Egy örömteli nap

Ézsaiás 58:1-14 (Lowth fordítás):

„¹Kiálts teli torokkal, ne kíméld, hanem emeld fel hangodat, mint a harsona! Hirdesd népemnek az ő bűnét, és Jákob házának az ő vétkét! ²Engem keresnek nap mint nap, és szeretnék megismerni útjaimat, mint olyan nemzet, mely igazságot cselekszik, és Istene döntését nem hagyta el. Igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének közeledni Istenhez. ³»Miért böjtöltünk, ha nem láttad, miért sanyargattuk lelkünket, ha nem tudsz róla?« Íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. ⁴Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul. Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok! ⁵Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és Jehova előtt kedves napnak? ⁶Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! ⁷Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! ⁸Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és Jehova dicsősége zárja soraidat. ⁹Akkor majd, ha szólítod, Jehova válaszol, ha kiáltasz, így szól: »Íme, itt vagyok!« Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ¹⁰ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. ¹¹Jehova vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize. ¹²Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat, a régi nemzedékek alapjait megerősíted; a rések befalazójának neveznek majd téged, aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. ¹³Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon, a szombatot gyönyörűségnek nevezed, s Jehova szent napját dicsőségesnek, és megdicsőíted azzal, hogy nem jársz a magad útjain, nem keresed kedvtelésedet, és nem folytatsz szóbeszédet: ¹⁴akkor gyönyörködni fogsz Jehovában, felviszlek a föld magaslataira, és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével. Bizony, Jehova szája szólt.”

A tanulmányozó észreveheti, hogy bár Ézsaiás egész könyve egyazon időszakhoz kapcsolódó üzenet, az utolsó fejezetek mindegyike külön-külön is teljes egészet alkot. Mintha a próféta maga végezte volna a felosztást, és minden egyes fejezet egy-egy adott nap prédikációja lenne. A mai napra szóló tanulmány a gyűjtemény egyik leggazdagabb leckéje, és az egynapos tanulmány csak bevezetőt nyújt számunkra.

Ebben a tanulmányban a szöveg bizonyos embereknek szól, és arra buzdítja őket, hogy egy konkrét üzenetet adjanak át Isten állítólagos népének. A korábbi fejezetben az Úr kijelentette, hogy az általa rendelt őrzők - a szolgák, akiket a nyáj őrzésére és legeltetésére rendelt - olyan pásztorok, akik „vakok mindnyájan, mit sem tudnak, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni; álmodók, heverők, szunnyadni szeretők”. Ezért felhívást intéz mindazokhoz, akik meghallják az üzenetet, hogy emeljék fel a hangjukat, mint a trombita, hogy felébresszék a népet veszélyes álmából. Ez azt bizonyítja, hogy az utolsó napokban Istennek lesznek emberei, akik hirdetni fogják figyelmeztető üzenetét, olyan emberek, akiket nem ismernek el a „papság” között, de akiket az jellemez, hogy szeretik az Urat, ismerik az Ő hangját és követik Őt.

Mondd el a teljes igazságot!

Az Úr azt mondja: „ne kíméld”, azaz ne tarts vissza semmit, ne rejts el semmit. Ez a kifejezés ugyanaz, mint az 1Móz 39:9 versben, ahol József azt mondja Potifárról: „semmit sem tiltott meg tőlem”. Pál apostol engedelmeskedett Isten parancsának, ezért azt mondhatta az efézusi véneknek: „semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem nektek, és tanítsalak titeket”, „mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát” (ApCsel 20:20,27). Igaz, hogy Jézus azt mondta tanítványainak keresztre feszítése előtt: „még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Jn 16:12). Aki azonban ezt a kijelentést arra használja, hogy visszatartsa emberektől azt az igazságot, amelyet Isten neki nyilatkoztatott ki, az figyelmen kívül hagyja Jézusnak a 13. versben elmondott szavait: „De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek.” Isten azért ad világosságot szolgáinak, hogy azok továbbadhassák másoknak, és aki valamit visszatart az Ő népétől, az hűtlen ahhoz, ami rábízatott. Természetesen ítélőképességre van szükség ahhoz, hogy tudjuk, mikor és hogyan mutassuk be az igazságot a különböző embereknek, de ez nem a saját világi ítélőképességünk, hanem Isten Lelkének ítélőképessége kell, hogy legyen. Akit Isten Lelke vezet, az meg tudja ítélni, hogy az ember, akivel találkozik, van-e olyan lelkiállapotban, hogy meghallgassa az igazság bizonyos részeit, vagy beszélhet az igazság bármely témájáról. Aki azonban visszatartja a rábízott igazságot, és a maga mentségére idézi Krisztus következő szavait: „még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok”, az kiáll a küldöttek közül, és Istennel egy szintre helyezi saját magát. Az Úr nem kivételez senkivel. Nem hív félre valakit, hogy olyat súgjon a fülébe, amit nem akar, hogy mások halljanak, hanem mindenkinek mondja, amit a legközelebbi tanítványoknak mond. Világosan nyilatkoztatta ki magát az Úr? Akkor ez a bizonyítéka annak, hogy vannak lelkek, akik arra várnak, hogy te elvidd nekik az üzenetet. Ne tartsd vissza, hanem keresd a megfelelő alkalmat, hogy megvalld azt.

