A magasságban lakozók
Ézsaiás 57:1-21 (Lowth fordítás):
„1Az igaz elvész, és nincs senki, aki ezt szívére venné; a jámbor emberek elpusztulnak, miközben nincs, aki figyelne erre; mert a gonoszság miatt pusztul el az igaz. 2Eljut a békességre, megpihen nyugvóhelyén, aki az egyenes úton jár. 3Ti pedig lépjetek ide, boszorkányfiak, házasságtörő és parázna fajzat! 4Kin mulattok? Kire tátjátok szátokat, öltitek ki nyelveteket? Vajon nem hitehagyott gyermekek vagytok-e, egy hamis mag? 5Akik vágytól égtek a tölgyfáknál, minden zöldellő fa alatt; akik feláldozzátok a gyermekeket a patakvölgyekben, a sziklahasadékok alatt. 6A patakvölgy sima köveiben van részed, ezek, ezek a te osztályrészed! Nekik öntöttél italáldozatot, és mutattál be ételáldozatot is. Vajon ezekbe én belenyugodjam? 7Magasba emelkedő hegyen helyezted el fekvőhelyedet, oda is felmentél áldozatot bemutatni. 8Az ajtó és az ajtófélfa mögött helyezted el emlékjeledet. Bizony, tőlem távol fölemelted a takarót, felmentél, kiszélesítetted fekvőhelyedet, és szövetkeztél velük; szeretted fekvőhelyüket, meztelenségüket láttad. 9Olajjal mentél a királyhoz, és bőven használtad kenőcseidet. Messzire küldted követeidet, és leszálltál egészen az alvilágig. 10Sok utadon elfáradtál, de nem mondtad: »Hiábavaló!« Erődet újra visszanyerted, ezért nem gyengültél el. 11Kitől rettegtél és féltél, hogy hűtlen lettél, nem emlékeztél meg rólam, és nem gondoltál rám szívedben? Talán mivel hallgatok már régóta, azért nem félsz engem? 12Én adom tudtul igazságodat, és azt, hogy tetteid nem használnak neked. 13Amikor kiáltasz, mentsenek meg téged bálványgyűjteményeid! De mindnyájukat elviszi a szél, elragadja a fuvallat. Aki azonban bennem keres menedéket, örökli a földet, és birtokba veszi szent hegyemet. 14Ezt mondják: »Töltsétek fel, töltsétek fel, egyengessétek az utat, vegyétek el a buktatót népem útjából!« 15Mert így szól a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve: »Magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos lelkűvel is ott vagyok, hogy életet adjak az alázatosak lelkének, és éltessem a megtörtek szívét. 16Mert nem perlekedem örökké, és nem haragszom mindvégig; mert elalélna színem előtt a lélek, a lehelet, melyet én alkottam. 17Kapzsiságának bűne miatt haragudtam meg, megvertem őt, és elrejtőztem haragomban, ő pedig hűtlen szívvel ment a maga útján. 18Útjait láttam, de meggyógyítom őt; vezetem őt, és vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak. 19Megteremtem a hála gyümölcsét az ajkakon; békességet, békességet a távol és közel levőnek – mondja az Úr –, és meggyógyítom őt.« 20»De az istentelenek olyanok, mint a háborgó tenger, mely nem tud megnyugodni, vize sarat és iszapot vet fel. 21Nincs békességük az istenteleneknek« – mondja az én Istenem.”
Az utolsó napok kilátása
Ez a fejezet egy képet tár fel előttünk az utolsó napokról, közvetlenül az Úr eljövetele előtti megpróbáltatás idejéről. Az olvasónak emlékeznie kellene arra, hogy a régi Babilon pusztulása, valamint Jeruzsálem pusztulása - amely csak babiloni lelkülete miatt következett be – az utolsó napokban bekövetkező nagyobb pusztulást vetítette előre. Azokra az időkre jellemző volt az arrogancia, az Isten elutasítása, az én felmagasztalása és az igazsághoz hűségesek üldözése. Ugyanez lesz az Emberfia eljövetelének napjaiban is, csak sokkal nagyobb mértékben. „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői”. „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.” (2Tim 3:1-4, 12-13) Mindez a gonoszság megtalálható lesz Krisztus úgynevezett egyházában, és Isten állítólagos szolgái lesznek a megvetett hívők üldözésének vezetői, akárcsak a régi időkben, amikor a római Babilon volt az uralkodó. Emlékezzünk vissza, hogy a múlt heti tanulmányunkban, az Ézsaiás 56. fejezetében, amelyben arról olvasunk, hogy a szombatról szóló igazság Isten népe egybegyűjtésének a mércéje, az őrállók úgy voltak bemutatva, mint akik önmaguknak élnek. És amikor az ember csak azért él, hogy önmagának kedvezzen, akkor természetesen megveti a jókat.
