Egy hamis, őrült tanú

Ézsaiás 44:9-20

„⁹A bálványok készítői mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért megszégyenülnek. ¹⁰Ki alkotott istent és öntött bálványt, amely nem használ semmit? ¹¹Íme, minden társuk megszégyenül, mert a mesterek maguk is csak emberek. Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Félni fognak, megszégyenülnek mindnyájan. ¹²A kovács kalapácsot fog: dolgozik a szénnel, pöröllyel alakítja a szobrot, és erős karjával megmunkálja. Aztán megéhezik, ereje elfogy, ha nem iszik vizet, elfárad. ¹³Az ács mérőzsinórt feszít ki, vörös krétával rajzol, majd meggyalulja a fát, körzővel megrajzolja, és férfi formájúra készíti azt, díszes emberi alakra, hogy elhelyezze a házában. ¹⁴Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és felneveli az erdő fájával együtt; fenyőt ültet, amelyet az eső felnevel. ¹⁵Ezekből tüzet rak az ember, vesz belőlük, hogy megmelegedjen, elégeti, és kenyeret süt. Sőt istent is csinál belőle, és imádja, bálványt készít, és leborul előtte. ¹⁶Felét tűzben, felével a húst készíti. Pecsenyét süt, és jóllakik, aztán melegedik, és így szól: De jó melegem van, látom a tüzet! ¹⁷Maradékából istent készít magának, bálványszobrot. Leborulva imádja, könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem! ¹⁸Nem tudnak és nem értenek semmit, mert be van hunyva a szemük, és nem látnak, és szívük nem eszmél. ¹⁹Nem gondolja meg, nincs tudása és értelme, hogy azt mondaná: Felét tűzben égettem el, és kenyeret sütöttem parazsánál, majd húst sütöttem és megettem. Maradékából pedig utálatosságot csinálok, és leborulok egy fatuskó előtt? ²⁰Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezette megcsalt szíve, hogy meg ne szabadítsa lelkét, és ezt ne mondja: Hát nem hazugság van-é jobb kezemben?”

Ennél kifinomultabb leírást csak nagyon nehezen lehetne találni. Amennyire igaz erre az életre, ugyanolyan hihetetlenül metsző és szarkasztikus. A leírás pontossága teszi azzá. Miután az olvasó kinevette a szegény bálványimádót, aki fából faragja saját istenét, magára nézhet, hogy saját magán is nevessen, mert ezeknek a bálványkészítőknek és ácsoknak a leszármazottai és társai az ég alatt minden országban, minden társadalomban és minden egyházban megtalálhatók.

A figyelmes olvasónak nem kerülheti el a figyelmét, hogy a bíróság még mindig ülésezik. Mi magunk is a tárgyalóteremben vagyunk. Az ügy folyamatban lesz mindaddig, amíg el nem jön az ítélet napja. A tanúk meghallgatása folyamatos. Ők bizonyságot tesznek arról, hogy az ég és föld Teremtője az Istenük, vagy az ember kezeinek csinálmánya, vagyis valójában maga az ember.

Az előző tanulmány verseiben már szerepel Isten tanúinak bemutatása. Sőt, az előző fejezet végig róluk szól. Ők az Úr megváltottai, akiket a föld minden országából összegyűjt, és az Ő nevéről neveztetnek el; ők azok, akik az Úr dicsőségére lettek teremtve, és akik be is mutatják ezt a dicsőséget. Isten eltörölte vétkeiket, és patakokban árasztotta ki rájuk Lelkét, amelyet ők örömmel befogadtak, hogy bizonyságot tehessenek Róla. „Az egyik ezt mondja: »az Úré vagyok«, a másik Jákób nevét emlegeti. Amaz a kezére írja: »az Úré vagyok«, és dicsekedve említi Izráel nevét”. Hozzájuk szól Isten, amikor azt mondja: „Ne féljetek!” Ő az első és az utolsó - az egyetlen Isten -, és nekik, mint az Ő tanúinak, nem kell félniük, hogy erőteljesen hirdessék az Ő nevét és dicsőségét.

Mert „tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy” (1Kor 8:4). Sokan vannak, akik isteneknek nevezik magukat, de csak egy Isten van, nevezetesen az élő Isten, aki mindent teremtett. A bálványok semmik. „Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük!” (Zsolt 115:8) Ezért a bálványkészítő és a bálványimádó semmi. Erre tanít a mostani tanulmány is. „A bálványok készítői mind hiábavalók”. A „hiábavalóság” szó a héber „ürességet”, „pusztaságot” jelentő szóból származik, amint azt az 1Móz 1:2 versében olvassuk: „A föld pedig kietlen és puszta volt”. Jób 26:7: „Ő terjeszti ki északot az üresség fölé”. Ézsa 24:10 és 34:11: „Rommá lett a kihalt város”; „felvonják rá a pusztaság mérőkötelét”. Ézsa 41:29: „bálványaik szél és zűrzavar”. Ilyen a bálvány, és az is, aki készíti és bízik benne. Vagyis ide süllyednek mindazok, akik nem bíznak az Úrban. Az Ítélet napja fogja ezt bebizonyítani, amikor mindazok, akik elutasították Istent, megszűnnek létezni, így sem ő, sem a helye nem lesz megtalálható. (Zsolt 37:10).

