7. prédikáció

A ma esti tanulmányunk szorosan kapcsolódik a Buletin 33. oldalán véget ért múltkori tanulmányhoz, vagyis a második tanulmányunk végéhez, amely a pápaság helyzetével és céljaival foglalkozott. Hogy könnyebben tudjuk összekapcsolni a két tanulmányt, felolvasok néhány részt a második tanulmány végéről, megismételve a római levélből idézett mondatokat. Abban szó volt arról, hogy a világ a halál gyötrelmében van, hogy belépünk abba a sötétségbe, amely megelőzi a hajnalt, és hogy a világ e haldokló agóniájára készülve a pápaság levedli régi bőrét, és minden lehetséges új formát ölt, hogy teljesíthesse küldetését ezekben az időkben.
Tanulmányozzuk közelebbről ezeket a dolgokat a Szentírásból! Ezek a versek, csakúgy, mint a többi, amiket itt olvasni és tanulmányozni fogunk, olyan versek, amelyeket jól ismerünk, gyakran idéztük, és amelyeknek beteljesülését várjuk. Az első a Jel 13:8 verse:
„Annak okáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta.” Ez azt mutatja, hogy a pápaság irányítani fogja ezt a világot és mindazt, ami benne van, és mindazokat, akik benne vannak, kivéve, akiknek a neve be van írva a Bárány életkönyvébe – akik Isten országához tartoznak, és el vannak választva a világtól. Így, a Szentírás, mint egy valóságos tényre arra mutat, hogy amikor ezek a dolgok a tetőfokára hágnak, a pápaság uralkodni fog mindenki felett, aki ezen a világon van, kivéve Krisztus tanítványai, akik nem ebből a világból valók. Az Ige kijelenti, hogy mindazok, akiknek neve nincs beírva és megőrizve az élet könyvében, imádni fogják a fenevadat, függetlenül attól, hogy akarják imádni vagy sem. Nem tudják megállni, hogy ne imádják, mert ha nevük nem szerepel a Bárány könyvében, akkor teljesen ebből a világból lesznek, és ezért teljesen a pápasághoz fognak tartozni, mert olyan idők lesznek, amikor minden, ami ebből a világból van, a pápasághoz tartozik. Ez azt mutatja, hogy a világ hatalma ismét a kezébe fog kerülni.
Most egy verset fogok olvasni Dániel könyvének 7. fejezetéből. A pápaság ezt a hatalmat arra az egyetlen célra fogja használni, amire a világ bármely hatalmát mindig is felhasználta, hogy mindenkit kényszerítsen az ő akaratának való engedelmességre. Mindig a földi hatalmakat használta, hogy diktatúráját másokra kényszerítse. És napjainkban ezzel a hatalommal ugyanezt akarja tenni. Bármit tesz ezen a világon, ennek az egyetlen célnak rendeli alá, hogy visszaszerezhesse a világ feletti hatalmát. Előttünk vannak az erről szóló bizonyítékok, amelyeket az előző tanulmányban felsoroltam, ezért nem szükséges újra elolvasnom őket.
„Láttam, hogy ez a szarv harcolt a szentek ellen, és legyőzte őket, míg el nem jött az öregkorú, hogy igazságot szolgáltasson a Magasságos szentjeinek, és el nem jött az idő, hogy a szentek elnyerjék az országot.” (Dán 7:21-22)
Ez a vers Jézus Krisztus eljöveteléről szól. Így, az idő, amikor „imádja őt a föld minden lakosa”, akkor következik be, amikor a pápaság a maga oldalára állítva azt a hatalmat, - és ezt most teszi meg - arra fogja használni, hogy mindenkit az ő akaratának teljesítésére kényszerítsen – kényszeríti, hogy imádják a fenevadat. Azok ellen pedig, akik nem akarják imádni, háborút indít mindaddig a napig, amíg az Úr eljövetelekor be nem lépnek a dicsőség országába.
