14. prédikáció

A 8. fejezet ma esti befejezéséhez szükséges, hogy minden egyes versére fordítsunk egy kis időt. Igen, úgy gondolom, a legjobb lesz, ha a legutóbbi alkalommal tanulmányozott verseket vesszük figyelembe.

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8:28-30)

Észrevehetjük, hogy e szövegben használt igék múlt időben állnak. Az itt szereplő áldások és ígéretek újra és újra igazak mindazokra, akiket Isten elhívott. Kiket hívott el? „Mert nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2:39) Isten azt hívja, aki „meg akarja tartani az ő életét”. (Mt 16:25) „És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22:17)

Mi az Isten célja azzal, hogy az egész világot - aki akarja - elhívja, hogy jöjjön Hozzá? „Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak.” (Ef 1:10) Ugyanerről a témáról szólva Pál apostol a 2Tim 1:9-ben ezt mondja: „Aki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nekünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte.” Tehát Isten végzése és kegyelme szerint egyesülünk Krisztusban. Ezt látva mi a feladatunk? „Annak okáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.” (2Pét 1:10)

Hogyan tehetjük erőssé elhívásunkat és kiválasztásunkat? Mindenki el van hívva, de Isten szándéka Krisztusban van. „Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11:36) Mindannyian elhívottak vagyunk, és mindannyian erőssé tehetjük elhívásunkat és kiválasztásunkat Krisztus elfogadása és az Őbenne maradás által; akkor Isten szándéka szerint vagyunk elhívva, mert Krisztusban vagyunk. Adjuk fel az énünket, és mindent, ami az énünkhöz kapcsolódik; akkor Krisztus a miénk lehet, és Isten szándéka szerint elhívottak vagyunk.

Ha azt mondjuk: „Ímhol vagyok Uram!”, akkor Krisztusban vagyunk, de ez az „Ímhol vagyok Uram!” a cselekedetben és az igazságban kell, hogy történjen. Nem pusztán szavakban, hanem meg kell értenünk, mit jelent ez a valóságban. Csak akkor vagyunk Őbenne és vagyunk eleve elrendelve arra, hogy az Ő Fiának ábrázatához hasonlatosak legyünk.

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van.” Mikor? Most. „Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek.” (Róm 8:28,29) Íme, milyen szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! Amikor napról napra mondjuk az Úrnak: „Itt a szívem; nem változott benne semmi, de szeretném, hogy a Tied legyen”, akkor Ő az isteni szeretet köteleivel az oltár szarvaihoz köt bennünket. Ekkor Krisztussal együtt vagyunk elrendelve. Ami az övé, az a miénk is. Örök életet adott nekünk, és Ő maga mondta: „Senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” (Jn 10:28)

Istennek volt egy terve. Lehet ezen változtatni? Nem, a terv le van fektetve. Akiket elhívott, azokat megigazította Krisztusban, ezért van megigazulásunk. És akiket megigazított, azokat meg is dicsőítette. El tudjuk ezt hinni? Ha igen, akkor csodálatos hatalomra tettünk szert. Megvan bennünk Krisztus dicsősége? Igen: „És én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk.” (Jn 17:22)

Figyeljük meg, hogy múlt időben van! A dicsőség, amelyet Isten Krisztusnak adott, már ma a miénk. Igaz, hogy ez a dicsőség még nem látható, és a világ nem ismer minket, mert nem ismerte Krisztust. De ez a miénk, és ez látható lesz, és már most is látható kegyelem formájában. Belsőnkben van meg, mert Pál apostol azt mondta: „Hogy adja meg nektek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben.” (Ef 3:16) Ugyanezért mondta Jeremiás: „Ne vesd meg a te nevedért; ne gyalázd meg a te dicsőségednek székét!” (Jer 14:21)

„Kegyelmet és dicsőséget ad az Úr, nem vonja meg a jót azoktól, akik ártatlanul élnek.” (Zsolt 84:12) Péter apostol azt mondta, hogy ha hiszünk, akkor „kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel” örvendezünk. (1Pét 1:8)

„Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8:31) Olvassuk a verset és jegyezzük meg, majd ne felejtsük el azt mondani: „És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért.” (Jel 12:11) Ne feledjük, hogy Krisztus példát adott, hogy a bizonyságtétel szava által győzzük le Sátánt. Minden alkalommal, amikor kísértés érte, azt mondta: „Meg van írva.” Amikor tehát a sötétség felhői jönnek és a sűrű sötétség körénk gyűlik, csak mondjuk: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk” És Isten velünk van, ami abban mutatkozik meg, hogy Krisztust adta, hogy meghaljon értünk, és feltámasztotta Őt a mi megigazulásunkért.

