8. prédikáció

A ma esti tanulmány csak a folytatása lesz a péntek esti tanulmánynak, amely arról szólt, hogy mi Babilon, mennyire terjed, és mit jelent kifutni belőle. Lehet, hogy e tanulmány alkalmával nem lesz időnk mindent átvenni egy alkalommal, de a péntek esti felolvasott bizonyítékok alapján teljesen világos, hogy nem kell tennünk mást, mint tájékoztatni a világot az őt fenyegető pusztulásról, és hangos szóval hirdetnünk Isten hívását, melyet kijelentett, hogy megmentse az embereket a pusztulástól. Nekünk hangos szóval kell kiáltanunk ezt a figyelmeztetést, és az Úr gondoskodni fog, hogy az emberek meggyőződjenek arról, hogy követniük kell azt. Hogy követik-e vagy sem, ők majd eldöntik, miután meghallgatták. De az Úr gondoskodni fog arról, hogy megértsék, hogy követniük kell azt.
Ezért mondtam tegnap este, különösen, amikor először olvastam a szavakat: „És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem”, hogy a mennyei hang az, amelyik kihívja az embereket Babilonból. Azoknak, akik hirdetik ezt a hívást, olyan szoros kapcsolatban kell állniuk az Istennel, hogy általuk a mennyei hangot hallják az emberek. Nekünk olyan szoros kapcsolatban kell állnunk az Istennel, hogy amikor kimondjuk: „Fussatok ki belőle én népem”, az Isten Lelke legyen, aki ezt mondja, hogy ezt kell tenniük. Azoknak, akik hirdetik ezt a figyelmeztetést, annyira közel kell állniuk Istenhez, hogy amikor hangjuk hirdeti Isten szavait, a Szentlélek a hallgatókba be tudja vésni azt a szilárd meggyőződést, hogy ez az igazság, hogy a bemutatott időben élünk, és hogy ki kell futniuk Babilonból.
Még egyszer mondom, hogy ők azok, akik eldöntik, hogy kifutnak-e vagy sem. Isten senkit sem kényszerít erőszakkal, hogy fusson ki Babilonból. A Bibliában találunk egy illusztrációt, amely alátámasztja az eddig elmondottakat. Péter és János börtönben voltak Jeruzsálemben, és másnap reggel a Szanhedrin elé állították őket. Amikor a Szanhedrin tagjai látták „Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságát, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is értették, hogy a Jézussal voltak.”
Krisztus e két tanítványa jelenlétében és szavaik miatt ezek a papok és vezetők meggyőződtek arról, hogy mi volt Krisztus küldetése, és tudták, hogy ezeknek az embereknek igazuk van. „Meg is értették, hogy a Jézussal voltak.” Ahelyett azonban, hogy engedtek volna meggyőződésüknek, megkeményítették szívüket, és megparancsolták, hogy vezessék ki a tanítványokat. „Tanácskoztak maguk közt, mondván: Mit cselekedjünk ezekkel az emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda történt általuk, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtukra van, és el nem tagadhatjuk. De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, hogy többé egy embernek se szóljanak e névben. Azért beszólították őket, és megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nekik: Vajon igaz dolog-e Isten előtt rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg őket, még megfenyegetvén, elbocsáták őket.”
Meg akarták büntetni őket, de az adott körülmények között nem tudták, hogyan tegyék meg, ezért megfenyegették és meg akarták büntetni őket, bár szilárdan meg voltak győződve arról, hogy a tanítványoknak igazuk van. Isten azt akarja, hogy népe most is ilyen legyen. Nekünk van egy üzenetünk a világ számára, ugyanolyan fontos, mint a tanítványok üzenete akkor. És mindaddig alkalmatlanok leszünk elmondani ezt az üzenetet, bárhol is volnánk, amíg olyan kapcsolatunk nem lesz Istennel, hogy a Szentlélek jelen lehessen, és bizonyságot tehessen az embereknek, mondván: „Igaza van, ez az ember igazat mond.” Mi csak annyit tehetünk, hogy elmondjuk az üzenetet az embereknek. Mi nem tudjuk kihozni őket Babilonból, és Isten sem fogja erőszakkal kihozni őket onnan. Ő megnyeri az embereket azáltal, hogy felfedi előttük, hogy mi a helyes, kinyilatkoztatva jóságát szemük előtt. Isten akkor teszi meg ezt, amikor a Vele együtt dolgozó ember olyan szoros összeköttetésbe lép Vele, hogy szavai által a Szentlélek szólal meg. Ezáltal ők az emberi szavakban a mennyei hangot hallják.
