Az ellenségeskedés megszüntetése

Ézsaiás 44:21-28

„²¹Emlékezz meg ezekről, Jákób, mert az én szolgám vagy, Izráel, én alkottalak, az én szolgám vagy, Izráel! Nem feledlek el. ²²Eltöröltem álnokságaidat, mint a felleget, és bűneidet, mint a felhőt. Térj énhozzám, mert megváltottalak! ²³Ujjongjatok egek, mert véghezvitte az Úr, kiáltsatok, földnek mélységei, ujjongva énekeljetek, hegyek és erdő és benne minden fa! Mert megváltotta az Úr Jákóbot, és megdicsőíti magát Izráelben. ²⁴Így szól az Úr, megváltód és formálód, anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, aki mindezt megcselekszem. Egyedül feszítettem ki az egeket, és egymagam tettem szilárddá a földet. ²⁵Én vagyok, aki megrontom a hazugok jeleit, és bolonddá teszem a varázslókat, megszégyenítem a bölcseket, és tudományukat bolondsággá teszem. ²⁶Én vagyok, aki beteljesíti szolgája beszédét, és véghezviszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemről: Lakjanak benne! és Júda városairól: Épüljenek föl, mert helyreállítom romjait! ²⁷Aki azt mondja a mélységnek: Száradj ki! és: Kiapasztom folyóvizeidet! ²⁸Én vagyok, aki azt mondja Círuszról: Pásztorom ő, és véghezviszi minden szándékomat, amikor ezt mondja Jeruzsálemről: Épüljön föl, és a templomról: Rakják le alapjait!”

Egy ellentét

Mekkora ellentét van bemutatva itt az élő Isten és az ember által alkotott isten között, aki egyetlen napot sem tud dolgozni anélkül, hogy az éhség és a szomjúság ki ne fárasztaná, és aki a fának egyik részéből, amelyből istenét faragta, megfőzi vacsoráját. Tartsuk észben ezeket a dolgokat! Minden a mi tanulságunkra íródott, akikhez az időknek vége elérkezett. Az az ember, aki fából készíti istenét, semmivel sem pogányabb, mint az, aki nem bízik az Úrban.

A szolgálat áldása

Minden ember számára áldás, ha az Úr azt mondja: „az én szolgám vagy”. Kinek mondja ezt? Mindenkinek, aki engedelmeskedni akar az Úrnak. Jézus minden emberért megízlelte a halált, és mindenkit megváltott az Ő vére által. Amint az ember átadja magát az Úrnak, hogy szolgálja Őt, attól a pillanattól kezdve az Úr szolgája (Róm 6:16). Ekkortól az Úr házának minden kiváltsága megilleti. Az Ő szolgái mind szabad emberek. A bűn rabságából való felszabadulásuk az Őhozzá való tartozásuk jele. (Zsolt 116:16). Az Úr szolgáit, vagyis azokat, akik teljesen átadják magukat az Ő szolgálatára, szabadságukról lehet felismerni.

A 21. versben az „én alkottalak, te az én szolgám vagy,” helyett szó szerint ez áll: „én alkottalak téged, szolgám”. Kezdetben, amikor Isten megteremtette az embert, az Ő szolgájának teremtette. De királlyá tette őt, és abszolút hatalmat adott neki az egész föld felett. Így születésük által Isten szolgái mind királyok. A szolgáknak sokféle szintje van, ahogyan a képességeknek is különböző szintjei vannak, de senki sem szolgál az Úrnak a királynál alacsonyabb szintről. Az emberek elvesztették az uralmukat. Ádám elvesztette az uralmat önmaga felett, ezért minden tekintélye elveszett. Krisztus azonban azért jött, hogy helyreállítsa, ami elveszett. Őbenne mindannyian újjáteremtettünk, és akkor a tekintélyünk helyreáll. Teljes uralmat kapunk önmagunk felett, és az az ember, aki uralni tudja önmagát, uralhat minden mást is az ég alatt.

