Megváltva az átokból az Ábrahámnak adott áldás elnyeréséért
A Galata levél általunk tanulmányozott két fejezete kellő véleményt ad az egész könyvről, így félre tudjuk tenni a galatabeli testvéreket, és úgy tekintsük, mintha Pál apostol csak nekünk címezte volna ezt a levelet. A levél megírásához az a körülmény vezetett, hogy miután a galatabeliek elfogadták az evangéliumot, tévtanítók vezették őket félre, akik egy másik evangéliumot, egy hamis evangéliumot mutattak be nekik, annak ellenére, hogy csak egy evangélium létezik minden időre nézve és minden ember számára. A hamis evangéliumot ezekkel a szavakkal mutatták be: „Ha nem vagytok körülmetélve Mózes szokása szerint, nem üdvözülhettek.” A külső körülmetélkedés annak az igazságnak a jeleként adatott, amellyel az egyén a hit által már rendelkezik (Róm 4:11). Annak a jele volt, hogy a törvény a szívbe volt írva a Lélek által, tehát csak a gúny és hazugság jele volt, amikor a törvényt megszegték (Róm 2:25-29). Ha valakit körülmetéltek azért, hogy üdvözüljön, az a saját cselekedeteiben bízott, és nem Krisztusban. Noha a körülmetélkedés már nem szükséges feltétele az üdvösségnek, a vita az emberi erőfeszítésből vagy egyedül Krisztus általi megváltásról ugyanolyan heves, mint valaha.
Ahelyett, hogy megtámadná tévedésüket és erős érvekkel küzdene ellene, az apostol egy tapasztalattal kezdi, amely jól illusztrálja a jelen esetet. Az elbeszélésben lehetősége volt elmondani neki, hogy az üdvösség teljes mértékben hit által van minden ember számára, és egyáltalán nem cselekedetek által. Mint ahogy Krisztus minden emberért megízlelte a halált, ugyanúgy minden megváltott embernek személyesen kell megtapasztalnia Krisztus halálát, feltámadását és életét. Krisztus testben teszi meg azt, amire a törvény nem képes (Gal 2:21; Róm 8:3-4). De pontosan ez bizonyítja a törvény igazságát. Ha a törvény tévedés lett volna, Krisztus nem teljesítette volna a követelményeit. Ő bebizonyítja igazságos voltát azáltal, hogy teljesíti vagy megteszi, amit a törvény követel, nemcsak értünk, hanem bennünk is. Isten kegyelme Krisztusban tanúsítja a törvény fenségét és szentségét. Mi nem tesszük hiábavalóvá Isten kegyelmét. Ha az igazság a törvény által volna, Krisztus hiába halt meg. Vegyük át újra: az igazság egyáltalán nem törvény által van, hanem csak Krisztus hite által, de az a tény, hogy a törvény igazságát mi más módon nem nyerhetjük el, mint Krisztus kereszthalálával, feltámadásával és életével mibennünk, megmutatja a törvény végtelen nagyságát és szentségét.
A varázslás bűne
Az apostol kérdezi azokat, akik elfordulnak Istentől és az Ő igazságától: „kicsoda igézett meg titeket?” „Íme, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél. Mert, mint a varázslásnak bűne, [olyan az] engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés.” (1Sám 15:22-23) Ha megnézzük a Biblia szövegét, látni fogjuk, hogy az „olyan az” kifejezés hozzá van adva. A szó szerinti héber szöveg így adja vissza: „A lázadás a varázslás bűne, és a makacsság pedig törvénytelenség és bálványimádás.” Ez hogyan lehet? Elég világos; mert a makacsság és a lázadás nem más, mint Isten elutasítása, és aki elutasítja Istent, az a gonosz lelkek uralma alá kerül. A bálványimádás az ördög imádása. „Amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák, nem Istennek.” (1Kor 10:20) Nincs középút. Krisztus mondta. „Aki velem nincsen, ellenem van.” (Mát 12:30) Ez az engedetlenség, Isten elutasítása, ez az antikrisztusi lelkület. A galatabeli testvérek, mint már láttuk, távolodtak Istentől, így elkerülhetetlenül, bár valószínűleg öntudatlanul, bálványimádásba süllyedtek.
Védekezés a spiritizmus ellen
A spiritizmus csak egy másik neve a boszorkányságnak és a jóslás ősi gyakorlatainak. Ez egy megtévesztés, de nem az a fajta megtévesztés, amelyre sokan gondolnak. Benne van a valóság. Azáltal megtévesztés, hogy miközben azt állítja, hogy a halottak szellemeivel kommunikál, valójában az ördögök szellemeivel beszélget, mert „a halottak semmit sem tudnak”. Spiritiszta médiumnak lenni azt jelenti, hogy az illető a démonok uralma alá helyezi magát. Egyetlen védekezés van a spiritizmus ellen, ez pedig az, hogy erősen ragaszkodjunk Isten Igéjéhez. Aki könnyedén veszi Isten szavát, annak nincs kapcsolata Istennel, és a Sátán befolyása alá kerül. Még ha az ember határozottan elítéli is a spiritualizmust, ha nem ragaszkodik az Isten Igéjéhez, előbb-utóbb elragadja ennek a hatalmas megtévesztésnek az erős áramlata. Az emberek csak úgy védekezhetnek az egész világot érő megpróbáltatások ellen, ha közel maradnak Isten Igéjéhez (Jel 3:10). „A lélek, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik” (Ef 2:2), nem más, mint Sátán lelkülete, az Antikrisztus lelkülete; és Krisztus evangéliuma, amely kinyilatkoztatja Isten igazságát (Róm 1:16-17), az egyetlen menekülési út.
Krisztus a szemünk előtt feszíttetett meg
„Kicsoda igézett meg titeket, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus feszíttetett meg?” Amikor Pál prédikált, úgy ábrázolta Krisztust a galatabelieknek, mintha a szemük láttára feszítették volna keresztre. Annyira élethűen mutatta be, hogy maguk előtt láthatták a megfeszített Krisztust. Nem Pál apostol szavakba öntött mesteri ábrázolása volt, sem a galatabeliek képzelete, mert akkor csak megtévesztés lett volna. Valóságos tény volt, hogy Krisztust a szemük láttára feszítették keresztre, és a Lélek által Pál segített nekik meglátni Őt. Tudjuk, hogy nem Pál apostol a szavakból szép képek alkotásának a képessége vezette őket annak elképzelésére, hogy lássák a keresztre feszítést, mert máshol Pál azt mondta, hogy nem akar másról tudni, csak a megfeszített Krisztusról. Ő szándékosan és körültekintően visszatartotta magát a szavak bölcsességének használatától, attól tartva, hogy Krisztus keresztjét hatástalanná teszi. (1Kor 1:17-18; 2:1-4) A galatabeliek tapasztalata ebben a kérdésben nem volt egyedülálló. Krisztus keresztje jelenvaló dolog. A „jöjj a kereszthez!” kifejezés nem üres szavak, hanem hívás, amelynek szó szerint lehet engedelmeskedni. Krisztus keresztre van feszítve előttünk, és a fűszál és az erdő minden levele ezt tárja elénk. Testünkben is hordjuk ennek bizonyságát azáltal, hogy bár bűnösök és romlottak vagyunk, mégis élünk. Amíg valaki nem látta meg a szeme előtt a keresztre feszített Krisztust, és amíg nem látja minden lépésénél az Ő keresztjét, addig nem ismeri az evangélium valóságát. Ne figyeljetek azokra, akik gúnyolódnak. Az a tény, hogy egy vak ember nem látja a napot, és tagadja, hogy ragyog, nem akadályoz meg egy másik embert, aki látja, hogy beszéljen a nap dicsőségéről. Sokan tehetnek bizonyságot arról, hogy az apostol kijelentése, miszerint Krisztust a galatabeliek szeme láttára feszítették keresztre, több, mint egy szófordulat. Nekik ugyanilyen tapasztalatuk volt. Segítsen Isten, hogy a Galata levél tanulmányozása, mielőtt a végéhez érnénk, olyan eszköz legyen, amely sokak szemét felnyitja, hogy önmaguk előtt lássák a keresztre feszített Krisztust, és ismerjék Őt, aki bennük és értük lett megfeszítve.
Egy jó kezdés
Erre a kérdésre: „A törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?” csak egy válasz lehetséges. A hit meghallása által történt. A Lélek azoknak adatik, akik hisznek (Ján 7:39; Ef 1:13). A kérdésből az is kiderül, hogy a galatabeliek megkapták a Szentlelket. Nincs más mód a keresztény élet megkezdésére. „Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által.” (1Kor 12:3) Kezdetben Isten Lelke lebegett a vizek felett, megteremtve az életet és az aktivitást, mert Lélek nélkül nincs aktivitás - nincs élet. „Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! Azt mondja a Seregeknek Ura.” (Zak 4:6) Csak Isten Lelke tudja tökéletesen teljesíteni Isten akaratát, és nem kevésbé igaz, hogy egyetlen ember alkotta munka sem tudja jobban elhozni Istent a lélekbe, mint ahogy egy halott ember sem képes lélegzetet produkálni, amely életre és mozgásra késztethetné őt. Akiknek Pál ezt a levelet címezte, látták Krisztust keresztre feszítve a szemük előtt, és a Lélek által befogadták Őt. Te is láttad és befogadtad Őt?
Maradjatok az erős kezdetnél
„Ennyire oktalanok vagytok? Amit lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?” Az „oktalan” gyenge kifejezés. Az az ember, akinek nincs hatalma egy munkát elkezdeni, azt hiszi, hogy van ereje befejezni azt! Annyi ereje sincs, hogy egyik lábát a másik elé tenni, vagy akár egyedül megállni, és úgy véli, van elég ereje önmagában ahhoz, hogy versenyt nyerjen. Lehetetlen. Kinek van ereje egyedül születni? Senkinek. Úgy jövünk erre a világra, hogy semmivel sem járulunk hozzá a születésünkhöz. Erő nélkül születünk. Tehát minden bennünk megnyilvánuló erő mástól származik, nem mi magunktól. Minden erő adatik. Az újszülött ember egy szimbóluma annak, hogy mi az ember. „Az ember születik erre a világra.” Minden erő, amivel az ember önmagában rendelkezik, a gyermekben található, amely első lélegzetvételével először felkiált. És még az a gyenge erő sem tőle van. Így van ez a lelki dolgokkal is. „Az Ő akarata szült minket az igazságnak Igéje által.” (Jak 1:18) Nem élhetünk igaz életet saját erőnk által, mint ahogy nem szülhetjük meg saját magunkat. A Lélek által megkezdett munkát a Lélek által kell folytatni és befejezni. „Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.” (Zsid 3:14) „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig.” (Fil 1:6) És csak egyedül Ő teheti meg.
Tapasztalat az evangéliumban
„Hiába szenvedtetek annyi mindent? Ha valóban, hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek, és csodákat tesz köztetek, vajon a törvény cselekedetei által vagy a hit hallása szerint cselekszi-e azokat?”
Ezek a kérdések azt mutatják, hogy a galatabeli testvérek tapasztalata olyan mély és valóságos volt, mint ahogyan azt csak azoktól várnánk, akik előtt Krisztus keresztre feszíttetett. A Lélek adatott nekik, csodák történtek közöttük, sőt általuk is, mert a Szentlélek még több ajándéka kíséri a Szentlélek ajándékait. És ennek az élő evangéliumnak a közöttük való jelenléte következtében üldözést szenvedtek el, mert „mindazok, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (2Tim 3:12) Ez még inkább súlyosbítja a helyzetet. Miután részesültek Krisztus szenvedésében, most elfordultak Tőle. És ebben a Krisztustól való eltávolodásban - az Egyedülitől, Aki által az igazságosság jöhet - az igazság törvénye iránti engedetlenség nyilvánult meg. Észrevétlenül, de biztos módon megszegték azt a törvényt, amelyre tekintettek az üdvösség megszerzéséért.
