Isten igazságos ítélete

Ézsaiás 28:18-29 (Lowth fordítás):

„¹⁸Megsemmisül szövetségtek a halállal, és szerződéstek az alvilággal nem marad fenn; ha eljön a suhogó ostor, összezúz titeket. ¹⁹Ahányszor csak eljön, elér titeket; mert minden reggel lesújt, nappal és éjjel is, és csak rémület lesz megérteni a kijelentést. ²⁰Mert, rövid lesz az ágy, hogy kinyújtózzanak, és a takaró keskeny, hogy beburkolózzanak. ²¹Mert, mint a Peraszim hegyén, felkel Jehova, mint Gibeon völgyében, haragra gerjed, hogy végbevigye tettét – szokatlan lesz tette; hogy végrehajtsa művét – különös lesz műve. ²²Most tehát ne bízzátok el magatokat, nehogy még szorosabbak legyenek bilincseitek! Mert elhatározott megsemmisítést hallottam Jehovától, a Seregek Istenétől az egész föld számára. ²³Fogjátok fel fületekkel és halljátok meg hangomat, figyeljetek és hallgassatok beszédemre! ²⁴Vajon egész nap szánt a szántóvető, hogy vessen? Mindig hasogatja és barázdálja földjét? ²⁵Nemde, ha elegyengette felszínét, elhinti a kaprot, és köményt szór; ültet búzát, kölest meg árpát a kijelölt helyre, és tönkölyt a szélére? ²⁶Mert így nevelte rendre, így tanította őt Istene. ²⁷Mert nem cséplőszánnal csépelik a kaprot, és a kocsi kereke nem forog a kömény felett, hanem vesszővel verik ki a kaprot és a köményt bottal. ²⁸Talán összezúzzák a kenyérgabonát? Bizony, nem csépeli azt örökké a cséplő, és nem morzsolja a kocsi kereke, s lovaival sem zúzza össze. ²⁹Ez is Jehovától származik, csodásan hajtotta végre tervét, megmutatta nagy bölcsességét.”

A felolvasott szakasz első öt versét már elemeztük, de az összefüggés érdekében újra átvesszük. Nemcsak ezeket, hanem az összes megelőző verset is el kellene olvasni a tanulmányunk folytatásához. Ne feledjük, hogy a Biblia nem elszigetelt szövegekből áll, hanem minden bibliaírónak az Úrtól kapott üzenete van. Senki sem értheti meg a Szentírást úgy, hogy egy verset innen, egy verset onnan olvas, mint ahogyan mi sem érthetjük meg egy kapott levél értelmét úgy, hogy elolvasunk egy mondatot a közepéről, egy másikat az elejéről, majd egy másikat a végéről. Az elejétől a végéig kell olvasnunk, és amikor egy adott mondatra hivatkozunk benne, akkor azt a többivel összefüggésben kell megtennünk. Amikor pedig idézzük, akkor egyidejűleg azt is figyelembe kell vennünk, hogy mi van előtte és mi következik utána. Ugyanígy kell viszonyulnunk azokhoz az üzenetekhez is, amelyeket az Úr küld nekünk prófétáin keresztül.

Aki emlékszik nemcsak e fejezet első részére, hanem a megelőző fejezetekre is, az tudni fogja, hogy a fő téma Isten ítéletei. Az utolsó napok, sőt Isten utolsó ítéletei a földön szemléletesen vannak kiemelve. Azonban soha ne felejtsük el, hogy a téma inkább a megmentés, mint a pusztítás. Isten azért jön, hogy megmentse népét. Sokan az ítéletet mindig a bosszúállás gondolatával kötik össze, mintha Istennek semmi más nem jutna eszébe, mint hogy elpusztítson valakit. Ne feledjük, hogy a Biblia egy pásztorhoz hasonlítja Istent, akinek egyetlen gondja a saját nyája. Amikor eljön, hogy kiszabadítsa juhait az oroszlán szájából, amely felfalná őket, a szeretet és az irgalom legmélyebb érzései hatják át Őt. Az utolsó ítélet nem más, mint Isten örökkévaló szeretetének népe iránt való csodálatos megnyilvánulása. Olvassuk újra az Ézsa 27:3-4 verseit! „Én, az Úr őrzöm azt és szüntelenül öntözőm. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki se ártson neki. Nincs harag bennem.” Isten ugyanúgy szeretet, amikor megsemmisíti a gonoszokat, akik elpusztítanák az Ő népét, mint amikor életet ad a világnak. Hatalmas ítéleteit végrehajtva „kegyelme örökké tart.” (lásd Zsolt 136:10-24)