Isten gondoskodása

Bizonyára nincs ennél vigasztalóbb szakasz a Szentírásban. Tele van szelíd, vigasztaló szavakkal. „Izráel! Nem feledlek el.” „Nem szunnyad el a te őriződ. Íme, nem szunnyad és nem alszik az Izraelnek őrizője!” (Zsolt 121:3-4) Hányszor hallunk embereket panaszkodni, hogy Isten elfelejtette őket. Nos, maga a lélegzetvétel, amellyel kimondják ezt, a bizonyíték arra, hogy Isten nem feledkezett meg róluk. Az ember nem csak egy gépezet, nem egy óra, amelyet a tulajdonosa felhúz, majd hagyja járni, amíg a rugó ki nem enged teljesen. Ha ez így lenne, akkor mindenki jó öregkoráig élne. Senki sem a saját ereje által él, mert „nincs az ember hatalmában, hogy visszatartsa éltető leheletét, nincs a halál napján hatalma”. (Préd 8:8) Lefekszünk, elalszunk és felébredünk egyszerűen azért, mert Isten ébren marad és vigyáz ránk. Kezdetben Ő lehelte az élet leheletét az ember orrába, és azóta is ezt teszi minden pillanatban. Ha csak Önmagára gondolna, ha visszavonná Lelkét és leheletét, minden test elpusztulna, és az ember ismét porrá válna. (Jób 34:14-15) De Isten nem feledkezik meg egyetlen emberről sem, ezért élünk. Ez nem jelenti azt, hogy amikor valaki meghal, Isten elfelejtette őt. Egyáltalán nem! Isten, aki minden részletet olyan tökéletesen ismer, hogy minden verébről tud, és a fejünk hajszálait is mind számontartja; és aki a végtelen számú csillagok nevét mind ismeri, sohasem vádolható feledékenységgel. A részletek nem aggasztják Őt.

Isten megsemmisíti a testünkben lévő bűnt 

Hol vannak a bűneink? Természetesen bennünk, a saját életünkben. „Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok, lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság: Mind ezek a gonoszságok belülről jőnek ki, és megfertőztetik az embert.” (Mk 7:21-23) Mit akar közölni velünk Isten, amikor azt mondja, hogy „eltöröltem álnokságaidat, mint a felleget, és bűneidet, mint a felhőt”? Egyszerűen azt, hogy élete által megtisztít minket minden bűntől, és eltünteti rólunk. „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1:7) A héber szó, amit itt „eltörölt” szóval fordítanak, azt jelenti: „letörölni”, mintha valaki letörölné a krétával írt szavakat egy tábláról. Isten megsemmisíti a bűnöket. Ne essünk abba a hibába, hogy azt mondjuk, nincs bűn, ahogyan egyesek teszik. Van bűn, és nagyon is valóságos, de Krisztusban nem létezik. „És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn.” (1Jn 3:5). Ő „elítélte a bűnt a testben” (Róma 8:3). A saját testében „eltörölte az ellenségeskedést” (Ef 2:15), vagyis a testi elmét, a testi gondolkodást. Bár Krisztus bűnös emberi természetet öltött, a testi gondolkodás nem tudott uralkodni felette. Ő a mi bűnös testünkben jelent meg, ezért elpusztította a bűnt mindazok testében, akik megvallják Őt. Szó szerint eltörölte. Magára vette a világ összes bűnét, de senki sem látta benne vagy rajta a bűn legkisebb nyomát sem. Benne a bűnök olyan hatékonyan lettek eltörölve, mintha sohasem léteztek volna.

Térj vissza! Minden bűn meg van bocsátva!

Amikor egy gyerek lóg az iskolából, fél a tanárral való találkozástól. A kamasz rossz társaságba keveredik, és fél hazamenni. A rossz lelkiismeret mindannyiunkat gyávává tesz, amióta Ádám és Éva az Édenkertben elrejtőzött az Úr elől, mert ettek a tiltott gyümölcsből. Az emberek saját kemény, könyörtelen természetük alapján ítélik meg Istent, és azt gondolják, hogy mivel vétkeztek ellene, ezért Ő biztosan haragszik rájuk. Ez sokakat távol tart Tőle. Nem hiszik, hogy Ő elfogadja mindannyiójukat, ha Hozzá fordulnak. Ő azonban azt mondja: „Térj énhozzám, mert megváltottalak!”. Ő közli velünk, hogy eltörölte bűneinket, ezért nem kell félnünk a visszatéréstől. Nincs semmi ellenünk, minden eltűnt Krisztusban. Ennél is áldottabb az az igazság, hogy az eltörlés által bűneinknek hatalma megsemmisül, így nem uralkodhatnak rajtunk. Maga Isten készítette elő az utat, hogy ne bűnösként térjünk vissza Hozzá, félelemtől elbújva és rettegve, hanem mint fiak, járuljunk bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül.

