Izrael, a pogányok és a szombat
Ézsaiás 56:1-12
„1Így szól az Úr: »Tartsátok meg a jogot, és cselekedjetek igazságot, mert hamarosan eljön szabadításom, és feltárul igazságom!« 2Boldog az az ember, aki ezt teszi, és az ember fia, aki ehhez ragaszkodik: vigyáz, hogy a szombatot meg ne szentségtelenítse, és vigyáz, hogy keze ne tegyen semmi rosszat. 3Ne mondja az idegen fia, aki az Úrhoz csatlakozik: »Bizony, elkülönít az Úr engem népétől!« És ne mondja a herélt: »Íme, én kiszáradt fa vagyok!« 4Mert így szól az Úr: »A herélteknek, akik megtartják szombatjaimat, azt választják, amiben kedvemet találom, és ragaszkodnak szövetségemhez, 5azoknak házamban és falaim között emléket és nevet adok, mely többet ér fiaknál és leányoknál; örök nevet adok nekik, amely nem vész el. 6Az idegenek fiai pedig, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék az Úr nevét, és az ő szolgái legyenek; mindazt, aki vigyáz, hogy a szombatot meg ne szentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez, 7elvezetem szent hegyemre, és megörvendeztetem imádságom házában; égő- és véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házamat imádság házának hívják majd, minden nép számára.« 8Így szól az Úristen, aki összegyűjti Izrael száműzöttjeit: »Még gyűjtök hozzá, azokhoz, akik összegyűltek neki.« 9Mező vadjai mind, jöjjetek enni, ti, erdő minden vadja! 10Őrei vakok, mindnyájan tudatlanok; mindnyájan néma kutyák, nem tudnak ugatni. Álmodozva fekszenek, szeretnek aludni. 11A mohó kutyák nem tudnak jóllakni, és maguk a pásztorok sem tudnak figyelni; mindnyájan a maguk útjára tértek, mindenki a maga nyereségéhez, vég nélkül. 12»Jöjjetek, hadd hozzak bort, igyuk részegre magunkat! Legyen olyan a holnap is, mint ez a nap, sőt, még sokkal nagyszerűbb!«”
Ez egy nagyon átfogó fejezet, bemutatja az evangélium üzenetének alapvető egységét minden korban, és összekapcsolja a régi próféták napjait a mi időnkkel. Itt a törvény megtartására vagyunk buzdítva, tekintettel arra, hogy az Úr szabadítása közel. Ez összhangban van a Jel 14:7 üzenetével: „Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait”. Ebből a fejezetből megtudjuk, hogy az üdvösség feltételei Ézsaiás korában is ugyanazok voltak, mint ma, és hogy Isten és minden ember között levő kapcsolat - legyen az zsidó vagy pogány - egyáltalán nem változott az elmúlt négyezer év alatt.
Isten megparancsolja a pogányoknak, hogy tartsák meg a szombatot
Az emberek gyakran kérdezik: „Hol találjuk a Bibliában, hogy Isten a pogányoknak valaha is megparancsolta volna a tízparancsolat vagy a szombat megtartását?” A válasz, hogy az egész Bibliában megtaláljuk, mert Isten parancsolatai az egész emberiségre vonatkoznak, de ez a fejezet még inkább kiemeli ezt az igazságot. Először is, itt van az általános érvényű parancs: „tartsátok meg a jogot, és cselekedjetek igazságot”. Ezenkívül a jövevény, a pogány külön ki van emelve, és az Úr a szombat megtartásának feltétele mellett ígéretet tesz nekik. Ezután, mint Péter apostol idejében is, az ígéret mindazoknak szól, akik távol vannak (ApCsel 2:39). Nem kétséges tehát, hogy melyik napról van szó. Senki sem kételkedhet abban, hogy legalábbis a Krisztus első eljövetele előtti időkben a zsidók által megtartott napon kívül, a hét hetedik napján kívül egyetlen más napot sem neveztek szombatnak. Ez az a nap, amelynek megtartására a pogányok felszólítást kapnak. És mivel ez a konkrét felszólítás az Úr megváltásának közelségén alapul, ez azt jelenti, hogy az Ő eljöveteléig a pogányokhoz intézett felhívás a szombat megtartására továbbra is érvényes marad. „A szombat lőn az emberért”, és minden teremtménynek, aki ebbe a kategóriába tartozik, kötelessége Istennel szemben megtartani a szombatot.
Az Úr által elismert egyetlen nemzet
Isten csak egyetlen nemzetet ismer el a földön, és ez nem a föld nemzeteinek egyike. Ez a nemzet Izrael népe, amelyről Isten ihletésére Ézsaiás próféta így szólt: „oly nép ez, amely maga fog lakni, és nem számláltatik a nemzetek közé”. Ez a nép „igaz nép, a hűség megőrzője” (Ézsa 26:2), és ez nem jellemzi a föld egyetlen elismert nemzetét sem. Izrael népe, Isten választott népe, idegennek és jövevénynek számít ezen a földön (Zsid 11:13), nevét és állampolgárságát csak a mennyben ismerik el (Lk 10:20; Zsid 12:23; Fil 3:20 - KJV). Másrészt a „test szerinti pogányok” „Krisztus nélkül valók, Izráel közösségéből kirekesztve, az ígéret szövetségétől idegenek, és reménység és Isten nélkül valók ezen a világon” (Ef 2:11-12). Csak amikor Istenhez térnek, és Krisztus keresztjének vére által megbékélnek vele, akkor már nem idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe, akik az apostolok és próféták alapkövére épülnek, ahol a szegletkő maga Jézus Krisztus. (Ef 2:19-20). Isten örökkévaló szándéka, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkesszen (Ef 1:10), és Izrael az ország, amelynek Ő a feje. Ez a győztesek nemzete. Izrael fejedelmet jelent, és Krisztus minden alattvalója fejedelem, király, Krisztus pedig a királyok királya. Minden alattvalója magas rangú. Az Ő egész uralmában nincsenek „középszerű személyek”.