Örülök, hogy bárki - és az én örömöm nem egy feltételezésen alapul, hanem valódi tényen - aláveti magát Isten igazságának, ahogy Ő napjainkban kinyilatkoztatja azt, akkor az igazság pontosan abba a helyzetbe hozza az embert, amelyben Isten Lelke képes lesz vele együtt munkálkodni.
Tudjuk, hogy több mint két éve abban az időben élünk, amelyben - Isten azt mondta: - „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod.” Ez az igazság, és mindannyian tudjuk, hogy ez a mi napjainkra vonatkozik. De magunktól nem tudunk felkelni. Isten igazságának kell felállítania minket. Isten erejének kell megnyilvánulnia bennünk, és az fog felállítani minket. Mielőtt „világíthatnánk”, „fel kell kelnünk”; ez egyértelmű. Fekve nem világíthatunk, mert a fekvő állapot nem jó testhelyzet a világításhoz; fel kell állnunk. Fel kell emelkednünk, hogy világítani tudjunk, mert ott fent van a világosság. Mi túl lent vagyunk, túl közel a földhöz – a hetednapi adventisták mind túl közel vannak a földhöz - túl lent vagyunk, túl közel a sötétséghez; nem világítunk, ahogy Isten szeretné, hogy világítsunk. Ezért mondja: „Kelj fel, és világíts!” (KJV)
Ismétlem, értelmetlen próbálkozás, hogy egyedül felkeljünk. Ismétlem, az biztos, hogy minden hetednapi adventista, aki itt van ezen a konferencián vagy bárhol a földön, aki teljes akaratát, egész testét, elméjét és szívét - mindent - odaad Istennek, elfogadva az Ő igazságát, ahogy Benne van, Isten gondoskodni fog arról, hogy igazsága felemelje őt arra a magasságra, ahonnan világítani tud.
Ezért segítsen az Úr, hogy kezdjük el őszintén tanulmányozni az állapotunkkal és az elvégzendő munkával kapcsolatos dolgokat, hogy lássuk, mit kínál nekünk Isten az Ő igazságában, mi fog felemelni bennünket arra a magasságra, amelyben Isten azt tehet velünk, amit akar, és amelyben - amikor felhasznál és rajtunk keresztül beszél, - az emberek felismerik Isten hatalmának jelenlétét, és meghallják a mennyei hangot. Ha ez nem valósul meg, akkor nem tudjuk hirdetni az üzenetet.
Semmi értelme mondanunk az embereknek: „Fussatok ki belőle én népem”, ha nincs semmi erő a szavainkban, amelyek kihozhatnák őket Babilonból; ha nem vagyunk összekötve azzal az erővel, amely megvalósítja ezt a dolgot. Beszédünk egyszerűen elszállt szó lesz. De olyan időben élünk, amikor nagyon fontos, hogy ne hiába beszéljünk. Isten azt akarja, hogy úgy beszéljünk az emberekhez, hogy a kimondott szavakon keresztül a szívükhöz szóljon.
Ami bennünk létezik, az nem elég ehhez a munkához. Meg van írva: „a mi alkalmas voltunk az Istentől van” (2Kor 3:5). Teljes erővel támaszkodhatunk erre a kijelentésre: „a mi alkalmas voltunk az Istentől van”. Ezek a szavak kijelentik, hogy Isten teljessé tesz bennünket; Ő megadja azt, ami hiányzik belőlünk. Nézzük meg közelebbről, mennyi mindent foglal magában Babilon. Emlékeztek, hogy a korábbi tanulmányainkban olvastunk bizonyos szövegeket arról, hogy az egész világ imádni fogja a fenevadat - a pápaságot - és minden ember teljesíteni fogja akaratát, kivéve, akiknek neve be van írva az életnek könyvébe. Van még néhány bibliavers, amelyeket ebben a témában olvashatunk. Nyissuk meg a Bibliánkat a Jel 17:8 versénél, különösen figyeljük a vers második felét:
„A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, amely vala és nincs, noha van.” Csodálkozni fognak, amikor látják, hogy a fenevad volt, nincs és eljön. (nincs és mégis van - KJV) De lesznek néhányan, akik nem fognak csodálkozni ezen. Az egész világ csodálkozik majd, meglepődik, elképedve ettől csodának fogják tekinteni, de lesz egy olyan embercsoport, akiknek semmi közük nem lesz e világhoz, mégpedig azok, akiknek a neve be van írva az élet könyvébe. Ezek azok, akik nem imádják a fenevadat és annak képét. Azért olvastam ezt a szöveget, hogy kapcsolatba hozzam azzal, amit tegnap este olvastam, miszerint „a föld minden lakója imádni fogja őt, mindazok, akiknek a neve nincs beírva az élet könyvébe”. A föld minden királysága paráználkodott Babilonnal; a föld lakói megrészegednek paráznasága haragjának borától, és ez azt mutatja, hogy mindenki hozzá van láncolva, és ezáltal beteljesítik az Írásokat.