Óvás a külsőségektől

Ez a fejezet elsősorban a böjttel kapcsolatos, amit nagyon félreértettek és elferdítettek. Az emberek általános törekvése az, hogy a böjtöt pusztán formává, külsőséggé tegyék. Így tettek a régi idők farizeusai is, és az ő példájuk ellen Isten így szólt: „Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek.” (Mt 6:16) „Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván.” Ebben a fejezetben azt olvassuk, hogy az emberek nagyon tevékenyek abban, amit örömmel „vallási kötelességeknek” neveznek. Gyakran járnak gyülekezetbe, szívesen hallgatják az ott elhangzott prédikációkat, böjtölnek és gyötrik lelküket, és minden külsőség után úgy viselkednek, mint akik igazságot cselekszenek, de Isten, aki a szívet és az életet vizsgálja, ismeri őket. Nem a vallomásuk alapján ítéli meg az embereket, nem a buzgóság alapján, amellyel gyülekezetbe járnak, nem az imádságaik hossza vagy gyakorisága alapján, hanem a „cselekedeteik alapján”. Azok, akik „vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják”, a leggonoszabb bűnösöknek számítanak. „Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” (1Jn 2:6) Hogyan járt Ő? „Széjjeljárt jót tévén és meggyógyítva mindenkit, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt ő vele.” (ApCsel 10:38) Azok, akiknek ez a fejezet kifejezetten szól, vallásukat úgy alakítják ki, hogy bizonyos napokon böjtölnek és bizonyos időszakokban „megtagadják önmagukat”, ezzel megvallják, hogy az idő többi részében önmaguk elégedettségére élnek. Minél kevesebb keresztény életerő van egy népben, annál lelkiismeretesebbek lesznek a formák és a különleges vallási napok betartásában. Az ilyen magatartás azonban nem tetszik az Úrnak. Olvassátok el ennek a próféciának a legelejét (Ézsa 1:11-15)!

Mi a böjt?

A böjtölés önmagában nagyon egyszerű dolog. Az ételektől való teljes tartózkodásból áll. Célja az, hogy a böjtölő számára hangsúlyozza, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik, és hogy egyedül Isten az, aki fenntartja és életben tartja őt. Emlékeztetnie kell, hogy semmi sem az övé, amije van, hanem a „mindenek Istenétől és Atyjától” származik, és amit kap, az egyformán a testvérét is illeti. Csak azért adatik a kezébe, hogy az Úr gondnokaként használja fel.  Ezért az a kedves böjt az Úr előtt, amelyben kenyeret adnak az éhezőknek és a szegényekről gondoskodnak.

Mit eredményez az igazi böjt?

Bár lehetetlen, hogy valaki állandóan böjtöljön, a böjt hatásának mégis folyamatosnak kell lennie, és nem érhet véget a böjt napjával. Az Úr sem akarja azt, hogy állandóan böjtöljünk, hiszen „bőségesen megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra”, és azt mondja, hogy azt együk, ami jó. Így evésünket az egyik elsődleges eszközévé teszi annak, hogy saját magát és evangéliumát kinyilatkoztassa nekünk. Az Úr nem gyönyörködik abban, ha az ember sanyargatja lelkét egy napig, nem gyönyörködik az ember vezeklésében. Az Úrnak szánt igazi böjt azonban az, amely túlmutat az ételtől való egynapi tartózkodáson, és az egész életre kihat. Vita tárgyává tenni a böjtöt vagy bármely más vallásos cselekedetet felettébb visszataszító az Úr számára. A formákról való vitatkozás helyett Isten igaz népe Isten igazságát fogja felfedezni az életében. A veszekedés vagy a vita még egyetlen lelket sem térített meg. A megtérés csak Krisztus élete által történik, és mivel Ő a mennyben van, elrejtve az emberek szemei elől, ezért halandó testben kell megnyilvánulnia.

