A biztos alap

Ézsaiás 28:14-18 (Lowth fordítás):

„¹⁴Ezért halljátok Jehova szavát, ti elbizakodottak, akik uralkodtok ezen a népen, mely Jeruzsálemben van! ¹⁵Mert azt mondjátok: »Szövetségre léptünk a halállal, és az alvilággal kötöttünk szerződést; ha eljön a suhogó ostor, nem ér el minket, mert a hazugságot tettük menedékünkké, és a hamisságban rejtőztünk el.«¹⁶Ezért így szól Jehova: »Íme, leteszek alapul egy követ Sionon, kipróbált követ, értékes szegletkövet, szilárd alapot; aki hisz, nem menekül el. ¹⁷A jogot teszem mérőzsinórrá, és az igazságot mérőónná; jégeső söpri el a hazugság menedékét, és a rejtekhelyet vizek árasztják el. ¹⁸Megsemmisül szövetségtek a halállal, és szerződéstek az alvilággal nem marad fenn; ha eljön a suhogó ostor, összezúz titeket.«”

A tanulmányozó olvassa el figyelmesen újra e fejezet első részét a huszonkettedik verssel együtt, és ne feledje, hogy a tanítás és a figyelmeztetés nekünk szól, ugyanúgy, mint az Ézsaiás korában élő népnek. Az Úr szava élő, és olyan közvetlenül szól hozzánk, mintha a próféta hangját hallanánk.

Az Úr szava itt azoknak szól, akik büszkék a saját önhittségükre, és akik a saját véleményük szerint olyan sokat tudnak, hogy nem hajlandók a tanítás elfogadására. Mivel megvetik azt a tényt, hogy tudatlanoknak tartják őket, és szükségük van a Szentírás egyszerű parancsaira - „parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi” – ők nem tanulnak semmit. Nem ismeretlen előttük azoknak az esete, akikről Pál apostol írt a Róm 1:22 versben. Amikor az emberek azt állítják magukról, hogy bölcsek, bolondokká válnak. Ezért „ha valaki bölcsnek gondolja magát ezen a világon, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. Mert e világ bölcsessége bolondság Isten előtt.” (1Kor 3:18-19)

A magukat bölcsnek vallók ostobasága abból látszik, hogy biztonságképpen mibe vetik bizodalmukat. Azt mondják: „Szövetségre léptünk a halállal, és az alvilággal kötöttünk szerződést; ha eljön a suhogó ostor, nem ér el minket, mert a hazugságot tettük menedékünkké, és a hamisságban rejtőztünk el.” (Ézsa 28:15). Azt gondolták, hogy megelőzik Istent, és megállítják az Ő büntetését. Megvesztegették a halált, hogy megvédje őket, de a halál és a pokol gyenge védelmezők. A hazugság és a hamisság nem tud megmenteni. A halál egyetlen védelmező helye maga a sír. A pokollal szövetkezni annyi, mint szándékosan a kárhozatra menni. Olyan ez, mint a gyermek, aki a tigrishez fut, hogy megvédje a medvétől.

„Semmiféle hazugság nincs az igazságból.” Ezért aki elutasítja az igazságot, az a hamisságot választja. Sokan vannak, akik büszkék az őszinteségükre, de kétségtelenül a hamisság mögé bújnak. Lehetséges, hogy nem szándékosan hazudnak, de az igazság egy egész rendszert képez, ezért aki szándékosan elutasít egy igazságot, amely eljutott hozzá, az egész igazságot elutasítja. Az igazságnak azt a részét pedig, amelyet meg akarnak tartani, hazugsággá változtatják (Róm 1:25). Sátán munkálkodik „a hazugság minden erejével, jeleivel és csodáival és a hamisság minden csalásával azok számára, akik elvesznek, mivel visszautasították az igazság szeretetét, hogy az által üdvözüljenek.” (2Thess 2:9-10). Mindazok, akik nem fogadják el az igazság szeretetét, minden bizonnyal elvesznek, mert egyedül Ő a pajzs és a páncél. (lásd Zsolt 91:4)

