Jeruzsálem építése

Ézsaiás 54:1-17 (Lowth fordítás):

„¹Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, ujjongásban törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál! Mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak – mondja az Úr. ²Szélesítsd ki sátrad helyét és hajlékaid kárpitjait feszítsd ki, ne kíméld! Hosszabbítsd meg köteleidet, és cövekeidet erősítsd meg! ³Mert jobbra és balra ki fogsz terjeszkedni, utódod nemzeteket örököl, melyek elhagyott városokat népesítenek be. ⁴Ne félj, mert nem szégyenülsz meg, és ne pirulj, mert nem kell szégyenkezned! Mert ifjúkorod szégyenét elfelejted, és özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. ⁵Mert a te alkotód a férjed: Jehova az ő neve; és Izrael Szentje a megváltód: az egész föld Istenének hívják őt. ⁶Mert, mint elhagyott és bánkódó lelkű asszonyt hívott meg téged az Úr, mint ifjúkorban eltaszított asszonyt – mondja a te Istened. ⁷Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. ⁸Haragom túláradásában elrejtettem arcomat előled egy szempillantásra, de örök kegyelemmel megkönyörültem rajtad – mondja a te megváltód, Jehova. ⁹Úgy vagyok, mint Noé napjaiban, akinek megesküdtem, hogy Noé vizei nem árasztják el többé a földet; így esküszöm, hogy nem haragszom rád, és nem korhollak téged. ¹⁰Mert a hegyek eltűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de kegyelmem nem tűnik el tőled, és békeszövetségem nem inog meg – mondja a te könyörülő Urad. ¹¹Te szegény, vihartól elsodort, akinek nincs vigasztalása, íme, én drágakőre fektetem köveidet, és zafírokra alapozlak téged. ¹²Rubinból alkotom párkányaidat, kapuidat drágakövekből, és minden határodat értékes kövekből. ¹³Fiaid mind Jehova tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. ¹⁴Igazság lesz az alapod; távol leszel az elnyomástól, mert nem kell félned, és a rettegéstől, mert az nem közelít hozzád. ¹⁵Íme, ha meg is támadnak, ez nem tőlem lesz, aki megtámad téged, elesik veled szemben. ¹⁶Íme, én teremtettem a kovácsot, aki fúvással éleszti a parázsló tüzet, s fegyvert állít elő mestersége szerint; és én teremtettem a pusztítót, hogy romboljon. ¹⁷Minden fegyver, mely ellened készült, sikertelen lesz; és minden nyelvet, mely perbe száll veled, meg fogsz cáfolni. Ez az örökrésze Jehova szolgáinak, és igazságuk tőlem van – mondja Jehova.”

A prófécia megértésének kulcsa

Az újszövetségben van egy ihletett magyarázatunk ehhez a szakaszhoz, amely teljesen megszabadít minket attól, hogy feltételezésekkel éljünk az alkalmazásával kapcsolatban. A Gal 4:26-27 versekben ezt olvassuk: „De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja. Mert meg van írva: Ujjongj te meddő, ki nem szülsz; vigadozzál és kiálts, ki nem vajúdol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint akinek férje vagyon.” Így tehát Isten Igéjéből megtudtuk azt, hogy „a magasságos Jeruzsálem”, az új Jeruzsálem képezi e fejezet témáját.

Ez a próféciákban Jeruzsálemre tett számos más utalás megértésének kulcsa is. E fejezet ígéreteiből - amelyek Jeruzsálem szilárdságáról és gyermekeinek visszatéréséről szólnak, és amelyek egyértelműen a fenti Jeruzsálemre utalnak, mely „az Istentől száll alá a mennyből”, - megérthetjük az összes többi ígéretet, amely Jeruzsálemnek és lakóinak szól. Ezek mind az új Jeruzsálemre vonatkoznak, amely a mostani Jeruzsálem városának helyére száll alá, és amely a föld megújulása után örökre megmarad.

A mostani Jeruzsálem és a régi szövetség

A „mostani Jeruzsálem” „fiaival együtt szolgál” (Gal 4:25). Ráadásul a Biblia Hágárral szimbolizálja a Sínai-hegyen kötött szövetséget, aki „szolgaságra szül”. „Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, és a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él.” Ezért, aki a reményét a most Palesztinában fekvő Jeruzsálemhez fűzi, és aki Isten minden ígéretét attól teszi függővé, hogy az Ő népe vagy annak egy része visszatérjen ebbe a városba, az még mindig a régi szövetség rabságában van, és lepel van az arcán. A Sínai-hegyen időzik ahelyett, hogy a Sion hegyére és a mennyei Jeruzsálembe, az élő Isten városába jönne.