Felmerül itt egy kérdés, ami a Szentírás pontosságát illeti. Ha „a világ minden királya” paráznaságban, vagyis tiltott kapcsolatokban egyesül Babilonnal, és a föld lakói megrészegednek paráznaságának harag borától, akkor mit jelent ebben az esetben, hogy kifutni Babilonból? Semmi mást, csak a világból való kijövetelt. Van egy másik szövegünk is. Lapozzuk a Bibliát Jel 18. fejezetéhez, ahol látni fogjuk, mennyi minden tartozik Babilonhoz. Péntek este a tizedik versig olvastuk. Most kezdjük a 11. verssel:
„A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő áruikat immár senki nem veszi.” Lassan fogok olvasni, és a végén válaszoljatok, hogy a kereskedelmi forgalom mekkora része nem tartozik Babilon ellenőrzése alá.„Arany és ezüst, és drágakő és gyöngy, és gyolcs és bíbor, és selyem és skárlátcikkeket; és minden thinfát és minden elefántcsontedényt, és drágafából és rézből és vasból és márványkőből [csinált] minden edényt; És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit.”
Mindez Babilon ellenőrzése alatt áll. A világ kereskedelmének mekkora része nincs Babilon ellenőrzése alatt? Semennyi, minden az ellenőrzése alatt van. Amikor eljön az általános bojkott ideje, nagyon könnyű lesz azt mondani, hogy senki ne adhasson és ne vehessen, mert a világ egész kereskedelme az ő kezében van. Senki nem adhat és nem vehet, ha nem úgy tesz, ahogy a pápaság diktál. De ha Babilon mindent kézben tart, és Isten azt mondja: „Fussatok ki belőle én népem”, akkor egyértelmű, hogy e hívásnak való engedelmességet a Babilontól való teljes elszakadás által teljesítjük. Már maga az a tény, hogy nevünk benne van az élet könyvében, és hogy nem vagyunk hajlandóak engedelmeskedni Róma parancsának, teljesen elválaszt bennünket tőle, és többé nem leszünk vele kapcsolatban, még ennivaló megszerzése érdekében sem.
Nézzük meg közelebbről ezeket a dolgokat! Amikor az Isten igazságához való ragaszkodásunk és az Istennek való átadásunk miatt fosztanak meg bennünket mindattól, ami a földön ételt vagy italt jelent, akkor hogyan fogunk megélni? Ó, megvan az ígéret: „kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” (Ez 33:16) Nos, ha Istennel való kapcsolatunk miatt kényszerítve leszünk teljesen elszakadni mindattól, ami a világban van és a világból származik, akkor nem most van a legsürgetőbb idő, hogy szabad akaratból teljesen elkülönüljünk a szívünkben és az érzelmünkben a világtól és mindentől, ami benne van?
Haladjunk tovább! A föld királyai össze vannak kötve Babilonnal, amely arra fogja használni őket, hogy hajtsák végre akaratát Isten népe ellen. Amikor ez megtörténik, kénytelenek leszünk megszakítani minden kapcsolatot velük, és a tőlük való függőséget minden területen. De, amikor bekövetkezik az az idő, hogyan tovább? Mi lesz a védelmünkkel, mit fogunk tenni, amikor megtámadnak és elnyomnak minket? Mit fogunk tenni, hogy megvédjük magunkat? Akkor hogyan fogunk élni a világban? Biztonságban leszünk, amikor annyira elszakadtunk a föld kormányaitól, hogy nem tudjuk panaszainkat benyújtani azok ellen, akik erőszakosan bánnak velünk? Nem fenyegethetjük a törvénnyel és annak büntetéseivel azokat, akik lerombolják gyülekezeteinket, lebontják sátrainkat (a nyilvános evangelizációs sátrak – a ford.) vagy más módon ártanak nekünk? Eljön az idő, amikor törvényen kívül helyeznek bennünket, és amikor a fenevad az uralma alatt álló összes birodalmat eszközként fogja felhasználni, hogy kitöltse haragját rajtunk. Nem csak eljön az idő, de nagyon közel van.