„Van szemük, de nem látnak.” Ezt olvassuk az emberek kezének csinálmányáról, az ezüstből vagy aranyból készült bálványokról. Ezeknek a hamis isteneknek megvannak a maguk tanúi, ahogy az Úrnak is vannak tanúi. De azon az elven, hogy mindegyik olyan, mint imádatának tárgya, ezért „tanúik nem látnak és nem tudnak semmit”. Ennek az oka azonnal világossá válik, ha az olvasó még nem látta volna. De előbb állítsuk szembe ezeket a tanúkat az „Igaz és Hű Tanúbizonysággal” és mindazokkal, akik az Ő oldalán állnak! Ő kijelenti: „amit tudunk, azt mondjuk, és amit látunk, arról teszünk bizonyságot” (Jn 3:11). Péter és János, az Úr két tanúja azt mondta: „Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (ApCsel 4:20) Isten nem akarja, hogy tanúi másként beszéljenek. Azt mondja: „Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok”. Aki arról tesz bizonyságot, amit látott és amit tud, az minden körülmények között félelem nélkül tud válaszolni. De aki megpróbálja elmondani azt, amit nem látott és amiről semmit sem tud, és ami valójában nem is létezik, az nagyon hamar megszégyenül. „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományt” (Jn 7:17). Ezért senkinek sem kell kételkednie. Aki csak kíváncsiságból kutat, az nem talál semmit. Aki a tudását akarja mutogatni, az nem tud tenni majd olyan bizonyságot sem, amely megállna a szigorú vizsgálaton. Aki azonban Isten akaratát akarja cselekedni - aki átadja magát az Úrnak -, az meg tudja tenni. „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8:31-32)

Valójában mi a különbség az igaz Isten imádói és azok között, akik a bálványokban, vagyis a semmiben bíznak? Csak ennyi: hogy az előbbiek valakiben bíznak, az utóbbiak pedig a semmiben bíznak. Most pedig emlékezzük arra, hogy önmagában az ember semmi! Csak Isten Lelke által létezik az ember, és az Úr lehelete által kap életet és értelmet. (Jób 32:8; 33:4) „Minden népek semmik Őelőtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.” (Ézsa 40:17) Isten jelenléte minden tartalom és minden valóság, ami minden ember számára létezik. Ez az a nagy igazság, amelyet mindenkinek meg kell tanulnia. „Mert, ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg.” (Gal 6:3) Ez a probléma az itt leírt bálványimádóval. „A megcsalt szíve vezette őt tévútra.” Nem tudja, hogy nem létezik más valóság, csak Isten, és hogy benne van minden. Ez teszi az embert olyan büszkévé és hivalkodóvá. Ez minden önbizalom és hiú dicsőség titka. Nos, ha az ember felismeri ezt az igazságot, és teljesen az Úrban bízik, átadva testét, hogy a Szentlélek temploma legyen, akkor betelik „Isten egész teljességével”, ezért lesz tartalom és valóság számára és szavai számára. Képes lesz tekintéllyel beszélni. Isten az, aki munkálkodik benne, és a Szentlélek az, aki beszél általa. De amikor az ember, aki elsősorban semmi, elutasítja minden élet és bölcsesség forrását, és abban bízik, amit maga teremtett, ami ugyanúgy semmi, mint jómaga, ez azt jelenti, hogy az egész egy üresség. Szavai és tettei szél, ő maga pedig nem más, mint pelyva. Saját bizonyságtétele fordítja el őt, vagy ahogy az Ézsa 1:31 versben olvasható: „Az erős olyan lesz, mint a kóc, és munkája, mint a szikra: mindketten égni fognak, és nem lesz, aki eloltsa őket.”

„Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Félni fognak, megszégyenülnek mindnyájan.” Nem a mennyiségben áll az erő! Ezermillió nulla nem ér többet egynél. A hazugságból nem lesz igazság, amiért tízezer ember vallja. Az emberek semmit sem tudnak létrehozni, és ez az egész dolog lényege. Azok az emberek tudják, hogy egy hazugság nem ér semmit, ezért azt képzelik, hogy a több hazugság megállja a helyét. De ez őrültség. „Gonoszságot szántottatok, álnokságot arattatok, és eszitek a hazugság gyümölcsét. Mert a magad útjaiban és vitézeid sokaságában bíztál!” (Hós 10:13) „Jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket.” (Ézsa 28:17) Senkinek sem lehet nagyobb ereje, mint amikor Isten lakik benne. Isten jelenléte egy másik emberben nem segít nekem, ezért még egy jó emberben sem bízhatok, annál kevésbé egy rossz emberben. „Ne kövesd a többséget a rosszban, és peres ügyben ne vallj a többséggel, ha ezzel elferdíted az igazságot!” (2Móz 23:2) „Kézadással erősítem, hogy nem marad büntetlen a gonosz; az igazaknak pedig magva megszabadul.” (Péld 11:21) Senkise alapozza tettét arra, hogy „mindenki így tesz”, vagy arra, hogy „ez már évek óta így szokás”. Tudakozd meg saját magadnak, mit mond az Úr, és akkor tudni fogod, hogy igazsággal rendelkezel-e, és hogy egyenes-e az utad, amelyen jársz. Az Ő Igéje az egyetlen igazi alap. „Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3:11)