A pogányok Istene is
Ebből a fejezetből megtudjuk, hogy az Úr Ézsaiás korában éppúgy meg akarta menteni a pogányokat, mint ma. Soha nem volt olyan idő, amikor Isten kirekesztő volt, és egy bizonyos osztályra korlátozta volna magát. Ő akkor is a pogányok Istene volt, ahogyan most is az. (Róm 3:29-30). És Ő ma is ugyanúgy a zsidók Istene, mint akkor, hiszen nem űzte el népét. A szöveg azt mondja: „az Én házamat imádság házának hívják majd, minden nép számára”. Ezeket a verseket idézte Jézus, amikor megtisztította a templomot a vevőktől és az árusoktól (Mk 11:17). Látjuk tehát, hogy Isten a templomot soha nem kizárólag a zsidó nép számára rendelte. Isten soha nem akarta, hogy bárki is megfosztva legyen az Ő szentélyének kiváltságaitól. A fal, amely elválasztotta a „pogányok tornácát” a tulajdonképpeni szentélytől, amelybe csak zsidók léphettek be, a „közbevetett választófal” volt, amelyet maguk a zsidók emeltek fel önző büszkeségükben.
A pogányok egybegyűjtése Izraellel
Jézus azt mondta: „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.” (Jn 10:16). Ez pontosan ugyanaz a dolog, amit a tanulmányunk bemutat. „Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izrael elszéledt fiait: Még gyűjtök ő hozzá, az ő egybegyűjtötteihez!” Ugyanaz, amit Jakab idézett az apostolok és a vének jeruzsálemi találkozóján: „Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének, és ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva: Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt: Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi. Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit.” (ApCsel 15:14-18) Az Úr kezdettől fogva ugyanaz, és művei állandóak.
Az Úr nem cselekszik másképp az evangélium befejező részében sem, mint az elején. Ő elhívta Ábrahámot és kihozta őt a pogányok közül (Józs 24:2-3), amikor még csak egymaga volt (Ézsa 51:2). Izrael történelme során Isten folyamatosan embereket hívott ki a pogányok közül, mint például Ráháb, a parázna; Ruth, a moábita. Ők mindketten Krisztus test szerinti ősei közé tartoztak. Isten prófétákat is küldött a pogányokhoz, mint például Jónást, figyelmeztetve őket, hogy térjenek meg. Jeremiás próféta pedig már születése előtt fel lett kenve a pogányok prófétájává (lásd Jer 1:5, ahol a „nemzetek” szó megegyezik a más versekben fordított „pogányok” szóval). A Bibliában a „nemzetek”, „pogányok”, „népek” mind ugyanazt jelentik. Izrael a pogányok közül egy ember kihívásával kezdődött, majd sokak elhívása által épült fel. Azoknak az előítéletei ellenére épült fel, akik nem értették meg Isten tervét, és kizárólagossá akarták tenni az Urat, olyanná, mint amilyenek ők voltak. De Isten ígérete érvényes: „Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izrael elszéledt fiait: Még gyűjtök ő hozzá, az ő egybegyűjtötteihez!” És amikor az evangélium hirdetése által mindenki egybegyűl, akkor egyetlen nemzet lesz az egész földön, mert az Úr szava így szól: „Mert a nép és az ország, amely nem szolgál Nekem elvész.” (Ézsa 60:12) „És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy”. (Zak 14:9)
Így, az Izraellel egybegyűjtött nép mind szombattartó lesz. E nép jellemzője, hogy minden polgára meg fogja tartja az igazságot, Isten törvényét. Igazság által lesz erős (Ézsa 54:14). Azokról, akik engedelmeskednek e fejezetben bemutatott üzenetnek - „féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” - ezt olvassuk: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” (Jel 14:12). Istennek csodálatos ígéretei vannak a pogányok közül valóknak, akik lélekben és igazságban megtartják az Úr szombatját, és akik a Krisztusba vetett hitük által tagjai lesznek Isten házának, Izrael közösségének.
Az utolsó napok veszélyei
Az utolsó napok azért lesznek veszélyesek, mert „lesznek az emberek magukat szeretők, (...) inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” (2Tim 3:1-5) Ez a prófécia sok más bibliai próféciával együtt arra figyelmeztet bennünket, hogy Isten egyházában, azok között, akik az Ő nyájának legeltetésével és a veszélyekre való figyelmeztetésével vannak megbízva, lesznek olyanok, akik inkább saját magukat legeltetik, mintsem a nyájat, és mindezt a nyáj kárára teszik. (ApCsel 20:28-30; Ez 34:2-6). Az emberek szíve megnehezül a dobzódás és részegség miatt, ezért váratlanul jön reájuk az Úr napja. (Lk 21:34). Az étel és az ital lesz az utolsó napok csapdája. Nem arról van szó, hogy az emberek ne egyenek és igyanak, hiszen ez a természet szükséglete, amelyet Isten rendelt el, hogy nagyszerű eszköz legyen, amellyel elismerik és dicsőítik Őt. Az előző fejezetben Isten arra buzdítja az embereket, hogy egyék azt, ami jó. A probléma viszont, hogy az emberek megrontották Isten jó ajándékait, és mivel az étkezés csapdává vált számukra, eluralkodott rajtuk a kábultság szelleme. „De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy [az] a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.” Ez a fejezet olyan számunkra, mint egy figyelmeztetés. Vajon odafigyelünk-e rá?
The Present Truth, 1900. április 19.
A