A régi és az új Jeruzsálem

A földön sok város szenvedett szinte teljes tűz általi pusztulást, majd újjáépült, ez a tény azonban nem okoz törést létük folytonosságában. Rómáról például még mindig azt mondják, hogy hétszázötven évvel Krisztus előtt épült, holott alig találunk olyan épületet a városban, amely Krisztus korában létezett. A város Néró idején szinte teljesen elpusztult tűzvészben, és mind azelőtt, mind azután sokszor sújtotta tűzvész. Gondoljunk Jeruzsálemre! Nabukodonozor rommá döntötte, falait lerombolta, erődítményeit felgyújtotta. Utána pedig még nagyobb pusztítást szenvedett el a Titus vezette rómaiak kezétől, mindamellett Jeruzsálemről mindig is azt gondolják és azt mondják, hogy Dávid és Salamon városa. Amikor Rómáról és Jeruzsálemről beszélünk, nem érezzük kötelességünknek, hogy a pusztulás előtti vagy utáni időkre hivatkozzunk, mert Jeruzsálemről és Rómáról beszélünk a kezdetektől a végéig, függetlenül attól, hogy milyen viszontagságokon mentek keresztül. Ugyanez igaz a Jeruzsálemre vonatkozó próféciákra is. A Biblia nem mindig pontosítja, mikor utal a régi városra és mikor az új Jeruzsálemre, hanem csak Jeruzsálemről beszél, és a szövegkörnyezetre, az ígéretekre vagy a fenyegetésekre hagyja, hogy a város történetének melyik állapotára vonatkoznak ezek a szavak. Az Úr elment, hogy helyet készítsen a mennyben, hogy felépítse az új várost (lásd Jn 14:1-3; Zsolt 102:17), amely Istentől fog leszállni a mennyből, hogy átvegye annak a városnak a helyét, amelyet most Jeruzsálemként ismernek az emberek. És amikor alászáll, úgy fogják tekinteni, mint a régi várost, amely újjáépült, megújult. Így ír erről a Biblia. Minden kétséget kizáróan igaz, hogy a Bibliában nincs olyan ígéret Jeruzsálemre vonatkozóan, amely a jelenlegi állapotra vagy történelmének egy bizonyos időpontjára vonatkozna. Minden ígéret a helyreállításról, az Úr által véghezvitt változásra vonatkozik, amely elpusztíthatatlan és múlhatatlan.

A menyasszony, a Bárány felesége

Isten kezdettől fogva férjként tekintett saját magára népével való szoros kapcsolatában. Olvassuk el Ezékiel, Jeremiás és Hóseás próféciáit! Jer 3:14 verse különösen világossá teszi ezt. „Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem nektek.” A folytatásban az Úr elmondja, hogy mit fog tenni visszatérésük esetén, olyan szavakkal, amelyek csak a megváltás állapotára vonatkozhatnak. Az új szövetség megkötéséről szólva Isten azt mondja, hogy népe megszegte a régi szövetséget, „noha én férjük maradtam” (Jer 31:32). Az újszövetségben azonban azt olvassuk, ha gyümölcsöt akarunk teremni Istennek, férjhez kell mennünk ahhoz, aki feltámadt a halálból (Róm 7:4). Pál apostol azt írta: „hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé” (2Kor 11:2). Az Ef 5:22-32 versekben pedig azt olvassuk, hogy ugyanannak a szoros kapcsolatnak, ami a férfi és az ő felesége között létezik, Krisztus és népe között is léteznie kell. Így a metafora változása vagy jelentésének kiszélesítése révén Isten városát, Jeruzsálemet Krisztus feleségének tekintik. Magát azt országot, amelyben Isten népe lakott, az Ő feleségének mondja. Ez tökéletes összhangban van azzal a ténnyel, hogy Krisztus, aki az „elsőszülött sok atyafi között”, egyben „örökkévalóság atyja” is. Ez nem egy vegyes metafora, hanem egy mélyebb jelentés kifejezése, egy olyan kapcsolaté, amely bensőségesebb, mint amit az emberi elme felfogni képes. Ezért ez a fejezet úgy mutatja be Jeruzsálemet, mint a férjétől elhagyott feleséget, aki özvegységét és gyermektelenségét siratja, de azzal a bizonyossággal vigasztalják, hogy valójában a férje nem hagyta el, nem felejtette el, hanem még mindig hozzá tartozik, és ő tisztelni fogja. A Jel 21, Zak 14:1-11 és Ézsa 49:13-23 versei mutatják be azt az időt, amikor ezek az ígéretek beteljesednek. A három bibliaszakaszt együtt kell olvasni, hiszen a mennyasszonyhoz, „a Bárány feleségének” szól.