Ábrahám hitt Istennek
A 3-5 versekben feltett kérdések önmaguk sugallják a választ. A Lélek adatott, és a csodák történtek, de nem a törvény cselekedeteiből, hanem a hit hallásából, vagyis a hitnek való engedelmesség által, mert a hit Isten Igéjének hallásából van (Róm 10:17). Ezért Pál munkálkodása és a galatabeliek első tapasztalata pontosan összhangban volt Ábrahám tapasztalatával, akinek hite igazságnak tulajdoníttatott. Emlékezzünk arra, hogy azok a hamis testvérek, akik egy másik evangéliumot hirdettek, méghozzá a cselekedetek általi megigazulás hamis evangéliumát, zsidók voltak, és azt állították, hogy Ábrahám az atyjuk. Dicsekedtek azzal, hogy ők Ábrahám gyermekei, és a körülmetélésükre hivatkoztak bizonyítékul. De pont az a tény, amelyre támaszkodtak annak bizonyítására, hogy Ábrahám gyermekei voltak, azt bizonyította, hogy valójában nem voltak azok, „mert Ábrahám hitt Istennek, és az ő hite igazságul tulajdoníttatott neki”. Ábrahám rendelkezett a hit igazságával, mielőtt körülmetéltetett volna. (Róm 4:11) „Értsétek meg tehát, hogy Ábrahám fiai azok, akiknek van hitük” (Gal 3:7). Ábrahám nem cselekedetek által igazult meg (Róm 4:2-3), hanem hite kimunkálta az igazságot.
Ez a probléma ma is létezik. Az emberek a lényeget a jellel helyettesítik, a célt pedig azzal az eszközzel, amely által elérhető a cél. Látják, hogy az igazság önmaga nyilatkozik meg jó cselekedetekben, következésképpen azt tartják, hogy a jó cselekedetek igazságot eredményeznek. A bizalom által megszerzett igazság, a munka nélkül megszerzett jócselekedetek nem praktikusak, és fantáziadúsnak tartják. Gyakorlatias embereknek tartják magukat, és úgy gondolják, hogy bármit csak egyetlen úton lehet elérni, ha ők maguk valósítják meg. De az igazság az, hogy ezek az emberek nagyon nem praktikusak. Az ember, akinek nincs ereje, semmit sem tehet, még csak fel sem állhat, és el sem veheti a neki felajánlott gyógyszert, és minden olyan tanács, amelyet ennek teljesítésére adnának, nem volna praktikus. Csak az Úrban van igazság és hatalom (Ézsa 45:24). „Bízd az Úrra a te utaidat és bízzál benne, majd Ő teljesíti. A te igazságodat, mint a világosságot emeli fel [...].” (Zsolt 37:5-6, KJV). Ábrahám azoknak atyja, akik hisznek az igazság megszerzéséért, és csak azoké. Az egyetlen praktikus dolog, hogy bízzál, mint ahogy ő is bízott.
A pogányoknak szóló evangélium
„Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak az evangéliumot.” (Gal 3:8, KJV, a ford.) Ezt a verset sokszor kell elolvasni. Ennek a versnek a jó megértése sok tévedéstől megóv. Nem nehéz megérteni – olvassuk el figyelmesen, mit állít, és meg fogjuk érteni.
Sőt, az evangélium akkor a pogányoknak hirdettetett, mert akkoriban Ábrahám a népek közül való volt, vagy más szóval pogány volt. Pogánynak nevelték, mert „Tháré, Ábrahám apja”, „más isteneknek szolgált" (Józs 24:2), és mindaddig pogány volt, amíg az evangélium nem hirdettetett neki. Tehát Péter és Pál idejében az evangélium hirdetése a pogányoknak nem volt újdonság. A zsidó nép a pogányok közül választatott ki, és csak az evangélium pogányoknak való hirdetése által erősödik meg és üdvözül Izrael (lásd ApCsel 15:14-18; Róm 11:25-26). Sőt, Izráel népének létezése mindig is annak volt, és most is annak a fennálló bizonyítéka, hogy Istennek az a célja, hogy egy népet mentsen meg a népek közül. E cél teljesítése végett létezik Izrael.
Tehát láthatjuk, hogy az apostol visszavezeti a galatabelieket és minket is a forráshoz, oda, ahol maga Isten hirdeti az evangéliumot nekünk, a népeknek. A népek közül senki sem remélhet üdvösséget más módon vagy más evangélium által, mint amely által Ábrahám üdvözült.
Megáldva Ábrahámmal együtt
„Következésképpen a hitből valók áldatnak meg Ábrahámmal.” Figyeljétek meg a szoros kapcsolatot e bibliavers és az előző között. Az evangélium a következő szavak által hirdettetett Ábrahámnak: „Megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei.” Ez az áldás a Krisztus általi igazság előnye, amint azt az ApCsel 3:25-26-ból olvassuk: „Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Az Isten az Ő Fiát, Jézust, elsősorban néktek támasztván, elküldé Őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből.” Mivel Isten hirdette az evangéliumot Ábrahámnak, mondván: „Megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei”, mindazok, akik hisznek, azok a hűséges Ábrahámmal együtt vannak megáldva. Nincs más áldás az ember számára, mint amit Ábrahám kapott, és a neki hirdetett evangélium az egyetlen evangélium minden ember számára az ég alatt, mert Jézus nevén kívül, akiben hitt Ábrahám „Nincs más név az ég alatt az emberek között, amely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4:12). Őbenne „van a megváltásunk az ő vére által, a bűnök bocsánata” (Kol 1:14). A bűnök bocsánata minden áldást magával hoz.
Ezzel kontrasztban: átok alatt
Figyeljétek meg a 9. és 10. vers közötti éles ellentétet. „A hitből valók áldatnak meg”, de „akik a törvény cselekedeteiben bíznak, átok alatt vannak.” A hit áldást hoz. A cselekedetek átkot hoznak, vagy inkább átok alatt hagyják az embert. Átok mindenkin van, mert „aki nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján 3:18). A hit eltávolítja az átkot. Ki van az átok alatt? - „Mindazok, aki a törvény cselekedeteiben bíznak.” Figyeljétek meg, itt nem az áll, hogy akik betöltik a törvényt, azok átok alatt vannak, mert ez ellentmondana a Jel 22:14-nek: „Boldogok, akik megtartják az Ő parancsolatait, hogy joguk legyen az élet fájához és bemehessenek a kapukon a városba.” „Boldogok, akiknek útjuk feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak.” (Zsolt 119:1)
Tehát akiknek van hitük, azok a törvény megtartói, mert akiknek van hitük, és akik megtartják a parancsolatokat, azok meg vannak áldva. Hit által megtartják a parancsolatokat. Az evangélium az emberi természet ellen van, ezért nem a cselekvés által válunk a törvény megtartóivá, hanem hit által. Ha az igazságért munkálkodunk, akkor csak a bűnös természetünket használjuk, és így egyáltalán nem közeledünk az igazsághoz, hanem valójában eltávolodunk tőle. De ha hiszünk, „igen nagy és becses ígéretekkel [...] az isteni természet részeseivé” válunk (2Pét 1:4), és akkor minden cselekedetünk Istenben történik. „[...] a pogányok, akik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, mégpedig a hitből való igazságot.” Izráel ellentétben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe, amint meg van írva: Íme Beleütközés kövét és Megbotránkozás kövét teszem Sionba; és aki hisz Benne, nem szégyenül meg. (Róm 9:30-33)
Mi az átok?
Azok, akik figyelmesen olvassák a Galata 3:10 versét, láthatják, hogy az átok a törvény megszegése. Az átok maga az Isten törvényének való engedetlenség, mert „egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál.” (Róm 5:12) A bűn halált rejt magában. Bűn nélkül nem lenne halál, mert „a halál fullánkja a bűn” (1Kor 15:56). Mindazok, akik a törvény cselekedeteiben bíznak, átok alatt vannak. Miért? Mert a törvény átok? Egyáltalán nem: „Azért ám a törvény szent és a parancsolat szent és igaz és jó” (Róm 7:12). Akkor miért vannak átkozva mindazok, akik a törvény cselekedeteiben bíznak? Mert meg van írva: „Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.” Ne feledjétek: Nem azért vannak átkozva, mert betöltik a törvényt, hanem azért, mert nem töltik be. Tehát azt látjuk, hogy ha valaki a törvény cselekedeteiben bízik, az nem jelenti azt, hogy megtartja a törvényt. Nem! „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” (Róm 8:7) Mindenki átok alatt van, és aki ebből az állapotból a saját cselekedetei által akar kikerülni, az ott is marad. Mivel az átok azt jelenti, hogy nem maradni meg mindabban, ami meg van írva a törvényben, ezért az áldás a törvénynek való tökéletes engedelmességet jelenti. Ez olyan világos, amennyire a nyelv ki tudja fejezni.
Áldás és átok
„Lásd, én adok ma előtökbe áldást és átkot! Áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket én e mai napon parancsolok néktek; átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak.” (5Móz 11:26-28) Ez Isten élő igéje, amely mindannyiunkhoz személyesen szól. „A törvény haragot nemz” (Róm 4:15), de Isten haragja csak az engedetlenség fiait éri (Ef 5:6). Ha valóban hiszünk, akkor nem vagyunk elítélve, de csak azért, mert a hit összhangba hoz minket a törvénnyel, Isten életével. „De, aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.” (Jak 1:25)
Jó cselekedetek
A Biblia nem becsüli le a jó cselekedeteket. Ellenkezőleg, felmagasztalja őket. „Igaz ez a beszéd és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jócselekedetekkel elöljárni azok, akik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek.” (Tit 3:8) A hitetlenek ellen az a vád, hogy „minden jócselekedetre méltatlanok.” (Tit 1:16) Timóteust arra kérték, hogy intse azokat, „akik gazdagok e világon [...] hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jócselekedetekben.” (1Tim 6:17-18) Pál apostol imádkozott értünk, hogy „Járjatok méltóan az Úrhoz teljes tetszésére, minden jócselekedettel gyümölcsöt teremvén.” (Kol 1:10) Sőt bizonyosak vagyunk abban, hogy Isten „Krisztus Jézusban jócselekedetekre teremtett minket, hogy azokban járjunk” (Ef 2:10).
Önmaga készítette ezeket a cselekedeteket számunkra, megalkotta és megőrizte mindazok számára, akik Benne bíznak (Zsolt 31:19). „Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit Ő küldött.” (Ján 6:29) Jó cselekedeteket követelnek tőlünk, de nem mi nem tudjuk megtenni. Ezeket csak az tudja megvalósítani, Aki jó és Aki Isten. Ha van bennünk valami jó, az Isten az, aki munkálkodik bennünk. Minden, amit Ő tesz, tökéletes. „A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az Ő akaratát, azt munkálván tibennetek, ami kedves Őelőtte a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.” (Zsid 13:20-21)
Kik az igazak?
Amikor elolvassuk a sokszor ismételt kijelentést: „Az igaz ember hitből él”, szükséges, hogy világos elképzelésünk legyen arról, hogy mit jelent az igaz szó. A King James fordításban ezt olvassuk: „A feddhetetlen ember hitből fog élni.” Hit által megigazulni annyit tesz, mint hit által igazzá tétetni. „Minden igazságtalanság bűn” (1Ján 5:17), „a bűn pedig a törvénytelenség” (1Ján 3:14). Látjuk tehát, hogy az igaz ember – vagy a feddhetetlen ember – az az ember, aki engedelmeskedik a törvénynek, és megigazulva lenni annyi, mint a törvény megtartójává lenni.