Az igazságot nem lehet hamisságon építeni. Az igazságnak és a hamisságnak semmi köze egymáshoz. Az igazság az élet. Ez látható Krisztus szavaiban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). És mivel az igazság az élet, a hamisság a halál. Tehát aki a hazugságot menedékké teszi, abban a reményben, hogy általa megmenekülhet a haláltól, olyan, mintha elvágná a saját torkát, hogy megmeneküljön az akasztófától. Azok, akik elfordulnak az igazságtól a halálban bízva, hogy az majd megmenti őket, valójában azt mondják: „A sodró áradat, ha jön, nem ér el minket.” „Ezért így szól az én Istenem, az Úr: Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal. Aki hisz, az nem fut el! A jogosságot mérőkötéllé tettem és az igazságot szintezővé. Jégeső söpri el a hazugság oltalmát, és víz önti el a rejtekhelyét.” „Semmivé lesz a halállal kötött szövetségetek, és nem áll meg a sírral való egyezségetek. Ha jön az ostorozó áradat, elsodor titeket.”

Ez a biztos alap az igazság, mert Krisztus az igazság. (Jn 14:6). Ő az egyetlen olyan alap (1Kor 3:11), amely mindörökre megmarad. Minden, ami nincs összhangban ezzel az alappal, el lesz söpörve, mert még a halál is eltöröltetik.

Az alap az, amire építkezni lehet. A héberben a „hinni” szó egy olyan gyökből származik, amely az „építeni”, „megalapozni” jelentéssel is rendelkezik. A 2Krón 20:20 vers így szól: „Higgyetek az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket.”, a „higgyetek” és a „megerősít” szavak ugyanabból a héber szóból származnak, ezért a mondatot így lehetne fordítani: „Építsetek az Úrra, a ti Istenetekre, és ti is épülni fogtok.” Ábrahám az Úrra épített, amikor hitt Istenben.

Krisztus a biztos alap. Ugyanakkor Ő az élő Ige. Ő az igazság, és az Ő igéje az igazság. Ezért aki az Ő igéjére épít, az sziklára épít, és amikor jönnek az árvizek, fújnak a szelek, és beleütköznek abba a házba, de nem dől össze, mert kősziklára épült. (Mt 7:25-26). Aki azonban nem az Ő igéjére épít - vagyis aki nem hagyja, hogy ezek az igék irányítsák őt, és megnyilvánuljanak az életében, az a homokra épít. És amikor „ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba”, a ház összeomlott és romhalmazzá lett. A szikla meg fog állni, mert az a „korszakok sziklája.” „Az Úrban, Jehova az Úr örök kőszálunk.” (Ézsa 26:4) Aki Istenre épít, az „nem szégyenül meg” (Róm 9:33), és nem pusztul el. Nem kell majd menekülnie, ha jön a vihar, mert ő már a biztonságos helyére került. „Aki a Felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik. Azt mondom az Úrnak: oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom!”

Ez a szikla, amelyet Isten a Sionban alapként rak le, a „kipróbált szegletkő.” „Mivel Isten az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot.” Isten az Ő jellemét Krisztusba helyezte. Önmagát tette kockára az emberiség megváltásáért, és elküldte Krisztust, hogy elvégezze a megváltás művét. Ígéretet tett Ábrahámnak és utódainak, és esküvel erősítette meg, hogy „erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik hozzá menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, amely biztos és erős horgonya lelkünknek, és beljebb hatol a kárpitnál, ahova útnyitóul bement értünk.” (Zsid 6:13-20) Így megtudjuk, hogy Isten önmagára esküdött meg, hogy megbocsátja azoknak a bűneit, akik Krisztus által kérnek bocsánatot. Jézus Krisztus Isten megnyilvánulása. Ha Krisztus kudarcot vallott volna vagy elbátortalanodott volna a feladatának nehézségei miatt, akkor Isten megszegte volna esküjét, de ha Isten megszegte volna esküjét, akkor életét veszítette volna. És mivel Ő a teremtője és fenntartója minden dolognak, minden megszűnt volna létezni. Most már látjuk, hogy mennyire jól kipróbált az alap, amelyre építenünk kell. Isten önmagát és az egész világmindenség súlyát rátette, és az kiállta a próbát. Ezért nyugodtan támaszkodhatunk rá. Ez egy drágakő azok számára, akik hisznek.