Így az Úr előtt kedves böjt az, amely megnyitja a gonoszság bilincseit, és szabadon engedi az elnyomottakat. Természetesen ez elsősorban azt jelenti, hogy saját bilincsei megnyíltak, és ismeri azt a szabadságot, amellyel Krisztus szabaddá tette az embereket. A böjtnek tehát az a célja, hogy az ember közelebbi kapcsolatba kerüljön Krisztussal, és jobban megértse az Ő életét, és ennek az ismeretnek és közösségnek tartósnak kell lennie. Gyümölcsei az adott böjti időszakot követő minden napon megmutatkoznak. Az embereknek tudniuk kell, hogy böjt volt, de nem egy bejelentésből, hanem annak eredményeiből. Eltéveszti a célját az a böjt, amely még mindig a rabság igája alatt tartja azt, aki böjtölt. A böjt alatt sem szabad szomorúnak látszanunk, mintha kínoznának, mert a fejet olajjal elárasztani az Úr jóságával csordultig tele poharat jelent (lásd Zsolt 23:5). Miközben a test érzi az éhség kínjait, az embernek örülnie kell annak, hogy részese Krisztus szenvedéseinek, mert megérti az Úr megtartó erejét. Látja, hogy amilyen nagy az élet és az erő, amelyet Isten látható ajándékaiban kapunk, olyan végtelen élet van számunkra, amely túlmutat érzékszerveink érzékelésén. Ez a böjt által hangsúlyozott tudás teszi a böjt napját az öröm napjává.

Szabadulás a sötétség hatalmából

Csodálatos ígéreteket kapnak azok, akik megtartják az Úr által elfogadott böjtöt, és a tőle kapott szabadság ismeretét arra használják, hogy másokat megmentsenek az ördög csapdájától. Egész nap az Úr arcának világosságában járnak, és az igazságban magasztaltatnak fel (vö. Ézsa 58:8 és Zsolt 89:16-17 verseit). Olyan szövetségben vannak az Úrral, hogy még a sötétségük is világosság lesz (vö. 8.,10. verseket a Zsolt 139:12 verssel). Milyen csodálatos kiváltság! A lélek teljesen megszabadul a sötétség hatalmától, és Isten szeretetének országába, a Fiú országába költözik (lásd Kol 1:12-13).

Egészség az igazi imádóknak

„Gyógyulásod gyorsan kivirágzik.” Az istenfélelem a mostani és az eljövendő élet ígérete. Hogyan olvashat egy hívő ilyen bibliaverseket, ha mégis azt hiszi, hogy szükséges Isten népének betegségben szenvednie? Semmi sem lehet világosabb annál, hogy az Úr egészséget ígér mindazoknak, akik értelmesen és igazságban szolgálnak neki (2Móz 23:25). Ez nem önkényes, hanem egy elhatározott szándék eredménye. Vegyük észre, hogy itt szoros kapcsolat van a táplálkozás és az egészség között. Az emberek közt az a szabály, hogy csak az étvágyukat veszik figyelembe, és azt esznek, amit szeretnek. A legtöbb ember csak az evés öröméért eszik, nem pedig azért, hogy tökéletes élete legyen, és ezzel legyőzi önmagát. Bár pillanatnyi örömöt éreznek, miközben a finom falatok lecsúsznak a torkukon, az élet törvényeinek figyelmen kívül hagyása következtében átélt szenvedés szinte folyamatos. Azok, akik csak azért esznek, hogy életükkel Istent dicsőítsék, nemcsak hogy örömet szereznek az elfogyasztott ételből, hanem folyamatosan Isten örök életének örömével telnek be.

Az életadók

Krisztus azt mondta azokról, aki hisznek Őbenne, hogy a szívükből élő víznek folyói fognak ömleni. Az élet, amelyet a hívők az Úrtól kapnak, áldások folyójaként árad mások számára. Az alkalmi böjt arra emlékeztet bennünket, hogy csak Isten ereje által élünk, és csak azzal a céllal kellene együnk, hogy az életet a maga teljességében és tisztaságában kapjuk. Arra is emlékeztet bennünket, hogy Isten a táplálék adományozója, és hogy ugyanúgy életben tud tartani bennünket, amikor a föld nem hoz termést, mint amikor nagyon termékeny. „Vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is”, vagy egy másik fordítás szerint: „az éhínség idején”. Aki megosztotta utolsó kenyérhéját az éhezőkkel, és megtapasztalta, hogy „a vékabeli liszt el nem fogy”, az nem fog félni, amikor éhínség támad a földön, mert tudja, hogy kiben bízik. Csontjai ugyanolyan kövérek lesznek a szükség idején, mint a bőség idején, mert Isten, aki a sziklát vízforrássá változtatja, még a sivatagi homokból is bőséges vizet ad inni. Mindezeknek ismerete az igazi böjtben mutatkozik meg, ami a kenyér megosztását jelenti a rászorulókkal. Ez az ismeret - a nagy Teremtővel való kapcsolat ismerete - csak örömmel tölthet el. Ahelyett, hogy éheznél, te magad „olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy”. Vagyis, még ha szegény is vagy, mindig van mit megosztanod a rászorulókkal, mert a világegyetem Istenének kincstárából meríthetsz. „Mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.” (2Kor 6:10)

Isten igazságába burkolva

„A te igazságod előtted jár.” Ez azt mutatja, hogy az igazság nem magunktól, hanem az Úrtól származik. Az embertől származó igazság vele együtt jár, de itt egy olyan ember képét látjuk, akit az Úr élete vesz körül. Az ő igazsága az Isten igazsága, amely a Jézus Krisztus hite által van, előtte jár és mögötte, az Úr dicsősége az ő védelme. Az igazság és annak dicsősége bástyaként veszi körül, amelyet a sötétség és a bűn nem tud áthatolni.