Hogyan válj igazzá
Az igazság a követendő eredmény, és Isten törvénye pedig a mérce. A törvény haragot nemz, mert mindnyájan vétkeztünk, és Isten haragja az engedetlenség fiain van. Hogyan válhatunk a törvény megtartóivá megszabadulva a haragtól vagy az átoktól? A válasz: „Az igaz ember hitből él”. Hit által, nem pedig cselekedetek által válunk a törvény megtartóivá. „Mert szívvel hiszünk az igazságra [...].” (Róm 10:10) Nyilvánvaló, hogy egyetlen ember sem igazul meg a törvény által Isten előtt. Miből derül ki ez? Mert „az igaz ember hitből él.” Ha a megigazulás cselekedetekből volna, akkor már nem lenne hitből; „Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem.” (Róm 11:6). „Annak pedig, aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint. Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul. (Róm 4:4-5) Nincs kivétel vagy középút. Nem azt olvassuk, hogy az igazak némelyike hitből él, vagy hogy hitből és cselekedetekből fognak élni; hanem egyszerűen „az igaz ember hitből él.” Ez pedig azt bizonyítja, hogy az igazság nem a cselekedeteikből fakad. Minden igaz ember csak a hit által tétetik és tartatik meg igaznak. Ez azért van, mert a törvény annyira szent. Ez meghaladja mindazt, amit az ember megtehet; csak az isteni erő tudja betölteni, így hit által befogadjuk az Úr Jézust, és Ő éli meg bennünk a tökéletes törvényt.
A törvény nem hitből való
„[…] A törvény nem hitből van […].” (Gal 3:12, KJV) Természetesen itt az írott törvényre hivatkozik, és mindegy, hogy könyvben vagy kőtáblákon van. A törvény egyszerűen kijelenti: „Tedd ezt” vagy „Ne tedd azt”. „[…] Az ember, aki teljesíti azokat, élni fog általuk.” Ez az egyetlen feltétel, amely által az írott törvény életet biztosít. A cselekedetek és csak a cselekedetek önmagukat ajánlják. Amíg jelen vannak, nincs jelentősége annak, hogy hogyan valósulnak meg ezek a cselekedetek. De senki sem teljesítette a törvény követelményeit, tehát nem létezhet egyetlen törvényt betöltő sem, vagyis nincs, aki életében tökéletes engedelmességet tanúsított volna.
Az élet cselekvés
„[…] Az ember, aki cselekszi azokat, él azok által.” De az egyénnek életben kell lennie ahhoz, hogy ezt megtehesse! A halott ember nem tehet semmit, és aki „halott a törvényszegésekben és bűnökben”, az nem tud semmiféle igazságot előidézni. Krisztus az egyetlen, akiben élet van, mert Ő az élet, és csak Ő töltötte be és tudja betölteni a törvény igazságát. Amikor a megtagadás és elfojtás helyett elismerik és befogadják, akkor Ő éli bennünk életének teljességét, így többé nem mi élünk, hanem Krisztus, és akkor az Ő bennünk való engedelmessége tesz igazzá minket. Hitünk igazságnak számíttatik, egyszerűen azért, mert hitünk magáévá teszi az élő Krisztust. Bizalommal adjuk át testünket Isten élő templomaként. Krisztus, az élő Kőszikla a szívekben trónol, és ezek Isten trónjaivá válnak. Ezáltal az élő törvény a mi életünk, mert a szívből fakadnak az élet forrásai.
A szóbanforgó igazi probléma
Az olvasó különös figyelmet fordítson arra, hogy a levélben nem létezik egyetlen vita sem a törvényről, hogy meg kell-e tartani vagy sem. Senki nem állította azt, hogy a törvény el lett törölve, meg lett változtatva vagy elveszítette erejét. A levélben semmi ilyesminek nincs nyoma. Nem az volt a kérdés, hogy meg kell-e tartani a törvényt, hanem az, hogy hogyan kell megtartani. A megigazulást - igazzá tétetni - szükségszerűségként fogadták el. A kérdés az volt: „Hitből vagy cselekedetekből?” A hamis testvérek megpróbálták meggyőzni a galatabelieket arról, hogy saját erőfeszítéseikből kell igazakká válniuk. Pál a Lélek által megmutatta nekik, hogy minden ilyen próbálkozás hiábavaló, és csak megerősíti az átok hatalmát a bűnösön. A Jézus Krisztusba vetett hit általi megigazulás a minden korban élő ember elé tétetik, mint az egyetlen valódi igazság. A hamis tanítók dicsekedtek a törvénnyel, de annak megszegésével Isten nevét káromolták. Pál azonban dicsekedett Krisztussal, és a törvény igazsága által, amelynek alávetette magát, Isten neve dicsőült meg benne.
A bűn fullánkja
Az nyilvánvaló a 13. vers utolsó részéből, hogy a halál az átok: „[...] Átkozott minden, aki fán függ.” Krisztus átokká tétetett azáltal, hogy a fán függött, vagyis keresztre feszítették. De a bűn a halál oka: „Egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivel mindenek vétkeztek.” (Róm 5:12). „A halál fullánkja a bűn” (1Kor 15:56). Tehát a 10. vers lényege, hogy azok, akik nem tartanak ki „mindenben, ami meg van írva a törvény könyvében”, azok halottak. Ez azt jelenti, hogy az engedetlenség halál. „Azután a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutva halált nemz.” A bűn magában hordozza a halált, és a Krisztuson kívüli emberek „halottak vétkeikben és bűneikben”. Nem számít, ha úgy tűnik, hogy élettel telve mozognak, Krisztus szavai a következők: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az Ő vérét, nincs élet bennetek.” (Ján 6:53). „A bujálkodó pedig élvén megholt.” (1Tim 5:6) Amit tapasztalnak, az egy élő halál - a halál teste - (Róm 7:24). A bűn a törvénytelenség. A bűn zsoldja a halál. Az átok tehát a halál, amelyet a legvonzóbb bűn is magában hordoz és magában foglal. „Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, a mik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.”
Megváltás az átokból
„Krisztus váltott meg minket a törvény átkától.” Itt álljunk meg és gondoljuk végig, hagyjuk a megváltás útját egy későbbi elemzésre. Nagyon alaposan meg kell fontolnunk a mondatot, mert egyesek, akik felületesen olvassák, sietnek, és extázisban felkiáltanak: „Nem kell megtartanunk a törvényt, mert Krisztus megváltott minket annak átkától”, mintha a szövegben az lenne olvasható, hogy Krisztus megváltott minket az engedelmesség átkától. Az ilyenek haszontalanul olvassák a Szentírást. Az átok, mint láttuk, az engedetlenség. „Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.” Ezért váltott meg minket Krisztus a törvény iránti engedetlenségtől. Isten elküldte Fiát a bűnös testnek hasonlatosságában és a bűnért, „hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk.” (Róm 8:3-4)
Valaki könnyelműen mondhatná: „Akkor biztonságban vagyunk; ami a törvényt illeti, bármit megtehetünk, mert meg van engedve, hiszen meg vagyunk váltva.” Igaz, hogy mindnyájan meg vagyunk váltva, de nem mindenki fogadta el a megváltást. Sokan azt mondják Krisztusról: „Nem akarjuk, hogy ez az Ember uralkodjon felettünk”, és elutasítják Isten áldását. De a megváltás mindenki számára szól. Mindenki meg lett vásárolva Krisztus drága vérével és életével, és mindenkit megszabadíthat a bűntől és a haláltól, ha akarják. Krisztus vére által „váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből” (1Pét 1:18).
Álljatok meg, és gondoljátok át, mit jelent ez. Hagyjátok, hogy ennek teljes ereje lenyűgözze a lelkiismereteteket „Krisztus megváltott minket a törvény átkától [...]” – abból a kudarcból, hogy éljünk a törvény minden igaz követelménye szerint. Többé nem kell vétkeznünk! Ő elvágta a köteleket, amelyekkel a bűn megkötözve tartott minket, így hát nekünk csak el kell fogadnunk az Ő üdvösségét, hogy megszabaduljunk minden minket ostromló bűntől. Többé nem kell arra pazarolnunk az életünket, hogy egy jobb élet után sóvárogjunk, és szükségtelen sajnálattal éljünk a meg nem valósult ideálokért. Krisztus nem ad hamis reményeket, hanem eljön a bűn foglyaihoz, és így kiált: „Szabadság! Börtönötök ajtaja nyitva áll. Jöjjetek ki!” Mit lehetne még mondani? Krisztus teljes győzelmet aratott ezen jelenlegi gonosz világ felett, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése felett (1Ján 2:16), és az Őbelé vetett hitünk által sajátunkká teszi az Ő győzelmét. Csak el kell fogadnunk.
Krisztus átokká lett értünk
Mindazok számára, akik olvassák a Bibliát, nyilvánvaló, hogy „Krisztus […] meghalt a gonoszokért” (Róm 5:6, KJV). Őt „megölték a mi vétkeinkért” (Róm 4:25). Az Ártatlan szenvedett a bűnösökért, az Igaz a nem igazért. „És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útjára tértünk, de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá vetette.” (Ézsa 53:5-6) De a halál a bűn által jött a világba. A halál az az átok, amely minden emberre elhatott, egyszerűen azért, mert mindannyian vétkeztek. Tehát, mivel Krisztus „átokká tétetett értünk”, ebből következik, hogy Krisztus „bűnné tétetett értünk” (2Kor 5:21). „Bűneinket maga vitte fel testében a fára [...].” (1Pét 2:24) Figyeljétek meg, hogy az Ő testében voltak a mi bűneink. Amit Ő tett, az nem valami felszínes dolog. A mi bűneink nemcsak képletesen voltak ráhelyezve, hanem az Ő testében voltak. Átokká tétetett értünk, bűnné tétetett értünk, következésképpen értünk szenvedett halált.
Egyesek számára ez az igazság kellemetlen. A görögöknek ez őrültség volt, a zsidóknak pedig botránkozás. De nekünk, akik megtartatunk, ez Isten ereje. Ne feledjétek, hogy Ő a mi bűneinket hordozta a testében – nem a saját bűneit. Ugyanez a Szentírás, amely kijelenti, hogy értünk bűnné tétetett, arról biztosít bennünket, hogy Ő nem ismert bűnt. Az a tény, hogy Ő viselte a mi bűneinket Magában, bűnné tétetvén értünk, és mégsem vétkezett, az Ő örök dicsőségére és a bűnből való örök üdvösségünkre szolgál. Az emberek minden bűne Őrajta volt, és Benne mégsem találta senki még a bűn nyomát sem. Életében sohasem nyilvánult meg bűn, pedig minden bűnt magára vett. Magára vette és elnyelte a végtelen élet ereje által, mely által elnyeli a halált. Ő viselni tudja a bűnt anélkül, hogy az beszennyezné. E csodálatos élet által megvált minket. Ő életét adja nekünk, hogy mi megszabaduljunk a testünkben lévő bűn minden foltjától.