Amilyen nagy Isten pusztító ereje, olyan nagy az Ő megmentő ereje. A gonoszok elpusztítása nem más, mint a megváltás nagy művének egyik része. Ez Krisztus halálában mutatkozott meg. Krisztus a bűnösök világáért halt meg. Bűnné lett értünk, és ezért elszenvedte a bűn büntetését. Ő bűnné tétetett értünk, hogy mi Isten igazságává váljunk Őbenne, és ugyanúgy szenvedett, mint egy bűnös, hogy a vétkes bűnösök megmenekülhessenek Isten haragjától Őáltala. Azzal, hogy egyszülött Fiát adta, hogy meghaljon a bűnösökért, és Fiában Önmagát adta, Isten nemcsak a bűnösök elkerülhetetlen sorsát mutatta meg nekünk, hanem azt is, hogy mennyire nem akarja, hogy akár egyetlen bűnös is meghaljon. Ő nem gyönyörködik a gonosz halálában. (lásd Ez 33:11) A gonoszok, akik az utolsó napon elpusztulnak, csak azt veszik magukra, amit nem akartak megosztani Krisztussal. Krisztus keresztje mindenben megjelenik. Így az eljövendő ítéletet leírva Isten megismerteti velünk Krisztus szenvedéseinek egy részét a bűnösökért, hogy tudjuk, milyen nagy most az Ő hatalma, hogy megszabadítsa azokat, akik Nála keresnek menedéket.

Így megérthetjük, hogy amikor Isten eljön az ítéletével, és „haragszik, mint a Gibeon völgyénél” (vö. Józs 10:10-11), ahol lesújtott népe ellenségére, hogy „megverje őket nagy vereséggel”, és „kiűzze őket”, és „nagy jégesőt hullasson rájuk az égből” (vö. Jel 16:21), az számára egy „szokatlan cselekedet.” Az angyalok elhallgattak, és az egek elnémultak a csodálkozástól, amikor Isten megmutatta csodálatos szeretetét az ember iránt azzal, hogy Fiát halálra adta. Így kimutatni a szeretetet nem a barátok, hanem az ellenségek iránt, csak Isten szívében fogható fel és érthető meg. Még az angyalok is „vágyakoznak betekinteni”, hogy megértsék. (lásd 1Pt 1:10-12) Mivel sem ember, sem angyal nem értheti meg Isten szeretetét, amely Krisztus halálában nyilvánult meg a bűnösökért, senki ne vádolja gyermeteg módon Istent igazságtalansággal és kegyetlenséggel, amikor azokról az ítéletekről olvas, amelyek azokat érik majd, akik elutasítják az üdvösséget Krisztus Jézusban.

Szörnyű dolgok fognak bekövetkezni. „Még a puszta híre is rémületet kelt.” Habakuk próféta látomásban látta azt az időt, amikor az Úr elindult, hogy megmentse népét, és megcsépelje a pogányokat az Ő dicsőséges, sebzett oldalában elrejtett erejével. (Hab 3:4, széljegyzet), és ezt mondta: „Hallottam, és reszketett a bensőm, hangjától megremegtek ajkaim. Porladni kezdenek csontjaim, reszketnek a lábaim. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amikor eljön a nép ellen, amely seregekkel támadta meg Őt.” (16. vers, KJV) Hasonlóképpen Jézus, leírva tanítványainak annak a napnak a borzalmát, azt mondta: „És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban, a földön pedig a népek pusztítása, akik kétségbeesnek a tenger zúgása és tajtékzása miatt. Dermesztő félelem lesz úrrá az embereken annak várása miatt, amik e földre következnek, mert az egek erősségei megrendülnek.” (Lk 21:25-26, KJV)

„Azon a napon odadobja az ember a vakondoknak és a denevéreknek ezüst- és aranybálványait, amelyeket magának készített, hogy előttük meghajoljon, és sziklák üregeibe és a szirtek hasadékaiba menekül az Úr félelme elől és az ő fenségének dicsősége elől, amikor fölkel, hogy megrettentse a földet.” (Ézsa 2:20-21) „És a föld királyai, a fejedelmek, a vezérek, a gazdagok, a hatalmasak, minden szolga és minden szabad barlangokba és a hegyek kőszikláiba rejtőzött, és így szóltak a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragja elől! Mert eljött haragjuk nagy napja, és ki állhat meg?” (Jel 6:15-17) De nem lesz rejtekhely, „mert, rövid lesz az ágy, hogy kinyújtózzanak, és a takaró keskeny, hogy beburkolózzanak.” Ez egy olyan markáns kép, amelyet mindenki megérthet. Ki ne szenvedett volna már életében a hidegtől az elégtelen ágynemű miatt? Akárhogy is próbálkozol, nincs védelmed. Az Úr egy ilyen példát használ arra, hogy szemléltesse azoknak a hiábavaló erőfeszítéseit, akik el akarnak menekülni az Ő igazságos ítéletei elől. Nem lesz rejtekhely, mert akkor Isten „világosságra hozza a sötétség titkait” (1Kor 4:5).