Békesség van abban a gondolatban, hogy Isten mindent az Ő akaratának elhatározott szándéka szerint cselekszik, és hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak. Akkor nem számít, hogy mi jön ellenünk, mert azzal, hogy ellenünk jön, Isten terve ellen jön, és az Ő terve olyan biztos és szilárd, amennyire a Mindenható léte teheti.

Ki van ellenünk? Sátán van ellenünk. Semmi különbség, ha ő van ellenünk. Sátán kipróbálta hatalmát Krisztussal szemben, és ereje semmisnek bizonyult. „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28:18) – mondta Krisztus. Ha minden hatalom Krisztusnak adatott mennyen és földön, akkor mi marad Sátánnak? Semmi. A Krisztussal vívott harcban Sátánnak nincs hatalma; ha tehát Krisztus a miénk, akkor semmi sem lehet ellenünk.

Néhányan már beszéltünk a múltban a Sátán hatalmáról, de neki nincs semmije, nem maradt semmije. Gyakorlatilag a Sátán ellenünk van. Ki ő? A „levegőbeli hatalmasság fejedelme.” (Ef 2:2) Ő hoz csapást, betegséget; akadályokat gördít utunkba és ellenünk fordítja azokat. De éppen az ellenünk állított, vesztünket okozó dolgokat Isten elveszi és javunkra fordítja. Ezek mind jók.

Olyanok vagyunk, mint az a nép, amelyet Ezékiel próféta így ábrázol: „És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtajaiban; és egyik a másikkal szól, ki-ki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki?  

És eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédeidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, szívük pedig nyereség után jár. És íme, te olyan vagy nekik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédeidet, de nem cselekszik azokat. De ha beteljesednek, mert íme beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük.” (Ez 33:30-32)

Azt mondom, hogy ezen igazságok nagy része sok ember számára csak egy szerelmeskedő ének. Meghallgatják, érdeklődnek irántuk és továbbmennek, de nem hisznek bennük és nem cselekszik meg azokat. De az Úr azért adta nekünk, hogy higgyünk és cselekedjünk, és azok lesznek az erősségünk. Tehát, akik Istent szeretik, minden javukra van. Nem mindig láthatjuk vagy mondhatjuk el, hogyan történik, de Isten ezt mondta, és mi tudjuk, hogy így van. Sok olyan dolog van, amiben hiszünk, de nem tudjuk megmagyarázni, miért, és az érzéseink számára sem tűnik úgy. De éppen azáltal, hogy Isten megígérte, ha megragadjuk és elhisszük, akkor úgy lesz, Isten ilyenné teszi azokat. Ezt addig nem tudhatjuk, amíg nem hiszünk, és ha hiszünk, akkor tudni fogjuk. Tehát ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Gondoljunk Elizeusra, Isten prófétájára! Samáriában volt, hegyekkel körülvéve. Fegyveresek tömege jött, hogy elvigyék őt. Egyedül volt a szolgájával, és a szolga félt. Elizeus akkor nem gondolta, és nem is mondta, hogy Izrael királya lovasságot vagy gyalogságot küldjön a védelmére. Az ifjú odament hozzá, és így szólt: „Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk? És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson.” (2Kir 6:15,17) És az Úr megnyitotta az ifjú szemeit, és látta a hegyeket, tele lovakkal és tűzszekerekkel.