„A hét angyal közül az egyik, akinél a hét pohár volt, hozzám jött, és azt mondta: Jöjj, és megmutatom neked a nagy parázna büntetését, aki a nagy víznél ül.” (Jel 17:1) Mielőtt elolvasnám a második verset, még egy kicsit figyeljünk az első versre. Az angyal, aki felfedi ezt az ítéletet, és megmagyarázza a bekövetkezésének idejét, egyike azoknak az angyaloknak, akik az utolsó hét csapást töltik ki a földre. Ez azt bizonyítja, hogy ennek az ítéletnek a felfedése közvetlenül a csapások előtt történik, mert aki a felfedést teszi, az egyike a hét angyalnak, akiknek Isten a hét csapást tartalmazó poharakat adta. Amikor elérkezik az idő, hogy a csapások kitöltése a küszöbön áll, és fenyegetik már a világot, akkor megértik ezt a fejezetet, akkor ragyogni fog Jézus Krisztus felfedése által, az angyal felfedése által, akit Ő elküld.
Ez az angyal, aki egyike azon angyaloknak, akik az utolsó hét csapást töltik ki a földre, nem azt mondja: „Jöjj, és megmutatom neked az asszonyt”, nem azt mondja, hogy „Jöjj, és megmutatom neked a nagy paráznát”, hanem „Jöjj, és megmutatom neked a nagy parázna büntetését.”
Ismétlem: Mivel az angyal, aki felfedi ezt az ítéletet, egyike azon angyaloknak, akik az utolsó hét csapást töltik ki a földre, azt jelenti, hogy a felfedés akkor fog megtörténni, amikor a csapások közvetlenül fenyegetik a világot, és készen állnak arra, hogy hulljanak a földre. És mivel a kinyilatkoztatás nem a nagy parázna kilétéről, hanem annak ítéletéről fog szólni, ez azt jelenti, hogy ebben a fejezetben lévő kinyilatkoztatás leírja az ítéletet és a hozzá kapcsolódó időt. Ott és akkor lesz ezen dolgok kinyilatkoztatásának az ideje, amelyeket az angyal el fog mondani.
Nem kezdem most a Jelenések 17. fejezetének a tanulmányozását, és nem is próbálom megmagyarázni a fejezetet. Csak azért olvastam el, hogy megértsük az időt, amikor mindezek a dolgok megtörténnek. Második verset olvasom: „[...] megmutatom neked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vizen ül, akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” Mikor jelenik meg ez az angyal? Közvetlen a csapások előtt. Ki ő? Egyike azon hét angyalnak, akiknél van a hét csapás. Tehát, ami ebben a versben van leírva, közvetlenül az ítélet előtt történik majd. Melyik időre hivatkozik a vers, amikor a föld királyairól szól? Természetesen ugyanarról az időről van szó. Milyen kapcsolatban lesznek abban az időben a föld királyai - nem egyesek, hanem mind – ezzel a nagy paráznával? Mindegyikük parázna kapcsolatban áll vele. Abban az időben a föld lakói részegek lesznek a nagy parázna borától. Ugyanerről van szó a következő versben is: „a föld lakosai imádják őt, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe.”
Miután az angyal folytatja ennek az ítéletnek a leírását - vagy inkább az ítéletet közvetlenül megelőző eseményeket - egy másik angyal csatlakozik hozzá. Olvasom a Jel 18:1 versétől: „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott minden nép [...]” Hány nép? Minden nép. Mikor? Abban az időben, amikor a hét csapással megbízott hét angyal egyike kinyilatkoztatja magát, és kihirdeti az ítéletet Babilon felett.
„Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.” (Jel 18:3-5)
Miért emlékezett meg Isten a gonoszságairól? Mit jelent az, hogy Isten megemlékezett a gonoszságairól? Egyiptomról az Úr ezt mondta: „Megemlékeztem az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségről; megemlékeztem az atyáidnak tett ígéreteimről. Megszabadítalak titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által.” (2Móz 6:5-6) Amikor Isten „megemlékezik” valamiről, akkor a korábbi ígérete teljesül. „Isten megemlékezett bűneiről.” Bűneiről való megemlékezése, az ő gonoszságának ítéletét jelenti.
„Fizessetek úgy neki, amint ő fizetett nektek, és kétszerrel kettőztessétek meg neki az ő cselekedetei szerint; amely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek neki. Amennyire dicsőítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyásszal fizessetek neki; mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok. Ennek okáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt.” (Jel 18:6-8)
Ez a leírás megegyezik az előző angyal leírásával, aki ezt mondta: „Jöjj, és megmutatom neked a nagy parázna büntetését.” „És siratják őt, és jajgatnak ő rajta a föld királyai, akik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják, Nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj! jaj! te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted!”