Krisztus „az Ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult Ahhoz, aki képes megszabadítani Őt a halálból, és meghallgattatott az Ő istenfélelméért.” (Zsid 5:7) De Ő meghalt! Igen, de senki nem vette el az életét. Letette, hogy újra felvegye (Ján 10:17-18). A halál kötelei kioldódtak, „mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia.” (ApCsel 2:24) Miért nem tarthatta vissza a halál, noha szándékosan a hatalma alá helyezte magát? Mert nem ismert bűnt. Magára vette a bűnt, de fel lett szabadítva hatalmától. „Mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz”, „megkísértetett hozzánk hasonlóan mindenekben.” (Zsid 2:17, 4:15), és mivel semmit sem tehetett Önmagától (Ján 5:30), imádkozott az Atyához, védje meg a vereségtől, nehogy a halál hatalma alá kerüljön. És meghallgattatott. Őrá nézve teljesedtek be ezek a szavak: „És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki engem megigazít, ki perel énvelem? Lépjen hozzám!” (Ézsa 50:7-8)
Kié volt a bűn, amely összetörte, és amelyből megszabadult? Nem az övé, mert Neki nem volt egy bűne sem. A te és az én bűnöm volt. A bűneink már le lettek győzve – eltűntek. Nekünk már csak egy legyőzött ellenséggel kell harcolnunk. Amikor Jézus nevében Istenhez jössz, átadva magad az Ő halálában és életében, hogy ne viseld hiába a Nevét, mert Krisztus benned lakozik; csak emlékezned kell arra, hogy minden bűn Őrajta volt, és még mindig ott van, és hogy Ő a Győző, és azonnal azt mondod: „De hála Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15:57). „De hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket, és ismeretének illatát minden helyen megjelenti általunk.” (2Kor 2:14)
A kereszt kinyilatkoztatása
A Galata 3:13 versben visszatérünk a Galata 2:20 és 3:1 témájához – a kereszt örökkévaló jelenlétéhez. A téma kimeríthetetlen, de a következő néhány szempont arra szolgál, hogy elménk előtt feltárja a keresztet előttünk:
Bátorság a csüggedésből
„Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, amelyeket végig sem nézhetek, számosabbak fejem hajszálainál és a szívem is elhagyott engem.” (Zsolt 40:12) Nemcsak, hogy bizalommal kiálthatunk a mélységből, de Isten az Ő végtelen irgalmában éppen a mélységet tette a bizalom forrásává. Az a tény, hogy bár a bűn mélységében vagyunk, és mégis élünk, bizonyíték arra, hogy maga Isten a keresztre feszített Krisztus személyében velünk van, hogy megszabadítson minket. Így a Szentlélek által minden, még az is, ami átok alatt van (mert minden átok alatt van), az evangéliumot hirdeti. Ha hiszünk az Úrban, a saját gyengeségeink ahelyett, hogy csüggedésre adnának okot, inkább a megváltás garanciája. A gyengeségből tétetünk erőssé. „De mindezekben felettébb diadalmaskodunk Azáltal, aki minket szeretett.” (Róm 8:37) Valóban, Isten nem maradt tanúk nélkül az emberek között. „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában.” (1Ján 5:10)
Áldás az átokból
Krisztus hordozta az átkot, hogy az áldás szálljon ránk. Ő most viseli az átkot, keresztre lévén feszítve előttünk és bennünk, és vele együtt vagyunk megfeszítve, hogy folyamatosan megtapasztalhassuk az áldást. Az Ő halála élet számunkra. Ha örömmel hordozzuk testünkben Jézus halálát, akkor Élete meglátszik halandó testünkben (2Kor 4:10-11). Bűnné tétetett értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne (2Kor 5:21). Mi az az áldás, amelyet az Ő általa viselt átok által kapunk? Ez a bűntől való szabadulás áldása, mert ahogy az átok a törvény megszegése (Gal 3:10), ugyanúgy az áldás a vétkeinkből való megtérésünkből áll. (ApCsel 3:26) Krisztus elszenvedte az átkot, sőt a bűnt és a halált, „hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon.” Mi Ábrahám áldása? A levél szerzője, kijelentve, hogy Ábrahám hit által lett igazzá, hozzáteszi: „Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik és akiknek elfedeztettek az ő bűneik.” (Róm 4:6-8) Továbbá arra mutat, hogy ebben az áldásban éppúgy részesülnek a pogányok, akik hisznek, mint azok a zsidók, akik hisznek, mert Ábrahám akkor kapta meg, amikor még nem volt körülmetélve, „hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létükre hisznek”. Az áldás a bűntől való szabadulás, mint ahogy az átok a bűn megcselekvése. Mint ahogy az átok felfedi a keresztet, az Úr ugyanazt az átkot teszi az áldás hirdetőjévé. Az a tény, hogy élünk, bár bűnösök vagyunk, a biztosíték arra, hogy a bűntől való megszabadulás a miénk. A közmondás szerint „Amíg élünk, reménykedünk”, mert a mi reményünk az Élet. Hála Istennek az áldott reményért! Az áldás minden emberre elhatott, mert „miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” (Róm 5:18) Isten, aki nem részrehajló, „megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban.” (Ef 1:3) Az ajándék a miénk, hogy megtartsuk. Ha valaki nem rendelkezik ezzel az áldással, az azért van, mert nem ismerte fel az ajándékot, vagy szándékosan visszautasította azt.
Egy befejezett munka
„Krisztus váltott meg minket a törvény átkától” - a bűnből és a halálból. Ezt úgy érte el, hogy „átokká lett érettünk”, és így megszabadulunk a bűn elkerülhetetlenségétől. A bűnnek semmi hatalma nincs felettünk, ha igazságban és fenntartások nélkül elfogadjuk Krisztust. Ez éppúgy egy jelenvaló igazság volt Ábrahám, Mózes, Dávid és Ézsaiás idejében, mint napjainkban. Több mint hétszáz évvel a golgotai kereszt felállítása előtt Ézsaiás, aki tanúbizonyságot tett arról, amit megértett, mert saját bűnét az Isten oltáráról származó eleven szénnel tisztították meg, így szólt: „Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta, [...]. És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyultunk meg [...] Az Úr mindnyájunk vétkét Őreá vetette.” (Ézsa 53:4-6) „Eltöröltem álnokságaidat, mint a felleget, és mint felhőt bűneidet; térj meg énhozzám, mert megváltottalak.” (Ézsa 44:22) Dávid már jóval Ézsaiás előtt ezt írta: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. [...] Amilyen távol van a napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (Zsolt 103:10-12)
„Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba”, mert „jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte” (Zsid 4:3). Az áldás, amit megkaptunk, nem más, mint Ábrahám áldása. Nincs más alapunk, mint az apostolok és a próféták (Ef 2:20). Az üdvösség, amelyet Isten adott nekünk, teljes és komplett. Ránk vár, amikor belépünk ebbe a világba, és nem mentesítjük Istent semmiféle tehertől azzal, hogy elutasítjuk, és nem teszünk hozzá semmit az erőfeszítéséhez, ha elfogadjuk azt.
„A Lélek ígérete”
Krisztus megváltott minket, „hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.” Ne kövessétek el azt a hibát, úgy olvasva ezt a verset, mintha azt mondaná: „hogy elnyerjük a Lélek ajándékának ígéretét.” Egy rövid tanulmányból látni fogjuk, hogy a vers nem ezt közli, és nem ezt jelenti. Krisztus megváltott minket, és a Lélek ajándéka bizonyítja ezt, mert csak az örökkévaló Lélek által áldozta Önmagát szeplőtlen áldozatul Istennek (Zsid 9:14). Ha nem lenne a Lélek, nem tudtuk volna, hogy bűnösök vagyunk. Még inkább nem tudnánk, hogy meg lettünk váltva. A Lélek megfedd bűn és igazság tekintetében. (Ján 16:8) „A Lélek az, amely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság.” (1Ján 5:6) „Aki hisz [...] bizonyságtétele van önmagában.” (10. vers) Krisztus minden emberben meg van feszítve. Ez nyilvánvaló abból - mint eddig is láttuk -, hogy mindannyian átok alatt vagyunk, és egyedül Krisztus viseli az átkot a kereszten. Krisztus azonban a Lélek által lakik a földön az emberekben. A hit képessé tesz bennünket arra, hogy elfogadjuk ennek a Tanúnak a bizonyságtételét, és örüljünk annak, ami biztosítva van számunkra a Lélek birtoklása által.
Figyeljük meg, hogy Ábrahám áldása azért adatott, hogy elnyerhessük a Lélek ígéretét. De csak a Lélek által jön az ígéret. Ezért az áldás nem hozhatja azt az ígéretet, hogy megkapjuk a Lelket. A Lelket már az áldással együtt kapjuk. De birtokolva a Lélek áldását – az igazságot – biztosan megkapjuk azt, amit a Lélek ígér az igazaknak, vagyis örökkévaló örökséget. Megáldva Ábrahámot, Isten egy örökséget ígért neki. Amint könnyen láthatjuk a Lélek ígérete kifejezést, ugyanabban az értelemben van használva, mint az Isten ígérete és Isten ajándéka kifejezések, vagyis az az ígéret vagy ajándék, amelyet Isten ad. A Lélek minden jó dolognak a garanciája.
A Lélek – az örökség garanciája
Isten minden ajándéka természetüknél fogva többről szóló ígéretek. Ami következik, mindig több. Isten célja az evangélium által az, hogy egybeszerkesszen mindeneket Jézus Krisztusban, „Őbenne kaptunk örökséget, ahogyan az előre el volt rendelve annak végzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából munkál, hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban. Őbenne titeket is – miután hallottátok az igazság beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is – megpecsételt a megígért Szentlélekkel,
aki örökségünk záloga, hogy megváltsa tulajdonát dicsőségének magasztalására.” (Ef 1:11-14)
Erről az örökségről később még többet kell beszélnünk. Egyelőre elég annyit mondani, hogy ez Ábrahámnak megígért öröksége, akinek hit által gyermekeivé válunk. Az örökség mindazoké, akik Isten gyermekei a Krisztus Jézusba és a Lélekbe vetett hit által. A Lélek jelzi, hogy ennek az örökségnek, az ígéretnek fiai vagyunk, biztosítéka, első gyümölcse. Akik Krisztus által elfogadják a törvény átkától való dicsőséges szabadulást – megváltást, nem a törvénynek való engdelmességből, mert az engedelmesség nem átok, hanem a törvény iránti engedetlenségből –, azok a Lélekben birtokolják a hatalom ízét és az eljövendő világ áldását.
Az ígéret Ábrahámnak adatott
Látni fogjuk, hogy Ábrahám áll ennek a fejezetnek a középpontjában. Ő az, akinek az üdvösség evangéliuma hirdettetett az egész világ számára. Ő hitt, és elnyerte az igazság áldását. Mindazok, akik hisznek, meg vannak áldva Ábrahámmal együtt, aki hitt. A hitből valók Ábrahám fiai. Krisztus megváltott minket az átoktól, hogy Ábrahám áldása szálljon ránk. „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának.” „Mert, ha törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből; Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten.” Így bizonyos, hogy a nekünk tett ígéret az Ábrahámnak tett ígéret – az örökség ígérete –, amelyben részesei vagyunk, mivelhogy gyermekei vagyunk. Krisztus megváltott minket az átoktól, hogy elnyerhessük az igazság örökségét. Krisztus az örök Lélek által szeplőtelenül Istennek adta magát, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott cselekedetektől, hogy az élő Istent szolgáljuk, mert „az Újszövetségnek a közbenjárója Ő, hogy meghalván [...] a meghívottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.” (Zsid 9:14-15)
„És az ő magvának”
„Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról, hanem az egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” Ez nem egy szójáték. A szóban forgó probléma létfontosságú. A vita az üdvösség módjáról szól, hogy csak Krisztus által van, vagy valaki más által, esetleg Krisztus és valami, valaki más által. Sokan azt képzelik, hogy általuk van - hogy önmagukat kell megmenteniük azáltal, hogy jókká válnak. Sokan mások úgy vélik, hogy Krisztus fontos segítőjük, az erőfeszítéseiknek egy jó asszisztense. Mások készek Neki adni az első helyet, de nem az egyetlen helyet. Jó másodtisztnek tekintik saját magukat. Az Úr és ők azok, akik végzik a munkát. De szövegünk eltávolítja ezeket a személyes hipotéziseket és elképzeléseket. Nem magok, hanem a mag. Nem többek, hanem egy. És a te magodnak, aki Krisztus. Krisztus az az Egy.