Az egész hegy és az egész síkság tele volt lovakkal és szekerekkel, és mindegyik erősebb volt az ellenség egész seregénél. A mi esetünkben is igaz, mint Elizeuséban, hogy „többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ő velük” (2Kir 6:16), és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy nyitott szemmel járjunk és lássuk, ez így van. Mi nyitja meg a szemünket? Az Ige. Ez lámpás a lábunknak és világosság az ösvényünkön, és ha ezt elhisszük, akkor tudni fogjuk, hogy többen vannak velünk, mint velük. Izráel élő Istene, Aki velünk van, akinek hatalmában áll, hogy a sötétséget világossággá és a gyengeséget erősséggé változtassa; és bármi rossz is jön ellenünk, Ő azt áldássá változtatja, hogy segítsen utunkon.

„Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?” (Róm 8:32) Miért fog Ő Krisztussal együtt mindent nekünk adni? Mert minden Őbenne van. Emlékezzünk Ef 1:23 versre: „Mely az Ő teste, teljessége Ő neki, aki mindeneket betölt mindenekkel.”

Aki Krisztussal van felöltözve, az megerősödik „minden erővel” (Kol 1:11) Miért? Mert Isten Krisztust a maga jobbjára ültette a mennyekben „felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:  

És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,  

Mely az Ő teste, teljessége Ő neki, aki mindeneket betölt mindenekkel.” (Ef 1:21-23) Ezért minden Krisztusban van. Benne van elrejtve a bölcsesség és a tudás minden kincse. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Nem látjuk, hogy mivel így van, magától értetődő, hogy Isten értünk adta Krisztust, és szabaddá tett mindannyiunkat, így Őbenne mindent megad nekünk?

„Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban.” (Ef 1:3) „Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2Pét 1:2-4)

Krisztusnak adatott minden hatalom, és mindennel megajándékozott, ami az életre és kegyességre való. Figyeljük meg, hogy múlt időben fogalmaz. Ezek értünk lettek teremtve. Akkor miért nincsenek nálunk? Egyetlen okból: mert nem ragadjuk meg őket. Annyit zúgolódtunk, mondván, hogy akarjuk ezeket a dolgokat; nos, megkaphatjuk, már nekünk adattak, és nincs semmi ok, amiért ne tegyük magunkévá őket.

Tegyük fel, hogy odamennék hozzátok, és azt mondanám, hogy nagyon éhes vagyok, és szeretnék enni valamit. „Rendben - válaszolnátok - csak ülj az asztalhoz, és adunk ennivalót. Hamarosan elém hoznátok a legfinomabb ételeket, amit csak találtok, és kínálnátok, hogy egyek. De én így szólnék: „Ó, nagyon éhes vagyok, és annyira szeretnék enni valamit.” „Jó, itt van előtted, egyél.” „De hát én nagyon éhes vagyok, és szeretnék valamit enni, mert napok óta nem ettem semmit”. „De hát itt van, egyél.” „De én annyira szeretnék enni.” Ha így viselkednék és nem enném az elém rakott ételt, végül azt mondanátok, hogy elment az eszem.

Valaki azt mondta nekem tegnap este: „Ha az Úr így adja az életre és kegyességre való áldásokat, akkor bizony bolondok vagyunk, ha nem fogadjuk el, de nem hiszem, hogy az általad használt illusztráció helyes, mert mi nem láthatjuk az Úr által felkínált dolgokat, miközben az ételt látjuk.” Szerintem sem jó az illusztráció, mert a felét sem takarja a mondanivalónak.

Nemde gyakran véljük, hogy láttunk valamit – ami nincs is ott? Nemde gyakran megcsalt a látásunk? Néha azt hisszük, hogy láttunk valamit, amit nem láttunk, aztán olyan dolgokat is látunk, amiket ha közelebbről nézünk, nem is az, aminek látjuk. De Isten igéje soha nem okoz csalódást! Ezért biztosabb vagyok az Isten Igéjében megígért dolgokban, mintha látnám őket. „Azért hitből, hogy kegyelemből legyen; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk.” (Róm 4:16)

„Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4:18) Ebben a tekintetben egy kicsit felül kell vizsgálnunk a logikánkat. Hiszünk abban, hogy minden, amit látunk, létező és biztos. Ezért birtokolhatunk egy házat vagy egy földet, vagy valamilyen más tulajdont, és azt gondolhatjuk, hogy van valamink, mert a birtokunkban van valami, amit láthatunk. De az igazság az, hogy csak olyan dolgokra támaszkodhatunk, amelyeket nem látunk. Láthatjuk a földet és láthatjuk az eget, de azok elmúlnak. „De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amely nektek hirdettetett.” (1Pét 1:25)

A zsoltárossal együtt mondhatjuk: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától.” (Zsolt 46:1-3) Elmondhatjuk ezt mi is? Testvérek, ez az idő közeleg. Inogva meginog a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kaliba, a hegyek pedig az óceánba omlanak. Ez meg fog történni, és lesznek olyan emberek abban az időben, akik tökéletesen nyugodtak és magabiztosak lesznek. De ezek nem olyan férfiak és nők, akik soha nem tanulták meg, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak. Az az ember, aki most kételkedik Istenben, akkor is kételkedni fog Benne. „Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.” (Zsolt 91:1)

„Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?” (Róm 8:32) Ez az ígéret mindent magában foglal. „Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek. Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek. Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.” (1Kor 3:21-23) Ez nem a jövőben van. Minden a tiétek a jelen időben. Minden a miénk, és ezért mondhatjuk a zsoltárossal együtt: „Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nekem.” (Zsolt 16:6)

Igen, minden a miénk. A Királynak, a Magasságosnak gyermekei vagyunk. Istené vagyunk, és Ő ismer minket, ezért ha az emberek gyalázatot és üldözést zúdítanak ránk, nekünk csak annyit kell tennünk, hogy irgalmazzunk nekik, és dolgozzunk értük, mert nem ismerik az örökség gazdagságát.

„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít.” (Róm 8:33) Van, aki ezt biztosan megteszi. A neve Sátán. Íme egy bizonyságtétel, amely rá vonatkozik. „És hallék nagy szózatot az égben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett [...].” (Jel 12:10) Igen, a Sátán a testvérek vádolója; ezt teszi éjjel-nappal, és folyamatosan ezt teszi most is – minden tőle telhetőt Isten választottjainak felelősségére terhel. De le van vetve, és most következik az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma. Krisztusnak adatott minden hatalom. Még jó, hogy így van!

De egy szegény, elcsüggedt lélek ezt mondja: „Mindezt elhiszem, és megvallottam bűneimet, hiszem, hogy Isten hű és igaz, hogy megbocsássa azokat és megtisztítson minden hamisságtól, de ezek a bűnök folyamatosan megjelennek előttem!” Biztosan Sátán hozza őket? Ez egy fontos pont, mert ha ebben biztosak vagyunk, akkor a legboldogabb élőlények lehetünk.

Miért hozza elénk Sátán ezeket a dolgokat? Mivel ő a testvérek besúgója és hamis vádolója, hazug és a hazugságnak atyja, és ha Sátán hozza el e dolgokat és megvádol bennünket ezekkel, akkor tudhatjuk, hogy meg vannak bocsátva, mert ő soha nem hozná elénk, ha nem lennének megbocsátva. Nem tudna igazat mondani, ha megpróbálná sem, és ha nem lennének megbocsátva, akkor a világon semmiért sem hozná a látókörünkbe, mert félne attól, hogy bevalljuk azokat, és megbocsátást nyernénk.

Nos, egy másik állítás: „Én nem tudhatom, hogy kitől van, talán nem is a Sátántól, hanem Istentől lehet.” Nem. „Isten az, aki megigazít!” Ha Isten az, Aki megigazít, akkor nem Ő az, aki elítél. Kinek van joga elítélni Istenen kívül? Senkinek. Isten az egyetlen bíró. Akkor nincs más lélek, aki elítélhetne, csak Isten. Ő megmutatja nekünk a bűneinket, mi pedig megvalljuk és átadjuk azokat Neki, Ő pedig megigazít minket, és Őbenne nincs változás, sem változásnak árnyéka. Következésképpen, ha Isten az, Aki megigazít, ki van az egész világegyetemben, aki elítélhet? Ki teszi meg ezt? Sátán; de mit tegyünk vele? Ha több hitelt adnánk Isten igazságának, és kevesebbet a Sátán hazugságainak, az jobb lenne nekünk.

„Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is értünk.” (Róm 8:34) Ki az, aki folyamatosan kárhoztat minket, ha Isten az, Aki megigazít, Krisztus pedig meghalt és feltámadt ennek a megigazulásnak biztosítékaként? Krisztus meghalt és feltámadt, és most is Isten jobbján ül, hogy közbenjárjon értünk. Nem látjátok, hogy a keresztény csüggedésnek nincs kiskapuja?

Van idő, amikor Isten elénk hozza a bűneinket, de ez akkor van, amikor még nem vallottuk meg azokat. Csak akkor. De a Vigasztaló elítéli a bűnöket; ezért Ő mindenütt megvigasztal minket, még akkor is, amikor felidézzük elkövetett bűneinket. Amikor Isten elém hozza a meg nem vallott bűneimet, megköszönöm neki a vigasztalást, és amikor a Sátán újra előhozza, ismét dicsérni fogom Istent, mert ha nem vallottam volna meg bűneimet, a Sátán nem emlékeztetne rájuk; de ha megvallottam őket, akkor megbocsáttattak.

Krisztusban találkozik az irgalom és az igazság. Ugyanaz a kéz, amelyik megtartja a törvényt, megtartja a megbocsátást is. Testvérek, emlékezzünk arra, hogy amikor a Sínai-hegyen mennydörgés zajával kihirdettetett a törvény, az a törvény egy Közvetítő kezében volt, mégpedig a mi Urunk Jézus Krisztus kezében. Tehát ugyanaz a kéz, amely az igazságot tartja, és amely meggyőz a bűn tekintetében, ugyanakkor a megbocsátást is tartja. Hála legyen Istennek, aki mindig diadalra késztet minket Krisztusban.

„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-e? Amint megvan írva, hogy: Te érted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett.” (Róm 8:35-37) Ez a gondolat – „felettébb” –, amely annyira kiemelkedik az 5. fejezetben, ismét megtalálható ezekben a versekben.

Gyakran halljuk ezt a kijelentést: „Ha legalább a menny kapuján be tudok menni, már elégedett leszek.” Nagyon hálás vagyok, hogy nem úgy kell belépnünk, mintha bocsánatot kellene kérnünk a jelenlétünkért, ha már ott vagyunk. Miért nem? Mert Ő megígérte, hogy „ekképpen gazdagon adatik majd nektek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.” (2Pét 1:11)

„Vannak ellenségeink, akik ellen harcolnunk kell” - mondja valaki. Ne róluk vagy a megpróbáltatásainkról és kísértéseinkről beszéljünk, hanem Krisztus erejéről! Minden hatalom Neki adatott. Amikor tehát harcolunk, emlékezzünk arra, hogy ez nem ökölharc, hanem a hit harca, és megkaptuk az erőt, amely által több lehetünk, mint győztesek Azáltal, aki szeretett minket, és Önmagát adta értünk. Ahol megsokasodik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik.

Kik a győztesek? Ők azok, akik győzelmet arattak. „Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) Nem test és vér ellen kell harcolnunk, ezért nem számítanak a védelembe. Akkor hogyan szálljunk szembe az ellenséggel? „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet [...]” (1Tim 6:12)

Ugyanez az életkérdés tér vissza, „nyerd el az örök életet”. Az egyetlen hatalom, amely ellenállhat a gonosznak, a végtelen élet hatalma, és akinek megvan a Fiú, annak megvan az az élet. Meg kell vívnunk a hitnek nemes harcát. Mi a hit? Bizalom valaki másban. Ha ökölharcot vívunk, akkor a harcot vívjuk. Ha a hit harcát vívjuk, akkor valaki más harcol értünk, és mi ebből hasznot húzunk. Mi többek vagyunk, mint győztesek Őáltala, aki szeretett minket. Hála Istennek, aki győzelmet ad nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nos, hogy is van ez? Krisztus harcolt, nem igaz? Igen, Sátánnal harcolt fej-fej mellett itt a földön. Krisztus legyőzte Sátánt és minden seregét, és megsemmisítette teljes hatalmát és uralmát, mert Ő feljebb helyeztetett minden fejedelemségen. Figyeljük meg, hogy ezekkel a dolgokkal küzdünk! Milyen nagy volt Krisztus győzelme felettük? „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban.” (Kol 2:15) Krisztus tehát találkozott ezekkel az ellenségekkel, akikkel meg kell küzdenünk, győzedelmeskedett felettük és megsemmisítette őket. Győzelmet aratott felettük. Mi az eredmény? Az, aminek mindig meg kell lennie, amikor csatát vívnak, és az egyik harcos teljesen meghódítja a másikat: a béke. Sátán nem akarta feladni, így a Megváltó békét nyert.

