket a dolgokat, és általa elmondhassa nekünk a mondanivalóját.
„A bekövetkezendőket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek.” (Jn 6:13-14) Miért mondta Jézus, hogy a Szentlélek „az enyémből vesz, és megjelenti nektek”? Mert „minden, ami az Atyáé, az enyém, azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek”. Hány dolgot fog kinyilatkoztatni nekünk a Szentlélek? Minden dolgot. Kinek a dolgait? „Mindent, ami az Atyáé.” Nincs semmi, ami rejtve marad. „Hanem amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg se gondolt, ezeket készítette Isten az őt szeretőknek.”
Mi Isten örökösei és Jézus Krisztus örököstársai vagyunk, és Isten Jézust „minden dolgok örökösévé” tette. „Minden dolog”, vagyis mindazt, ami a világegyetemben van, Isten elkészítette az Őt szeretők számára. „Mindent, amije van az Atyának” elkészített azoknak, akik szeretik Őt. Már önmagában ez is szeretetet kellene, hogy ébresszen bennünk Isten iránt. De hogyan ismerhetnénk meg azokat a nagy dolgokat, amelyeket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt? Ah! Isten a Szentlélek által tudatta velünk ezeket, mert „a Lélek mindent megvizsgál, még az Isten mélységeit is”.
Milyen célból kutatja a Lélek Isten mélységes dolgait? Hogy felfedje őket nekünk. Túl mélyek számunkra. Ha az Úr egyszerűen elénk tárná őket, és azt mondaná: „Gyertek, és keressetek, amit csak akartok”, akkor semmit sem találnánk. Túl mélyek. De Ő nem hagy minket ebben az állapotban, hanem fel akarja fedni előttünk, ezért mindent Jézus kezébe adott, aki Belőle való, és aki közülünk való, és Jézus Krisztus az Ő Lelke által kinyilatkoztatja nekünk. „Mert kicsoda tudja az emberek közül az emberek dolgait, hanem ha az ember lelke, amely benne van. Akképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanem csak az Isten Lelke. Mi pedig nem e világ lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket.”
Mit olvastunk itt? Megkaptuk Isten Lelkét. Adjunk hálát az Úrnak, hogy megkaptuk. Pár nappal ezelőtt egy idézetet olvastam a Bizonyságtételből, amely szerint egyesek várják a Szentlélek kiáradásának idejét. De a Bizonyságtétel kijelenti, hogy az idő „most” van, és nekünk most kell kérnünk és befogadnunk Őt. „Úgy tekintenek a Szentlélek egyházra való kiáradására, mint valamire, ami valamikor a jövőben történik majd; de az egyház kiváltsága, hogy most legyen az övé. Keressétek Isten Lelkét, imádkozzatok Érte, higgyetek Benne.” Az Úr azt mondja: „vegyetek Szentlelket”. „Amint Atyám küldött engem, úgy küldelek én is titeket!” „Kaptuk [...] az Istentől származó Lelket.” Átadtuk magunkat Neki? Teljesen átadtuk saját magunkat Neki? Megnyitottuk-e szívünket Jézus Krisztus elméjének befogadására, hogy megismerjük Azt, aki igaz, és Őbenne legyünk, az Igazban, vagyis az Ő Fiában, Jézus Krisztusban? Ő az igaz Isten és az örök élet. „Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe.” Isten küldte Őt, ezt mondja Ő. Ezért adjatok hálát Neki, hogy elküldte Őt, és „vegyetek Szentlelket”. Fogadjuk a Szentlelket hálaadással, és engedjük, hogy használjon minket ahelyett, hogy várjunk és vágyakozzunk csodálatos munkájának külső megnyilvánulására, olyan érzések után, amelyek alapján így gondolkodunk: „Most valóban megkaptuk az Isten Lelkét, most már nagy dolgokat tehetünk.” Isten Lelke soha nem fog eljönni ezen az úton. Ha ma este ránk áradt volna a Szentlélek, mint Pünkösdkor, akinek ilyen elvárásai lennének, nem kapna Szentlelket.
Meg kell változtatnunk a gondolatainkat ezzel kapcsolatban, fel kell hagynunk a külső megnyilvánulás várásával, amelyet szemünkkel láthatunk, vagy ami olyan érzést ad, melynek alapján tudjuk, hogy bírjuk az Isten Lelkét, és képesek vagyunk nagy dolgokat megtenni. Isten kimondta az igét, és megtette az ígéretet. Felemelt minket a mennybe, és jobbjára helyezett bennünket Krisztusban, és most ezt mondja: „Minden nyitva áll előttetek, és a Lélek megadatott nektek, hogy mindent megmutasson, mindent megjelentsen nektek, hogy mindent megismerjetek.” Mit kérhetnénk Tőle, ami világosabban kifejezhetné Vágyakozását és Jóakaratát, hogy most bírjuk az Ő Lelkét?
A menny arra vár, hogy ránk árassza a Szentlelket. Mit vár tőlünk Isten, hogy megkapjuk Lelkét? Keressétek Őt, imádkozzatok Érte, higgyetek Benne. Amikor ezek megtörténnek, semmi sem fogja megállítani Őt. Amikor ezek megtörténtek, akkor csak annyit kér tőlünk, hogy vegyünk Szentlelket. Az Úr elmondta, hogyan fogadjuk Lelkét: keressétek Őt, imádkozzatok Érte, higgyetek Benne. És aki hisz, az meg is kapta. „Ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk ő tőle.” (1Jn 5:14-15)
Isten Lelke vezet bennünket. Így vezetett minket az Úr az Ő igazságában. Igazságával olyan magasságokra emelt mindannyiunkat, melyeket korábban soha nem ismertünk. És miért emelt fel minket oda? Hogy megmutassa, mi fontos. Nevezetesen: hogy örökre lemondjunk erről a világról és mindarról, ami Istenen kívül van; hogy átadjuk minden tervünket, és mindazt, ami elvonja a figyelmünket; hogy kivessük az énünket, a világot és minden mást, és befogadjuk Istent, nem kötődve semmi máshoz, csak Istenhez. Akkor leszünk Jézus Krisztusban, Isten jobbján. Akkor az egész világegyetem és az örökkévalóság nyitva áll előttünk, és megkapjuk a Szentlelket, hogy megtanítson mindezekre, és feltárja Isten titkait azoknak, akik hisznek.
„Mi pedig nem a világ lelkét vettük, hanem az Istenből való lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.” A következő szöveg képezze köszönetünknek és imáinknak a szövegét, amelyre áment mondhatunk. Ef 3:14-21 „Ezokáért meghajtom térdeimet a mi urunk Jézus Krisztus Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, [...] hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben. A szeretetben meggyökerezve, alapot véve, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága az Isten jóvoltának.”
Miért mindez? Hogy megismerjük, megértsük, befogadjuk és megtartsuk, amit adott nekünk, örökké örvendve mindannak, amit ingyen adott nekünk Jézus Krisztusban. „És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig. Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérjük, vagy elgondoljuk a mibennünk munkálkodó erő szerint: annak legyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen.”
És az egész nép mondja: Ámen és örökre Ámen.