Nem két vérvonal
Sokat hallunk Ábrahám lelki magjáról és szó szerinti magjáról. Ha ez a kontraszt jelent valamit, akkor az egy összehasonlítás lenne egy nem valós mag és egy valós mag között. A lelki ellentéte a testi, és a testi mag - mint később látni fogjuk - nem az igazi mag, hanem csak szolga, akit száműzni kell, és semmi része nincs az örökségben. Ezért Ábrahámnak nincs test szerinti magva. A lelki mag viszont a szó szerinti vagy valódi mag, ahogy Krisztus is megelevenítő Lélek, és mégis nagyon valóságos. Az emberek számára, akik ezen a világon testben élnek, van lehetőség, hogy teljesen lelkiek legyenek. És ilyeneknek kell lenniük, különben nem Ábrahám gyermekei. „Azok, akik testben vannak, nem kedvesek Isten előtt.” (Róm 8:8) „Test és vér nem örökölheti Isten országát.” (1Kor 15:50) Ábrahámnak csak egyetlen leszármazási vonala van, az igaz gyermekeknek csak egy csoportja, és ők azok, akik hitből valók – azok, akik Krisztust hit által befogadva megkapják azt a hatalmat, hogy Isten fiaivá váljanak.
Számos ígéret az Egyetlenben
De míg a Mag egyes számban van, az ígéretek többes számban. Nemcsak egy bizonyos ígéret tétetett Ábrahámnak és Magvának, hanem ígéretek tétettek. Isten egyetlen embernek sem ígért olyat, amit ne ígért volna Ábrahámnak, és Isten minden ígérete Krisztusban van, akiben Ábrahám hitt. „Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné, és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk." (2Kor 1:20)
A megígért örökség
Az a tény, hogy a megígért dolog és az ígéretek összessége egy örökség, jól látható a Gal 3:15-18 versekből. A tizenhatodik verset fentebb említettük, a tizenhetedik vers pedig kijelenti, hogy a törvény, amely 430 évvel az ígéret megtétele és megerősítése után keletkezett, nem semmisítheti meg az ígéretet. „Mert, ha törvényből van az örökség, akkor többé nem ígéretből, Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten.” (18. vers) Meg lehet határozni, miben áll a megígért örökség, ha összehasonlítjuk a fenti verset a Róma 4:13 versével: „Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.” És bár „a mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által félre lettek téve, a tűznek fenntartatva az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára”, amikor „az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak [...] de új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2Pét 3:7, 12-13) Ez az a mennyei ország, amelyre Ábrahám, Izsák és Jákob tekintett.
Egy átok nélküli örökség
Krisztus megváltott minket az átoktól, hogy hit által elnyerjük a Lélek ígéretét. Láttuk, hogy a Léleknek ez az ígérete az egész újjáteremtett föld öröklése – megváltva az átok alól. Mert „maga a teremtés is megszabadul a romlottság kötelékéből Isten gyermekei szabadságának dicsőségére” (Róm 8:21, KJV). Az ember Isten kezéből kapta a friss és új földet, amely minden tekintetben tökéletes volt. (1Móz 1:27-31) Az ember vétkezett, és átkot vont magára. Krisztus magára vette az ember és az egész teremtés minden átkát. Megváltja a földet az átok alól, hogy örökkévaló örökség legyen, amelyet Isten kezdetben gondolt. Ugyanakkor megváltja az embert is az átokból, hogy alkalmas legyen egy ilyen örökségre. Ez az evangélium következtetése. „[...] Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm 6:23). Ezen örök élet ajándéka benne van a megígért örökségben, mert Isten Ábrahámnak és magvának ígérte a földet „örök birtokul” (1Móz 17:7-8). Ez az igazság öröklése, mert az az ígéret, hogy Ábrahám lesz a világ örököse, a hit igazsága által tétetett. Az Igazság, örök élet és egy örökkévaló élőhely – mind benne van az ígéretben, és ez mind az, ami kívánható vagy megadható. Befejezetlen munka lenne megváltani az embert anélkül, hogy helyet ne kapna, ahol éljen. E két cselekvés egy egésznek a része, mert az a hatalom, amely által megváltattunk, az a hatalom, amely teremtett – az a hatalom, amely által az eget és a földet újjáteremti. Amikor mindennek vége lesz, „semmi elátkozott nem lesz többé” (Jel 22:3).
Az ígéret szövetségei
Az a tény, hogy Isten szövetsége és ígérete egy és ugyanaz, világosan látható a Galata 3:17 versből, ahol Pál apostol kijelenti, hogy a szövetség érvénytelenítése érvénytelenné tenné az ígéretet. Az 1Móz 17:8 versben azt olvassuk, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, hogy örök birtokul neki adja Kánaán földjét, és vele együtt az egész világot. Galata 3:18 versben pedig azt olvassuk, hogy Isten ígéret által adta neki. Isten szövetsége nem lehet más, mint az embereknek tett ígéretek: „Kicsoda adott előbb néki, hogy visszafizesse azt? Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek." (Róm 11:35-36) Olyan ritkán tesznek bármit az emberek annak elvárása nélkül, hogy valami azzal egyenértékű dolgot tegyenek meg nekik, hogy a teológusok úgy tartották, ez így van Istenre nézve is. Így Isten szövetségéről szóló disszertációjukat azzal a kijelentéssel kezdik, hogy a szövetség „két vagy több személy közötti kölcsönös egyezség bizonyos dolgok megtételére vagy meg nem tételére”. De Isten nem köt tranzakciókat az emberekkel, mert tudja, hogy nem képesek megtenni a részüket. Az özönvíz után Isten szövetséget kötött minden vadállattal a földön és minden madárral, de az állatok és a madarak semmit sem ígértek viszont. (1Móz 9:9-16) Egyszerűen elfogadták Isten kezéből az Ő áldását. Ez minden, amit tehetünk - hogy elfogadjuk. Mindaz, amire szükségünk van, Isten ajándékul ígéri nekünk, és többet is, mint amennyit kérhetünk vagy gondolhatunk. Mi Neki adjuk a saját lényünket, vagyis semmit, Ő pedig önmagát adja nekünk, vagyis mindent. A probléma az, hogy még ha az emberek bizonyos mértékig hajlandók is elismerni az Urat, ők tranzakciókat akarnak kötni Vele. Azt akarják, hogy az üzlet kölcsönös legyen – egy olyan tranzakció, amelyben egyenrangúak lehetnek Istennel. De annak, aki kapcsolatban van Istennel, az Ő feltételei szerint kell egyezkednie Vele, vagyis egy tény alapján – hogy semmink sincs és semmik vagyunk, és Neki minden van, Ő minden, és mindent megad.
A megerősített szövetség
A szövetség – vagyis Istennek azon ígérete, hogy az egész újjáteremtett földet az embernek adja, miután megszabadította az átoktól – „Krisztusban lett megerősítve” (Gal 3:17, KJV). Krisztus az új és örök szövetség Kezese. „Mert Isten valamennyi ígérete őbenne lett igenné, és őbenne lett ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk.” (2Kor 1:20) Őbenne nyertük el az örökséget (Ef 1:11), mert a Szentlélek az örökség első gyümölcse, és a Szentlélek megléte pedig maga Krisztus, aki hit által a szívben él. Isten megáldotta Ábrahámot, mondván: „A te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan” és ez beteljesedett Krisztusban, akit Isten elküldött azért, hogy megáldjon bennünket, mindegyikünket „megtérítvén bűneinkből.” (ApCsel 3:25-26)
Isten esküje által megerősítve
„Mert Isten, amikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, Önmagára esküdött, [...] Az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden vitának véget vet és mindent megerősít az eskü. Ezért Isten is esküvéssel kezeskedett, mert még meggyőzőbben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy végzése változhatatlan. Azért, hogy két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik hozzá menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, amely biztos és erős horgonya lelkünknek, és beljebb hatol a kárpitnál, ahova útnyitóul bement értünk Jézus, aki örökre a Melkisédek rendje szerinti főpap lett.” (Zsid 6:13-20) Hasonlítsátok össze 1Móz 22:15-18 versekkel!
Isten esküje volt tehát az, ami megerősítette az Ábrahámmal kötött szövetséget. Az az ígéret, és az az eskü, amely Ábrahámnak tétetett, a reményünk alapja, a vigasztalásunk. Ezek elmozdíthatatlanok és szilárdak, mert az eskü Kezesként, biztosítékként mutatja be Krisztust, és Ő örökké él. Mindent az Ő hatalmának szavával tart fenn (Zsid 1:3). „Minden Őbenne áll fenn.” (Kol 1:17) Ezért, amikor Isten esküvel lépett közbe – amely vigasztalásunk és reményünk, amikor a bűn elől menekülve menedéket keresünk – Ő saját létével garantálja üdvösségünket, és ezzel együtt az egész világegyetemet. Az Ő csodálatos Igéjében minden bizonnyal erős alap van lefektetve reményünk számára.
A törvény nem érvénytelenítheti az ígéretet
Ne felejtsük el, ahogy továbbhaladunk, hogy a szövetség és az ígéret egy és ugyanaz, és ez földet foglal magában, sőt az egész újjáteremtett földet, ami Ábrahámnak és magvának lett megígérve. Emlékezzünk arra is, hogy mivel csak igazság lakozik majd az új földön és mennyen - ami Ábrahámnak és magvának lett megígérve - ez az ígéret magában foglalja azt is, hogy akik hisznek, azok igazakká tétetnek. Ez Krisztusban valósul meg, akiben az ígéret meg van erősítve. De „még az ember megerősített végrendeletét sem teheti senki érvénytelenné, és hozzá sem toldhat” (Gal 3:15, KJV). Mennyivel inkább igaz ez Isten szövetsége esetén! Tehát, mivel a tökéletes és örök igazságot az Ábrahámmal kötött szövetség biztosította, amely Krisztusban is megerősíttetett Isten esküje által, lehetetlen, hogy a 430 évvel később hirdetett törvény bármiféle új tulajdonságot vezessen be. Az örökség ígéret által tétetett Ábrahámnak. De ha 430 év elteltével megváltozott volna, hogy azután az örökség más módon szerezhető meg, akkor az ígéret megsemmisülne, és a szövetség érvénytelenné válna. Ez azonban Isten trónfosztását és létezésének végét jelentené, mert saját létezésével garantálta, hogy Ábrahámnak és magvának megadja az örökséget és a hozzá szükséges igazságot. „Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem hitnek igazsága által.” (Róm 4:13) Az evangélium éppen olyan teljes és egész volt Ábrahám idejében, mint mindig is volt, vagy lesz is. Semmit sem lehet hozzátenni, és nem változtatható a feltételeiben vagy tartalmában Isten Ábrahámnak tett esküje után. Semmit sem lehet kivenni belőle abban a formában, ahogy létezett, és soha senkitől nem lehet többet követelni, mint ami Ábrahámtól kéretett.
Akkor mi a törvény haszna?
Ezt a kérdést teszi fel Pál apostol a tizenkilencedik versben, hogy elejét vegye az antinomiánusok (törvényellenesek) ellenvetéseinek, és azért is, hogy világosabban megmutassa a törvény helyét az evangéliumban. A kérdés teljesen érthető. Mivel az örökség teljes egészében ígéret alapján történik, és a megerősített szövetséget nem lehet megváltoztatni - semmit sem lehet kivenni belőle, és semmit nem lehet hozzátenni -, akkor miért 430 év után keletkezett a törvény? – „Akkor mire való a törvény?” (KJV) Mi a célja? Mi a szerepe? Mi a haszna?
A kérdésre adott válasz
„A törvény áthágása miatt adatott.” (KJV) Értsük jól, hogy a Sínai-hegyi törvény bejövetele nem a létezésének a kezdete volt. Isten törvénye Ábrahám idejében létezett, és ő megtartotta (1Móz 26:5). Isten próbára tette Izrael fiait – hogy megtartják-e törvényét vagy sem – több mint egy hónappal azelőtt, hogy a törvény átadásra került volna a Sínai-hegyen (2Móz 16:1-4, 27-28).