Amikor Babilon diadalmaskodik, akkor „egy órában” pusztul el, amely a Bibliában használt legrövidebb időegység, kivéve a feltámadást, amely csupán „egy szempillantás”. Mielőtt bekövetkezne az ítélet, figyelmeztetések hangzanak el, és Isten olyan jeleket ad nekünk, amelyek által megismerhetjük és kijelölhetjük az utat egészen addig a pillanatig, amikor ez, és csak ez fog következni. Az előző tanulmányainkban a napilapok vezércikkeiből idéztem, és láttuk, hogyan halad előre a pápaság lépésről lépésre a leírt mozgalom által. Azokat a bizonyítékokat is érintettük, amelyek csak az Egyesült Államokra vonatkoznak. Ezelőtt két nappal Robinson testvértől egy másolatot kaptam a The Present Truth című újságból, és ott, az első oldalon idézetek vannak a londoni katolikus újságokból, amelyek arról írnak, hogy nem éppen katolikusnak számító európai nemzetek hogyan esnek vissza egymás után a pápaság kezébe.
Ezelőtt két-három héttel az American Sentinel című újságban egy bizonyítékot publikáltak, amelyet a katolikus újságokból vettek át Svájccal és Németországgal kapcsolatban. A katolikus egyház birtokolja a hatalmat Németországban – a Német Birodalom kancellárja egy katolikus, a katolikus egyház pártja képezi Reichstagban a többséget, így a kormány nem tehet semmit abból, amit tenni akar az ő akaratuk és engedélyük nélkül, ők pedig követelik mindazon törvények hatályon kívül helyezését, amelyek a pápaság ellen készültek, ami, ha nem történik meg, addig semmi mást nem tehetnek. És idővel megkapják, amit akarnak.
Svájcban az elnök katolikus, akiről a London Universe című újság azt írta, hogy „ugyanolyan pápai, mint egy svájci gárda”. Ezért nem furcsa, hogy a svájci testvérektől hallott tapasztalatok bizonyítják a katolikusok ellenállását Isten és az Ő igazságával szemben. Egy másik napon láttam egy német újságot, amelyben a szerkesztő az Európa körül tett utazásáról írt, és elmondta, hogy Hollandián áthaladva szemtanúja volt egy katolikus felvonulásnak, ahol éppen ünnepelték Hollandia visszatérését a katolikus egyházhoz.
Angliában a pápaság teljes uralomra jutásához csak egy dolog maradt hátra abból, ami Angliát protestáns országgá tette, és bevezette a szuverének utódlását – csak egyetlen követelmény maradt, nevezetesen, hogy az uralkodó protestáns legyen. A protestáns utódlás hűségesküje már nem olyan, mint régen volt. Az egyetlen megmaradt pont, amely a protestáns utódlást megköveteli, annyira meggyengült, hogy a pápaság arra számít, hogy hamarosan megváltoztatják, elmozdítják és visszaszerzik az irányítást. Közel egy évvel ezelőtt a pápa angol zarándokokat fogadott, megáldotta őket, és elmondta nekik, hogy sok jel utal arra, hogy Anglia visszatér az egyházhoz.
Ezek több mint jelek, amelyek bizonyítják, hogy mi történik; ezek a valódi tények, ezek folyamatában lévő események. Mi nem nevezhetjük őket jeleknek, mert ezek események. A katolikus újságokból átvett és a The Present Truth című kiadványban megjelent írásokban az Egyesült Államokat azon országok egyikének említik, amelyben a pápaság a legsikeresebb. Az általam már bemutatott bizonyítékok következtetése pedig az, hogy az Egyesült Államok más nemzetek megformálására lesz használva, és ez az ország fogja alakítani más nemzetek sorsát. Ez a sors egyszerűen azt jelenti, hogy a világ visszatér a pápasághoz, hogy teljesítse akaratát, és előmozdítsa érdekeit a földön.
Tehát a próféciák beteljesedéséhez vezető események jelenlétében vagyunk és leszünk ezentúl mindaddig, amíg minden nemzet a valóságban, a gyakorlatban újra egyesül a pápasággal. Amikor a pápaság ezeknek a kibontakozásban lévő folyamatoknak a végére ér, amikor ezek a dolgok beteljesednek, akkor meg lesz ítélve. Amikor eléri ezt a pontot, és gratulál magának, hogy ezek a nemzetek újra egyesültek vele, és hogy a zűrzavarból, a gyötrelemből és az erőszakból ismét minden nemzet fölé kerekedett, mint egykor; amikor ez megtörténik, akkor ez lesz az utolsó dolog, amit az ítélet előtt látni fog.