Minden ember, aki olvassa a Bibliát, azonnal megérti, milyen ostobaság, hogy az ember fából készít istent. Azt gondolnád, senki sem lehet olyan ostoba, hogy egy saját maga által készített dolgot imádjon, és így kiáltson hozzá: „Szabadíts meg, mert te vagy istenem!” A fa egy részét a vacsorája elkészítéséhez használja, és ami megmarad, abból istent csinál. Minden bizonnyal megérti, hogy a fa azon darabjában, amelyet imád, nincs több erő, mint abban, amit a tűzben eléget. Mégis ezt olyan emberek teszik, akik egészséges szellemi képességekkel rendelkeznek, mint mi valamennyien. A „bűn csalárdsága” elképesztő, és az álnokság minden emberi szívben ott van. (lásd Jer 17:9)

Semmi sem mindennaposabb ebben a világban, mint az önigazolás - az a vágy, hogy az ügyünket képviseljük, és bebizonyítsuk, hogy igazunk van, és nem tettünk semmi rosszat. Mindannyiunknak voltak már ilyen jellegű tapasztalatai. Ez a tendencia az emberi természet velejárója. „És mindnyájan egyenlőképpen kezdték magukat mentegetni.” (Lk 14:18) Vagyis mindnyájan kezdték előadni, hogy mit tartanak jó oknak arra, hogy ne engedelmeskedjenek a király felszólításának. Tehát minden kifogással, amit arra használ fel, hogy ne szolgáljon Istennek, az ember azt állítja, hogy önmagában igaz, az Úrra való tekintet nélkül. Miben bízunk, amikor ezt tesszük? Nyilvánvalóan önmagunkban - a saját kezünk csinálmányaiban. Akkor nem különbözünk az ebben a fejezetben leírt embertől. A megcsalt szívünk vezetett félre és hamuban gyönyörködünk. Ha megvalljuk bűneinket, kegyelmet találunk Istennél, mert azzal, hogy megvalljuk azokat, elismerjük, hogy Isten létezik, és Ő igaz és irgalmas. Tehát csak arra van szükségünk, hogy megvalljuk bűneinket. Nem azért, mert Isten védi méltóságát és meg akar alázni minket, hanem azért, mert csak akkor fogunk bízni Benne, ha megvalljuk, hogy tévedtünk és hogy Ő igaz, hiszen Ő az egyetlen forrása az életnek és az igazságnak. „Térj vissza, elpártolt Izrael, ezt mondja az Úr, és nem bocsátom reátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én, ezt mondja az Úr, nem haragszom mindörökké. Csakhogy ismerd el a te hamisságodat, hogy hűtlenné lettél az Úrhoz, a te Istenedhez.” (Jer 3:12-13)

„Hamuval táplálkozik; egy megtévesztett szív vezette félre, hogy meg ne szabadítsa lelkét, és ezt ne mondja: Nemde hazugság van-e a jobb kezemben?” (Ézsa 44:20, KJV) Hogy-hogy hazugság van annak az embernek a jobb kezében, aki a cselekedeteiben bízik - vagyis mindabban, amit tesz -, és nem vallja meg az Úrnak, hanem azt állítja, hogy az élet és az igazság önmagában van? A válasz nagyon egyszerű. Olvasd el az előző verseket! Aki saját cselekedeteivel akarja magát megmenteni, „megéhezik, ereje elfogy, ha nem iszik vizet, elfárad”. De aztán eszik és iszik, és jóllakik. De az étel és a víz nem tőle származik, és ezt ő is tudja. Minden ereje abból származik, amit eszik és iszik, vagyis valami önmagán kívüli dologból, valamiből, amit kapott. A jobb kezünk ereje az az erő, amit Isten adott nekünk, mégis úgy beszélünk és cselekszünk, mintha a sajátunk lenne. Ezért nyilvánvaló, hogy hazugság van a jobb kezünkben, valahányszor ezt tesszük. Igen, mi magunk is hazugok vagyunk, mert úgy teszünk, mintha valami lennénk, miközben valójában semmik vagyunk. Minden egyes falat étel, amit megeszünk, amiből erőt merítünk a napi munkánkhoz, vagy amit saját mulatozásunkra fordítunk, bizonyíték arra, hogy teljes mértékben Istentől függünk. A világon a legkönnyebb dolog megismerni Istent. Akinek van elég racionalitása annak megértéséhez, hogy az evéssel erőt nyer, annak nincs mentsége arra, hogy ne ismerje Istent. Sok bolond ember létezik ezen a világon. Nagyon sok a hamis bizonyságtevő. Engedelmeskedünk-e az Úrnak, és bölcsek leszünk-e, vagy továbbra is a balgaságunkban maradunk?

The Present Truth, 1899. december 14.

A