Jeruzsálem tapasztalatának különböző szakaszai

Volt idő, amikor Isten dicsőségét látták megnyugodni a jeruzsálemi templomon, betöltve azt (2Krón 7:1-3). Isten ezt a várost földi lakóhelyének mondta, és lakosainak tett ígérete az volt, hogy ha engedelmeskednek Neki, és nem szegik meg a szombatot, akkor a város örökké megmarad (Jer 17:24-25). A nép semmibe vette Isten szavait, és a várost Nabukodonozor lerombolta. Mégis egy szent mag meghagyatott, és a helyreállítás ígéretéhez a pusztulás fenyegetése társult. Az ígéretnek megfelelően Krisztus, „a minden népek óhaja” eljött az Isten városába, a templomba, de elutasították. Ekkor Krisztus nagy szomorúsággal sírt fölötte, mert a város oly makacsul utasította vissza kegyelmének hívásait, hogy kénytelen volt ezt mondta: „Íme, pusztán hagyatik nektek a ti házatok.” De ez nem maradhatott örökre, mert hozzátette: „Mert mondom nektek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Mt 23:37-39) Az azóta eltelt évszázadok sora csak „rövid szempillantás” volt Számára, akinek szemében ezer év olyan, mint a tegnap és mint egy éjszakai őrváltás. Az Úr egy pillanatra sem feledkezett meg Sionról. Kőfalai szüntelen Előtte vannak, hiszen markaiba metszette őket. Mert a hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek, de az Ő irgalmassága el nem távozik az általa kiválasztott várostól, sem gyermekeitől. Következésképpen Isten hűséges imádói még ma is Hozzá emelik imáikat, és „felfelé néznek”, tehát arccal Jeruzsálem felé imádkoznak.

Jeruzsálem újjáépítésé

Nem, Isten nem hagyta el feleségét (Ézsa 1:1), és nem űzte el népét (Róm 11:1). Gyengéd szeretettel szereti őket. Visszatér, és újra felépíti Dávid leomlott sátorát, és romjait újra felemeli, felmagasztalja azt, hogy a nép maradéka keresse az Urat. És ezt úgy fogja megvalósítani, hogy hirdeti az evangéliumot a pogányoknak, hiszen csak a pogányok közül, a nemzetek közül kerül ki Izrael. Isten Ábrahámot a pogányok közül választotta ki, mert ilyen nevű zsidó vagy izraelita nem volt egészen e pátriárka napjai utáni késői időkig. Isten kihívta Izráelt Egyiptomból, hogy rajtuk keresztül az Ő neve ismertté váljon az egész földön. Az volt a feladatuk, hogy a pogányok misszionáriusai legyenek. De ahelyett, hogy küldetésüket teljesítették volna, megelégedtek azzal, hogy Palesztina földjén, Jeruzsálem környékén telepedtek le. Ahelyett, hogy lakóhelyüket kiterjesztették volna az egész világon, kizárólagosak lettek, ami az önzés másik neve, és mindenki mást eltávolítottak az áldásoktól, amelyeket élveztek, és ezáltal maguk is elvesztették az áldásokat. Aki mást kizár az Úr áldásaiból, az saját magát zárja ki. De Isten szándéka beteljesedik. Mindazok, akik valóban felülről születnek, és akiknek az új Jeruzsálem az anyjuk, hírül fogják adni dicsőségét és hatalmát, amíg híre el nem éri a föld minden részét. Ennek következtében a hely, amelyet Jeruzsálem most elfoglal, túl szűk lesz. „Jobbra és balra ki fogsz terjeszkedni” (lásd Zak 14:4), és magva „nemzeteket örököl, melyek elhagyott városokat népesítenek be”. Amikor az Úr megjelenik az Ő dicsőségében, Jeruzsálem olyan város lesz, mint amilyet a világ még soha nem látott.