Néhány évvel ezelőtt az Úr eljövetelét hirdettük, ahogy most is tesszük. Mindenütt hirdettük, hogy eljön az Úr, még ezen földi nemzedék idejében. Ugyanakkor azt hirdettük az embereknek, hogy előbb az Egyesült Államok kormányának el kell ismernie, hogy keresztény ország, és a szombat helyett be kell vezesse a vasárnap ünneplését. Más szavakkal, azt mondtuk nekik, hogy addig nem jön el az Úr, amíg a kormány meg nem formálja a fenevad képét. Amikor mondtuk az embereknek, hogy az Úr hamarosan eljön, és hogy a nemzedék, amelyben eljön, már majdnem múlóban van, hirdetnünk kellett, hogy eljövetele előtt ezeknek a dolgoknak meg kell történniük. Ezt követően el kezdtük bemutatni nekik, milyen erőfeszítéseket és lépéseket tett meg az Egyesült Államok a katolikus vallás elismerése érdekében és a szombat helyett a vasárnap ünneplésének beiktatása területén. Azt mondtuk, hogy ezek útjelzők, és amikor ezek megtörténnek, akkor úgy várhatjuk az Úr eljövetelét, mint még addig soha.
Most ez megtörtént. Már nem mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok majd a jövőben ismeri el a keresztény vallást. Már nem mondhatjuk, hogy az Egyesült Államok kormánya azon az úton van, hogy félretegye az Úr szombatját a negyedik parancsolatból, hogy a vasárnapot a helyére tegye. Senki sem állíthatja már ezt anélkül, hogy hazudna. Aki ezzel kapcsolatban igazat mond, annak azt kell mondania, hogy ez már megtörtént, és fel kell hívnia az emberek figyelmét a kormányviták hivatalos beszámolóira, amelyekből kiderül, hogy áll a dolog. És mivel ez igazabb, mint eddig bármikor, az is igaz, hogy „közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.”
Azt is mondtuk az embereknek, hogy amikor ez megtörténik, a pápaság diadalmasan emelkedik majd annak rovására, amit a protestánsok tesznek, meglepve őket, és erőt, befolyást, valamint hatalmat szerezve cselekedeteikből, tetszése szerint megformázva a világot. Most már nem mondhatjuk, hogy a pápaság erre készül. Azt mondhatjuk, hogy ő már megtette ezt, és ráirányíthatjuk az emberek tekintetét tetteikre, melyek formálják a világot azon hatalom által, amellyel már rendelkezik az Egyesült Államok felett.
De ennek a tervnek a sikere, az ő tervének beteljesülése egyszerűen annak a próféciának a beteljesülése, amelyet olvastam, hogy az összes nemzet egyesülni fog vele; mindenki imádni fogja őt, a föld minden lakója hozzá lesz láncolva, az egész világ és annak minden ereje az ő kezében lesz, hogy kitöltse haragját azok ellen, akik félik az Istent. A Szentírás leírja a próféciában pontosan azt, amit mindannyian látunk is, hogy ez a pápaság. A prófécia kijelenti a pápaság céljait és munkálkodását, és amikor eléri célját, akkor beteljesedik a prófécia: „Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.” Amikor a pápaságnak ezen terve megvalósul, amikor a prófécia és a pápaság ezen a ponton találkozik, akkor – a Biblia kijelentése szerint – „[...] egy nap jőnek ő reá az ő csapásai [...] tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt.”
Hol tartunk most, ha nem azokban a napokban, amikor a nagy parázna ítélete az Isten csapásai által fenyegeti a világot? Bizony ebben az időben vagyunk. Egy dolgot vegyünk észre: ha kezdetben kénytelenek voltunk megmutatni az embereknek azokat a jeleket, amelyek a fenevad képének megformálását jelezték, mára ez már a múlté, és már nem említhetjük ezeket a dolgokat. Most abba az időbe érkeztünk, amikor az események egymás után jelzik a lépéseket, amelyek az Úr eljöveteléig hátra vannak; és ezek közül a lépések közül sokat már meg is tettek. Milyen szavakat használt az Úr, hogy hirdesse a világnak ezt az időt? „Fussatok ki belőle én népem.” Miért? „[...] hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” A pápaság által vezetett mozgalomnak a sikere a romlását jelenti; a sikere a romlása. Diadala egy pillanat alatti pusztulását jelenti. Aki nem akar részesülni romlásában, annak el kell különülnie teljesen tőle, egészen el kell hagynia. És aki látja a pápaság elfogottjait a pusztulás veszélyétől fenyegetve, annak istenfélelemben és a lelkek iránti szeretetben figyelmeztetnie kell őket: „Mentsétek az életeteket! mert közeleg a pusztulása.”