Ez az intés mindenkihez szól: „Most tehát ne bízzátok el magatokat, nehogy még szorosabbak legyenek bilincseitek! Mert elhatározott megsemmisítést hallottam az Úrtól, a Seregek Istenétől az egész föld számára.” Ahogyan az evangélium „minden embernek szól”, úgy minden emberre vonatkoznak ezek az ítéletek is. A földnek nemcsak egy bizonyos területét érintik, hanem az egész földet. Hasonlítsuk ezt össze a második zsoltárral: „Miért dühösködnek a nemzetek, és miért gondolnak hiábavalóságot a népek? Fölkerekednek a föld királyai, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és fölkentje ellen: Szaggassuk le bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó kineveti, az Úr megcsúfolja őket. Majd így szól haragjában, és megrettenti őket fölindulásában: Én kentem ám fel királyomat szent hegyemen, a Sionon! Törvényként hirdetem, az Úr mondta nekem: Az én fiam vagy te, ma adtam neked életet. Kérd tőlem, és odaadom neked örökségül a népeket és birtokodul a föld határait. Összetöröd őket vasvesszővel; széjjelzúzod őket, mint egy cserépedényt.” Ezért így hangzik a késztetés: „Azért, ti királyok, legyetek észnél, és okuljatok, ti földnek bírái!” Ha nem, akkor a kötelékek, amelyekről hiábavalóan azt gondolják, hogy leszakítják és elvetik, egyre szorosabbak lesznek. De ha alávetik magukat az Úr igájának, akkor megtalálják a szabadság kötelékeinek jeleit, hiszen ezek a szeretet kötelékei.

A most tanulmányozott fejezet végén egy tanítást kapunk az évszakoktól és azok jellemzőitől. Amiképpen minden évben a Szent Sátor szolgálatának jelképei bemutatták a zsidóknak az egész evangéliumot, úgy a természet kezdettől fogva egészen a napjainkig ugyanezt teszi. A vetés és az aratás ideje minden évben emlékezteti az embert az Isten érte elvégzett munkájára - az evangéliumra és annak beteljesedésére. Mindannyian ismerjük a gabonatermesztést a vetéstől az aratásig, így elég elolvasnunk Ézsaiás 28. fejezetének utolsó öt versét, amely számos tanulmány témáját képezheti.

A gazda nem szánt folyamatosan, és nem is vet folyamatosan. Miután megszántotta a földet, és megboronálta, kiszórja a különböző gabonafajták magvait. Minden gabonafajtának megvan a maga vetési ideje, és azt a meghatározott évszakban vetik el. „Bölccsé teszlek és megtanítalak téged.” Igen, a bölcsesség, amellyel az emberek megművelik a földet, egyedül Istentől származik. Nincs olyan jó dolog, amit az emberek ismernek, és amit ne Istentől tanultak volna. Minden ember, aki jól végzi munkáját, amikor dicsekedik ügyességével és jártasságával, ne feledje, hogy Isten végtelenül jobban végezheti el, és meg akarja tanítani őt erre. Az igazságot hit által kapjuk. Az igazság pedig a jó megcselekvése. Ez azt jelenti, hogy az az ember, aki hitből él, minden jót sokkal jobban végez el, mint a hitetlen. Ha az emberek nem mindig így látták a dolgokat, akkor ez a magukat kereszténynek vallók szégyene, akik nem éltek a bizonyságtételük szerint. Mivel a hit teszi az embert igazzá, vagyis a jó cselekvőjévé, ez azt jelenti, hogy az igaz és értelmes hit jobb földművessé, jobb ácsmesterré, minden tekintetben jobb munkássá teszi az embert. Isten „ad csodás tanácsot és nagy bölcsességet!”, és azok, akik teljesen bíznak Benne, azt fogják tapasztalni, hogy ez megnyilvánul bennük.