De, amikor Babilon rákényszerít bennünket erre az álláspontra, mit fogunk tenni? Hogyan fogunk élni? Ami minket illet, mi vezet bennünket abban a helyzetben? Csak az Istennel való kapcsolatunk vezet minket abban a helyzetben. És akkor az Istennel való kapcsolatunk segíteni fog nekünk? Az Istennel való kapcsolatunk védelmet fog jelenteni nekünk azokban az időkben? Mindannyian azt mondjátok, hogy igen. Nos, ha az Istennel való kapcsolat arra a helyzetre vezeti az embert, akkor szerintetek túl kockázatos lenne már most mindent feladni és minden bizalmat Istenbe helyezni? Gondoljátok, hogy valaki túl messzire menne, ha most ragaszkodna Istenhez, és most azonnal bízna Benne, hogy védelmet nyerjen, mintha nem létezne kormány a földön?
Bárkinek a neve be van írva az élet könyvébe, az korlátozva lesz a föld hatalmaitól. Akkor miért ne hagynánk, hogy Isten szava és ereje most felemeljen minket? Kívánatosabb lenne, ha Isten munkája és hatalma ilyen helyzetbe hozna most engem, mint hogy a gonosz átka alatt legyek, és a föld hatalmai a körülmények ereje által arra kényszerítsenek, hogy imádjam azt. Jobb, ha most választom teljes szívemből és örömmel az Urat, az Ő útját, mint hogy inkább a föld hatalmaiba vessem bizalmamat, tőlük függjek, sőt, szeressem azt, de a végén, mivel nem lehetek a világgal is és mégis a mennybe jussak, nem tehetek mást, mint hogy engednem kell, hogy elszakítsanak ettől a világtól elszenvedve a következményeket, és ilyen módon jussak a mennybe. Nem. Jobb, ha most szakítom meg a kapcsolatomat a világgal és mindennel, ami benne van, illetve kapcsolatban van vele, és szilárdan Istenbe vetem bizalmamat, mintha az univerzumban semmi más nem létezne, csak Isten. Úgy gondolom, hogy a következő szöveg magában foglalja mindezeket a szempontokat. Nyissátok meg a Bibliát Jer 17:5 versénél.
„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!” Ha a szívem másvalamire vagy másvalakire támaszkodik, mint az Úrra, akkor mit tesz a szívem? Minden bizonnyal elfordul az Úrtól, eltávolodik Tőle. Nézzétek meg a következő verset is: „Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik.”
Testvéreim, képeseknek kell lennünk meglátni, amikor jön a jó. Mi akadályozza meg az embert abban, hogy lássa, mikor jön a jó? Az emberbe vetett bizalom az, hogy testének erejébe veti bizalmát. Bízni az emberben, bármilyen emberi találmányra vagy emberi szervezetre nézni nem jelenti-e, hogy „a testének erejében bízni”? Függni valamelyik földi szervezettől, valamiféle földi kombinálástól, és ebből erősséget csinálni, akadályozhat-e majd abban, hogy lássam, mikor jön a jó? Igen, megakadályozhat. Miért? Mert a szívem másvalakire támaszkodik, mint az Úrra. Talán megpróbálom megnyugtatni a lelkiismeretemet azzal a gondolattal, hogy használhatom eszközként, amely által Isten támogat, de az Úr ilyet nem mondott. Ő világos különbséget tesz Isten és ember között, az Úrba vetett bizalom és a testbe vetett bizalom között. Jobb lenne teljes mértékben Istenre hagyatkoznom, és használja Ő az embert az én támogatásomra, ha ezt akarja tenni, mint hogy támaszkodjak arra, ami földi, és azt gondoljam, hogy az Úr teszi ezt. Ha a földire támaszkodunk, a földi szervezetekre, a világra és az ember erejére, és hisszük, hogy Isten így munkálkodik – az igazság az, hogy ezt a fajta kombinációt, vagy bármi mást, az első helyre fogjuk tenni. De mindig Istennek kell az első helyen állnia. Ezért, amikor teljes mértékben támaszkodunk Rá, akkor Ő bármilyen eszközt használhat támogatásunkra, vagy felhasználhat minket arra a célra, amire akar. De a legfontosabb az, hogy aki az emberben bízik és a testének erejébe helyezi bizodalmát, az nem látja, mikor jön a jó. Ez pedig rettenetes kockázatot jelent korunkra nézve.
„Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön.” A pusztaság helye – egy sós, lakatlan föld – ezen a helyen találtatik a végén Babilon. De, ó! Nézzétek meg a másik oldalt: „Boldog ember az, aki az Úrban bízik.” Az Úrban bízik az ember által? Nem. Az Úrban bízik a testének ereje által? Egyáltalán nem. Magában az Úrban bízik, az ő reménysége az Úr. „Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.” Hamarosan szörnyű szárazság jön. De Isten elhatározta, hogy az embernek nem kell félnie a száraz évtől, és nem kell aggódnia attól az időtől. Az Úrban bízó ember a szárazság előtt aggódott; bizodalma Istenben van, és amikor jön a szárazság, a bizodalma akkor is Istenben lesz. Ez egy jobb út. Kövessük hát ezt az utat! Amikor csapások jönnek, azok nem érintik az ilyen embert; egyáltalán nem aggódik a csapások miatt.
Lapozzuk most a Bibliát Jel 16:13-14 verseihez, és olvassunk el egy másik gondolatot, amely kifejezi, mennyi mindent foglal magában Babilon. Nem azzal a céllal olvasom, hogy megmutassam, melyik időre vonatkozik ez a vers; hanem egyszerűen azért, hogy meghatározzam Babilon uralmának határait, mennyi mindent foglal magában, és mennyi minden van az uralma alatt: „És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat; Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.” A 19. vers - a hetedik csapás után, amikor eljön a vég: „A nagy város.” Melyik nagyváros? Babilon, újra és újra. „És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából.”
Tehát a nagy város, Babilon három részre van osztva. Vajon a három tisztátalan léleknek, amelyek a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából jönnek ki, van-e közük ahhoz a három részhez, amelyre a nagy város fel van osztva? Én úgy gondolom, hogy igen. Szerintem ők képezik a három részt. Hiszem, hogy a sárkány, a fenevad és a hamis próféta teszik ki azt a három részt, amelyre a város fel van osztva, amikor romlásba ér. Mi tudjuk, ki a sárkány, a fenevad és a hamis próféta, valamint a három tisztátalan lélek, amelyek kijönnek az ő szájukból, csodákat művelve, és arra készülve, hogy egybegyűjtsék az egész világot. Ebből is látszik, hogy Babilon irányítja a világot, az egész világot. Mit jelent akkor kijönni Babilonból?
„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok – és következik egy lista tizenkét bűnnel - Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” Mit csinált Babilon, az anya? Mi vezetett a megjelenéséhez? Az a tény, hogy az egyház másvalakire támaszkodott, nem a férjének karjára támaszkodott, másvalakihez fordult, másra támaszkodott, mint az igaz Istenre – ez vezetett Babilon kialakulásához. Az egyház, amely magát Krisztus egyházának vallotta, azáltal, hogy egy másik istennel egyesült, házasságtörővé, paráznává vált. Így született meg a nagy Babilon. És mivel ő vezette ebbe a gonoszságba az összes többi egyházat, amelyek követték, példává lévén mindenkinek, ezért őt a „paráznaság anyjának” írják le.
A reformáció idején, amikor Isten meg akarta gyógyítani Babilont, ő pedig nem akarta, hogy meggyógyítva legyen, a kereszténység ismét elszakadt tőle. De, amikor az úgynevezett protestáns egyházak a nyomdokaiba léptek, és elfordultak Uruktól, és bizalmukat, reményüket a földi kormányzatokba, a föld birodalmaiba helyezték, és egyesültek velük, akkor a parázna leányaivá váltak. Ez Babilon és leányai, a fenevad és a hamis próféta. Így hát az Isten hatalmától elválasztott vallás megvallása, az istenfélelem megvallása annak erejének megtagadásával, azokkal együtt, akik megvallják ezeket, segítséget és függőséget keresve a földi királyságoknál és nemzeteknél, hogy megszerezzék azt a hatalmat, amelyről tudják, hogy nélkülözik – mindez az istenfélelem erőtlen formájának van leírva. A Babilon - anya és lánya – az utolsó időkben magában foglalja az egész világot. Babilon és leányai nem más, mint az erő nélküli kegyesség formája.
