Egy halott formalizmus 1.

A.T. Jones

A hitetlen Izrael, mivel nem rendelkezett a hit általi megigazulással, és így nem értékelték azt a nagy áldozatot, melyet a mennyei Atya hozott értük, ezért csak az áldozatok által keresték az igazságot, és az áldozatokhoz kapcsolódó érdemekre támaszkodtak. Ezáltal eltorzították a szolgálat minden formáját, és mindazt, amit Isten létrehozott az élő hit kifejezésének eszközeként, pedig ilyen formában e szolgálatnak már nem volt igazi jelentősége, csak maga Krisztus jelenléte és ereje által.

És még ez sem volt elég. Mivel nem találták meg az igazság békéjét és elégedettségét ezekben a szolgálatokban - amelyeket az Úr teljesen más céllal hozott létre - ezért több tízezer hagyományt, követelést és megkülönböztetést halmoztak fel, amiket ők maguk találtak ki, és mindezt abban a hiábavaló reményben, hogy igazságot találnak. Mert, amit a rabbik gyakorlatilag tanítottak, az nem volt más, mint egy kétségbeesett vallomás, nevezetesen: „Ha egyetlen ember képes lenne egy napig megtartani az egész törvényt anélkül, hogy egy ponton megsértené azt, - sőt ha csak egy ember megtartaná a törvénynek azt a pontját, amely a szombat megfelelő megtartására utal - akkor Izrael gondjai véget érnének, és végre eljönne a Messiás.” (Farrar, Life and Work of St. Paul, 37. o, Lásd még a 36, 83 o).

Mi írhatná le jobban - mint ezek a szavak - a halott formalizmust? És mindezzel a hiányossággal, amivel tisztában voltak saját életükben, véleményük szerint volt elegendő érdem mindabban, amit tettek, hogy sokkal jobbnak tartsák magukat, mint más emberek, és hozzájuk képest mindenki más csak kutya volt.

Nem ugyanaz a helyzet azokkal, akiket az Úr egy szabadon gyakorolt élő hit alapján igaznak tart. Mert amikor az Úr igaznak tart egy embert, akkor az valóban igaz Isten előtt, és ezzel el van választva teljesen a világ minden emberétől. De ez nem valamilyen személyes tulajdonságnak vagy „érdemnek” köszönhetően, amit az ember tett. Minden az Úr tökéletességének és munkájának köszönhető. Az az ember pedig, akiért ezt megtette, tudja, hogy önmagában nem jobb, mint bárki más, hanem Isten igazságának fényében, amiben Isten részesítette, és a hit alázatában örömmel jobbnak tart másokat önmagánál. (lásd Fil 2:3) Azzal, hogy elismerték a saját munkájukat, és tetteik érdemei alapján jobbnak tartották magukat az összes többi embernél, ezáltal automatikusan teljesen az önigazulás talajára helyezték magukat, ami a farizeizmust jellemezte. Annyira jobbnak tartották magukat minden embernél, hogy az összehasonlítás teljesen ki volt zárva. Azt hirdetni, hogy „Isten nem részrehajló”, számukra romboló forradalomnak tűnt.

Közben milyen volt a valós életük? Ó, tele volt igazságtalansággal, elnyomással, rosszindulattal, irigységgel, ellenségeskedéssel, versengéssel, pletykával, képmutatással, kicsinyességgel, és közben dicsekedtek azzal, hogy a törvényt nagy becsben tartják, de valójában a törvény megsértésével gyalázták Istent. Szívük tele volt gyilkossággal, és nyelvükkel hangosan kiáltottak egyik-másik testvérük vére után, de ennek ellenére nem léphették át egy római bíróság küszöbét, mert ezáltal úgymond „tisztátalanokká” válnak! Szigorú szombattartók voltak, de a szent napon kémkedtek, és összeesküdtek a gyilkolásra.

Hogy mit gondolt az Isten, és még mindig mit gondol ezekről az utakról, a Szentírás két rövid történeten keresztül mutatja be. Ez volt az Ő Igéje Izraelnek, amikor még élvezték az Úr kegyelmét: „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, nem gyönyörködöm összejöveteleitekben.   Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nekem, sőt ételáldozataitokkal, nem kedvelem őket; rá sem tekintek a kövérjéből való békeáldozataitokra. Távoztasd el tőlem énekeid zaját, nem akarom hallani hárfáid pengését. Hanem áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!”

Körülbelül ugyanabban az időben Júdának ugyanezeket mondta Isten más szavakkal: „Halljátok az Úr beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füledbe Istenünk tanítását, Gomora népe! Mire való nekem véresáldozataitok sokasága? – ezt mondja az Úr. Megelégeltem a kosok egészen elégő áldozatait és a hizlalt marhák kövérjét. A bikák, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm. Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja tőletek, hogy udvaraimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, az illatáldozat utálatos előttem. Újhold, szombat és ünnepre hívás? Bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlöli a lelkem, terhemre vannak, elfáradtam viselni. Ha kitárjátok kezeteket, elrejtem szememet előletek. Sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, akkor sem hallgatom meg: kezetek vérrel van áztatva.”

„Mossátok meg, tisztítsátok meg magatokat, távoztassátok el szemem elől gonosz cselekedeteiteket, szűnjetek meg gonoszt cselekedni. Tanuljatok meg jót tenni, törekedjetek az igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, szolgáltassatok igazságot az árvának, és hozzatok ítéletet az özvegy ügyében! Gyertek hát, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, ha vérvörösek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú”. (Ézsa 1:10-18)

Maga az Úr hozta létre ezeket az ünnepeket és szent gyülekezéseket, az égőáldozatokat, az ételáldozatokat és hálaáldozatokat, de most azt mondta, hogy gyűlöli őket, és nem fogadja el. Gyönyörű dalaik, amiket jól képzett kórusok énekeltek hangszerek kíséretében, remek műsort biztosítottak. Mindazt, amit ők jó zenének tartottak, Isten „zajnak” nevezte, amit el kell távolítani. Isten soha nem rendelt ünnepeket, sem szent összejöveteleket, sem áldozatokat, sem ajándékokat vagy énekeket olyan célokra, mint amilyenre ők használták. Mindezezek az élő hit tiszteletteljes kifejezésének eszközeként hozta létre, mely által az Úrnak magának kellett volna szívükben lakoznia, és életükben az igazságot megalapoznia, hogy igazságban ítélhessék meg az árvákat, és védjék meg az özvegyeket, és ezáltal az igazság folyjon, mint a víz, amely soha nem szárad ki.

A pompával énekelt énekek és a hiábavaló stilizált előadás nem más, mint egy „zaj”; míg a „Miatyánk” puszta kifejezése, amely az igaz és élő hit ereje által megérintett szívből fakad, az zene, mely behatol annak fülébe, aki meghajol a mennyei Atya előtt, és isteni áldást hoz a léleknek. Ez, és csak ez volt a célja, amelyre vonatkozóan alapította Isten ezeket a dolgokat, és soha nem szabad őket használni a holt formalizmus üres követeléseiben, hogy ellensúlyozza a természetes szív gonoszságát. Semmi más, csak a bűntől való megtisztulás Isten Bárányának vére által, és a szív megtisztulása az élő hit által - ezeken kívül semmi más nem teheti elfogadhatóvá a dolgokat Az előtt, Aki megalapította őket.

Bible Echo, 1895. január 28.