Adatott
Az adatott szó itt ugyanaz a szó, mint a Zsid 12:19 versben az intéztessék szó: „melyet, akik hallották, kérték, hogy ne intéztessék hozzájuk szó.” Ez ugyanaz a szó, amely a Septuaginta fordításban szerepel az 5Móz 5:22 versben, ahol azt olvassuk, hogy Isten hangosan kimondta a Tízparancsolatot, és nem tett hozzá semmit. (KJV) Arra a kérdésre: „Akkor mi a törvény értelme?” a válasz: „A bűn áthágása miatt intéztetett”. Ő a bűn elítélője.
A törvény megsértése miatt
„A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék.” (Róm 5:20) Más szavakkal, „hogy felette igen bűnös legyen a bűn parancsolat által” (Róm 7:13). A törvény a legünnepélyesebb körülmények között adatott, mint egy figyelmeztetésül Izrael fiainak, akik hitetlenségük miatt a megígért örökség elvesztésének veszélyében voltak. Ők nem hittek, mint Ábrahám az Úrnak; és „ami nincs hitből, bűn az.” De az örökség a hit igazsága alapján lett megígérve. Emiatt a hitetlen zsidók nem kaphatták meg. Így hát a törvény intéztetett nekik, hogy meggyőzzék őket arról, hogy nem rendelkeznek az örökség elnyeréséhez szükséges igazsággal. Mert bár az igazságosság nem a törvény által van, a törvénynek meg kell vallania (Róm 3:21). Röviden: a törvényt azért kapták, hogy meglássák, nincs hitük, tehát nem voltak Ábrahám igaz gyermekei, így az örökség elvesztésének küszöbén álltak. Isten a szívükbe helyezte volna törvényét, ha hittek volna, ahogyan Ábrahám szívébe is helyezte. Azonban, amikor nem hittek, de továbbra is az ígéret örököseinek tartották magukat, akkor szükséges volt a lehető legvilágosabban megmutatni nekik, hogy a hitetlenségük bűn. A törvény intéztetett a törvény megsértése miatt, ami ugyanaz, mint az emberek hitetlensége.
A magabízás bűn
„Íme felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke, az igaz pedig az ő hite által él.” (Hab 2:4) Izrael népe tele volt önbizalommal és hitetlenséggel Isten iránt, ami meglátszott az Isten vezetése elleni zúgolódásukból és meggyőződésükből, hogy teljesíthetnek bármit, amit kér tőlük Isten, vagy, hogy be tudja teljesíteni ígéreteit. Ugyanolyan lelkületűek voltak, mint leszármazottjaik, akik megkérdezték: „Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?” (Ján 6:28). Annyira tudatlanok voltak Isten igazságát illetően, hogy azt gondolták, a tulajdon igazságukat egyenrangúvá tehetik Isten igazságával. (Róm 10:3) Amíg nem látták bűnüket, addig nem tudtak élni az ígérettel. Ezért volt szükséges a törvény kihirdetése.
Az angyalok szolgálata
„Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?” (Zsid 1:14) Nem tudhatjuk a több ezer angyal szerepét, akik jelen voltak a Sínai-hegynél. De tudjuk, hogy az angyalok mély érdeklődést mutatnak mindenben, ami az emberrel kapcsolatos, bár nem lett rájuk bízva szükségszerűen az evangélium hirdetése. Amikor a föld alapjai letétettek, „Istennek minden fiai vigadozának” (Jób 38:7), és egy nagy mennyei sereg dicséretet énekelt, amikor bejelentették az emberiség Megváltójának születését. Ők a királyok Királyának szolgái, akik szívesen teljesítik akaratát, és hallgatnak szavának hangjára. Nem létezik más ok, minthogy szerepet vállaltak, mint királyi gárda a törvény kihirdetésekor, és természetesen nem csak a pompáért és parádéért voltak ott. István így szólt a gyilkos Szanhedrinhez: „Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szentléleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek, kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek és nem tartottátok meg.” (ApCsel 7:51-53) Arról, aki most az ellenség – az ördög – kijelentetett: „Te pecsételed a mércét [...]” (Ez 28:12, KJV), vagy a mintát. A Segond francia fordítás így szól: „Te pecsételed a tökéletességet […]”, a dán fordítás pedig: „Te teszed rá a pecsétet a helyes döntésre […]”, jelezve, hogy bukása előtt ő volt az, akit a pecsét megtartójának lehetett nevezni, és az ő kötelessége volt, hogy ráhelyezze azt minden meghozott döntésre. Az angyalok hatalmas erejűek, és az a tény, hogy mindannyian jelen voltak a törvényadásnál, azt mutatja, hogy ez a legnagyobb horderejű és jelentőségű esemény volt.
A Közbenjáró keze által
Egy pillanatra átugorhatjuk az idő kérdését a következő versben: „amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret”, mert tanulmányunk a törvény és az ígéret viszonyáról szól. A törvény Közbenjáró keze által adatott az embereknek a Sínai-hegyről. Ki volt ez a Közbenjáró? Csak egy válasz létezhet: „[…] Mert egy az Isten, egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2:5). „A közvetítő azonban nem egy valakinek a közvetítője, Isten pedig egy.” Isten az egyik rész, a nép a másik rész, és Krisztus Jézus a Közbenjáró. Ahogy bizonyos, hogy Isten része a szövetségnek, ugyanúgy az is bizonyos, hogy Jézusnak kell Közbenjárónak lennie, mert nincs más Közbenjáró Isten és ember között. „És nincsen senki másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk.” (ApCsel 4:12)
Krisztus Közbenjárói munkája
Az ember eltávolodott Istentől és fellázadt Ellene. „Mindannyian, mint bárányok, eltévelyedtünk.” Vétkeink választanak el minket Istentől. (Ézsa 59:1-2) „Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” (Róm 8:7) Krisztus azért jött, hogy elpusztítsa az ellenségeskedést és megbékítsen minket Istennel; mert Ő a mi békességünk. (Ef 2:14-16) „Krisztus szenvedett a bűnökért, mint Igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen.” (1Pét 3:18) Őáltala van menetelünk Istenhez. (Róm 5:1-2; Ef 2:18) Őbenne távolíttatik a testies elme, a lázadó elme, és helyére a Lélek elméje kerül, „hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Róm 8:4). Krisztus munkája az, hogy megmentse, ami elveszett, helyreállítsa, ami elromlott, egyesítse, ami kettévált. „Velünk az Isten” az Ő neve. Amikor bennünk lakozik, „isteni természet részeseivé” tétetünk. (2Pét 1:4)
Meg kell értenünk, hogy Krisztus Közbenjáró munkáját nem korlátozza sem idő, sem tér. Közbenjárónak lenni több, mint közvetítőnek lenni. Krisztus Közbenjáró volt, mielőtt a bűn belépett a világba, és Közbenjáró lesz, amikor nem lesz többé bűn az univerzumban, és nem lesz szükség megbocsátásra. „Minden dolog Őbenne áll fenn.” Ő az Atya lényének hűséges képe. Ő az élet. Isten élete csakis Őbenne és általa áramlik az egész teremtésre. Ő tehát az eszköz, a közvetítő, az út, amelyen keresztül az élet világossága belép a világegyetembe. Nem az ember bűnbeesése után lett az ő Közbenjárója, hanem öröktől fogva Közbenjáró. Senki, nemcsak az ember, hanem egyetlen teremtett lény sem juthat az Atyához, csak Krisztus által. Egyetlen angyal sem állhat meg az istenség jelenlétében, csak Krisztusban. Nem kellett létrejönnie egy új hatalomnak, nem kellett úgymond új gépezetet beindítani a bűn világba lépése miatt. A hatalom, amely megteremtett mindent, csak folytatta Isten határtalan irgalmasságában a helyreállító munkáját annak, ami elveszett. Krisztusban teremtetett minden, és ezért Őbenne van megváltásunk az Ő vére által (Kol 1:14-17). Az erő, amely áthatol és fenntarja az univerzumot, az az erő, amely megment minket. „Aki képes bőségesen megadni mindent, még afelett is, amit kérnénk vagy gondolnánk, a bennünk munkálkodó erő által, Őnéki legyen dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által mindenkor, a világ végezetéig. Ámen!” (Ef 3:20)
A törvény nincs az ígéret ellen
„A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Semmi esetre sem.” Ez nem lehetséges. Ha így lenne, akkor nem Krisztus, a Közbenjáró kezében lenne, mert Isten minden ígérete Benne van. (2Kor 1:20) A törvényt és az ígéretet Krisztusban egyesítve találjuk. Abból tudhatjuk, hogy a törvény nem volt és nem is lesz Isten ígéretei ellen, mivel Isten adta az ígéretet és a törvényt is. Azt is tudjuk, hogy a törvény adása nem hozott új elemet a szövetségbe, mert megerősítve lévén semmit sem lehetett hozzátenni vagy elvenni. De a törvény nem értelmetlen, különben Isten nem adta volna. Nem mindegy, hogy megtartjuk-e vagy sem, mert Isten parancsolja. De mégsem mond ellent az ígéretnek, és nem hoz új elemeket. Miért? Egyszerűen azért, mert a törvény benne van az ígéretben. A Lélek ígérete ez: „[...] adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat” (Zsid 8:10). Ezt tette meg Isten Ábrahámnak, amikor megadta neki a körülmetélés szövetségét. Olvassátok el Róm 4:11; 2:25-29; és a Fil 3:3 versét.
A törvény magasztalja az ígéretet
Ahogy már láttuk, a törvény nincs az ígéret ellen, mert benne foglaltatik az ígéretben. Az ígéret, hogy Ábrahám és magva örökölni fogják a világot, a hit igazsága által adatott. De a törvény igazság, ahogyan Isten kijelenti: „Hallgassatok reám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem!” (Ézsa 51:7). Ezért a törvény által megkövetelt igazság az egyetlen igazság, amely örökölheti az ígéret földjét, de azt hit által lehet elnyerni, nem pedig a törvény cselekedetei által. A törvény igazságát nem a törvény megtartására irányuló emberi erőfeszítések által lehet elérni, hanem hit által. (Róm 9:30-32) Ezért minél magasabb a törvény által megkövetelt igazság, annál nagyobb Isten ígérete, mert Ő azt ígérte, hogy megadja mindenkinek, aki hisz. Igen, Ő megesküdött. Amikor tehát kijelentetett a törvény a Sínai-hegyen - „tűz és felhő és sűrű sötétség között, nagy fennhangon” (5Móz 5:22), Isten kürtzengésének kíséretében; és az egész föld rengett az Úr és szent angyalai jelenlététől - megmutatkozott a törvény elképzelhetetlen fensége és nagysága. Mindenki számára, aki emlékezett Isten esküjére, ez Isten ígérete csodálatos nagyságának kinyilatkoztatása volt, mert megesküdött, hogy mindazoknak, akik Benne bíznak, megadja a törvény által megkövetelt igazságot. Az erős hang, amellyel a törvény kihirdettetett, ugyanaz az erős hang volt, amely a hegyek tetejéről Isten megbocsátó kegyelmének örömhírét kiáltotta. (Lásd Ézsa 40:9) Isten parancsolatai ígéretek; ilyennek kell lenniük, mert Ő tudja, hogy nincs semmi hatalmunk! Mindaz, amit Isten kér, nem más, mint amit Tőle kapunk. A kijelentését: „Ne tedd”, az Ő biztosítékának tekinthetjük, hogy ha hiszünk Őbenne, Ő megvéd minket a bűntől, amelyre figyelmeztetett. Megóv minket az eleséstől.