A lelki paráznaság és annak gyümölcsei
Tanulmányunk 3. verse a Jelenések 17:1-6 versben leírt parázna és hitehagyott egyház gyermekeihez szól. Az egyház Krisztus jogos menyasszonya, mert tagjai megszabadultak a bűntől, hogy máséi legyenek, „azéi, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjenek Istennek” (Róm 7:4). Amikor az úgynevezett egyház eltávolodik „a Krisztus iránti tisztaságtól és őszinteségtől” (2Kor 11:3), és elhagyja az Ő törvényét, akkor a paráznaság legalacsonyabb fokára süllyed. A gonosz mindig ellentétben áll a jóval. Ezért olvasunk a 4. és 5. versben arról, hogy a „hamis mag”, a parázna gyermekei részt vesznek a jók kigúnyolásában és akár halálig is üldözik őket. Ez megegyezik a Jel 17:6 vers szavaival: „És láttam, hogy az asszony részeg volt a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.” A Jak 5:5-8 verseiben arról olvasunk, hogy a tobzódás és az igazak üldözése jellemző lesz az utolsó napokra, és az imént említett Jelenések könyvének versei megmutatják, honnan indulnak ezek az üldözések. Hasonlítsuk össze a tanulmányunk 7-9. verseit a Jel 18:7-9 verseivel, ahol az egyháznak a világi hatalommal való kacérkodásáról kapunk képet, amelynek során az egyház magas pozíciót és gazdagságot szerez. Ezek a pontok teljes mértékben meghatározzák, mely időre vonatkozik a tanulmányunk és az események, amelyekre utal. Most, hogy ezek a dolgok meg vannak határozva, a tanulmányunk többi részét már könnyű megérteni.
A gonoszok miatt pusztul el az igaz
Ahhoz, hogy helyesen értsük ezt a fejezetet, azt is meg kell jegyeznünk, hogy a héber nyelvű szövegben az első vers nem tartalmazza a „jön” szót. Következésképpen Lowth és sok más bibliafordító kihagyta a fordításból. A héber nyelvben ez egy összetett szó, és ugyanaz, mint a „miatt” az 1Móz 47:13 versben: „Kánaán földje elalélt az éhség miatt”. Hasonlóképpen az 1Móz 36:7 versben: „a föld, amelyen tartózkodtak, nem bírta eltartani őket nyájaik miatt”. És az 1Móz 27:46 versben: „belefáradtam az életbe a hettita leányok miatt”. Ugyanez a szó szerepel e fejezet 16. versében is, ahol a „előtt” szóval adják vissza, de a jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a szó a „miatt” jelentéssel bír. Ha Isten örökké haragudna, akkor az emberek lelkei elepednének az Úr miatt vagy az Úr által. Ebből a példákból láthatjuk, hogy ha a Revized fordítás margóján lévő szót beillesztették volna a szövegbe, akkor a helyes kijelentést kaptuk volna, vagyis: „az igazak elpusztulnak, és senki sem veszi szívére. Az irgalmasok elvesznek, és senki sem veszi tudomásul, hogy a gonoszság miatt pusztul el az igaz.”
A hagyományos fordítás azt a gondolatot kelti bennünk, hogy Isten azért ragadja el az igazakat, hogy megmentse őket az eljövendő gonosztól, holott a helyes fordítás azt tanítja, hogy az utolsó napon az igazak a gonoszok miatt pusztulnak el. A héber szó, amelyet az „elragad” szóval fordítanak, az erőszak alkalmazására utal. Az utolsó napokban, amikor a hitehagyott egyház teljesen elutasítja a Szentlelket, és az érvénybe lépett rendelet mindenkinek szabad kezet ad az igazak megölésére, biztosak lehetünk abban, hogy egy igazat sem ölnek meg, mert Isten népének minden tagja meg lesz szabadítva a nyomorúság idején (Dán 12:1). Haláluk nem eredményezné senki megtérését, és az Úr nem fogja megengedni, hogy feleslegesen kiontassék az ártatlan vér. Előtte azonban a mártírok vére még magvetés lehet, amely lelkek aratását eredményezi, ezért sokan kénytelenek lesznek életükkel bizonyságot tenni az igazságról.