Mekkora lesz a romlása? Mekkora terjedelmű lesz? Mennyit ellenőriz? Hányan imádják őt? Mekkora a haragja? És mennyien isznak paráznaságának haragborából? Az egész világ! Amikor utoléri ítélete, mekkora terjedelmű lesz ez az ítélet? Az egész világra kiterjed. Amikor romba dől, mekkora lesz a romlása? Teljes. Meg van írva: „és a hét közül való; és a veszedelemre megy”. A „veszedelem” azt jelenti, hogy teljes pusztulás. A pápaság a teljes pusztulás felé halad. Mivel a pápaság befolyása az egész világra kiterjed; mivel minden nemzet egyesült vele, és a föld lakói ittak paráznasága haragjának borából, és mivel a föld minden lakója imádja őt, ezért mindazok, akiknek neve nincs beírva a Bárány életkönyvébe, beleesnek ebbe a romlásba és elpusztulnak.
És mivel ehhez az időhöz érkeztünk, Isten egy üzenetet adott nekünk ezen események közepette, hogy figyelmeztessük a világot, amely valóban a „halál gyötrelmében” van, és az üzenet kijelenti, hogy ebben az agóniában a pápaság diadalmaskodni fog, de diadala a biztos romlása lesz, és aki meg akar menekülni, annak „ki kell futnia közülük”.
Azt hiszem, van még néhány percünk, hogy elolvassunk egy bibliaverset, amely nagyon szuggesztív módon illusztrálja ezt a dolgot. Az ókorban volt az ősi Babilon. Isten megparancsolta a prófétának, hogy írja le az ítéletét. Jeremiás 50. és 51. fejezete prófétai szavakban leírja Babilon ítéletét. Nem fogom elolvasni ezt a leírást, mert most túl sok időbe telne, de elolvasom az 51. fejezet utolsó verseit az 59. verstől kezdődően:
„Ez a szó, amellyel Jeremiás próféta utasította Seráját, Néria fiát, aki a Mahásiás fia volt, mikor ő Babilonba méne Sedékiással, a Júda királyával, királyságának negyedik esztendejében; Serája pedig szállásmester vala. És megírá Jeremiás egy könyvben mindazt a veszedelmet, amely Babilont fogja érni, mindezeket a beszédeket, amelyek megírattak Babilon felől. És monda Jeremiás Serájának: Mikor Babilonba jutsz, és látod és elolvasod mind e szókat, Ezt mondjad: Uram, te szólottál e hely ellen, hogy elveszítsed ezt annyira, hogy lakó ne legyen benne embertől baromig, hanem örökkévaló pusztaság legyen. És mikor e könyv olvasását elvégzed, köss reá követ, és hajítsd be az Eufrátesz közepébe. És ezt mondd: Így merül el Babilon, és meg nem menekedik a veszedelemtől, amelyet én hozok reá, akármint fáradjanak. Eddig vannak a Jeremiás beszédei.”
Olvassuk el Jel 18:21 versét, Babilon ítéletének leírását: „És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.” Van összefüggés a két kő között? Minden bizonnyal! Az ókori Babilon elsüllyedése a mai Babilon elsüllyedésére utal; a régi Babilon ítélete napjaink Babilonjának ítéletére mutat.
Figyeljünk Jer 51:45 versére: „Jöjjetek ki belőle, oh én népem” Isten népe Babilonban volt; Istennek volt ott egy népe. Nem akarta, hogy ott legyenek, amikor kiönti haragjának tüzét Babilonra, ezért azt mondta: „Jöjjetek ki belőle, oh én népem, és ki-ki szabadítsa meg lelkét az Úr haragjának tüzétől.” Mi az aktuális üzenetünk? Mivel az angyal kész arra, hogy a követ a tengerbe dobja, ezt mondván: „Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.”, előtte felhívás érkezik: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból. Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól [...] mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt.”