Jeruzsálem gyönyörű kövei

„Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet.” (Zsolt 102:13-16) Milyen szépség található Jeruzsálem köveiben és porában, hogy valaki örömét leli benne? A „mostani Jeruzsálemben” semmi. A régi Jeruzsálem kövei semmivel sem jobbak, mint bármely más város kövei, és a pora éppoly kellemetlen, mint Konstantinápolyé vagy bármely más keleti városé. A zafír, az agát és a rubin a drágakövek, amelyekben Izrael fiai örömüket lelik. Ezek gyönyörű színekben pompáznak. Aranyból vannak az utcák, tiszta „arany, olyan, mint az átlátszó üveg”. Van, amiben örömöt találhatunk. Ez a város valóban „az egész föld öröme” lesz (Zsolt 48:3).

Fegyveresek gyülekezése Jeruzsálem körül

E fejezet befejező része olyan képet tár elénk, amelyet a Jelenések könyve részletesebben mutat be. Már említettem, hogy a mennyben elkészített új Jeruzsálem leszáll a földre; de az eddig olvasott versek nem utaltak arra, hogy milyen állapotot fog találni, amikor leszáll. Ezt a Jelenések 20. fejezetéből és a Szentírás más szakaszaiból tudjuk meg. Az előttünk álló szakasz szerint, bár a város és lakói távol lesznek az elnyomástól, és nem kell félniük, mégis fegyveresek gyűlnek össze a város ellen. A Jelenések könyvének említett fejezetéből megtudjuk, hogy az ezer év végén - amely idő alatt a Sátán kötözve lesz, és az összes igazak, akik valaha a földön éltek, a mennyben lesznek, ítélőszékeken, és döntenek a gonoszok felett (Jel 20:3-6; 1Kor 6:2-3; Zsolt 149:4-9) – Sátán eloldatik az ő fogságából. Akkor az összes gonosz halott feltámad és Sátán kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket és összegyűjtse őket az Úr elleni harcra. Az a kijelentés, miszerint az így összegyűlt összes nemzet körülveszi „a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállt alá az égből, és megemésztette őket”, azt mutatja, hogy a szeretett város leszáll erre a földre, mielőtt a föld tűz által megtisztul az utolsó napon, és azt is mutatja, hogy a gonoszok még a földön vannak. Ahogy az Édenkert is az átok után a földön maradt egy ideig, ugyanúgy tér vissza az átok megszűnése előtt. De bár maga Sátán vezetése alatt a gonoszok összegyűlnek az Isten városa elleni harcra, nem járnak sikerrel, mert nem az Úr gyűjti össze őket. A város ellen egyetlen bevetett fegyverük sem lesz hatásos, és még csak képes sem lesz megérinteni a falak köveit. Isten maga teremtette a kovácsot, aki fújtatja a tüzet, hogy pusztító fegyvereket készítsen, és mivel az ember semmi az Úrhoz képest, az általa készített fegyver is csak semmi lehet. Amikor a gonoszok a város ellen támadnak, tűz száll alá Istentől az égből, és megemészti őket. Ugyanakkor megolvasztja a földet, miközben Isten városa a tűztenger felett száll, ahogy a bárka is úszott az özönvíz hullámain. Akkor „a szentek megemésztő tűzzel” és „örök hőséggel” fognak lakni (Ézsa 33:14-15). A városban lévő üdvözült szentek látni fogják a gonoszok jutalmát, de az nem fog közeledni hozzájuk.

Jeruzsálem és lakóinak biztonsága

Miben áll majd a biztonságuk abban a szörnyű időben? A válasz így hangzik: „igazság lesz az alapod”. Az igazságuk alapja Isten igazsága lesz, amely a Jézus Krisztus hite által van. De ez az igazság már most az övék. Ezért a lecke, amit az eljövendő dolgokból kell megtanulnunk, az a tökéletes bizonyosság, amellyel most rendelkezünk az ördög minden támadása ellen. Amilyen biztonságban lesz Isten népe a szent városban a gonoszokat elpusztító lángok közepette, olyan biztonságban van most is Sátán minden gonoszságával szemben, ha bízik az Úrban, és Őbenne marad. Sátán minden seregével együtt nem tud olyan látható vagy láthatatlan fegyvert előállítani, amely a test vagy a lélek elpusztítására szolgál, és amely áthatolhatna az Istentől kapott páncélon. „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai” (5Móz 33:27).

És senki sem ragadhat ki egyetlen szentet sem ezekből a védő karokból. Áldott legyen az Úr neve, akihez az igazak futnak és biztonságot találnak!

The Present Truth, 1900. április 5.

A