Az Ige lesz az egyetlen mérce az ítéletben. Az Ige az igazságosság, és az igazságosság lesz a mérőzsinór. Az egész épületnek meg kell felelnie ennek az alapnak. Semmi sem lépheti át az alapot, vagyis semmi sem mehet túl az Igén. Mindent, ami Isten igéjén kívül van, elsöpör a mennyből jövő csapás. A jégeső elsöpri a hazugság menedékét. (olvassuk Jób 38:22-23; Jel 16:21)

Ez a „kiválasztott és becses kő” egy élő kő. (1Pét 2:4) Bárki, aki kapcsolatba kerül vele, életre kel. Az élő dolgok növekednek, és így Krisztusban „benne van az egész épület összeillesztve, és benne növekszik szent templommá az Úrban.” Ezt olvassuk: „Azért amint elfogadtátok a Krisztus Jézust, az Urat, úgy járjatok is őbenne, meggyökerezve és benne felépülve, megerősödve a hitben, bővölködve a hálaadásban, ahogyan arra tanítottak titeket.” (Kol 2:6-7) Így megérthetjük, hogy a Krisztusra és az Ő igéjére épített ház nem olyan, mint egy közönséges, emberek által épített ház, amely egyszerűen csak egy alapzaton áll, hanem egy élő ház, amely egy élő alapzatra épül, és amely az alap részévé válik. Így a ház és az alapzat olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, és mindegyik a másik része, akárcsak a fa és a gyökerei. Ezért nem áll fenn annak a veszélye, hogy az a ház elválik az alapról. Aki Isten szaván áll, és aszerint él, az megmarad, amíg Isten él, és ugyanolyan tántoríthatatlan marad, mint Ő.

E fejezet első részének utolsó leckéjéből megtudjuk, hogy azok, akikhez az Úr szól, de elutasítják az Ő igéjének egyszerű tanítását, megbotlanak és elesnek. Bölcseknek vallják magukat, mégis megbotlanak abban, amit a kisdedeknek nyilatkoztat ki az Úr. Ugyanígy viszonyulnak ahhoz az alaphoz, amelyet az Úr lerakott, és amelyre az emberek biztonságban építhetnek. Miközben ez egy alap és egy szentély, ugyanakkor a „botránkozás” köve is. (Ézsa 8:14) „Amint meg van írva: Íme, megütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” (Róm 9:33) Itt a két ézsaiási rész összekapcsolódik, amiből megtudjuk, hogy ugyanaz az Úr, aki az alap, és aki beépíti azokat, akik Ráépítenek, szentéllyé téve őket, egyben a „megütközés köve” is. Ha az emberek nem arra helyezik lábukat, ami erre a célra készült számukra, akkor megbotlanak benne. Így épp az, ami a hívőknek üdvösséget jelent, a hitetleneknek pusztulást jelent. (lásd 1Pét 2:6-8) Mivel ez a helyzet, így nem marad lehetőség arra, hogy valaki igazságtalansággal vádolja Istent. Ha az, ami egyes embereknek pusztulást hoz, nem más, mint az üdvösség, amelyet Isten minden embernek kínál, akkor az Úr bizonyára igazságos, amikor ítél.

The Present Truth, 1899. május 11.

A