De ez az aspektus csak egy másodlagos lecke, bármennyire is fontos. A különleges dolog, amit megtanulhatunk ezekből a mezőgazdasági utalásokból, az az, hogy Isten következetesen munkálkodik, és eszközeit az általa kitűzött célokhoz igazítja. A földműves nem arat mindenféle gabonát ugyanazzal a szerszámmal. A kukorica aratására használt gép teljesen alkalmatlan lenne néhány nagyon kényes magfajtára. Isten tehát ítéleteit az egyénre szabja. Az ítéletben csak egyetlen mérce van, nevezetesen Isten törvénye – Krisztus tökéletes élete -, de minden egyes ember csak a kapott törvény világosságában és annak ismerete alapján lesz megítélve. „Mert, akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el, és akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény alapján ítéltetnek el.” „Azon a napon, amelyen Isten  megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által.” (Róm 2:12,16) „Mert, nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok igazulnak meg, akik a törvényt megtartják. Mert, amikor a pogányok, akiknek nincsen törvényük, természet szerint a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük, jelezve, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe; lelkiismeretük és egymást kölcsönösen vádoló vagy mentegető gondolataik is erről tanúskodnak majd.” (13-15 versek) Az ítéletben az az ember, aki soha nem látott Bibliát, és akinek nem volt más ismerete Istenről, mint amit a természet könyvéből megismert Róla, nem ugyanabban a világosságban lesz számonkérve, mint az, aki egész életében az evangélium nagy kiváltságai között élt. Mégis, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy nem lesz olyan ember, akinek nem volt alkalma hallani az evangéliumot, és aki nem hallotta vagy nem látta megnyilvánulni azt. „De kérdezem: Talán nem hallották? Sőt inkább az egész földre elhatott a hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” (Róm 10:18) „Mert, Isten haragja a mennyből megnyilvánul az emberek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják, hiszen ami Istenből megismerhető, nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert, ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható. Nincs tehát mentség számukra.” (Róm 1:18-20)

A vetés ideje az az idő, amikor az üdvösségről szóló öröm híre hirdettetik. „A mag az Isten igéje” (Lk 8:11), és Krisztus az ige (Jn 1:1-14). „Ha a búzaszem földbe nem hull, és el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz.” (Jn 12:24) Krisztus a mag. (Gal 3:16). Ő azért halt meg és temettetett el, hogy „sok fiat vezessen dicsőségre”. Minden kicsírázó mag bizonyságot tesz minden embernek a feltámadás erejéről, és Isten üdvözítő hatalmáról.

„Az aratás a világ vége” (Mt 13:39). János apostol látomásban látott „egy fehér felhőt, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló, a fején aranykorona és kezében éles sarló volt. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangosan kiáltott annak, aki a felhőn ült: Ereszd neki a sarlódat, és arass, eljött az aratás órája, mert megérett a föld aratnivalója! A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.” (Jel 14:14-16) Ez akkor lesz, amikor Ő „eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége.” (Jel 1:7) Így ismét láthatjuk, hogy nem kis jelentőségű dolgokról beszéltünk a leckénkben, és nem csak néhány zsidóra vonatkozik, akik néhány száz évvel ezelőtt éltek. Ezek olyan kérdések, amelyek napjainkban és mindenkor nagy fontossággal bírtak.

„Bizony, nem csépeli azt örökké a cséplő, és nem morzsolja a kocsi kereke, s lovaival sem zúzza össze.” „Irgalmas és könyörülő az Úr, késedelmes a haragra, és nagy a kegyelme. Nem fedd minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.” (Zsolt 103:8-9) „Mert még egy kevés idő, és megszűnik fölindulásom, és haragom megemészti őket.” (Ézsa 10:25) Istennek szokatlan dolog végrehajtani büntetését a teremtményein. Ezért nem fogja örökké a saját és a világegyetem szeme előtt tartani a lángok által megkínzott emberek jelenetét. Az emberek szövetséget köthetnek a halállal és a sírral, azt gondolván, hogy így megmenekülnek Isten igazságos ítéletei elől, de ez nem lesz hasznukra, mert a halál és a sír teljesen megsemmisül a tűznek tavában. (Jel 20:14). Így: „Még egy kevés idő, és nincs gonosz, nézed a helyét, és nem találod.” (Zsolt 37:10) A gonoszok a pelyva, a tarló és a rothadt gyökér. „Ezért, amint a tarlót megemészti a tűz nyelve, és az égő széna összeomlik, úgy rothad el gyökerük, és virágjuk elszáll, mint a por. Mert megvetették a Seregek Urának törvényét, és megutálták Izráel szentjének beszédét.” (Ézsa 5:24) „Mert íme, eljön az a nap, és izzik, mint a sütőkemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az eljövendő nap – ezt mondja a Seregek Ura –, és nem hagy rajtuk sem gyökeret, sem ágat.” (Mal 4:1) „Amint azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, és az ő országából összegyűjteti mindazokat, akik botránkozásokat okoztak, és akik gonoszul cselekedtek. Bevetik őket a tüzes kemencébe: lesz ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuk országában. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” (Mt 13:40-43)

The Present Truth, 1899. május 18.

A