Nyilvánvaló, hogy a 2Tim 3. fejezete Babilont írja le ugyanúgy, mint a Jel 18. fejezete. És amikor a 2Tim 3:5 verse kijelenti: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld”, az „ezeket kerüld” ugyanazok a szavak, mint a Babilonból való kihívás „Fussatok ki belőle én népem”.
Az erő nélküli kegyesség formája minden vallási igény mérge. És most ez a mérge a világ összes vallásának. És az egyesülés a tervnek a sikere, amely egybegyűjti az összes felekezetet a hit egységébe, és amelyen a római pápa nagyon szorgalmasan dolgozik az úgynevezett protestáns egyházakon, csak ennek az erő nélküli kegyesség látszatának a teljesség pecsétjét fogja rányomni.
Tavaly augusztusban egyik felekezet ohiói sátorostáborán a táborvezető a vasárnapi prédikációjában több ezer embernek prédikált a millenniumról, az eljövetelének reménységéről és kilátásairól. Azt mondta, hogy a millennium közeli voltának egyik legnagyobb jele az, hogy „a protestánsok és a katolikusok egy irányban haladnak”, és a hallgatók százával válaszolták: Ámen. Ez a jelen valóság! Nemcsak azon az összejövetelen történt, hanem ez a fajta gondolkodás, amely a Babilonba egyre mélyebbre süllyedők fejében alakul ki, egy valóság. Tervük, amely a millennium és végül az Isten királyságának megalapításáról szól, megkívánja a király útjának előkészítését, minden részletében, melyet ők fognak kidolgozni. Így, amikor a Megváltó eljön, a föld minden királyságát és egyházát egy testben találja egybegyűjtve, azzal az igénnyel, hogy ők képviselik a kereszténységet, de mégis nélkülözve a kereszténység minden erejét; ígérve saját maguknak és a világnak a nagy és dicsőséges millenniumot, amelyre oly régóta vártak, valamint Isten országának eljövetelét.
Nagyon jól tudjuk, hogy akkor valóban eljön a királyuk, Krisztusnak fogja bemutatni magát, és Krisztusként is fogadják. Lesznek azonban néhányan, akiket nem szippant be ez a hatalmas rendszer – azok, akik engedelmeskedtek a felszólításnak: „Fussatok ki belőle, én népem”, akiknek a neve be van írva az élet könyvébe. Ezek nem engedik, hogy Babilon királya uralkodjon rajtuk. Akkor, ahogy a Nemzeti Reformátorok már 1886 óta sugallják, hogy azok ellen, akik nincsenek velük, a következő bibliaverset fogják használni: „Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtuk uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!” (Lk 19:27). Logikusan gondolkodva ez a halálbüntetést hozza majd - amint erről a Jelenések 13. fejezetében olvasunk - azokra, akik nem imádják a fenevadat és annak képét.
A világ és a gonosz szellemek ezen összefonódását – a sárkány, a fenevad és a hamis próféta, Sátán a földi eszközeivel együtt – a kereszténység nagy rendszereként fogják felmagasztalni, holott valójában ez egy nagy ördögi rendszer. Mi más mutathatná be a kegyesség formájának egyetemesebb uralmát, mint ez, de nemcsak erő nélkül, hanem megtagadva annak erejét? A kegyesség ezen formája tagadja, hogy Jézus Krisztus testben jön el. Minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jön el, Isten Lelke. Bármilyen lélek, amely nem vallja, hogy Jézus Krisztus eljön – nemcsak, hogy akkor jött el, hanem az én bensőmbe jön lakozni – a bennetek élő Krisztus a dicsőség ama reménye, Krisztus, aki bennetek lakik, Isten uralkodik a bennetek lévő Isten országában - ez a jelentése - ha nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jön, akkor nem Istentől való. És ez az Antikrisztus lelke. „Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van.”
Ezért mindez olyan világosan mutatja, mint a napvilág, hogy az utolsó napokban az egész világ és a világhoz való hasonlóság egész rendszere az erő nélküli kegyesség hatalmas rendszerébe fog szerveződni, amely megtagadja annak erejét, és amely egyre rosszabb és rosszabbá válik. És ez a kiáltás: „Ezeket kerüld” a hívásnak egy másik formája: „Fussatok ki belőle én népem”. Bárhol is hallatszik ez a kiáltás, nem jelent mást, mint hogy „menjetek ki a világból, különüljetek el a világtól és a világban lévő dolgoktól, különüljetek el szívetekben és elmétekben, mintha a világ teljesen eltűnt volna számotokra”. „Fussatok ki belőle én népem!”