A szombat megtartása

Az evangélium utolsó üzenete az, hogy féljük Istent, neki adjunk dicsőséget, és imádjuk Őt, aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait (Jel 14:6-7). Istennek dicsőséget adni azt jelenti, hogy megtartjuk parancsolatait. Hasonlítsuk össze a Préd 12:13-14 verseit a Mt 5:16 versével. Itt tehát a dicsőség, amelyet Istennek adunk, aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait, kétségtelenül a szombatra utal, amely ennek a műnek az emlékünnepe. (2Móz 20:8-11). Az evangélium utolsó hirdetése nagyon hangsúlyossá teszi az Úr szombatját, mert az Úr szombatja nyugodalmat és az Úrba vetett teljes bizalmat jelenti. Ez kell, hogy legyen azoknak az állapota, akik felkészültek az Ő eljövetelére. A negyedik parancsolat szombatjának megtartása nem a cselekedetek általi üdvösséget, hanem az Úrban való megnyugvás általi üdvösséget jelenti. Ez nem szenvedés, hanem öröm. Aki a szombatot nehéz próbatételnek látja, az soha nem tartotta meg, és nem tudja, mi az. A szombat öröm. Ez az Úr szent és tiszteletreméltó napja. Ezért óvakodjunk attól, ahogyan ők viszonyulnak hozzá.

Isten szent napja

Nem szabad félreértésnek lennie az itt említett nappal kapcsolatban. Az Úr azt mondja: „az én szent napom”. Ez tehát egy bizonyos nap, amelyet Ő minden más nap fölött sajátjának vall. Melyik ez a nap? „A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja.” Vagyis a hét hetedik napja, amelyet általában szombatnak neveznek, amely a hatodik napot, a pénteket, a mohamedánok imanapját követi, és amely után a hét első napja, a vasárnap következik, amelyet a pápaságnak sikerült a kereszténységben az Úr napja helyett bevezetnie. Jézus a szombat urának vallotta magát arról a napról szólva, amelyet a zsidók állítólag megtartottak, és amellyel kapcsolatban tévesen azzal vádolták Őt, hogy megrontja. Az Úr napja tehát a hét hetedik napja, az a nap, amelyet Krisztus idejében és most is a zsidók külsőleg megtartanak, de szellemiségének ismerete nélkül. Mindazoknak, akik tisztelik az Urat, az Ő napját is tisztelniük kell, amelyről Ő azt mondja, hogy tiszteletreméltó.

A szombat megtartásának öröme

De a böjthöz hasonlóan a szombat eredményei sem érnek véget a hétnek azon napjával, amelyet az Úrban való pihenés jeleként tartunk meg. A hetedik nap megtartása, amelyen Isten minden munkájától megpihent, folyamatos pihenést jelent Őbenne. Nemcsak ezen a napon nem szabad a saját kedvteléseinket végeznünk, vagy haszontalan szavakat mondanunk, hanem egyetlen napon sem. Soha nincs jogunk saját önző kedvtelésünket kielégíteni vagy hiábavaló szavakat kiejteni. Olyan közel kell lennünk az Úrhoz, és olyannyira az Ő életéhez kell igazodnunk, hogy vallásunk ne abból álljon, hogy egy bizonyos időben bizonyos formákat és szertartásokat betartunk, hanem abból, hogy folyamatosan istenfélő életet élünk. Az igazi szombattartás egész héten át tartó istenfélelmet jelent. Ha a saját kedvtelésünk kielégítésének tilalmát, a saját utunk járását, vagy a hiábavaló beszédtől való tartózkodást csak szombatra korlátozzuk, akkor nem értjük meg ennek az egész fejezetnek az értelmét, amely folyamatos, nem pedig alkalmi szolgálatra tanít bennünket. „Akkor gyönyörködni fogsz az Úrban.” A szombat nyugodalmának áldása az egész hétre kiterjed, és a lélek ünnepelni fog a szombat gyönyörében. Az igazi szombattartó a föld magaslatain álló király lesz, és egész élete egy fényes, örömteli nap lesz. Ó, fogadjátok el ezt a csodálatos üzenetet, és gyönyörködjetek magában az Úrban!

The Present Truth, 1900. május 3.

A