Személyes üdvözletek
A Rómabeliekhez írott levél utolsó fejezetének kétharmada üdvözletekből áll:
„Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nekem munkatársaim Krisztus Jézusban. [...] És köszöntsétek azt a gyülekezetet, mely az ő házukban van. [...] Köszöntsétek Máriát, ki sokat munkálkodott körülöttünk. Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, [...] Köszöntsétek Ampliást, ki nekem szerelmesem az Úrban. Köszöntsétek Orbánt, a mi munkatársunkat a Krisztusban, és Stakhist az én szerelmesemet. Köszöntsétek Apellest, ki a Krisztusban megpróbáltatott. Köszöntsétek az Aristóbulus háznépéből valókat. [...] Köszöntsétek Trifénát és Trifósát, kik munkálkodnak az Úrban. [...] Köszöntsétek Filológust és Juliát, Néreust és az ő nénjét, és Olimpást és minden szenteket, kik velük vannak.”
És így folytatódik a felsorolás férfiakról és nőkről megkülönböztetés nélkül. Csak olvasná el az ember ezt az áldott listát - felismerve, hogy ez nemcsak Pál apostol együttérzésének mértékét és őszinteségét bizonyítja, hanem azt is, hogy a Szentlélek milyen különös gondot fordít a hit házanépének minden egyes tagjára, név szerint megemlítve őket, és nem lesz oka csodálkozni azon, hogy miért íródtak ezek a dolgok.
Egy jelentős mulasztás
Egy dolog azonban nagyon fontos, mégpedig az, hogy Péter, akiről azt állítják, hogy „Róma első püspöke volt”, egyáltalán nem szerepel a listán. Néha ugyanannyit tanulhatunk abból, amit a Biblia nem jelent ki, mint abból, amit kijelent. Ugyanis abból, amit ezen a helyen nem mond, megtudhatjuk, hogy - ami azt illeti, hogy ő Róma püspöke volt - Péter nem is volt Rómában, amikor Pál apostol írta ezt a levelet, és ha valaha is járt volna Rómában, akkor az a Rómaiakhoz írt levél megírása után történt, jóval a gyülekezet megalapítása és gyarapodása után.
Amikor Pál apostol név szerint köszöntötte a gyülekezet tagjait, bizonyára nem hagyta volna ki a gyülekezet vezetőjének nevét, kinek vendégszeretetében egyszer tizenöt napig örvendett Jeruzsálemben való tartózkodása alatt. Természetesen bőséges világos bizonyíték van arra, hogy sem Krisztus egyháza, sem a római egyház nem Péter apostolra épült, de ha más bizonyíték nem lenne, a Rómabeliekhez írott levél tizenhatodik fejezetének bizonysága elegendő lenne a probléma tisztázásához.
Következtetés – Róma 16:24-27
„24A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen. 25Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva, 26Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván. 27Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen.”
Milyen nagyszerű következtetés!
A következtetés az örökkévalóságtól az örökkévalóságig terjed. Isten evangéliuma minden idők legfontosabb témája. Örökkévalóságtól fogva rejtve volt Isten elméjében. Krisztus „előre el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt.” (1Pét 1:19-20) De most „megjelentetett” a titok. Nemcsak az apostolok prédikálása által lett kinyilatkoztatva, hanem „az örök Isten parancsolata szerint”, „a prófétai írások által” lett „a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatva.”
Az evangélium terve Isten elméjében fogant meg örök időktől fogva. A pátriárkák, a próféták és az apostolok egységesen dolgoztak azon, hogy kinyilatkoztassák, és „az eljövendő időkben” ez lesz a megváltottak ismerete és éneke, „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek”, akik Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal együtt lesznek Isten országában, és ezt mondják: „Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az Ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mindörökkön örökké! Ámen.” (Jel 1:6)