Feddés bűn és igazság tekintetében
Jézus ezt mondta a Vigasztalóról: „Amikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.” (Ján 16:8) Őnmagáról ezt mondta: „Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.” (Mk 2:17) „Nem az egészségeseknek kell orvos, hanem a betegeknek.” Az embernek éreznie kell szükségét, mielőtt elfogadná a segítséget; a kezelés alkalmazása előtt tudnia kell a betegségéről. Így az, aki nem érti, hogy bűnös, nem veszi figyelembe az igazság ígéretét. A Szentlélek vigasztaló munkájának első része az, hogy meggyőzze az embereket a bűnről. „De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.” „[...] a bűn ismerete a törvény által vagyon.” (Róm 3:20) Aki tudja, hogy bűnös, a beismerés útján van „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Ján 1:9) Így a törvény a Lélek kezében egy aktív eszköz, amely meggyőzi az embereket az ígéret teljességének elfogadására. Senki sem gyűlöli azt a személyt, aki megmentette az életét azzal, hogy számára egy ismeretlen veszélyre hívta fel a figyelmét. Ellenkezőleg, az ilyen személyre barátként tekintenek, és hálásan emlékeznek rá. Ugyanígy fog tekinteni a törvényre az, akit figyelmeztető hangja arra késztetett, hogy meneküljön az eljövendő harag elől. Mindig ezt fogja mondani a zsoltáríróval együtt: „Gyűlölöm a hiábavaló gondolatokat, mert a Te törvényedet kedvelem.” (Zsolt 119:113)
Igazság és élet
„Mert, ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.” Ez arra mutat, hogy az igazság az élet. Ez nemcsak egy képlet, egy halott elmélet vagy egy dogma, hanem élet a cselekvésben. Krisztus az élet, ezért Ő a mi igazságunk. „A Lélek élet a megigazulás miatt.” (Róm 8:10, KJV) A két kőtáblára írt törvény nem adhatott életet, ugyanúgy, mint a kövek sem, amelyekre fel volt írva. Minden parancsolata tökéletes, de a kovakő betűit nem lehet aktív elvvé alakítani. Aki csak a törvény betűjét fogadja be, a kárhoztatás szolgálatát és a halált fogadja el. De az Ige testté lett. Krisztusban, az Élő kőben a törvény élet és békesség. Befogadva Őt a Lélek szolgálata által, a törvény által jóváhagyott igazságos életet nyerjük el.
A huszonegyedik vers arra mutat, hogy a törvény adása által az ígéret fontossága lett kiemelve. A törvény kihirdetését kísérő összes körülmény – a trombita, a hang, a földrengés, a tűz, a vihar, a mennydörgés és a villámlás, a halálos kordon a hegy körül – azt közölték, hogy a törvény haragot nemz az engedetlenség fiainak. De éppen az a tény, hogy a törvény haragja csak az engedetlenség fiaira száll, azt bizonyítja, hogy a törvény jó, és hogy „aki cselekszi azokat, élni fog általa.” Isten el akarta csüggeszteni az embereket? Egyáltalán nem. A törvényt meg kell tartani, és a Sínai félelmetes eseményei azért történtek, hogy visszavezesse őket Isten esküjéhez, amely 430 évvel korábban minden idők minden emberével tétetett az igazság biztosítékaként a megfeszített Megváltó által, aki örökké él.
Börtönbe zárva
Figyeljétek meg a hasonlóságot a 8. és a 22. vers között. „Az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.” (22. vers) „Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, mondván: Tebenned fognak megáldatni minden népek.” (8. vers) Azt látjuk, hogy az evangéliumot ugyanaz a dolog hirdeti – a Szentírás –, amely bűn alá rekeszt minden embert. Természetesen, akit a törvény bebörtönöz, az börtönben van. Az emberi kormányzásban a gyilkost bebörtönzik, amint a törvény elfogja őt. Isten törvénye mindenütt jelen van és mindig aktív, ezért ha az ember vétkezik, börtönbe kerül. Ez az egész világ állapota, mert mindenki vétkezett, és „nincsen, csak egy igaz is.”
Az engedetlenek, akiknek Krisztus prédikáltatott Noé idejében, börtönben voltak (1Pét 3:19-20). De ők, mint minden más bűnös, „a remény foglyai” voltak. „Mer Ő alátekintett az Ő szentségének magaslatáról, a mennyekből a földre nézett le az Úr, hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.” (Zsolt 102:19-20) Krisztus adatott „a népek szövetségévé, pogányoknak világosságává. Hogy megnyissa a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozza, és a fogolyházból a sötétben ülőket.” (Ézsa 42:6-7)
Engedjék meg, hogy személyes tapasztalatból beszéljek a bűnöshöz, aki még nem ismeri az Úr örömét és szabadságát. Egy nap, ha még nem történt meg, Isten Lelke erőteljesen fog meggyőzni a bűnről. Talán tele voltál kételyekkel és vitákkal, előre elkészített válaszokkal és az önvédelem lelkületével, de akkor nem fogsz tudni mit mondani. Akkor nem lesz egyetlen kétséged Isten és a Szentlélek létezése felől, és nem lesz szükséged semmilyen bizonyítékra, hogy teljes mértékben meggyőződjél; felismered Isten hangját, amely a lelkedhez szól, és azt fogod érezni, mint a régi Izrael, aki azt mondta: „az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk” (2Móz 20:19). Akkor tudni fogod, mit jelent bezárva lenni a börtönbe, amelynek falai mintha megfeszülnének körülötted, ami nemcsak megakadályozza a szökésnek minden próbálkozását, hanem még meg is fojt. Az élve eltemetett elítélt emberek történetei, akikre előzőleg nehéz követ helyeztek, nagyon eleveneknek és valóságosnak fognak tűnni, miközben érezni fogod, hogy a törvény táblái összezúzzák az életedet, és egy márványkéz mintha összetörné a szívedet. Akkor boldog leszel, emlékezve arra, hogy egyetlen ok miatt vagy elzárva, hogy a „Jézus Krisztusba vetett hit ígéretét” elfogadhasd. Mihelyt megragadod az ígéretet, megérted, hogy az a kulcsa annak, amely kétségeid várának minden ajtaját kinyitja. A börtönajtók szélesre nyílnak, és te azt mondod: „Lelkünk megszabadult, mint madár a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk.” (Zsolt 124:7)
A törvény alatt, a bűn alatt
Éppen olvastuk, hogy a Szentírás mindent a bűn alá rekesztett, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit ígérete felajánlható legyen mindazoknak, akik hisznek. A hit eljövetele előtt a törvény alá voltunk rekesztve a hitért, amely felfedésre kerül. Tudjuk, hogy mindaz, ami nem hitből van, bűn az (Róm 14:23); ezért a törvény alatt lenni ugyanaz, mint a bűn alatt lenni. Csak azért vagyunk a törvény alatt, mert a bűn alatt vagyunk. Isten kegyelme megszabadít a bűntől, így amikor elfogadjuk Isten kegyelmét, többé nem vagyunk a törvény alatt, mert megszabadulunk a bűntől. Következésképpen a törvény alatt lévők azok, akik megszegik a törvényt. Az igazak nincsenek alatta, hanem benne járnak.
A törvény a börtönőr, a tanítómester
„Így a törvény volt a mi tanítómesterünk, hogy Krisztushoz vezéreljen minket, hogy hitből igazuljunk meg.” (Gal 3:24, KJV) A vezéreljen kifejezést mind a régi mind az új fordítás hozzáadott kifejezésként jelöli meg, így olvassuk el a szöveget a kifejezés nélkül: „Így a törvény volt a mi tanítómesterünk Krisztushoz, hogy hitből igazuljunk meg.” Akár kihagyjuk, akár nem, nincs jelentésbeli különbség a két eset között. Az új verzió a tutor szót használja a tanítómester helyett. Ez előrelépést jelent, de az értelmét sokkal jobban visszaadja a német és skandináv fordításokban használt szó, amely egy javító intézet vezetőjét jelenti. Nyelvünkben az egyetlen szó, amely megfelel ennek, a börtönőr lenne. A görög nyelv azt a szót használja, amely a mi nyelvünkben a pedagógus szónak felelne meg. Paidagogos az a rabszolga volt, aki elkísérte a fiúkat az iskolába, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem lógnak az iskolából. Ha megpróbáltak elszökni, a paidagogos visszavitte őket, és felhatalmazása volt arra, hogy javítás céljából megverje azokat. A szót tanítómesterként kezdték használni, bár a görög szó egyáltalán nem tartalmazza ezt a jelentést. A felügyelő megfelelőbb lenne. Itt inkább egy gárdáról van szó, amely elkísér egy olyan foglyot, akinek szabad sétálnia a börtön falain kívül. A foglyot valójában megfosztják szabadságától, mintha egy cellában lenne. A valóság az, hogy mindazok, akik nem hisznek, a bűn alatt vannak, a törvény alatt vannak, és ezért a törvény börtönőrként viszonyul hozzájuk. A törvény az, ami bezárja őket, és nem engedi szabadon; a bűnösök nem szabadulhatnak meg vétkük alól. Isten irgalmas és kegyelmes, de a bűnöst nem fogja ártatlannak mondani. (2Móz 34:6-7, KJV) Vagyis Isten nem hazudik a rosszat jónak nevezve, hanem egy utat biztosít, amely által a vétkesek megszabadulhatnak vétkeiktől. Akkor a törvény nem fordul ellenük, nem tartja őket fogva, és akkor szabadon élhetnek.
Csak egyetlen ajtó
Krisztus azt mondta: „Én vagyok az ajtó” (Ján 10:7,9). Egyszerre az akol és a Pásztor. Az emberek azt képzelik, hogy amikor az aklon kívül vannak, szabadok, és az akolba való belépés szabadságuk csökkenését jelentené, de az igazság ennek éppen az ellenkezője. Krisztus akolja tágas hely, míg a hitetlenség szűk börtön. A bűnösnek csak korlátozott gondolkodási tere lehet. Az igazi szabad gondolkodó az, aki megérti, „mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága” Krisztus „minden ismeretet felülhaladó szeretetének”. Krisztuson kívül rabszolgaság van. Csak Őbenne van szabadság. Krisztuson kívül az ember börtönben van, „saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld 5:22). „A bűn ereje a törvény.” A törvény az, ami bűnösnek nevezi a bűnöst, és állapotának tudatára ébreszti őt. „A bűn ismerete a törvény által van”, „a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény” (Róm 3:20; 5:13). A törvény valóban építi a bűnös börtönének falait. A falak közrezárják, hogy ne érezze jól magát, a bűn lelkiismeretével nyomást gyakorolva, mintha kipréselnék a testéből az életét. Kétségbeesett erőfeszítésekkel hiába próbál menekülni. A parancsolatok olyan szilárdan állnak, mint az örökkévaló dombok. Bármerre fordul, egy parancsolatba ütközik, amely így szól: „Nem találhatsz szabadságot általam, mert vétkeztél”. Ha megpróbál barátkozni a törvénnyel, és megígéri, hogy megtartja, nincs jobb helyzetben, mert a bűne továbbra is megmarad. A törvény tolja őt, és elvezeti az egyetlen menekülési úthoz – Jézus Krisztusban való hit ígéretéhez. Krisztusban az ember valóban szabad, mert Krisztusban a bűnös Isten igazságává tétetik. Krisztusban van a „szabadság tökéletes törvénye”.
A törvény hirdeti az evangéliumot
„De - mondhatná valaki - a törvény semmit sem mond Krisztusról.” Nem, de az egész teremtés Krisztusról beszél, üdvösségének hatalmát hirdetve. Megérthettük, hogy Krisztus keresztjét – Krisztust és még mindig megfeszítve – látni kell a természet minden levelében, sőt, mindenben, ami létezik. De nemcsak ennyi, hanem az emberi lény minden porcikája Krisztusért kiált. Az emberek ezt nem realizálják, de Krisztus minden nemzet reménysége. (Agg 2:7, KJV) Csak Ő elégít meg „minden élőt ingyen”. Csak Őbenne lehet megkönnyebbülést találni az emberiség nyugtalanságára és vágyakozására. Nos, mivel Krisztus, akiben béke van – mert Ő a mi békességünk – keresi a megfáradtakat és megterhelteket, és Őmagához szólítja őket, és mivel minden embernek van egy vágyakozása, amit ezen a világon semmi más nem tud kielégíteni, világos, hogy ha a törvény ráébreszti az embert helyzetének egy élesebb tudatára, és a törvény továbbra is sürgeti, egyáltalán nem engedve őt pihenni, elzárva minden más menekülési utat, az embernek meg kell találnia a biztonság ajtaját, mert az nyitva áll. Ő a menekülés városa, ahová bárki, akit a vérbosszú üldöz, odaszaladhat, azzal a bizonyossággal, hogy jó fogadtatásban részesül. Csak Krisztusban talál szabadulást a bűnös a törvény ostorától, mert Őbenne teljesedik be a törvény igazsága, és Általa teljesedik be mibennünk (Róm 8:4). A törvény nem engedi senkinek, hogy üdvösséghez jusson, csak akkor, ha rendelkezik „Isten igazságával, amely Jézus Krisztus hite által van” – Jézus Krisztus hite.