A menny és a föld érdeklődése

Itt van valami, aminek az ég és a föld teljes mértékben örülni fog. Milyen gyakran hívják tanúnak az eget és a földet a megváltás művével kapcsolatban. Ézsaiás könyvének legelső fejezetében az Úr az eget és a földet szólítja tanúnak, hogy Isten táplálta és nevelte az ellene lázadó gyermekeket. Most ugyanazt az eget és földet hívja örvendezésre, mert az Úr megváltotta népét. Miért kell az egész természetnek örvendeznie ezért? Ennek megalapozott oka van, mert az Úr az egész természetet az ember megváltásának tétjévé tette. Isten minden dolgot fenntart. Krisztusban mindent egybeszerkesztve tart. Amikor tehát Krisztust áldozatul adta, és esküvéssel lépett közbe, Isten saját létét tette zálogul az ember megmentéséért, így az egész teremtés fennmaradása függött az ember megváltásától. Emberileg szólva az egész természet kockázatnak lett kitéve az ember megváltásának nagy művében. A megváltás kudarcot vallott volna, ha Isten megszegi szavát, akkor az Ő élete elveszett volna, és az egész világegyetem felbomlott volna. Ezért Istennek és az egész teremtésnek sokkal nagyobb érdeke fűződik az ember megváltásához, mint bármely embernek vagy az egész emberiségnek együttvéve. Létük az ember megváltásától függ. Így megérthetjük, hogy miért kell „az eget és a földet” Isten üdvözítő kegyelmének dicsőítésére hívni, és miért kell válaszolniuk. Milyen szilárd alapot nyújt ez hitünknek! Isten világegyetemében nincs semmi, ami ne lenne érdekelt a mi megváltásunkban, és minden úgy van kiszámítva, hogy segítsen minket életünk útján. Semmi sincs ellenünk, hanem minden értünk van. „Mert minden a tiétek. Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek. Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.” (1Kor 3:21-23).

Isten Önmaga által teremt

Senki sem segítette Istent a világegyetem megteremtésében. Kezdetben az Ige Istennel volt, de Isten volt az Ige. Ő, aki maga teremtette az eget és a földet, képes megváltani az Ő népét. A megváltás nem más, mint újjáteremtés és az a tény, hogy Isten teremtő, aki segítség nélkül teremtett mindent, elegendő bizonyíték arra, hogy amit az emberrel kapcsolatban ígért, azt teljes mértékben képes teljesíteni. Ezért van az, hogy az utolsó napokban arra vagyunk hívatva, hogy féljük Istent, és imádjuk Őt, „aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:6-7).

Az emberek tévedhetetlen igéje

Amit Isten másvalaki által tesz, az ugyanolyan szilárd, mintha minden közvetítő nélkül tette volna. Isten hitelesíti szolgájának igéjét. Megbékéltetett minket magával, és ránk bízta a békéltetésnek igéjét. (2Kor 5:18-19) „Akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja” (Jn 3:34). Aki csak az Úr igéjét szólja, annak nem kell attól tartania, hogy valamelyik ige nem teljesedik be. „Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja” (1Pt 4:11), és minden bátorsággal szólhat. A hazugok bizonyságtételei semmissé válnak, a jósok pedig bolondok lesznek, e világ bölcsei saját ravaszságuk által buknak el, és tudásukról bebizonyosodik, hogy őrültség. De az Isten legszerényebb követője által kimondott egyszerű igazság is meg fog állni, amíg a nap és a hold el nem fogy.

The Present Truth, 1899. december 21.

A