Miért ne? Miért csóválná bárki is a fejét egy ilyen kijelentésre? A világ mindig ellenségeskedésben van Istennel. És mivel a gonosz emberek egyre gonoszabbak lesznek, hogyan lehet azt feltételezni, hogy az utolsó időkben kevesebb lesz az üldözés, mint korábban? A Dániel 7. fejezetében szereplő kis szarvról, amely a modern Babilont, a hitehagyott egyházat jelképezi, ezt olvassuk: „Láttam, hogy ez a szarv hadakozik a szentek ellen, és legyőzte őket. Mígnem eljött az öreg korú, és az ítélet adaték a magasságos egek szentjeinek; és el nem jött az idő, hogy a szentek elnyerjék az országot.” Azok, akik a vég közeledtével könnyebb időkre számítanak az Úr szolgálatában, szörnyen fognak csalódni.
A kicserélt emlékmű
A 8. versben ezt olvassuk: „Az ajtó és az ajtófélfa mögött helyezted el emlékjeledet.” Ez nyilvánvalóan ellentétben áll Isten emlékművével, amely a negyedik parancsolat szerinti szombat, a hét hetedik napja. E törvény szavait „a ház ajtófélfáira és a kapura” kellett írni (5Móz 6:4-9), annak jeléül, hogy Isten és az ő törvénye a ház ura. Ehelyett azonban az „egyház” a maga jelével rendelkezik, és az isteni tekintélyre való legkisebb utalása nélkül vezette be a hét első napjának megtartását annak jeleként, hogy elfoglalja Isten helyét, és magát Istennek állítja be. Ez a lelki paráznaság és bálványimádás megkoronázása. A szombat kérdése fogja kiváltani az utolsó napokban az üldözést, valamint az a kérdés, hogy kit kell elismerni egyedüli legfelsőbb tekintélynek, Istent vagy „az egyházat”.
Áldás a megvetettek és üldözöttek számára
De még ha lehetséges is, hogy a gonoszok megölik az igazakat, és ezt senkit sem veszi szívére, hanem a vétkesek közé számláltatik, azért ő „békességben nyugszik”, míg a gonoszok számára, akik biztonságukkal és hatalmukkal dicsekednek, nincs békesség. Az emberek elvethetik az alázatosok nevét, akik az igazságért esnek majd el, és elveszettnek tekinthetik őket, de a mennyei hang különösen az utolsó napok veszedelmeiről és üldöztetéseiről szólva, ezt mondja: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.” (Jel 14:13) Mert nem szabadna azok közül senkit sem gyászolnunk és siratnunk, akik az Úrban halnak meg, mint azokat szokták, akiknek nincs reménységük. De különleges áldás hangzik azok számára, akik elesnek az igazság és a tévedés közötti utolsó harcban. Akiket a világ és a világi egyház a leginkább megvet, éppen ők azok, akiket az Úr a legjobban értékel.
Ők a magasban fognak lakni. „Mert így szól a Fölséges és Magasztos, aki az örökkévalóságban lakik, és akinek Szent a neve: »Magasságban és szentségben lakom, de a megtört és alázatos lelkűvel is…«” Egyszerre lakik mindkét helyen. Miközben Isten a magas és szent helyen lakik, az alázatos és bűnbánó szívekben is ott van. Hogyan lehetséges ez? Mert az ilyenek szíve az Ő szentélye, Isten lakhelye a Lélek által. Ő felmagasztalta őket, Krisztussal együtt ültette a maga jobbjára a mennyekben és uralmat adott nekik „minden fejedelemségen és hatalmasságon” (Ef 1:19-23; 2:4-6).
Az ígéret így szól: „És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon.” (Jel 2:26) Akiket a világ urai elpusztítanak, azok az igazi uralkodók, és hatalmuk soha nem nagyobb, mint amikor feláldozzák testüket, hogy ne imádjanak hamis istent. E világ királyai és az „egyház fejedelmei” az ítéletig nem fogják tudni, hogy hány munkásruhába öltözött királyt adtak mártírhalálra. Ahogyan cselekedtek Krisztussal, ugyanúgy cselekednek majd az Ő hűséges követőivel is. Milyen csodálatos gazdagság rejlik „Krisztus gyalázatában”, és milyen kiváltság, hogy osztozhatunk benne!
De van remény mindenki számára. Az Úr nem gyönyörködik a gonosz halálában, hanem abban, hogy ha megtér gonosz útjáról és él. Így küldi el Krisztust, aki „békességet hirdet a távol és közel levőnek”. Az Úr gyógyulást tartogat mindazok számára, akik hozzá fordulnak. Haragja csak egy pillanatig tart, míg irgalma örökké. Istenünk hosszútűrése üdvösség, és nagy az Ő üdvössége. Jézus azokért imádkozott, akik megölték őt, és Péter a Szentlélek által így szólt azokhoz, akik Krisztus árulói és gyilkosai voltak: „bánjátok meg azért és térjetek meg”. Íme itt a kellemetes idő, íme itt az üdvösség napja!
The Present Truth, 1900. április 26.
A