Ő a mi békességünk. „Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek: nem úgy adom én nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn 14:27) Ő adta nekünk az Ő békéjét, és béke követi a győzelmet, Krisztus pedig megvívta a győzelmet. Ha Krisztus a miénk, akkor az a győzelem már a miénk. Egyszerűen kapaszkodunk Krisztus örök életébe, és ez úgy történik, hogy megértjük az Ő Igéjét, ami a Lélek és élet. Így hozzuk és engedjük be szívünkbe Krisztust, és az Ő értünk aratott győzelmét.

A nagy probléma velünk, hogy néha félünk attól, hogy Krisztus győzelmet arat. Miért? Vannak kedves bűneink, amiket nem akarunk feladni. Hajlandóak vagyunk azt hinni, hogy minden másnak mennie kell, csak ezeknek nem, és ezért félünk attól, hogy Krisztus győzelmet fog aratni, és nekünk fel kell adnunk azt a bűnt. Gondoljunk csak bele! Krisztust hívjuk, hogy győzze le az ellenséget, és amikor eljön, az ellenség oldalán talál minket. De ha mindezt feladjuk, Krisztus valami végtelenül jobbat ad nekünk. Ha Isten igéje szerint alakítjuk gondolkodásunkat, nevezetesen, hogy minden, amit Isten adni tud, Krisztusban van, hogy Ő annak a teljessége, aki mindent betölt mindenben, akkor rá fogunk jönni, hogy e föld gyenge dolgai nem érnek semmit ahhoz képest, amit nekünk ad.

Az 1Jn 4:4 versben van egy utalás a gonosz lelkekre, akikkel harcolnunk kell, és Isten egy biztosítékot ad az Ő gyermekei számára: „Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van.” Így Elizeussal együtt tudjuk, hogy többen vannak velünk, mint akik ellenünk vannak. „A győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5:4)

Hisszük-e, hogy Krisztus mindent megnyert, és amikor Ő bennünk van, akkor mindenünk megvan, és a gonosznak nincs semmi hatalma, hogy ártson nekünk?

Ha ez megvalósul, akkor Vele együtt keresztre vagyunk feszítve. A saját életünket átadtuk Krisztusnak, és mégis élünk. Akkor egy másik életnek kell élnünk, és ez az élet Krisztus élete. Ez az élet az az élet, amelyben dicsőségünk van. Krisztus a mi életünk, Övé a győzelem, és ezért a miénk is. „Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” (Ef 6:11)

Mit jelent felölteni a teljes fegyverzetet? Krisztusban teljesen megállni, ezt jelenti. Ő az igazság, az Úr, a mi igazságunk. Fegyverkezzetek fel békességgel, Ő a mi békességünk. Minden Krisztus által van. Vegyétek a kardot a kezetekbe, amely az Isten Igéje, és Krisztus az örök Ige.

„És ti Ő benne vagytok bételjesedve.” (Kol 2:10) Miután felöltöztük a teljes fegyverzetet, ami Krisztus, mindenünk tökéletes lesz Őbenne. „Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust.” (Róm 13:14) Ő a mi fegyverzetünk, és a fegyverzet Ő. Mindezekben a dolgokban a győztesnél erősebbek vagyunk Ő általa, aki szeretett minket, és életét adta értünk. Semmi sem veheti el tőlünk a fegyverzetünket. „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8:38-39)

General Conference Daily Bulletin, 1891. március 23.