Amikor jön a hit
Furcsa módon sokan azt feltételezték, hogy a hit eljövetelének meghatározott ideje volt. Ezt a részt úgy értelmezték, hogy az emberek a törvény alatt álltak az emberiség történelmének egy bizonyos pontjáig, és ekkor jött el a hit, és azóta is mentesek a törvénytől. A hit eljövetelét hasonlóvá teszik Krisztus földi megjelenéséhez. Nem mondhatjuk, hogy mindenki mindig is ezt hitte, mert egy ilyen értelmezés a probléma átgondolásának teljes hiányát jelzi. Az emberek tömeges üdvösségét eredményezné, annak ellenére, hogy nem fejezik ki beleegyezésüket. Ez azt jelentené, hogy egy bizonyos pontig mindenki a törvény rabszolgasága alatt volt, és attól a pillanattól kezdve mindenki megszabadult a bűntől. Következésképpen az üdvösség attól függne, mikor született. Ha azon pillanat előtt élt, akkor elveszett, ha pedig a hit bejövetele után élt, akkor megmenekült. Az ilyen abszurd dolognak nem kellene több időt elrabolnia, mint amennyi időbe telik kimondani. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy az apostol itt a világtörténelem egy meghatározott időpontjáról beszél, amely két úgynevezett diszpenzációt választ el egymástól anélkül, hogy azonnal feladná ezt a gondolatot.
Akkor honnan jön a hit? „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róm 10:17) Valahányszor az ember befogadja Isten Igéjét, az ígéret Igéjét, amely a törvény teljességével együtt jön, és többé nem harcol ellene, hanem enged neki, akkor jön el a hit hozzá. Olvassátok el a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét, és látni fogjátok, hogy a hit a kezdetektől fogva jött. Már Ábel napjaitól fogva az emberek a hit által találták meg a szabadságot. Az egyetlen lefektetett időpont a ma. „Most van az idő, íme most van a megváltás napja.” „[...] Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket [...].”
Keresztség által Krisztust felöltözni
„Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.” „Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtünk meg?” (Róm 6:3) Krisztus halálával megváltott minket a törvény átkából, de Vele együtt meg kell halnunk. A keresztség az ő halálához hasonló halál (Fil 3:10). Felemelkedünk a vízből, hogy járjunk az élet megújulásában (Róm 6:4, KJV), méghozzá Krisztus életében. Lásd Galata 2:20. Krisztusba öltözve egyek vagyunk Vele, teljesen azonosulva Vele. Az identitásunk elveszik Benne. Egy újonnan megtért emberről gyakran mondják: „Annyira megváltozott, hogy rá sem lehet ismerni. Ő nem ugyanaz az ember.” Nem, ő nem ugyanaz. Isten egy más emberré változtatta. Ezért, mivel egy Krisztussal, joga van mindenhez, amivel Krisztus rendelkezik, és azokhoz a mennyei helyekhez is, ahol Ő van. A bűn börtönéből felemelkedik arra a helyre, ahol Isten lakik. Természetesen ez azt feltételezi, hogy számára a keresztség valóság, nem csupán rituálé. Nemcsak a látható vízben van megkeresztelve, hanem Krisztusban, az Ő életében.
A keresztség megment bennünket
A keresztség szónak, amely egy görögből átvitt, nem lefordított szó, egyetlen jelentése van, mégpedig belesüllyeszteni, belemeríteni, süllyeszteni. A görög kovács vízben kereszteli vasát, hogy lehűtse. A háziasszony vízben kereszteli az edényeit, hogy megtisztítsa azokat, és ugyanebből a célból mindenki vízben kereszteli a kezét. Igen, minden ember gyakran keresztelkedik meg a baptiserion-ban, vagyis erre a célra alakított medencében. Ugyanezzel az átvitt szóval találkozunk itt is: keresztelőmedence. Ez volt és még mindig az a hely, ahol az emberek vízbe süllyedhetnek, és teljesen elmerülhetnek a vízben.
Ez nem azt jelenti, hogy megkeresztelkedünk Krisztusba, de jelzi azt, hogy milyen kell legyen a kapcsolatunk Vele, amikor megkeresztelkedünk. El kell nyelettetnünk és szem elől tévesztetnünk az Ő életében. Mostantól csak Krisztus lesz látható, tehát többé nem én vagyok, hanem Krisztus, mert „eltemettettünk Ővele együtt a keresztség által a halálba” (Róm 6:4). A keresztség megment minket Jézus Krisztus a halottakból való feltámadása által (1Pét 3:21), mert az Ő halálába keresztelkedtünk meg, „úgy, amint Krisztus feltámasztatott a halálból az Atya dicsősége által, mi is akképpen járjunk új életben” (Róm 5:10). Tehát a Krisztusban való keresztség nemcsak a rituálé, hanem a tény valósága ment meg minket.
Ez a keresztség egy „jó lelkiismeret Isten előtt” (1Pét 3:21). Ha nem tiszta a lelkiismeretünk Isten előtt, akkor ez a keresztség nem keresztényi. Ezért a megkeresztelkedő személynek elég érettnek kell lennie ahhoz, hogy ennek a ténynek tudatában legyen. Tudatában kell lennie a bűnnek és a Krisztus általi megbocsátásnak. Ismernie kell a megnyilvánult életet, és szabad akaratból fel kell hagynia régi bűnös életét az igazság új életéért.
A keresztség nem „a test szennyének eltávolítása” (1Pét 3:21, KJV), nem a test külső megtisztítása, hanem a lélek és a lelkiismeret megtisztítása. Van egy nyitott kútfő a bűnnek és a tisztátalanságnak (Zak 13:1, KJV), és ez a kútfő a vér, Krisztus élete. Ez az élet, amely folyamként árad Isten trónjáról, - melynek közepén a megölt Bárány van (Jel 5:6) - ahogyan Krisztus oldalából áradt a kereszten. Amikor az örökkévaló Lélek által felajánlotta Magát Istennek, vér és víz ömlött ki átszúrt oldalából (Ján 19:34), „És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér, és ez a három is egy” (1Ján 5:8). Ezek egyek az Igével, amely Lélek és élet. (Ján 6:63) Krisztus „szerette az egyházat és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, és megtisztítván a víznek fürdőjével az Ige által” (Ef 5:25-26). Azaz szó szerint megfürödni az Igében. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében eltemetkezik a vízbe, a lelkiismeretes hívő kifejezi, hogy elfogadja az élet vizét, Krisztus vérét, amely minden bűnt megtisztít, és kifejezi azon elhatározását, hogy ezentúl átadja önmagát, hogy éljen minden igével, amely Isten szájából származik. Ettől a pillanattól kezdve az ember eltűnik a látótérből, és csak Krisztus élete nyivánul meg halandó testében.
Egyek Krisztusban, a Magban
„Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” „Mert nincs különbség.” Ez az evangélium alapja. Mindenki egyformán bűnös, és mindenki ugyanazon módon üdvözül. Azok, akik különbséget tesznek a nemzeti hovatartozást illetően, azzal érvelve, hogy a zsidók némileg különböznek a pogányoktól, akkor a különbségtétel elve által a nemet illetően is különbséget tehetnének, azzal érvelve, hogy a nőket nem lehet ugyanúgy és ugyanazon időben megmenteni, mint a férfiakat, vagy a szolga nem üdvözülhet ugyanúgy, mint az ura. Nem, csak egy út létezik, és minden ember, minden emberi lény, a fajtól vagy a társadalmi állapotától függetlenül egyenlő Isten előtt. „Ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” Tehát Ő nem azt mondja: „És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te Magodnak, aki a Krisztus” (Gal 3:16). Nem létezik csak egyetlen Mag, de magában foglalja mindazokat, akik Krisztusban vannak.
Csak egyetlen Ember
Felöltözve Krisztussal „felöltözzük amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef 4:24). Ő megsemmisítette az ellenségeskedést, a testi elmét az Ő testében „hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Önmagában” (Ef 2:15). Egyedül Ő az igazi Ember – az ember Jézus Krisztus. Az emberiség csak Őbenne létezhet. Csak akkor érjük el az érett férfiúság állapotát, ha eljutunk a „Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4:13). A megfelelő időben Isten mindent egybegyűjt Krisztusban. Csak egy Ember lesz, ahogy a mag is csak egy. „[...] Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.”
Amíg eljön a Mag
Nincs szükség sok szóra ahhoz, hogy megtudjuk, mit jelent ki a következő mondat: „[...] amíg a mag eljön, akinek az ígéret tétetett [...]”. Tudjuk, ki a mag – mindazok, akik Krisztuséi –, és tudjuk, hogy nem érte el még a teljességét. Krisztus testben nyilvánult meg a földön, de nem kapta meg a megígért örökséget, mint ahogy Ábrahám sem kapta meg. Ábrahám nem kapott egy lábnyomnyit sem (ApCsel 7:5), Krisztusnak pedig nem volt hova lehajtania a fejét. Sőt, Krisztus nem kaphat örökséget, amíg Ábrahám nem kapja meg, mert az ígéret Ábrahámnak és magvának adatott. Ezékiel prófétán keresztül az Úr szólt az örökségről abban az időben, amikor Dávidnak már nem volt utódja a földi trónon, és megjövendölte Babilon, Perzsia, Görögország és Róma bukását a következő szavakkal: „Le a süveggel, le a koronával! Ez nem marad ugyanúgy: magasztaljátok az alázatost, döntsétek le a felmagasztaltatottat! Ledöntöm, ledöntöm, ledöntöm, és ez nem lesz többé, míg el nem jő Az, akihez tartozik az igazság; és Néki adom azt!" (Ez 21:26-27, KJV)
Krisztus tehát Atyja trónján ül, „várva, míg ellenségei zsámolyul lába alá vettetnek.” Ő hamarosan eljön, de nem azelőtt, hogy az utolsó lélek, akit még meg lehet győzni az üdvösség elfogadásáról, elfogadja Őt. Akiket Isten Lelke vezet, azok Isten fiai és Krisztussal együtt örököstársak, így Krisztus nem kaphat örökséget előttük. A Mag egy, nincs megosztva. Amikor eljön, hogy ítéletet hajtson végre, és megsemmisítse azokat, akik azt mondták: „nem hagyjuk, hogy ez az Ember uralkodjék felettünk”, akkor Ő jön „sok ezer szentjeivel" (Júd 14).
Akkor teljes lesz a mag, és beteljesül az ígéret. Addig is a törvény hűségesen teljesíti feladatát, hogy felkavarja és mardossa a bűnösök lelkiismeretét, nem adva nyugalmat mindaddig, amíg nem azonosulnak Krisztussal, vagy teljesen el nem utasítják Őt. Elfogadod a feltételeket? Abbahagyod a törvény elleni panaszkodásodat, amely megmentene attól, hogy végzetes álomba merülj? És elfogadod-e az Ő igazságát Krisztusban? Akkor Ábrahám magvaként és az ígéret szerinti örökösként élvezheted a bűn rabságából való szabadulást.