Olvassuk el újra Jer 51:46 versét az ókori Babilonról: „És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, amely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön, uralkodó [tör] uralkodóra!” Babilon népének két hírt kellett hallania a Babilon elhagyásának idejéről. Két hírt miről? Két hírt a bukásával és a pusztulásával kapcsolatban. Az egyik hír abban az évben volt hallható, amikor Médo- Perzsia seregei Babilon felé tartottak! De kellett félniük attól, hogy azonnal jön a pusztulás, és mindenkinek mielőbb menekülnie kell? Nem. Bárki távozhatott volna, ha akar, de a katasztrófa a következő évben következett be. Így, amikor meghallották az első hírt, „el kezdtek készülni” arra, hogy majd „készen álljanak” a távozásra. Így, amikor a második hírt hallották, választhattak: vagy elmenekülnek, vagy Babilonnal együtt saját maguk is elpusztulnak.
A történelem beszámol arról, hogy a médo-perzsa hadsereg 539 tavaszán - Babilon bukása előtti évben - elhagyta Ekbatana városát, megtett egy útszakaszt, majd letáborozott és megvárta a következő tavaszt. Amikor Ekbatana városából elindult a hadsereg, az első hír minden bizonnyal hamar odaért Babilonba. Ez volt az első jele annak, hogy bárki felkészülhet Babilon mielőbbi elhagyására. Aki akart, az első hír hallatán is elmehetett volna, de a jel arról szólt, hogy legyenek készen a második hírre, mert a második hír elhangzásakor vagy elmennek, vagy elpusztulnak Babilonnal együtt. Amikor elérkezett a következő tavasz a „következő évben”, a médo-perzsa seregek ismét Babilon felé indultak. Akkor hangzott el a második hír Babilon bukásáról, és a pusztulás a második hír után következett be, és aki meg akart menekülni, annak a második hír hallatán menekülnie kellett.
Most nézzük meg a modern Babilont és az eleséséről szóló két hírt. 1844-ben hallatszott az első hír Babilon eleséséről. Jel 14:6-8 verseiben:
„És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.”
Ez volt a Babilon eleséséről szóló első hír. Most olvassuk el a Jel 18:1-4 verseit: „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. [...] És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.”
Amikor a második hír elhangzik, tudnunk kell, hogy csak az ítélet megszűnésével együtt szűnik meg az is, azaz a pusztulással együtt. Napjainkban a Babilon leomlásával kapcsolatos második hír kellős közepében vagyunk? Igen, minden bizonnyal, benne vagyunk. Mivel a médo-perzsa seregekről szóló második hír az ókori Babilon biztos pusztulását jelentette, ugyanolyan biztos - mint ahogy a második hír idején élünk -, hogy aki el akar menekülni a pusztulás elől, annak most kell futnia. „Fussatok ki belőle én népem.”
Ezért mi, akik megkaptuk az üzenetet, ha törődünk az emberek lelkeivel, ha féljük az Istent, vagy van némi szeretetünk az üzenet iránt, amelyet Jézus Krisztus adott nekünk, csak annyit kell tennünk, hogy elmondjuk az embereknek, hogy mi történik; mit tett és mit fog tenni Babilon, és hogy a pusztulása küszöbön áll. Mondjuk el nekik, hogy a pusztulása közel van – a második hír is elhangzott már –, és hogy Babilon el fog süllyedni, és többé nem találtatik meg. De Isten azt akarja, hogy senki ne süllyedjen el vele együtt. Azt szeretné, ha minden lélek kifutna Babilonból, és Hozzá fordulna a Benne rejlő életért és üdvösségért. Ezért így szólít fel: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból”.
Ez a hír hallható most. Mindenfelé hallatszik? Ez itt a kérdés. Mindenfelé hirdetik? Mindenfelé hirdettétek? Mióta vagyunk a hangos kiáltás idejében? Több mint két éve. Továbbadtátok ezt a hírt, testvérek? Hirdettétek ezt az üzenetet, amely nekünk adatott, és könyörögtetek az embereknek, hogy meneküljenek az elkerülhetetlen pusztulástól, és fussanak Istenhez, ha el akarják kerülni a katasztrófát?
Mit fogunk tenni? Elhagyva ezt a konferenciát, fogjuk hirdetni ezt a hírt a legerősebb hangon, melyet Isten adhat? Van más tennivalónk? Lehet más tennivalónk? Hogyan gondolhatnának valami másra azok, akik üzenetet kaptak Istentől, és akikre a hír terjesztésének a felelősségét helyezte? „Fussatok ki belőle, én népem.”